Vérteskozma 30
GPS-el mért távolság: 31,3 km (Gesztesi-várral és a Zsigmond-kõvel együtt: 32,4 km); barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 930 m (Gesztesi-várral és a Zsigmond-kõvel együtt: 1020 m).
Szokásomtól eltérõen nem terveztem korai indulást, az elõzõ napi túra és egy esti baráti összejövetel miatt. Ezen baráti összejövetel következményeként felejtõsnek láttam a montis indulást is, mivel nem szerettem volna az elsõ emelkedõn viszontlátni a reggelimet. Szerencsére mindössze annyi következménye lett az elõzõ napnak, hogy fokozottan izzadtam az emelkedõkön, másként nagyon jólesett a túra.
A rendezõk kérésének megfelelõen, lent az erdészeti út elágazása elõtt leparkoltam, s irány a turistaház. Mire odaértem, legalább megvolt a bemelegítés. A nevezésen gyorsan átestem, megnéztem a térképet, nyugtáztam, hogy az eleje ismerõs, s nekivágtam a teljesítésnek. Alaposabb nézegetés után kiderült, csak a zöld-sárga elágazástól, a gesztesi-vári parkolóig terjedõ szakaszon nem jártam még, a többin már igen.
Meglepõ a számomra, de egy fiatal párt, és a pontõrök jó részét leszámítva, nem találkoztam ismerõssel.
A Meszes-völgyben vezetõ zöld sáv szakaszt most teljesítettem elõször gyalog. Eddig, csak montiztam rajta. Mennyivel könnyebb gyalog! A zöld-sárga elsõ elágazásánál az elõttem haladó páros, szépen irányba vette Csákvárt. Utánuk szóltam, visszafordultak. Nem tudom miért, de az a zöld-sárga elágazás, másokat is megtréfált, mert az utánam jövõ csoport is elnézte, pedig jók a jelzések és a térkép is OK. Folytattam a kaptatót.
Elkezdett fájni a lábam, úgy tûnt, gond van a zoknival. Alig vártam, hogy olyan helyre érjek, ahol le tudok ülni, megnézni. Ez az elsõ ellenõrzõ ponton érkezett el. Csak simán a zokni kezdte el ledörzsölni a bõrt. Ragtapasz természetesen a biciklis hátizsákban. Más nem lévén, tettem rá bõven curiosa gélt, hátha jó lesz. Kicsit lazábbra kötöttem a cipõfûzõt is. Mindössze a Vitányvár után, a fûzõ újrakötésekor éreztem egy kicsit a sarkam, mert túl szorosra kötöttem. Meglazítva, már semmi baj sem volt.
Pecsételés után továbbindultam. Kellemes lefelé vezetõ „séta” jött. A vérteskozmai aszfaltút keresztezése elõtt, látom ám, mindenki továbbmegy a jó kis széles úton, holott a jelzés balra fordult, egy régen járt útra. Irány a jelzésen. Az aszfalt után, kissé poros, késõbb füvessé váló széles úton ballagtam tovább. Egy rövid szakaszon szép kilátás nyílt Vérteskozma irányába. Igazán kellemes szép erdei úton értük el az országos kék jelzés keresztezésnél található ellenõrzõ pontot. Müzliszelet és pecsételés után, az OKT-n folytattam. Majdnem Várgesztesig széles jó minõségû földúton vezet a jelzés, de az utolsó néhány száz méteren bevitt egy vízmosta keskeny köves útra. Természetesen, hol másutt, ha nem itt értek utol biciklisek. Zajt hallok, hátranézek, látom dönget mögöttem ezerrel lefelé a single track-en. Gyorsan félreálltam. Ballagok tovább. Valami gyanús lett hátranézek, hát jön a következõ bringás, bár õ igen csak lassan, óvatosan ereszti lefelé. Alig ment el mellettem, a következõ kanyarban fel is dõlt, mint a bambis üveg. Mindketten megköszönték, hogy félreálltam. Én viszont kértem, õket, hogy a gyalogosok utolérésekor ugyanúgy szóljanak, mint montimaratonokon. Ott a gyorsabb kerékpáros, az elõzés elõtt hangosan szól, hogy a másikat melyik oldalon fogja kikerülni (Jobbról megyek!...). Jó lenne, ha itt is tartanák magukat ehhez a szokáshoz, mivel itt a megközelítési sebesség nagyobb, a gyalogos túrázók sem szokták meg igazán a montisokat, s sokszor igen rövid a kitérésre az idõ. Lefelé nyugodtan lehet legalább 4 m/s-os megközelítési sebességgel számolni, ami azt jelenti, ha csak 20 m-rõl veszem észre a biciklist, van 5 másodpercem a felismerésre, a döntésre, melyik oldalra térek ki, s magára a félreállásra. Ha még azt is figyelembe vesszük, hogy a gyalogtúrázó a kerékpár észleltekor megáll, akkor a megközelítési sebesség 6 m/s-re nõ, az idõ pedig 5 s-ról 3-ra csökken. Bizony ez elég kevés, az esetleges baleset megelõzésre. Fölfelé sokkal kisebb a megközelítési sebesség, ahol viszont a kerékpáros kényszerülhet leszállni, s tolni az emelkedõ tetejéig a kerót, ha le kell térnie az optimális nyomvonalról. Olyan meredek emelkedõn, amelyiken ki kell ülni a nyereg elejére, már nem igazán szokott sikerülni a felszállás. De ne ragozzuk tovább a dolgot.
Megérkeztem a vár alatti aszfaltút keresztezõdéshez, ahol megkaptam a következõ pecsétet. Az idõjárás szép tiszta, idõm van, tehát irány a vár. Eddig vagy köd volt amikor erre jártam, vagy a szûk szintidõ miatt nem mentem fel. Gyönyörû a panoráma a várfalról. Lefelé menet újra elhaladtam az ellenõrzõ pont mellett. A faluból kiérve, jó meredek emelkedõ várt ránk. Itt következett a második kitérõm. Ezúttal a Zsigmond-kõre mentem fel, ahonnan szintén pazar a kilátás. Gyerünk tovább, a jó meredek, keskeny ösvényen. Volt aki itt keskeny gumis, alaposan felmálházott túra kerékpárt tolt fel. Nem irigyeltem. Ezután, megint csak kényelmes utak következtek a Mátyás-kútig. Tanulva a tavalyi tatabányai túrából, most nagyon figyeltem, merre megy a kék jelzés. Meg is lett. Újabb pecsét, újabb kaptató. Miután fölértem az emelkedõn, újra kényelmes ösvény következett. Sajnos a Szarvas-kút környéke igen szemetes. Mivel könnyen megközelíthetõ ezért sok a „turista”. Kivételesen csordogált a víz a forrásból.
Az aszfaltút keresztezése után, is maradtam a kék jelzésen, amelyrõl csak a Vitányvár tövében tértem „le” az ellenõrzõ ponthoz. Fönt a várudvaron megkaptam a pecsétet egy csoki kíséretében. Meglepetésemre, a várudvaron biciklisek sütöttek szalonnát. Jókora „elvetemültség” kell a bringák fölkínlódásához.
Jó kis hullámvasutazást követõen begyûjtöttem a körtvélyespusztai pecsétet is. A pontõrök kisfia komolyan felfegyverkezve fogadta a túrázókat, s a tûzõ nap ellen is megfelelõen felkészült néhány lapulevéllel. A kék keresztjelzésen igen szép utak látszanak a fenyvesben. Egyszer biciklivel meg kéne néznem õket. Egy fiatalos szélén becsatlakoztunk a piros jelzésre. Elvileg itt a a két jelzés együtt megy, viszont a piros felújításakor a másiké elmaradt, sõt helyenként le is festették, gondolom lealapozták, de a jelzés felfestése valahogy elfelejtõdött. Amikor a Szép Ilonka-forrás elõtt elértük a zöld sávot, az elõttem haladóknak gondot jelentett a tájékozódás. Csak jobbra látszott egy zöld jelzés, balra csak piros. A turista térképet elõvéve egyértelmû volt, balra kell továbbmenni. Egészen a következõ jelzés elágazásig nem volt egyetlen zöld jelzés sem (100-200 m), ugyancsak a piros jelzés felújításának köszönhetõen. Ettõl kezdve csaknem végig a zöldön talpaltam. A Sárkánylyuk-völgy egész kellemes. Ennek vége felé egy, két 5-7 éves forma kis gyerekkel túrázó családot értem utol, bár nem túl könnyen. Az egyik kislány éppen az apuka nyakában ülve panamázott, a másik viszont még nagyon virgoncan futkározott a megtett bõ 15 km ellenére. Otthon a képek megnézésekor jöttem rá: amikor reggel a nevezés után elindultam, lent a parkoló autóknál jöttek szembe velem, tehát egy bõ félórával biztos késõbb kezdték a túrát mint én.
Hamarosan az utolsó ellenõrzõ ponton voltam. Megérkezett egy kutyás csoport is, ahol a kutya ki tudja miért, de olyan kíváncsi volt a Hirczy-emlékre, hogy a kislány és anyukája közé furakodott be nagy lendülettel, amivel a kislányt meg is ijesztette egy picit.
Kicsit figyelmetlenül néztem meg a nevezési lapot, s úgy gondoltam, most már végig aszfalt következik. Tévedtem. A falu traverzén kitett jelzések jobbra „leirányítottak” az útról. Rövid, de annál meredekebb kaptatóval be is értünk a falu fõutcájába, amin vagy 100 m megtételével megérkeztünk a turistaházhoz.
Igazolás, emléklap és kitûzõ megkapása után megettem néhány hagymás zsíros kenyeret, ittam egy kis szörpöt, s kellemesen elfáradva hazafelé vettem az irányt.
Szép idõben, nagyon kellemes, helyenként látványos túrán vettem részt. A túra útvonala, a Vérteskozma – Várgesztes szakaszt leszámítva megegyezett a Tatabánya 30 tt-vel. Egy pontot leszámítva, a tájékozódás sem jelentett gondot. Nagyon jónak tartom, hogy lehetett montival is indulni, hiszen a Kozma túrák óta nem volt ilyen lehetõség a Vértesben. 31 km-en bõ 900 m szint, nem is olyan könnyû kerékpárral. Ilyen átlagos meredekségû volt a Kõszeg montimaraton rövid távja, amelyet úgy hirdettek, hogy az Magyarország legtöbb szintet tartalmazó hobbi távja.
A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 800/700 Ft-ért színes, nyomdában készült térképes igazolólap, emléklap, kitûzõ, a második EP-n müzliszelet, a Vitányvárban Sport szelet, az elsõ és a mátyás-kúti EP kivételével ásványvíz, a célban zsíros-, margarinos- lekváros kenyér, hagyma, szörp és termoszban kávé várta a túrázókat.
A túráról képeket töltöttem föl az egyesületünk honlapjára, a www.furediturazok.lapunk.hu oldalra. |
