Túrabeszámolók


Őrvidék - Várvidék

új túrabeszámoló rögzítése
Kiírások:2015 2016 2017
 Túra éve: 2016
goomTúra éve: 20162016.10.04 18:21:46
megnéz goom összes beszámolója

Őrvidék-Várvidék 100 TT - Ahogy én látam... (Turista Magazin)


A tavalyi első rendezést követően immár másodszor is országhatáron átnyúló túrán vehettek részt a vállalkozó kedvűek. Az Őrvidék-Várvidék túrák – nevüknek megfelelően – a nyugati végeken: egészen pontosan a Kőszegi-hegység magyar és osztrák oldalán kalauzolják körbe a vándort, bemutatván annak természeti és történelmi látnivalóit. Az előző évi százas útvonalat többen (és több szempontból is) kifogásoltuk, így hát örömmel láttam, hogy idén alaposan áttervezték.


Reggel háromnegyed hat, Lukácsháza, Közösségi Ház: a lassan derengő reggelben több tucat túrázó üdvözli egymást. Sok az ismerős kapcsolat: az évek és a találkozások összekötik a hasonló embereket. Itt pedig rendre ilyenek vannak: erről a rajthelyről csak a százasokat indítják, akik – állítólag – nem is vagyunk százasok… J (A hatvanas és harmincas táv egyébként Kőszegről, az Őrvidék 10 és a „Családi hatos” pedig Velemből rajtol.)


Az előnevezésnek és az eléggé gördülékeny adminisztrációnak hála, hamar útra kelünk, és rövid aszfaltozás és sík terep után máris előttünk a Csömöte-hegy. Világosodik, érdemes körülnézni, mert – bár jövünk erre még – az már legtöbbünknek sötétben fog történni. Kellemes erdei utakon és réteken át jutunk Kőszegszerdahelyre, amit alig érintve, a szőlőskertjein keresztül hagyunk el. A kora reggeli napsütés egészen pompázatos színeket varázsol a kora őszi tájra – egyszerre gyönyörködtet és megnyugtat: remek túrázó időnk lesz! Jó ütemben közeledünk Velem felé, és máris betoppanunk a Pittyes kocsma kapualján át az első ellenőrző pontra. Egy gyors kóla, és már megyünk is tovább a falu főutcáján. Velünk szemben, a hegy tetején szinte világít a hófehér Szt. Vid-kápolna. Hívogat, de tudjuk, hogy oda majd csak hetven kilométer környékén megyünk majd. Így hát a falu végén jobbra fel, irány a Borha-forrás! Ezúttal ugyan eléggé szerényen csörgedezik, de szerintem így is a hegység legfinomabb forrásvize (pedig igen nagy a választék). Nosza, töltünk is, sokakkal egyetemben: 9 km múlva lesz csak a következő vízvételi lehetőség. Addig még fantasztikus erdei utakon (és egy kevés aszfalton is) haladhatunk, és hamar elérkezünk az Óház-tetőhöz. Először – mert ide is jövünk még. A kilátó csodás panorámája alkalmat ad arra is, hogy felmérjük a ránk váró terepet, tájakat. Nosza, nem is húzzuk az időt, ereszkedés remek ütemben: elhagyjuk a Fatalin-bükköket és az Ördögtányér-sziklát, megérkezünk az OKT-ra, jön a Pintér-tető panorámája, és máris itt a Szulejmán-kilátó. Ez itt előttünk bizony már Kőszeg, karnyújtásnyira!


A derék kőszegi polgárok fúvós zenével, vásározással, programokkal ünneplik meg a szüretet – ebbe a forgatagba csöppenünk bele. Rajnis utca, bájos ódon házak: és máris előttünk a Jurisics-vár. Falatozás, szörp és kávé, tea – igazán kellemes ellátás után hagyjuk el a gyönyörű városkát. A Csónakázó-tó mellett haladunk el, máris itt az Andalgó békés emelkedője, és (alig észrevehetően) át is lépjük a határt. Pompás kis vadászkápolna késztet megállásra, de máris felbukkan Rőtfalva (Rattersdorf). Békés, csendes kis falu, ami egybeépült Rendekkel (Liebing). Hamar elhagyjuk mindkettőt – mezők, majd erdők következnek. Sógorék nem túl erősek a turistajelzések terén – a rendezők szalagozásokkal igyekeznek segíteni ezen. Itt-ott nem árt azért a GPS-kütyü sem: végül eltévedés nélkül tudjuk le ezt a 8 km-es szakaszt Hochstraß-ig. Ez bizony eléggé ingerszegény vidék volt – de legalább megnyomtuk a tempót, ami a részidőnknek igen jót tett. Remek ütemben, a tervezettnél határozottan korábban futunk be Lékára (Lockenhaus). Szó szerint, igen: az utolsó kilométerek lejtői ezt szinte megkívánták…


Léka vára idén – szerencsére – már nem maradt ki a túra útvonalából: falai alatt, a parkolóban fogadják a pontőrök a túrázókat. Nem is üres kézzel: alma, nápolyi és másfél liter víz is jut mindenkinek. Kellemes gondoskodás – főleg ha tudjuk, hogy az osztrák falvakban hiába keresnénk az idehaza megszokott kék nyomós kutakat. Márpedig további húsz kilométeren át még Ausztria vendégei leszünk. Kis erdős szakaszon ereszkedhetünk le a Gyöngyös-patak partja mentén, ami itt Güns (azaz Kőszeg) névre hallgat. Aztán át Lékán, a fagyizónál jobbra, és megkezdjük az aszfalt-koptatást. Nem is keveset – bár a tavalyihoz képest jelentősen csökkent a mértéke. Szerencsére szép tájakat láthatunk közben, az autós forgalom pedig említésre sem méltó. Hosszúszeghuta, akarom mondani Langeck következik: apró kis falucska ez is, de takaros, rendezett; kellemes a szemnek. A hársfánál balra, igen, ez is megvan… ahogy az itiner írja. Fura templomot hagyunk el, majd odaérkezünk az 50-es számú úthoz, ami elvinne Borostyánkő (Bernstein) felé. Mi maradunk mellette, a kerékpárúton – sőt, kicsit felette is, mert van egy kis szintkülönbség közöttük, ami határozottan megnyugtató. Aztán máris Weißenbachl utcáján megyünk végig, és ott nagy örömmel elhagyjuk az aszfaltot – de ezzel együtt a kellemes sétálgatást is. Lassan, de egyértelműen megkezdődnek a kaptatók, emelkedők, sőt: hegyek. Közben azonban még Felsőszénégető (Oberkohlstätten) következik, túránk legnyugatibb pontja. Nézzük csak… most tartunk 48,5 km-nél: ez már majdnem félút! Ellenőrző pont is vár itt, kimondottan finom szendvicsekkel (főtt tojással és friss uborkával tuningolva – köszönjük!), és újra egy másfeles vízzel. Megéri hát kicsit kinyújtózni, elmajszolni az elemózsiát, és közben gyönyörködni a káprázatos kilátásban.


Aztán hajrá! Jöhetnek a szarvasok: azaz a Kis- és Nagy Szarvaskő (Kleiner- és Großer Hirschenstein) – és a kettő között a Dreihotter. Burgenland tetején járunk: ezek a csúcsok csak pár méterrel maradnak csak el a tartomány legmagasabb pontjától – de az még picit odébb van. Addig azonban igen szép erdei részeken járhatunk, és itt semmi gond nincs a tájékozódással sem: a piros Alpannonia-jelzés (ami egyébként a Semmering-től vezet 120 km-en át egészen Kőszegig) kiválóan és megbízhatóan kalauzol bennünket a gyönyörű tájon. Úgy érezzük, a „kis szarvas” a hosszabb, küzdelmesebb – de hűs fák alatt, remek erdei utakon mehetünk, és közben finom őszi gyümölcsökkel frissíthetünk. Meg is érkezik a csúcs: itt megtekintjük Mátyás királyunk vadászatainak emléktábláját, és előre pillantva már látszik a Dreihotter-en a (tavaly csak távolról felismert) antenna-tornyok egyike. Kellemes kocogás lefelé, visz tovább a lendület, és máris a fejünk felett zúg a torony. Aztán így jön el a Nagy Szarvas is: gyors fotó, és követjük tovább a jelzést. Nem sok idő, és autók moraja hallatszik: lám, előttünk a szerpentin és a Ranch: osztrák oldali pihenő, ahonnan igen kellemes sétával lehet már feljutni a csúcsra. Ők ugyan Geschriebenstein-nek hívják, de nekünk az nem más, mint az Írott-kő! Csatlakozunk hát a kisebb-nagyobb csapatokhoz, és persze előzzük is őket folyamatosan – de nincs semmi gond, az út széles, és itt sok jó ember van együtt. Az Írott-kőre felmenni pedig igen-igen remek dolog, bármely irányból: pompás erdők, lenyűgöző völgyek, látványos szikla-alakzatok között. Mi most túránk tetejére érkeztünk: 883 m, nincs ennél magasabb sem Burgenlandban, sem a Dunántúlon. A kilátás remek, a pecsét megvan, a nápolyi is finom: auf wiedersehen, Österreich - Isten veled, Írott-kő!


Magunk mögött hagyjuk a nyüzsgést, és megkezdjük ereszkedésünket lefelé. Hitem szerint a Kőszegi-hegység legszebb része következik: le a Golgotán, források mellett el, aztán csodaszép hegyoldalak, patak-átkelések és a Sötét-völgy következnek. Aztán egy emelkedő, majd barlangok, és a Kalapos-kövek: megannyi látnivaló! Szűk ösvényeken kanyargunk kicsit, majd előbukkan az Óriások lépcsője. Felfelé igencsak küzdős, de most lefelé zúgunk, és szemünk issza a nyiladékon át felbukkanó Bozsok távoli látványát. Oda tartunk, igen… hamarosan már a Kőmosó-forrás remek hűs vizével frissíthetünk, egy pillantás a Malom-panzióra, és visszakanyarodunk a hegyre. A falu és a Sibrik-kastély idén kimarad, irány Velem: gesztenyéseken át érkezünk oda, ma már másodszor. A Pittyes kocsma ezúttal egy forró zöldséglevessel fogad, amit igen jó étvággyal fogyasztunk, de azért csak módjával. Ezt is fel kell ugyanis vinni a Kendig-tetőig, ami… hát, sokkal feljebb van, mint ahol most vagyunk. Megmásszuk közben a reggel már megcsodált Guglint a Szt. Vid-kápolnáig, és onnan is tovább, mindvégig felfelé. Mindezt már sötétben: Velem főutcáján már előkerülnek a fejlámpák, és onnantól hamisítatlan éjszakai túra-hangulatban haladunk előre. Vízmosások, gyökerek, mélyút teszik technikássá a terepet, majd jön a lépcső, a kápolna, és máris visszatekinthetünk a fák között a kivilágított falura. Kis pihenős szakasz után – elhagyván az OKT-emlékkövet – folytatjuk. Felfelé, csak felfelé! A sűrű, jó illatú fenyvesnél már tudjuk: mindjárt itt a Hörmann-forrás és a parkoló. Ott jobbra fordulunk, jelzés-váltás, és végig a Kendig-gerincen. Hátborzongató látvány jobbra: hosszú perceken át csodálhatjuk Vas megye fényeit: közelebb Kőszeg és környéke, kicsit távolabb pedig Szombathely fényeit. Khm, kicsit? Hiszen oda megyünk! Akkor már nem is annyira „kicsit”, igaz?... De most ide fókuszáljunk! Vöröskereszt, a maga kilences elágazásával, huh, aki nem ismerős, nem lesz egyszerű megtalálnia az utat. Pedig itt megint OKT jön, az Irány-hegyen át az Ó-házig. Igen, ezt is másodszor. Forró teát, vagy levest kértek? Ez igen! És mennyire más a kilátás az éjszakában! Ugyanarra a Kőszegre – ahová indulunk is lefelé. Pontosabban csak a Szabó-hegy és a Pogányok felé – de ezek is a város részei, szélei. Ahol aztán búcsút intünk a hegyeknek, Kőszegnek, az egész tájegységnek.


Jöhet az Alpokalja, a Szt. Márton-út, innen már végig, a megyeszékhelyig. Emlékév van, így hát ezen megyünk, nem a tavalyi aszalton. Bánja-e valaki? Aligha! Sokkal kellemesebb itt: Kőszegdoroszló és a Csömöte-hegy követik egymást – ez utóbbin a kilátó is útba esik. Szép onnan is a panoráma, meg (mint utolsó EP) ellátást is kaphat, aki szeretne feltöltekezni az utolsó 15 km-re. Mert bizony ennyi még hátravan. De hamar itt a Holdfény Liget, gerincen megyünk, bal kéz felől az alvó falvak. Közben vasárnap lesz, friss illatú szántások mellett Perenyére érkezünk. Hú de hosszú ez a falu, és mennyi kutya… de aztán megérkeznek a tuja-ültetvények, végtelen sorokban. Hurrá, idén nem balra, Gencsapátiba, hanem jobbra fordulunk. Szt. Márton-kápolna, újra gerinc, fogynak a kilométerek, közelednek a város fényei. Aztán a befutó… SzombathelyŐrvidék Ház, majdnem húsz óra lett megint, mint a Kinizsin – két perc eltérés ahhoz képest! Öt-kettes átlag… hát, úgy látszik, tesó, erre vagyunk hitelesítve. Nagyon szép jelvény, oklevél – és a remek babgulyás (mint tavaly), negyed háromkor, teljesen ideális. A profik persze már ki is pihenték magukat, a beszélgetés jól esik velük és örülök, hogy mások is jól érezték magukat. Résztvevőként ugyan, de (mint Vas megyei) a vendégeimnek tekintek itt mindenkit – a saját szülőföldemen, ezen a gyönyörű tájon. Gyertek többször, jöjjetek máskor is!

 
 
ZomboTúra éve: 20162016.09.30 18:43:50
megnéz Zombo összes beszámolója

 


Előnyök:


-nagyon szép tájak

- és kb ennyi


Elég gyengén szervezett túra volt, A nevezésnél volt kávé, tea, víz, kenyér süti ami tök király, de később az ellenőrző pontokon, amiből a 30 km távon kettő volt, (nem számítva a célt), márt nem jutott. Az első Ep volt víz és alma, nápolyi, a másodiknál márt csak nápolyi víz nem ...


Az útvonal elég nehezen volt nyomonkövethető, osztrák oldalon nyagyon kevés jelzés, amit az itt ott elhelyezett szervezői szalagok sem tettek jobbá. Az itiner szeritntem pontatlan volt, és eléggé hiányos, sok esetben két értelműnek tűnt a megfogalmazás, valamint az ellenőrző pontok közti távok is pontatlanul voltak megadva ... 


A 30km-es táv Kőszegről indult, majd Velemben ért véget ... a túra leírásában is olvasható volt, hogy Velemből járatos buszokkal történik a hazautázás Kőszegre vagy bárhova. Én nem néztem meg előre a buszjáratokat, (hiba volt) azt hittem, hogy a szervezőktől majd kapok tájékoztatást, az utolsó Írott-kői EP-nél rá is kérdeztünk,hogy hogyan indulnak a buszok Velemből, de nem sikerült választ kapnunk, csak annyit hogy hát túl sűrűn nem mennek az biztos, végül a Velemi buszmegállóból tájékozódtunk, ami azért volt Nekem kellemetlen, mert 16:20 kor értünk Velembe, 16:00 óra pár perckor ment el egy busz, ha ezt tudom nem nézelődtünk volna annyit az Írott-kői  kilátónál hanem lesiettünk volna! A következő busz 18:53 kor ment, volt időnk elmélkedni a buszmegálló padján ...


Ennek ellenére a túrát csak ajánlani tudom azoknak akik tökéletesen ismerik a kőszegi hegységet vagy rendelkeznek túra GPS-el,

 
 
DJ_RushBoyTúra éve: 20162016.09.26 20:26:23
megnéz DJ_RushBoy összes beszámolója

Az előző heti Turul 130 után most az Őrvidék 100 túra következett a hétvégén. A tavalyi volt az első szervezés. Akkor nagyon amatőrre sikeredett, de erre a vidékre örömmel gondoltam vissza már másnap is. Idén fogadkozás volt, hogy sokkal jobb lesz. Hát lássuk.

Hajnal 2:30-as kelés után kicsit fáradtkásan érkeztünk Szombathelyre a célba, ahol a kocsit letéve, kb. 2 perccel buszindulás előtt sikerült felszállni a járatra, ami Lukácsháza nevű településen tett le minket, ahonnan a túra indult. Végül 8:05-kor a legvégén indultunk neki a megmérettetésnek a S- jelzésen. Ismerős részek nagyon régről (6x-os Írottkő 70-es vagyok), a S-ból S-kör lett. Hangulatos kis megművelt földeken, szőlősorokon át érkezünk meg Velembe, ahol egy jó korsó söröcskét le is gurítunk. Értelmezvén az itiner néhol igen szarkasztikus írását, megpróbálok a sorok között olvasni, és eltévedés nélkül ragasztjuk be az Enikő-forrás feltételes ellenőrzőpontja matricáját. A S+ igen amatőr festés, majd a szalagozás nem hagy cserben minket, és hamarosan az igen gyengén festett Z-n érünk fel az Óház-tető kilátójához, ahol az ellenőrzőponton kívül csodás kilátás fogad Kőszeg irányába (is) (15,4 km). K3-ön haladunk tovább. Az Ördögtányér-szikla igen vonzó egy csábító ebédhez, de mi inkább haladnánk tovább. A Pintér-tető oldalában rengeteg a lódarázs, szerencsére mi nem a darazsak irányába haladunk, hanem a következő pontunk a S-füst jelzésen :) (Alpannonia mozgalom) a Szulejmán-kilátó. Már tavaly is érdekesen hatott a név, de valamiért az akkori útvonal épphogy elkerülte. :( Szulejmán, és Szultána is megcsodálta anno a kilátást biztos, mi is így teszünk. Segít ebben a részletes kifüggesztett térkép, hogy mi minden található a festői panorámájú Kőszeg városában. Hamarosan már a vajas-zsíros kenyeret majszoljuk a Jurisics várban, ahol ismét a tavalyihoz hasonló várnapok köszöntik az ide látogatót. Elidőzünk egy darabig a vár "oltárán", és megcsodáljuk a helyi muzsikusokat. Egy darabon át ismét a tavalyi úton haladunk tovább, csak immár visszafele. Sok tavalyi emlék visszaköszön, nem győzünk kutatni a múltban. Rattersdorfban járunk, immár Ausztriában. Gyönyörködünk a nyugati kultúrában. Pompás házak, pazar panoráma. Liebing fele elég unalmas az út, de a tavalyi kerékpárútnál, Léka irányába még azért mindig ingergazdagabb. A pár darab szalagnak nevezett valami azért kisegít, mert az itinert itt szinte lehetetlen megfejteni. Hochstraß-nál matricás ellenőrzőpont lett volna, de sehol nem leltük, mint ahogy később kiderült senki más sem. Lockenhaus váránál a parkolóban leltük a következő emberes EP-t. Itt nápolyi, víz, és finom alma várt ránk. Félreértelmezem a félreértelmezhető itinert, és potyára körbejárjuk a várat, de az egyik végénél le van zárva így hátra arc, és irány vissza immár a helyes útra. Lockenhaus városa is csodás, telis teli monumentális építményekkel, és kackiás kis házikókkal. Egy ideje már aszfalton haladunk, jó darabig ismét így teszünk, kínozva lábunkat tovább. Weissenbach után egy jó kis emelkedő a szántóföldön a S- alpannonia jelzésen, majd meg-megállunk hátranézni, gyönyörködni, hiszen itt még sosem jártunk. A P- alp. jelzést nehezen leljük meg, de végül kárpótol minket a következő EP, ahol szalámis-tojásos szendvicset kapunk. (48.5 km) Kettőt is lehet venni, én együltő helyből mindkettőt azonnal letartóztattam. Következett az Írott-kő (884 m), ahol már majd ismét hazai utakon evezünk tovább. Tempót váltunk, szorít az idő, egy vadász is lő mellettünk. Szerencsére még időben felérkezünk a kilátóhoz, és fejlámpáink is előkerülnek. Természetesen felmegyünk a kilátóba, és cserébe megajándékoz minket a természet egy csodás éjjeli látképpel Velem fele lefele nem kegyelmez eme terep. Meredek, köves lefelén haladunk az országos K- jelzésen. Megcsodáljuk a Kalapos-követ, majd a szalagozás egy rövidítésen vágná át a K-t. Gyanút fogok, és nem engedelmeskedek a szalagnak. Igazam lett! Bozsoknál egy matricás pont, majd meglelvén a K+-et, azon át haladunk vissza, és hamarosan ismét Velemben találjuk magunkat. Ez a mesés kis falu teli van faragott kis szobrocskákkal, és minden évben megrendezik ősszel a gesztenyefesztivált. 67 km-nél járunk. Betankolván finom levessel és sörrel, tovább állunk a Szent-Vid kápolnán át föl a Hörmann-forráshoz, ahol gyakorlatilag az összes kalóriát el is égettük amit a leves adott köszönhetően a jó kis emelkedőnek. A Kendig csúcs következett, ahol tavaly majd lefújt minket a szél. Itt amúgy mindig fúj, most is erre készültünk, de csodák csodájára semmi légmozgás nem volt. Mi pedig csak csodáltuk a millió egy csillagot, és a kőszegi-szombathelyi kilátást. A Vörös-keresztnél kicsit tanácstalan voltam, de még mielőtt nagyon belemerültem volna az itinerbe, jópár lódarázs jelezte volna hogy itt most nekünk befellegzett. Szerencsére elmenekültünk, de nagyon nem volt vicces a szitu. Végül meglelve a helyes K- jelzést, ismét az Óház-tető következett, ahol most porleves volt, telis-teli tésztával. Nekem ez nagyon kellett már, még repetáztam is. De finom volt!! Újult testi (szellemileg már kevésbé) erővel merültünk bele a folytatásba, de az itiner rengeteg badarságot összehordott a következő szakaszra, így mindössze a szalagok, a fényvisszaverők, és a térképem jelentették a támpontot. A kezdeti ijedtségen kívül eltévedés szerencsére nem történt. Innen gyakorlatilag egy deka szint sem volt, átment alföldi feelingbe a túra, de ez szellemileg engem csak tompított. Kőszegdoroszlón már hajnal volt, és borzasztóan fáztam még dupla rétegben is. Kb 4 fok ha lehetett. A Csömöte-hegyi kilátónál (85,6 km) volt az utolsó EP. Itt elidőzünk még a finomságokkal, de a hátizsák a hátamon maradt, mert majd megfagytam. Borzasztó hosszú 15 km várt még ránk, látnivaló az már semmi nem volt. A felbukkanó S- jelecskék tartották bennem a lelket, na meg hogy minden lépéssel közelebb vagyunk a célhoz. Ha az itineren múlna akkor még jövőre is a célt keresném. Nem létező utcákon vitt volna, de szerencsére a tavalyi emlékek nem hagytak cserben minket, így betaláltunk a célba, és átvehettük a 2. teljesítésért járó csodás jelvényt, és mellé egy nagy adag gulyáslevessel is gazdagodtunk.

A szervezés klasszisokkal jobb lett mint a tavalyi (ellátás, útvonal, részadatok). Az útvonal leíráson azért van még mit csiszolni, de azért a 2005-ös térképemmel is sikerült ismét végigmennünk, viszonylag kisebb eltévedésekkel. Köszönöm a szervezést! Csodás ez a nyugati régió még mindig!

 
 
 Túra éve: 2015
kulcsTúra éve: 20152016.02.20 13:35:00
megnéz kulcs összes beszámolója
Őrvidék 100

Előnyök:
- nagyon szép szakaszok az útvonalban, több nevezetességgel, kilátóponttal
- ritkán érintett helységek az útvonalon

Hátrányok:
- nagyon sok aszfaltos, átkötő szakasz (több ízben országos közút is) az útvonalon
- az itinerben nem volt útvonal-leírás, a mellékelt térképrészletek nem fedték le az útvonal tájékozódást igénylő részeit
- a terepen több helyen eltértek vagy hiányoztak a jelzések még a Cartographia-térképhez képest is, ezen a nagyon kevés, esetleges szalagozás sem segített
- az itiner résztáv-adatai pontatlanok
- a hosszú távhoz képest nagyon kevés, inkább jelképes ellátás az útvonalon (igaz, nagyon finom gulyást kaptunk a célban)
- rossz ár/érték arány

Egyéb:
- nagyon kevés nevező a túrán
 
 
nagyMENőTúra éve: 20152015.11.13 23:23:53
megnéz nagyMENő összes beszámolója
Vállalkoztam az Õrvidék-Várvidék túrára már nagyjából 2 hónappal a túra elõtt. Kezdjük az elején. Péntek este pontban 19:00 kor futott be a vonatom Szombathelyre. Pontosan akkor, amikor az összes élelmiszerbolt bezárt. Remek, így éhes maradtam estére, hiába gondoltam, hogy egy megyeszékhelyen este is van élet. Szeles, kellemetlen idõben érkeztem meg a szállásra, a Berzsenyi Dániel Kollégiumba. Elsõként érkeztem meg a nekem kijelölt háromágyas szobába, így gyorsan lefoglaltam a legjobb (értsd: az ablakhoz legközelebb lévõ) ágyat. Egy-másfél órán át egyedül vagyok, olvasgatok, mire beérkeznek a szobába beosztott két másik túra/szobatárs. Õk még kimentek sörözni/pálinkázni, én maradok a szobában, túra elõtti estén jobb nem inni szerintem.  Miután visszatértek kb. 11 körül, lámpát oltottunk és próbáltunk aludni egyet a másnapi megmérettetés elõtt. Idegen helyen mindig nehezen megy az alvás nekem, plusz kezdtem megérezni a vacsora hiányát. Valamiért a fejem is elkezd fájni, így beveszek egy Algoflexet (ez itt a reklám helye J), ezután elalszom. Hajnali ötkor már mozgolódnak a szomszéd szobákban, így mi is így teszünk.  Fél 7 elõtt valamivel átbattyogunk a rajthoz. Itiner kézbevétele, csomag leadása, stb.után még bemegyek a közeli boltba úti enni- és innivalóért. Veszek tejet, kakaós csigát, csokit, cukorkát, sós rágcsálnivalót, de valamit nem. Vizet! Ezt sajnos már csak késõbb, a terepen realizáltam, így csak fél liter vizem plusz egy doboz tej volt nálam mint összes folyadék. Gondoltam nem gond, valahol csak tudok majd vizet venni forintért vagy ojróért. Tehát nekivágtam a 100 km-es távnak. Egy balkanyar, 100 m múlva egy jobbos, majd tovább egyenesen egy utcán, mely kivezet a civilizált világból Szombathelyrõl. Egy emlékmûnél kellett lépcsõn felmenni, majd egy erdei ösvény vitt tovább egy autóút mellett. Élvezem a mozgást, nincsen semmi gond. Megérkezek a Szombathelyi Parkerdõ bejáratához, majd pár száz méter múlva keresztezzük a DDK (Dél-Dunántúli Kéktúra) útvonalát. Mezõ mellet sárban, aztán erdõben széles úton, végül megint mezõ mellett visz az út. Felsõcsatár elõtt szép kilátás nyílik a Kõszegi-hegységre. A falun gyorsan áthaladva egy völgyben, patak mellett visz tovább az út. Végül jön az elsõ emelkedõ a túrán: 100 métert föl kell mászni a kilátóhoz, ahol az elsõ ellenõrzõpont van. Müzli szelet van dögivel, víz viszont, ami nekem nagyon kéne, nincsen. Mindegy, nem vészes a dolog, leereszkedem újból a völgybe, majd átlépem a határt. A bánya/kõfejtõ nem volt valami szép látvány, viszont Pinkóvár határából a körpanoráma annál inkább megnyerõ, fotózok is párat. Ezután az út egy helyen kettéágazik, és én nem tudom merre tovább, szerencsére jönnek mögöttem túrázók, és mutatják a helyes irányt. Ezután végig kb. sík terepen megyünk Dürnbach, majd Rohonc felé. Dürnbach elõtt magyarul köszönök egy idõs bácsinak, erre õ migránsnak néz, de látva, hogy többen jövünk, rájön hogy magyarok vagyunk. :) Közben én változatlanul szomjas vagyok, Rohoncból kifelé menet a temetõnél elkezdek szemezni a virágöntözésre foganatosított vizes „medencével”. Vissza a határ felé Bozsok irányába egy osztrák hölgy kérdezi, hogy „Was für eine Wanderung ist es?”. Mondom, meg mutatom neki a térpépet, erre õ:  „Ah, ungarische…, runde”. Na, innen ismét magyar oldalon vagyok, Bozsok határon sosem látott orgazmust okoz számomra a kék nyomoskút, kb. 1,5 l vizet rekord gyorsan megiszom. Bevásárlás a kisboltban, pecsételés a várnál, sörözés és ebéd a vár elõtt a pataknál. Aztán irány felfelé az Óriások lépcsõjén, majd a határ mellett a zöld háromszög jelzésen. Ez elég megterhelõ menet volt, Írottkõn ezért pihenek egy fél órát. Onnan lefelé talán az egész túra legélvezetesebb szakasza jön lefelé Lékára. Fenyvesek közt visz le az út, nem túl meredeken. Léka után a völgyben bicikliúton indulunk el ismét a magyar határ felé. A völgy szép a naplemente közben, a határtól Kõszegig már láthatósági mellényben sétálok a forgalommal szemben.  Kõszegen nem találom az ellenõrzõpontot, mert valami fesztiválféleség van a belvárosban, ember ember hátán.  Két darab a szervezõkkel történõ telefonos egyeztetés után végre rátalálok az ep.-re, ahol megiszom alighanem életem legpocsékabb teáját (langymeleg vízbe áztatott teafilter, valamint 2 kockacukor a pohárba). Mérgemben hamar kikeveredek a városból, összefutok Rushboy-al, valamint túratársával. Kb. egy km-en át együtt kapaszkodunk fel  a kék + on, majd futók lévén lehagynak, ismét egyedül battyogok tovább. Vörös –kereszt elõtt nagyon elfáradok, leülök az útra enni és pihenni. Vörös-keresztnél a sok jelzés miatt elbizonytalanodom, hogy merre tovább, kb. 30 perc alatt találok rá a helyes útra. Innen egész jó ütemben haladok fel a Kendig csúcsára (ahol jó nagy szél és szép kilátás fogadott), majd onnan a Hörmann-forráshoz. Itt egy alma ízû üdítõital a jutalmam, hogy eljöttem idáig. Kis pihenés, majd irány lefele Velem. A Szent-Vid kápolna még így éjjel is tetszett, jó lenne nappal is egyszer visszatérni. Velemben viszont elvétem a  jelzést, rossz irányba indulok a „sárga patkó” jelzésen. Szerencsére meglátok egy falut a közelben, amirõl gondolom, hogy esetleg Kõszegszerdahely lehet, és láss csodát, az is! Csak a turista utat nem találtam meg, így kb. végig Gyöngyösújfaluig mûúton mentem, ami nagyon lefárasztott. Ismét hívtam a rendezõket, hogy mégis merre keressem a Holdfényliget ep.-t, készségesen el is magyarázták, de még így is nagyon soká tartott, mire végre odaértem. Itt is pihentem egy fél órát, majd újult erõvel (most már a helyes úton vagyok!) nekivágok az utolsó kb. 13 kilóméteres etapnak. Hamar házak közé (Perenye) érkezünk, az út túlnyomó része innentõl ismét aszfalt. Hozzácsapódok egy társasághoz, hogy biztosan ne tévedjek el az utolsó kilométereken. Szerencsére nincs már több eltévedés, hajnali fél 6 körül, 22 óra 46 perces menetidõvel sikeresen beérek a célba. Itt elõször kb. fél órát egy karosszékben töltik, próbálok pihenni, aludni, egy kicsit kiengedni. Csak ezután csoszogok el az enni-innivalóig. A babgulyás olyan tömény, hogy szó szerint megáll benne a kanál, de így a jó. :)  Ezután indulás a vasútállomás felé, vissza Pestre…