Magam részérõl az elsö K100 után meg voltam gyõzõdve, hogy többet a büdös életben nem megyek el mégegyszer. A 2007es "elsõ Kinizsim" után volt egy El Camino-s zarándoklat, és már ott is, a tengerparton megkísértett a gondolat, hogy mégiscsak vissza kéne menni erre az erõpróbára.
A rajttól Kevély-nyeregig haladtam a tömeggel csendben elözgettem az emberetket, és hallgattam a vidám találgatásokat, beszélgetéseket, é s befogtam a számat mert tudtam, hogy mi fog várni rám késõbb. A Kevély nyereg után eltüntek elõlem az emberek, így hát futva felzárkóztam egy másik "csoport" végéhez. Az elöttem haladó férfi hátizsákját figyelve hol futva, hol normál tempóban beértem a Pilis-nyeregbe. Még délelött. Ez az én mértékemben mérve marha jó volt. Itt az elõttem haladó férfival együtt folytattam az utat. Így jobb volt mert beszélgetéssel ment az idõ nem éreztem olyan hosszúnak a távolságokat. Most is, ahogy elöbb, a lejtõket futva tettük meg, és még eljátszottam magamban azzal a gondolattal, hogy esetleg még éjfél elõtt beérek. Ez így utólag jó viccnek tûnik. A Gete ugyanolyan szemét emelkedõ maradt mint volt, zihálva érek a tetejére. Gete után a katalan, ami még rosszabb volt, de szerencsére itt elõttünk, utánunk senki nem volt így kevesebb port vertünk fel. Miután elérjük Tokod környékét már azzal nyugtatom magam, hogy Tokod után jön a legrosszabb emelkedõ, utána már csak lefele megyünk. Tokodon frissítõ, utána az emelkedõ, újabb pihenõ, aztán valahogy kihúzom Mogyorósbányáig. Innentöl Bányahegyig nagy baj nincs, csak 1-2 görcsroham, illetve egy éles fájdalom (Ez Pusztamarót elõtt, egy kisebb emelkedõnél) tudomásomra juttatja, hogy a jobb sarkammal nincs minden rendben. Bányahegyen muszály levest enni útitársam szerint, és én bízom a döntésében, habár nem kívánom az ételt. Megeszem a levest, majd egy Red Bull (itt a "reklám" helye) aminek pocsék íze van, wc aztán tovább. A vértestolnai mûutat még "világosban" érjük el, utána viszont már elõ kell venni alámpát. Koldusszállásig jól megy a tempó, a két hídat örömmel fogadom, mert az már az ellenõrzõpont közelségét jelzi. A csapat, akikkel haladunk jó tempóban mennek, így hamar odaérünk. Ezután jött az általam félt szakasz, ugyanis kifáradtam, és és alig bírtam az emelkedõket. Félelmem azonban alaptalannak bizonyult, hiszen a sárga enyhén emelkedett felfelé, és némi káromkodás, és átkozódás után elértük éjfél körül a vadászházat. Ezután némi bizonytalanság után leérünk Bajra. Itt elküldtem a szervezõséget a.........-ba, amiért rávitték az aszfaltra az útvonalat. Bár emelkedni nem emelkedik, a lábam már csak azért megy, mert én azt követelem tõle. Így történt, hogy beértünk kb 01:45-kor, durván 19 óra alatt Tatára. Szerencsére innen kocsival vitt haza útitársam, mivelhogy majdnem egy helyen lakunk (2 utcányira egymástól), és miközbewn az autóban Tatabánya közelében álomba merültem, elgondolkodtam, mekkora esélye volt annak hogy egytempóba menjünk, találkozzunk, és hogy még ugyanott is lakjunk kb, ráadásul még kocsival el is vigyen. Mikor végre fél 4kor fürdés után ágyba bújtam, már tudtam, hogy felesleges tiltakoznom, jövõre úgyis vissza fogok menni...
Az utolsó szakaszt minden betonút ellenére jobbnak találtam mint a Somlyóvár-Szárliget mizériát, remélem jövõre is erre fog menni.
EZÚTON IS SZERETNÉK GRATULÁLNI MINDENKINEK AKI TELJESÍTETTE A K100-AST, AKINEK MEG NEM SIKERÜLT VOLNA, ANNAK SOK SIKERT A LEGKÖZELEBBIRE. |
