K100 elõtti este Kaszáson aludtam volna, hogy se taxizni ne kelljen, se korán kelni... Ezzel szemben este rájöttem, hogy pár apróságot otthon hagytam, úgymint Powergel, kulacs. Biztos ment volna nélkülük is. Na, lévén majdnem éjfél, hazataxiztam. Aludni azt nem nagyon tudtam, de azért négy óra csak összejött legalább ugyanennyi részletben. Reggel konstatáltam, hogy a futócipõmet este Kaszáson hagytam... :) Na, akkor taxival vissza. Ennyit az olcsó utazásból és a sok alvásból...
Ezek ellenére sikerült majdnem idõben a megbeszélt helyre érni, ahol a depóautó várt a társasággal. Perceken belül sikerült a rajthelyre érni, még pont egy busznyi nevezõ elõtt. Sajnos a nagy rohanásban majdnem rácsaptam az autó ajtaját pataporcra. :-(
Megtaláltuk egymást Mikivel, beálltunk nevezni. Asciimo-t jól nem ismertem fel, annál inkább BadMoont, bandikaat, nagyondinnyét, pygmeat és h-algát. Ahhoz képest, hogy korán el akartunk indulni, egész sokan ott voltak már. Hirtelen meglódult az indítósor, így saját idõ terhére öltöztünk a fellépõruhába.
A depóautó (miután kiszálltam belõle érkezéskor) azonban odébbállt, méghozzá jó messze, egy kanyar mögé... szóval egyszer csak ott álltam a rajt elõtt és mindenki eltûnt. Szerencsére pataporc még látta, hogy a többiek merre indultak...
Ennyi unalmas és részletezõ bevezetõ után kissé nagyobb léptékre váltanék...
Elindultunk, Miki állandóan vissza akart fogni minket, az elején tübbször megvitattuk a módszereink különbségét (végig egyenletes tempó vs. az elején kicsit gyorsabb, majd a végén jól behalni).
3:15 alatt értünk a Pilis-nyeregbe, 10:02-kor mentünk tovább. Hagytunk üzenetet a jobb felsõ sarokban...
Kesztölcig egész jól utaztunk (itt végre megismertem Rezsuta Ibolyát), sõt onnan Dorogig még jobban. Aztán vége. Getére már erõsen 6 km/h felé hajló tempóban, nagyon sok gyaloglással, a Kõsziklát meg nem is ragozom. De Mogyorósbányán már várt a második depóautó is, a családdal. Itt jó kis pihenõ, kávé, kóla, gyúrás, mosdás. Majdnem 7 óra telt el, amikor továbbindultunk. A Bika-völgyig még úgy-ahogy haladtunk, de onnan ... Balázs elment, Ákibácsival csak szenvedtünk. Végül már a síkon sem tudtunk kocogni sem. Tele volt a gyomrom vízzel, de nem szívódott fel. Viszont szomjas voltam. Ákibácsi ugyanígy. Szúrt mindenhol, nem is tudtam eldönteni, hogy a tüdõm, vagy a gyomrom. Ugyanezt éreztem Triesztben is... Pusztamaróton láttuk, hogy Ibolya utolér minket, de leállt depózni. Mentünk felfele, de nagyon lassan. Elõkerültek a további tervek, amikben kizárólag pikniktúrák szerepeltek. Nem ragozom... Aztán Ákibácsi felvetette, hogy talán sóhiány. Tetszett az elképzelés, logikusnak is tûnt.
Bányahegyre (alig 5.5km/h-s átlaggal felérve) egybõl sót kértünk. A rendezõk elõször meglepõdtek, de aztán sikerült keríteniük egy sószórót. Ott ült két futóbolond és nyalta a sót. :) Balázs már fél órával elõttünk járt... Lefele már kissé könnyebben ment, de nem nagyon erõltettük a futást, nehogy most meg kihányjuk amit bevittünk. De egyre jobban ment, újra megközelítettük a hetes átlagot... Igaz nagyon nem hajtottunk, mert már nem volt motiváció, a cél elúszott.
Vértestolnán újabb depó. Ibolya kísérõjétõl kaptunk még sót, meg találtunk egy sós chipset is a kocsiban. Koldusszállásig még eldöcögtünk, Tornyóig már lassabban, vissza is elõzött Ibolya és pár futó ismerõs. Itt újabb nagy depó és gyaloglás Somlyóvárig. 20:15-re fel is értünk, próbáltunk kiérni az erdõbõl világosban. Elkezdünk újra kocogni, igaz Ákibácsi elõször leszólta a stílusomat, de már annyira elfáradtam a gyaloglásban, hogy a kocogás pihentetett. Nagyegyházánál egy, a mienkkel megegyezõ színû és típusú depóautó tévesztett meg, kicsit csodálkoztam is, amikor Kerékgyártó Peti szállt ki belõle. :) Õ sajnos belerúgott egy kõbe, és ezért feladni kényszerült. Mentünk tovább, itt sötétedett ránk teljesen. Nemsokára beértünk egy srácot, aki a rétre vezetõ balkanyarban nézegette a térképet. Vittük magunkkal. Somlyóvártól másfél óra alatt a célban voltunk.
A célban család, barátok, ismeretlenek tapssal fogadtak minket, ami nagyon jól esett. 11-12. helyen értünk be Ákibácsival, 15 óra 01 perces idõvel.
Igaz nem sikerült a 14 órás terv, de a tapasztalat sokkal-sokkal többet ér, fõleg a Pro Patriára gondolva. Most legszívesebben kipróbálnám ezeket a tapasztalatokat a két hét múlva esedékes Rákóczi 110-en futva, de ahogy mondtam: tudni kell várni. Majd a Pro Patrián. Mindenesetre tudjuk, hogy a 13:30 bennünk volt...
Szüleim élvezték a depózást, ígérték magukat jövõre is, igaz édesanyámról megtudtam, hogy kissé elpityeredett Tornyópusztán az állapotomat látván, de szigorúan csak azután, miután továbbindultunk. Aztán az M1 alatti villámtalálkozásunk megnyugtatta.
Éjfélkor már ágyban voltam, vasárnap du. négyig csak enni keltem fel, de azóta teljesen jól vagyok. Szerencsére a regenerálódással nincs baj. |
