Túrabeszámolók


SPACINCE SZÁZAS

HeliosTúra éve: 20192019.11.08 10:18:15
            Vágújhely állomása előtt lehet benevezni a gyalogtávra és a kerékpáros túrákra. Három pesti srác is a nevezőlapra kerül. Már amennyire srácok lehetnek a 30 év körüli férfiak.  „Ugyanaz a táv, mint tavaly.“- állapítja meg az egyik. Kínálatban a rum, vagy pálinka szerepel. A 3. EP. tavaly és az idén is 5 km-rel Myjava előtt Jurášova lúka, vagy Horný výhon-on lesz nagyjából a 42. kilométernél. A 4. EP. Bradlo vendéglő 58. km-en (22.30-ig), az 5. EP. Prekážka parkolója 84. km-en (4.15-ig) és Špačince-n a 100. km-nél a cél (8.00-ig). A rosszul értelmezhető irányoknál, piros nyíl a talajon.

            A magyar trió elment, rajtam kívül meg más nem indul, holott sokan szédelegnek itt. A városból kivezető bokros részen ruhát cserélek. Közben egy páros kocogva tekinti meg, ahogy gatyában szerencsétlenkedem. E nélkül ellehettek volna, ha más irányban tágítják a tüdejüket. A szükséges dolgok előkerültek a többi meg a táskába helyeződött.

            Az utolsó kertnél egyenest, vagy balra lehet menni, persze jel nincs. Balra próbálkozom az emelkedőnek hiába. Akkor az egyenes lesz a nyerő, mert sárga háromszögön fehér tetővel egy új jel a sárga átértelmezett változata volna? Egy emelkedő völgybe kerülök mély keréknyomokkal és tele ágakkal az út is meg a megmaradt fák aljzata is. Az új sárga jel megszűnik helyette a kék változata folytatódik. Biztosan rossz az irány! 30 percet mentem oda, vissza meg 21 percet tartott az út. Elpocsékolt idő, meg energia az eredménye. A kerítés mellett megyek az emelkedőre, ahol jópár tízméter után fa törzsén van a jel. Természetesen az is bokrokkal benőve. Kikapcsolódásra alkalmas hely van az út mellett padokkal, asztallal és tetővel a fej felett. Itt lehetett volna kényelmesen átöltözni. Piros jel az úton teljesen fölösleges. Lassan lejteni kezd az út, majd zuhanómenet következik a Jablonka nevű folyócskához. A lejöveten kiizzadtam, amibe a meleg is besegített. Gyors frissítés a vízben és egy újabb pihenőhöz érkezem. Fiatal anya az 5-6 éves lányával élvezi a tisztás nyugalmas, hűs levegőjét. A lány hangosan köszön az anya előbbi súgásának eredményeként. Mindkettejüknek köszönök és távolodva a lány még háromszor köszön utánam. Én meg sem fordulva kézzel intek igyekezetét díjazva. A sínek mellett haladva már látható a vár és újból érződik a hőség. Kocogó köszönve előz és távolabb balra fordul. Követem hídon és országúton át. A jel jobbra mutat a hegy felé, de van piros nyíl is. Hogy minek? Azt nem tudom. Fölérve Csejte várának veszem az irányt. Kiabálnak utánam a pontőrök. Intek nekik és megállás után indulok a várba. A következő kapuhoz érve hiányérzetem támad. A botjaim meglógtak. Az előbb tartott szünetem helyén támasztják az információs táblát. Utána az ellenőrzőpontot (11.10-ig van) választom megállásom helyéül. Már megint pálinkával kínálnak. Miért nem vízzel?

            Pár éve itt az erdőben töltöttem az éjszakát. A végén bővebben leírom. A lemenetben újra a kocogó ér utol. „Tíz éve volt itt, s azóta jobban néz ki Csejte várromja a javításoknak köszönhetően. Igaz akkor a belépésért nem kellett fizetni.“- mondja egy szusszra az egészet. Köszön és – Majd még találkozunk. - teszi hozzá (cseh volt). Majd máskor! – szóltam utána.

            Višňové-ra (Alsóvisnya) érkezem a Z jelen a Šulek kocsmához. Elfordított kidőlt tábla mutatná az irányt, sajna csak a kertből olvasható. Viszont látom a jelet visszakanyarodik az útra ahonna jöttem Ez aztán a kitolás! Az úton a K jel balra irányít, Z sehol. Újra tellészkedem az irányhatározás, ivás céljából. Az előbbi ponton tartózkodó ellenőr biciklizik velem szembe. „Vissza kell menni és balra kanyarodni.“- mondja a láncát helyretéve a kerékpáron. Ezután egy zsákutcának kinéző úton (a vártól jövet egyenest) folytatom a túrám. Az erdőben ballagva érzem a nap melege igencsak fejbe kólintott. A hosszú erdei séta, relax után egy dombról nézek a völgyben elterülő Hrušové falura. Szemben pedig hegyláncolat húzódik. Ezen átkelve már látni fogom a Jávor csúcsot. Előtte még a faluban betérek az első kocsmába. Valamilyen női gyülekezet foglalja az amúgyis kis helyet. Gyors kiszolgálás után a Jaja vendéglő előtt koptatom a talajt. A nap újra megteszi hatását mire Lobonya–ra (Lubina) érek. Átvágok a falu szélén az út másik felére és az éppen öntözés alatt álló fűn tartok pihenőt. A ház előterében hölgy rakodik ki a kocsijából, s elindul befelé, de amint meglát földbe gyökeredzik a lába. Ki az, a pokolfajzat aki féltve őrzött pázsitjukra merte tenni lábát? – lehetett a legszebb gondolata, de csak némán farkasszemet nézünk. Az öntöző végig spriccelt, én tovább indultam és ő is folytatta útját kezében csomagjaival a házba. A faluból kiérve a jobbra tartó úton ballagok. Majd a mezőn álló fán K nyíl 30 m felirat szerint az erdőbe mentem. (Egyenesen kellett volna haladni.) A jel sehol nekem meg kedvem nincs azt keresni. Így jutok egy elhagyott magtárhoz és később istállóhoz. Innen két út vezetett tovább, balra vagy jobbra volt a választék. Mindkettőt kipróbálva a jobbra vezetőn házak közé érek. A buszmegálló szerint Hrabové a falu neve. Férfit szólítok meg kérdezve az irányt. Visszafelé tanácsol holott előre szeretnék jutni. Végül földes úton teszek fél kanyart az erdőbe jutáshoz. Itt völgy fogad és benne mindig magasabbra jutok. Karnyújtásra mókus kapaszkodik a fára, gazos részen őzike magasba ugrálva távolodik mind távolabb az erdőben. Balra a mezőt villanypásztorral kerítették körbe. Batyut bedobtam, a huzal alatt átmásztam és a dombra irányulnak lépteim. Ott épület és két bika a látnivaló. Mivel egy karámban voltam a két lénnyel érdeklődve figyeltek. Ha megindulnak gátfutás lesz az eredménye, de nem így történt. Ezért ismétlődött a bejutási művelet, mostanság a kijutással. Szemben találom a K jelet és már azon gyűjtöm a métereket. A lefelé haladásból arra következtetek megkerültem a Roh csúcsot a Szlovák Nemzeti Felkelés emlékművével. Az úton még betérek a különös nevű Country and Western Saloon Cetuna vendéglőbe. Innen aztán a csúcs következik. Felfelé váltakozva az erdőben és annak útján megyek. Mellettem autó áll meg és a túráról kérdeznek. Nem mondták, hogy ők lettek volna a következő pontőrök (16.15-ig). Az idő szomorkásra vált és égzörgés hallatszik közeledve. Öt órára értem föl Jávor-hegy chatájához. Fentről a busz Liesková-ra viszi a kirándulókat tudom meg a vezetőtől. A második verzió a vonat elérése Ótura-n (Stará Turá). „A pontőrök elmentek.“- szólnak le a teraszról. Az ég zenéje tetőzik. A tátrai villámcsapások áldozatai jutnak eszembe, ezért a S jelre váltva indulok is. Talán 2-3 kilométert tehettem meg és megnyíltak az ég csatornái. Az erdőben azonnal a fák alatt is lehetett zuhanyozni (tusolni). Esőköpenyt föl, fejemre meg zacskót tettem. Ugyan az út csúszóssá vált, de hamar meg is szűnt esni. Kiérek az erdőből, ahol a jelzőtábla szerint 1,5 órára vagyok az állomástól. Fasor mellett haladok jobbról meg a nap lövelli az utolsó sugarait. A következő erdőben újra a jelet keresem. Megtalálom, de valahogy tovább nincs kijelölve. Nagyobb ügyet nem csinálok belőle, mivel a talpfájáson kívül tompaság kerít hatalmába. Látom lent a völgyben elterülő házakat, én meg mint az ittas mérem az utat kalinkózva. Szünetet kell tartanom. - határozom el. Az erdei utam egy másikkal kereszteződik, ahol ledobom a botjaim, a hátizsákot és leülve tuskóként dőlök a gazba. Negyedóra többletem pihenésre fogom használni... Később az órámat nézem, 20.11-et mutat az utolsó vonat is elment. Ezek szerint alvással töltöttem 1 órát. Hűs levegő érkezik a sötéttel. Más ruha nem lévén, ülve az esőköpenyt veszem magamra. Újra hanyattdőlve az égbolton kúszó felhőket, a repülők fényeit, meg a látható két csillagot szemlélem. Balról fény szűrődik a fák közé (Dúbrava), jobbról villámok fényei törik meg a sötét légteret. Újabb esőt nem szeretnék itt átvészelni. Mindent fölszedek és remélem nem hagyok ott semmit. Vaktában mindig lejjebb jutva érem el a lakott területet. Innen az országúté a főszerep. Házak csoportjait hagyom magam mögött. Ez a falu szétszórt házakkal, esetleg a város széle? Az út néptelen, csak néha autó búgása szakítja félbe a házak zajait. Az egyik helyen népes társaság hangjai szűrődnek a házból, máshol valaki a ház mellett sétálva mobilon beszélget a vonal másik végén lévővel. Másutt sötét a ház és eb ugatja lábam zaját, vagy a tv fényei villódznak a házak belső falain. Az oszlopról rámköszön a S jel. Ezt már szeretem a jel talál meg engem és nem fordítva. A házak kezdeténél vaddisznó sétál ki az útra és keresztezi azt. Túlhaladva a táblán nézem a feliratot ( ← 2 km     SÚŠ ). A röfi a nyíl irányába tartott. Ótura-ra érve telefonbeszélgetésem volt. „Lipová hoteltől taxival menjek Vágújhelyre és 1 órával hamarább érek haza.“ – kapom az utasítást. Csekélység!! Csak a hotelt kéne megtalálni. Veterinár (állatorvos) előtt süni sétál a járdán. Vele együtt, ma már egy csokorravaló vadállatot láttam.

            Meg lett a hotel is a taxival. A taxi vezetője hölgy, akinek szépségét csak a cigaretta füstje árnyékolta (nem az autóban). Senki sem tökéletes! – jut eszembe. Jól vezetett és 10 € viteldíjért Vágújhely állomásán találom magam. Már csak az átöltözést és 1-től 4-ig az állomás peronján való tartózkodást kellett megvalósítani a vonat indulásáig.

            1981. július 24-én nyeregbe pattanva 186 km megtétele után a régi Nádasdy birtok, Csejte vára előtt állok meg. Még iskolás éveim alatt hallottam Báthory Erzsébet grófnő legendáját a lányok vérében fürdéséről. Már akkor sem hittem benne. Mégis mi hozott ide? A szimpátia, vagy az együttérzés gondolata? Nem tudom. De itt voltam és a nap közel járt a nyugváshoz nekem is ideje volt fekvésre alkalmas helyet találni. Vissza indultam és az úttól balra az erdőben találtam általam megfelelőnek vélt kis kiemelkedést, mögötte meredek lejtővel. Lepakolás, műanyagzsákba a hálózsákot, abba meg magamat tettem. Elég soká hallgattam az erdő neszeit zaját mire sikerült elaludnom. Hajnalban az eső kopogása ébreszt. Álmosan kikászálódok pakolás és az út túloldalán járgányom a kerítésnek támasztom. Az út közepére szétvetett lábbal, karba tett kézzel állok. Hátrasandítva mögöttem az ég fénye rálátást biztosít az útra, de tekintetem a mélybe a sötétbe szegezem. Na ekkor!! - az ütő is megállt bennem. Mellém lépve hátizsákos ismeretlen köszön rám.  Válaszom némi nyögés, meg az új stratégia háttal a kerítésnek állás volt. Újra az eső csöpörészik, ezért tanyámat Csejte falujának buszmegállójába helyezem. Ott már szakadt az eső. A talajáztató gyorsan tovább vonult és napsütésben indultam haza.

            A grófnő halálának 405-ik évfordulójáról a TV híradójában és az egyik újságban is megemlékeztek. Könyv is íródott róla „Krvavá grófka“ címmel. Erzsébet 1560-ban született és 15 évesen házasodott a 20 éves Nádasdy Ferenc gróffal. Öt gyermekük született. 1598-ban az utolsó. Férje, halálakor 1604-ben Erzsébetet Thurzó György kegyeire bízza. Pont Thurzó nádor záratja be Erzsébetet Csejte kastélyába, a hat szolgálólány halála miatt. Pedig akkor halnak meg, amikor lányával sárvári birtokán tartózkodik. 1624 aug. 21-én hal meg.

             A vár központi része már 1273-ban állt. A Hunt-Pázmány nemzetségé, majd Csák Máté 1321-ig birtokolja, 1392-től a Stibor nemzetségé örökléssel, 1436-tól az Országh nemzetségé 1567-ig. Két évvel később özv. Kanizsai Ursula és fia Nádasdy Tamás, aztán pedig Ferencé a vár. 1708-ban a kurucok elfoglalják és pusztulásnak indul. A kegyelemdöfést a vár 1799-es kiégése adja.

            @ Képek: cachtickyhrad.sk, A jobb oldali képre klikkelj! ..., holubyhochata.sk, Képre klikkelj!