A túra elõtt nem nagyon akartam hangoztatni, de mind fizikailag, mind motiváció szempontjából sokkal rosszabbul álltam, mint az optimális lett volna. Éjjel persze nem tudtam eleget aludni, igaz nem a Százas miatt (az alulmotiváltságnak is van elõnye :). A felszerelésemben sem voltam biztos: elvileg a rövid futóleggingben mentem volna, de aztán mégis a kipróbált hosszút vettem fel. Az övtáskámat sikerült annyira feletömni, hogy futáskor állandóan dörzsölte a derekam. Az 1-es villamos 20 másodperccel a HÉV indulása elõtt ért be a Szentlélek térre, úgyhogy a 42-es busszal mentem, de onnan még kb. 1500 métert futnom kellett, hogy idõben a rajtba érjek. Szerintem idén nagyobb fejetlenség volt a topiktali ügyében, mint tavaly. Alig sikerült egy-két emberrel néhány szót váltani, máris indultunk. Ebolának lepasszoltam még egy-két felesleges dolgot az övtáskámból, így már legalább normálisan tudtam futni vele. Nem mintha terveztem volna bármennyi futást. Amint befordultunk a Róka-hegynél a földútra, muszáj voltam tempózni, hiszen az út emelkedett. :) Legtöbbünket nem is láttam Bányahegyig, kivéve Pavarottit, akivel az Ezüst-Kevélyig igencsak tempósan mentünk. Innen elkezdõdött egy hosszú, magányos szakasz, ami mindennek mondható volt, csak örömtelinek nem. Minden remekül ment, csak nem élveztem. Kényelmes tempóban mentem, hol kocogva, hol gyalogolva. A szántói mûút után kis pihenõt tartottam, és 11 óra 11 perckor érkeztem meg a Pilis-nyeregbe. Majdnem hetes átlag, de minek? Pihentem, húsz percet, de nem ért utol senki ismerõs. Sokan mondták, hogy fülledt idõ volt. Innen Kesztölcig majdnem elaludtam, tiszta bágyadt voltam, úgyhogy a kocsmában egy kávét bevállaltam. Mivel az idõtervemet is kidepóztam Ebolához, ezért csak halvány emlékeim voltak arról, hogy mikor hol kell(ene) lennem. Fél kettõ lehetett, amikor beértem Dorogra. Azt vártam, hogy Ebola ott lesz, de arra nem is gondolam, hogy hûtõtáskából választhatok a jéghideg üdítõk közül. Ez igen! Kis üldögélés után még betértem egy kocsmába is, hogy egy pohár sörrel csendesen megemlékezzek az idei ezredik kilométeremrõl, amit valahol Kesztölc és Dorog között értem el. Idén alaposan felkészültem a következõ 14 kilométerre (Dorog-Mogyorósbánya). Tavaly fél liter vízzel indultam, most megittam egy liter folyadékot és egy másikat kulacsban vittem. Szerencsére nem volt olyan erõs a napsütés, mint tavaly, elég jól ment a Gete emelkedõje is, a Hegyes-kõ szakaszát viszont untam már nagyon, úgyhogy inkább kocogtam. Tokodot pihenõ nélkül hagytam ott. Emlékeztem, hogy Mogyorósbányát öt óra körül terveztem elérni, e helyett ott voltam pár perccel négy után. Ezért a húsz perces pihenõbõl egy órás lett. Azért is siettem, mert nem akartam, hogy esetleg elfogyjon a virsli. :) Egy sör, egy pár debreceni, egy kávé társaságát élveztem, majd nem sokkal indulásom elõtt beért Fat. Sajnos a többiek nagyon messze voltak, de azért vigyázó szemem a topikon tartottam, csigával és pp-vel beszéltem, õk beszámoltak a csapatról. Innen három órán belül Bányahegyen voltam. A Bika-völgy utáni emelkedõt különösen élveztem, majdnem sikerült végigfutni. Nyolc órakor még elég kicsi élet volt Bányahegyen. Kalapos már egy órája itt volt, kilenc órás továbbindulást terveztünk. Sajnos itt végérvényesen meg kellett állapítanom, hogy a Saucony futócipõ számomra teljesen alkalmatlan hosszútávú túrákra. Túl puha a talpa, ami futásra jó, de itt csak a vízhólyagokat gyártotta, hiába volt összesen négy pár zoknim. Nem sokkal késõbb befutott Fat is. Kilenc körül - mivel a depóautó még nem jött meg - bíztattam õket, hogy menjenek tovább, majd utolérem õket. Lassan megérkezett a topik, befutottak a depózók is, és nagyon jó hangulat alakult ki. Szomorú voltam, hogy néhányan kényszerûen (mások célszerûen) kiszálltak, de annak örültem, hogy a fõaggódónak :) erre nem volt oka. Annak meg külön, hogy majdnem teljes létszámban ott voltunk - azok is, akik már nem voltak versenyben. Nekem már nagyon benne volt a mehetnék a lábamban, úgyhogy tíz óra húsz perckor továbbindultam. Innen Koldusszállásig nagyrészt futva mentem. Kicsit fura volt, hogy itt már egyre több nyúzott ember imbolygott a sötétben, én meg magamban dudorászva kocogtam el mellettük. Koldusszálláson a kitûnõ és vidáman kínált leves után kinyitottam a sört is, amit Ryantõl szereztem, így indultam tovább. Kivi felhívott, de csak röviden tudtunk beszélni, mert lemerült a telefonom. A sör kicsit megviselt, a mélypont a tornyói országút elõtt ért utol, de nem tartott sokáig. Itt vettem észre, hogy Ioannes és öccse személyében egyszerre csak társaságba kerültem, innen együtt mentünk az aluljáróig. Somlyóvárnál kicsit pihentünk, a th.-ban decis pohárban adtak vizet (egyáltalán nem is volt biztos, hogy lesz, úgyhogy jólesett), Ioannes öccse viszont hihetetlen készlettel rendelkezett, amibõl a segítõ jószándék által vezérelve (ne kelljen cipelnie :), kértem is fél kulacsnyit. Köszönöm! Még az erdõben jártunk, amikor elkezdõdött a villámlás. Hihetetlen élmény volt! A teljesen sötét (hold eltakarva) erdõ egy pillanatra fényárban úszott, majd másodpercekig nem láttunk semmit. Itt még nem gyanakodtam semmi rosszra, de nem sokkal azután, hogy kiértünk az erdõbõl, elkezdett irgalmatlanul esni. Tíz perc alatt péppé áztunk és már nem is nagyon kerülgettük a tócsákat: felesleges volt. Azt tudtam, hogy navigáció szempontjából ez egy kényes szakasz, de sajnos a sûrû esõfüggönyön át alig láttunk valamit. A jelzés végig megvolt, de egy idõ után gyanúsak lettek a gazdasági épületek. Kiderült, hogy bementünk Nagyegyházára. Ekkor már hiába néztük meg a füzet térképvázlatát, csak annyit láttunk, hogy így is elérünk a hídig. Utólag úgy gondolom, hogy a tó utáni jobbkanyar után rontottuk el, amikor ott balra mentünk a betonúton. Én úgy emlékszem, hogy a keresztezõdében levõ jelzés irányított el arra, de valószínûleg csak félreértettem. A híd alá nem sokkal négy óra után értem, ekkor elköszöntem a csapattól, és megvártam a depóautót. Nem sokkal öt óra elõtt, hátizsákomtól megszabadulva, egy újabb doboz sörrel a kezemben indultam a célba. Ez ismét furcsa érzés volt: a legtöbb ember erõlködött, hogy most már minél elõbb beérjen, én meg próbáltam minél lassabban menni, nehogy sokat kelljen ácsorognom a cél elõtt. Végülis két percet kellett csak várnom, s mikor Gödény órája átváltott 5:27-re, átadtam az ellenõrzõlapomat. 22:22! Megtudtam, hogy a topik már a híd alatt van, úgyhogy lassan felálltunk az ajtó környékén, hogy a beérkezõket üdvözöljük. Ebola, Ryan, P-ista társaságában hullámozni akartunk. Én a meghajlós módszerre gondoltam, Ebola a guggolósra. Na, ez kedves ötlet volt tõle, tekintve, hogy a csapatban egyedül én nem tudtam guggolni. Kb. derékszögig hajlott a térdem. :) Aztán kezdtek beérkezni a tagok, de a hullámzás teljesen elmaradt (Ebola úgyis elrontotta volna :). Késõbb ez a vicces gyerek megjegyezte, hogy itt mindenki milyen furán járkál. Persze, nagy szája volt, de Bányahegyen még nekem kellett elmennem a depóautóig a cuccomért, nem hozta volna oda hozzám. :))) Innen kicsit horrorba csapott át a dolog. Ryan felajánlotta, hogy bevisz Tatabányára. Én nem éltem a lehetõséggel, mondván hogy a személyvonattal megyek haza. Igen, csakhogy azt nem láttam, hogy a vonatom felórás komáromi átszállással ér Gyõrbe. Király érzés volt elaludni, utána felkelni, húsz percet ülni a peronon a padon és utána megint lehetett pihenni. :-( Jövõre ezzel a vonattal biztosan nem megyek. Tíz óra elmúlt, mire ágyba kerültem.
Ezt a hihetetlen lelkes depót nem lehet elégszer megköszönni! A bányahegyi 'topiktali' is hihetetlen jó volt! Örülök, hogy ismerlek benneteket!
Ahogy számolgattam, 17 órát mentem, 5 és felet pihentem, mindenhol kényelmesen, könnyen ment a dolog, de sokat mentem egyedül és ezt nem élveztem. Hiába a jó kondi, motiváció hiányában nem tudok vele mit kezdeni. Nem is tudom, mikor megyek legközelebb gyalogolni. |
