Túrabeszámolók


Vas-hegyi Negyvenes/Húszas

új túrabeszámoló rögzítése
Kiírások:2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
 Túra éve: 2009
stalkerTúra éve: 20092009.06.14 23:36:58
megnéz stalker összes beszámolója
Vas-hegyi negyvenes
2009.06.13.
41 km

Reggel, mikor Bazsival Felsõcsatár felé autóztunk, szakadó esõ fogadott minket a Pinka völgyében. Az esõ nem esett hosszú ideig, de kiadós volt, így hát felkészültünk a legrosszabbakra. Mielõtt Felsõcsatárra értünk volna, kisûtött a Nap és a nyugati égbolton szívárvány hídat láttunk a sötét felhõk elõtt, ezért a kedvünk is kezdett visszatérni. A startnál nem volt nagy tolongás, így gyorsan, fennakadás nélkül rajtoltunk el 7 óra 45 perckor a felsõcsatári általános iskola udvaráról.

(Felsõcsatár: Elsõ írásos említése 1244-bõl való, Chatar néven. Elsõ lakói fegyvergyártó népek voltak. 1532-ben, Kõszeg ostromakor a törökök teljesen elpusztították. A XVI.sz.-ban horvát telepeseket telepítettek le az elpusztult lakosság helyére. 1921-ben, a trianoni békediktátum során Ausztriához csatolták, de a helyi lakosság tiltakozása miatt 1923-ban Magyarországhoz került vissza.)

Az iskolától a Z+ vezetett ki minket a faluból, majd a Pinka hídján átkelve a Z jelzést követtük a Pinka mellett, folyásirányával szemben, a bal oldalon, nyugat felé haladva. A Pinka számomra kellemes meglepetés volt, mert mindig azt hittem, hogy egy kicsi patakról van szó, de egy pataknál szélesebb, kis folyócska kanyargott az erdõben. A Pinka szurdok vadregényes volt, itt-ott derékik érõ csalánosban haladtunk és a reggeli esõtõl vízes volt az aljnövényzet. Egy darabig a folyó medrét követtük, majd a Z jelzés hirtelen elkanyarodott a folyótól, és egyenesen tartott a szurdok teteje felé. A túra legmeredekebb szakasza következett, nem volt túl hosszú, de reggeli bemelegítésnek éppen megfelelt a meredeksége. Fújtatva értünk fel a tetõre, majd mentünk tovább az erdõben elhaladva egy beton torony mellett, míg ki nem értünk a vaskeresztesi szõlõhegyre, ahol az országhatár húzodott a C27-es határkõnél, ami egyben ellenõrzõ pont is volt. Pecsételés után átsétáltunk Ausztriába és az ottani piros-sárga jelen folytattuk utunkat, szintén jól követhetõ erdei úton. Az erdõbõl Pinkaóvárnál (Burg) értünk ki és a jelzés bevezetett a faluba. A falu szélsõ házaitól aztán az itinerre kellett hagyatkoznunk. Az útleírás mindenhol korrekt volt, az útvonal az itinerrel jól követhetõ, mi nem tévedtünk el sehol az egész túra során, pedig féltem egy kicsit az ausztriai szakasztól.

(Pinkaóvár-Burg: Egykor Európa egyik legnagyobb földvára állott itt, mely az 1000 körüli években épült. Elsõ írásos említése 1344-bõl való, Owar néven. A XVI.sz.-ban a vár jelentõségét vesztve pusztulásnak indult, köveit elhordták. 1921-ben Ausztriához csatolták, addig Vas vármegyéhez tartozott.)

Pinkaóváron egy házon lévõ évszámot kellett feljegyezni, majd egy rég felfestett, kopott, alig látható kék jelet kellett volna követni, de inkább az itiner leírására hagyatkoztunk, mert jelek nem voltak túl sûrûn felfestve, és akkor még finoman fogalmaztam. Az út a Pinka szurdokvölgyével párhuzamosan haladt, csak most a folyásiránnyal szembeni, jobb oldalon haladtunk az erdõben. Az erdõbõl kiérve, az itiner azt írta, hogy Várújfalu (Woppendorf) nagyon közel van, de falut nem láttunk. A leírásnak megfelelõen elindultunk és pár lépés múlva a falu valóban ott feküdt elõttünk, az alattunk levõ völgyben, egy-két száz méterre tõlünk. Végig mentünk a fõutcán és azon csodálkoztunk, hogy nem láttunk egy lelket sem, pedig már jól délelõtt járt az idõ. A falut gyorsan magunk mögött hagytuk és egy aránylag jól jelzett kék-piros jelen talpaltunk tovább az erdõben, folyamatosan felfelé kapaszkodva. A Vas-hegy tetejére érve szõlõk és pincék fogadtak minket és gyönyörû panoráma. A kilátás valóban szép volt, még azt is elfeledtette velünk, hogy egy jó darabig aszfalton kellett gyalogolni. A hegyen volt egy mesterséges kilátó is, melyre ki lehetett menni és csodálatos kilátás nyílt a Vas-hegyre és a Pinka völgyére. A panoráma út visszatért majdnem a C27-es határkõig, de a negyven kilométert teljesítõknek a határ elõtt jobbra kellett fordulniuk Csejke (Eisenberg) felé és továbbra is Ausztriában maradtak. Az aszfalt úton beértünk Csejkére (Eisenberg an der Pinka). Csejkén, a templom mögött indult egy út kelet felé, szántóföldek között.

(Csejke-Eisenberg an der Pinka: Elsõ írásos említése 1157-bõl való, Chegge néven. Lakói vaskohászattal foglalkoztak. 1921-ig Vas vármegyéhez tartozott.)

Balról a Vas-hegy látványa nyújtott némi vigaszt az egyhangú szántóföldek között, elõttünk a Pinka völgye és Magyarország terült el. Jó másfél-két kilométer után délnek fordultunk és az országhatárral párhuzamosan haladtunk egy ellenörzõ pontig. Felírtuk a számokat és újra nyugatra fordultunk, távolodtunk az országhatártól. Kereszteztük a Csejke-Németlövõ országutat, majd dél felé fordultunk a Szent Márton kápolna felé, ahol szintén egy ellenörzõ pont volt. Pecsételtek, vízet vételeztünk a kápolna elõtti kútból és folytattuk a menetelést déli, majd keleti irányba az országhatárig. Átléptünk a határon és az elsõ ami a szemünkbe ötlött Magyarországon, a Pornóapáti határában lévõ romos Ómajor épületei és a körülötte lévõ embermagasságú gaz. Pornóapátiba érve arról beszélgettünk, hogy nem is olyan régen az itt élõ embereket szó szerint kõhajitásnyi távolság választotta el egy teljesen más világtól. Végig galoppoltunk Pornóapáti fõutcáján, ekkor már nagyon meleg volt, a Nap szinte égetett.

(Pornóapáti: Elsõ írásos említése 1221-bõl származik, Porno néven. Apátságát 1221-ben alapították. A XV. sz.-ban az apátság kegyúra Bakócz Tamás volt. Kõszeg ostromakor a törökök teljesen elpusztították a települést. Az apátsági épületek maradványaiból épült fel Ómajor, mely jelenleg szintén romos állapotban van. 1921-ben Ausztriához csatolták, de 1923-ban népszavazás útján újra Magyarországhoz került.)

Pornóapátiból kiérve erdõben folytattuk egy darabig utunkat a Z jelzésen, ami most kifejezetten jól esett az árnyék miatt, még az sem zavart minket, hogy törmelékkel volt feltöltve és ez nem könnyítette meg a haladásunkat. Újra egy ellenörzõ ponthoz értünk, felírtuk a számot és mentünk tovább. Az erdõbõl kiérve a túra legunalmasabb szakasza következett. Kilométereken át egy aljnövényzettel benõtt gyaloguton baktattunk, balról egy nagy almáskert kerítése, jobbról az erdõ határolta az utat. A meleg a szûk részen még jobban megszorult, így alig vártuk, hogy túlhaladjunk ezen a szakaszon. Szerencsére feltûntek Vaskeresztes szélsõ házai és a MAM üzem elõtt elhaladva, befordultunk Vaskeresztesre. Végig mentünk a falun és a már jól ismert Vas-hegyet vettük célba. A Judit borozóban volt a pecsételõ hely, ittunk két házi bodza szörpöt 600 Ft-ért!! és újra felmentünk, ma már másodszorra a C27-es határkõig. Innentõl egy darabig azon az úton mentünk visszafelé, amelyen reggel feljöttünk, egészen a Zháromszögig. A keresztezõdésnél ideiglenesen elhagytuk a Z jelet a Zháromszögért. A Zháromszög beágazásától nem messze volt még egy ellenörzõ pont, a szám felírása után mentünk lefelé a hegyrõl, a Pinka szurdok alja felé. A szurdok alját elérve a reggel már megismert Z jelzés újra visszatért és hamarosan kiértünk az erdõbõl Felsõcsatárra. Átmentünk a Pinka hídján és 15 óra 30 perckor beértünk a célba.

Összegzésül: A túra nagyon szép helyeken vezeti a gyalogos vándorokat és ez feledteti az aránylag sok aszfaltos szakaszt. Azokon az ellenörzõ pontokon ahol pontõrõk voltak, mindenhol szívélyes fogadtatásban részesültünk. A túrát ellátás nélkül szervezték meg, ezt meg is hirdették a túra elõtt, ezért mindenki annyi ételt és italt vitt magával, amennyire szüksége volt. A túra végén a negyven kilométeresek kétféle kitûzõbõl választhattak. Az itiner számunkra megfelelt, a leírás alapján nem tévedtünk el, bár a fekete-fehér térkép szinte használhatatlan volt. Jól éreztük magunkat, nagyon sok szépet láttunk, köszönjük a szervezõknek.