Kinizsi 100, vagy csak egy kellemes szombati kirándulás mások által is kedvelt ösvényen?
Azaz, hogyan „teljesítettem” másodszor a K100-at.
Az elõkészületek már csütörtök-péntek megtörténtek. Bevásárlás, szükséges felszerelés elõkészítése.
Szombaton már csak gyors ébredés 3.30-kor, séta a Gyõr-gyárvárosi vasúti megállóhoz.
Ekkor már biztos volt, hogy a korábban nagyobbnak ígérkezõ csapatunk 3 fõre olvadt.
Anikóval a vonaton találkoztam, õ bár már tud akár 50-km-t is teljesíteni, most idõ hiányában csak 25-re nevezett.
Balázs, aki nálam rutinosabb kinizsi teljesítõ T.bányán csatlakozott.
Így jutottunk el Csillaghegyig. Itt jött az elsõ nehézség.
55 perc sorban állás a regisztrációhoz. Bár ezt korábban nem gondoltam, már itt elérkeztem a túra legnehezebb részéhez.
Nem sikerült regisztrálnom. Sajnos nem mindenki ér rá hétköznap orvoshoz szaladgálni, egy olyan papírért, ami csak arra jó, hogy mindenki moshassa a kezeit.
Azért belátom, teljes szervezetlenségben ez nem mûködhet. Igazuk volt a szervezõknek.
Ha optimistán fogom fel 900ft-ot spóroltam. (Valamint egy emléklapot, és egy kitûzõt)
Ugyanis neveztem 40km-re, pedig tudtam, nem akarom teljesíteni azt.
Így indultunk 7. 55-kor.
Balázs gyorsan elhúzott, én felvettem az Anikó tempóját, mivel a túra legelején nem akartam megerõltetni magam, míg nem járódnak be az ízületek.
Ez egészen így ment a Nagy Kevélyig, ahol Anikónak picit pihennie kellett, ezt már nem vártam meg hisz tudtam, sok van még hátra.
Ezután egyedül haladtam tovább, picit erõsebb tempóban. Gyûjtögettem a pecséteket, a 40-es füzetecskémbe, és a százas nevezési lapom hátuljára.
Egész jó állapotban értem a Pilis Nyeregbe, itt értem utol Balázst. Aki szokás szerint ismét körülményeskedett, ezért megbeszéltük, hogy én megyek, õ majd utolér.
Ekkor láttam utoljára. (Még él)
Mogyorósbányáig jó tempóban haladtam tovább, csak a meleggel és a csökkenõ vízkészletemmel kellet megküzdenem. Itt rövid pihenõ, vízkészlet töltés. (Amibõl 2l-t sikerült haza szállítanom.)
Hihetetlen, de jólesett ismét menni. Ezért most már inkább én értem utol embereket, mint fordítva.
Ez a jó szakasz egészen sötétedésig kb. 65km-ig eltartott. Itt éltem át a legnagyobb holtpontot.
Gyötrõ álmosság, és a Bányahegy nem akart közeledni.
Azért csak odaértem. Itt legalább 4.-szer mondták el, hogy hiába pecsételek ez érvénytelen.
Miért kell megforgatni a kést?
Egy kóla, rövid pihenõ, indulás tovább. Az elsõ pár száz méter picit döcögõs, azután ismét jól érzem magam.
Ez a szakasz nem hozott újabb holtpontot, bár a vége kicsit hosszú volt.
Koldusszállás: Még rövidebb pihenõ, irány tovább. Végre a jó kondícióm elõjött.
Ez volt a kedvenc szakaszom a Gerecsén is, felfelé nagyon élveztem a Kisréti vadászházhoz. Bár a gerecse elején rövidebbnek tûnik az út a baji vadászházhoz.
Itt is gyors pecsételés, irány tovább. Itt rövid eltévedés, a többiek szerencsére megtalálták a helyes utat.
Gondoltam átgázolok a bozótoson, nem teszem meg az egész utat vissza. Ezen, remek ötletemet a szervezetem egy görccsel jutalmazta. Szerencsére csak múló szeszély volt részérõl.
Innen nem élveztem annyira az utat lefelé. Olyan érzésem volt, hogy készülõdik egy komolyabb vízhólyagom, valamint a térdeim sem mûködtek mát túl jól.
Kedves kollégám ekkor telefonált rám, a sokadik szórakozóhelyrõl hazafelé menet.
Köszi neki, hogy gondolt rám. Innen már szép lassan besétáltam a célba.
A célban kértem még egy pecsétet, és egy záró idõ felírást, ezután azonnal vissza a Tóvároskert megállóba. Sikerült elérnem a 6 órás vonatot.
Idõ 21h 12p.
Sajnos csak önszorgalomból.
|
