Berceli barangolás - alighanem megismételhetetlen
Nem egyszer túráztunk már a Cserhát e varázslatos lankái között, így a hétvégi túraválasztékból hamar sikerült választani. Irány Bercel!
Némi kérdezõsködés után könnyen megtaláltuk a takaros, békebeli általános iskolát. Szokás szerint utolsóként neveztünk, amikor is kiderült, hogy a táv nem 25, hanem 31,5 km, viszont a szintidõ változatlanul nyolc óra maradt... Bár elõzetesen sok nézelõdést és kényelmes "sétát" terveztünk, végülis örömmel vágtunk neki a hosszabb távnak.
Az egyértelmû útleírásnak köszönhetõen tévelygés nélkül értünk ki a faluból, annak egészen a széléig. Itt egy idõs úr szólított meg bennünket, akivel jó negyedórás érdekes beszélgetésbe elegyedve rendkívül izgalmas dolgokat tudtunk meg a környék történelmérõl. Ezután kellõen átszellemülve, jó tempóban másztuk meg az elsõ komolyabb emelkedõt és értünk fel a Szandavárba, miközben a megfelelõ helyen és idõben megkaptuk az elsõ frissítést is. A bélyegzéskor bebizonyosodott, amit már sejtettünk, hogy nem túl sokan, egészen pontosan öten indultunk a távon, azaz mi hárman alkottuk a túlnyomó többséget, a résztvevõk zömét, gerincét. Erre nagyon büszkék lettünk, hiszen ha sikeresen beérünk, olyan tettet hajtunk végre, amit összesen öt ember mondhat el magáról az egész világon.
Hála a frissen elvonult frontnak, a várban szép idõ és kilátás fogadott, fejünk felett nagy létszámú fecskecsapat tartotta õszi gyülekezõjét, mi pedig szendvicseink és az ellenõrzõponton kapott csoki elfogyasztása közben nosztalgiáztunk egy itt eltöltött közös sátrazásról. Mivel Gyuri még nem reggelizett, és az általa elfogyasztani készült élelmiszer mennyisége elõreláthatóan hosszú itt tartózkodást irányzott elõ, e folyamat végét Szilvivel inkább nem vártuk meg, hanem indultunk tovább, hiszen a reggelivel már így is újabb idõhátrányt sikerült összeszednünk.
Mentünk mendegéltünk, míg rá nem jöttünk, hogy alighanem túlmentünk az elágazáson. Amint visszafordultunk, szembe robogott velünk Gyuri is, aminek õszintén örültünk, elvégre eltévedni annál jobb, minél többen vagyunk. Végülis visszakeveredtünk az útvonalra, és lezúdultunk Cservölgypusztára. A hely hangulata magával ragadott mindannyiunkat, a néhány házból álló tanyaegyüttes harmonikusan, már-már idillikusan illeszkedik a környezõ tájba, a puszta közepén álló gyönyörû, vadonatúj eligazító tábla az itteniek szorgalmáról, szépérzékérõl és hagyománytiszteletérõl tanúskodik. Az egyik legelbûvölõbb portán felirat jelezte, ide bizony minket várnak, ez a második ellenõrzõpont. Az árnyas verandán már tálalva volt, a zsíroskenyér, paradicsom, barack, alma, körte elfogyasztása után a házigazda barátságosan végigvezetett minket a házban. Õszintén szólva nem vagyunk ehhez teljesítménytúrákon hozzászokva, így még emelkedettebb hangulatban vágtunk neki most már tényleg rohamléptekben a következõ szakasznak.
Néhány perc alatt átértünk Ordaspusztára, melyet elõzõ túráinkról már jól ismertünk. Nem elõször jártunk annál a háznál sem, mely a következõ ellenõrzõpontnak adott otthont. Öröm volt látni, mennyit szépítettek rajta az ott lakók az elmúlt években. Itt újra gyümölccsel kínáltak, de ezt az idõ szûke miatt már csak zsebre vágtuk és vágtattunk is tovább Nelásdpuszta, a következõ ellenõrzõpont felé. Gyuri még benézett a temetõbe, majd minket utolérve együtt értünk a pontra, a környék talán legszebb portájára. Ide is barátságosan behívtak bennünket, mondanom sem kell, újra jóllaktunk és jót játszottunk a rámenõs fiatal németjuhásszal, majd nem mindennapi, szívhez szóló történetet hallgattunk meg a háziasszony elbeszélésében Jákotpuszta újjáteremtõjérõl. Na ez már minden csak nem szokványos teljkesítménytúra, most már nem sietünk, átadjuk magunkat ennek a csodának, amibe csöppentünk - így döntöttünk, mikor a házigazdáktól elbúcsúzva újra útrakeltünk.
A dombtetõn egy fiatal õzbak tûnt fel hirtelen, kis híján nekünk jött mire észrevett, majd némi bizonytalankodás után a sûrûbe ugrott. A kis momentumtól még vígabbak lettünk és újra kilépve hipp-hopp elértük a Csobánka tó gátjánál lévõ újabb ellenõrzõpontot. Ez egy különleges pont volt, hiszen itt nem kaptunk semmit amit megehettünk, megihattunk volna. Ez nem is volt baj, hiszen az Andezitömlés közeledett, aminek nem szerencsés teli hassal nekivágni. Jó tempóban értünk a ponthoz, ahol átvettük jeges teáinkat, majd hosszasan fotóztuk a panorámát és az Andezitömlést. Mire lejöttünk, a pontõrök már eltûntek, a seprûk vártak ránk. Mivel fogalmunk sem volt még mennyi táv és szint vár ránk - sajnos ez az itinerbõl nem derült ki- a seprûktõl próbáltuk ezirányú ismereteinket megszerezni. Õk kb. 10 kilométerre saccolták a hátra lévõ távot, melyen elõször kissé meglepõdtümk, hiszen így akár bele is férhettünk a szintidõbe. Na akkor nyomás!
Leértünk a völgybe és azonnal el is indultunk balra, majd a következõ elágazásnál ismét balra, a rossz úton. Elõször nem voltunk biztosak döntésünk helyességében de mivel a seprûk követtek minket, megnyugodtunk és néhány tucat szalmabálás fénykép elkészítése közben szépen haladtunk a nálunk lévõ három turistatérkép közül amúgy egyiken sem szereplõ zöld+ jelzésen, Jákotpuszta helyett Ordaspuszta felé. Az itinerben szereplõ legelészõ tehenek ugyan hiányoztak, de nem fogtunk gyanút, biztos valahol máshol kérõdznek, gondoltuk. Mivel a leírás szerint lassan már egy aszfaltútra kellett volna érnünk, még biztosabbak lettünk útirányunk helyességében, amikor meghallottuk az egyre erõsödõ éktelen motortúráztatást. A zaj epicentrumához közeledve azt gondoltuk fatolvajok akadtak el, de nem. Nemsokára megláthattuk a zaj forrását, egy patakmederbe zuhant terepjáró képében. Az autó körül vagy tucatnyi ember ordibált, õk a többi terepjáróból szálltak ki és próbáltak segíteni bajba jutott társuknak. Ez igen, ez ám a sport! Csapatsport! Gyorsan odébb álltunk és inkább próbáltuk megfejteni hol lehetünk, mert aszfaltútnak se híre se hamva nem volt. Összedugtunk a fejünket, szerencsére sikerült meghatároznunk hol lehetünk, és végül Ordaspuszta ismételt érintésével éppen a szintidõ lejártakor értünk Jákotpusztára, szürkemarhák, szamarak és cigája juhok sorfala közt.
Már nagyon vártuk a pillanatot, hiszen egész nap a pusztáról mesélt nekünk minden pontõr és seprû. A hely valóban csodálatos. Meglátogattuk a hely újjáteremtõjének dr. Keszthelyi Tibornak nyughelyét, majd a díjazás átvétele után (egy kerámia nyakláncot is kaptunk) megettünk egy nagy tál mangalica gulyást, majd jól bekakaóscsigáztunk. A sötétedés miatt a beígért ingyen szamaragolást nem erõltettük. Jobb is volt, hiszen érkezett a hír a 60 km-es távon egyedül elinduló futóról, aki egy szál pólóban eltévedt az erdõben. Mivel ekkor már vak sötét és kb. 10 fok lehetett, a rendezõk azonnal elindultak a résztvevõért és közben minket is elvittek Bercelig.
Mndent egybevetve fantasztikusan éreztük magunkat, nagyon sokat adott ez a túra, még soha nem figyeltek ránk ennyire teljesítménytúrán, ami alighanem az elsõ rendezésnek és a csekély létszámnak is köszönhetõ de méginkább az itt élõ emberek határtalan vendégszeretetének. Köszönjük! |
