Üdv minden Kinizsi 100-as teljesítõnek!!!
Én már majdnem 10 éve szerettem volna bekerülni ebbe a csapatba, amikor is a szomszédom, Fekete Feri beszélt róla, mint olyanról. Alapvetõen az is ragadott meg benne, hogy az OKT mentén halad túlnyomórészt az út, én meg oda-vissza vagyok a Kéktúráért! Szó ami szó, 2004-ben próbáltam meg legelõször, amikor is Mogyorósbányánál ki kellett szállnom, mert Pilis-nyeregnél meghúztam a jobb térdszalagomat, onnantól bicegtem 25 km-t, szóval elsõre nem sikerült. Másodszor 2005-ben a nagy meleg miatt hullottam ki a Nagy-Getén, harmadszor 2006-ban ismét csak Mogyorósbányáig jutottam - egyszerûen elfogyott az erõm.
Azóta tanultam egysmást, mint pl. azt, hogy tisztelni kell a távot. Korábban nem készültem, nem edzettem rá, de már majd' 3 éve bizonyos rendszerességgel futok barátokkal, akik jó társaság és egymás húzóerei is. Így vettem a bátorságot és elmentem a Mátra-bércre, és nagyon jó érzés volt, hogy sikerült - ezen is lemértem, hogy volt értelme a sok futásnak!!! Így volt valós alapja is, hogy most indultam és 20 és fél óra alatt (a Kakukk vendéglõben töltött 1 órás pihi mellett) sikerült!!!!!! Az idõ tökéletes volt, az út ismerõs, egyedül mentem, jó néhány útitársra akadtam, így könnyen telt az idõ. Mogyorósbányától nagyon tetszett az út, ez még ismeretlen volt számomra. Ja, és az volt a külön húzóerõ, hogy a névnapomon volt a Kinizsi, ez volt a saját ajándékom :-))) meg a motiváló erõ. Este a Bánya-hegyi teát már nagyon vártam, annak olyan nagyon jó íze volt, pont ami kellett! Onnantól már tök sötét volt, de élveztem a sok fejlámpa látványát, mint szentjánosbogarak jelezték az utat. A fiatalosban nagyon állat volt: akkor épp én mentem elõl, alig tudtam merre megyek, de izgalmas volt. A feleségemmel telefonon tartottam a kapcsolatot, õ volt az én távoli depósom, tartotta bennem a lelket - õ meg otthon volt éppen röplabdatornán. Az élményekrõl még annyit, hogy a lábaim jól bírták, a talpamon lett néhány vízhólyag (kinek nem), de ettõl élvezhetõ volt az egész. Ha jól emlékszem, a baji erdészházig már rohadt unalmas és egyhangú volt az út, onnantól sem akart telni az idõ meg az út, DE aztán nagy nehezen leértünk Baj faluba, amire elõször azt hittem, hogy az már Tata... Onnan még bevánszorogtam a célba, ahonnan alig bírtam aztán elvonszolni magamat a vasútállomásig. Jól festhettünk ebben a vonulásban: a vasútállomásra menet jöttek szembe a további túrázók: jó volt tudni, hogy én már túl vagyok rajta. Aznap azt gondoltam, hogy jó néhány évre elég lesz nekem ebbõl a túrából de az elmúlt héten már átgondoltam az ügyet...
|
