Kinizsi 40
(A kiírásban szereplõ pontos táv: 38,0 km / 1080 m)
Mit lehet írni egy Kinizsi 40-rõl? Evidencia, hogy ezen a túrán minden a 100-as távról szól, s ez valahol így is van rendjén! De talán a legjellemzõbb a Kinizsi 40-re, az éppen ez: mindvégig úgy érzi az ember, hogy ezen a túrán azért igazán csak a 100-as táv számít, a 40-es meg a 25-ös csak úgy van…
De kezdjük az elején: a rajtban irtózatos nagy a tömeg! Elõzetesen nevezni csak a 100-asra lehet (nem tudom miért), így a nevezésnek helyet adó iskola elõtt bõven vagy 100 méteres (nem túlzás) a sor, de nem ám kígyózva, hanem több emberes oszlopban… A rendezõk becsületére váljon, a sor folyamatosan, s tulajdonképpen gyorsan halad, persze azért a várakozás törvényszerû…
A nevezés is profi, viszont az együtt indulóknak létszámtól függetlenül egy itinert adnak, ami hihetetlenül pitiáner, gagyi és szarrágó dolog! Egyébként a tényekhez tartozik, hogy valóban elég egy is, de akárhányan is indulunk együtt, ugyanazt a díjat fizetjük, szóval szerintem alap, hogy ugyanazért a díjért ugyanaz a szolgáltatás jár!
Ha egyébként mondjuk véges a készlet és ezért megkérdezik, hogy elmennénk-e többen eggyel, az abszolút rendben, szerintem a válasz is „igen, hát persze” lenne, de ez az opció itt egyszerûen nem létezik. Egyet adnak. Ez gagyi és pitiáner dolog.
Egyébként ehhez a túrához amúgy egy itiner se kell. Meg térkép se, meg semmi ilyesmi. Itt nem lehet eltévedni: csak menni kell a többiek után!
Magáról a túráról sokat nem érdemes írnom, a túrára úgysem az útvonal szépsége a legjellemzõbb, hanem a hatalmas tömeg, amely végeláthatatlan sorokban menetel fel a hegyre, messzirõl úgy néz ki, mintha egy vonuló sereget látnánk…
Az elsõ 15-20 kilométer gyakorlatilag teljesen élvezhetetlen, egymás hegyén-hátán az emberek a felfelé tartó, többnyire egyembernyi szélességû ösvényen. Az idõ gyorsan telik, mert mindvégig arra kell figyelni, hogy mikor melyik oldalról elõz meg valaki téged illetve te mikor és melyik oldalon tudnád megelõzni az elõtted lévõt. A nagykörúti emberáradatot megszégyenítõ tömegjelenetek alakulnak ki itt-ott, az elsõ hegytetõre érve pedig éppen olyan a feeling, mintha a 6-os villamos Nyugati téri megállójába érnél!
Nem csodálom, hogy az ellenõrzõpontot nem ide, hanem kicsit odébb tették, a tetõn gyakorlatilag kezelhetetlen lenne a helyzet… Érdekes módon a tetõ után röviddel következõ pecsételés gyorsan megy, bár a pontõr teljesen faarccal úgy nyomja a pecséteket, mint a gép…
Az út hasonló stílusban folytatódik tovább, annyi pozitívummal, hogy az út kiszélesedik, így már többen elférnek egymás mellett, ezzel a tumultus mérséklõdik, a nagykörúti feeling picit csökken…
A Pilis nyeregre való felkapaszkodás aztán végképp megmenti a túrát a totális tömegkáosztól, a hosszú emelkedõ ugyanis szépen széthúzza a mezõnyt, a gyorsabbak elszaladnak, a lassabbak lemaradnak, mire a nyereghez érünk, már nem lihegnek egymás sarkában az emberek, itt már olyan 20-30 méteres távok is kialakulnak a túrázók között, néha már levegõt is lehet venni anélkül, hogy valakinek a fülébe lihegnék...
A túra „fõ” ellenõrzõpontjánál, a Pilis nyeregnél valóságos sátortábor várja az érkezõket, az út mentén pedig már felbukkannak a Kinizsi túrás beszámolókban oly sokszor emlegetett, lábukat fájlaló, fetrengõ emberek… Holott még csak 25 km-nél járunk…
Elgondolkodom, hogy aki már itt halálán van, mégis miféle nagyságú önbizalommal rendelkezhet, ha elindul ezen a túrán??? Bár lehet, hogy ezt már nem önbizalomnak hívják, hanem valami másnak… :-)
Az ellenõrzõpontnál külön pecsételik a 100-asokat, meg a kisebb távokat, itt is gyorsan, gördülékenyen megy a dolog… A büfé külön sátorban van, van itt minden, de semmit nem adnak csak úgy, mindenért fizetni kell…úgyhogy lépünk tovább. A pontot a másik oldalon elhagyva megint fetrengõ, lábukat fájlaló emberek övezik az utat, esküszöm, én ezt nem értem… Kicsit olyan mint egy csatamezõ az ütközet után, mindenütt sérültek... :-)
A Pilis nyereg után viszonylag unalmas szakaszon caflatunk, mély keréknyomok nehezítik a járást, de legalább már olyan emberléptékû a helyzet, mindig mennek ugyan elõttünk is, meg utánunk is, de már szépen, normálisan eloszlik a tömeg.
A Kétágú-hegyen a kis távnak megint ellenõrzõpont van, a 100-asok mennek tovább, mi letérünk egy rövidke kitérõ erejéig. A ponton kérdezem a zokniban ücsörgõ lányt, lesz-e még ellenõrzõpont a célig, a válasz „Fogalmam sincs” vagy valami hasonló…. Kösz, akko’ errõl ennyit…
A hegyeket magunk mögött hagyva leereszkedünk Kesztölcre, ahol az útba esõ sörözõ szó szerint kitelepült az utcára és ott mûködött, de mi nem álltunk meg a sörözgetõ tömegben, hanem mentünk tovább. Nagyon tetszett, hogy az utcákon több helyütt is vizet kínáltak a helyi emberek, volt, ahol slagokat tettek ki a ház elé, amibõl folyamatosan folyt a hideg víz, meg olyat is láttam, hogy ki volt írva, „Ha vízet kérsz, csengess!”
Ez nagyon kedves a kesztölciektõl – az összes túrázó nevében köszönöm!
Kesztölcrõl már csak egy ugrás Dorog, a 40-es cél, igaz, hogy azt olyan jó laza, puha, homokos, poros úton kell megtenni, de az már igazán nem tudja elvenni az ember kedvét pár kilométerrel a cél elõtt…
Az érkeztetésnél megint volt egy kis sorban állás, de az nem volt olyan veszélyes, a végén pedig mindenki kapott egy italjegyet, amiért a sörözõ udvarán választás szerint egy üdítõt vagy sört adtak – jó hideget!
A túráról sajnos nem a kevélyi vagy a pilisi panoráma, hanem leginkább a néhol tényleg elviselhetetlen tömeg maradt meg bennem benyomásként, az elsõ 15-20 kilométer szó szerint élvezhetetlen volt. A Pilis nyereg után normalizálódott a helyzet, de akkor már csak alig több, mint 10 kilométer volt hátra…
Ez a túra egyértelmûen a 100-asokról szól, az volt az érzésem, hogy ez a 40-es meg a 25-ös csak azért van, hogy a szervezõk minél nagyobb létszámot tudjanak megmozgatni. Ha igazából más is számítana, akkor minimum széthúznák az indulási idõt (miért kell 2000 embert 1 és háromnegyed órán belül indítani???), adnának elõnevezési lehetõséget a kisebb távokra is, vagy úgy szerveznék az egészet, hogy ezt az állapotot mérsékeljék…
Ez igazából nem egy túra, a túrázáshoz így ilyen formában ennek nem sok köze van, itt a táj senkit nem érdekel.
Ez egy 100 km-es teljesítménypróba.
Hozzáteszem: minden tiszteletem és elismerésem a teljesítõinek!
Táj/útvonal/feeling (szerintem): 3,5
(érzõdik, látszik ezen az útvonalon, hogy ez nem egy önálló túra, hanem egy résztáv, de a Kevély vagy a Pilis által nyújtott panoráma azért csodaszép, az útvonal 4-es. A feeling? Hát az elsõ harmad egy 2-es, a második egy 3-as, a harmadik egy 4-es…)
Szervezés (szerintem): 4,5
(a szervezésre nem lehet panasz, amit azért kicsit én személy szerint nehezményezek, az pontõrök „faarca” és néhol tájékozatlansága)
Itiner/útleírás (szerintem): 5
(az itiner abszolút rendben, szép, igényes és hasznos is)
Ellátás/szolgáltatás(szerintem): 4,5
(a 40-es túra részvételi díja abszolút méltányos volt, igaz, hozzá az ellátás is meglehetõsen szerény, útközben konkrétan semmi, a célban egy ital…de ennyiért ez nagyjából szerintem rendben is van, az ellenõrzõponton azért egy pohár víz mondjuk még beleférhetett volna…)
|
