Csapdiról hoztunk szórólapot az ARTE (jól hangzik és az erdõben olvasva jól is néz ki az Abaúj Regionális Természetvédelmi Egyesület nevének rövidítése) elsõ alkalommal rendezett túrájáról.
Négykor már a fõvárosban Melinda, Zsolt barátnõje volt a harmadik beülõ, úgy autóztunk a hármas út felé. Hét óra után a Gergely-hegy és minden más fekete foltnak látszott egy merõ sötétszürke felhõ alatt, esett nagyon.
A fonyi rajthelyrõl nézve Zsoltnak (õ egy néhány évvel korábban, kemény 20 km-ért kapott Rákóczis pólóban feszített), nekem és másoknak már kedvezõbb volt az idõ, de nem annyira hogy Melinda is elinduljon velünk, õ még nem vett részt ilyenen.
7. 45.-kor startoltunk és rögtön nem találtunk semmiféle jelzést. Már a faluból kiérve, bozótos részen találkoztunk Sanyival, õ tudatosította bennünk, hogy jó irányba megyünk, és mire figyeljünk. Késõbb megtudtuk: azon a tájon a szomorúan festõ, mert már elhagyatott, nem használt borospincéken túl minden út Rezsõ bácsi kútjához vezet. Abból víz folyt, és megkaptuk a ponton a pecsétet. A Gergely-hegy csúcsára nem kellett felmennünk, a pontra együtt érkeztünk az évrõl évre itt nyaraló négy sráccal, mondták: nagyon jól ismerik már a vidéket, de teljesítménytúrán most vesznek részt elõször. Amíg az anorákomat a zsák mélyére süllyesztettem, megkérdezték: Nagyon el tetszettek fáradni? Közben kezdett nyár lenni, és lett is napsütéses, szép idõ.
A Fehérkúti forrás és vadászház volt a harmadik pont, onnan a Rákóczi-úton haladtunk tovább, a Nagy-szár-kõ oldalára. Zsolt zsebébõl kiesett a telefonja (nem kell mindig olyan gyorsan megindulni a lejtõn), húsz métert sem kellett visszafelé mennünk, egy család (papa, mama, fiú, lány) már adta is vissza neki. Bizony szép rész az is, az úttól balra patakvölgy, közben egyre ritkább lett az erdõ, és a Kovács-dombhoz érve egyszerre tárult elénk Regéc vára szemben a hegyen és a környezõ települések házai, templomai. A nagy fényképezésben nem torony, hanem vár iránt lépdeltünk tovább, ezért egy teleksor kerítésétõl határozott muszáj-balossal, magas fûvel benõtt úton evickéltünk vissza a jelzésre szép számú túratárs közé. Jó tízes csapatban érkezetünk a regéci közérthez.
Tíz perc pihenés, és nekivágtunk a nap második kaptatójának. Sokkal szelídebb volt ez is, mint vártam. A pont megint nem a csúcson volt, hanem az utak csomópontjánál, az esõbeállóban. De nézdamá’!: Az egyik helyi fõszervezõ, Csaba mellett a kis, sátortetõs házikó asztalánál Zsolt barátnõje osztotta a pecsétet (volt, akinek még alá is írt, hümmm... ). A pontok zömén ifjú (õk gondoskodtak korábban derekasan a jelzésekrõl is) és kevésbé ifjú (õk gyakran terepjárókkal bukkantak fel) polgárõrök ügyködtek. Ám Csaba (aki Fonytól a nem tudom hányadik faluig maga egy intézmény, ez kiderült egész napi ténykedésébõl) érthetõ bölcsességgel és profi határozottsággal érvényesítette aznapi hivatalának hatalmát, amikor Melindát nevezte ki maga mellé pecsétõrnek. Így esett hogy az amúgy is szintidõ nélküli túrának ezen a pontján több idõt töltöttünk, mint a Löszölõn, a Szondi 25-ön és a Csabdi 30 ellenõrzési pontjain összesen.
Sorban távolodtak el tõlünk, akikkel korábban együtt haladtunk, velük Korláton, a célban, vagy Fonyon találkoztunk újra. Nekünk vadiúj túratársakat is megismertünk itt, mert Ezsau, késõbb Ateszking és párja is beértek minket. Õk a Szár-hegy csúcsára is felkukkantottak. Mi Zsolttal mentünk fel a Regéci várhoz, ez a kaptató sem megerõltetõ másoknak sem. Annak, hogy az ellenõrzési pont nem ott volt, az volt az oka, hogy a szervezõk nem tudtak megegyezni a várvédõkkel (már bocsi hogy ez kiszaladt az ujjbegyeimbõl, de igen kívánatos lenne, hogy ne mondjam evidencia, a jövõben bizonyára sikerül).
Könnyed tempóban haladtunk tovább szép úton, és Mogyoróskán is gondosan rendben tartott utcákat, házakat, kerteket láttunk és fotóztunk. (Sanyi mesélte késõbb, hogy egy idõben ismert rigmus Mogyoróskát és Regéckét mennyire szegénykének nevezte.)
A pont elõtt beértük Ezsaut és együtt haladtunk tovább, a célon is túlra. Nagy beszélgetéssel telt utunk, ismét meseszép erdei részen haladva a Bonyi-kutat, majd a Malompataki vadászházat is érintve. A kék jelzésrõl való letérésrõl volt egy kis félreértés, nem a jelzésekrõl gondoskodó srácok miatt, hanem mert az itiner szövegezésében a „dózerolt út” kifejezés jelentett más tájakon élõ embereknek mást és mást. Így a kéken negyed órával többet mentünk, aztán az erdõbõl kiérve, a településeket látva megállapítottuk, hol is vagyunk, és merre tovább. Tovább visszafelé!
Ateszkingék, majd a legutóbb a rajt után látott Sanyi jöttek szembe, õk is úgy értették a leírást, mint mi. Sebaj! Együtt érkeztünk a 10. pontra. Itt kezdõdött egy szervezõvel a beszélgetés arról, hogyan-miképp lehetne jövõre több távon rendezni a túrát. Ez a tanácskozás folytatódott a célban, ahol Korlát polgármestere volt a vendéglátónk. Tõle vehettük át az Emléklapot, ami igen szép színes képekkel illusztrált, és a településrõl igényesen megfogalmazott ismertetõ. A lányoktól és asszonyoktól kaptuk a szintén szemrevaló kitûzõt, a réteseket és pogácsákat. Bõséges uzsonnánk közben beszélgettünk a hogyan továbbról, a következõ, több távon való kiírás lehetõségeirõl. Fõleg Ateszkingéknek voltak konkrétan jó ötleteik.
Aztán Korlátról át Fonyra, ott gulyás várt és kávét is kapott, aki kért. Innen sem szaladtunk el hanyatt-homlok, ismerkedtünk, beszélgettünk tovább, címeket cseréltünk. Ötkor hazafelé autóztunk.
Idén a Löszölõ után (az is Zsolt választása volt) ismét elsõ rendezésû túrán vettünk részt, és bizony most is jó volt. Gyönyörû tájakon, kedves településeken jártunk, sokat ismerkedtünk és beszélgettünk. A rajt és cél között kilenc pont volt, ami sok, viszont mutatja, hogy érdemes a rendezõknek több és hosszabb távban is gondolkodniuk a jövõben, néhány magasabb pontot, konkrétan hegycsúcsot is az útvonalba tervezni.
A túratársaknak is egyöntetû véleménye volt: a helyieknek érdemes a jövõ évre még többet tervezniük-szervezniük. Amit idén nyújtottak nekünk, az is csuda sok volt.
A fáradtságom oka a nap végén nem csupán 25 km-es táv volt, amit úgy magában korántsem éreztem volna megerõltetõnek, hanem az a sok-sok élmény, amit a helyiektõl és a megismert túratársaktól kaptam. Köszönöm szépen!
|
