Túrabeszámolók


Sárpentele

új túrabeszámoló rögzítése
Kiírások:2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
 Túra éve: 2017
efemmTúra éve: 20172017.04.27 21:32:45
megnéz efemm összes beszámolója

Köszönjük, hogy részt vettetek a 9. Sárpentele - Széchenyi Zsigmond emléktúrán.

A 15km-es -idén ismét klasszikus útvonalú- gyalogos távon 53 fő túrázott, 1 fő bejárás formájában teljesített, és 19 fő a kerékpáros résztávot választotta.

A túra napján az időjárás túrázáshoz tökéletes volt, 10-15 fok, pedig a hét közepén még havazási is volt országosan is, ami nem általános áprilisban.

A túrát teljesítők idén is nagy számban pecsételtettek az ÉDK füzetbe, a Fejér Megye Teljesítménytúrázójába, és a Tavaszi Ébredés 2017 túramozgalom füzetébe is.



A túra megrendezéséhez köszönjük a VADEX támogatását, aki a túrához a rajthelyet is biztosította számunkra. A célban a Gyöngyvirág egyesület tagjai kenték a zsíros, és vajas kenyereket az ellátáshoz.

Gróf Széchenyi Zsigmond halálának 50. évfordulója alkalmából megemlékezést rendeztek Sárpentelén, a Szent Kereszt Felmagasztalása templom sírkertjében a túra délelőttjén. A megemlékezés díszvendége Gróf Széchenyi Zsigmondné, Hertelendy Margit -Mangi néni- volt, aki kora délután a Városi természetbarát találkozót is megtisztelte jelenlétével. A pihenőhely mellett Gróf Széchenyi Zsigmond tiszteletére emlékfa ültetésre került sor, ahol Tóth Tamás esperes mondott áldást az emlékfára, és az azt állító közösségre.

(Györök Henrietta fotói)



Statisztika:

Túranév: Sárpentele 15 teljesítménytúra - Széchenyi Zsigmond emléktúra

A túra időpontja: 2017. április 22. (szombat)

Túratáv: 13,5 km. Szint: ~50m. Szintidő: 5 óra.

Résztvevők száma: 53 fő + 1 fő (bejárás). Célba ért szintidőn belül: mindenki.



Túranév: Széchenyi Zsigmond kerékpáros emléktúra 15 km

A túra időpontja: 2017. április 22. (szombat)

Túratáv: 15,6 km. Szint: ~50m. Szintidő: 4 óra.

Résztvevők száma: 19 fő. Célba ért szintidőn belül: mindenki.



A következő egyesületektől jöttek túrázók: Alba Regia SC, Bánki Donát TE – Ajka, ÉDOSZ Kinizsi, Erdőjárók Klubja TE, Gyöngyvirág, Lokomotív TE, Pázmándi Toporgók, Pucúttnyúl SE, Szent Jakab Zarándok Egyesület, Székesfehérvári ÖTE, TAC – Tatabánya, Teljesítménytúrázók Társasága, Vértesi Erőmű SE, Vízivárosi LSE, Vulkán TSE, Zöld Bakancs Klub.

Egyesületet 37-en jelöltek meg, 36-an egyéni vagy családos túrázók.



Települések, ahonnan túrázóink érkeztek: Aba, Budapest, Dunaújváros, Herend, Karád, Kiskunhalas, Környe, Lepsény, Mór, Patosfa, Polgárdi, Pákozd, Szentkirályszabadja, Székesfehérvár (48 fő - 65%), Tatabánya, Vál, Úrkút.



Életkor szerinti megoszlás: 0-10 év: 5 fő - 7 %, 10-20 év: 4 fő - 5 %, 20-30 év: 7 fő - 9 %, 30-40 év: 10 fő - 13 %, 40-50 év: 22 fő - 30 %, 50-60 év: 9 fő - 12 %, 60-70 év: 9 fő - 12 %, 70 év felett: 7 fő - 9 %.

Legidősebb teljesítőnk: 77 éves.



Rajtidők: 8:00-8:30: 35 fő - 48 %, 8:30-9:00: 10 fő - 13 %, 9:00-9:30: 26 fő - 35 %, rajtidő után: 2 fő - 3 %.

Teljesítési idők Gyalog: 2:00-n belül: 5 fő – 9%, 2:00-2:30: 3 fő - 6 %, 2:30-3:00: 8 fő - 15 %, 3:00-3:30: 18 fő - 33 %, 3:30-4:00: 10 fő - 18 %, 4:00-4:20: 10 fő - 18 %.

Teljesítési idők Kerékpáron: 1:00-n belül: 3 fő – 15%, 1:00-2:00: 12 fő - 63 %, 2:00-2:43: 4 fő - 21 %.



Pontőreink, akik az útvonalat is végigjárták: Ádám László, Pintér József. Seprûk: Csörgő Róbert, Csörgő Viktória. A túra útvonalát a túra előtt bejárta, a turistajelzések állapotát ellenőrizte: Fehérvári József.



Üdvözlettel:

Fehérvári Máté és Mészáros Gabriella rendezők.

Asbóth Katalin, Székesfehérvár Városi Természetbarát Szövetség,

Durmitsné Baics Rózsa, Fejér Megyei Természetbarát Szövetség.

 
 
 Túra éve: 2013
efemmTúra éve: 20132013.04.21 22:56:55
megnéz efemm összes beszámolója

 2013 - Sárpentele 15 teljesítménytúra - Széchenyi Zsigmond emléktúra rendezõi összegzés.


Kedves Túrázók!


Köszönjük, hogy részt vettetek a 2013-as, ötödik alkalommal rendezett Sárpentele 15 teljesítménytúránkon - Széchenyi Zsigmond emléktúrán!

A 15 km-es gyalogos távon 107 fõ túrázott, a párhuzamosan zajló kerékpáros emléktúrán és családi túrán 35 fõ kerékpározott.


A túrát idén vasárnap rendeztük, így nem ütközött az elõzõ napi (szombati) cuha-völgyi vonatos rendezvénnyel és a Gerecse 50 teljesítménytúrával sem.


Az idõjárás tökéletes volt, egész napos napsütés, 20-22 fok körüli tavaszi meleg, és a túrát megelõzõ hét is esõmentesnek bizonyult.


Az idei túra is népszerû volt a teljesítménytúra mozgalmak kedvelõi körében, többen igazoltak az Észak-Dunántúli Kupa (ÉDK) füzetükbe, valamint a Fejér Megye Teljesítménytúrázója és a Fejér Megye Természetjárója mozgalmak könyveibe is.


A három évvel ezelõtti turista útjelzés felújításnak köszönhetõen, a jelzett szakaszok még mindig jól követhetõk voltak, a túra hetében bejárás formájában is ellenõriztük ezt. A tornapálya tábláira férne rá karbantartás, sok közülük le van esve, és a tartó oszlopaik is hiányosak (, de legalább még megvannak).


 


A túra megtartásához megkértük és meg is kaptuk a Közép-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi felügyelõség és a székesfehérvári Önkormányzat természetvédelmi engedélyét a Sóstó illetve a Homokbánya természetvédelmi terület és tanösvény használatához, a parkerdõ és a rajthely használatához használatához a VADEX engedélyét.


A túra rajtja új helyre költözött, a VADEX székház udvarára, ami nyugodtabb és tágasabb helyszín, mint a Piac tér. Az új rajthely egyeztetése csak a túra hetére fejezõdött be, a változást csak ekkor tudjuk betenni a túranaptárba, de reméljük, hogy mindenki odatalált a régi helyszínrõl az újra.


Pontõreink, akik az útvonalat is végigjárták, és a Sóstón az útvonal mentén található szemetet is összegyûjtötték: Ádám László, Pintér József. Seprûk: Csörgõ Róbert, Csörgõ Viktória.


Köszönjük a székesfehérvári Gyöngyvirág TE tagjainak a célban, a zsíroskenyerek készítésében végzett munkájukat!


A Székesfehérvár Városi Természetbarát Találkozón voltak gyerekprogramok, és a megszokott megemlékezés, idén is Gróf Széchenyi Zsigmondné jelenlétében. A megemlékezésen a VADEX erdészének kürt játékát is meghallgathattuk. A sárpentelei kápolnában délben misét is tartottak.


 


Statisztika:


Túranév: Sárpentele 15 teljesítménytúra - Széchenyi Zsigmond emléktúra


A túra idõpontja: 2013. április 21. (vasárnap)


Túratáv: 13,1 km. Szint: ~50m. Szintidõ: 5 óra.


Résztvevõk száma: 107 fõ. Célba ért szintidõn belül: 2 fõ kivételével mindenki.


 


A következõ egyesületektõl jöttek túrázók: Gyöngyvirág TE (15 fõ), Bánki TE Ajka (13 fõ), Borostyánkõ TSE Szombathely (9 fõ), Alba Regia SC, Dabasi SZSE, Enyingi VSE, Lokomotív TE, MTSZ, Ösvénytaposó Baráti Társaság, Pentele TE, Tatai Honvéd Atlétikai Club, Teljesítménytúrázók Társasága, Vértes Meteor TSE, Vértes Volán SE, Vértesi Erõmû SE, Vizivárosi LSE, Vörösmarty LSE.


Egyesületet 71-en jelöltek meg, 36-an egyéni vagy családos túrázók.


Települések, ahonnan túrázóink érkeztek: Ajka, Balatonszabadi, Budaörs, Budapest, Dabas, Dinnyés, Dunaújváros, Enying, Gyõr, Herend, Kaposvár, Környe, Mór, Nagyvenyim, Oroszlány, Polgárdi, Sárosd, Sárszentmihály, Sárvár, Siófok, Sukoró, Szabadbattyán, Székesfehérvár (36 fõ – 33%), Szombathely, Tata, Tatabánya, Úrkút, Várpalota, Velence.


Túránk továbbra is leginkább a székesfehérvári túrázók és a környezõ megyék túrázói között népszerû, "regionális" jellegû teljesítménytúra.


Életkor szerinti megoszlás: 0-10 év: 3 fõ - 2 %, 10-20 év: 12 fõ - 11 %, 20-30 év: 11 fõ - 10 %, 30-40 év: 26 fõ - 24 %, 40-50 év: 23 fõ - 21 %, 50-60 év: 10 fõ - 9 %, 60 év felett: 22 fõ - 20 %.


Legidõsebb teljesítõnk: 71 éves.


Rajtidõk: 8:00-8:30: 44 fõ - 41 %, 8:30-9:00: 35 fõ - 32 %, 9:00-9:30: 28 fõ - 26 %.


Teljesítési idõk: 2:00-n belül: 1 fõ – 1%, 2:00-2:30: 8 fõ - 7 %, 2:30-3:00: 40 fõ - 37 %, 3:00-3:30: 28 fõ - 26 %, 3:30-4:00: 22 fõ - 20 %, 4:00-5:00: 6 fõ - 5 %.


Szeretettel várunk mindenkit jövõre, 2014-ban is!


Köszönettel:


Fehérvári Máté és Mészáros Gabriella rendezõk.


Asbóth Katalin, Székesfehérvár Városi Természetbarát Szövetség,

Durmitsné Baics Rózsa, Fejér Megyei Természetbarát Szövetség.


 


Kérünk, hogy írd meg a véleményed, élményeid, túrabeszámolód a túráról a TTT túrabeszámolók fórumára !


(http://www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu/beszamolo?a=a&id=584)


 

 
 
 Túra éve: 2012
kekdroidTúra éve: 20122012.04.27 15:22:47
megnéz kekdroid összes beszámolója

Sárpentele 15


Az ébresztõ viszonylag késõn sír fel, gyorsan fõzök egy kávét, felébresztem vele Kerek repkényt, majd két percnyi készülõdés után máris úton vagyunk a székesfehérvári személyvonat felé. Utóbbira az egyik oldalán ködös réttel, másik oldalán randa teremgarázzsal határolt Budatétény megállóhelyen szállunk fel, a vonaton az utóbbi idõk legudvariasabb jegyvizsgálója szolgáltat számunkra jegyet. A szigorú semlegesség jegyében a fokozott udvariasságot hosszas martonvásári és ódinnyési ácsorgás kompenzálja, nehogy egy pozitív benyomás kiegyensúlyozatlan maradjon. Utólag megnézem, az ácsorgás szinte jogos, a vágányzári menetrendhez képest alig pár percet késünk a célállomáson. A vonaton ráköszönök a leszállni igyekvõ Lestat túratársra. Elsétálunk, immár hármasban a Piac téren található rajthoz, közben akaratlanul is eszembe jut a számos alkalom, amikor Veszprém megközelítését vonat+busz kombinációval oldottam meg. Érkezésünk bõven minõsíthetõ korainak, tehát átsétálunk a buszállomáson található talponálló kávézóhelyre és megkávézunk. Aztán visszasétálunk, leülünk, várunk. Nyolc órakor megjelennek Tincáék: -Dilen-, Léna, Tinca, Bödõ Imre és Balázs. Bemegyek nevezni, amíg efemm kitölti az itiner vonatkozó rovatait, addig padlernél leszurkolom az igazán jelképesnek nevezhetõ, kétszáz forintos nevezési díjat. Két példány itinerrel térek vissza az utcára. Lássuk, mit olvashatunk menet közben: köszöntõt, részletes útleírást, látnivalók ismertetését, részletes térképet, helyi busz- és vasúti menetrendet (muhaha, Sárpentelén napi 2 (kettõ, zwei, two, dva) pár vonat áll meg...), gróf Széchenyi Zsigmond rövid életrajzát, részletes távadatokat, és persze az igazoláshoz szükséges kérdéseket. Szép csomag információ. Mehetünk.


Átkelünk a buszállomással párhuzamos, négysávos úton. Lehetetlen sárga- és rózsaszínûre festett utólagos szigetelés virít a környezõ lakótelep sokemeletesein. Elhagyjuk a nagyforgalmú övezetet, csendesebb utcákon sétálunk tovább. Az elsõ ellenõrzõpont, az Aquamobil rögtön a rajt után ötszáz méterre található. Önkiszolgáló a helyszín, önmagam szórakoztatására teljes mondatban válaszolok az itinerben szereplõ igazolókérdésekre: „Mikor született Beszédes József vizimérnök?” „Beszédes József vizimérnök 1787-ben született.” Az Aquamobil mellesleg, kerítés és zárt ajtó mögött tanyázik, talán néha kinyitják.


Üresforma, fás utcában sétálunk tovább, vonatzaj hallatszik, teherkocsik kattognak be a pályaudvarra valamelyik nyugat felõl érkezõ irányból. Valami nyilván húzza is õket, de a zajvédelmi kerítés (miért védik a zajt?) nem engedi látni. Nem túl magasra szabott gyalogos aluljárón keresztezzük a vasutat. Túloldalt váltóállító torony és lõállással védett betonhenger ácsorog, talán üresen. Csatornát keresztezünk, majd egy temetõ mellett sétálunk el. A bejáratnál csúszásveszélyre figyelmeztet egy tábla. Tinca hazaugrik egy kerékpárért, innentõl a célig eltolja, majd késõbb. Egyelõre még együtt marad a társaság. Földúton, ösvényen sétálunk most, mellettünk nádas, azon túl stadion, méretes térvilágítókkal, elõttünk kiszáradt medrû patak. Pár méterre ki kell térni a 63-as fõútra, errõl szépen szalagozott kitérõ visz immár a Sóstó felé. Egy táblánál azonosíthatjuk a Sóstónak és környezetének a látnivalóit, légifelvételen emelték ki a fontosnak ítélt helyeket. Odébb deszkapalló vezet a tavon álló kilátóhoz, odasétálunk, fényképezgetünk. Folytatjuk a tanösvényen vezetõ sétát, táblától tábláig, némelyiknél megállok, gyorsan átfutom a tartalmát, hogy aztán hamar elfelejtsem. Némelyiket le is fotózom, elfelejtés ellen. (Beszámolót többek között ezért is írok, elfelejtés ellen. :)) A környezetet figyelem, és ez meglepõen tetszetõs: ligetes, nem is erdõ, nem is rét. Szép. Leérünk a tanösvény tizenhatodik táblájához, ez egykori homokbányának állít emléket. Tinca megemlíti, hogy az elõttünk elterülõ, száraznak tûnõ nádas régebben „rendes” tó volt, ahol pecázni lehetett. Az igazolásként felírandó információról késõbb Lestat közli, hogy az itinerbõl is ki lehetett volna olvasni. Közben megfigyelem, hogy Léna lassan leküzdi kezdeti bizalmatlanságát a társaság számára nem ismerõs tagjai iránt. Repkényrõl amúgy is elhiszem, hogy kellemesebb társaság, a végén már csak a csúnya, borostás, magas bácsit nézi morcos szemekkel. (Egen, ez én vagyok. :))


Továbbsétálunk a tanösvényen, néhol felbukkan egy-egy kék, illetve piros T jelzés, irányt mutató keretben. Mindenféle látnivalóról tudósít a tábla, ezeket magamtól ha észre is venném, vélhetõen nem kezelném kellõ odafigyeléssel. Ilyen látnivaló a lõdomb, a sztyepprét, a holtfa az erdõben. Valahol a tó környékén ér utol Maci, tegnap a Barki-sziklánál találkoztunk utoljára. Egy, kivételesen nem elnevezett réten rövid kitérõt kell tenni az Erdei tanterem névre hallgató ellenõrzõpontig. Itt Pintér Józsiék látnak el pontõri feladatokat, szemrevételezem a Fejér megye Teljesítménytúrázója mozgalom díjazását. Szép az az érem, nagyon szép... Matricát kapunk igazolásképpen, Tinca nagyobb sebességre kapcsol és elhúz, hogy még beleférjen a napjába a kerékpáros távon történõ duplázás. Mi battyogunk szépen tovább, nem mintha a babakocsi bármennyire is feltartaná a menetet. Lakottabb vidéken sétálunk, de legalábbis annak a szélén. A mezõ közepén kecskék legelnek, a pár hónaposnak tûnõ gida pont akkor tûnik el egy bokorban, amikor odaérünk. Rendezetlen udvarok között érkezünk be a repülõtér környékére. Itt is van bordó, vagy milyen színû épület, brutális. Székesfehérvár-Repülõtér megállóhelynél keresztezzük a kanizsai vasútvonalat, nem jön semmi, és a menetrend szerint nem is fog, még legalább húsz percig. Annyit nem érdemes várni egy közhelyszerû fotóra, megyünk tovább.


Lakótelepen sétálunk keresztül, majd kiérünk a Balatoni útra, rájövök, hogy már gyalogoltam erre, a következõ párszáz méter tehát nem teljesen idegen. Enyhén emelkedve sétálunk ki a városból, mellettünk áthelyezett távvezeték oszlopai sorakoznak. Az új nyomvonal a fejünk felett húzódik. Négyzetes betonlapokból kirakott járdát tapodunk egy hosszabb szakaszon, meleg van, és áll a levegõ. Felüljárón keresztezzük a fehérvári majdnem-körgyûrût, a túlsó oldalon erdõ van és kellemesebb klíma. Betérünk a sárpentelei parkerdõbe, szépen kifestett piros sávot hagyunk el a tornapálya kedvéért. Léna itt saját erõbõl közlekedik, mi elõtte-mögötte sétálunk. A tornapálya tizenegyes állomásánál túrázók tanácstalankodnak, hogy vajon az összes eddigi tornaeszközt meg kellett volna számolni, vagy elég az itteni néhányat. Szerintem elég az itteni, legfeljebb visszajövök még egy körre. A társaság kiskorú tagja élénk tiltakozást fejt ki a szállítójármû igénybevétele ellen, így aztán -Dilen- viszi tovább, nyakban. Keresztezzük az úrhidai utat, átlépünk a parkerdõ északi részére. Szembõl érkezik a Bakancs és fakanál-blogos (na, itt az önlebuktatás, hogy mégiscsak olvasok pár blogot is...) Jakab, és Maci és egy túratársuk. Néha feltûnik pár tájfutó, az egyik csapat érdekes, vízvezetékszerelõ-fazonú mezben nyomul. Végül megérkezünk a célba, itt nyüzsgés van és gyerekek és felnõttek és rengeteg ember. Efemm és padler érkeztetnek, Repkény leül Lénával az avarba, közben én szépen megvárom a díjazás átadását. Az oklevél+kitûzõ duó mellé kapunk egy-egy kiadványt, szép zöld a borítója, a címe pedig: „A szervezett természetjárás története Fejér megyében”. Azóta a napi közlekedések során elolvastam, meglepõen olvasmányos. Látok mást is, két ismertetõt lehet venni háromszáz forintért, az egyik különösebben nem izgat, de a Székesfehérvár és környéke látnivalóit feltáró, afféle tanösvény-bemutató füzet megnyeri a tetszésemet. Veszek olyat is. Leülünk, van kenyér lekvárral, kenyér zsírral, valamint lilahagyma a zsíroskenyéren. A délután folyamán még sokminden történik, például találkozunk a Gethe úr felvezetésével érkezõ lükepékkel, Grétával, sz zsuval, Biankával és b_ferivel. Vendégeskedünk Tincáéknál, majd délután szegény Léna félreérti a „megyünk vonattal” szókapcsolatot, mivel õ nincs benne a többes számban. Aztán utazunk, eközben már semmi érdemleges nem történik, véget ért a hétvége – amely ezúttal sem telt el eseménytelenül. Köszönöm mindenkinek a társaságot, Tincáéknak külön köszönöm a vendéglátást! Szép nap volt, szép túra volt – ráadásul az elsõ mezõföldi teljesítménytúránk Repkénnyel. Már csak azt az egyet sajnálom, hogy a menetrend miatt nem sikerült vonatra szállni Sárpentele vasúti megállóhelyen – egyszer ezt is pótolni kell.


-Kékdroid-


Képek itt.

 
 
efemmTúra éve: 20122012.04.23 16:02:26
megnéz efemm összes beszámolója

2012 - Sárpentele 15 teljesítménytúra - Széchenyi Zsigmond emléktúra rendezõi összegzés.

Kedves Túrázók!

Köszönjük, hogy az idei, negyedik alkalommal rendezett Sárpentele 15 teljesítménytúránkon - Széchenyi Zsigmond emléktúrán az eddigi legnagyobb létszámban, 182-en vettetek részt! A párhuzamosan zajló kerékpáros emléktúra és családi túra szintén népszerû volt, 50 fõ kerékpározott.

A munkanap áthelyezések miatti rövid hétvégén bár országszerte sok túrát rendeztek, a környezõ megyékben már viszonylag kevesebbet, és nagyobb helyi rendezvényekkel sem volt ütközés.

Az idõjárás tökéletes volt, egész napos napsütés, 16-18 fok körüli tavaszi meleg, a beígért esõk csak a túra után, késõ délután érkeztek meg.

Az idei túra is népszerû volt a teljesítménytúra mozgalmak kedvelõi körében, több, mint 50-en igazoltak az Észak-Dunántúli Kupa (ÉDK) füzetükbe, valamint a Fejér Megye Teljesítménytúrázója és a Fejér Megye Természetjárója mozgalmak könyveibe is.

A két évvel ezelõtti turista útjelzés felújításnak köszönhetõen, a jelzett szakaszok jól követhetõk voltak, a túra elõtt másfél héttel bejárás formájában is ellenõriztük ezt. A tavalyi évhez képest csak a Szárcsa utca mellett épült egy kapu és egy kerítés, ami viszont szerencsére továbbra is nyitható, szabadon átjárható volt. A bejáráson találkoztunk a Sóstó tanösvény környékét gondozó, a benõtt részeket megtisztító városgondnoksági munkásokkal is, munkájukat köszönjük! Örömmel láttuk, hogy a sóstói Zöld Ház környéke megújult, újabb közösségi és kiszolgáló épülettel bõvült. A tanösvény útvonalán az irányító táblákra a felújítás ráférne már sajnos.

A túra megtartásához megkértük és meg is kaptuk a Közép-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi felügyelõség és a székesfehérvári Önkormányzat természetvédelmi engedélyét a Sóstó illetve a Homokbánya természetvédelmi terület és tanösvény használatához, a parkerdõ használatához a VADEX engedélyét, a rajthely használatához a Fejér Megyei Kormányhivatal engedélyét.

Pontõreink, akik az útvonalat is végigjárták, és a Sóstón az útvonal mentén található szemetet is összegyûjtötték : Ádám László, Pintér József. Seprû: Csörgõ Róbert.

A célban Durmitsné Baics Rózsa és Lõrentei Margit segített.

Köszönjük a székesfehérvári Gyöngyvirág TE tagjainak a célban, a zsíroskenyerek készítésében végzett munkájukat, a házi lekvárjaikat!

A Székesfehérvár Városi Természetbarát Találkozó idén több programmal is bõvült, a játékos tájékozódási versenyt is nagyrészt a az emlékmûsorral is készülõ Kossuth Iskola tanulóinak rendezték. Látogatható volt Sárpentelén a kápolna is. A találkozóval egy idõben zajlott az ARAK tájfutóinak diákolimpia tájékozódási futó versenye is.


A Székesfehérvár Városi Természetbarát Szövetség új túramozgalmat hirdet meg Széchenyi Zsigmond emlékhelyek felkeresése céljából, tisztelegve a nagy vadász-író halálának 45. évfordulójára.

- A Széchenyi Zsigmond emlékhelyek túramozgalom kiírása.

- A Széchenyi Zsigmond emlékhelyek túramozgalom igazolólapja.

- A Széchenyi Zsigmond emlékhelyek túramozgalom képekben.


Statisztika:

Túranév: Sárpentele 15 teljesítménytúra - Széchenyi Zsigmond emléktúra

A túra idõpontja: 2012. április 22. (vasárnap), 4. rendezés.

Túratáv: 13,5 km. Szint: ~50m. Szintidõ: 5 óra.

Résztvevõk száma: 182 fõ + 1 fõ rendezõi bejárás. Célbaért szintidõn belül: mindenki.

A következõ egyesületektõl jöttek jelentõs létszámban túrázók: Gyöngyvirág TE (30 fõ), Zrínyis Bakancsosok Tárnoki Szakosztálya (18 fõ), SZKTE Szántód (13 fõ), Asbóth TISK Keszthely, Bánki TE Ajka, Borostyánkõ TSE Szombathely, BRTSZ, Enyingi Egyesület, Építõk TSE Veszprém, Erdõjárók Klubja Nagyvenyim, Fürge Mókusok Székesfehérvár, Gimnázium Fonyód, Göcsej SE Zalaegerszeg, Gyõri Vasutas TE, Origo SE Székesfehérvár, Pentele TE Dunaújváros, Pucúttnyúl SE , Tápiószelei Természetbarát Klub, Tatabányai Volán SE, Vértes Meteor TSE Székesfehérvár, Vértesi Erõmû SE, Vízivárosi LSE, Vulkán SE Tatabánya, Teljesítménytúrázók Társasága Budapest.

Egyesületet 129-en jelöltek meg, 53-an egyéni vagy családos túrázók.

Települések, ahonnan túrázóink érkeztek: Aba, Balatonföldvár, Balatonlelle, Balatonszemes, Bicske, Budakeszi, Budapest, Dunaújváros, Eger, Enying, Érd, Etyek, Fehérvárcsurgó, Fonyód, Gyenesdiás, Hajmáskér, Környe, Lenti, Martonvásár, Mór, Nagyvenyim, Polgárdi, Sárosd, Sárvár, Seregélyes, Siófok, Szabadbattyán, Szántód, Szeged, Székesfehérvár (68 fõ, a tavalyival azonos létszám), Szombathely, Szõlõsgyörök, Tápióság, Tápiószele, Tárnok, Tata, Tatabánya, Várpalota, Vértesszõlõs, Veszprém, Zamárdi.

Túránk továbbra is leginkább a székesfehérvári túrázók és a környezõ megyék túrázói között népszerû, "regionális" jellegû teljesítménytúra.

Életkor szerinti megoszlás: 0-10 év: 6 fõ - 3 %, 10-20 év: 27 fõ - 15 %, 20-30 év: 23 fõ - 13 %, 30-40 év: 42 fõ - 23 %, 40-50 év: 27 fõ - 15 %, 50-60 év: 19 fõ - 10 %, 60 év felett: 38 fõ - 21 %.

Legidõsebb teljesítõnk: 83 éves.

Rajtidõk: 8:00-8:30: 68 fõ - 37 %, 8:30-9:00: 53 fõ - 29 %, 9:00-9:30: 61 fõ - 33 %.

Teljesítési idõk: 2:00-n belül: 1 fõ – 1%, 2:00-2:30: 8 fõ - 4 %, 2:30-3:00: 34 fõ - 18 %, 3:00-3:30: 56 fõ - 30 %, 3:30-4:00: 48 fõ - 26 %, 4:00-5:00: 35 fõ - 20 %.

Szeretettel várunk mindenkit jövõre, 2013-ban is!

Köszönettel:

Fehérvári Máté és Mészáros Gabriella rendezõk.

Asbóth Katalin, Székesfehérvár Városi Természetbarát Szövetség, Fejér Megyei Természetbarát Szövetség.

  Kérünk, hogy írd meg a véleményed, élményeid, túrabeszámolód a túráról a TTT túrabeszámolók fórumára ! (www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu/beszamolo?a=a&id=584)

 
 
 Túra éve: 2011
huszia64Túra éve: 20112011.05.16 23:28:12
megnéz huszia64 összes beszámolója


Sárpentele 15.


 


   Lelkes kis csapattal indultunk az immáron 3. alkalommal megrendezett mezõföldi Sárpentele 15. teljesítmény túrára. A kis csapat kifejezés duplán is találó, hiszen összesen tízen voltunk, három felnõtt és hét gyerek. A túrát a székesfehérvári Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület szervezte, amely egyben Széchenyi Zsigmond emléktúra is volt. A meteorológia mindenféle idõt jelzett szombatra, ennek ellenére szép számmal gyülekeztünk az indító ponton Székesfehérváron, a Szövetségek Házában. Eddig még sosem csalódtam a gyöngyvirágosok szervezésében, most mégis kíváncsian vágtam neki a távnak. Ennek nem volt más oka, mint a kiírás, ugyanis a részvétel a gyerekeknek ingyenes volt, a felnõttek számára is csupán kétszáz forint. Mit lehet manapság ennyiért szolgáltatni és kapni, vetõdött fel a kérdés. Aztán a célba érkezéskor megtudtuk, nem hittem a szememnek, és a szám is tátva maradt.


Az Aquamobil


   Régi idõk hangulatában indultunk az elsõ ellenõrzõ állomás felé. A szervezõk az egykori akadályversenyek hangulatát hozták vissza az által, hogy az ellenõrzõ pontok egy részénél önálló feladatokat kellett megoldani, és így igazolni ott jártunkat. Nem csak a gyerekek, de mi felnõttek is élveztük , a kicsit visszatért úttörõ éveket. Csupán fél kilométer volt a szerkezetig a rajttól, de a fiúk intenzíven találgatták a mibenlétét. Fantasztikusnál, fantasztikusabb ötletekkel álltak elõ, aztán a helyszínre érve döbbenten csodálták meg a nagy fa szerkezetet. Az Aquamobil nem más, mint egy gigantikus pecsételõ gép. A portugáliai világkiállítás magyar pavilonjában volt eredetileg felállítva. Mûködésérõl röviden annyit, hogy egy ferde járókorongon, helyben járva kell mozgásra bírni egy vízemelõ kereket, ami vödrei segítségével, egy malomkereket hajt meg. Erre szereltek egy emelõt, minek a végén egy pecsétütõ volt, és ezzel lehetett emlékbélyegzéshez jutni. Az alkotás a világkiállítás tíz leg látványosabb tárgya közé került, majd 1999-ben Székesfehérváron állították fel. A szerkezet melletti szobor talapzatáról megtudtuk, hogy mi volt az ábrázolt Beszédes József foglalkozása, és már indultunk is kifelé a városból, a Sóstói-tanösvény irányába.


A Sóstó


   Keskeny, gyenge gyalogúton, szó szerint a kertek alatt hagytuk magunk mögött a várost. Egyelõre nem sok látnivaló akadt, jó tempóban haladtunk, majd elértük a tanösvény elsõ tájékoztató tábláját. Itt hírtelen vita támadt, mint még késõbb több alkalommal, miszerint van-e valami "dolgunk" a feladatok kapcsán a táblával. Sikeresen megállapodtunk, hogy a következõ megoldandó feladat a 16. táblánál lesz csak, ennek ellenére a ceremónia, két-három táblánként megismétlõdött. Ez egyébként nemcsak a gyerekek mániája volt. Ezért aztán, hogy a kedélyek megnyugodjanak, gondosan lefényképeztem minden táblát, hogy ha a késõbbiekben mégis csak kapcsolódna valamelyikhez kérdés, vagy feladat, akkor tudjunk puskázni. Elértük a fából készült Kócsag- tornyot, ami egy madárfigyelõ torony. Az aprónép természetesen rögtön meg akarta mászni, de Rita kijelentette, hogy teljesítmény túrán vagyunk, úgy hogy húzás, mint a vadlibák. Hát mentünk tovább. A Sóstó, egyébként nem csak nevében sós. Vize alkálisót tartalmaz, gyógyhatását a 18. században fedezték fel.  Régen a tavat bõ hozamú, részben meleg vizû források látták el szénsavas ásványvízzel. Késõbb a területet elhanyagolták, a források elapadtak, egy részét szennyvízgyûjtõnek használták, valamint katonai lõteret is kialakítottak rajta. Jelenleg természetvédelmi terület és helyreállítása folyamatban van. Ennek része a nem túl régen kiépített tanösvény is, ami a lábunk alatt kanyargott.  Végre elértük második pontunkat, a 16-os táblát és megtudhattuk mi is az a kardos madársisak.


Az erdei tanterem


   Napsütötte, mezei ösvényen folytattuk utunkat. A csapat felbomlott, kialakultak a kisebb csoportok, és beindultak a beszélgetések a környezetrõl, túrákról, és az el nem maradható számítógépes játékokról. Röpke negyed óra leforgása alatt doktorálhattunk volna Narutoból és társaiból. Most már csak azt kellene megtudni, hogy ki is az a Naruto.  Sorra hagytuk el a tájékoztató táblákat, és jöttek a szokásos viták, "kell-e" a tábla, vagy nem. Én pedig szorgosan fényképeztem tovább. Ez aztán mindig nyugtatólag hatott. Néhány lelkes "kistalpú" jócskán elõttünk járt. Híven követték a tanösvényt, így aztán kisebb nehézségbe került visszaédesgetni õket egy útkeresztezõdésbe, ahol le kellett ideiglenesen térnünk a következõ pont felé az ösvényrõl. Nehezen értették meg mit akarunk, de végül is sikerült. Egy fûzfa ligetbe érve pihenõpadokba botlottunk. Itt hirtelen mindenki kimerült és az éhhalál szélére került. Megálltunk, pihentünk. Rita majd agyvérzést kapott. Tíz percnyi pihenõ után továbbindultunk. Közben érdekes eseményeket figyelhettünk meg. Akik lehagytak minket, pár perc múltán visszajöttek az ellenkezõ irányból. Gondoltuk, megsütötte õket a nap. Alig szedelõzködtünk fel, egy kanyargós, hosszú fahídat értünk el, ami egy kis szigetre vezetett. Ezen volt a harmadik ellenõrzõ pont, ami "klasszikus" pont volt, õrökkel, pecséttel. A "tanterem" egy nagyobb fedett fa esõbeálló  volt, de kellemes és hangulatos. A pihenõ pontunktól talán száz métert tettünk meg idáig. No mindegy. Pecsételtetünk, és mi is fordultunk vissza, amerrõl jöttünk, mint a sokaság "akiket megsütött a nap". Most nem poénkodott senki. Néhány száz méterrel késõbb elértük újra a keresztezõdést, ahonnan korábban az elõörsöt visszahívtuk, és legnagyobb megelégedettségükre folytattuk az utunkat a tanösvényen. Persze rögtön fölényesen kijelentették, hogy "mi bezzeg megmondtuk ...". Végtére is valóban igazuk lett, és az a kicsinység, hogy egy pontot kihagyunk ne befolyásoljon senkit. Nemsokára elhagytuk a természetvédelmi területet  és  újra a város házai között bóklásztunk.


A parkerdõ


   Eseménytelen, járdás kilométerek következtek, az egyre melegebbé váló idõben. Némi változatosságot egy középiskolai ballagás jelentett. Az ünneplõk kissé furcsán néztek, amikor az elsõ turisták kibukkantak a házak közül, és átvágtak az ünneplõs tömegen. Nem volt mit tenni, erre vezetett az útvonal, "ballagni meg akárhol lehet", ahogy azt az egyik fiúnk megfogalmazta. Aztán a ballagók is megszokták a folyamatosan érkezõ túrázókat, és udvariasan utat nyitottak nekünk. A járdázás kicsit demoralizálta a csapatot, így aztán még épp idõben értük el a Sárpentelei parkerdõt. Itt az erdei tornapályán kellett haladni, egészen a 11. állomásig. A pontot elérve megválaszoltuk az újabb kérdést, majd hírtelen felindulásból elkövetett pihenés következett. Néhány falat és a korábban kimerültek, már a tornaszereken lógtak. Egyesek szószerint, mint kismajmok, mások a földön fekve éledeztek, mígnem Rita újból indulást rendelt el. A társaság egy része innen mindig elõre futott, hogy a következõ állomáson elvégezhesse a kiírt feladatokat, amíg a többiek odaértek. Korábban meg még a halálukon voltak. Ki érti ezt? - Akinek gyereke van. - Elhagyva a tornapályát, visszaértünk a parkerdõ parkolójába, és mindenki örömmel nyugtázta, hogy már csak egy bõ kilométer van a célig. Égig ért a jó kedv és szálltak a méterek ... és ekkor jött a meglepetés.


A majális


   Elértük a célt, a Széchenyi-emlékmûvet. Már távolról hallani lehetett, hogy valamiféle rendezvény zajlik. A szervezõ gyöngyvirágosok kis saját ünnepségének végére érkeztünk. Nem tudtuk pontosan mirõl volt szó, de azt tisztán lehetett érezni, hogy kellemes, bensõséges ünnepség volt. Aztán Széchenyi Zsigmond gróf, a nagy Afrika vadász és vadászkönyv író emlékmûvét koszorúzták meg, akik gyerekkorának nagy részét a család sárpentelei  kastélyában töltötte. Közben mi regisztráltattuk a beérkezésünket és átvettük a kitûzõket, emléklapokat. Egy nagy esõházban jó kis büfé volt berendezve, a szokásos zsíros, margarinos, lekváros kenyérrel, hagymával, erõspaprikával, itallal. Lehetett feltöltõdni, pótolni az energiát. -Természetesen mindezt ingyen.-                                                                         Az ünnepség befejeztével pedig elkezdõdött egy gyerekprogram, amire nem számítottunk. A szervezõk  akadályversenyt rendeztek. A gyerekek tetszõleges csapatokat alkothattak. Nevezés után zsetonokat kaptak, amelyekkel az egyes akadálypályákon indulhattak. Minden teljesített feladatért újabb zsetonokat kaptak, a feladat nehézségétõl függõen, többet vagy kevesebbet és így nem csak kiadták a kapott zsetonokat, hanem szaporíthatták is õket. Volt íjászat, akadályfutás, karikával és labdával célbadobás, mini golf, "állat etetés", "oroszlán etetés" dzsungel kötélpálya, lovagi torna és már nem is tudom, hogy még mi. Mindenesetre elhulltjaink életre keltek, és teljes erõbedobással küzdöttek a zsetonokért. Társaságunk két csapatot alkotott, egyet a kicsik, az alsósok, és a másik volt a nagy csapat, a felsõsök. Természetesen ádáz küzdelmet folytattak egymással.  Iszonyatosan jó volt a hangulat, míg nem kora délután elkezdett cseperegni az esõ. Mivel a csapatok  nagyjából végeztek a pályákkal, a rendezõk úgy döntöttek eredményt hirdetnek. Le kellett adni a zsetonokat és megtörtént az értékelés. Szabályos díjátadó ünnepség volt csoport fotóval a résztvevõkrõl, oklevelekkel, édességgel. A nagyok a dicséretes 9. helyen végeztek, míg a kicsik az elõkelõ  5. helyezést csípték el. Természetesen ezután nem kellett az önbizalmukat félteni, jó néhányszor, és nyomatékosan emlékeztették a nagyokat arra, hogy bizony alaposan elpáholták õket. A nagyobbak mindezt nem várt, lakonikus nyugalommal tûrték.


  Sajnos az idõ kiszámíthatatlanná vált, így az akadálypályákat is lebontották, és mi is elkezdtünk szedelõzködni. A túrázók nagy része elindult velünk egyetemben vagy a parkolóban hagyott kocsikhoz, illetve a nem túl távoli buszmegállóhoz. Öröm volt nézni, hogy szinte mindenki buszozott. Azt hiszem, mindenki kitûnõen érezte magát, aki április 30-án kilátogatott a Sárpentelei parkerdõbe és részt vett a Széchenyi Zsigmond emléktúrán. Külön köszönet a remek szervezésért a Gyöngyvirág Természetbarát Egyesületnek, Asbóth Katinak és lelkes csapatának. Az pedig, hogy mindezt  összehozták  gyakorlatilag nevezési díj nélkül, külön csoda. Így szeretném megköszönni mindazoknak is,akik név nélkül a háttérbõl segítették Katiék munkáját.


S végül lássuk, kik is vettek részt a túrán.  Elsõnek a "kicsik" csapata: Kira, Lacika és a kisebbik Gergõ. A "nagyok": Zsófi, Zsolti, Erik és a nagyobbik Gergõ, s végül de nem utolsósorban mi felnõttek: Rita, Zsolt és jómagam Attila.

 
 
JakabTúra éve: 20112011.05.01 10:01:43
megnéz Jakab összes beszámolója

Reggel 8-kor Bettivel és a kis Lénával landoltunk a Piac téren, épp összefutva a rohanó Macival, aki még a biciklis távot is teljesíteni készült. Nevezés, majd indulás a kellemes reggelen, végig a városon, elsõ pontként, a Hosszúsétatéren lévõ Aquamobilig. A feladatot megoldva a Sóstói tanösvény felé gyalogoltunk, Léna nagyon jól érezte magát Betti hátán a hordozóban. Az idõ nagyon kellemes volt, késõbb teljesen nyári meleg is lett. A tanösvényen tavaly is eltévedtem egy kicsit, ez idén is így volt. A tanösvény egyik táblájánál volt feladatunk, fotóztam is egy keveset, aztán az igazi Ellenõrzõ pontnál Pintér Józsi fogadott bennünket. Itt megálltunk picit enni, inni, és nézelõdni. Szerintem kevesen ismerik a városban ezt a tanösvényt, pedig nagyon jó kis hely, kiváló kocogásra, biciklizésre, sétára egyaránt.


A hátsó végen értünk ki, aztán Maroshegy sarkán átvágva hamarosan az Úrhidai úton ballagtunk a tûzõ napon. Pentele elõtt beért minket Maci, õ már a biciklijével a második túráját teljesítette. Mentünk egy kört a Pentelei parkerdõben, megoldottuk a feladatot, aztán átmenve az úton, hamarosan beértünk a célba, a Széchenyi emlékkõhöz.


Oklevél, kitûzõ átvétele, köszönetmondás efemm-éknek, zsíros kenyér, lekváros kenyér, szódavíz, és pici pihi. Fõleg Betti hátát kellett pihentetni, a babacipelés azért nem könnyû. Közben elkezdõdött a természetbarát találkozó, sok turista és gyerekes család jött össze.


Széchenyi Zsigmondné, mint minden évben most is megtisztelte a túrázókat jelenlétével. Széchenyirõl kiváló leírást találhattunk az itinerben, efemm nagyszerûen leírta a látványosságokat is, szerintem egy itiner ezzel teljes.


A túra kellemes volt, az itiner kiváló, az ellátás jó, fõleg hogy 200 ft volt a nevezés. A végén visszagyalogoltunk, én a Piac térig, így a 13,5 km-es távot még megtoldottam egy ötössel.


Fotók:  http://picasaweb.google.com/bebielefantok


 

 
 
efemmTúra éve: 20112011.04.30 22:45:31
megnéz efemm összes beszámolója

2011 - Sárpentele 15 teljesítménytúra - Széchenyi Zsigmond emléktúra rendezõi összegzés.


Kedves túrázók!


Köszönjük, hogy ismét szép számban, 125-en választottátok 2011-ben a Sárpentele 15 gyalogos teljesítménytúrát - Széchenyi Zsigmond emléktúrát, amelyet a Székesfehérvár Városi Természetbarát Találkozó keretében rendeztünk!


Tökéletes túraidõ volt, 20 fok körül, csak kétszer pár percig csepegett az esõ. Ezen a napon 10 másik teljesítménytúrát is rendeztek országszerte, olimpiai (kerékpáros) ötpróbát a Velencei-tó körül, és sajnos erre a napra estek a székesfehérvári középiskolai ballagások. A túra eredeti idõpontja egy héttel korábban van, amikor viszont a Húsvét miatt nem lett volna célszerû a találkozó megtartása.


A tavalyi résztvevõi létszám pár tíz fõvel több volt, a Városi Természetbarát Találkozóra viszont idén több gyerek és több felnõtt turistacsoport jött ki.


A túra idén is része volt az Észak-Dunántúli Kupának (ÉDK), sokan kértek bélyegzést ehhez, illetve a Fejér Megye Teljesítménytúrázója és a Fejér Megye Természetjárója túramozgalmak igazoló füzeteibe szintén.


A tavalyi turistajelzés felújításunk után, idén is jól követhetõ volt a túra útvonala, amit a túra elõtt egy héttel jártunk be.


A túra megtartásához megkértük és meg is kaptuk a székesfehérvári Önkormányzat természetvédelmi engedélyét a Sóstó TVT. és tanösvény használatához, a parkerdõ használatához pedig a VADEX engedélyét.


Pontõreink, akik az útvonalat is végigjárták: Ádám László, Pintér József. Seprû: Csörgõ Róbert.


A Székesfehérvár Városi Természetbarát Találkozót és a teljesítménytúrát támogatták:


Nemzeti Erõforrás Minisztériuma, Magyar Természetbarát Szövetség,


Tilago Kft, Nomád Outdoor bolt, Alba Kerékvár, Irisz Virágüzlet, Redrock mászóterem, Cuki Diszkont, Sárszentmihály Polgármesteri Hivatal, Família Pékség, Alba Regia Vadásztársaság, Papp István, Horváth Zoltánné, Tallián Tiborné, Nagy Lajos, Gál Istvánné, Besszer János, Alba-King, Inex Computer,


Köszönjük a székesfehérvári Gyöngyvirág TE hölgy tagjainak a célban, a zsíroskenyerek készítésében végzett munkájukat, a házi lekváraikat és Süttõ Istvánnak a házi erõspistát!


Statisztika:


Túranév: Sárpentele 15 teljesítménytúra - Széchenyi Zsigmond emléktúra


A túra idõpontja: 2011. április 30. (szombat)


Túratáv: 13,5 km. Szint: ~50m. Szintidõ: 5 óra.


Résztvevõk száma: 125 fõ + 2 fõ rendezõi bejárás. Célbaért szintidõn belül: mindenki.


 


A következõ egyesületektõl jöttek jelentõs létszámban túrázók: Gyöngyvirág TE (19 fõ), Gyõri Vasutas TE (10f õ), Olajipari Természetbarát Egyesület - Nagykanizsa (9 fõ), Asbóth ISK., Bánki TE - Ajka, Fehérvár TE, Kékdaru Baráti Kör, Lokomotív TE, Magyar Vándorok Teljesítménytúrázó Egyesület, Origo SE, Pucúttnyúl SE, Pénzintézetek Vértes Meteor SE, Szent Kristóf Természetjáró Egyesület - Szántód, Tatabányai Volán SE, Törekvés SE, Teljesítménytúrázók Társasága, Vízivárosi LSE


Egyesületet 72-en jelöltek meg, 54-en egyéni vagy családos túrázók.


Települések, ahonnan túrázóink érkeztek: Aba, Baracska, Budapest, Dunaújváros, Gyõr, Kápolnásnyék, Kõröshegy, Mór, Nagykanizsa, Nyúl, Pettend, Sárbogárd, Sárosd, Seregélyes, Siófok, Söjtör, Szántód, Szár, Székesfehérvár (68 fõ), Szombathely, Szõlõsgyörök, Tata, Tatabánya, Várpalota, Velence.


Túránk leginkább a székesfehérvári túrázók és a környezõ megyék túrázói között népszerû, "regionális" jellegû teljesítménytúra.


Életkor szerinti megoszlás: 0-10 év: 15 fõ - 12 %, 10-20 év: 6 fõ - 5 %, 20-30 év: 10 fõ - 8 %, 30-40 év: 26 fõ - 21 %, 40-50 év: 20 fõ - 16 %, 50-60 év: 21 fõ - 17 %, 60 év felett: 22 fõ - 17 %.


Legidõsebb teljesítõnk: 71 éves, Legfiatalabb teljesítõnk: 4 éves.


Rajtidõk: 8:00-8:30: 62 fõ - 49 %, 8:30-9:00: 33 fõ - 26 %, 9:00-9:30: 30 fõ - 24 %.


Teljesítési idõk: 2:00-n belül: 2 fõ – 1%, 2:00-2:30: 6 fõ - 5 %, 2:30-3:00: 24 fõ - 19 %, 3:00-3:30: 53 fõ - 42 %, 3:30-4:00: 25 fõ - 20 %, 4:00-4:30: 15 fõ - 12 %.


Szeretettel várunk mindenkit jövöre, 2012-ben is!


Köszönettel:


Fehérvári Máté és Mészáros Gabriella rendezõk.


Asbóth Katalin, Székesfehérvár Városi Természetbarát Szövetség, Fejér Megyei Természetbarát Szövetség.


 


Kérünk, hogy írd meg a véleményed, élményeid, túrabeszámolód a túráról a TTT túrabeszámolók fórumára !


(http://www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu/beszamolo?a=a&id=584)


 


Györök Henrietta fotói


 
 
 Túra éve: 2010
JakabTúra éve: 20102010.04.28 07:10:33
megnéz Jakab összes beszámolója

Fél kilenc körül rajtoltunk a Piac térrõl Krisztivel, efemmék gyorsak voltak az indításban. Lassú kocogással kezdtünk, a jól elkészített itinert - mivel helybéliek vagyunk - nem is kellett egyenlõre olvasgatnunk. Az Aquamobilnál elhagytunk egy-két nagyobb társaságot, aztán egykettõre a Sóstói tanösvényre fordultunk. Sokan rossz helyen jöttek be, pedig a leírás tökéletes volt.


A tanösvény még sok fehérvári lakos által sem ismert, ami nagy hiba, mert rendkívül kellemes, és látványos. Szépek a kihelyezett táblák, és maga a tanösvény is kellemes, nagyon jó volt rajta futni. Elõször fák alatt, árnyékban haladtunk, majd elértük a Homokbányai részt, megoldottuk a feladatot, majd a Lõdomb után picit túlmentünk a helyes ösvényen. Ennyi belefért, hamar rájöttünk a tévedésre, és megleltük a helyes utat. Az Erdei Iskolánál Pintér Józsi pontõrködött, mindenkihez volt egy kedves szava.


Zöld Ház, majd következett Maroshegy pár utcája, itt már gyalogolva haladtunk. Az Úrhidai utca unalmas részét végigbeszélgettük, örültünk a rendkívül kellemes idõnek. A Parkerdõbe érve ismét kocogásba kezdtünk, nemegyszer futottunk már itt mindketten. Sajnálattal vettük észre, hogy a túrázók jó része (fõként az idõsebbek) nem mentek végig a tornapályán a kijelölt útvonalon, hanem rövidíteni akartak, és visszafordultak.


Én személy szerint utálom az ilyet, az ne jöjjön teljesítménytúrára, aki nem akarja végigjárni. Efemm térképe nagyon hasznos volt, és szépen megcsinálta, eszerint kellett volna mindenkinek haladnia. A Parkerdõi kör után az erdõ másik oldalán már a piros + jelzésen mentünk, szépen fel voltak frissítve a jelzések is. Nagyon gyorsan odaértünk a Széchenyi Zsigmond emlékmûhöz, még az özvegyet is volt szerencsénk látni, aki a természetbarát találkozóra érkezett.


A célban megkaptuk a nagyon szép emléklapot, és kitûzõ is járt. Ezután következett a falás, isteni volt a házi erõs pista, és a házi meggylekvár. A szúnyogok feléledtek a nagy nyüzsire, így gyorsan visszaindultunk az Úrhidai út végén hagyott kocsinkhoz. Ez még plusz 2 km volt a mai naphoz, ami így lett kerek. IA cél elõtt találkoztam Zsuzsával és Zsolttal, õket már rég láttam, aztán Márton Dani, Hevér Gabi, meg Bátor Feri érkezett Zsuzsával. Macit mindenki hiányolta, de õ orvosi igazolással volt távol.


Szerintem profi rendezés volt, a nevetségesen kevés nevezési díjért bõséges ellátás, és jutalom. Gratulálok, mindenkinek ajánlom a túrát! Az viszont sajnálatos, hogy a seprûnek szemetet kell szedni. Kedves túrázók! Ne szemeteljetek!

 
 
efemmTúra éve: 20102010.04.26 18:28:27
megnéz efemm összes beszámolója

2010 - Sárpentele 15 teljesítménytúra - Széchenyi Zsigmond emléktúra rendezõi összegzés.

Kedves túrázók!



Köszönjük, hogy ilyen szép számban, 158-an választottátok 2010-ben a Sárpentele 15 teljesítménytúrát - Széchenyi Zsigmond emléktúrát, amelyet a Székesfehérvár Városi Természetbarát Találkozó keretében rendeztünk!

Tökéletes túraidõ volt, a hõmérséklet 20-25 fok körül, egész napos napsütéssel. Habár a hétvégén 22 db teljesítménytúrát rendeztek az országban, érkeztek távolabbról is túrázók, többen elõzõ napi túrateljesítés után. A tavalyihoz képest idén vasárnapra került a túra, ami jó döntésnek bizonyult. A résztvevõk száma a 2009-es 50 fõrõl több mint háromszorosága nõtt. A túra idén része volt az Észak-Dunántúli Kupának (ÉDK), sokan kértek bélyegzést ehhez illetve a Fejér Megye Teljesítménytúrázója és a Fejér Megye Természetjárója túramozgalmak igazoló füzeteibe is.

A túrát megelõzõ hétvégéken felújítottuk a Sárpentelei parkerdõ turistajelzéseit, így már mind a piros sáv jelzés a városhatártól a Pokol Pincéig, mind a piros kereszt jelzés a parkolótól Sárpentele vm.-ig teljes. A mezõny végén seprûink összegyûjtötték a sóstói tanösvény, az erdei iskola és a sárpentelei tornapálya mentén a útvonalon található szemetet, így a Sóstó és a Homokbánya természetvédelmi területeket, illetve a parkerdõt is tisztán hagytuk el. A túra elõtt mindkét természetvédelmi területhez megkaptuk a szükséges környezetvédelmi hatósági engedélyeket, a parkerdõ használatához pedig a VADEX engedélyét.

Pontõreink, akik az útvonalat is végigjárták: Ádám László, Pintér József. Seprû: Csörgõ Róbert. A túra elõtti enni- és innivaló beszerzésében, szállításában és jelzésfestésben segített: Fehérvári József.

Köszönjük a székesfehérvári Gyöngyvirág TE hölgy tagjainak a célban, a zsíroskenyerek készítésében végzett munkájukat, a házi lekváraikat és Süttõ Istvánnak a házi erõspistát!

Statisztika:

Túranév: Sárpentele 15 teljesítménytúra - Széchenyi Zsigmond emléktúra

A túra idõpontja: 2010. április 25. (vasárnap)

Túratáv: 13,5 km. Szint: ~50m. Szintidõ: 5 óra.

Résztvevõk száma: 158 fõ + 1 fõ rendezõi bejárás. Célbaért szintidõn belül: mindenki.

A következõ egyesületektõl jöttek jelentõs létszámban túrázók: Gyöngyvirág TE (24 fõ), Bánki Donát TE - Ajka (12 fõ), Építõk TSE - Veszprém, Honvéd Szondi SE, Tatabányai Volán SE, Vértesi Erõmû SE, Vízivárosi LSE, Pucúttnyúl SE, PSGTSZO, PITE, Vasas, TTT, Origo SE, Olajipari TE, Nagykanizsa, Lokomotív TE, HVTE, Integrál DAC, Gyõri Vasutas TE, Kalandozók Klubja, Asbóth Isk., Borostyánkõ TBSE - Szombathely, Bp. II. ker. Területi Természetbarát Sportkör, MVTE, Meteor TTE - Kaposvár, Pentele TE.

Egyesületet 93-an jelöltek meg, 65-en egyéni vagy családos túrázók.

Települések, ahonnan túrázóink érkeztek: Aba, Ajka, Balatonszabadi, Bárdudvarnok, Bodajk, Budapest, Érd, Erdõkertes, Fót, Gánt, Gyõr, Herend, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas, Környe, Kulcs, Mór, Nagykanizsa, Nagyvenyim, Nyúl, Oroszlány, Polgárdi, Sárbogárd, Sárkeresztes, Sárosd, Siójut, Somlóvásárhely, Söjtör, Sukoró, Székesfehérvár (66 fõ), Szombathely, Tahitótfalu, Tapolca, Tata, Tatabánya, Türje, Úrhida, Úrkút, Várpalota, Veszprém, Zámoly.

Túránk leginkább a székesfehérvári túrázók és a környezõ megyék túrázói között népszerû, "regionális" jellegû teljesítménytúra.

Életkor szerinti megoszlás: 0-10 év: 7 fõ - 4 %, 10-20 év: 12 fõ - 7 %, 20-30 év: 20 fõ - 12 %, 30-40 év: 39 fõ - 25 %, 40-50 év: 23 fõ - 15 %, 50-60 év: 32 fõ - 20 %, 60 év felett: 24 fõ - 15 %.

Legidõsebb teljesítõnk: 81 éves, Legfiatalabb teljesítõnk: 3 éves.

Rajtidõk: 8:00-8:30: 64 fõ - 40 %, 8:30-9:00: 44 fõ - 28 %, 9:00-9:30: 50 fõ - 31 %.

Teljesítési idõk: 2:00-2:30: 9 fõ - 6 %, 2:30-3:00: 19 fõ - 12 %, 3:00-3:30: 48 fõ - 30 %, 3:30-4:00: 47 fõ - 30 %, 4:00-4:33: 35 fõ - 22 %.

Indulás száma szerint: 2x: 20 fõ - 13 %, 1x: 138 fõ - 87 %.

Szeretettel várunk mindenkit jövöre, 2011-ben is!

Köszönettel:

Asbóth Katalin, Székesfehérvár Városi Természetbarát Szövetség,

Fehérvári Máté és Mészáros Gabriella rendezõk
.

Kérünk, hogy írd meg a véleményed, élményeid, túrabeszámolód a túráról a TTT túrabeszámolók fórumára  !

(http://www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu/beszamolo?a=a&id=584)


Gyöngyvirág TE,
Dr. Tóth Aranka fotói a túráról

Györök Henrietta fotói