Kiss Péter Emléktúra 57 + 1 Extra kör = 64 km - 3480 m szinttel, sikeresen teljesítve 10 óra 45 perc alatt.
Reggel Tamásnak hála már 6:40 körül lent voltunk az Adrenalin Parkba, így könnyen sikerült parkolóhelyet is találnunk. Valamiért nem volt kedvünk reggel 7-kor elindulni, így kicsit elszöszmötöltünk a kocsiba még. Végül beálltunk a hatalmas sor végére, de szerencsére kifejezetten gyorsan zajlott a procedúra, így 7:14-es rajt került a papíromra. Tüstént bele is vetettem magam a kihívásba. Óvatos kocogással melegítem be izmaimat, majd a K3 következik fel a Kékesre ahol 6 km-re 662 m szint várt rám. Néhol belekocogok, de inkább a tempósabb gyaloglást választom. Rengeteg ismerősöm választotta a mai napon ezt a túrát, odafent Kiss Peti biztos büszkén figyelt minket. A sok rég nem látott ismerőst üdvözölve a kedvem is remek, és gond nélkül érek fel Kékesre. 3 perccel 6-os átlag felett vagyok, amit a sok finomság ami a frissítőponton fogadott hamar le is redukálta. Méteres hó van fent a Kékesen, ezen kicsit csodálkozok amikor kocogok lefele a K- jelzésen a Markazi-kapu irányába. Ahogy lejjebb érek bejegesedik a terep, szükség van a figyelemre kőkeményen! A Markazi-kapu után a Z- jelzésen inkább a sár az úr, de annyira nem izgat, a cipő már úgyis beázott, meg lesz még ennél sokkal rosszabb is.. A vízesés az enyhébb időjárásnak köszönhetően csodásan folyik, többen megállnak fotózni, én egy lopott pillantást vetek csak rá, mert inkább a patakátkelésekre koncentrálok. Elérvén a műutat a túra legkönnyebb 500 m-re következik, kicsit meg is tempózom. Odaérvén (16,5 km - 2:26) Csontos Sanyi felesége örül meg nekem, ő most pontőrködik. A sós dolgokat, illetve az aszalt barackot pusztítom rendesen, és megtömöm zsebeimet is, hogy ha beüt a kraft esetleg akkor legyen mivel pótolni az energiát. A patak megáradása miatt többen nem mennek vissza az aszfaltra (pontőri tanácsra), hanem az erdőben törnek utat maguknak. Én visszamegyek, az út arra visz papíron. Kreatívan kicsit odébb találok is egy lehetőséget, és gond nélkül megúszom a beharangozott megáradt patakot. A következő 8 km-re 512 m szint következik. Eleinte természetesen gyaloglok, majd a Rózsaszállási műúton utolérem Frisch Lacit, és együtt kocogunk az emelkedő műúton, egészen Sombokorig, közben megtárgyalva ki milyen brutalitásokat tervez idén. (azaz inkább ő ) :) Már nagyon vártam az EP-t, végre van izó, hamar meg is töltöm vele flakonomat. Pár dolgot elnyamnyogok, majd ismét telítődik a zsebem, jól jöhet még az energia. (pedig még az előzőből sem ettem semmit amit beraktam a zsebembe) :) Itt válik el a 37-es táv, gondolkozás nélkül az 57-en haladok tovább. A Vörösmarty th. után jön az igazi keménykedés a Z+-en. Mivel már ötödjére vagyok itt, lelki szemeimmel láttam sanyarú sorsom. Maga a terep tökéletesen futható lenne, ámde a totál tükörjég, és a gigantikus sár, ezt csak mérsékelten tette lehetővé. Megelőz Gáspár Peti, büszkén mondhatom hogy negyedóráig ott voltam mögötte, de ez csak a borzasztó terepviszonynak volt köszönhető. Azért meglepően erős tempóban toltam én is. Aztán persze le is maradtam, mert jöttek a patak (folyó) átkelések. Valahogy mindig sikerült átevickélni, de tény és való hogy rendesen meg volt áradva köszönhetően az olvadásnak. Egy pillanat alatt lehagy Marcell, aki fiatal kora ellenére iszonyú erős, az 57-es távon (extra kör nélkül) is sikerült még Petit is 4 perccel megelőznie. Lajosházára érve (30 km - 4:24) mennyei kánaán, sütemény hegyek, és van kóla is. Ha túrázósra venném, itt legalább negyed óra elment volna, de most magamhoz veszek pár finomságot, gondoltam majd útközben megeszem. Ez elég nehezen sikerült, ugyanis a S4 kemény emelkedője ezt nem nagyon tette lehetővé, örültem hogy levegőt kaptam kb. A végefele megelőzöm Gézát aki még a Sombokor előtt lehagyott, de jó tempóban halad ő is. Mátraháza előtt Kiss István érkezik, és irigyelve nézem ahogy az emelkedőkön szó szerint elsuhan. Jó azért engem sem kell félteni, a tempó még így is túl jó. Mátraházára érve viszont egy picit megállok, mert mindjárt itt a következő frissítő, az én kezemben meg még az előzőn felvett dolgok ugyanúgy vannak :) Ezen a túrán éhen nem halunk! Mátraháza után szépen a műút mellett haladok a S-n ahogy azt kell! Hamarosan bezárul a kis kör, ismét Sombokor EP-n vagyok. Sokan most indulnak neki a betétkörnek, szólok nekik hogy kössék fel a gatyájukat a Z+-en. Viszont nekem is föl kell, mert most jön a brutális meredekségű felfele a S-n, Kékestetőre. Nem is kapkodom el, leszegett fejjel teszem egyik lábamat a másik után, egyszer úgyis felérek. Felérve a gerincre a hó megint ipari méretet ölt, de az előttem levő pár 57-es, meg a 37-es távosok már szépen letaposták szerencsére. A végefele még egy kis kocogásra is van erő a rövidebb távosok megdöbbenésére. Végre ismét Kékes! (37,5 km - 2044 m szint - 5:51). A parizeres kenyér a kedvencem, kétszer is rájárok, majd a sajtkockákat elvéve tömöm a majmot immár lefele kocogva a P- jelzésen. A kemény terep ellenére erőnlétileg nincs baj, kifejezetten jól megy a futás, ráadásul tudom hogy a Kis-kőig szépen lehet haladni a sártól függetlenül. A Z3 visz a Kis-kő EP-ig, ahol a szokásos pontőrök fogadnak, Bálint és Takács Attila. Nagy köszönet érte hogy volt víz meg tea, mert Kékesen túl forró volt, nem töltöttem után. Na és most jön a túra legextrémebb része. 7,6 km-re 589 m szint. A meredek lefele kifejezetten jól megy, majd a lenti patakátkelésnél is találok egy biztos átkelési pontot, amit visszanézve meg is jegyzek, mert párszor szükségem lesz még rá ;) A Markazi-várhoz fölfele jönnek ismerősök többen is, ki a 37-esen, ki az 57-esen. Az 57-es táv alapból megteszi egyszer ezt a betétkört, a 37-esek meg kemények, mert nekik nem lenne ez benne amúgy a távba, csak önszorgalomból. Fellihegve a várba, Zsuzska és Dávid a pontőrök, jól megörülök nekik. Itt mindig gumicukor van, imádom, viszek is magammal hármat, majd jól elnyamnyogom a visszaúton. Még találkozunk egyszer biztos, közlöm velük. Hamar visszaérek a Kis-kő aljába, majd nagy levegővétel, és indul a brutál mászás vissza Bálintékhoz a pontra. Ami energiát ad, a sok ismerős aki még lefele tart. Ne lássanak már zombinak na... :) Végül 15:08-ra érek vissza ismét Kis-kőre. 5 percnél tovább nem is maradok, azonnal kocogok vissza, jöhet az extra kör még egyszer :) Lefele megint tök jól megy, de a Markazi-várhoz fölfele el kell rejteni az arcba egy magnéziumot, mert a lábak kicsit makacsak már. Ismét Zsuzskáék, ismét gumicukor, ismét útközben majszolom el. A patakátkelés már rutin, a Kis-kő mászása kevésbé. Már nem esik túl jól az emelkedő (eddig sem nagyon) :) A feléhez érve különböző kifogásokat gyártok magamban, hogy ne kezdjem el még egyszer, mert időm az lenne rá bőven. Utólag belegondolva úgy érzem jól tettem, mert tudtam hogy a P- jelzésen a túra vége fele orbitális méretű sár, és technikás sziklás út lesz. Ha ügyesen haladok akkor ezt még akár lámpa nélkül abszolválhatom. Ezekkel a gondolatokkal érek vissza az extra körön ismét Bálintékhoz. Megkapom a Chocapic szeletemet, majd irány a P-on hosszan le Mátrafüred felé. A futás is jól megy, egy pillanatra sem váltok át gyalogba. Rendesen szürkül, a tempót felpörgetem, és még pont sikerül a dágványos retteneteken leérni lámpa nélkül Mátrafüredre. Nagy megkönnyebbülés. Innen még 2 km - 207 m szinttel föl a So jelzésen. Előkapom a pilácsot, és egy darabig még megy a fölfele kocogás, majd jön a "sárfolyó" ahol még gyalog is borzasztó nehéz haladni. Erre számoltam, sejtettem hogy ez lesz, de 2 km már nem izgat sötétben, akármilyen is a terep.. A legvégén még föl a lépcsőkön, még jó hogy van korlát amibe lehet kapaszkodni :) Végül 17:59-re beérek. Jól sikerült, örülök, nincs bennem hiány az esetleges plusz körök miatt még. Aki meg megcsinálta még 1-nél többször is, na annak aztán tényleg nagy respekt! (amúgy meg mindenkinek nagy respekt!). Átveszem díjazásom, majd kellemesen elfáradva megyek át a kajás szekcióba, ahol sokáig társasági életet élünk a többi sporttárssal. Az 5. teljesítésem után is az a véleményem hogy ez egy szuper szervezésű túra combos útvonallal, méltó ahhoz a sportemberhez aki miatt lett ez az egész megszervezve!
