Túrabeszámolók

Z Brna na Devet Skal 120 km - 3800 m szinttel, sikeresen teljesítve 24 óra 35 perc alatt.

Kifejezetten hideget mondtak erre a hétvégére, ráadásul a nagyobb szél miatt a hőérzet -12 fok környékén várható. Ferivel utazunk ki ketten kocsival. A járművet a célban hagyjuk, onnan pedig tömegközlekedve jutunk el a majd 90 km-re levő rajtba, ami Brno - Komín városrészben található egy étteremben. Szerencsére a vártnál is jobban sikerült az odaút, így az előzetesen rajt előtt fél órás érkezés helyett több mint másfél óra állt rendelkezésünkre. Szép kényelmesen benevezünk, majd megérkezik Bálint, Dóri, és Márk. Van idő, nyugodtan összepakolunk, bár én már menetkészen jöttem alapból. A számunkra kapott angol itiner böngészése közben azt látjuk hogy a frissítőpontokon kívül kétfajta igazolás lesz. Az egyik evidens, a kihelyezett filccel kell felírnunk az éppen aktuális időt az itinerre, a másik mód viszont igen érdekes. A csúcskönyvekbe be kell írnunk a nevünket, és az időt, az itinerre pedig az előttünk levő nevét, és idejét. Ilyennel még nem találkoztam, de jól hangzik.

Végül pénteken este 20:00-kor a főszervező kivezényel minket a Svratka folyó hídjához, elkészül a közös csoportkép, és nekiindulunk. Kettő futó hamar tovaröpül, a többiek viszont gyalogolnak, ugyanis van egy futóbb rajt is 3 órával később 23:00-kor. Nekünk fölösleges rohanni, mert a végén még nem nyitnak ki az ellenőrzőpontok, amivel egy helyen még így is szembesültünk. Azért fölvesszük az erősebb tempót így is gyalog. A két futó előszeretettel tévelygett mindenfele. Aztán rájöttek hogy maradnak a gyaloglásnál, de a mi tempónk erősebb volt, viszont ahogy közeledtünk hozzájuk ismét futásra váltottak. Az első pontunk a Strelecky kopec 338 m-es csúcsán volt, ahonnan meseszép panoráma volt egész Brno-ra. Szilveszterkor is jókora buli lehetett itt, mert különféle petárda maradványok hevertek mindenfele. Felírjuk időnket, majd a S- jelzésen haladunk egészen a Velká Baba csúcs melletti ellenőrzőpontig. Itt csúcskönyv volt, a fent leírt módon igazolunk. Kellemes erdőségben gyalogolunk egészen a 12,5 km-nél található Kurim városig. A vasútállomáson egy szupi városfelirat mellett pózolunk és fotózkodunk, majd kiérve a városból szántóföldes rész következik. Sajnos a szél is erősen feltámad, és milyen meglepő, folyamatosan szembe fúj. Az előrejelzés konvergál a beígért -12 fokos hőérzethez.. A két futó szemből jön, nem vettek észre egy kanyart. Innentől megszűnt a "futókájuk", és mi álltunk az élre. A Malhostovická pecka ismét egy szuper kilátópont 18 km-nél, itt utol érjük az egy órával előttünk induló Martina, Blanka, Pavlina hármast. Egy kerékpárúton érkezünk be Drásov településre, majd a K- jelzésre átváltva haladunk végig a településen. Innen kiérve Bálint és Márk talál egy forrást, amiből vizet vételeznek. Jó hogy megálltunk, mert már kezdtem éhes lenni, így egy csokit elrejtek a gyomromban. Túránk első komolyabb emelkedője következik a K-en, majd figyelnünk kell, mert egy titkos ellenőrzőpontot ír az itiner, de azt nem írja hogy hány km-nél lesz, viszont az első frissítő 38 km-nél van, így aktuálisnak éreztük a titkos pont közeledtét. Az viszont nem akart elérkezni, de a lelkiismeretünk tiszta, az úton vagyunk. Rasov település előtt a térképen szereplő, de a valóságban nem létező S-tanösvény jelzésen kellett haladni. A tanösvény jelzések mindig katasztrofálisak külföldön, ezt már megtanultam.. Bálint vezet minket, a jéghideg szélben nincs kedvem elővenni a telefonos térképet. Szerencsére neki volt kedve, másképpen sose találjuk meg az utat.. Következő csúcsunk a 657 m magasan fekvő Babylon kilátó volt, ahol ismét a csúcskönyvbe kellett igazolnunk, és az itinerbe egymást felírnunk, mivel senki sem volt előttünk. Márk ennek nagyon megörült, vele még nem volt ilyen, megértem az örömét :)

A kilátó zárva volt, pedig azt hittük a legtetejére fel kell menni olyan "csehesen" mint mindig. Kozárov településen meglepő módon még éjfél után is nyitva volt a krimó, és persze hülyén néztek ránk mit csinálunk a jéghidegben ilyenkor erre.. Fényvisszaverőkkel tarkított szántóföldön keresztül érkezünk első frissítőpontunkra, ami Srhare településen a helyi kultúrházban volt, 38,5 km-nél. Megörültek nekünk mint elsőknek. Az ellátás fenomenális volt, kétfajta meleg étel, leves, sütemények, pizzás csigák, sós-édes, kóla, meleg tea. Le is ülünk persze, és egy darabig a ház foglyai lettünk. Közben megérkeznek az első komoly futók, utólag nézve az első kettő ide majdnem 10-es átlaggal érkezett.. Vége az elsőségünknek, de minket abszolút nem érdekel ez, csak eszünk-iszunk.

10 perccel utánunk megérkezik Jaroék négyesfogata is, ők velünk együtt rajtoltak már.

Hajnal 3 órakor tovább állunk, jó 20 percet biztos elkajálgattunk, de nagyon kellett. Nem esik jól kimenni, de a hamarosan következő emelkedő visszamelegít minket. Márk picit lemarad, de aztán kicsit belekocogva utolér minket. Eddig a tereppel egyáltalán nem volt gond, viszont most előjött a tükörjég, ami egyre jobban megnehezíti haladásunkat, és óvatosságra sarkall. A Sykor 705 m-es csúcsa alatt Bálint ügyesen meglelte a kissé eldugott csúcskönyvet. Egyre durvább méreteket ölt a tükörjég, nagyon oda kell figyelnünk, ráadásul még sötét van, hajnal 4 körül lehetünk.

Nedvedice településre igen meredeken vezet le a K- jelzés, majd átkelünk a  Svratka folyó hídján, és kiérünk a főútra. Bálintnak mutatom az oszlopon fellelhető mind a négy színű turistajelzéseket, egyből kattint is jópárat a masinával, szegény Dóri addig próbál túllendülni a holtpontján. Márk megkínál minket finom cukorkával, ez most nekem is jól esik álmosság ellen. Hosszasan haladunk a folyópart mellett immár csak a P- jelzésen. A következő frissítőpontunk Ujcov településen található 55 km-nél, előtte viszont egy igen érdekes rész következett. A túra szó szerint bevitt egy gazdaság területére. A saját jelzések itt nem voltak a helyzet magaslatán, viszont Bálint kifotózta a google-ből ezt a részt, mert neki már az itthon feltöltött térképről gyanús lett ez a rész. Megmondom őszintén hogy nekem is, de én nem izgultam túl. Igen érdekes volt hajnalban még sötétben a gazdaságon keresztül menni, ahol a bocik is rendesen megbámultak minket. Túlélvén a számonkérést egy réten haladtunk tovább ahol egy fényvisszaverő csík volt, de nem mutatott semerre, így szépen mentünk tovább egyenesen. Amikor már egy ideje nem láttunk semmit, gyanút fogtunk, és visszafordultunk. Persze kiderült jobbra kellett volna menni, de erre semmi nem utalt. A nagy szántóföldön átverekedve magunkat a túloldalán volt a következő jelző, de ezt esély nem volt észrevenni.. Innen az erdőn át toronyiránt tüskebokrok között vezetett le az út Ujcov településre.

Nekem nagy megkönnyebbülés volt amikor odaértünk az 55 km-es frissítőpontra, ami egy lakóház garázsában lett kialakítva.

A pontőrök lesték kívánságainkat. Meleg levessel indítottam, majd pirítós jött sonkával, aztán a sütemények, és az elmaradhatatlan pizzás csiga, finom meleg gyümölcsteával. Itt majd 40 percet elidőztünk, de jól lakottan indultunk tovább. Közben Jaro négyes csapata is ellépett, de nem versenyzünk senkivel.

Végre kivilágosodott és eltehettem a lámpát, de vártam már. Martin Hlavac ismerősöm jön még utánunk, aki szintén a 23 órás futórajttal indult. Dumcsizgatok vele egy jó darabon át, persze különféle túraélményekről, és mi várható 2024 kérdéssel bombázva. A Kozlovi várhoz most nem megy föl a túra, helyette egy szépen jelzett saját jelöléses úton emelkedünk föl egy rét széléhez ahol beírjuk az itinerre az itt kihelyezett filccel hogy mikor is jártunk itt.

Dóri megáll, Bálint megvárja, én viszont kilépek kicsit Martinnal, és bele-belekocogunk a lejtőbe. A főutat keresztezve utol is érjük a P- jelzésen Jaroék négyesét, akik igen elszántan haladnak fölfelé.

A Zubstejni vár előtt Martint utoléri ismerőse, és a síkon elfutnak, nekem nincs kedvem lekövetni őket. Ehhez a várhoz viszont már fölmegy a túra, pazar panoráma fogad, és várkapitányként irányítom a lent megjelent Jaroékat hogy melyik irányból másszanak föl a ponthoz. 5 km-en át továbbra is a P- a követendő.

Elkap a lendület így kora reggel, és sokat bele is kocogok az igen kellemes úton, nagyon odafigyelve a tükörjeges részekre. Vír nevű településre érve milyen meglepő, ismét a Svratka folyó partján haladok, majd egy P3 jelzésen mászok fel a Klubacice kilátópontra, 69 km-hez. Igazolás stimmel, a távolban pedig jégmászókat vélek felfedezni, kemények mint Tarzan sarka. Ez után saját jelzéses rész jön. Kicsit izgulok, mert éjjel volt egy pár hiba ebben, most meg már egyedül is vagyok, de szerencsére nappalra szépen ki volt jelezve az út végig. 5 km kevésbé izgis rész következett, különböző szántóföldeken, és jókora szélben. Mindössze a pazar panoráma volt az ami éltetett most. 74 km-nél egy nagy kilátó következett, Horní les névre keresztelve, ami 774 m-en állt. Itt viszont egy jókora meglepetés fogadott. Maga a főszervező telepedett ide ki, és gyakorlatilag egy bunkert építve várt minket, résztvevőket. De nem is akárhogyan.. Rotyogtak a finomabbnál-finomabb virslik, na meg persze pizzás szeletek, és szuper meleg tea is volt itt. Még mielőtt rácuppantam volna ezekre, gyorsan felmentem a kilátóba igazolni, de olyan hosszú csigalépcső volt, hogy kétszer is meg kellett állnom, mert megszédültem. Fent hatalmas szél fogad, de azért persze rápillantottam a pazar kilátásra.

Visszaérvén hatalmas lakomázásba csapok. Egy negyed óra múlva megjönnek Bálinték, majd nem sokkal később Jaroék is. A főszervező úr gitározásba(!) kezd. Megkérdezi mit gitározzon el, én a House of the rising sun (felkelő nap háza) számot kérem, hátha szebb idő lesz. Nagyon szuperül elgitározta, Dórival meg is tapsoltuk a végén. Lelkileg is feltöltődve haladok tovább egyedül. Hosszú saját jelzéses etap jön, de nincs gond, szuperek a jelek. 80 km-nél egy partizán emlékműnél igazolom ittjártamat. Utolér egy futó, de laza kocogással halad tovább. Nekem pont jó a tempó, de meglepően előre enged, így a narancsos nagykabátban kocogok egészen Dalecín településig, ahol egy étteremben várt a következő frissítőpont, ami már 85 km-nél volt. Meleg levest szolgálnak fel. Üdítőt venni lehetett, de nálam volt minden. A futó koma kóla + kávé kombót rendel, és kicsit elidőzik még. Majd úgyis utolér mondattal lépek ki az ajtón. Piszok hideg van, és tükörjég mindenhol.

Hosszú saját jelzéses etap jön ismét, göröngyös úton. Bele sem merek gondolni mi lenne ha saras lenne a terep, de így még elfogadható. A Kamenice 780 m-es kilátópontján igazolok, majd a S- jelzés kicsit megtréfál, de szerencsére még időben korrigálok. A következő pont alig 2 km, ez csúcskönyvbe beírós, itinerre felírós. Martinék 20 perccel vannak előttem, nem is vészes.

Odranec településre beérve vicces látvány a befagyott tavon hokizó család, és a korcsolyázó helybeliek. Egy kidőlt fás rész következik, most figyelnem kell a telefonos térképemet, mert a jelzett fák is áldozatul estek. Vészesen következik a második este.. Sokat kocogok bele, van egy tervem, hátha.. Studnice település után a Kopecek 822 m-es csúcsán írom fel az időmet. Ez után egy szántóföldön kell toronyiránt átvágni jelzés nélkül. Szerencse hogy világos volt, így láttam a turista pihenőt, amihez meg kellett érkeznem. Sötétben igen izgalmas lett volna.

A Pasecká skála kilátópontja jött, ahol tükörjeges sziklákon keresztül kellett felmászni a csúcsra. Lefele óvatoskodva visszaérek a Z-jelzésbe, ahonnan végig lefele visz az út. Nyert ügyem van, naivan gondolom. De a helyett hogy intenzíven menekülnék a sötét elől, csak csetlek-botlok, mert egyszerűen nem lehet haladni a totál befagyott úton. Pöccre pontosan úgy érek ki a műútra hogy még nem kellett lámpa. Ennek örömére erősen megfutom a 1,5 km-t a következő frissítőig, ami az U Janecku étteremben volt, Kadov településen, 104 km-nél. Nagyon örültem hogy sikerült a terv, és csak itt kell elővennem a lámpát. Kényelmes körülmények között tudok elemet is cserélni, miközben finom levesemet hozzák ki. Martinék is itt vannak még, elismerően biccentenek felém, aztán hamar tova is haladnak. Rendelek egy kólát, muszáj ébren maradnom a maradék 15 km-en.. Jó 20 perc után megjön a futó aki még az emlékműnél ért utol, és azt hittem hamarabb elkap. Ő megérkezik, én távozok. Megtöltetem az egyik flakonomat, a másik már maradhat üresen. Piszok hideg van, és amíg az útvonalat böngészem, egyik kesztyűmet elhagyom, de szerencsére csak pár száz métert kellett visszamennem érte. 4 km-en át Z- jelzést kell követni, ami elbújt pár helyen. Az előttem levők nyomából látszik jópáran tévelyegtek, de a havas terepen nekem sokat segítettek a nyomok. A Radka Jarose emlékműnél viszont össze-vissza vittek a nyomok a szántóföldön jelzés híján, itt bizony térképészkednem kellett keményen a jó utat keresve.

Még két nagyobb hegy következett, a P- jelzésen totálisan befagyva vitt kilométereken át az út felfele a 813 m-es Malinská skála csúcsára. Szerencsére nem a sziklák legtetejére helyezték a filcet, hanem picit lejjebb, bár néhány nagyobb lépést azért kellett tenni érte a sziklákon fölfele. Örömmel nyugtáztam sikeremet, majd elég uncsis sík rész következett, de legalább erdőben, és havas terepen. Utolsó megmászandó hegyem aljához érek, a Devet skal 836 m-es csúcsa következett. Mivel nem volt lejtő, ezért sejtettem hogy nem lehetett nagyon meredek az emelkedő. Pont a K3 jelzésen indulnék fölfele, mikor Martinék érkeznek már vissza az elágazásba. Nincsenek sokkal előttem, de tudom hogy már nem érem őket utol. Martin elmondja hogy fent két szikla vár rám, és én mindenképpen a bal oldalira figyeljek oda, és a K3 jelzés legyen végig a követendő. Megköszönöm az instrukciót, majd felérvén tényleg eltűnik a jelzés, de automatikusan balra pillantva egy szikla tetején magasan észreveszem. Ebből mászás lesz.. Szerencsére hosszabb lábakkal viszonylag könnyedén mászom a sziklákat, és hamar meg is lelem utolsó csúcskönyvemet. Lefele viszont elég para, az egyik nagy lépésnél épphogy eltalálom a lenti sziklán a lépést, kisebb lábakkal nem tudom hogy jövök le, de pl Blankáék is valahogy megoldották, mert nem kaptak időbüntetést a listát nézve. Visszaérek a K3 elágazásba, és nagy levegőt veszek, hiszen innen csak síkban visz a S- jelzés 5 km-en át keresztül a célfaluba, Svratka településre (igen, mint a sokszor keresztezett patak, ugyanez a falu neve is). Itthon még megnézve emlékeztem rá hogy a falun belül még saját jelölésen le kell térni a természetesen Svratka névre keresztelt tóhoz, és e mellett elhaladva érkezek majd be a célba. Beérvén a településre egy darab saját jelzés sem volt, térképemet nézve jutottam el a tóhoz, majd innen perceken belül megérkezek az iskolába, szombaton 20 óra 35 perckor.

Olaf, és a főszervező úr üdvözöl, előbbi átnézi itineremet, észreveszi hogy hiányzik a titkos pont, de a főszervező hamar közbevág hogy túl gyorsak voltunk, de természetesen jártunk ott. Olaf megenyhül, és megkapom díjazásomat. Martinékkal pacsizunk a célba, és kezdődik a kánaán. 3 fajta leves, tésztaétel, millió sütemények, és egyéb snackek. A gyümölcstea vérré válik, annyira finom. Mikorra jól belakmároztam, jólesően elálmosodva hajtom le fejemet egy külön teremben, és hatalmas alvás veszi kezdetét. Reggel felkelvén Márkkal beszéljük meg az élményeket, és természetesen ismét a kajáldában kötök ki. Annyit eszek amennyit nem szégyellek, komolyan mint egy svédasztalos étteremben. Persze azért figyelvén hogy a többieknek is jusson.

Feri is sikeresen beérkezik, szerencsénk van, a kocsi csak ránk vár. Hatalmas pelyhekben szakad a hó, de mire elhagyjuk az országot már süt a nap.

Szuper jó túra volt, a szervezőnek nem győztem megköszönni a célban az élményt, és a rengeteg finomságot.