PILISCSABAI NEGYVENESEK XL TÚRABESZÁMOLÓ 2009.09.19.
Táv: 43,65 km; Szint: 1355 m. (Itiner adat)
Hét óra pár perckor érkezek vonattal Klotildligetre. A tömeg (húszegynéhány ember) célirányosan siet a Liget sörözõ irányába. Nekem a TÉRY ÖDÖN 50-rõl ismerõs eme mûintézmény, mint ellenõrzõpont. Herhof Attila elénk jön az utcára a nevezési lapokkal, hogy sorbaállás közben ki lehessen õket tölteni. Amint kiosztotta a lapokat odajön az L/XL-es asztalhoz besegíteni. A nevlapon az XL-t krumpliztam be, de õ megkérdezi, hogy: Iluska? Igen, - mondom - az Iluska de hétszer, s ez nem is oly nagy kényszer. 7:20-kor elindulok visszafelé a TÉRI útvonalán. Nem látok Szent István Király út táblát, de a kapott térkép szerint csak ez lehet az. Attila - látván, hogy már az elején olvasom, menet közben az itinert - utánam szól, hogy jó irányba indultam. Köszi! Kellemes idõ van, egy kivágott fa tönkjére leteszem a hátizsákot, és belegöngyölöm a széldzsekimet, most nincs rá szükségem, elég egy póló. Nem csak a neve hosszú, hanem maga az utca is. Már Piliscsaba vasútállomással vagyok egyvonalban, onnan jön fel az a szép fenyõfasoros utca. Innen még jó hosszú az út a szilárd burkolaton. Távolabb egy macska néz kíváncsian, de menekülésre kész testtartásban. A macska elõtt jobbra kell fordulni. Az irányváltást sárga szalag és K- jelzi. Ahogy elhagyom a családi házakat, akácos kezdi uralni a környéket. Az akác kedvenc talaja a homok lesz az útburkolat. Szerencse, hogy két napja esett egy kis esõ, mert így nem annyira süppedõs a talaj, és nem száll a por az elõttem járók léptei nyomán. Jólesik belélegezni a friss, párás reggeli levegõt. U alakba vágódik be az út, amelynek szélén az akáctól eltérõ fák is helyet kaptak. Alakul a mezõny, leginkább futók elõznek. Nem sietek, mert a szintidõ az indulás függvénye is, és nem utolsó szempont az sem, hogy a múlthéten, a METEOR 50-en túlerõltettem a csípõmet, és most annak helyre kell rázódnia. Egy olyan nyugi, fényképezõs túrát terveztem. Az extra kitérõknél lesz bõven fotótéma. Két sötétszürkére aszott focikapu után egy település szélére érünk. Jobbra ki van akasztva egy sárga szalag, befordulok. Kemény burkolatú utcán járok. A szalag most balra irányít egy másik utcába. Már nincs olyan korán, hogy ennyire kihaltnak látsszon a falu. Jobbra, egy magánház bejáratánál tábla invitálja be a túra részvevõit.
1. ellenõrzõpont, Piliscsév, Vörösvári u. 24.
A hátsó udvarban megkapom a bélyegzést. Ezen az utcán kell továbbmenni addig, amíg a keresztezõdésben ismét meglátom a K-t. Innen jobbos az irány, a turistajelzés is elegendõ, de itt-ott szalaggal is meg van erõsítve. Ahogy kiérek a településrõl, egy fûvel benõtt ösvényen folytathatom. Nagyon jó érzés. Még felhõs, borongós az ég, de egyáltalán nem baj, kifejezetten kiránduló idõ van. Egy sárga növénnyel benõtt föld mellett, frissen megmunkált gerendákból álló, valóban magas magaslest látok. Le is fényképezem. Nem sokára még egy, de az már nem olyan magas, és már nem hat az újdonság erejével. Egy mezõ szélén be az erdõbe. Fenyõfák silbakolnak az út mentén, a párás levegõben friss gyanta illatot lehet letüdõzni. Itt azért már jön egy "kis" emelkedõ, de nem tartok még ott, hogy nehezemre esne. Egyszer csak egy csomópont, ahol több fán A4-es lap látható, különbözõ irányokkal. Még egy pár lépés, és itt a
2. ellenõrzõpont, Klastrompuszta.
Egy pillantást vetek lefelé: az út egy kis térbe torkollik. Ismerõs a látvány. Hát persze! Lent szokott lenni a SÁRGA 70 ellenõrzõpontja. Jellegzetessége egy bordó telefonfülke és a Pálos kolostor romjai. Aki szomjas, az lemehet a kékkúthoz vízé. Nekem van még ücsim, de most lecsapok egy piros almára és egy sütire (ellátmány). Ellenkezõleg megyek pár tíz lépést, és balra rátérek a P4-re. Az emelkedõn szuszogva eszem a ropogós, lédús almát. Isteni! A csutka ugye nem tájidegen... Félúton Béla bá rongyol el mellettem, lefelé. Lehet, hogy ott felejtett valamit a pontnál (gondolom). A P-t keresztezem, és tovább emelkedek a P omegán. Itt már jól elõre kell dõlni a köves ösvényen.
I. extra kitérõ: Legény-barlang.
Z betût lukaszt a szúróbélyegzõ. Elég nagy bejárata van a barlangnak, de lefényképezve csak egy sziklaodú. Beállok a barlangba, és innen kifényképezve már sokkal hatásosabb a felvétel. Na, felfelé még csak-csak, de lefelé lehet, hogy gatyafék lesz? Némi izgalommal szurkálom le a botomat a lábam elé. Meg-meg csúszok, de megúszom függõlegesen. Éppen elérem a P-t és rátérek balra, amikor megint meglátom Béla bácsit. Kiderül, hogy amikor az imént láttam, akkor elbökte a P-t, és visszament a S-ra. Ide viszont kár volt visszajönnie, mert a P- úgyis a S-ba torkollik majd. Nyugis erdei séta; a lombok között már látni a napsugarakat, a felhõk felszívódtak. Most érjük el a S-t. Pillanatnyi rövidzárlat miatt hezitálok, hogy jobbra, vagy balra. Természetesen balra, éppen most tûnik fel jobbról az elsõ túrázó, aki egyenesen Klastrompusztáról jön, valamelyik rövidebb távon. Azért nincs olyan közel a Csévi-nyereg, mint számítottam, de semmi vész. A4-es papír egy fára erõsítve: "FOKOZOTT FIGYELMET IGÉNYLÕ ÚTSZAKASZ KÖVETKEZIK!" Csúcs! A jelzések kézenfogva vezetnek. Ez a frankó, mert nem tájékozódási versenyre jöttem, hanem adott idõ alatt bejárni egy adott útvonalat. És tényleg, itt továbbmegy vidáman a szélesebb út, amin eddig mentél, és jobbra van egy rosszul jelzett beugró, ahonnan keskenyebb ösvényen folytatódik tovább az útvonalunk. A SÁRGA 70-en még fényvisszaverõ jelzésekkel együtt is sokan mennek itt tovább, persze olyankor éjszaka van. Most végre nappal is látom a környéket. Tavasz óta változott a helyzet. A távvezeték alatt irtották a növényzetet, csatatér alakult ki, jó, hogy itt is szalagozás támogatja a S-ra való visszatérést. Két fiatalember ül egy fa árnyékában, elõttük fehér papír, biztos õk a pontõrök.
3. ellenõrzõpont, Csévi-nyereg.
Egyenesen kell továbbmenni a P-; S-n. Amikor a PIROS 50A-n ide "szoktam" érni, akkor már alkonyodni kezd, nemsokára lámpát kell gyújtani. Most viszont még fényes nappal van. Hosszú, egyenes szakasz az árnyas erdõben. A végén elkezd az út lassan jobbra kanyarodni, és meredeken torkollik bele egy mélyútba. Balra fordulok. Eredetileg itt jobbra a kerítés mellé kéne szegõdni, és egy iszonyú dzsindzsás, alul bokaficamító ösvényre térni. Az itiner ezt (régi sárga) járhatatlannak ítéli, és balra a "gáz pásztára" terel. Ez kicsit kerül, de legalább járható. Napszemüveget kell felvenni, szikrázóan süt a nap. A gázról lejõve jobbra fordulok a szalagozás nyomán. Az utat lezárni hivatott sorompó most nyitva van. Murvás út vezet egy kerítés mellett. Elõttem egy férfi és egy nõ felüvölt, ugrálni kezdenek, majd futnak. Egy odvas fából akkora darazsak rajzanak ki, mint a kisujjam. Én is felveszem a nyúlcipõt. A darázszónán túl kiderül, hogy volt aki kapott néhány szurit. A kedélyek megnyugvása után szolid emelkedés a murvás-köves úton, enyhe balos íven. Bal kéz felöl egy fán A4-es jelzi a letérést a Klotild-barlang felé. Mindig csak a térképen láttam, most végre személyesen is lesz hozzá szerencsém. Az útról meredeken balra le kell ereszkedni néhány métert a barlang felé vezetõ útra. Szintben megyek egy völgyúton jó sokat; már-már bosszankodni kezdek, amikor szembe jön Marika azzal a hírrel, hogy eléggé meredek a téma. Még pár lépés, és már látom is Béla bácsit leereszkedni egy valószerûtlenül meredek domboldalon. Ajaj! Neki fogok araszolni fölfelé a vörös talajú, lábnyomok által kijelölt ösvényen. Átfut rajtam, hogy nedves idõben itt csak négykézláb lehetne feljutni.
II. extra kitérõ: Klotild-barlang.
Ez lenne az? Na ne! Egy 2x3 m-es lyuk. Olyan alakja van, mint egy szemnek. Beljebb biztos van folytatása, de azt csak hason csúszva lehet megnézni. Néhány fotót készítek. A lukasztó négy pontot szúr az ellenõrzõ oldalra, trapéz alakban. No, fel még csak-csak, de hogyan lefelé? Oldalazással próbálkozok, de így is van, hogy síelek 10-20 cm-eket. Szerencsére mindig sikerül megállni. Amikor végre leérek a meredek domboldalról, akkor ugyan oda kell visszamenni, ahol a letértem az eredeti útról a barlang kedvéért. Most én regélek a szembejövõknek a viszontagságokról. Visszakapaszkodok az útra és megyek tovább. (P-, S-) Egy balos után már lehet hallani a gyerekzsivajt.
4. ellenõrzõpont, Iluska-forrás.
Ádázul kardoznak, rohangálnak, üvöltöznek. Valamiféle meglepetésrõl volt szó ennél a pontnál. Hát ez a magatartás egyáltalán nem meglepõ egy gyerektõl sem. Aki nem így viselkedik gyerekkorában, az beteg. Gyorsan átveszek egy sütit, és elhagyom az indiánüvöltésekkel tarkított zónát. A SÁRGA 70-rõl jólismert úton, a következõ elágnál derékszögben balra fordulok, és néhány lépés után jobbra fel, egy kerítés mellé, ami a bal kezem felõl van. A kerítés mellett megyek. Bekanyarodik balra, én is. Pár méter múlva elhagyom, jobbra bemegyek az erdõbe. Ide kb. 50 km után szoktam érkezni, és akkor itt innom kell egy energiaitalt, mert kegyetlen emelkedõ kezdõdik. Most nem iszom, mert egyáltalán nem vagyok fáradt. Szép komótosan felhágok a Fehér-hegyre. A kis csúcskõ után jobbra letérés van a HÚSZAS TÁVNAK!
5. ellenõrzõpont, Esõház. (Csak a 20-as távnak. A számozás folyamatossága miatt említem.)
Elolvasom az A4-est, és elmegyek mellette. Nem akarok hinni a szememnek: ide is fel tudott jönni egy traktor, és most a fenyõfa-rönköket huzigálja. Megint csak meg kell állapítanom, hogy nehéz az erdei munkások élete, még szombaton sem hagyhatják abba a fakitermelést. Nagy ívben kikerülöm a traktort. A turistaút teljesen szét van gyalázva, alig találok vissza a P-, S-ra. Kijutok egy murvás ösvényre, szép panoráma tárul elém. Sárga szalag térít le balra a jelzett útról. Fenyõtûkkel behintett ösvényen kanyargok elég sokáig. Már-már azt hiszem, hogy eltévedtem, amikor jön egy megerõsítõ szalag. Akkor meg azt hiszem, hogy már túlmentem az itiner által említett bal letérésen. De nem. Ilyen bonyolult lejutni a következõ objektumig:
III. extra kitérõ: Sas-szikla (Vércse-szikla).
Tényleg úgy néz ki, mint egy hatalmas, lezárt szárnyú ragadozó madár. Megérdemel néhány fotót. (J alakot szúr a lukasztó.) Visszamászok az útra, és szúrós karácsonyfák között leereszkedek a gázvezeték fölé. Tudom, hogy egy fenyvesnél kell jobbra letérni róla, de szalag is jelzi ezt. Innen már megint megjelenik a S-, és egyre beljebb visz Pilisvörösvárra. Vasúti átkelõ után egyenesen a Kápolna utca flaszterján, majd balra fel a Kálvárián. Fent hátranézek: elszomorító, hogy senki sem jött fel. Persze, fent se pontõr, se lukasztó. Ide elkelne valami szívatás. Én még dafke feljebb megyek a kápolnához, elõtte három kereszt. Fotó. Leereszkedek a Kálvária utcára. Poros úton megyek lassan lefelé. Tûz a nap. A vasút fölött kis híd visz át, amit az autókkal kell megosztani. A Vásár térrõl szalagozás vezet el a Német Nemzetiségi általános iskola udvar felöli bejáratához.
6. ellenõrzõpont, Pilisvörösvár.
Itt frissülni lehet, ami rám is fér. Zsíros kenyér hagymával / csalamádéval, vajas kenyér három féle lekvárral, ásványvíz és piros, ropogós alma a terítéken. Bõven fogyasztok, majdnem mindent megkóstolok, mert tudni vélem, hogy mekkora szintkülönbség van még elõttem. Bent arcot-, kezet mosok. De jó! Most már mehetek a Kandó Kálmán utca végébe, hogy a sikátoron keresztül kibukkanjak a 10-es útra. Átmegyek a másik oldalra, és átkelek a vasúti átjárón. A következõ beugrónál beugrok balra, aztán elmegyek a két zöldséges hölgy elõtt, és jobbra elindulok a lépcsõn fölfele. Játszótér elõtt érek vízszintbe, nagy az ingerenciám, hogy leüljek egy padra, mert valami idegen test érzésem van a cipõmben. A továbbmenés mellett döntök, megelégedve azzal, hogy húzok egyet a zoknim szárán. Irányváltoztatás nélkül megyek tovább a lefelé vezetõ lépcsõhöz. Mire ezen leérek, már Pilisszentivánon leszek. Lent elmegyek balra a templom elõtt. Az egyik sporttárs a szökõkútban frissíti a fejét. Átmegyek a túloldalra, aztán egy füves térnél jobbra fordulok. A kockalapos járdán megyek a kis fák által vetett árnyékban. A zsákutca tábla ellenére tovább megyek egyenesen. Az árnyasba érve keskeny ösvény vezet gyengéden fölfelé. A közepén vályú van. Elsõ ránézésre úgy tûnik, hogy bicikli vagy motor vájta így ki, de egy nagy rakás lócitrom láttán megvilágosodok. Ennek tudatában már ki tudom venni a laza talajon a patkólenyomatokat. Egy mûútra bukkanok ki, amin néhány tíz métert kell menni, hogy jobbra letérve róla ismét a természetben érezhessem magam. Megtiszteltetésnek veszem, hogy nem kell átmászni a kerítésen, hanem forgóajtón sétálhatok be, mint egy szállodába. Röviden velem jön a P-, hogy aztán néhány lépés után jobbra elhúzzon. Õ is a Szénások felé megy, csak rövidebb úton. A S- észrevétlenül beér az Antónia árokba. Sunyin emelkedni kezd, de az igazi mérgét az utolsó negyedére tartogatja. A SÁRGA 70-en reggelire ez kissé mellbevágó, most se kacagok tõle. Az se könnyíti a helyzetet, hogy U alakúvá válik az út, és a belehullott összes követ, faágat kerülgetni kell. Az út mentén ül egy spori, bíztatom, hogy már nincs sok a tetõig; a bíztatást persze magamnak is szánom. Az árokból jobbra ki kell mászni egy meredek ösvényen. Ezt a legutóbbi alkalomkor vettem csak észre, amikor az elõttem haladókat láttam arra menni. Ahogy felérek a mûúthoz, nyitott hátuljú kocsit látok.
7. ellenõrzõpont, Zsíroshegyi út.
A pontõr almával, sütivel, ásványvízzel kínál. Vizem van még, a többit megköszönöm és továbbmegyek. Majdnem azonnal be kell fordulni jobbra a K-ra. Egy darabon árnyas, de aztán tûzõ nap, és emelkedés. Napszemüvegen is átsüt a murvásról visszaverõdõ napfény. Kaptatón érek el a sorompó és az info tábla közötti réshez. Sose tudok itt úgy átpréselõdni, hogy ne súrolja a zsákom a táblát. Már a fenyõfás résznél vagyok, talán most már szelídül az emelkedõ. Rövid vízszintben vezetõ úton jutok el a Szénások alatti emlékfalhoz. Az itiner leírja, hogy a Nagy-Szénásról leereszkedve és jobbra tartva található valahol a mozgó pont. A pecsét helyénél viszont "Mozgó pont (Szénások közelében)" olvasható. Ez többeket megzavarhatott, mert amikor felfelé kaptatok, és kibukkanok a keskeny ösvényrõl a Szénásra, egy magasabb dombon ülõ csupa humor ember lekiált, hogy itt a pont. Szerencséjére nem hiszek neki, és nem mászok föl hozzá. A Nagy-Szénásról csak egy gyors pillantás, mert az utóbbi idõben gyakran vezetett erre túraútvonal. Lefelé ereszkedek, és a K-; K+ jelekkel ellátott, magányos fa alatt végül megtalálom a
8. ellenõrzõpontot, Szénások, K- és K+ csomópont.
A K-t választom, és lefelé indulok. Közben telefont kapok a 20-ast teljesített csapattársaktól, hogy õk már végeztek. Kérdezik, hogy merre járok, mert nem sietnek, és ha akarom elvisznek. Nem tudom pontosan megbecsülni a hátralevõ menetidõt, mert a különféle kitérõknél, amelyeket érinteni kell, még soha nem jártam. Minden esetre a lejtõn jól belehúzok. Így, hogy sietek, és gyakran nézem az órát elég hosszúnak tûnik az út lefelé a magas fák között kanyarogva. A kerítés csak tájékozódási pont, nem kell átmászni, nyitva a kapu. A mûútra kiérve elköszönök a még az erdõben hozzám csatlakozott túratárstól, aki volt az El Camino-n, és az út szépségérõl mesélt. Õ jobbra megy az L-en, én a flaszteron, tovább az ipartelep mellett. Egy családi ház sarkánál kell jobbra befordulni a K3-ön. A teraszon ejtõzik egy társaság, bámulják az arra haladókat. Van is mit. Az imént megelõzött három fiatal, a lányt én is belekomponálom a kálváriáról készült fotókba. Érdekes, cikk-cakk vonalban lehet feljutni a
IV. extra kitérõhöz, a piliscsabai kálváriához.
Ipszilont lukasztok az ellenõrzõlapra. A kápolna mögül vezet tovább az út, mégpedig puha, zöld gyepszõnyegen. Szembe is jön valaki itinerrel a kezében, biztos nem akart a mûúton aszalódni idáig. A szalagozás mentén kiérek egy keresztezõdéshez. Fából készült útjelzõ tábla mutatja, hogy be kell menni az erdõbe. Az ösvény egy emelvényhez vezet, amelyrõl meg lehet tekinteni egy újabb extra látványosságot. Valószínû azért az emelvény, hogy ne menjünk közel hozzá.
V. extra kitérõ: Csabai Gomba.
Hatalmas pöffeteg gombát formáz a szikla alakzat. Ritka, érdekes látvány, ezt le kell fényképezni. A lukasztó T alakot kiadó pontokat szúr az itinerre. Vissza kell menni a fa útjelzõtáblához, és a szalagozást követve el kell indulni a következõ és egyben utolsó extra kitérõhöz. A szalagok megint a jó öreg gázvezeték fölé vezetnek. Itt jobbra lefelé kell menni. Néhány méter után a MOL-os, sárga alapon fekete 59-es táblánál kell balra letérni, és tovább süllyedni. Visszanézek, ketten túlmentek a letérõn, visszahívom õket. Futók jönnek szembe, az egyik úgy izzad, mintha ráöntöttek volna egy lavór vizet. Az emelkedõt még lépésben is nehezen küzdi le. Úgy látszik most találkozunk a beharangozott duatlon rendezvény versenyzõivel. Egy elágazásnál hölgy áll, és mutatja az utat: élesen balra kell kanyarodni, ezúttal emelkedõbe megyünk át. Rövid vízszintes után balkéz felõl már világos kõ villan elõ a zöld lombok közül. Néhány lépés, és lehet fölfelé kaptatni az utolsó meglátogatandó szikla felé.
VI. extra kitérõ: Ördögoltár.
Ezt nem látom olyan különlegesnek, mint a többit, ez "csak" bazi nagy. Próbálkozok egy olyan fotóval, ahol a nap egy pici szelete látszik a szikla mögül, de fekete-fehér tohuvabohu lesz belõle. Na, nem vacakolok tovább, mert várnak a célban. Visszakapaszkodok a gázvezeték fölé, ami egy szürke kerítéshez vezet. Itt jobbra be kell menni az erdõbe. Látszanak a duatlon jelzései, szerencsére van a mi túránkra vonatkozó szalag is, ami kivezet a 10-es úthoz. Itt megint a gázon kell menni egészen addig, amíg az le nem vezet egy sorompóhoz. Most kell csak átmenni a 10-es úton (van lámpa). Bemegyek az egyetem területére, ahol dühöng a kultúra: Szegény duatlonosok kaptak a célban egy kutyaütõ zenekart. Hosszan vezet az út, keresztül az egyetemen, úgyhogy sokáig "élvezhetem" a "mûvészetüket". Tankcsapdát és Bikinit játszanak. Az ének olyan hamis, hogy megfájdul tõle a talpam. Amikor ahhoz a részhez érnek, hogy "Megüssem, vagy ne üssem...", az jut az eszembe, hogy "titeket kéne lecsapni", de nagyon sürgõsen. Iszonyú nagy területen van ez a PPKE, és amikor a másik oldalon kimegyek, még mindig sok a flaszter. Végre látom már a vasúti átkelõ villogó fehér lámpáját. A vasút mellett ez már a célegyenes. Az egyetemtõl együtt jövök Béla bácsival, õ most futásnak ered, ahogy illik. Én inkább megállok egy nyomós kútnál arcot mosni és inni. Én inkább fitten, jólápoltan akarok célba érni, mint gyorsan. A sörözõ kerthelyiségében már várnak a csapattársak. Reklamálnak, hogy miért nem futok én is, mint Béla bácsi. Itt egy visszanyelt káromkodás következik. Megkapom az oklevelet és a Csabai Gombát ábrázoló kitûzõt, bár Attila azt mondja az adminisztráló rendezõknek, hogy ne adjanak nekem semmit, mert kifutottam az idõbõl. Csíííz. Fél öt múlt. Még nyolcig egerészhetnék az erdõben, mielõtt befutok.
Herhofék brillíroztak a rendezéssel: a szalagozás és az A4-es lapok maximálisan útbaigazítottak a kritikus pontokon. Az ellátás perfekt volt. Mindenki megtalálhatta a neki legmegfelelõbb távot. Ritkán látogatott helyekre vezették az útvonalat. Én pl. olyan helyek látványával lettem gazdagabb, amelyeket maszek túrák alkalmával nem kerestem volna fel. Ráadásul még jó éttermek is vannak a környéken, mert kedvenc csapattársaim beültek egybe ebédelni, és baráti áron akkora adagot szolgáltak fel nekik, hogy a maradékát most falom fel itt a sörözõ egyik padján ülve. Ma iszonyú úri dolgom van, csapattársaim jóvoltából négy keréken hagyom el eme kellemes túra célállomását, a klotildligeti Liget sörözõt...
Ottorino |
