Túra, depó, nagykaland :)
Na, hogy is volt?
Vacilláltam megint, és most az eszem gyõzött a vágyaim felett: Nem mentem neki a 100-asnak pedig nagyon-nagyon erõs volt a vágy, hogy újra a szárligeti iskola kapujában álljak a K100 végén. Csak 40-en indultam, de azt nagyon könnyen teljesítettem. A térdemet éreztem egy kicsit, emiatt lehet hogy nem ment volna a 100, erõnlétileg szinte biztosan végigmentem volna.
Végülis, K100 még lesz néhány, amíg élek (remélem), de térdem csak 2 van, sõt, a garancia is lejárt már rájuk.
Hajnali kelés, pakolás és döcögés a buszhoz, 5:51-kor indult - volna, de a szemben levõ megállóban állt felforrt hûtõ(agy?)vízzel. Namondom, remélem ez volt a kötelezõ malõr. :)
Így a következõ járattal Óbuda, majd HÉV-vel (elvben -tal) a rajt, ahol döbbenetesen hosszú sor fogadott, csak lestem. A sorban kollégák mellé keveredtem, de elõtte/közben még ráköszöntem Nagyfõnökre (elárulom: Nomád :) ), és a közvetlen fõnök(nõm)re is. :)
A nevezés után át és megvettem a pólót, aminek viselése nem fog lelkifurdalást okozni, mert már teljesítettem a 100-at (Vlaszij: Te is fogd fel így!), igaz, hogy csak egyszer.
Az autónál hagyott cuccomat felvéve 7:50-kor elindultam a Nagy kevély újbóli meghódítására, ahova 1:15 alatt értem föl, kicsit megdöbbenve, hogy így bírok most menni :)
Lefelé persze óvatosabban térdrevigyázósan haladtam hol csokitakarok, hol pedig gethe és Galád topiktársak társaságában. Útközben sok sok offtopik ismerõs, volt évfolyamtárstól túrahúzóemberig...
A Pilis környékén régi ismerõsökkel beszélgettem, de sehol nem kispistáztam, se a szerpentinen, se a pilis után a kétágú hegynél. Erre Gethe kartács elõre figyelmeztetett, hogy nagyon nem arra megy az útvonal, mint amerre a tömeg. A botozás újabb aspektusa: Valaki megjegyezte mögöttem, hogy "Amikor elzúz mellettem egy-egy botos túrázó, mindig azt hiszem, hogy egy vak ember akar elõzni..." Síelõnek már néztek, vaknak még nem néztek (hm, ez kicsit morbid...). :)
A Pilis nyeregben a topikosok egymás hegyén-hátán üldögéltek. A büfében kicsit csodálkoztam az árakon - de épp azért, mert teljesen korrektek voltak. Lehet hogy most a forgalomból adódó nyereségre utaztak?
A menetidõmet képtelen voltam kiszámítani, állandóan nyertem egy órát. Innen lefelé a már említett helyes útvonalon mentünk le gethét követve, lent pedig letoltuk nagyondinnyét, hogy hátmicsodadologvoltez?!
Innen könnyû séta a depóautóig, ahol lepakoltam, és táska, bot, minden nélkül elrobogtam befutni a célba. Addig viszont Nomád és gyerekei, aztán pluszban a közvetlen fõnököm és gyerekei adták a társaságot - meg is beszéltük, hogy jövõre cégszinten készítjük fel az emberkéket a K100ra. :) Jó képviselettel rendelkezett a cég már most is :)
A cél egy sörözõ a temetõ felé vezetõ elágazásnál, ahova végül is 6:40 alatt értem be, 5.67-es egyéni csúcsot beállítva. Elég sok 100as résztvevõ jött erre, volt aki frissíteni, volt aki csak megszokásból. De olyan is volt, aki rájött hogy eltévedt, és kiszállt. 2 ember kapott negyvenes kitûzõt....
A "kajajegy"re kapott üdítõt megfejeltem egy nagy pohár baracklével, és egy dupla kávéval, aztán összeszedtem magam egy kicsit (nem mintha nagyon szétcsúsztam volna, de mégis leengedtem), elindultam a sorompóhoz, ahol jónéhány túrázót útbaigazítottam a cél felé.
Kis várakozás után átvedlettem túrázóból sofõrbe, és elkezdõdött az idei Kinizsim második kihívása: a depózás.
Helyenként kavartunk egy kicsit, Dorogon nyitvatartó boltot kerestünk, aztán nagy nehezen találtunk is.
Magamban már a 40es alatt jókat mosolyogtam a GI-Joe-kon (nem a ruha teszi az embert képessé a százasra), és hát nem sokat láttam viszont közülük az éjjel vagy a célban. Bár volt egy, aki még a célban is pontosan ugyan olyan rendületlenül, egyenes derékkal, veszett tempóban ment, mint Pfsz+nél :) Szinte tuti, hogy hivatásos az ürge.
Péliföldszentkereszten szívesen megöregednék :), fõleg k100 résztvevõként. Az öregotthon gyönyörû környezetben, csendes, kristálytiszta levegõjû környéken áll.
Kipakoltunk, és vártuk a ttb tagokat. Az elsõk Mizu?-ék voltak, akiknek innentõl Mizu? felesége depózott. Átpakoltak hozzájuk, és el a következõ pontra.
SK-hoz és Diemhez innentõl szinte órát lehetett volna igazítani, végig percre pontosan tartották a két órás különbséget.
Vértestolnára átgurulva még világosban pakoltunk ki, a lemenõ nap gyönyörû színekre festette az eget. Sötétedés után érkezett az igazi mezõny az úthoz, fantasztikus látványt nyújtva, ahogy a lámpák alkotta tömött gyöngysorok ereszkedtek lefelé a szemben levõ dombról.
Úgy gondoltuk, hogy naon jó a szolgáltatásunk, nem csak az autó csomagtartójából osztjuk az észt, hanem székek, pokróc, mindenféle földi jó. :) És ez így is volt, mert ugye mindenki egyenlõ. De vannak egyenlõbbek: egy autó hátuljából elõkerült a dupla turistafõzõ, a lábos, és készült a zacskósleves - a semmi kellõs közepén :). Aztán kiderült, hogy még ez is kispálya: Egy másik autóból összecsukható asztalok, háromlábú horgásszékek, és -eztaddössze!!- igazi, vékonyfalú söröspoharak kerültek a túrázók elé! :D Csak lestünk... Itt több embernél is kockáztattam, és megelõlegeztem nekik az idõben való beérést (Povyagi, Sancimanó), de igazam lett! :)
Tornyópuszta felé egyvalamitõl paráztam: az elémlépõ szarvastól, de hála az égnek nem jött egy sem. Tornyónál Máté próbált aludni egy kicsit, én ültem a kempingszéken, és republicot hallgattam, negyed négykor, kint az erdõben. Ez se volt semmi. A Hold pofozott tányérja csodaszépen sütött át a fák levelein.
A cél felé indulva éppen találkoztunk Diemmel, és innentõl jó darabon nem a szarvastól féltem, hanem a betonon lámpa nélkül haladó túrázóktól... Brrrrrrr, a legközelebbi éjszakai túrámra feltétlenül kitalálok valamit, hogy elöl és hátul is legyen rajtam fényvisszaverõ, ez így életveszélyes!!! Semmi, de semmi nem látszik az emberbõl, csak amikor már nagyon közel van. Reflektorzni meg nem lehet, mert ugye nagyon elvakít.
A célban nagy nehezen találtunk parkolóhelyet az iskolaajtóhoz közel, ültünk és punnyadtunk. Itt végre sikerült aludnom egy kicsit, éjjel nem ment.
Mindenkit megvártunk, és Diemet haza is vittük.
Kitettem Mátét otthon, és -ahogy már írtam- nagyon nagyon megkönyebbülve állítottam meg az autót a garázs elõtt. Nem álltam be, már nem volt hozzá agyam.
Szépvolt, jóvolt, de ilyen összetételben többször nem vállalom... nagyon hulla lettem a végére. :)
Mindenkinek mégegyszer gratula, vagy éppen hajráttb! |
