Ciklámen 40
GPS-el mért távolság 35,1 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 870 m.
Sopronba utazás közben láttam, hogy ha lesznek kilátópontok az útvonalon, akkor jól járunk, mert ismét (nem gyakran) hideg front utáni tiszta helyzetben vagyunk, kivételesen magas látástávolsággal. Szerencsésen érkeztünk a rajthelyre, így egy-két perc alatt megvolt a nevezés (néhány perccel késõbb beesett egy nagyobb csoport, így jócskán várhattunk volna). Üdvözöltük az ismerõsöket, s nekivágtunk a táv teljesítésének. A túra nagy része jelzetlen, vagy olyan jelzett útvonalon haladt, ami nem szerepel a Kartográfia térképén. Sehol egy szalag, vagy egy útbaigazító tábla. A városból kivezetõ szakaszon, még jól használható volt az itiner, legalább is a számunkra. Egy ismerõs csoport, már itt elkevert egy kicsit, így annak ellenére, hogy gyorsabbak voltak nálunk, késõbb értek a Sörházdombi kilátóhoz. Természetesen felmásztam a kilátóba, ami igazán megérte. Gyönyörû látvány fogadott bennünket. Észak-keleten beláttuk az egész Fertõ-tavat, Nyugaton pedig a Schneeberg és a Raxalpe havas, 2000 méternél magasabb tömbjének havas lejtõit csodálhattuk meg, ami ritka lehetõség. Alig néhány képet készítettem, amikor a fényképezõgépem akkumulátora, bejelentette, hogy nincs benne több szufla. Tartalék akku, természetesen, lent a kilátó tövében, a hátizsákban. Azért több részletben, mégis csak meg tudtam csinálni a képeket. Amikor leértem, sehol sem láttam a társaimat, mivel továbbindultak. Szaporán utánuk eredtem. „Szerencsére”, két-három helyen is elõ kellett vennem az itinert, a tájékozódáshoz, így az aszfaltút keresztezésekor, megláttam társaimat, amint szaporázzák lépteiket, miután kissé elkevertek a helyes útvonalról. Amennyiben egy perccel korábban érkezem, még a kanyar mögött lettek volna, s én abban a tudatban sietek tovább, hogy elõttem járnak. Valószínûleg egy órával elõttük értem volna a célban nem értve, hogy a francba lehetséges, hogy még nem értem utol õket, mikor egyébként egy 10 perces lemaradást bõ fél óra alatt behozok. Ettõl kezdve mindenféle jelzésen, elértük, a Károly-magaslatot, ahol fehérvárcsurgói ismerõsöket üdvözölhettem, akik a 20 kilométeres távot választották. Pecsételés után tovább indultunk. A Récényi pihenõig újabb kisgyerekes csoportot értünk utol, ahol a legifjabb túrázók öt évesnek bizonyultak. A távok szétválásáig terjedõ 8-9 kilométer szemmel láthatóan nem fárasztotta el õket. A volt mûszaki zár vonala nagyon emlékezetes volt a számomra. 1994-ben ezen az úton vezetett a Flash Accross monti maraton útvonala, csak a mostanival ellentétes irányban, így tudtam, hogy hol van az a bizonyos vizenyõs rész, ahol majd le kell kanyarodnunk az útról. Társaim, már az elsõ hosszú vízmosta lejtõnél reklamáltak, hogy le kellene fordulnunk a leírás szerint. Hát igen ettõl kezdve bizony meggyûlt a bajunk az itinerrel. Eddig helyenként túl részletes volt, ettõl kezdve pedig messze nem volt az. Végig gondot jelentett, a távolságok hiánya, az emelkedõk számának értelmezése. Azért csak elértük azt a borzalmasan vízmosta, hosszú lejtõt is, amire a szervezõk gondoltak. Annak idején az elsõ vízmosás keresztezéséig voltam képes feltekerni, biciklivel, onnan pedig hosszú bringatolás következett. Érdekes, ezt az emelkedõt, egyetlen soproni monti maratonnál (amin részt vettem) sem tudták kihagyni, pedig de szívesen lemondtam volna róla. A lejtõ aljában megvolt a vizenyõs rész és a Brennbergbánya felé vezetõ ösvény is. A haranglábnál, szerencsére ösztönösen a megfelelõ meredek ösvényre fordultunk. A leírás alapján, útra számítottam, de az ellenkezõ irányba kanyarodott. Az ellenõrzõ pontnál, az üdítõre és csokira szóló jegyet beváltottam egy alkoholmentes sörre, amit a szendvicsemhez ittam meg.
A volt vasút nyomvonalán indultunk tovább, s szerintem egy éles jobb kanyarban az út, s vele mi is letértünk róla. Voltak, akik inkább a dzsindzsás vasúti nyomvonalon maradtak, amivel nagyjából párhuzamosan haladt az út. Ezzel a csoporttal, többször is találkoztunk a túra folyamán. Amikor elértük a Fehér-úti tavat, még a murvás úton, megint csak kérdéses volt, jó oldalán vagyunk-e a tónak, vagy az utolsó keresztezõdésnél, balra kellett volna kanyarodni. Azért meg lett az aszfaltút is, és azon is bal kéz felõl terült el a tó. Jó hosszú aszfaltos szakasz következett, a csaknem 360 fokos jobb kanyarig (volt az vagy 160 fok), ahonnan Hermesig végre megint földúton mehettünk. Rátérve az aszfaltra, megint csak gondot jelentett az emelkedõk száma, de csak meg lett a tisztás, ahol balra kanyarodtunk. A Magasbércig kétszer álltunk meg málnázni. Természetesen, megint csak felmentem a kilátóba. Ha lehet mondani, még szebb volt a kilátás, mint a Sörházdombról. Nézelõdés és fényképezés után, a határ nyomvonalát követtük, csaknem a mucki ellenõrzõpontig. Egy helyen még rá lehetett látni a Schneebergre, de már nem olyan tisztán, mint addig. A pára már eltakarta, a hófoltokat.
Utunkat folytatva, jó sokáig mentünk, a mûszaki zár vonalán, majd mivel úgy gondoltuk, rég megvolt már a második emelkedõ, s utána a jó hosszú lejtõ, a következõ emelkedõ elõtt, némi kupaktanács után (három csoport is összejött eddigre) balra kanyarodtunk. Nem kellett volna, de nem jártunk rosszul. Egyrészt áfonyát találtunk, másrészt pedig, gyönyörû fenyves völgyben haladtunk lefelé egy montis ösvényen. Azért tiszteletem, annak a montisnak, aki itt fel bír tekerni, illetve sima XC bringával le mer menni (kb. 10% meredekség, kilométernél nagyobb hossz, szûk, vízmosta ösvény, tele fával, kõvel és avarral). Végre megtaláltuk az utolsó ellenõrzõ pontot. Egyébként elég sokan jöttek ezen a téves útvonalon. A Spartacus, majd az Ojtozi-emlékmû után, már eseménymentesen beértünk a célba, ahol megkaptuk az oklevelet, és a kitûzõt, bár ez utóbbit, csak külön kérésre, mint ahogy a Károly-magaslaton, a csokit. Az ellátás arányban volt a nevezési díjjal. Két helyen ásványvíz, egy helyen csoki és üdítõ, egy helyen csoki, a végén pedig zsíros kenyér és sör, vagy üdítõ.
Az útvonalválasztást jónak tartom, csak a mucki EP után, a mûszaki zár vonalán volt egyhangú. Szerencsénk volt az idõjárással is, ami nem volt túl meleg, a látótávolság, pedig szokatlanul nagynak bizonyult. Elég sok málnát, földiepret, áfonyát és vadcseresznyét találtunk.
Legközelebb nem ártana, egy pontosabb itiner és a túra megnevezésének megfelelõ kitûzõ.
|
