Túrabeszámolók


Lővér IVV

új túrabeszámoló rögzítése
Kiírások:2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
 Túra éve: 2017
goomTúra éve: 20172017.09.13 09:12:51
megnéz goom összes beszámolója

 Lővér IVV 12+ TT (15) - ahogy én láttam... (fényképes beszámoló a blogomon)

 
 
 Túra éve: 2016
goomTúra éve: 20162016.09.22 11:16:33
megnéz goom összes beszámolója

Lővér IVV 20 TT - Ahogy én láttam... (Turista Magazin)


Mint általában, ezúttal is felkészültem a túrára – és határozottan érdemes is volt. A rajt helyszíne ugyanis nem egyezett a TTT oldalán előzetesen közölt adattal: a Kis Kakukk helyett egy másik vendéglő, az Erzsébet-kertben lévő Bözsi büfé elől indultunk. A szervezőkkel nem csak ezt, hanem az útvonalat és ellátást is egyeztettük, tehát minden tekintetben tudtam, mire számíthatok. Korábban is túráztam már ennek az egyesületnek a szervezésében, és ezúttal sem csalódtam. Barátságos hangulat, afféle „senior”-csapat fogadott, akiknél nyugodtan hagyom a rajt-célban az IVV- és ÉDK-füzetemet, sőt, a kocsikulcsot is.


Gyors nevezés, utolsó egyeztetés, és már útnak is indulhattunk kis feleségemmel. Ezúttal ugyanis ő kísért el: meg tudtam győzni, hogy nem, nem lesz sok neki ez a húsz kilométer – még ha kevésbé gyakorlott túrázó is. A Lővérek 40 TT-ről ismert szakaszon hagytuk el ezúttal is a várost, azaz, az első kilométerek bizony aszfalt-koptatást jelentettek. A soproni kék jelzés kifogástalan, de még itt is – akárcsak az út teljes hosszán – fehér felfestésekkel tudatták velünk, merre is kell menni („bolond-biztos” módszer). Néhol eltért a kéktől, de aztán az első ellenőrzőpontnál végképp összefutottak a szálak. Addig sok szép házat, portát láthattunk, de annak azért örültünk, hogy végre vége az aszfaltnak. Az EP-n két jó kedélyű úriember adta a pecsétet, akikkel együtt örültünk a szeptemberi nyárnak. Aztán megkezdtük az emelkedést: Kutya-hegy, majd a Valéta következett. Előbb szőlők mellett haladtunk, majd betérhettünk az erdőbe, ahol kiváló utak fogadtak – és kellemes hűvös levegő. Emelkedők és lejtők után leszaladhattunk a 2. EP-re, ami Görbehalom mellett, a Fehér Dániel-forrásnál volt. Barátságos fogadtatásban volt itt is részünk: a pontőrtől még azt is megtudhattuk, hogyan juthatunk vízhez a ránézásre kiapadt forrásból. Köszönjük, sikerült: pompás hűs vízzel feltöltekezve vághattunk neki a hosszú emelkedőnek.


A volt műszaki zár (K-) egyenes szakasza után turistajelzés nélküli (de fehérrel itt is felfestett) úton mentünk. A nyílt szakaszon bizony komoly meleg volt; már-már hőség. Nem messze a Büdös-kúttól újra visszakerültünk a kékre, amin aztán sokáig folytattuk tovább túránkat. Hamar odaérkeztünk a Muck-tető közelébe, ahol a 3. EP volt – és igencsak nagy zsivaj. Egy nagy gyereksereget értünk itt utol: általános iskolások csapatát. Egy kis beszélgetés a pontőrökkel és a kísérőikkel – és már haladhattunk, sőt szaladhattunk tovább: ez a szakasz is remek futópályának bizonyult. Tolvaj-árok és Bella-emlék: a jelzésekre gyakorlatilag nem is igen kellett figyelni. Kis feleségem azonban itt már kezdett kissé fáradni, így hát a – túra részét nem képező – pár száz méterre lévő Várhely-kilátót sajnos kihagytuk. Talán majd jövőre!...


A halomsírok mellett elhaladva, immár a Ciklámen-tanösvény lenyűgöző kanyarjaiban (és a Tacsi-árok völgyére rálátva) haladtunk előre, kis pihenőt is beiktatva. De a zsivaj közeledik: próbáljuk meg megőrizni a szerzett előnyt! Aztán Hétbükkfa – és már elénk is bukkant a Károly-pihenő, ahol a 4. EP személyzete fogadott. Nem csak pecséttel: itt zsíros kenyér és friss víz is jutott. Kissé fura nekem, hogy ez a szervező gárda nem a célban, hanem – immáron többedszer – a túra utolsó ellenőrző pontján adja az ellátást. Ez így lerontja a szintidőt, ami nem mindenkit zavar (szerintem őket se…), de ha ez is szempont valakinek – én ilyen vagyok – akkor talán jobb lenne a szokásos módszer. Hozzáteszem: praktikusabb is, nekik is.


...Innen már csak kellemes ereszkedés a célig! És tényleg kellemes, mert itt próbálták, és sikerült is a lehető legtovább elodázni az aszfaltot. Sokszor közel, néha mellette, de hosszú szakaszon még az erdőben, jó minőségű ösvényeken juthattunk előre. Igazi soproni hangulat, ahol a hegyek belenyúlnak a városba; üdítő érzés megtapasztalni a természet jelenlétét. És igen, sikerült! Erzsébet-kert, újra, mosolyok és gratuláció – természetesen elsősorban kis feleségemnek, aki remek tempóban, a végén már kicsit fájó térddel, de még akkor is bele-belefutva végigcsinálta, több mint egy órát bent hagyva a szintidőből. Emléklapot sajnos nem, nagyon szép kitűzőt viszont kaptunk – meg persze IVV- és ÉDK pecséteket is…


Összegezve: egy remek vasárnapot tölthettünk a Lővérekben, ahol egy igazán átgondolt, becsülettel bejárt és jelölt útvonalat járhattunk végig. A szervezőkön látszott a jó szándék, de még vannak fejlődési lehetőségek is. Legalább opcionálisan, de megemlíteném  a Várhely-, a Károly- és a Sörházdombi kilátókat (jártunk mindhárom közelében). Ár-érték arányban a túra szerintem korrekt volt, bár egy emléklap beleférhetett volna (ígéret szerint ezentúl az is lesz).


Legközelebb is nagyon szívesen jövünk!


 
 
toncsi03Túra éve: 20162016.09.11 16:24:17
megnéz toncsi03 összes beszámolója

 A soproni borzalom....


A kiírt indítási hely felé közeledve jöttek velünk szembe az emberek hogy a vendéglő zárva és egy lélek sincs ott. A 3 telefonszámból egyet sem vettek fel, majd végre több próbálkozás után az egyik szervező felvette. Normálisan megkérdeztem hogy honnan indul a túra úgy mégis... erre én lettem leb*szva hogy mért nem tudom. Mintha én tehetnék arról hogy rossz starthely van megadva. Persze a szervezők szerint az ivv oldalt kellett volna nézni, ott jók az adatok, bocs de ha nem ivv túrázó vagyok akkor mi a francért nézzem az IVV oldalt??? Voltam több túrán, ami IVV túra is, mégis sikerült jó adatokat megadni itt.  Plusz 2 km gyaloglás az indulás helyére. Odaérve semmi köszönés, a nevezési lapra a nevet kellett felírni és aláírni, ilyet se láttam még. 500 Ft-ért (kedvezményes!) kaptunk egy A4-es lapra fénymásolt isten tudja hány éves térképet, táblázat nincs rajta, sem az hogy mennyi a szint, a távolság, az ellenőrzőpontok közti távolság stb. a térképen még egy méretarányt sem sikerült feltüntetni, szervezői telefonszám sem. Az első két ellenőrzőponton is sikerült összevesznem a szervezőkkel, bár ez is biztosan az én hibám. Mi voltunk az idióták, hogy a ttt-n meghiredett adatoknak hittünk, ami az összes eddigi túrám esetében teljesen jó volt. Ők ugyanis állításuk szerint nem tehetnek arról, hogy rossz adatok jelentek meg, ők a ttt-től függetlenül léteznek és szerveznek túrákat és ez egy nemzetközi jelentőségű túra ahová külföldiek is jönnek. Egyszer valószínűleg sok ártatlan túrázni vágyó ember elmegy, de többször biztos nem. Ezen a "nemzetközi jelentőségű túrán" (vicc a köbön...) sikerült adni az előbb leírt lapot, leírás természetesen  nem volt hozzá, bár lehet hogy jobb is, oklevelet nem kaptunk, a végén egy kézfogást vagy egy jó szót nem kaptunk csak hozzánk vágtak egy kitűzőt. A jelölés végig korrekt volt, illetve jó túratársam akadt, ez enyhítette ezt a borzalmat. Az útvonalról annyit, hogy a 20-ból kb 3-3,5 km aszfalt, és a Soproni-hegység egy kilátójához sem sikerült felvinni a túrát (pedig azért nem egy van a környéken...), egy kilátópont a környékre sehol, azért hogy erdőben sétáljon az ember nem kell ennyit utazni. Unatkozó nyugdíjasoknak nem kellene túrát 'szervezni'... azért kíváncsi lennék, amikor egy ilyen egyesület elmegy egy túrára arra a címre ami ttt-n volt és nincs ott semmi mit csinálnának... mert hogy ők lennének a legjobban felháborodva az biztos! De hogy én ezt a szutykot nem javaslom senkinek az biztos. Ettől függetlenül a Soproni-hegység csodaszép, tessék más által szervezett túrára menni vagy fogni egy térképet és meglátogatni a kilátókat, az nem fog agybajt okozni :) 

 
 
 Túra éve: 2007
nafeTúra éve: 20072007.09.25 21:13:03
megnéz nafe összes beszámolója
Lõvér 30
GPS-el mért távolság: 33,1 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 785 m.
Kicsit álmosan és fáradtan indultam neki a túrának, a reggeli csípõs idõben. A rajt helyét gyorsan megtaláltam. Hamar beneveztem, megkaptam az igazoló lapot az „itinerrel”. Kaptam egy kis zöld cédulát, amit a szervezõk szerint, az elsõ EP-n lehetett csokira beváltani. Tempósan elindultam. Hamarosan megszabadultam egy réteg ruhától. Az elsõ ellenõrzõ pontig nem volt gond a tájékozódással, mert bár jórészt jelzetlen úton mentünk, vagy olyan zöld jelzésen, ami turista térképen nem szerepel, tehát inkább felejtendõ, viszont fehér mészpor nyilak irányítottak bennünket, szerintem korrektül. Ezen a szakaszon találkoztam soproni túráim során elõször ciklámennel (sajnos egyik makro kép sem lett jó). Közben fokozatosan megszûnt a köd, s szép napsütésben folytathattam a gyaloglást. A második EP-t gyorsan elértem. Ezen a szakaszon már találkoztam túrázókkal, igaz nem olyan számban, mint azt más túrákon megszoktam, bár a forgatókönyv maradt. Megálltam fényképezni. Megelõztek. Utolértem õket, majd a következõ fényképezésnél megint megelõztek és így tovább. Az „itiner” szerint nekünk csak eddig volt jelzés. Ettõl függetlenül a jelzés elvezetett bennünket az Urak asztaláig (Herrentisch), ahol nem túlzottan nyertük meg az osztrák határõrök tetszését, ami meg bennünket nem érdekelt túlzottan.
Ettõl kezdve, már semmi szervezõk által készített jelzés sem segítette tájékozódásunkat. Ott, ahol létezik térképen is megtalálható turistajelzés, ott OK. Ha már az útvonalunkba esett a Magasbérc, természetesen felmentem a kilátóba. Most közel sem láttam annyit, mint a Ciklámen 40 idején. Az Alpok vonulatiból, csak egy olyan halvány vonal látszott, ami digitális fényképezõgép CCD-je számára már nem igazán érzékelhetõ. A Fertõ-tó egyáltalán nem látszott. A környékre azért igen szépen ráláttam. Brennbergbányára simán betaláltam, viszont a leírással ellentétben a büfé elõtt vagy száz méterrel elkanyarodott a jelzés. Szerencsére résztvettem a Ciklámen 40-en is, így gyanítottam, hogy ugyanott találom a pontot, mint akkor. Így is volt. Itt annak a cédulának az ellenében, amire a csokit kaptam az 1. EP-n, kaphattunk üdítõt és csokit, feltéve, hogy nem váltottuk be már ott. Nem tudtam róla, hogy ilyen választásom van, így itt már nem kaptam semmit.
Ettõl kezdve nem ok nélkül szerepel idézõjelben az itiner, mivel enyhén szólva is elnagyolt és pontatlan, s aki nem volt a Ciklámenen, vagy nem ismeri jól a Soproni-hegységet az a turistajelzés nélküli szakaszokon igen csak nehezen boldogult. Brennbergbánya után közvetlenül, aki nem tudja, hogy az a sáros, keskeny, jellegtelen földút a mûszaki zár vonala, aligha ismeri meg. Ettõl kezdve, akikkel eddig kerülgettük egymást, együtt mentünk, segítve egymást a tájékozódásban. Hol én akartam rossz irányba menni, hol õk. Alig mentünk egy kicsit a mûszaki zár vonalán, kiderült, hogy már teljesítettük a kiírás szerinti szintet. A Récényi pihenõ megtalálását is erõsen nehezítette a leírás. Az elsõ elágazásban kellett volna lennie az aszfalton, mi azonban a másodiknál akadtunk rájuk. Aki komolyan veszi a leírást, kihagyja ezt a pontot. Sajnos a pontõrök nem álltak a helyzet magaslatán. Az elõttünk haladóktól már tudták, hogy rossz a leírás, de nem tettek semmit. Egy nyíl kellett volna, vagy egy papírlap az elõzõ keresztezõdésben, hogy tovább kell menni, esetleg átköltöztetni a pontot, de eszük ágában sem volt megtenni. Ezután Ágfalváig nem volt gond, mert jelzett turistaúton mentünk. A faluban, viszont találd ki, merre kell menni a végén. Aki komolyan vette a leírást, mely szerint jelzett úton megyünk a célig, az 400 m-nél nem kerül közelebb hozzá. Végül azonban szintidõ elõtt 17 perccel (4,4 km/h-s átlagsebességgel) sikerült beérni. A célban zsíros kenyér és ásványvíz, vagy sör várt bennünket, egy újabb cetli ellenében.
A táj szép, bár nem olyan változatos, mint a Bakony, vagy a Vértes, az idõjárás kellemes, tehát ezekre nem panaszkodhattunk.
Indulásnál, illetve a harmadik EP-ig azt hittem, hogy a szervezõk kijavították a Ciklámen túrákon itinerrel kapcsolatban felmerült hibákat, azonban nem ez történt. Ez az útvonal leírás, még annál is gyengébb volt, s amikor ezt többen panaszolták a szervezõknél, õk egyszerûen megsértõdtek. Azt, hogy a szint a kiírt 500 m-el szemben 785 m-nek bizonyult egyszerûen elengedték a fülük mellett. Az pedig csak otthon derült ki este, hogy a kiírt 27,5 km helyett a táv is 33,1 km lett, amibõl kb. 500 m a „mi hibánk”, mert kerestük, merre kell menni. Utólag, az útvonal ismeretében, otthon lemértem a távot görgõs térképmérõvel vagy háromszor, mivel elsõre nem hittem a szemenek, s egyszer sem adódott 30 km alatti távolság, szóval fogalmam sincs, honnan vették a beírt értéket. A szintidõ teljesítéséhez legalább 4,26 km/h-s átlag kellett, amit egy 30 km körüli túránál helytelennek tartok, mivel nem ad idõt a nézelõdésre, kisebb kitérõkre, valamint a néhány száz m-nél hosszabb elkeverésekre sem. Egyszerûen nincs benne biztonsági tartalék. Ezen a távon, a 4 km/h-s átlaggal számított idõ, plussz 1 óra lenne szerintem az optimális.
A túrán az ellátás nem volt arányban a nevezési díjjal. A 600 Ft-ért kaptam egy szelet csokit az 1. EP-n ásványvizet a 2. és 3. EP-n, valamint zsíros kenyeret és ásványvizet (sör) a célban. Nem lett volna rossz a tájékoztatás a rajtnál, hogy választani kell, hol váltom be a cetlimet. Díjazásként csak oklevelet kaptunk, kitûzõt nem (a Ciklámenen adták a Lõvérek kitûzõjét). Igaz, a TTT honlapján a szolgáltatások rovatban ennyi sem szerepelt (üresen hagyták), így nem is tudhattuk, mire számíthatunk.
Kár volt ezt az egyébként igen kellemes túrát ilyen könnyen kijavítható hibákkal tönkretenni, s a legnagyobb baj az, hogy nem látni a jobbítási szándékot szervezõkön. Higgyék el, a túrázók nem azért reklamálnak, mert bántani akarják a szervezõket, hanem mert szeretnék, ha legközelebb ezek a hibák kijavításra kerülnének. Had idézzem Pintér Józsefet, a Fejér megyeiek egyik szervezõjét: „Az útvonal leírásnak olyannak kell lennie, hogy az alapján az is könnyedén tudjon tájékozódni, aki még sohasem járt azon a környéken. Ne abból indulj ki, hogy te tudod, hogy hol van az a kocsma, vagy más tájékozódási pont.”
Véleményem szerint a szervezõk, vagy javítsák ki a túrázók által felvetett hibákat (nem olyan nehéz), vagy vegyék komolyan saját sértõdött fenyegetõzésüket, s ne rendezzenek több teljesítménytúrát.
Sebaj! Én már teljesítettem az Észak-Dunántúl Kupa feltételeit.
A Balatonfüredi TE honlapján (www.bfuredite.fw.hu), a Fotógaléria 2007-es événél megtalálható lesz néhány a túrán készült fénykép, amint palabe felteszi azokat.
 
 
gaudothTúra éve: 20072007.09.24 11:34:19
megnéz gaudoth összes beszámolója
Lõver 30, avagy a soproni rémálom

A túra 5, 10, 15 km-es IVV-ként és 15, 30 km-es teljesítménytúraként került meghirdetésre.
A túráról sajnos kénytelen vagyok erõs kritikai éllel nyilatkozni, pedig direkt nem álltam neki tegnap a beszámolónak, gondoltam alszom még rá egyet. Következzen egy beszámoló az elsõ olyan túrámról, amit lényegében véve nem teljesítettem:

A túrának 4 fõs csoportban álltunk neki, reményteli várakozással, ugyanis ebben a felállásban még sosem indultunk útnak és alig vártuk, hogy végre együtt kirándulhassunk. Az interneten lévõ kiírás szerint a nevezés 6-tól 10-ig tart, szerencsére nem vonultunk ki Ágfalvára, a Vadon lovasklubhoz 6-ra, mivel 7-tõl 11-ig lehetett startolni. a 600 forintos nevezési díj megfizetése után (amibõl sem TTT, sem MTSZ kedvezmény nem jött le) egy furcsa indulási idõ számítási módozatnak (?) a nevezési lapra vezetésével kezdetét vette a várva várt túra. Az útvonal a 2. ellenõrzõ pontig az IVV útjával megegyezett, így a rossz utakat fehér csíkkal áthúzták, a jót pedig nyíllal jelölték (még szerencse, hogy nem esett az esõ). Az idõ ködös volt és hûvös, de lassan kezdett kisütni a nap, meg aztán amúgy is szép idõt rendeltünk aznapra. Az itiner szerint rátértünk a zöld jelzésre az 1. EP. elõtt és azon haladtunk, de a zöld sáv egyszer csak meredeken felkapaszkodott a tõlünk balra lévõ hegyre. Gyanús volt a dolog, de a leírás szerint addig kell a zöldön menni, amíg az el nem megy jobbra, ekkor kell nekünk balra tartanunk. (Talán valaki összekeverte a jobb és a bal kezét.) Más letérõrõl nem volt szó és a meredek út sem volt fehér csíkkal lezárva, így a leírásnak megfelelõen megmásztuk a dombocskát. A jelzésnek a gerincen nyoma veszett, az út a hegy túloldalán lefutott egy kis völgybe, ahol jelzés nélküli hatos útelágazáshoz értünk. Az ellenõrzõ laphoz másolt 1:40.000 arányú, fekete-fehér, néhol nem látszó térképrészlet már ekkor használhatatlannak bizonyult, így a saját térképünk és a nap állása alapján kiválasztottuk a megfelelõ irányba tartó utat és nekivágtunk. (Itt köszönném meg a c betûvel kezdõdõ nevû térképgyártó cégnek, hogy az amúgy egész használható 1:20.000 arányú Soproni-hegység térképeket általam felfoghatatlan okból 1:40.000 arányúra váltotta fel, ami a kritikus helyzetekben maximum orrfújásra használható az elõbbihez képest.) Hamarosan kiértünk a piros jelzésre, így éppen hátbatámadtuk az 1. EP-ot, ahol egy, a startnál kapott zöld kis jegy leadásával fejenként egy Balaton-szeletet vételezhettünk. A szomszédos standon zsíroskenyeret, sört, bort, üdítõt árultak. Ez a cetlizgetés egyébként az indulók számát figyelembe véve, továbbá, hogy az összes ellátmányt az egész túra során az ellenõrzõ pontoknál osztották, teljesen értelmetlennek bizonyult. Kicsit elbeszélgettünk a kedves pontõrökkel és már indultunk is tovább a piros jelzésen kis kitérõvel az Alkotóházig (2. EP.), majd felkapaszkodtunk az Urak asztalához (3. EP.), ahol kicsit megpihentünk és a Soproni-hegység legmagasabb pontjának érintésével (a kilátót ajánlom mindenkinek) legyalogoltunk Brennbergbányára. A túra eddig jó hangulatban zajlott, nagyjából idõben is voltunk, barátságosak voltak a pontõrök és további pozitívum, hogy mindenhol volt víz, igaz csak szénsavas. Itt aztán ki is fogytam a jó dolgok felsorolásából. Brennbergbányán leértünk az itinerben büfének nevezett bányászkocsmához, ami egyedülálló módon a templom aljában található. Megkaptuk a másik zöld cédulánkért járó sportszeletet és a szigorúan 3 dl õszilét, ettünk a saját szendvicseinkbõl, tûztünk egy cédulát az inkább az erdei sétát választó barátaink kocsijára (lehet, hogy nekik volt igazuk), és készültünk nekivágni az út hátralévõ részének. Az itiner szerint a piros + jelzésen kell kicsit továbbmenni, majd a harangláb és a múzeum érintésével a kertek alatt elérni a volt mûszaki zár vonalát. A megfogalmazásból rögtön látszott, hogy itt problémák lesznek, így útbaigazítást kértünk a pontõröktõl. A válasz megdöbbentõ volt, miszerint a múzeumig el tudják mondani az utat, de mivel õk nem kaptak útleírást, így nem is tudnak a segítségünkre lenni. A piros + jelzésen egyébként nem is tovább, hanem visszafelé kellett menni. A haranglábat és a múzeumot ugyan megtaláltuk, de az 1:15.000-ben kimásolt térképrészlet a tájékozódási pontok teljes hiánya miatt abszolút használhatatlannak bizonyult. Képzeljen el mindenki egy olyan térképet, amin vannak házak, egy csík is, hogy merre kell menni, de sem a környezõ utcák, sem pedig feliratok nincsenek rajta, pl. templom, kocsma, múzeum, stb. A leírás szerinti a "múzeumot érintve a kertek alatt elérjük" útbaigazítás sem bizonyult kellõ segítségnek, így a múzeum melletti utcácskán az égtájak belövése után a megfelelõnek gondolt irányban indultunk. Kiértünk a falu szélére, ahol ötös elégazót sikerült felfedeznünk, szalag, jelzés stb. semmi. Az utakból kettõ kb. a jó irányba indult, így ezekkel próbálkoztunk. Az egyiknek kb. 1,5 km után vége lett, így visszamentünk és a másikon indultunk el, ami rövid idõ után visszakanyarodott a rossz irányba. Ezt követõen bevetettük a jól bevált taktikát, megkérdeztük a helyieket, hogy merre jutunk ki a volt Mucki-õrshöz. A falu nagyjából kihalt volt, de találtunk egy idõs nénit, aki meg tudta mondani, hogy keletre, amit lényegében eddig is tudtunk, valamint egy srácba futottunk bele, na õ csak hümmögni tudott. (Amennyiben a helyiek ennyire ismerik a terepet, akkor miért várható el, hogy egy idegen megtaláljon egy, a fenti módon körülírt utat? Ugyanis a végén a fõszervezõ arra hivatkozott, hogy aki részt vett a nyár eleji túrán annak tudnia kellett az utat. Nem lehet, hogy inkább olyan leírást kellene csinálni, hogy az is eltaláljon, aki még nem járt erre?) Elindultunk hát a temetõ irányába, mivel azon túl a térkép (na nem a fénymásolt) szerint futott egy átkötés, ami eléri a mûszaki zár vonalát. Meg is találtuk a bekötõ utat, ami elõször dagonyába csapott, majd a dombtetõre érve véget ért. A bozótharc után kiértünk egy patakmederhez, lemásztunk a szakadékba és megállapítottuk, hogy ez is elfordul, ráadásul csurom víz, így nem fogjuk megpróbálni az átjutást. Visszamentünk az elágazóig, ezzel ismét bejárva teljesen feleslegesen oda-vissza kb. 5 km-t, és az óránkra pillantva lezártuk túránk brennbergbányai fejezetét. Mivel kellõképpen felbosszantottuk magunkat azon, hogy ha már nem szalagoznak egy túrán, akkor miért nem lehet egy rendes térképvázlatot és útleírást adni, úgy döntöttünk, hogy a Fehér Dániel-forrást érintve visszatérünk Ágfalvára. Annyira egyszerû megoldás lett volna mondjuk azokat az utcákat felsorolni, amin végig kell menni, annyira egyszerû lett volna a kritikus pontokra egy szalagot vagy más jelzést kitenni, annyira egyszerû lett volna a pontõröket tájékoztatni, hogy merre halad a túra, de mindez nem történt meg. Visszatértünk a starthelyre (célba), így ellenõrzõ pontot tévesztettünk, azaz nem sikerült teljesítenünk a túrát. Ugyan magam ellen beszélek, ráadásul bõven legyalogoltuk a 27,5 km-t, de úgy gondolom, hogy nem szabadott volna emléklapot (amit az egyesülti elnök -nem én írtam el - írt alá) kapnunk, vagy legalábbis csak a 15 km-est, mivel pecséttel igazolni nem tudtunk többet. A szabály az szabály kellene legyen. Elképesztõ csalódás volt minden résztvevõnek, hogy nem volt kitûzõ. Egyesek szerint ezeket osztogatták el a nyár eleji Ciklámen túrán. Máshol 600 forintos nevezési díjért sokkal jobb ellátást, színes térképmásolatot, használható útvonalleírást, emléklapot és kitûzõt is adnak. A végén azért több ezer km-nyi teljesítménytúra teljesítése után megkaptuk a szervezõktõl, hogy aki nem bír el egy teljesítménytúrával az legközelebb sétálgasson inkább egy 5 km-es IVV-n, a Bükk 900-as csúcsaival a hátunk mögött pedig megkaptuk, hogy tanuljunk meg térképet olvasni. Ez a "sporttársi" hozzáállás, és eddig semmilyen túrán nem tapasztalt ellenséges, fennhéjázó viselkedés nagyban hozzájárult annak belátásához, hogy a Lõvér Természetbarát Egyesület által rendezett túrákra a jövõben nincs miért elmennem. Egyszerûen érthetetlen számomra, hogy ebben a gyönyörû hegységben miért nem lehet olyan túrákat csinálni, ami jelzett utakon visz. Megjegyzendõ az is, hogy a jelzések hiánya, átgondolatlansága, a néhány még meglévõ tábla kopottsága mind hozzájárulnak ahhoz, hogy az ember keserû szájízzel lépjen ki az erdõbõl.