Budai tájakon 50
Hosszú idõ után kihagytam egy hétvégét, most tehát kiváncsi voltam, hogy ez a kihagyás mennyiben lesz rám hatással. Másrészt a meteorológia ugye 35 fokokkal riogatott, ami egy közepesen szintes túrán sem a legkellemesebb dolog.
Az egész heti munkahelyi hajtás után nem volt egyszerû dolog kikászálódni reggel az ágyból, de hát menni akartam és direkt koránra beszéltük meg a rajtot J. Zolival és Ebolával. Az ok prózai: ne kelljen a teljes útvonalon izzadnunk, jusson valamennyi a reggeli hûvösbõl is.
Több mint 1 órába telt kiérni Zuglóból Hûvösvölgybe tömegközlekedve, onnét pedig kellemes 7 perces sétával átruccantam a Nagy-rétre, ahol a Nagyrét utca irányába, a rétre leérve nehezen észrevehetõen bújtak meg a Rákoskertiek.
Ott várt már Ebola és Zoli, valamint K. Józsi akivel nemrég az "õrült triplát" csináltuk júniusban. Kellemes sétatempóban indulunk el, szemben a BUÉK 20 útvonalával, irány a Nagy-Hárs-hegy. Fogalmam sincs, idén ez hanyadik látogatásom a fent nevezett hegyen, rengeteg pesti rendezvény érinti. Bemelegítésnek kellemes az emelkedõ, még nem izzadunk túlságosan.
Zoli ahogyan szokott, most is felment a kilátóba. A hegyrõl kellemes lejtmenet Szépjuhászné felé, ahol aztán indulás szembe a Piros 85-tel. Zoli meg is jegyezte, hogy múlt héten már járt itt, igaz akkor már vaskosan sötétben... Jól ismert Hárs-hegyi körút, nemsoká elhaladunk a Monoton maraton köztes ep.jének helyén, ahol anno csanya osztogatta a "2n+1"-es bélyegzõket:)
Elhagyva a Hárs-hegyi körutat jön az idõnként kellemesen görgeteges szakasz, ami szerencsére nem túl hosszú, és rövidesen már az Adyliget-Szépjuhászné mûúton gyalogolunk. A Fekete-fejre való emelkedõ is nagyon ismerõs már, eleinte könnyû, késõbb azonban izzasztóbb a meredekség. Itt egy kicsit már szétszakadozunk. Fent a csúcson a "kályhánál" senki, kicsit továbbmenve azonban egy fa árnyékában találtuk F. Rolit, a pontõrt. Itt Zoli és Ebola nagy traccspartit kezdtek Rolival, amit sajnos nem tudtam végestelen végig tûrni, ezért elváltak útjaink. L. Béla és Marika, valamint K. Józsi már régen elment, így egy jódarabon egymagam bandukoltam tovább.
A Petneházy-rétnél újabb lovas fotó készül, aztán figyelek alaposan, mert a leírás szerint végig a P sáv a követendõ út, szemben pl. a Falasok(k)-kal, ahol a réten legális az átvágás. Ennek ellenére láttam jónéhány leleményes sporttársat, akik most is a Falasok(k)-on érezték magukat... A Vörös-pocsolya felé közeledve nagyon érezni lehetett, hogy mennyire kiszáradt az egész környék, porlik a talaj, sárgára égettek a rétek. Eszembe jutottak az áprilisi fotóim, ahol a burjánzó természet egészen más arcot mutatott akkor, minden zöld és üde volt.
A P/P+ elágazónál lévõ ponton érem utol L. Béláékat, akivel egy rövid beszélgetést folytatok, aztán lépek tovább. Nagyon ismerõs az út, régi emlékek is beugranak. Egy pétervásári futó/gyalogos csapódik hozzám, nem járt még a Budai-hegyekben, van mit mesélnem a környékrõl. A P háromszög emelkedõje továbbra is nagyon kellemes, hosszan de lájtosan visz egyre feljebb és feljebb. A vadvédelmi kerítés létrája tavaly õsszel már nagyon roskatag volt, idén tavasszal meg is adta magát, helyette egy kerítéslyukon kell átmászni.
A P hsz / Z hsz elágazó után az egyik kedvenc szakaszom jön a Tarnai-pihenõn át, egyrészt lejt, másrészt a panoráma is nagyon szép! Itt értük utol K. Józsit, és innét gyakorlatilag a túra végéig hármasban is maradtunk. A beszélgetés révén egyre gyorsabban telt az idõ és teljesen váratlanul el is értük a Z hsz / S+ elágazót, ahol a pontõr citromos vizet illetve sima buggyos vizet kínált. Jómagam nem kértem most még belõle, gondolván hogy onnét az etetõpont már nincs olyan messze.
Ez a S+ teljesen ismeretlen volt számomra, a Budai-hegység tud újat is mutatni:) Nagyjából szintben menõ úton haladtunk, keresztezve néhány szélesebb földutat, míg aztán egy nagyon ismerõs úthoz értünk: igen, ez a híres dózerút, ami innét közvetlenül Nagykovácsiba repít minket. Egyrészt örültünk, hogy tájékozódás-ügyileg most nem kell egy pillanatra sem koncentrálnunk, másrészt viszont Szent Péter nagyon komolyan kezdett befûteni. Az egyenletesen emelkedõ, és jól belátható út viszont pszichikailag is kezdett valamilyen szinten demoralizálni bennünket. Ráadásul egy erdészeti kocsi is elhalad mellettünk, a sofõr megkérdezi, elvihetne-e minket. Mi nem élünk a kínálkozó lehetõséggel, folytatjuk az izzadást a széles, vakítóan fehér murvás úton. Azért az emelkedõ sem tart a végtelenségig, felérünk a platóra és feltûnik szembe a Nagy-Kopasz tömbje a kilátóval a tetején.
Nemsoká az Anna-vadászházhoz érkezünk, innen a Tojás 40 útvonalával szembehaladva közeledtünk Nagykovácsi felé. Bármennyire is kellemes a murvás út, túratársaim számára nem ez legkellemesebb talaj. A Széltörés-erdõ után feltárul a Nagy-Szénás csoport látványa és elég szürke felhõk is gyülekeznek Perbál irányából. Igazából nem is bánnánk nagyon, ha egy szitáló esõ áztatna bennünket.
Elérve a faluban a kõkeresztet balra fordulunk a S sávra, ami a változatosság kedvéért megint murvás. Beleolvasva az itinerbe feltûnik, hogy már csak pár száz méter az etetõpont. Hirtelen nagyon éhes és türelmetlen lettem, és csak "nagy nehezen" érjük el a pontot. Itt a rég látott Madár pecsétel (és csak utánunk indult ki a Kutya-hegyre a pontjára), F. Jani osztja a zsíros kenyeret hagymával, csalamádéval. A legnagyobb élmény a behûtött ásványvíz marad.
Továbbhaladva a murvás úton elértük a szépen rendbehozott létrát, ahol a K+ jobbra elágazik. Ennél egyértelmûbben nem is lehet a jelzéselágazást festeni: a létrán 2 (vagy 3) helyen is jelzéseket tettek fel. A következõ szakasztól egy kicsit tartottam: a Kutya-hegy emelkedõje dögmelegben a nyílt terepen brutális tud lenni, szerencsére fölöttünk tartotta magát a felhõ és annyira nem is éreztük melegnek az idõt.
Könnyû lejtõ következett a K sáv becsatlakozásáig, majd nemsoká már ott is volt a Nagy-Szénás kopár oldalán való kaptató. Ez tényleg rövid de velõs... A kilátás lehetett volna szebb is, de túratársaimnak így is tudtam mutatni a feltáruló hegyekbõl egy párat. Ezután nem árt a tereprutin: a Nagy-Szénásról az emlékfalig vezetõ ösvény mindig a baloldali, helyenként a kövekre is van festve jelzés. Az emlékfaltól széles sétaúton haladtunk a K sávon tovább eleinte nagyon hangulatos fenyvesben. Ezután a házakhoz kiérve egy rövid de görgeteges lejtõ késztetett nagyobb odafigyelésre.
A Zsíros-hegyi mûútra érve már közel éreztük a következõ pontot, ami még a vártnál is közelebb volt, tudniillik autóval a pontõrök a mûút végéig mentek csak ki, nem a túristaház romjáig. Itt nagyon jól esett a dinnye. Annyira érett volt, hogy "jól esett", bizonyos darabjai ugyanis a földön landoltak:) Folyadék- és cukorpótlást követõen hosszú ideig ismét a Tojás 40 útvonalán haladtunk visszafelé a Z sávon.
A Zsíros-hegytõl igen rövid idõ alatt le is gurultunk Solymárra, ahol következett a végtelen városnézés. Józsiék valamilyen nyomóskutat kerestek, de elnézve hogy micsoda paloták és rendbehozott házak vannak Solymáron, nem sok esélyt láttunk, hogy találunk akár egyetlen kutat is. Végül a Lejtõ sörözõ parancsolt megálljt, ahol legurítottunk egy korsó csapolt Kozelt. Ettõl nagyon is rendbejöttünk, és vidáman motiváltan vágtunk neki a hátralévõ csaknem 15 km-nek.
Szigorúan a Z sávot követve 1 utcával feljebb tértünk le a fõútról, mint ahogy a Falasok(k)-on kellett. Innét már látszott a Szarkavár, ahova felmásztunk a következõ pecsétért. A pontõrnek nem volt tolla, így idõt nem tudott írni, de Józsinak segített a memorizálásban ("az Aranybulla után 33 évvel", azaz 12:55). Kiváncsiak voltunk, fogunk-e még erre emlékezni a következõ pontig.
Továbbra is Z sáv, át a prérin, a távolban krosszmotorosok hangját és a felvert por látványát élvezhettük. Nemsoká ismét az erdõben, aztán többnyire szintúton haladtunk párhuzamosan a Kálvária-hegy - Tök-hegy csoport hegyeivel. Itt felvetõdött egy nagy dilemma: a leírás szerint a Z sávot kellene követnünk, viszont a szöveg igazából az egykori útvonalra vonatkozik. Tudniillik a Tök-hegy aljánál át lett festve a jelzés, és az új variáció nem a "híres" éles jobbkanyart követve durván emelkedve közelíti meg a Tök-hegyi nyerget, hanem továbbmegy egyenesen, becsatlakozik az OKT-be és a Guckler Károly úton kényelmesebb (de hosszabb) úton jut el ugyanoda.
Mivel a leírás inkább a régi útvonalnak felelt meg, túratársaimat a régi útvonalra navigáltam, és következett a Tök-hegyi emelkedõ. Na itt aztán végleg megszabadultunk a Kozelbõl felvett folyadéktól:) Jelzés persze sehol, teljesen lefestve az összes. A Tök-hegyi nyeregtõl megint lelkiismereti kérdés volt hogy ki merre halad, a hivatalos út továbbra is Z sáv volt, amely DNY-i irányból mellõzi a Csúcs-hegyet egy szûkebb ösvényen, hétvégi házak közt, majd késõbb köves-murvás úton jut el a Virágos nyeregbe.
Nagyon lehangoló látványt nyújtott a nyeregben a csaknem teljesen sárgára égett fû. Innét a Város peremén és a Sárga 40-rõl már jól ismert S sávon vettük célba az Újlaki-hegyet, szerencsére csak idõnként bújt elõ a Nap a felhõk mögül. Most nem esett annyira kellemesen a hegymászás, mint a fent említett két rendezvényen, na persze ott egészen más volt a klíma...
Az Újlaki-hegyen a pontõrtõl kapunk vizet (desztillált vizes marmonkannából:) ) és gyönyörködünk a vitorlázó reptér és néhány levegõben lévõ sárkányrepülõ látványában. A lábtörõ lejtõt magunk mögött tudva már ott is vagyunk a K körsétával közös szakaszon, ami továbbra is lábtörõ, de szélesebb út. Az Újlaki-hegyi parkoló után megint van valami érdekes, amit mutathatok túratársaimnak: a híres-neves ereszkedés a Határ-nyeregbe. Meg is lepõdnek, hogy ilyen lejtõ van a Budai-hegyekben.
Az utolsó komolyabb emelkedés következik: fel kell mászni a Vadaskerti-hegyre. Útközben MTB-sekkel találkozunk, egyikük megjegyzi, gondolkodott rajta hogy eljön erre a túrára, végül azonban a bicikli mellett döntött. Hó-rukk, és már fent is vagyunk a hegyen, gyakorlatilag innét már csak le kell gurulni Hûvösvölgybe. Avagy... ja igen, akkor még csak a mûútnál leszünk. Rövidesen meg is érkezünk oda, aztán azonban még át kell menni az aluljárón, fel a régi villamosvégállomástól a lépcsõkön a Gyermekvasút felé, majd annak aluljáróján keresztül a reggel már végigjárt úton a Nagy-rét felé. A távvezetéknél csengettek az utolsó szintemelkedésnek is, a kellemes sétaúton becsorgunk a célba.
Marcsiéktól gratulációk az oklevél / kitûzõ mellé, majd "zsírospapa" meg "margarinospapa" vár, ice-tea / szörp és víz kíséretében. A legyek ellen letakarták a megkent kenyereket, valamint éppen csak annyi kenyér állt készen, ami belátható idõn belül elfogy. Nagy pozitívum! A célban még összefutok tanker007-tel, valamint kölcsönösen bemutatkozunk egymásnak zsolt.75-tel.
Nagyon kellemesen esett a túra, jó társaságban, Rákoskerttõl megszokott színvonalú volt a rendezés. Kellemesen elfáradtam, köszönöm a rendezõségnek ezt a napot! |
