Bakonyi Barangolás 70
2020.X.10.
Hát voltak félelmeim, soha ilyen felkészületlenül nem érkeztem még október második hétvégéjén Bakonybélbe 70 kilométert gyalogolni. Nem volt túl sok túrám az utóbbi időben, teljesítménytúrám meg kimondottan kevés, 50 felett nem is tudom mikor mentem utoljára. Imre balaton-felvidéki maratonját nyomtam hetekkel ezelőtt, ott borzasztóan szenvedtem, nagyon gyengének éreztem magam, talán a Covid kerülgetett, nem tudom, szóval nagy várakozások előzték meg ezt a napot. Mindenestre büszkén előneveztem, lesz, ami lesz, megyünk, a BB fix pont a túraévben, nevezhetjük az évad csúcs-túrájának is, szóval nincs kecmec, menni kell, a Bakony hívó szavának nem lehet ellent mondani! :)
Hú, marha korán van 3 óra 40, de kelni kell, 5-re megyek Robiért és már suhanunk is a Világ Közepe felé, gyorsabbak is lehetnénk persze, de ilyenkor jobb az óvatosság, nem érdemes száguldozni, hiába üres az út, a vadak mozognak. Negyed 7 körül itt is vagyunk, elintézzük az elintézni valókat, és mivel a zöm már neki vágott a túrának sorállás nélkül indulunk aztán mi is a mai elrendelt távra.
Kis megállás még az autónál, bátorítást veszünk magunkhoz, majd pár perc múlva már a Szentkútnál gyalogolva csodáljuk a kékes-rózsaszínes hajnali színeket az égen…
Felszuszogunk a P+-en a Csúcs-hegyre, jó kis bemelegítés ez mindjárt az elején, majd átállunk a Z sávra, ellentétben azon túratársakkal, akik ezt elmulasztják megtenni, maradva az említett jelen. J Ők az átállás mellett a Kerteskői-szurdok nagy részét is kihagyják, az ellenőrzőpont után szemből érkeznek zavarukban vigyorogva…:)
Szép a szurdok, mint mindig, most víz is folydogál a mederben, nem fotózok, az évek során kiderült, ilyen fényszegény viszonyok között állvány nélkül esélytelen a kis kompakttal a jó kép. Ponton 3 féle édesség közül választhatunk, betolok egy étcsokis Balaton szeletet, pár szó a pont őrével aztán indulunk is tovább. Elég sok a bedőlt fa, alternatív nyomvonalakon jutunk ki a völgyből a Z3szög jelzést követve. A műútnál aztán átállunk a P+-re.
Ez már a Nagy-Som-hegy alja, egy ideig az erdőben kanyarog a jelzés, aztán kimegyünk az erdő alá a szekérútra, itt szebb a kilátás, párhuzamosan haladunk a jellel, úgyhogy nincs kispistázás, ne ijedjen meg senki! :)
Zoltay-forrás csont száraz, sosem láttam még őrült vízhozamot produkálni, mindig csak csordogál, de most még azt se teszi.
Újra átállunk a zöldre, a trükkös letérést sem vétjük el a bozótosba menet, hamarosan itt is vagyunk Zirc felett, szigorúan követve a jelzést gyalogolunk be Magyarország legmagasabban fekvő városába.
Eddig nem volt semmi gond, a városmagból kifelé az elnyújtott emelkedőn aztán valami megváltozik. Mint egy élethossza vége felé járó akkumulátor, olyan tempóban vesztem el az erőmet, komolyan megijedek, mi a fene ez, 15-16 kilométernél járunk, ez még marhára az eleje…! Ólom lábakon lépkedek és az ellenőrzőpontot várom veszettül. Nem jó érzés.
A parkerdő alatt tanyázik a második ellenőrzőpont, most nem telepedtek be a fedett helyre, talán a vírushelyzetben kerülni szeretnék a csoportosulást. Így a 4-5 asztalnál eloszlik a jónép. Betolok egy szendvicset aztán megyek nassolni. van itt minden, mi szem-szájnak ingere, édes, sós finomságok, két féle szörp, sőt kóla is, Coca, na ennek igazán megörülök, jól fog most jönni az extra cukor meg a koffein! J Pihengetünk jó pár percet, most nem én vagyok, aki sietteti az indulást. :)
Emelkedők jönnek most, tudom jól, kicsit tartok is tőle, mi maradt a zirci holtpontból, aztán megnyugszom. Úgy látszik az étel és az ital hiányzott, éreztem ám én már a Zoltay-forrás környékén, hogy éhes vagyok, de gondoltam jó lesz az majd Zircen is….
Feltúrázunk a Pintér-hegyre, szépek a színek, a becsapódó napsugarak, gyönyörű időt fogtunk ki, egy szál nyári technikai pólóban sétálunk itt október elején….
Aztán itt az igazán meredek, vízmosásos kaptató, ez is megvan, lezúdulunk Borzavárra…..
…..hogy aztán a nagy lezúdulás után megmásszuk a falut némi alma-körte reményében….:) Borzavár ugyanis nem az a kimondott síkvidéki település…:)
Hozzájutunk némi finom almához, körtéhez, sok ház előtt roskadoznak a fák, egyáltalán nem úgy néz ki, mintha valaki le szeretné majd szüretelni őket, így nyugodtabb lélekkel veszünk magunkhoz pár szemet a termésből. Mennyire finomak! De tudom sajnálni azokat, akik csak a multiknál kapható gyümölcsöt ismerik! El se tudják képzelni, milyen az igazi, lédús, ízletes alma!
Nincs még vége viszont az emelkedésnek, a templom bal oldalánál egy nehezen észrevehető ösvényen kapaszkodunk ki a faluból, majd még feljebb jutva tekintgetünk vissza a templom fák közül kikukucskáló tornyára. Erre a rövid szakaszra valahogy nem jutott a jelzésből anno, és továbbra is megmarad jelzetlennek, pedig ez az Országos Kék egy szakasza, még, ha nem is nagyon lehet eltéveszteni….
Feltűnik a távolban a Magas-Bakony vonulata, szembe velünk a Kőris-hegy, a Kék-hegy, ezek előtt azonban mi még ellátogatunk Szépalmapusztára is, az egykori uradalmi ménesbirtokra, ahol manapság egy elegáns hotel üzemel, de van arborétum, kis tó, állatok sokasága, és ami a lényeg, mindezek látogathatóak az egyszerű mezei bakancsos turisták számára is.
Az ellenőrzőpontot mindjárt a kapu után találjuk, később láthatjuk majd, hogy a klasszikus helyet miért kellett mellőznünk, valakik épp az életük –ha nem is biztos, hogy a legszebb, legvártabb, legemlékezetesebb…J- de mindenképp az egyik legmeghatározóbb napjára készülnek, minden jel arra mutat ugyanis, hogy itt bizony esküvő van folyamatban…..
Az előbb a faluban feltöltekeztünk gyümölcsből, így a ponton kínált almát én meghagyom a többieknek. Norbiék leülnek pihenni, így ketten folytatjuk Robival, átjárjuk a birtokot. Elhaladunk az előbb említett helyszín mellett is, az esküvőszervező épp a székeket díszíti virágcsokorral, mi felcaplatunk a dombhátra és élvezzük a gyönyörű őszi időt, a napsütést, a hegyek látványát!
A Száraz-Gerence-völgyben kódot írunk, majd az egykori Kisszépalmapusztánál (hejj, de kár azért a szép épületért…) újra dobunk a lovaknak. Zsíros kenyeret eszem jól megsózva, iszom is eleget, ugyanis a túra legmeredekebb gyenge 2 kilométere vár ránk, feltúrázunk a Bakony tetejére, 709 méterre.
Hát meredek, na! Vannak azért benne pihentető majdnem szintben menések is, de a java felfelé menet, hiába, csak el kell fogyasztani valahogy azt a 250 méter szintemelkedést, ami erre az 1,7 kilométerre jutott. Fél óra alatt azért felérünk ám, volt már ez jobb is, de nem vagyok csúcsformában, mint már említettem az elején…:)
Kilátó tövében pecsétet kapunk, itt is készültek Ösvénytaposóék folyadékkal bőven, iszunk is egy pohár szörpöt. Kilátózást ma kihagyjuk, sokan vannak, a levegő is párás kicsit, nem ma fogunk ellátni a Balatonig. (Volt már rá példa, hogy innen, távcsővel látni véltem a győrszentiváni templom tornyát, a petőházi cukorgyár tartályait, a Balatont, de azért az ilyen napok ritkák.)
Meredeken jöttünk felfelé, hát, ha lehet valahol, akkor itt ezen a barlang jelzésen még meredekebben megyünk lefelé. Oda kell figyelni, tényleg veszélyes, szerencsére nem nagyon száraz a talaj, a morzsalékos föld talán még a sárosnál is kellemetlenebb ilyen szintvesztésnél. Leóvatoskodunk az erdészeti útig, egy kiránduló konkrétan seggen csúszva ereszkedik, nem kérdezzük, ő mondja, nagyon tériszonyos, máshogy neki egyszerűen nem megy. Hát, jó helyre jött szegény….
Az úton balra fordulunk, majd hamarosan jobbra tér le róla a jelzés. Jön a Barátok útja.
Halomsírmező mellett talpalunk, a Bakony-térkép keltaként említi, más források szerint egy ismeretlen kultúra emlékei a kis dombok. Sokat egyébként mi ebből nem érzékelünk.
Valaki a Z sáv mellé felfestett egy K+ jelzést is, ami szerintem a Zsáv-K sáv-SO jelzések találkozásától a K-Z találkozásáig tart. Nem értem, miért kellett, nem baj, hogy van, csak nem értem a lényegét.
Pecsételnek nekünk ismét, a 40-es kollégák innen a KZ fonódott jelzéspáron már a cél felé tartanak, mi a Bakonybéli-Szarvad-árok irányába. Hamarosan a Z+ jelzésen találjuk magunkat és kellemetlenül éles kővel leszórt erdei úton ereszkedünk a Száraz-Gerence-völgybe.
Aszfaltot koptatunk a kiszáradt patakmeder mellett, Bakonybélbe érünk és megcélozzuk a kisbótot. Maszkot fel, aztán jöhet a bevásárlás: energia ital, kóla, túró rudi, sör, csoki, szóval minden jó kerül a kosárba! J Jön ugyanis a szokásos pihenés, evés-ivás, zokni csere, lábnapoztatás a buszfordulónál! J Töltekezni ajánlatos, hamarosan itt ugyanis a Hideg-völgy emelkedője!
Hát töltekezünk, aztán megindulunk a hátra levő 30-asunkra. Jajj, de kellemetlen ez az elnyújtott murvás emelkedő itt a Hideg-völgy aljáig! Alattomosan szívja el az erőt. Szép a kilátás viszont a falu felé, és a fák is kezdenek azért színesedni. Még nincsenek azok a tipikus őszi színek, de már elkezdődött valami….
A völgy aljában ismét ellenőrzőpont, a pontot, mint ahogy több másikat is a felnövekvő nemzedék üzemelteti, lesz utánpótlás szerencsére, az látszik. Kólát iszom itt is, a pogácsa valami isteni finom, mondom én, gasztro-túra ez, kis sétával megspékelve…..:)
Már annyi plusz energiát bevittem ma, hogy a Hideg-völgy meg se kottyan, mintha húznának felfelé, úgy robogunk Robival. :) :) :)
Felhagyott bányát kerülünk, tudjuk, hogy nem az első adandó alkalomnál kell balra térni, hanem a másodiknál, azon folytatódik a jel, így is teszünk.
Pihentető szakasz jön, jobbára lefelé megyünk, jobbunkon a Nádajtó-árok, a távolban a Magas-Bakony vonulata napfürdőzik éppen. Itt felettünk felhős az ég. Jó idő van, 20 fok körül, vagy még több, de felhős.
Királykapunál megint csoki! :)
Régi kisvasút nyomvonalán folytatjuk a P sávon, tisztán kivehető az erdőben az egykori kisvasút töltése, azon talpalunk. Az egykori vasúti hídnál (ma a hely „Hídpillér” névre hallgat, ugyanis a valamikori hídból már csak a két terméskőből kirakott/megrakott pillér maradt fenn) aztán felkanyarodunk az Öreg-Kecskeakol-árokba, következő felírandó kódunk ugyanis a Witt-kilátónál vár ránk. Még világosban érkezünk fel, de azt már most látom, hogy a fák közé érve fejlámpáznunk kell majd. Robi bízik benne, hogy nem, pedig igen. :)
Hát kell. A fák között vaksötét van már, ennyit tesz a felhős idő, ha nem így lenne, talán leérünk lámpa használata nélkül a Gerence-pihenőbe, amit Robi remélt, de így nem. Sebaj, semmi nehézség, Annamariék még a jelzést is felfestették erre az ösvényre kellő sűrűségben, így az azóta kivágott (!) egy-két jelzett fa hiánya se okoz problémát. Főleg, hogy a kivágott és jelzéssel ellátott darabokat az út széléhez támasztva ott is hagyták a tettesek. :)
A pihenőben ismét összefutunk Gyulával is, készül pár kép és beszélgetünk kicsit. Téma hamar akad, ők is, én is az Őrség nagy szerelmesei, úgyhogy az ottani dolgokat beszéljük ki töviről hegyire. Aztán megindulunk a végső megmérettetésre, jön durván 500 méter szintemelkedés jó 7 kilométerre elosztva. Hogy érzékeltessük a nem rendszeresen túrázóknak: ha 30 méteresnek veszünk egy 10 emeletes tömbházat, ami azért elég magas, akkor ez ugye nagyjából 17db 10 emeletes épület egymásra rakva….:) Mindez úgy, hogy előtte már legyalogoltál majd 56 kilométert…:)
Megindulunk. A magunk alkotta J jogunkat ma is megtartva kihagyjuk az Odvaskő-barlanghoz vezető meredek lépcsősort, és a műutat elhagyva rögtön ráállunk a P sávra. Itt is lépcsőzünk azért az elején párat, csak, hogy a lépcső-érzés is meglegyen. Vadak mocorognak mellettünk a sűrűben, nem láthatjuk, csak halljuk őket. sok gombát látni, ez jellemző volt amúgy az egész útra. Főleg őzláb van rengeteg.
Elkezd fújni a szél. Nem kicsit, nagyon! Ez mondjuk nem tölt el bennünket határtalan nyugalommal, ugyanis néhány faág is landol ennek hatására valahol mellettünk. Mi meg itt caplatunk az égig érő bükkök alatt, a szél meg egyre jobban fúj…..sötét van, még elugrani sincs esélyünk a láthatatlan veszély elől…meghúzzuk a lépteinket, minél előbb szeretnék kiérni a murvára, ott legalább nem lesz fa a fejünk felett….
Eddig elég volt a póló, most felveszek egy polár mellényt ugyanis a széllel együtt lehűlés is jött, vizes háttal viharos szélben nem túl jó a 10 fok körüli hőmérséklet. Lehet, hogy annyi sincs, nem érzékeljük, ugyanis még így is majdnem melegünk van.
Kiérünk az aszfaltra, kábé 2 kilométer és újra 709 méteren vagyunk. Toljuk becsülettel, hozzuk is a szokásos másfél órát a pihenőtől. Mivel van némi köd a hegyen, a radarra szerelt erős fényű piros lámpáknak köszönhetően a tető körül pirosan ragyog az égbolt, nagyon érdekes, sajnos lefényképezni nem tudom. Felérünk a hegyre. A kilátó tövében aztán meglepetés vár, a pecsét mellé extra ellátmányként gulyáslevest kapunk, kösz srácok, nagyon jólesik!!!
Jön az utolsó hetes, már szinte csak lefelé. Hideg lehet, most érzem, a mellényt hossz ujjú pulóverre kell cserélnem. Volt már itt olyan, hogy kesztyűt, téli sapkát kellett húzni, annál azért jobb a helyzet pár fokkal! :)
Robogunk lefelé, a bökős köves út már felettébb kellemetlen, örülök, mikor elhagyjuk és erdei ösvényeken haladhatunk újra. Újra itt a Száraz-Gerence-völgy, már csak a falu előtti utolsó domb van hátra, ezt már senki nem szereti, de nincs megállás, már látom a házakat, felérünk, megjöttünk, egy métert nem vagyok hajlandó felfelé menni ma már! :)
Aztán mégis, átvágunk a falun és FELgyalogolunk a célba. :)
Hát nem lett PB az idő, de ez senkit nem érdekel, én tökéletesen meg vagyok elégedve. Ilyen előzmények után örülök, hogy gyakorlatilag mindenféle nehézség nélkül, vagy minimális nehézségek árán legyalogolok 70 kilométert 2000m szintemelkedés mellett. :)
Köszönöm a ÖBT-nek a rendezést, közönöm, hogy itt lehettem!
Köszönöm a lehetőséget!
dnvzoli
Képek itt:
|
