Bakony 50
Idén 15. alkalommal vettem részt ezen a túrán, de még most is tudott meglepetéseket okozni.
Egy átmulatott éjszaka után, késõn kelve, és kapkodva, de elértem a vonatot, ami a starthoz vitt Veszprémbe. Necces volt, mert a MÁV szokásával ellentétben hajszálpontos volt. A lényeg, hogy rajta voltam Gábor barátomal együtt.
A veszprémi startnál megvártuk, míg megérkeznek a többiek is, akik az ország különbözõ pontjairól jöttek ide, a Bakonyba.
Nevezés után napsütéses idõben kezdtünk bele a megszokott útvonalba, az elsõ etap az állatkertig hamar el is ment. Az állatkert utáni rész szerencsénkre még fagyos talajú volt, különben igen csúszós lett volna. A Laczkó forrásnál csatlakozott hozzánk még 2 hölgy is, akik a kis csapatunkkal tartottak a végéig.
Megmászva a Csatár-hegyet a kápolnánál elõkerült a pálinka is (természetesen csakis a hideg miatt), erõsítés gyanánt. Nem hiába mondják, kis mértékben orvosság.
A Csatár utáni szakaszon hóvirágok mezeje volt az erdõs szakaszon, szinte érezni lehetett, hogy itt a tavasz.
Bándot hamar elhagyva Herendre értünk, ahol egy kis kitérõvel a megszokott vendéglátóegységet is meglátogattuk. A tulaj nem volt felkészülve a szomjas túrázókra, nem volt sör. Sebaj, egy kis leó (vagy VBK, vagy vadász, ki hogy nevezi), és csapatunk kettévált. A törzs a következõ pont felé, ketten pedig utánpótlásért a boltba. A készletek feltöltése után gyors iramban mentünk a többiek után, és még a betonos szakaszon be is értük õket. Jó kis rohanás volt, az biztos.
A Hajagon medvehagyma, igaz, hogy még kevés, és kicsi, dehát a Bakony 50 is korábban volt idén a megszokottnál. Féltávnál citromos tea, ami kifejezetten jól esett a hûvös idõben.
A frissítõ pont után kicsit sárosabb, és havasabb rész jött, majd elérkeztünk a szerintem legszebb részhez. Öreghálás. Óriási a panoráma a szemközti oldalra, és elõrelátni a következõ jó 1, másfél kilométert. A pontnál csoportkép, majd a tempótól függõen az elõzetes megbeszélésünk után a csoport több darabra vált.
Mi a ráérõsebb verziót választottuk, és nem bántam meg. Sokkal több idõ volt arra, hogy nézelõdjek, és energiával töltsem fel magam.
Öreghálás után a megemelkedett vízszint miatt új, fehér jelöléssel irányítottak minket, szükség is volt rá. A patakon átkelés még így is izgalmas volt.
Ezután tulajdonképpen elértük a visszafordítót Pápaváralján, majd egy laza erdei gyaloglás után érkeztünk be Németbányára. Itt beértük a csoportunk korábbi tagjait is.
Az ezt követõ szakasz soha nem volt a kedvencem, és ez az idei évben sem változott meg. Még mindig hosszú, és lélekölõ. Szinte megváltás volt az ellenõrzõpont a Torna-pataknál. Utána ismét átkelés a mély vízû patakon, és még egy jó meredek emelkedõ.
Mire kiértünk a mezõre, és megláttam a cél, Városlõd fényeit, besötétedett. Még a teljes sötét elõtt értünk ki a mûútra, ahol még egy utolsó rohammal "beszáguldottunk" a célba.
Oklevél, kitûzõ, és a jólesõ érzés, igen, ez megvan.
A szervezõknek köszönöm, jövõre ismét itt. | 