Kinizsi 100 elõször, de biztos, hogy nem utoljára.
Úgy döntöttem, csatlakozom én is a lelkes beszámoló írókhoz, és megosztom a többiekkel az élményeimet.
Elég sokat készültem a Kinizsire, bár fõképp ez csak mentális készülõdés volt. Utoljára a Gerecse 50-en túráztam, így egy kicsit féltem is a távtól. De az elmúlt évek beszámolóit átnyálaztam.
Szombat reggel 4:45, csörög az óra. A kelés nem volt a legkönnyebb, meg kicsit meg is ijedtem, mert csöpögött az esõ, és hallottam róla, hogy 2006-ban mik történtek. Aztán gyorsan összecuccoltam, és irány Csillaghegy felé. Ott találkoztam az egyik barátommal, akivel egy teljesítmény túra alatt ismerkedtünk meg, illetve egy lánnyal, aki vele jött. Valamint még feltûnt egy két ismerõs arc, akikkel korábbi túrákon mentem együtt rövidebb - hosszabb ideig. Szép kis tömeg fogadott, de egész gyorsan elfogyott a sor, és 8:00.kor már el is indultunk. Ekkor még vidáman. (a vége felé is vidáman, de ilyenkor már jól titkoltunk).
Nem kevés ember kígyózott végig az úton Nagy - Kevély felé. Meg is jegyeztük, hogy en nem is túra, hanem inkább népvándorlás. Ez késõbb sem csökkent sokkal, még akkor sem mikor a 25km-es és a 40km-es távon indulók befejezték. Nagy - Kevélynél láttuk a pár héttel korábban pusztító tûz nyomait. Az ázott hamu illat még mindig benne volt a levegõben. Hamarosan elérkeztünk Hosszúhegyre az elsõ pecsételõ ponthoz. Egész jó idõben voltunk. Lefelé általában futottunk, kocogtunk, és 9-10 óra alatt szerettünk volna beérkezni Mogyorósbányára, ami sikerült is. A Szentkereszti mûutat elhagyva "kellemes" emelkedõn vitt felfelé a Z jelzés. Ekkor még frissen, egész könnyedén fent találtuk magunkat. Sajnos nagyon sokan levágták a kanyarokat. Amivel talán nem is az a baj, hogy rövidítenek hanem, hogy az erózió az esõ miatt sokkal látványosabban fog végbemenni. Aztán elérkeztünk Plisnyeregre, ahol tartottunk egy kis pihenõt és megkajáltunk. Vígan mondtuk, hogy már az 1/4-én túlvagyunk, és már csak egy szûk 80km van hátra. Innentõl egy kellemes, fõként lejtõs úton legyalogoltunk Dorogig. Ami még említést érdemel, hogy Kesztölcön egy családi ház kerítésére ki volt akasztva egy slag ivóvíz felirattal. Sokan igénybe is vették. Köszönjük nekik, nagyon rendesek voltak! Nagy - Getére egész könnyen feljutottunk annak ellenére, hogy sokan mondták, nem lesz könnyû. A lefele menet már kicsit izgalmasabb volt. Elég durván meredek, fától fáigos szakasz. A következõ szakasz Mogyorósbányáig nem volt valami kellemes. Tûzõ napon, kevés árnyékos résszel. De a kilátás az nagyon szép volt, fõleg a Hegyeskõ közelében. Tokodi pincéknél ettünk egy jó adag zsíros kenyeret és akinek kellett rendberakta a lábát. Aztán tovább Mogyorósbánya felé. Nagyon jó idõben voltunk, 9:40 perc alatt meg is szereztük a mogyorósbányai pecsétet. Itt megpihentünk egy hosszabb idõre. Zokni csere, egy kis nyújtás, kenõcsökkel való kenegetés után "frissen" nekivágtunk a maradék 50km-nek. Telt múlt az idõ, és "rövidesen" Pusztamarótra értünk, ahol a madárcsicsergést és a fák suhogását dübörgõ zene váltotta fel. Ekkor már fáradtak voltunk rendesen, de úgy terveztük, hogy majd Bányahegyen pihenünk egyet. Pusztamarót után, ahol a P elválik a K-tól elõvettem a lámpámat, mert kezdett már sötétedni elég rendesen, és ráadásul egy jó kis sziklás emelkedõ jön. A barátomnak meséltem még pár hete, hogy itt a Gerecse 50 alatt, micsoda medvehagyma tenger volt. Mondhatnám úgy is, hogy õ egy igazi medvehagyma megszállott, így eléggé várta ezt a részt. Ahogy elértünk a K P elágazást erõs hagymaszag csata meg az orrunkat. Bele is fogott a levelek gyûjtögetésébe. Bányahegyre felérve olyan érzésem volt mintha valami táborba csöppentem volna bele. Családias hangulat, itt - ott egy két sátor, tábortûz. Az itt eltöltött idõre nagy szükségem volt mert ekkor már minden bajom volt. Tudtuk, hogy ár nincs sok hátra, legalább is ha a 100km.hez nézzünk, de azért még kell egy pár órát gyalogolnunk. Koldusszállásig talán annyit beszéltünk mint az elején 5 perc alatt. Csak monoton mentünk, és vártam, hogy mikor fog elõkerülni az ellenõrzõpont. Mint egy megváltás, olyan volt mikor megláttam az ellenõrzõpontot. Boldog voltam, mert sikerült újabb 10km-t magam mögött hagyni, és már csak ~20km volt hátra. Itt nagyon finom teát adtak. Egy 5-10perc pihenõ után indultunk is tovább. Cél Somlyóvár. Nem a legkellemesebb 10 km volt az életemben, fõleg az aszfaltos részek miatt. Végül is 3:00-ra sikerült magamat feltornászni a kulcsos házig. Ekkor már tényleg minden bajom volt, de ha már itt vagyok el kell menni a végéig. Csak ez lebegett a szemem elõtt. Ez az utolsó 12km Szárligetig volt a legborzasztóbb. Sokszor meg kellett állnom rövid idõkre pihenni, órámat 2 percenként néztem, hogy mennyi idõ telt már el. Persze ilyenkor mindi azt hittem, hogy legalább 20-30 perce néztem meg legutoljára az idõt. Aztán szép lassan közeledett a hajnal. Ez viszont nagyon szép volt. Békakuruttyolás, madárcsicsergés, maga a táj. És hurrá, ott az autópálya egy karnyújtásnyira. Már csak ~2km. Viszont ez az aszfaltos szakasz nagyon nem kellett volna ide a végére. A jobb térdem bánta a legjobban. De ekkor már nagyon nem érdekelt. Ha kell fél lábbal is elmegyek a célig, gondoltam magamban. Azt az érzést, mikor megláttam Szárliget házait talán le sem lehet írni. Pár perc és bent a célban. El sem akartam hinni, hogy én megcsináltam pláne így, hogy 5:20-ra bent voltam a célban. Gyors kézfogás a szervezõkkel, gratuláció és futás a vonathoz. Pár perccel korábban még járni is alig tudtam, most meg futok a vonathoz.
De nagyon jó volt leülni a vonaton. Bár tudtam, hogy a felállás az borzasztó lesz.
Déliben mikor leszálltunk, egy két embernek igen érdekes volt a mozgása, köztük nekem is. Igen, õk voltak azok, akik megcsinálták a Kinizsi 100-at.
Összességében egy nagyon jó túra volt, és jövõre is biztos, hogy itt leszek. A nevezési díjat kicsit soknak tartom. Meg az olyan pontok többségén, ahol pénzért lehetett venni ennivalót, innivalót, szemtelenül sok pénzt kértek érte.
Sajnos azt veszem észre, hogy egyre több ilyen túra inkább már a pénzrõl szól. De azért reménykedünk... |
