"Zseblámpafény, esõcseppek, óriás árnyék a házon,
úgy nézem az életemet, hogy nem veszek lélegzetet..."
"Tudod, hogy félned kéne, de nem fogsz tõlem félni..."
(Kiscsillag: Itt valahol)
AZ ENCIÁN-KÜLDETÉS
Az Igazgatótanács Elnöke hájas kezével végigsimított homlokán, melyrõl kövér izzadságcseppek gurultak le. Megérkezett a nyár, visszavonhatatlanul. Háttal ült nekem, és valakivel éppen telefonált. Idegesnek tûnt. Én türelmesen álltam a szoba közepén, s tepertõt ropogtattam a dohányzóasztara tett tálkából. Hiszen ugye erõpróba lesz, vagy mi a fene. "Vegye tudomásul, hogy nincs erre rálátása!" - üvöltötte a telefonba az Igazgatótanács Elnöke, majd lecsapta a hedszettjét mûmárvány asztalára. Nyájas mosollyal felém fordult: "Fiam! olyan jól sikerült ez a múltkori Salátaboglárka Akció, hogy úgy érzem, nyomon vagyunk" - szippantott a levegõbe vadászkopóként. "Most lesz a szekta híveinek legnagyobb ünnepe, a világhírû Kinizsi Százas. Oda fogjuk betagozni. Doktor Yzulet, az üzemorvos várja tíz perc múlva. Ne számítson hosszú vizsgálatra, 4-5 óra alatt végeznek." Hitetlenkedve megkérdeztem, hogy minek az orvosi vizsgálat, mire az Igazgatótanács Elnöke felvilágosított, hogy a túra fõszervezõje, A Lovag, Aki Azt Mondja: Ni! ragaszkodik ahhoz, hogy minden indulónál legyen egy orvosi igazolás, vagy egy rekettyés. Mivel megfelelõ rekettyést nehéz találni manapság, inkább a vizsgálat mellett döntöttem. "Mivel jó esélyünk van, hogy ezúttal leleplezzük a maffia sötét üzelmeit, nagy erõkkel fogunk a helyszínre vonulni. Maga mellé rendelem Lökött Cukrász ügynököt, ragaszkodott hozzá, hogy részt vehessen a küldetésben - egyébként is úgy tudom, hogy van valami kis titkos közös projektjük" - nyomott el egy kacsintást az Igazgatótanács Elnöke. "Figyeljen különösen a Villogó Irányjelzõ internetes oldalon szervezõdõ keménymagra, akik pimasz módon egyszerûen csak TTB-nek hívatják magukat. Van egy efemm nevû szimpatizánsuk, aki a túrán depót fog végrehajtani, ahhoz is csatlakoznia kéne, bár nem tudom, mi az, csak annyit tudok, hogy csalás, de ugye ez engem sosem érdekelt... Lelépni!" - szólt, a füstfelhõbe burkolózva hátat fordított vasútikocsi-mûbõrülésbõl készlt fõnöki foteljával, s nekilátott diétás tízóraijának, mely csak egy kis szalonnapörc volt csokoládéöntettel.
Felmentem Doktor Yzulethez, az üzemorvoshoz a mínusz negyedik szintre, aki gyorsan átvizsgált, nem tartott tényleg tovább az egész hat-hét óránál. Megkaptam az igazolást, végül is valóban egyszerûbb volt, mint végigjárni az összes piacot rekettyésért. Felmentem a felszínre, húztam egyet a mindig nálam lévõ Ó-Janx-Szeszbõl, amelyet az Igazgatótanács Elnöke egyenesen a Betelguese VI-ról hozatott a békahadsereggel, akik követségbe jöttek hozzánk a millenniumi ünnepségekre. Elmentem a megadott koordinátákra, ahol A Lovag, Aki Azt Mondja, Ni! fogadott, s megengedte, hogy elõzetes jelleggel betagozódjam orvosi igazolásomal a mezõnybe.
Már csak pár nap volt hátra, közben kiderítettem, hogy a depózók úgy csalnak, hogy a túra egyes helyeire mindenféle élelmet küldenek maguknak elõre, így nem saját erõbõl teljesítik a túrát. Hát én is bevásároltam, mindenféle finom készétel, ráütöttem kézéllel, hogy klasszikust idézzek, s összekészítettem a csalócsomagomat. Péntek este hívott az Igazgatótanács Elnöke, hogy nagy bevetésre készül, kiküldi KR-19 ügynököt is a terepre, viszont szolgálati lakásomban kellene aludnia. Mondtam, hogy semmi gond, viszont közben megtudtam, hogy tésztapartival kell a rendezvényre készülni, úgyhogy KR-19-cel és PIA ügynöktanonccal elfogyasztottunk 4-5 pacalos-töltöttkáposztás pizzát csokiöntettel.
Felvirradt a nagy nap, illetve ez így ebben a formában nem igaz, mert esett az esõ, de ezt a fordulatot illik használni a Kinizsirõl szóló jelentésekben. Vissza kellett szaladnom kiismerhetetlen tekintetet kölcsönzõ napszemüvegemért szolgálati lakásomba, mert ottfelejtettem. Az Igazgatótanács Elnöke nem adott BKV-bérletet, így a metrón és a héven kénytelenek voltunk viccelni. Amikor odaértünk Csillaghegy alaptáborba, megkerestük a csaló depóautót, s táskáinkat behelyeztük az efemm nevû TTB-szimpatizáns légikocsijába. Közben láttam elrajtolni Lökött Cukrász ügynököt, és eszembe jutott, hogy újra és újra be kell állni a sorba, és azon gondolkodtam, hogy vajon hány marhapörkölt lehet még bennem.
Mivel a legutóbbi küldetés során nem vált be annyira a mûbõr autóstáska, így most gurulós táskával, vagy ahogy magunk között mi csak cinkosan emlegetjük, banyatankkal indultam. Megkaptam a rajtbélyegzõt, s nekivágtam a nagy kalandnak (hogy ismét egy méltán közkedvelt fordulattal éljek). Békésen sétálgatva húztam magam után a banyatankom, kellemesen indult a reggel. Nagyon nagy tömegben hömpölygött a tömeg, úgy látszik, a maffia egyre sötéteb üzelmeket folytat. Sok ismert arcot, sztárt, közéleti személyiséget is felfedeztem a függõvé tett emberek között. Valamit lépnünk kell, gondoltam, s léptem, mégpedig át egy gödrön. Elindultam felfelé a Nagy-Hepciás hegyre, ahonnan viszonylag kedves volt a kilátás. Szerencsére a banyatankom nagyobb, mint a mûbõr autóstáskám volt, így rögtön tudtam is helyzetjelentést küldeni laptopomról az Igazgatótanács Elnökének. Ballagtam tovább, idõközben csatlakoztam a TTB nevû keménymag néhány tagjához. akik csillogó szemekkel lelkendeztek a túráról, bizonyos Szõrden még videofelvételt is készített (bizonyíték!). Anekdoták mesélésével múlattuk az idõt, utolértük Lökött Cukrász ügynököt, én úgy csináltam, mintha ismerném, õ meg szintén túrázónak tettette magát, majd elértük valahonnan számított nyolcvan perc alatt - a saját dns-ünkkel elsõként a világon - a Bosszú-hegy elenõrzõpontot.Bosszút is álltunk, galádul lepecsételtettük a papírunkat, és mentünk is tovább.
Némi lejtõ után rövidesen újabb emelkedõ következett, és máris kanyarogtunk felfelé a szerpentinen a Pilsner-tetõ felé. Néhányszor hasraestem az úton fekvõ halottakban, a banyatankot különösen nehéz volt rajtuk áthúzgálni. A TTB-ügynökök elõrehúztak, így volt alkalmunk Lökött Cukrásszal megvitatni az élet és a küldetés nagy dolgait. Utolért minket KR-19 ügynök és PIA ügynöktanonc, így négyesben értünk el a Pilsner-nyeregbe, ahol éppen a Túra- és Gyaloglásügyért Felelõs Tárca- és Itinertartó Nélküli Miniszter hetedhét jelzésre szóló lakodalma volt, így száz forintért lehetett ásványvízhez jutni. Bélyegeztettünk, megnéztük a tölgyfára kiakasztott faiórán az idõt, Lökött Cukrász készített egy kis keresztszemes hímzést a sarkára, és már mentünk is tovább, immáron kettesben. Figyeltük az embereket. Átszellemült arccal, lelkesen gyalogolt mindenki. Próbáltunk rájönni, milyen sötét erõ hajtja õket, míg elénk gátat állít. Ezek a teljesítménytúrázók olyanok, mint az Uruk-hai orkok: képesek nappal nagy távolságokat sebesen megtenni. Jónéhány kilométer után - közben kénytelen voltam lenyilazni néhány trollt - leérkeztünk a KészTölcér-készítõ üzembe, melyet Kesztölc nevû falunak álcáztak, megtaláltuk az efemm nevû szimpatizáns légikocsiját, és depót hajtottunk végre (került végrehajtásra, sérelmére). Ez nálam annyiból állt, hogy elfogyaszottam könnyû, sportos ebédemet: egy liter tárkonyos vadragulevest marhapörkölttel, mákos gubát vaníliaöntettel, diós tésztát csokiöntettel, almát banánnal, csipszet ropival, fõételnek meg egy retket. Lökött Cukrász is megevett egy fél szelet zsíros kenyeret, s már mentünk is tovább.
Viszonylag unalmas szakasz következett, a homokban csak a néhány elõbújó buckamanó eltaposása jelentett némi változatosságot egyhangú lépteink között. Egy következõ faluban kaptunk kis dorgálást: "mi dorgotok erre?", majd elindultunk, hogy megmásszuk a Nagy-Gethét. Igen, valóban, rólam nevezték el a hegyet, erre büszke is vagyok, Lökött Cukrász azt mondta, legyek is, mert nem mindenkirõl neveznek el hegyet a Kinizsi útvonalán. Fel is hívtam lelkendezve az Igazgatótanács Elnökét, aki csak annyit lihegett a telefonba: "Maga barom!", és lecsapta a hedszettjét. Nem értettem, mi baja, úgyhogy mentünk is tovább. Nagyvártatva felértünk a hegycsúcsra. ahol pecsételés után elõvettünk pár adag somlói galuskát meg tiramisut és jóízûen elfogyasztottuk a napsütötte hegyoldalon hûsölve. Aztán mentünk is tovább.
Nyolcvan perc alatt elrtünk valahová, majd még kellett egy kicsit haladnunk, és a kellemes délutáni forróságban felérkeztünk a Szúrós-sziklához, ahol újabb pecsét várt, majd legurultunk a védõtartódi pincékhez. Itt Lökött Cukrász úgy döntött, hogy megfigyel egy, a buszra váró gyanús csoportot, így szétváltak útjaink. Lábfájást tettetve odabicegett a megállóba. Én haladtam tovább, még egy-két domb, megsemmisítettem menet közben néhány vogon flottát, s máris Diósfejtésen voltam. Itt a kocsmában bélyegeztem, majd siettem tovább, hogy depót hajthassak végre a Péliégszentkeresztnek álcázott réten. Kezdtem megéhezni, úgyhogy megettem három-négy szem sós mogyorót, és indultam tovább. Csatlakoztam a Joghurtonmerre nevû TTB-ügynökhöz, remélve, hogy megtudhatok tõle néhány ellene felhasználható információt. Ballagtunk, megmásztunk néhány dombot, közben küldtem egy jelentést az Igazgatótanács Elnökének banyankomba rejtett leptopomról, elolvastam az interneten a Teljesítménytúrázó Különbuszokról szóló legfrisebb információkat és a tõzsdei híreket, és máris Pusztacsípóton voltunk. Itt utolértük KR-19-et és PIA ügynöktanoncot, akik egész szép kis TTB-s csapatot gyûjtöttek maguk köré. Itt gyanút kellett volna fognom. Attól tartok, ugyanaz törént velük, mint ZS-40 ügynökkel: betagozódtak, és elvesztették a fejüket...
Innen együtt haladtam a csapattal a Mória-hegyig, ahol elõ kellett szednünk fáklyáinkat, mert sötét lett, szerencsére banyatankomban hoztam magammal négyet is, mert számítottam erre az eshetõségre is. Én ugyanis felkészült ügynök vagyok. Sötétben haladtunk tovább. Megmondom õszintén, a hátra lévõ harminc kilométerrõl nem sokra emlékszem. em is nagyon voltam magamnál. Arra emlékszem, hogy ettem, ittam, mentem, aludtam. Kettesben haladtunk a Joghurtonmerre nevû TTB-ügynökkel. Megtudtam, hogy a Kék Körön haladunk, amit egy rendkívül híres és népszerû ember, Dzsóivonal, a világon elõször, saját erõbõl, nyolcban nap alatt járt végig. Hogy mik vannak.
Elég sokat kellet egy mûúton haladni, addig honfoglalóztam kicsit banyatankomba rejtett leptomomon, majd felértünk egy kulcsosházhoz, ahol kicsit lepihentünk. Az egyik túrázó felismerni vélt, de tagadtam mindent. Haladtunk tovább. Nagysokára ránk virradt, a hajnali szürkeségben néhány nazgúl visítását véltem felfedezni, ezért felhívtam az Igazgatótanács Elnökét, hogy mitévõ legyek, de már aludt, ami végül is érthetõ hajnali háromkor. Aztán rájöttem, hogy nem is nazgúlok voltak, hanem az M1-es autópályán haladó autók hangja. Innen már nem volt messze a cél, Szárlizsé, amit nem is bántam, mert kezdtem kicsit unni. Megmondom õszintén, az ilyen hosszú és kimerítõ küldetéseket nem szeretem. Bezzeg Lökött Cukrász ügynök már régesrég otthon volt és aludt. Kell nekem mindent elvállalnom...
Végre megtaláltam a célt, megkaptam méltó jutalmam, megettem néhány szál hurkát, bejelentkeztem az Igazgatótanács Elnökénél, aki tele szájjal megdicsért. Ám sokkal nem lettem okosabb a maffia üzelmeit illetõen, még mindig nem értem ezt az egészet.
De egy mondat az igazolófüzetben megragadta a tekintetem, s azóta sem hagy nyugodni.
A következõ Kinizsi Százast 2008 május......................................
|
