Az egész azzal kezdõdött, amikor a követendõ stratégiát megfogalmaztam magamban, miszerint a túrabakancs helyett a futócipõmben indulok útnak, és majd csak 50km-nél, a tokodi pincéknél veszem át. Igen-igen, a rossz idõ lehetõsége még csak fel sem vetõdött!
Így szombat hajnali 5kor meglehetõsen szomorúan vettem tudomásul, hogy szakad az esõ. Öcsémmel tudatosan készülve az amatõr "image" kialakítására 1-1 esernyõvel, és egy cafatokban lévõ grillcsirkével indultunk neki a HÉVnek. A rajt körülményeit nem részletezem, inkább a kevélyi részrõl írnék néhány szót: a nyeregbõl lefelé vezetõ utat a kiadós csapadéknak, és a többszáz elhaladónak köszönhetõen leginkább a "csúszda" vagy a "sípálya" szavakkal lehet leírni, kinek hogy sikerült lejönni. Az ereszkedés olyasformán mûködött, hogy az ösvény két oldalán az emberek tömött sorban araszoltak fától-fáig, miközben az ösvényt 10 cm latyakos sár borította. Hasonlóan az amerikai közútakon lévõ, középsõ 3. sávhoz, "suicide-lane" szerûen, a bátrabb(?) túrázók kamikáze módjára leszánkázhattak rajta. Itt sikeresen dobtam 2 hátast,
aminek az lett az eredménye, hogy a ruházatom túlnyomó része, valamint a szemüvegem, és a mobiltelcsim is többé-kevésbé sáros lett. (ha pl. épp színházba készülök, esetleg kényelmetlenül is érezhettem volna magam.) Ezen a részen Kocka lemaradt, fotózni egy kicsit, és csak a pilisre vezetõ szerpentinen ért minket utol. Itt futottunk össze Annával, aki 16 éves korát messze meghazuttolva derekasan kitartott végig a 100 km-en, tõle itt megtudtuk, hogy miért közkedvelt, futó és ttúrázó örökben, a cicanadrág viselete. (engem, õszintén szólva, nem gyõzött meg) (Anna, édesapjával vágott neki a túrának, kinek 70km-ig sikerült eljutnia!)
Ezután a túra, számomra, legkedvesebb része következett: kiértünk az erdõbõl, gyönyörû kilátás; egy csomó mezei virág (addig is láttunk pár szépséget: madársisak, meg madárfészek-kosbor, valósággal tele volt velük az erdõ!) Innen szinte egy perc alatt Dorogon voltunk, majd elkezdtünk felkapaszkodni a Getére... kicsit erõs volt a tempó, de mindenképpen kárpótolt bennünket a kilátás. A lefele út meglehetõsen meredek (van is egy helyi mondás, miszerint 'meredek, mint a Gete-oldal')
A hegyeskõnél aztán csatlakozott hozzánk Bálint, akinek nem sikerült orvosi igazolást szereznie, így nem indult a 100ason, viszont túrázott egy jót, és nem mellesleg támogatott minket nehéz perceinkben, úgy 90km fele... (meg nagyon laza volt, amikor 90nél mindenki pecsétel, de Õ csak annyit mond, hogy köszi, de én csak a sportért csinálom.) Innen kb 20 percet ereszkedtünk a tokodi pincékhez, ahol édesapám várt
minket meleg kajával, pincehideg borral, és Kocka célsütijét is betoltuk. (Ákosnak még egy maszírozás is összejött!:-) kihasználva a hazai pálya minden elõnyét, gyakorlatilag az összes sáros cuccunktól megszabadulhattunk... kivéve a cipõ, mert az annyira bejött, hogy inkább nem cseréltem le... meghát olyan szép idõ volt.
30 percnyi lazsálás után indultunk útnak a mogyorósi kõ felé. Itt a tokodi faluközösség által szervezett frissítõ ponton a zsíros kenyeret kenõ asszonyok nagy rajongással fogadták a falubeli srácokat, bár talán kissé zokon vették, hogy nem kértünk kenyeret. Nyomás fel a kõre, egy perc gyönyörködés a panorámában: Máriavaléria-híd, bazilika, a pilis hegyei, gete. Majd irány Mogyorós. Pecsét és uzsgyi. Ugyan a 4 fõs csapatunkban 3helybéli is volt, itt mégis majdnem bajót felé
vettük az irányt.
Péliföldi szentkereszten összefutottun Joeline-nal, aki a topikosok frissítõ állomásán trécselt a depósokkal. Pusztamaróton még egy kis koncert is megörvendeztetett bennünket, ezzel a túra legunalmasabb 50-60km-ig tartó részén már túl voltunk. Itt csatlakoztunk a gerecse 50 útvonalához: szép ligetes erdõ, sziklák meg minden ami kell... Mire a 70kmnél lévõ bányhegyig elértünk az esõ is elkezdett szemerkélni, szóval nagyon le sem lehetett ülni hogy pihenjen az ember..megaztán be is sötétedett. Kicsit ácsorogtunk bambán oszt' nyomás. Addig betoltunk az arcunkba pár szem aszalt sárgabarackot, meg banáncsipszet, és utolért minket Joeline is.
Bekapcsoltuk a lámpáinkat, és uzsgyi... elég gyorsan haladtunk a sötétben is, az ismerõs terepnek köszönhetõen. És már valaki szembe futott velünk... Nagyon durva. És ismét jött a helyismeret: Anna javaslatára (Tardosbányai lakos:-) letértünk a jelzett útrúl a Vértestolnai mûút után, ennek nem volt jelentõsége a táv tekintetében, csak azt nyertük vele, hogy nem sárban, hanem murván gyalogolhattunk. 80kmnél egy percet pihentünk; ittunk pár teát...
A 90ig tartó szakaszról nincs sok emlékem... a pontnál kicsit szétesett a csapat... mindenki eldõlt, és addig pislogtunk kifelé a fejünkbõl, míg elkezdett szakadni az esõ... Ez inspirálólag hatott ránk. Ideje indulni. Ami ezután jött azt leginkább az extra szívás jelzõvel lehetne jellemezni... Eleinte a pislákoló lámpáink fényénél még kísérletet tettünk arra, hogy kikerüljük a pocsojákat, de egy szint után ez egyre kilátástalanabbnak tûnt, aminek az lett a vége, hogy kb mint egy rakás, sáros zombi captattunk 4 km/h-s átlaggal a cél felé. Néha egy-egy oltári káromkodás jelezte, hogy valaki esett egy derekasat a sárba, amúgy ekkor már csak a lépések és az esõ neszét lehetett hallani... Itt újra meg kellett állapítani, hogy a 0 db recét tartalmazó futócipõ nem alkalmas 10cm sárban való teljesítménytúrára, rettenetesen kellett vigyázni, nehogy elessek. (meg persze egyensúlyozni közben az esernyõmmel:-) az utolsó 5km-en még sikerült kicsit elkavarni, mert rosszul emlékeztem, hogy merre mentem 3évvel ezelõt... A túra utolsó szakaszán, ahol 98km-nél még mászatnak velünk egy dombot (akkor hegynek tûnt), hát, az igazat megvallva, már én is kezdtem fáradni...
Végül 5körül értünk a célba. Gratuláció, emléklap, virsli, meg minden ilyesmi... Annának külön gratuláció jár, hiszen különösen nehéz terepen, elég kemény tempó mellett sikerült teljesítenie élete elsõ kinizsi 100asát... és 16 évesen...
nagyon harcos, ahogy Laci mondaná. Õt a célban már várta édesanyja. Aztán befutott édesapám is, aki hozott néhány feladót, valamelyik mûúttól stoppoltak be a célba. Megtudtuk tõlök, hogy valakinek eltört a lába egy esés során, érte mentõk jöttek... hát nem veszélytelen.
Kellemes fáradtság, a csapat egyetért: jövõre újra ugyanitt!
(Jobban ment, mint 4 éve ;-D)
|
