Iron Curtain 50, azaz a Vasfüggöny nyomában.
Péntek délután már úton voltam Szombathelyre a Ljubljanai Dráva IC-vel, ami csak 5 percet késett, így szépen elértem a csatlakozó vonatot Kőszegre.
Megcsodálva a várost, a túloldalára átgyalogoltam, ahol a Szent Korona bunkernél volt a másnapi rajt. Itt aludtam, így másnap reggel egyből 7:00-kor már menetkész voltam.
Hamar utolérek pár ismerőst, majd innentől szinte végig magányosan meneteltem elől. A túra nagy részében a Z- jelzést kellett követni, amitől kicsit tartottam, de végül nem volt gond a festésekkel. Az első kéktúra pecsét a Hétvezér-forrásnál volt, majd egy erőteljesebb kimászást követően a Zeiger-nyereg fele tartottam, közben jókat nosztalgiázva a szemből jövő Őrvidék 100 túrán. A nyeregből kellemesen futható út vitt tovább a Stájerházak felé vezető aszfaltig. Itt a fehér pöttyöket meglelve az Írottkő 70 túra sejlett fel, amiről szintén elmerengtem kicsit magamban. A Stájerházakhoz érve meglelem az I70 pontőrség helyét, emlékeim szerint még finom almát osztogattak itt. Ez után jött a túra java, szintkülönbségekkel megspékelve. A Hörmann-forráshoz felmászván következhetett a 884 m-es Írottkő meghódítása. Minél feljebb jutok, annál jobban lepődök meg. A táj havasra vált, köd ülepszik a vidékre, és metsző szél borzolja át testemet. A havas rész kitart a csúcsig. Reggel még úgy volt hogy felmegyek a kilátóba körbenézni, de semmi értelme nem lett volna, így is majdnem nekimentem a ködben :) Kéktúra pecsétemet beütöm igazolásként, majd húzás gyorsan minél lejjebb. Továbbra is az Őrvidék 100-al szemben haladok, de lefele klasszisokkal jobb érzés menni a Z-ön mint a másik irányból mászni. Mindössze a végén kellett nagyon óvatoskodnom, mert egy szakaszon igen intenzív meredekségűvé vált az út.
Bejön a K-, a közös jelzésen haladok tovább. Egyszer csak egy terepfutó érkezik szemből, jól meglepődünk egymáson ebben az időben. A K- elmegy a Kalapos-kő irányába, a Z- pedig kellemesen kocogható sokáig. Minél lejjebb megyek, annál jobb lesz az idő, hónak már nyoma sincs sok ideje. Leérvén a Bozsoki főútra már majdnem hogy tavaszi idő keletkezik, egy jó órája még majd megfagytam odafent.
Imre még a rajtban közölte hogy oda ne merjek érni 10 előtt Bozsokra, mert még nem lesz ott. Biztosítottam hogy tuti nem fogok. Nem sokon múlott, 10 óra 13 perckor már ott is vagyok a buszmegállónál, ahol Imre ül a kocsiban, és megkapom igazoló pecsétemet. A 25-ös táv innen indul, de mindössze 3 spori indult el eddig, őket hamar utol is érem, és pár szót azért beszélgetünk.
Borzasztó hosszú aszfaltút következik Bucsu település széléig. Jól meg is éhezek-szomjazok mire a település szélére érek. Meglelem a kódot, majd frissítek, mert a szervezet intenzíven jelez. Szalagozott úton érem el újra a Z- jelzést, amin balra fordulván ismerős útra bukkanok. Jé, tavaly nyáron itt jöttem szembe a Communitas Fidelissima 100-on. A kiírásból nem sejtettem ezt. Innentől gyakorlatilag végig szembe haladok a fent említett túrával. Hosszú álmosító szántóföldön haladok, próbálok hébe-hóba belekocogni hogy hamarabb Kisnardára érjek. A Fájdalmas-Szűzanya templomnál megválaszolom a kérdést, majd pár igen közel álló marha eszelős tekintete mellett sunnyogok el. Narda településre beérvén látok egy kis boltot, filózok bemenjek-e, de végül úgy döntöttem mégsem, a sajáttal talán kihúzom a célig. A művelődési házat elérve, megint elfog egy jó érzés, a 100-ason itt ettünk mennyei gulyást Rita jóvoltából, aki szintén itt volt ezen az 50-esen is.
Átbattyogván a településen ugyanazon a szalagozott úton kellett átjutni Felsőcsatárra mint a fenti túrán. Meglepő módon tényleg voltak most is szalagok, Imre precíz munkát végzett. A település feletti kis kápolnánál kétértelmű volt a kérdés az itinerben, Imre másra gondolt mint én, de nincs ezzel semmi gond.
Azzal viszont annál jobban hogy két hatalmas kuvasz ugat, és elsőre úgy tűnik hogy az alig látható kerítésen kívül vannak. Meghőkölök, és próbálok alternatív utat találni Felsőcsatárra de nem nagyon látok.. Basszus, na most mi legyen? Nagyon óvatosan lépésenként haladok, és le nem veszem a tekintetemet az ebekről. Nem mozdulnak, így egyre közelebb jutok, és látom hogy egy kis dróttal végül el vannak kerítve. Huhh, nagy kő esik le a szívemről, de igazából csak akkor, amikor végleg mellőzöm őket. Leérvén Felsőcsatárra a Glavica buszmegállót elérve Imre még nincs itt, de miért is lenne még igen korán van. Ez lesz majd a cél, de még előtte kell menni egy 9 km-es betétkört. Beérek a Pinka-szurdokba, a 100-ason is nagyon tetszett ez a rész, most sincs másképpen. Bízom benne mindenki szépen a megadott Z- jelzésen ment fel a Nagyvilágos mérőtoronyhoz, nem a rövidebb Z3-ön. A torony előtt igen meredek emelkedő szuszogtat meg. Felérvén most nem mászok fel a tetejére, a 100-ason már voltam rajta, a mapyra fel is tettem a képeket.
Immár a Z3-ön kocogok tovább, figyelvén, mert jobbra jelzetlen út lesz hamarosan. A szalagozás viszont itt is perfekt. A Vasfüggöny múzeumba mindenképpen be szerettem volna menni ismét, de szomorúan láttam hogy zárva volt :( Még jó hogy a mapyra feltettem akkor a képeket, hazafele meg is nézegettem őket újra.
A Vas-hegyről gyönyörű panoráma tárul elém mindenfele. A kis kápolnánál megválaszolom utolsó kérdésemet, majd a Z+-en haladok lefele. Egy jobb kanyarnál a jelzések is áldozatul estek a régi villanypóznák cserélése miatt, az újakon meg még sehol semmi. Szerencsére térképen lehetett követni az utat. Végül 14:13-ra vissza is érek a Glavica buszmegállóhoz, ahol továbbra sincs senki. Imre 20 perccel később érkezik, de ráérek, a busz csak 15:17-kor megy.
Megkapom díjazásomat, megjönnek később a gyorslábúak is, és várjuk a buszt. Már majdnem a buszon vagyok, amikor Tiger Zoli megkérdezi merre megyek. Az irány jó, végül kocsiba pattanok. Hazafele még megállunk Bozsokon a Határmenti Vigadó étteremben enni egyet, mivel mindenki kifejezetten éhes. Tiger Zolival és Szemán Zolival Bozsoki batyut rendelünk (apróhús gombás paprikásmártással, tócsniban tálalva). Hatalmas adagot hoznak, mindössze 3490 Ft-ért. Még élőzene is lenne, de pont távozunk, mire elkezdené a muzsikus. Csak ajánlani tudom a helyet. Zolinak meg nagy köszönet a hazaútért. |
