Kinizsi Százas
„Miénk a nappal és miénk az éjszaka” ( az itiner idézete után szabadon : ) )
1. Hipotézis megadása
Gyalogoltam én már 50 km-t, gyalogoltam kevesebbet, gyalogoltam többet is. A leghosszabb eddig tavaly nyáron a Corvin 80 volt. Hála a jó társaságnak, a kedves rendezõségnek és kitartásnak, sikerült. Még akkor sem gondoltam nagyon, hogy valaha elindulok egy százason. Aztán csak változnak az idõk. :) Fejben elég erõsnek éreztem magam, s úgy találtam, van esély a teljesítésre. Tehát a szándék és a feltevés mindenképpen az volt, hogy sikerülni fog 24 órán belül. Másik szándék: nappal mindegy mi lesz, sok ember lesz, világos lesz, csak este ne legyek egyedül. :) (Vándor Csillag megígérte szombaton, hogy kijön majd hozzám)
2. Elméleti háttér
Hosszú-hosszú évek óta minden év májusában megrendezik a Kinizsi Százas névre keresztelt túrát. Eleinte nem egészen 200 induló volt, de a bátor vállalkozók száma évrõl évre növekedett. Minden év tartogat meglepetéseket, voltak esõs Kinizsik, voltak döglesztõen melegek, de amelyik mindegyikben közös volt, az a hangulat és a kihívás, a küzdés. Ahogy teltek a napok, egyre jobban vágytam rá, hogy egyszer én is ott lehessek, átélhessem. Ez a nap pedig egyre közeledett. Végül elérkezett péntek, s vonatoztam Budapestre, ahol Gethe Laci adott szállást.
3. A kísérlet menete
Ami nagyon fontos: egy túrára rá kell gyúrni. Ez a gyúrás lehet többféle, én általában lélekben szoktam rákészülni, de nem elhanyagolható az evés sem. :) Így történt, hogy akkor péntek délután Gethével és Petamival elmentünk bevásárolni a túrára. Csokik, sajt, felvágott a szendvicsekbe, sós rágcsálnivaló, almalé, minden, mi szem-szájnak ingere, s holnap jól jöhet a túrán.
Azonban ez még nem minden, enni kell a túra elõestéjén is, így kötöttünk ki „valahogy” :) egy pizzériában. Ott kellett szembesülnünk azzal a ténnyel, hogy bizony 52 cm-eset csak „házhoz szállítanak”, helyben nem lehet (v)enni. Ezért külön-külön rendeltünk, nagyon finom volt. Este a szendvicsek gyártása közben ki lettem okítva a híres sorozat által a Gerecsébõl, majd jól elaludtunk.
Reggel kelés fél 6 körül, majd irány Csillaghegy. Rengeteg ember volt már a rajtban, s szemtanúi lehettünk a T100asok indításának. A depónál és a rajtoltatásnál is sok TTB-ssel találkoztam, a felsorolással most nem merek megbirkózni. :) Az alvós-cuccaimat leadtam, a többit vittem magammal.
7:05 perckor indultam el Csillaghegyrõl, de nem egyedül, Petami mellém szegõdött, így együtt mosolyogtunk a fákra kitûzött feliratokon az erdõbe érve. Kellemesen jó tempóban haladtunk, ha jól emlékszem, elsõ ismerõsök, akikkel találkoztunk Aleszka és B_eszter voltak. Felfelé Ezüst-hegyre egy darabig együtt mentünk, majd elrobogtunk. Valahol errefelé találkoztunk Vajonmerrével és társával is. Kevélyre felfelé megint láthattam a tûz pusztítását, de most élesben, nem ködben. :(
Nagy-Kevélyen voltunk egész hamar, sokan pihengettek a sziklákon, s gyönyörködtek a kilátásban. Ekkor még majdnem teljesen homogén felhõréteg volt az égen, de távolabb lehetett látni Jákob lajtorjáit, ahogy elõtündökölnek az égbolt alján. Rövid megállás, állapotfotók, s indultunk tovább. Arra már nem emlékszem, hogy az elsõ ellenõrzõpont elõtt, vagy után (de asszem még elõtte) volt egy pont, ami a százas távon indulókat negatívan diszkriminálta. :D Vicces volt. Kevély nyeregrõl lefelé gyorsan haladtunk, elõzgettük az embereket, majd Petami felfedezett elõttünk egy topikost, Rappakost, s ezután jó darabig együtt haladtunk. Hosszúhegy elõtt utolértük Krystát, hamarosan Sancimanót és Szucsatit is, majd fel az elsõ ellenõrzõpontra. Útközben egyre több kispistázót láttunk, Petami sokat morgott miattuk, de hát mindenki arra megy, amerre kedve tartja. :)
Megelõztünk egy vidám hangulatú sörözõs embert, s hamarosan fenn voltunk és már pecsételtettünk is.
Csak inni álltunk meg, s mentünk is tovább. Rappakossal hamarosan „banánidõt” tartottunk, de az övé a kibontás után lebukfencezett az útra, így kissé ropogós lett. :) Hamarosan Sancimanó és Sétálós Bácsi tûntek fel mögöttünk, majd egy autónál, ahol pénzes szolgáltatásként lehetett némi üdítõhöz jutni, ott állt Zsotyek, Vlaszij és OT Kata. Rövid szünet a Szükség kft. által felállított bodegákban, aztán irány a Pilis! Az emelkedõk elõtt a tömeg valahogy mindig összekoncentrálódott, így a legnagyobb kihívást a megfelelõ sebességtartományú hely megtalálása jelentette, ugyanis az sem jó, ha mögöttem állandóan elõznének, meg az sem, ha valaki nagyon lassan megy elõttem. A szerpentinek aljánál találkoztunk a vidám TTB-s különítménnyel, köztük Berzsoval és Varacskos Disznóval. A felfelé vezetõ kacskaringós út számomra minden képzeletet felülmúlt. A fehér köves utak egészen a hegy szélén haladtak, jobbunkon csak ritkásan voltak fák, így a kilátás teljes pompájában elénk tárult. Páratlan volt. Azelõtt még soha nem jártam itt. Ahogy egyre mentünk fel és fel, gyarapodtak a fehér sziklák, majd beértünk egy árnyas tölgyesbe, ahol az aljnövényzet üdezöld fû volt. Egy tisztáson Olahtamas ült egy kisebb társasággal, ásványvizet kaptam tõle, Petami pedig nem tudott ellenállni az unicumnak. Közeledve a nyereghez utolértük Lükepéket és Gethe urat. Az út mellett sok-sok olocsány csillaghúr pompázott.
A nyeregben ismét tréfás üzenetek a fákra helyezett papírokon, szemeteszsákok, amik lehetõvé tették a szelektív (!) hulladék elhelyezést. Sok ismerõs fogyasztotta tízóraiját, én úgy döntöttem, zoknit váltok, volt nálam csere bõven, legyen a váltás inkább gyakori, mint ritka (nekem csak gagyi zoknijaim vannak sajnos, ezért erre ügyelni kell :) ). Rövid pihenõ után hármasban indultunk tovább Rappakossal és Petamival. Utóbbitól ekkor tudtam meg, hogy Zsotyek nem aprózta el ezt a Kinizsit, tegnap délelõtt elindult Szárligetrõl Csillaghegyre, s reggel õ már 100 km-rel a lábaiban nevezett be.
Zsotyek még innen lefelé ért utol minket, s rögvest hozzászegeztem a kérdést, hogy ez tényleg igaz-e. Persze nyilván igaz, meg el is hittem, de ezt akkor is meg kell kérdezni. :) Kértem, hogy meséljen, milyen volt ez a hely még Csillaghegy felé, s hamarosan Kesztölcön voltunk. Hideg üdítõ a Hársfa sörözõben, majd beköszönés a TTB depóba. Rappakos innen hamarabb elindult, de a 3 egy szép szám, ennyien voltunk továbbra is, Zsotyekkel és Petamival mentem tovább. Egy ismerõs a Káli 60-ról sörözött, szinte már majdnem kezdtünk irigykedni (de túra alatt nem alkoholizálunk), mikor megpillantottunk egy Family Frost-os autót az út szélén, s az a remek ötlet adódott, hogy vegyünk egy-egy jégkrémet. :) A kocsi vezetõje jót mosolygott rajtunk, leadtuk a rendelést egy évre elõre, hogy ugyanitt, ugyanezt. :) Viszont fura volt, hogy rajtunk kívül én nem láttam senkit, hogy éltek volna ezzel e remek lehetõséggel. Gete elõtt osztogattak még fél literes vizet, amibõl nem lehetett inni. Csak utána jöttünk rá, hogy le kell csavarni a tetejét, s a védõpapírt le kell szedni róla. Muris volt, mert a sátortól kb. 10 és 20 méterre voltak elhelyezve szemetesdobozok. Ki mikor jön rá a nyitás módjára. Hát mi csak a másodiknál. :D Amúgy nem is víz volt, de én csak a kóstolás után jöttem rá, hogy áfonyás, de nekem ízlett.
Ezután az idõ egyre fülledtebb és melegebb lett, meg ráadásul felfelé kellett haladni, és én ezt együtt annyira nem szoktam szeretni, ezért csoffadoztam kicsit. Azért nem kellett olyan sokszor megállni, de semmiképp nem akartam megerõltetni magam, ezért inkább lassabban haladtam. Sokkal hamarabb értünk Nagy-Getére, mint gondoltam.
Zsotyek már leült, ott volt Sétálós Bácsi és Kata is. Rövid pihenés, majd jött az ereszkedés, amit a borzalmak borzalmaként mesélt nekem mindenki. Valóban zord volt és nem túl térdbarát, de én asszem sokkal rosszabbra számítottam. Mondjuk szerencsénk volt, mert mikor mi mentünk lefelé, jóformán senki nem volt a közelben. Így nem verték fel annyira a port, ami nekem rendkívül kedvezõ momentum lett volna. Miután vége lett a poros lefelé ereszkedéses fákba-kapaszkodós résznek, kiértünk egy útra, ahol 30 Ft-ért lehetett venni üdítõt. Legurítottunk 4 decit, míg Rappakos és Petami is leért, aki valahogy út közben elhagyott 1,5 liter vizet, de itt tudta pótolni.
Elindultunk Hegyeskõ felé. Elõttünk permeteztek. Az illata nem volt jó, de kibírtam volna, ha a fejemet locsolják. :) Itt is összeverõdött egy kisebb társaság, ...Dorszi egészen hosszú ruházatban volt, csodálkoztunk, hogy bírja, de azt mondta, nincs annyira melege. Hegyeskõnél volt egy elõre nem jelzett ellenõrzõpont, így akik alternatív útvonalon akartak eljutni Tokodra, azok pórul jártak. Tokodon a pincéknél ott ült Pygmea, kedvesen bíztatott minket. Itt a helyiek egész standot állítottak fel, de én csak 2 deci vizet bírtam inni, a kajától szinte rosszul voltam a meleg miatt. Zsotyekkel ketten indultunk tovább neki a hegynek, hogy a túloldalon elérjük Mogyorósbányát, s megfürödhessünk az útvonalon található kékkútnál. Kõszikla nem adta magát könnyen, de végül csak-csak jött a féltáv, a kút, vízutántöltés és a Kakukk vendéglõ.
Pecsételés, frissítés az árokparton. Szemben a túloldalt elszánt, csoffadt, és vidám arcok is hevernek a füvön. Pár túrázó még hátmasszázst is kap. Én itt kicsit hosszabban szeretnék idõzni, Zsotyek megvár, Petami és Sétálós bácsi hamarabb indulnak el. Velük Péliföldszentkereszten a TTB depónál találkozunk újra, Joeyline, Pít, Lutak és Sir Dan is ott tanyázik érkezésünkkor. Kapok egy banánt, innen négyen indulunk tovább. Kis felfelé, részemrõl kis megállás, érdekes megoldású vadkerítés-átjáró (amolyan ritkás-függönyszerû, csak láncból és fadarabokból). Voltak itt villanyvezeték alatt dzsindzsában felfelé menõs részek, itt kissé elcsoffadtam és kiálltam a sorból, lehuppantam a szúrós gazba, s magamba tukmáltam egy kis kalciumot. Sokan megelõztek itt. Petami valahol mögöttem volt, a többiek elõttem, hát továbbindultam, majd lesz valami. A fiúk megvártak egy fatörzsön ücsörögve. Lecsordultunk Pusztamarótra, ahol kértem egy megállást, meg leülést. Míg pihentünk, egész népes társaság érkezett: Petami, Gethe úr, Vajonmerre, Talpaló, …Dorszi, Vlaszij, Kata. Megismerkedtünk Elsõalkalommal, s innen népes csapattal indultunk el. Telefonáltam szobatársaimnak, akikkel be akartam etetni, hogy épp a feladáson töröm a fejem. Csicskenye el is hitte, de Csillát nem tudtam átverni. :D Jó utat kívántak, mi meg elkezdtünk mászni a Gerecsére. Katával megbeszéltük, hogy nagyon jól bírjuk a gyûrõdést egyelõre. :) Az erdõ kezdett homályos lenni, ahogy a Nap kezdett elmerülni. Balról gyönyörû sziklák és a sokszáz éves hárs is köszöntött minket. A lombok mögül jobbra a rózsaszín-kék naplemente.
Egyre közeledett az ellenõrzõpont, alig vártam a teát. Közben hívott Vándor Csillag, hogy hamarosan leviteti magát Vértestolnára, s most épp vásárol. Kértem tõle két banánt. Bányahegyet még úgy értük el, hogy épp nem kellett elõvenni a lámpákat. Pecsét, tea, gulyás, pihenés. Jó volt. Viszont valahogy nem tudtam eldönteni, hogyan is kéne hajtogatni a lábaimat. :) Az emberek láthatatlanul gõzölögtek, de a fotógép mindent megörökít. ;)
…Dorszi hozta a hírt, hogy Vlaszij szinte kétségbeesett és azt hitte elmentünk. Kiáltottunk neki, hogy ne aggódjon, csak lehet túlságosan beleolvadtunk a környezetbe, de itt vagyunk. :)
Nekem még volt egy kis technikai elintézni valóm, a szakasz nagyobbik része elindult lefelé, Zsotyek megvárt. Elõvettem a lámpát (most volt, nem úgy, mint egy hete az Õrségben, ahol a sötétben malmoztunk egy pocsolya mellett a nagy büdös sötét erdõben egy lemerült-, egy utolsó fázisban levõ elemlámpa, egy mobiltelefon és egy hátsó biciklisvillogó társaságában, hogy mi lesz velünk, mire kiderült, hogy a pót-ceruzaelemeim jók OT Gyula lámpájába :D), üzembe helyeztem a duracell elemekkel, majd nyomás lefelé. Volt egy-két sportszakmai kanyar, amit sokan nem vettek észre, de Zsotyek, aki tegnap is járt itt, csukott szemmel is tudta, merre kell menni. Kerítések, mászások, gyöngysorszerû elemlámpafény-sor egymás után. Szép volt. Kiérve a mûútra az aszfalton Csanya feliratai fogadtak minket. Nekem tetszettek. Az út mellett rengeteg autó. Mi Padlert és Efemmet kerestük a TTB zászlóval. Hívtam Vándor Csillagot, merrefelé van, mondta, hogy a depóautónál. Még nagyban egyeztettem vele, s nem is vettem észre, hogy a többiek mutogatnak, hogy de hát itt vagyunk, meg ott ül Vándor Csillag nem egészen 3 méterre tõlem, mikor hirtelen magam is észrevettem és nevetve tettük le a telefont mind a ketten. Lutak, Pít és Sir Dan épp indulóban voltak. Leültem egy székre, s kértem egy kis kávét, hogy ébren tudjak maradni a maradék 27 km-re. Csillag mesélt a Tolna-Baranyáról, meg hogy nagyon örül annak, hogy kijött ide. Remek volt a hangulat. Hátul az erdõben két, fénypontokból összeálló menetet lehetett látni. Körülbelül ugyanannyit. Úgy látszik, az emberek fele megtalálta, de a másik eltévesztette a helyes utat. Miután szépen összegyûltünk újra, s kisztoriztuk magunkat, belesétáltunk vissza az éjszakába. Rendkívül dalos hangulatban voltunk, énekelgettünk mindenfélét, de fõleg Kiscsillagot, Gethe úrral.
A sok beszélgetés, nevetés, éneklés nagyon feldobta a hangulatomat, ami eddig is jó volt, így nagyon gyorsan Koldusszállásra értünk. Ittunk a teából, majd úgy gondoltuk néhányan, elég a pihenõbõl, s útra keltünk. Vajonmerre és Gethe Laci még pihentettek. Lábunk alatt pörögtek a kilométerek. Petami elmaradt a nagy hosszantolásban, így létszámunk négyre redukálódott. A sötétben az aszfalton haladva néha hátranéztem. Ide-oda imbolygó fényeket láttam, néma árnyakat jönni, a többi túrázó volt, csendesek. Itt mi is azok voltunk. Kicsit elkezdett cseperegni az esõ, de hamar abbahagyta. A monoton sötétben a pilisi szerpentinre gondoltam, hogy az milyen szép út volt. „Még egy hegy??” felirat után hamarosan balra fordultunk kicsit, be az erdõbe. Az emelkedõ elõtt a sötétben szoborcsoportként ültek-feküdtek-aludtak az emberek. Mi elkezdtünk mászni. Zsotyek és Bálint nagyon jól mentek, én viszont szomjaztam, s kezdett cserepes lenni a szám. Megálltam inni, Vándor Csillag is megállt velem, úgyis tervezett már egy kis megállást õ is. :) Nevetve, egy ismerõs dallamot dúdolva értünk fel Somlyóvárra a kulcsosházhoz, ahol sajnos belerúgtam egy földön fekvõ elcsigázott túrázó lábába, mert sajnos nem vettem észre. Bocsánat! :(
Beültünk szusszanni a házba, ahol szinte csak ismerõsök ültek. Bíztattuk egymást, tudtuk, innen már csak 12 km. A jól megszokott négyesünkkel indultunk tovább. Sötét volt, meneteltünk, mentünk. Az utolsó megállás is miattam volt, kezdtek beállni a lábaim, mondtam a többieknek, menjenek tovább, de kedvesen megvártak. Leültünk a dózerút mellett, s néztük az elhaladó embereket. Ki sántikálva, ki tempósabban. Aztán fel, irány tovább. Már nem voltunk messze. Maximum 5 km. Az út mellett voltak magukba roskadt túrázók. Bálint megígérte korábban, hogy fog nekünk énekelni, de hiába akartuk most igénybe venni ezt a szolgáltatást, nem volt hajlandó dalolni. :) Hallani lehetett azonban már az M1-es zajait. Minden lépéssel egyre közelebb és közelebb kerültünk. Aztán egyszer csak ott volt ez M1-es elõttünk, felettünk, mögöttünk. És boldog voltam. :) Még egy ideig mûúton mentünk, majd balkanyar, erdõ.
Már alig vártam, hogy lássam a fényeket, lássam Szárligetet. Aztán kiértünk. Nem tudom leírni, mit éreztem, de jó érzés volt. Nem voltam halál fáradt, de úgy érzem, kellõen eleget gyalogoltam. :) A járdán szembejövõ emberek gratuláltak, mi is nekik. És pár perc múlva ott volt az iskola. A kinn üldögélõ 10-15 ember tapsolt. Csodálatos érzés volt. Benn gratuláltak a rendezõk, mi is gratuláltunk egymásnak és mindenkinek. 3:51 perc került a pecsételõs lapra érkezési idõnek. Hátravonultunk teát inni és virslit enni. Csak mosolyogtam, ettem és boldog voltam.
Zsotyek befuvarozott minket Pestre, így jó hamar a vonaton alhattam, a kalauz csövesnek gondolt, vajon miért? :)
4. Eredmények
Elfogyasztott élelmiszermennyiség: 3,5 banán, 2 kocka milkacsoki, fél adag gulyás a bánya hegyen, 2 szendvics, innivaló kb. 3-4 liter (pontosan nem tudom)
A túra teljesítésének ideje: 20 óra 46 perc
Feleslegesen végighurcolt cuccok: esõdzseki, 5 db szendvics, 3 db csoki, pisztácia
Állapot a túra elõtt: 6 vízhólyagmaradvány Õrségrõl + bokafájás
Állapot a túra után: 2 kiújult vízhólyag + vizenyõs sarkak
5. Összefoglalás
A „megázós-cipõbeázós-sokvízhólyaggyártós” Õrség 75 után kicsit féltem, mi lesz a Kinizsivel, de nagyon jól ment, úgy érzem, és végig nagyon jól éreztem magam. :)
6. Köszönetnyilvánítás
Köszönet Gethe Lacinak a szállásért.
Köszönet Padlernek és Efemmnek a hálócuccok szállításáért, a kedvességért, a banánért, meg a kávéért.
Köszönet Mindenkinek a társaságért, akivel találkoztam a túrán. Külön köszönet azoknak, akikkel a legtöbbet mentem együtt: Zsotyek, Sétálós bácsi, Petami
Köszönet Vándor Csillagnak, hogy kijött Vértestolnára és hogy osztoztunk az utolsó 27 km vidámságaiban.
Köszönet Zsotyeknek a fuvarért.
Köszönet a rendezõknek a túráért és mindenkinek, aki egy kicsit is szerepet játszott abban, hogy ilyen remekül sikerült ez a túra.
Köszönöm! :) |
