Az én No, megállj csak!-om 
Tavasszal jött a hír, hogy megint lesz hosszú táv és innentől ez volt nekem az év projektje, a túrák túrája. Még élnek az előző 2016-os emlékei, ahol sikerült végigmenni időben, aminek a végére teljesen elfáradtam, de mosolyogtam, mert megcsináltam, mert éjjel 80 km-nél fel tudtam menni Szalajkából Istállóskőre, mert 110-nél még tudtam futni, amit alapból utálok, mert egy bottal és sérült kézzel is sikerült.
Most az esélytelenek boldog nyugalmával (hülyeség, mert egész héten, szombat reggelig frusztrálódtam) neveztem be és indultam el a 126,65 km-re és 5842m szintre, amit 32 óra alatt kellett volna teljesíteni.
Reggel együtt a szokásos csapat Dia, B.Zoli, kiegészülve P.Lacival, T.Tamással és rajt után még hozzánk csapódik M.Balázsunk is. Illetve itt van még az egész hosszútávos MAG
Cserépfaluból lendülünk neki Nyomó-hegynek, innen még sosem mentem, mert a többi táv mindig másik irányból, itt végződött, lefelé nehézkes is a száraz úton nem elesni. Utána Bükkzsérc szélén sikerül majdnem elmenni jobbra a másik távok szalagozásán, de itt még többen vagyunk és páran előbb rájönnek, ezért sikerül időben korrigálni tévelygésünk.
Lendülünk felfelé a következő gerincre neki a Kövesdi-kilátónak, ami mindig kissé megizzaszt, de most meglepő módon nagyon kevés megállással sikerül fellendülni. Túl oldalon Dolomitbánya kilátóhelyén is megkapjuk csokinkat és suhanunk tovább, de sikerül meglátnom a tanösvénynek azt az ágát, ahol nem kellett volna elmenni, de azért Laci és én viszünk magunkkal 3 plusz embert, hogy ne egyedül kavarjunk el :) Idővel észreveszem, hogy ez az irány nem egészen jó, okosságok megtekintése után felfedezzük, hogy igen, a Z-ön vagyunk és nem itt kéne, de jön a Bükki K, amin tudjuk korrigálni tévelygésünk és így más irányból, de megérkezünk a felsőtárkányi-tóhoz.
Sétálunk tovább a fennsíknak Pes-kő-völgyben, ahol Laci meg is jegyzi milyen jó a tempónk, 6 felett megyünk. OK, de hát ez kicsi dőlésszögű és még hosszú a nap. Meg aztán lesz még a fal. Visszaemlékszek milyen jó is volt mikor Pes-kő házban töltöttünk pár napot Tamással, olyan csönd és nyugalom kevés más helyen van.
Na, de jön a fal, amin fel kell lendülni! Itt már többször megállva sikerül felküzdeni magunkat Őr-kő-rétre, ahonnan kilendülünk Őr-kőre, hogy megnézzük a Bükköt.
Sétálunk tovább Katonasírok felé, előtte még páran elmennek „geoládát keresni”, de mire odaérünk már korrigálták magukat, leérve a Fátyol-vízeséshez nagyon kedves pontőrök fogadnak minket, akik képesek voltak még elugrani nekünk koláért, mert az előző adag elfogyott és gondolták mi is örülünk majd neki. Örültünk :) Gyors evészet és erőgyűjtés után fellendülünk a barlang felé (amúgy itt lazán le lehetne vágni ezt a kitérőt a forrás felé, de most mégiscsak egy TT-n vagyunk, ahol nem illik) kerülgetve a kultúristákat, akik el vannak foglalva saját küzdelmeikkel. És nekilendülünk hazánk első öt leghúzósabb emelkedőjében szereplő Szalajka-Istállós-kő turistaútnak. Magamhoz mérten egész jól felérek, de nem nézgelődök nagyon úgyis ismerem, robogok tovább Szilvási-kőhöz a pontra.
Innen lefelé megyek Holló-kőig, ahol rákanyarodok a Tótfalusi-völgy – Bánkút S jelzésére és megint csak elgondolkodok a Leány-völgyön, milyen jó lenne egyszer bemenni ide. Faktor-rétnél elnézek a Madonna felé, de takarják a fák, nem látszik, egy balossal felmegyünk a Bálványra, ahol vidám pontőr család fogad minket, gyerekek kiélhetik mindenféle szurkálódásaikat a szúróbélyegzővel
És jön lefelé a Z Nagyvisnyónak, ahol 2016-ban felfelé jöttünk vaksötétben és több helyen félre mentünk a jelzésről, de azóta már voltam erre, így nem kavarunk el róla. Laci elmélkedik, milyen jó lesz majd a kocsmában beülni a ponton. Jelzem neki, hogy úgy rémlik nem kocsmában lesz a pont, hanem a semmiben, a falu után. Ne nagyon élje bele magát, hogy majd vígan sörözgetünk. Lejjebb visszatekintve megcsodáljuk a Bálványt és a bánkúti radart, illetve Dédes várát és Kisvárat, ahova mingyá megyünk
Le is érünk Nagyvisnyóra, de robogunk tovább ki a faluból tovább a Boróka táborba, ahol gyorsan frissítünk, mert az idő szűkös. Itt már az izgalom tetőfokára hág, mert pont zárásig még jók vagyunk, de konkrétan negyed óránk marad a dédesi pontzárásig, ami abszurd, mert 2 km felfelé. De bízunk a várúr jófejségében és tovasuhanunk bevenni a várat. Itt is nagyon rendes pontőr fogad minket, aki roppant türelemmel, nyugodtan jelzi, hogy ő nem siet sehova, megvár mindenkit. Nem tartjuk fenn sokáig, suhanunk tova Kisvár utáni nyeregből lelendülve a Mártus-kőhöz. Na, ez a szívatások szívatása, mert hogy más értelme nincs mivel innen mehetünk vissza onnan, ahonnan lejöttünk csak kicsit arrébb, egy faölelgetős tornagyakorlatokkal kombinált brutál emelkedőn.
A K-re visszaérve megyek tovább (természetesen az emelkedőknél mindig lemaradok, de nem okoz gondot, hogy egyedül sétálgatok) Bánkútra, itt már érzem, hogy feltétlen ennem kell majd, mert kezdek eléhezni. A parkolóban, a ponton gyorsan le is nyomok 2 kenyeret, meg egy csomó banánt és már jól is vagyok. Az időm még OK. Innen kicsi fel, de aztán lefelé lesz, gondolom majd ott megnyomom és akkor Ómassáig szerzek egy kis plusz időt. Gondolom én.
Boldogan robogok is tovább mellőzve a radart Csipkés-kútig, ahol szúrok egyet. Innen balos a S-n, ami egyszer csak belevisz a Garadna-patakba. Nem a mellette lévő útra, az nincs, a patak közepébe. És végig a patak közepében visz a csodálatosan, frissen festett jelzés Még szerencse, hogy nincs nagyon benne víz, de a köveken bukdácsolva rájövök, hogy ez nem az a rész, ahol majd jól megnyomom… Szóval itt sikerül Ómassáig összeszednem +20 percet a pontzárásra, amiből megállapítom, hogy akkor eddig jöttem. A ponton T. Tamás meditál magában, akinek kijött, ami bement, tehát eddig jött. Dia mereng az élet értelmén és hogy értelmes-e még Mályinkáig menni. Úgyhogy hárman itt maradunk. Pontőr fiúk kedvesen jelzik, hogy mindjárt jön egy busz, ami megy Miskolcra, ami tök jó, na, de ottan mit csinálunk Javaslom, hogy ha esetleg Hollós-tetőre eldobnak minket, akkor onnan elsétálunk reggelig Hór-völgyön keresztül Cserépfaluba, de T.Tamás lázad, hogy ő nem sétál sehova. Kedvesek a fiúk rendelnek nekünk egy autót, ami majd kb.1 óra múlva ideér. Ennek örömére én rendelek a kocsmában egy sört, amit nem érdemlek meg, de jólesik.
Szóval eddig tartott, de legalább nem épültem le, nem lett semmi bajom, csak hát az idő… Viszont szereztem újabb sok szép emléket, amiről lehet majd sok-sok év múltán is sztorizgatni! |
