Túrabeszámolók


túra éve: 2017
SárpenteleTúra éve: 20172017.04.27 21:32:45

Köszönjük, hogy részt vettetek a 9. Sárpentele - Széchenyi Zsigmond emléktúrán.

A 15km-es -idén ismét klasszikus útvonalú- gyalogos távon 53 fő túrázott, 1 fő bejárás formájában teljesített, és 19 fő a kerékpáros résztávot választotta.

A túra napján az időjárás túrázáshoz tökéletes volt, 10-15 fok, pedig a hét közepén még havazási is volt országosan is, ami nem általános áprilisban.

A túrát teljesítők idén is nagy számban pecsételtettek az ÉDK füzetbe, a Fejér Megye Teljesítménytúrázójába, és a Tavaszi Ébredés 2017 túramozgalom füzetébe is.



A túra megrendezéséhez köszönjük a VADEX támogatását, aki a túrához a rajthelyet is biztosította számunkra. A célban a Gyöngyvirág egyesület tagjai kenték a zsíros, és vajas kenyereket az ellátáshoz.

Gróf Széchenyi Zsigmond halálának 50. évfordulója alkalmából megemlékezést rendeztek Sárpentelén, a Szent Kereszt Felmagasztalása templom sírkertjében a túra délelőttjén. A megemlékezés díszvendége Gróf Széchenyi Zsigmondné, Hertelendy Margit -Mangi néni- volt, aki kora délután a Városi természetbarát találkozót is megtisztelte jelenlétével. A pihenőhely mellett Gróf Széchenyi Zsigmond tiszteletére emlékfa ültetésre került sor, ahol Tóth Tamás esperes mondott áldást az emlékfára, és az azt állító közösségre.

(Györök Henrietta fotói)



Statisztika:

Túranév: Sárpentele 15 teljesítménytúra - Széchenyi Zsigmond emléktúra

A túra időpontja: 2017. április 22. (szombat)

Túratáv: 13,5 km. Szint: ~50m. Szintidő: 5 óra.

Résztvevők száma: 53 fő + 1 fő (bejárás). Célba ért szintidőn belül: mindenki.



Túranév: Széchenyi Zsigmond kerékpáros emléktúra 15 km

A túra időpontja: 2017. április 22. (szombat)

Túratáv: 15,6 km. Szint: ~50m. Szintidő: 4 óra.

Résztvevők száma: 19 fő. Célba ért szintidőn belül: mindenki.



A következő egyesületektől jöttek túrázók: Alba Regia SC, Bánki Donát TE – Ajka, ÉDOSZ Kinizsi, Erdőjárók Klubja TE, Gyöngyvirág, Lokomotív TE, Pázmándi Toporgók, Pucúttnyúl SE, Szent Jakab Zarándok Egyesület, Székesfehérvári ÖTE, TAC – Tatabánya, Teljesítménytúrázók Társasága, Vértesi Erőmű SE, Vízivárosi LSE, Vulkán TSE, Zöld Bakancs Klub.

Egyesületet 37-en jelöltek meg, 36-an egyéni vagy családos túrázók.



Települések, ahonnan túrázóink érkeztek: Aba, Budapest, Dunaújváros, Herend, Karád, Kiskunhalas, Környe, Lepsény, Mór, Patosfa, Polgárdi, Pákozd, Szentkirályszabadja, Székesfehérvár (48 fő - 65%), Tatabánya, Vál, Úrkút.



Életkor szerinti megoszlás: 0-10 év: 5 fő - 7 %, 10-20 év: 4 fő - 5 %, 20-30 év: 7 fő - 9 %, 30-40 év: 10 fő - 13 %, 40-50 év: 22 fő - 30 %, 50-60 év: 9 fő - 12 %, 60-70 év: 9 fő - 12 %, 70 év felett: 7 fő - 9 %.

Legidősebb teljesítőnk: 77 éves.



Rajtidők: 8:00-8:30: 35 fő - 48 %, 8:30-9:00: 10 fő - 13 %, 9:00-9:30: 26 fő - 35 %, rajtidő után: 2 fő - 3 %.

Teljesítési idők Gyalog: 2:00-n belül: 5 fő – 9%, 2:00-2:30: 3 fő - 6 %, 2:30-3:00: 8 fő - 15 %, 3:00-3:30: 18 fő - 33 %, 3:30-4:00: 10 fő - 18 %, 4:00-4:20: 10 fő - 18 %.

Teljesítési idők Kerékpáron: 1:00-n belül: 3 fő – 15%, 1:00-2:00: 12 fő - 63 %, 2:00-2:43: 4 fő - 21 %.



Pontőreink, akik az útvonalat is végigjárták: Ádám László, Pintér József. Seprûk: Csörgő Róbert, Csörgő Viktória. A túra útvonalát a túra előtt bejárta, a turistajelzések állapotát ellenőrizte: Fehérvári József.



Üdvözlettel:

Fehérvári Máté és Mészáros Gabriella rendezők.

Asbóth Katalin, Székesfehérvár Városi Természetbarát Szövetség,

Durmitsné Baics Rózsa, Fejér Megyei Természetbarát Szövetség.

 
 
túra éve: 2016
Mindszenty Bíboros EmléktúraTúra éve: 20162017.05.23 12:07:45

Mindszenty Bíboros emléktúra és zarándoklat 1997-2016 statisztika - Legaktívabb túrázók, Teljesítők.

 
 
Galya jótékonysági teljesítménytúra az autizmussal élőkértTúra éve: 20162016.11.17 20:49:23

 


Galya 50/20/10/2 Jótékonysági Teljesítménytúra


2016. november 5.


Statisztika




Összesen 474 induló volt és 454 sikeres teljesítő.


50 km-en

100 induló, 93 teljesítő.


Leggyorsabb hölgyek:

Szabó Judit 7:55:30

Dr. Juhász Rozalinda 7:56:50

Feketéné Nagy Tünde 10:14:41


Leggyorsabb férfiak:

Lantos Gergely 6:25:20

Tóth János Tamás 6:48:49

Takács Attila 6:56:31


20 km-en

192 induló, 187 teljesítő.


Leggyorsabb hölgyek:

Szendi Noémi 2:56:25

Kópiásné Mária 3:23:09

Herperger Anita 3:26:52


Leggyorsabb férfiak:

Antal Gábor 1:49:02

Jaros Zsolt 2:29:55

Kakuk Ádám 2:40:23


10 km-en

139 induló, 135 teljesítő


Leggyorsabb hölgyek:

Kópiás Anna 1:36:35

Szendi Zsófia 1:36:44

Kópiás Veronika Katalin 1:37:25


Leggyorsabb féfriak:

Birnbaum Antal Zsolt 1:19:57

Máté Pál Péter 1:19:57

Magyar Zoltán 1:42:17


2 km-en

43 induló 39 teljesítő


Leggyorsabb hölgyek:

Csutorás Henrietta 0:34:32

Budai Alexandra 0:34:38

Faragó Csilla 0:35:58


Leggyorsabb férfiak:

Forgács Zoltán 0:34:46

Kovács Péter 0:42:30

Hevér Gábor 0:44:18


 

 
 
Katica Tanya Zöldpont Tájékozódási TúraversenyTúra éve: 20162016.10.14 20:55:49

(Rendezői beszámoló)


 


XIX. Katica Tanya Zöldpont Tájékozódási Túraverseny

Deseda, 2016. 10. 01.


Eredményértesítő


Adatok:

Kategória Csapatszám Létszám

A(A36): 3 7

A50: 9 20

A60(A70): 7 22

IFUB 4 11

B: 13 34

C 9 32

Összesen: 45 126


 


A pályákról és a pontokról:


 


Nekünk sajnos nem sikerült olyan fantáziadús feladatokat kitalálni, mint az Eltájolóknak, de azért igyekeztünk.


 


Az A kategóriákban az 5. pontot „elszúrtuk”, de az értékelésben ezt korrigáltuk. A terepre való tekintettel igyekeztünk sok pontot kitenni, rövid átmenetekkel.


 


A B kategóriában az idei pálya vonalvezetését igyekeztünk úgy kialakítani, hogy utak, vonalas tereptárgyak mellett haladva lehessen begyűjteni a pontokat. A pontok helyszínen való megtalálása, a jó bója kiválasztása azonban több helyen is okozott egy kis fejtörést a csapatoknak. A 9-es pontnál 3 csapat helyesen vette észre a térképhibát, azonban nem sikerült azonosulniuk a rendezői szándékkal, és jelölni a legközelebbi pontnál, míg a többi csapat ezen felülemelkedve a jó bóját fogta. A 13-as pontot hibázták el a legtöbben, ami nem is csoda, hiszen néhány A-s csapatnak is gondot okozott. Az időt a csapatok nagy része jól tudta tartani, ami köszönhető a terepi adottságoknak, jól lehetett haladni az erdőben.


 


Köszönet a rendezőknek (a megjelenés sorrendjében):


 


Pályakitűző, ellenőrző bíró, versenyorvos, térképhelyesbítés, reklamációk, felvezetés: id. Pavlovics György


Pályakitűző, nevezés és pénzügyek, értékelő bíró, pálya bontása: Balázs László


Pályakitűző, rajt- és értékelő bíró: Ozsváth Eszter


Tűz: Balázs Benedek


Fotográfia, célbíró: Merekva Erika


Kitűző, oklevél, dizájn: Koch Eszter


Időmérő állomásbírók és pályabontás: Jónás Péter, Nagy Endre, Ozsváth Angéla, Dr. Pavlovics György, Pavlovics Balázs, Müller István


Szerves anyagok összekészítése, felszolgálása: Balázs Beáta, Csordás Adrienn, Steller Noémi


 


A versenyről összefoglaló látható az alábbi linken:


http://kapos.hu/videok/kapos_sport_sportmusor/2016-10-12/kapos_sport_2016_oktober_12_szerda.html


 


Végezetül köszönetet mondok a Katica Tanyának és a Herczog Bábstúdiónak a felajánlott díjakért.


 


Jövő évben a XX. versenyünk időpontja ismét október első szombatján lesz. Gyertek el akkor is!


 


Szép erdőt, mezőt!

Fodor Péter


Kaposvár, 2016. október 14.

 
 
Őszi MátraTúra éve: 20162016.10.09 22:02:26

(Rendezői összegzésa linken: Forrás: turavezetes.hu/om30reszletek)


ŐSZI MÁTRA TELJESÍTMÉNYTÚRA 2007-2016.

 
 
Goldsteig Ultra RaceTúra éve: 20162016.09.30 11:53:39
Forrás: index.hu

Kovács Róbert nyerte Európa egyik legnehezebb és leghosszabb terepfutóversenyét, a 661 kilométeres Goldsteig Ultrarace-t.  151 óra és 11 percet volt úton.



A Goldsteig Ultrarace Németország leghosszabb túraútvonala, Marktedwitztől Neunburg vor dem Waldig tart. A 661 kilométer alatt 19 ezer méternyi a szintemelkedés. Az út változatos tájakat érint, tavak, folyók mentén halad, majd végeláthatlatlan erdőségeken és hegyláncokon kell átvágni.

A versenynek nincs nagy múltja, 2014-ben mentek végig először az útvonalon. A szintidő nyolc nap.

A második kiíráson máris magyar siker született, tavaly Barta László győzött.

A pályán még három magyar kint van, Wehner Géza, Wehner Márton és az egyetlen női induló, Őrsi Anna.
 
 
1000 Miles AdventureTúra éve: 20162016.09.08 21:42:51

2016-ban 140 fő kerékpáros indult, 1 fő rollerral, 2 fő tandem kerékpárral, és 9 fő gyalogos.

A leggyorsabb kerékpáros (Radek Musil) ideje 8 nap 2 óra 23 perc, a megtett táv 1682 km. Kerékpáros teljesítő 60 fő.

A 9 fő gyalogos versenyző közül egyetlen magyarként Őrsi Anna indult, aki meg is nyerte a gyalogosok versenyét, 20 nap 6 óra 57 perces idővel (486,95 óra), 1681 km-en. 3 fő gyalogos beérkező volt.

Mozgásvilág.hu: Őrsi Anna az Isoma 1000 mérföldön

Futasrolnoknek.hu: 1600 km egyedül - az Őrsi Anna őrület!

blikk.hu: Elképesztő rekordot döntött Őrsi Anna! Erre még soha egy nő sem volt képes!

www.terepsport.hu: Őrsi Anna megnyerte az Isoma 100 mérföldes terepfutó versenyt

borsonline.hu: Anna bírja a tempót, bár olykor buszmegállóban éjszakázik

nemzetisport.hu: Őrsi Anna győzött az 1000 mérföldes versenyen

turistamagazin.hu: Őrsi Anna: Sokan mondják, hogy kockáztatok

sportmindig.hu: Ezer mérföld egyedül

nlcafe.hu: Ismerjétek meg Őrsi Annát, aki simán „lesétál” 1700 km-t




youtube videó: Őrsi Anna megnyerte az1000 mérföldes versenyt

youtube videó: Őrsi Anna az 1000 mérföldes verseny céljában

Digisport videó: Húsz nap alatt 1681 kilométert gyalogolt Őrsi Anna

 
 
32-es határvadászok útjaTúra éve: 20162016.08.26 11:14:55

(Email-ben érkezett rendezői beszámoló.)


Tisztelt Túratársak, kedves Barátaink!

Nagy örömünkre szolgált, hogy minden eddiginél nagyobb létszámmal tettük meg a 32-es határvadászok útját Hidegségből Csíkszentdomokosra. Köszönjük Mindnyájatok megtisztelő figyelmét, hogy közösen őrizhettük, őrizzük a hazájukat védő és érte akár életüket is áldozó hős katonáink emlékét, mely mára már a nemzeti emlékezet része.

Köszönjük Berszán Lajos atyának a Sebő hadnagy keresztjénél celebrált emlékező szentmisét, melyet Jákfalvi Péter (Maglódi Sebő Ödön Túratársaság) szervezett, valamint köszönjük Bodó György atyának a gyimesközéploki katonasír koszorúzásánál emlékezését  és a kereszt újbóli megáldását. Köszönjük a hidegségi Szilveszter Imre Gábor plébános úrnak túránk évek óta áldással történő indítását, valamint Bata Hajnalka népdalénekesnek csodálatosan csengő énekét alkalmanként kiegészülve a gyimesi gyerekek közreműködésével.

Külön köszönet a Soproni Honvéd Hagyományőrző Egyesület "katonáinak, akik részvételükkel emelték a megemlékezések méltóságát. 

Köszönjük a Hazajáró Honismereti és Turista Egyletnek az együttműködést, így lettek tartalmasak és színesebbek programjaink.

Köszönet André Csabának a felejthetetlen élményt nyújtó gyimesi néptánc és népzene bemutatónak, valamint a szintén különleges élményt adó TransylMánia zenekar koncertjének.

Köszönet Esztány Zsoltnak és családjának a széphavasi túra vezetését.

Köszönet Prezsmer Fülöpnek a Szellő-tetőre vezető túra vezetéséért.

Köszönet Albert Alfonz alpolgármester úrnak és a csíkszentdomokosiaknak a felejthetetlen fogadásért és az ünnepi műsorért.

Külön köszönet a Magyar Turista folyóirat évek óta tartó segítségét túránk ismeretségének növelésében.

Köszönet a Teljesítménytúrázók Társaságának túrafelhívásunk megjelenéséért, a több, mint 1000 letöltés magáért beszél.

Köszönet Kosaras Péter Ákos hadtörténésznek és Rácz Árpi tanító bácsinak a 100 évvel ezelőtt történtekről szóló előadásért.

Külön köszönet Baksa Józsefnek a székelyvarságon töltött szép napokat és a varsági túrák vezetését, valamint a Hazajáróból megismert immáron kultikus helyek bemutatását.

Köszönjük Kovács Lehelnek az EKE elnökének és családjának, hogy együtt tehettük meg a 32-esek kitörésének útvonalát. 

Köszönet a szervezésben és rendezésben közreműködő minden név szerint nem kiemelt barátunknak,támogatónknak, segítőnknek munkáját.

Végezetül köszönet minden Túratársunknak, ez az élményekben gazdag, túrázással töltött hét csakis a Ti közreműködésetekkel valósulhatott meg. A 32-es határvadászok útja nyilvános facebook oldalon máris sok fotó található.

2017-ben reményeink szerint újra találkozunk, már van jó néhány ötletünk. Őrizzük meg emléktúráink politika és pártok fölött álló méltóságát, hiszen "a háború a politika folytatása más eszközökkel".(idézet: Carl von Clausewitz porosz katona és hadtörténésztől) 

A Kárpát Expressz stábja forgatott a rendezvényeinken, ismereteink szerint augusztus 27-én kerül adásba az M1 műsorán 14 óra 15 perckor, de később megtalálható lesz a Kárpát Expressz youtube oldalán.

 

Isten áldjon Mindnyájatokat! 

Üdvözlettel: Kohl András szervező (Kelet-Magyarországi Speciális Mentő Egyesület nevében)
 
 
Meggyfesztivál BringatúraTúra éve: 20162016.06.12 16:52:19

(E-mailben érkezett rendezői beszámoló.)


A meggy legyen veletek!


 


Véget ért az év legmeggyesebb bulija Kecelen.


 


Kecel, 2016. június 10-11. / A Keceli Meggyfesztivál meglepő módon a meggyről szól. Látszólag. Valójában persze sokkal többről van itt szó, mint a vidék legjobb meggyeinek, meggyes ételeinek és italainak felvonultatásáról, és a hozzá kapcsolódó igényes szórakoztatásról. A világos piros, savanykás-kesernyés igazi keceli pipacsmeggy ugyan lassan ritkább, mint meggyszedésen a fehéren maradt póló, de az Érdi jubileum, az Újfehértói, a Debreceni és az Érdi bőtermő fajtaegyüttes 400 hektáron évente körülbelül 3000 tonna meggyet terem a keceli kertészetekben. Épp ezért Kecelt, mint termelési centrumot épp úgy népszerűsíteni kívánja a Fresh Fruit TÉSZ által szervezett fesztivál, mint a meggyet, mely helyi családok százának ad megélhetést.


Van az a fesztiválozó, persze, aki azt mondja „köpök az adatokra. A szervezők azonban a meggymagköpő-bajnoksággal rájuk is gondoltak. A június 10-én és 11-én zajló hetedik meggyünnep nem lett volna teljes, ha nincs a keceli származású Bodor Géza színész vezette verseny, melyen a köpéstől torzult arcok látványa mellett a verseny abszurditása is többszörösen megnevettette a közönséget. A bajnokság legje’ egyébként Varga Zoltán lett 13,15 méteres köpésével. A meggyfesztivál hét éve tartó töretlen népszerűségének értékmérője a Bringatúra és az idén először rendezett Meggyfesztivál Nekifutás is. Előbbire idén 237-en neveztek be, és tekerték végig a 100, a 65 vagy a 30 kilométeres távot. De a három kilométeres futásra is több mint félszázan vállalkoztak. A sport mellett az igényes zenei kiválóságokkal spékelt kulturális kavalkádé volt a főszerep ezen a hétvégén a keceli művelődési ház körüli parkban, ahol pénteken a kiskunhalasi Neméranevem zenekar és a Császári Pillanatművek lépett fel, majd a NagySzínPad tehetségmutató verseny győztese a Bohemian Betyars teremtett betyáros hangulatot a nap zárásaként. 


Szombaton délután Tóth Roland színész humoros hangvétele mellett csettegők csettegésének zaja hívogatta a mezőgazdasági kabriók szerelmeseit a belvárosba. A kiszuperált autóalkatrészekből összerakott, tréfásan ma már DIY furgonnak is nevezett csettegők a térség meghatározó járművei. Az egyszerű, de megbízható, ez alkalomra feldíszített járgányok, melyekkel még ma is sok gazda szállítja a gyümölcsöt, fergeteges hangulatban hasítottak végig az akadálypályán, ahol Tóth Tibor és fia Tóth Dániel bizonyult a leggyorsabbnak és a legügyesebbnek. A szombat este záróakkordjait ugyan elmosta az eső, a keceliek mégsem panaszkodtak, hisz idén épp az egyébként kedvező időjárás okán terem több meggy a környéken, mint tavaly - tudtuk meg Juhos Csaba főszervezőtől.


 


Megérett a meggy

A korai fajtákat már napok óta szedik a keceli termelők. A fesztiválhoz kapcsolódó június harmadikai meggykonferencián elhangzottak szerint a gazdák idén a tavalyinál lényegesen jobb árakra számíthatnak. A fagyos késő tavaszi időjárás sok helyen elvitte a magyar termés 30-35 százalékát, a FruitVeb gyümölcsbizottságának árprognózisa szerint 180-200 forintos kilónkénti feldolgozóipari árak várhatók. A friss piaci kereslet is erősnek látszik, mert a korán érő fajták szenvedték el a legnagyobb károkat az ország más meggytermő szegleteiben. 


 


A Fresh Fruit TÉSZ Szövetkezetről és a Meggyfesztiválról





A keceli FRESH FRUIT TÉSZ Szövetkezet 2002-ben alakult. Jelenlegi taglétszáma közel 400 fő, többségében dél-alföldi termelő. A tagok ültetvényeinek mérete meghaladja az 1600 hektárt, melyen többségében gyümölcsöt termelnek. Az értékesítésen kívül a szövetkezet a tagjai számára szaktanácsadást végez és különböző képzéseket tart. Elsősorban exportra dolgozik, partnerei az EU jelentős nagykereskedői, feldolgozói és áruházláncai. A szövetkezet 2003-ban előzetes, 2008-ban végleges TÉSZ elismerést kapott. Legfontosabb termékei a meggy, a szilva, az alma és a bodza, a zöldségek közül pedig a paprika és néhány káposztaféle. Az évente forgalmazott árumennyiség 8 ezer tonna körül alakul.



A kiskőrösi kistérség legnagyobb gyümölcsfelvásárló szövetkezete megalakulása óta fontosnak tartja a helyi ügyek támogatását, a társadalmi szerepvállalást. Ennek nyomán született meg a Keceli Meggyfesztivál ötlete is, melyet hét éve (2010 óta) rendeznek meg Kecel szívében. A fesztivál küldetése többrétű. A szövetkezet szeretné, ha erről az értékes antioxidánsokkal dús mélybordó gyümölcsről, a meggyről jobb kép alakulna ki az emberek szemében. Emellett kiemelten fontos szempont az is, hogy fesztiváljukkal újra és újra megköszönjék a termelőkkel 14 éve tartó eredményes együttműködést. Mindezt úgy, hogy olyan a magas kultúra részeként számon tartott, igényes zenei kiválóságokkal, szakmai és szórakoztató programokkal töltik meg június első és második hétvégéjét, mely minden szempontból valódi értéket teremt és maradandó élményt nyújt.



A Bringatúrákkal kezdetét vette a meggyfesztivál második, azaz a főnapja. Gyertek meggyezni, csettegni, csápolni! Várunk! ;) - Fotó: Sándor Ujvári



 
 
túra éve: 2015
Budapest Kupa DíjkiosztóTúra éve: 20152016.01.10 18:35:32

A 2016.01.10-i díjátadón át nem vett kupákat át tudjátok venni:



- hétfőnként a TTT klubnapokon, 19:00-21:00 között, Budapest, I. kerület, Attila u. 2., bejárat a villamossínek felől, a Tabáni Spartacus-szal közös pince-klubhelyiség.

- január 31-én (vasárnap) az Együtt a Magyar Családokért túrán a Szépjuhásznénál

- (tervezés alatt) február 21-én (vasárnap) a Kápolnák Nyomában - Anna/Mária túrán a Szépjuhásznénál

- február 27-én a Boldog Bátori emléktúrán a Szépjuhásznénál

- február 28-án a TTT közgyűlésen (TTMR/ÉVTT/ÉVTKTT/HALEG díjátadó is)

-március 12-én (szombaton) a Normafa túrán a Szépjuhásznénál



ezután már csak a TTT klubnapokon.




Pár fotó Budapest Kupa 2015. teljesítménytúra mozgalom díjatadójáról, amit 2016. január 10-én tartottunk Budapesten, a II. kerületi Szent Angéla Gimnázium tornacsarnokában kb. 300 fő részvételével.


Budapest Kupa 2015. „legnagyobb” kupák Budapest Kupa 2015. „legnagyobb” kupák



Nacsa Imre György - 80 túra Nagy János - 87 túra


 


Szakmai összegzés, adatok (Szórád András által készített statisztika):



Budapest Kupa 2015. összegzés:


nevezők száma: 1640 fő ebből a teljesítés: 51,8 %

Teljesítők: 850 fő (tavaly 739 fő, 15% növekedés)

gyermek 190 fő + felnőtt 660 fő (tavaly 169 fő (+12%) és 570 fő (+16%))

normál összesen 644 fő (tavaly 605 fő)

kiemelt összesen 173 fő (tavaly 112 fő)

kiemelt gyermek 11 fő + kiemelt felnőtt 162 fő (tavaly 2 fő + 111 fő)

extra összesen 33 fő (tavaly 22 fő)

extra gyermek 1 fő + extra felnőtt 32 fő (tavaly 3 fő + 19 fő)

---

Legtöbb túrát teljesítették:

felnőtt

Nagy János (87 túra)

Nacsa Imre György (80 túra)

Fridrich István (79 túra)

Fenyvesi Lilla, Strack László, Strackné Galambos Katalin (61 túra)

gyermek

Strack Ádám (51 túra)

Pósa Diána (30 túra)

Zimonyi Barna (29 túra)

---

Túranapok száma 14014 (tavaly 10938 túranap, 28%-os növekedés)

Túranap/fő 16,48 (tavaly 14,8 túranap/fő)

minimumosak: gyermek 76 fő (6 túra) + felnőtt 168 fő (10 túra)

ez a gyermek résztvevők 40%-a, illetve a felnőtt résztvevők 25%-a

---

Leadás papíron 491 fő (58%)

Leadás mailben 359 fő (42%)

---

Túra részvételi adatok kupázókra

Legtöbben:

380 fő - Vár a Mikulás!

371 fő - Szent Margit nyomában

326 fő - Monoton Maraton

Legkevesebben:

2 fő - BHTCS nyílt bejárás

14 fő - 3x50

23 fő - Szent István 50É

Átlagosan 157 fő kupázó vett részt egy-egy túrán.

---

Túra adatok

Legrövidebb résztávok: Monoton Maraton minimaraton táv 3 km, Pálos gyermekzarándoklat 3 km, EMCS túrák 4 km (4 db), Budavári Csillagok 4 km

10 km-nél rövidebb résztáv 27 túrán volt!

Leghosszabb: 3x50 (154 km); Turul - Árpád vezér 130 km; Turista Kékszalag (ex BEAC Maxi) 110 km

50 km-es vagy hosszabb résztáv 15 túrán volt (a Monotonnal együtt, ahol beleférhet a szintidőbe másfél maraton)

Átlag hossz: 23,3 km (résztávokra)

Túrák száma: 89 db

Éjszakai túra: 20 db

Rendező egyesület: 37 db

Legtöbbet rendezők:

Sarokkő Egyesület - 14 db

„Mindenre Van Megoldás” Családsegítő Karitatív Egyesület (Együtt a Magyar Családokért túrák) - 10 db

Hit Pajzsa Nemzeti Egylet és Területi Honvédelmi Klub - 6 db

Magyar Vándorok Teljesítménytúrázó Egyesülete (MVTE) - 5 db

Helyszínek: Budai-hegység: 75 db; ebből máshová is áttérő 13 db; Egyéb helyszínek: Péterhalmi-erdő, Kamaraerdő, Merzse-mocsár, Margit-sziget, Csepel-sziget, Óbuda, Gödöllői-dombság, Pesti-síkság

 
 
Phoenix Jótékonysági FutásTúra éve: 20152015.12.21 09:04:40

(Email-ben érkezett rendezõi összegzés.)


Kedves Résztvevõk!

Elõször is szeretnék köszönetet mondani a Phoenix Jótékonysági Futás a Pilis Parkerdõ javára szervezõ csapata nevében (Dia, Laci, Zita, Zsófi)!  Fantasztikus, hogy közel 200-an gondoltátok úgy az Ünnepek elõtt csupán néhány nappal, hogy támogatjátok ügyünket. Örömmel értesítelek Benneteket arról, hogy hozzájárulásaitokból 299.000 Ft gyûlt össze. A pénz sorsáról természetesen továbbra is informálunk Benneteket.

Nagyon örülünk, hogy ennyire sok pozitív visszaigazolást kaptunk és hogy jól éreztétek magatokat, nagyon igyekeztünk megtenni mindent szívvel lélekkel! Aki megörökítette az esemény pillanatait, ne habozzon megosztani velünk albumát facebookon! :)


https://www.facebook.com/events/825575367561391/


Phoenix Jótékonysági Futás a Pilis Parkerdõ javára 2015


Köszönjük, és Kellemes Ünnepeket Kívánunk! :)

 
 
MOCCANJ Városliget!Túra éve: 20152015.10.20 17:58:18

(email-ben érkezett rendezõi beszámoló)


Gyalogos Túranap a Városligetben


2015. október 18.


 A Budapesti Szabadidõsport Szövetség 2015. október 18-án ismét a Világ Gyalogló Napjának nemzetközi eseménysorozat keretében szervezte gyalogos túranapját a Városligetben.


 A BSZSZ tagszervezetei számára kiírt Fõvárosi Szabadidõ Kupa Gyalogos túraversenyen 18 csapat teljesítette a gyalogtúra távját és válaszolt a Városligettel összefüggõ kérdésekre az állomásokon. Az eredmény az elért pontszámok és a táv teljesítésére felhasznált idõ alapján alakult ki. A Fõvárosi Szabadidõ Kupában az Ászgárd SK, míg a Szabadidõ Kupában a szövetséghez idén csatlakozott Zuglói Nyugdíjasok Egészségért SE csapata gyõzött.


A családok és egyéni indulók részére szervezett MOCCANJ Erzsébetváros!, volt az idei MOCCANJ! Próbasorozat utolsó eseménye, ahol a sorozat legalább három eseményén résztvevõk értékes ajándékokat vehettek át.


MOCCANJ Városliget! néven szövetségünk elõször szervezett gyalogos teljesítménytúrát a Budapest Kupa keretében, melyre olyan nagy volt az érdeklõdés, hogy a nevezési lapokból és az térképes igazoló lapokból pluszban kellett gyártanunk a nap során, mert amivel készültünk mind elfogyott. A rendezvényt sikeresen teljesítõ 277 indulónak köszönjük a részvételt és a türelmet!


Eredmények és a rendezvényen készült képek a www.bszszsport.hu oldalon megtaláhatók!


Budapesti Szabadidõsport Szövetség

 
 
Őszi Nyitott BalatonTúra éve: 20152015.10.08 14:14:29

(Rendezõi beszámoló. Forrás: www.balatonriviera.hu)


A marasztaló Riviéra - Nyitott Pince Teljesítménytúra



Nagy sikerrel zárult idén a 2. Nyitott Pince Teljesítménytúra




 Nagy sikerrel zárult idén a 2. Nyitott Pince Teljesítménytúra, a 144 résztvevõ egy rövidebb 15 km-es és egy hosszabb 25 km-es távon élvezhette a Balaton Riviéra gyönyörû panorámáit, a csopaki borvidék kedvelt borait és természetesen a helyiek vendégszeretetébõl is kaphattak egy kis ízelítõt a bátor érdeklõdõk. A rövidebb túrán 111-en indultak, a csodálatos, napsütéses idõ, a minden szinten érezhetõ jó hangulat is hozzájárult talán, hogy a Riviéra borteraszai sokszor órákra marasztalták a vendégeket, így a Nyitott Pince Teljesítménytúra célkitûzése, hogy mindenki érezze jól magát, teljesült. A 25 km-es táv 33 résztvevõje nemcsak a borokkal, de a Nosztori erdõ és a mindenki által felemlegetett Malomvölgy, patak menti csodáival is ismerkedhetett a visszaúton, a leggyorsabbaknak így is 6 óra alatt sikerült teljesíteni a sokszor hegymenetes, de látványaiban kárpótló távot.



A felsõörsi Gelléri pincészettõl indult a túra, ahol teával, frissítõvel kezükben regisztráltak a résztvevõk, majd a Levendula pince csodálatos panorámáján túllendülve, Alsóörsön a Présház borozó, a Gyuri Lángos, majd a Carpaccio étterem nyújtott pecsétpontként egy-egy könnyed pihenõt, frissítõt. Lovasra tovább indulva a Lovas csárda, majd Paloznakon a Papa borozója és a Homola pince teraszain pihenhette ki a túra elsõ részét a csapat, hogy aztán Csopakra érve a Jásdi, Szent Donát, Söptei pincészet híres boraival öblíthessék le az út porát. A rövidebb túra a Söptei pincészetig ért, innen a résztvevõk a transzferbusszal jutottak vissza a kiindulási ponthoz. A hosszabb távot választók a Nádas kút és Csopak érintésével Paloznakon keresztül a Nosztori erdõ vadregényes tájain, a Malomvölgy patak menti ösvényein értek vissza Felsõörsre.



Köszönjük a részvételt és a dicsérõ szavakat, igyekszünk a jövõ évben megrendezendõ Mandula (május) és Nyitott Pince Teljesítménytúráinkkal (október) is emelni a térség nívóját, hogy a környék csodáit ismét együtt fedezhessük fel, jó kedvel, jó borokkal, jó társasággal. Találkozzunk jövõre!



Köszönjük a képeket Lange Lászlónak!

A 25 km-es túra eredményei: Túra eredményei

A Balaton Riviéra Csapata

 
 
EötvösTúra éve: 20152015.06.26 21:45:38

(rendezõi levél)


Kedves EÖTVÖS 30 résztvevõk!


Értesítelek benneteket, hogy a mai naptól felkerült a honlapunkra az „otthon” felejtet Emléklap, és ez által letõlthetõvé vált.


Közvetlen elérési címe: http://eotvos1990.hu/urlapok/emleklap/


Ha véletlenül nem sikerül így elérni, akkor a www.eotvos1990.hu honlap címe rákeresve a jobb oldali oszlopban a Letöltések címszó alatt az Eötvös 30 teljesítménytúra emléklapjára kattintva megnyílik az ablak.


Mind a két módnál ki kell tölteni amind a 3 sort és ez után nyomtatható lesz az Emléklap.


A letöltési lehetõséget 2015. július 31-ig biztosítjuk a résztvevõk számára, ezután levesszük a honlapunkról.


 


Üdvözlettel:


Matolcsi György


egyesületi elnök

 
 
IszkiriTúra éve: 20152015.03.23 23:16:10

Iszkiri 2015 talált tárgyak:


- 1 pár nordic walking bot

- 1 pár kamásli

- 1 pár kesztyû

- 1 db barna sapka

- 1 db fejlámpa


átvehetõk a TTT hétfõnkénti klubnapjain.


 
 
HegyhátTúra éve: 20152015.03.08 19:06:02

A Hegyhát 50 túrák statisztikája 1984-2008.


Készítette: Benke Robert György.

A túra megálmodója és kivitelezõje: Benke Tibor


STATISZTIKAI ADATOK:

A túrákon résztvevõ személyek száma:1382

A résztvevõk abszolút létszáma:2117

–ebbõl nem teljesített:54

–ebbõl teljesített:2063




A részvételi adatok évenkénti bontásban:

–1984-ben:45 fõ45 / 0

–1985-ben:83 fõ82 / 1

–1986-ban:105 fõ105 / 0

–1987-ben:161 fõ156 / 7

–1988-ban:180 fõ179 / 1

–1989-ben:188 fõ188 / 0

–1990-ben:158 fõ158 / 0

–1991-ben:187 fõ174 / 13

–1992-ben:107 fõ107 / 0

–1993-ban:114 fõ113 / 1

–1994-ben:23 fõ16 / 7

–1995-ben:40 fõ38 / 2

–1996-ban:56 fõ55 / 1

–1997-ben:63 fõ63 / 0

–1998-ban:122 fõ118 / 4

–1999-ben:77 fõ77 / 0

–2000-ben:98 fõ90 / 8

–2001-ben:50 fõ50 / 0

–2002-ben:52 fõ49 / 3

–2003-ban:61 fõ60 / 1

–2004-ben:23 fõ22 / 1

–2005-ben:12 fõ12 / 0

–2006-ban:76 fõ73 / 3

–2007-ben:30 fõ30 / 0

–2008-ban:6 fõ6 / 0




A legaktívabb túrázók versenye:

1.Gazdig István (1946), Budapest22 / 1

2.Csali Ferenc (1950), Székesfehérvár11 / 0

Hoffman Ádám (1940), Mezõberény11 / 0

Vágfalvy Béla, Dr. † (1937), Budapest11 / 0

Vincze Zoltán (1967), Oszkó11 / 0

6.Perjési Péter (1975), Vasvár9 / 0

7. Fekete László (1949), Budapest8 / 0

Hermán Emil (1974), Vasvár8 / 0

Hermán Katalin (1978), Vasvár8 / 0

Szép Sándor (1957), Oszkó8 / 0

Tar János (1954), Oszkó8 / 0

12.Kovács István (1972), Oszkó7 / 1

13. Bódis Lajos (1966), Budapest7 / 0

Csali Dávid (1983), Székesfehérvár7 / 0

Németh László (1952), Fonyód7 / 0

Perjési Zsolt (1978), Jánosháza7 / 0

Schermann László (1967), Olaszfa7 / 0

18.Csallóközi Imre (1953), Veszprém6 / 0

Jánosi Flórián † (1914), Szombathely6 / 0

Németh Attila (1974), Vasvár6 / 0

Ódor László (1978), Vasvár6 / 0

Pápai Dóra (1979), Vasvár6 / 0

Samu Piroska (1958), Dunakeszi6 / 0

Szarvas Mátyás (1961), Békéscsaba6 / 0

Váradi László (1951), Mezõberény6 / 0




Települések versenye

(a résztvevõk száma szerint 1984-tõl 2008-ig):

1.Budapest231 fõ

2.Vasvár180 fõ

3.Szombathely119 fõ

4.Székesfehérvár50 fõ

5.Nagykanizsa37 fõ

6.Tatabánya35 fõ

7.Abony34 fõ

8.Püspökmolnári30 fõ

9.Mezõberény27 fõ

Naszály27 fõ

11.Pécs24 fõ

Zalaegerszeg24 fõ

13.Rábahídvég23 fõ

14.Gyõr18 fõ

Kõszeg18 fõ

Veszprém18 fõ

17.Balatonboglár16 fõ

Pomáz16 fõ

19.Békéscsaba14 fõ

Oszkó14 fõ

Rum14 fõ

22.Kaposvár13 fõ

23.Fonyód12 fõ

Mór12 fõ

Zalaszentiván12 fõ

26.Gersekarát11 fõ

Gyõrvár11 fõ

Szeged11 fõ

29.Szolnok10 fõ

A túrákon résztvevõ települések száma:199

 


Résztvevõk életkora évek szerinti bontásban:

legfiatalabblegidõsebbátlag

–1984-ben:106625,36

–1985-ben:86427,14

–1986-ban:96424,78

–1987-ben:95219,43

–1988-ban:107021,80

–1989-ben:87520,82

–1990-ben:87620,75

–1991-ben:87721,74

–1992-ben:107820,18

–1993-ban:107926,35

–1994-ben:115024,78

–1995-ben:128132,68

–1996-ban:115928,36

–1997-ben:125928,33

–1998-ban:126227,13

–1999-ben:125928,31

–2000-ben:116226,87

–2001-ben:105525,46

–2002-ben:115625,88

–2003-ban:136933,11

–2004-ben:146631,00

–2005-ben:175929,75

–2006-ban:136032,78

–2007-ben:116128,20

–2008-ban:156246,50

 


Résztvevõk átlagéletkora (1984-2008):27,10

A Hegyhát-50 történetének legfiatalabb résztvevõje:

A Hegyhát-50 történetének legidõsebb résztvevõje:

Jánosi Flórián † (1914), Szombathely – 1995.

 
 
TTT rendezvények, értekezletekTúra éve: 20152015.02.22 21:48:37

A Teljesítménytúrázók Társasága 2015. évi rendes tisztújító közgyûlése, benne a Teljesítménytúrázók Minõsítési Rendszere (TTMR), az Év Teljesítménytúrázója (ÉVTT) és a Hazai Legjobb Teljesítménytúra 2014. ünnepélyes díjátadók 2015. február 22-én (vasárnap) lezajlottak.



A díjátadót 200 fõ tisztelte meg jelenlétével, míg a TTT közgyûlésén 46 fõ TTT tag vett részt.



Az át nem vett díjazások a hétfõi klubnapokon, vagy a Boldog Bátori László emléktúrán, vagy a Normafa túrán vehetõk át, ezután postán kerülnek kiküldésre.


A díjátadó közgyûlést a szokott helyszínen, Budapest II. kerület, Szent Angéla Gimnázium tornatermében tartottuk. Ezuttal hangosítást is szerveztünk.




A Teljesítménytúrázók Minõsítési Rendszere (TTMR) minõsítésre 436 fõ pályázott, az Év Teljesítménytúrázója (ÉVTT) elismerõ címre 228 fõ nevezett.


A Hazai Legjobb Teljesítménytúra (HALEG) 2014. szavazáson, 204 fõ szavazata alapján, az elsõ a Magashegy teljesítménytúra lett.



Az Év Teljesítménytúrázója címet a nõi kategóriában Õrsi Anna, a férfi kategóriában Dienes Áron érdemelte ki. A pályázók túráinak száma átlagosan 44 túranap/fõ. A legtöbb megtett táv 6216 km, a legtöbb szint 519 345 m volt.



Gratulálunk a TTMR minõsítést elérteknek és az ÉVTT helyezetteknek, pályázóknak!


 


A TTT közgyûlése 2015. február 22-án (vasárnap), a megismételt idõpontban határozatképes volt, 46 fõ TTT tag vett rajta részt.



(Jegyzõkönyv pár napon belül elérhetõ lesz ugyanitt.)


 


A közgyûlés elfogadta:



- Az elnökség 2014. évrõl szóló szakmai beszámolóját.

- Az egyesület 2014. évrõl szóló közhasznúsági beszámolóját.

- Az ellenõrzõ bizottság 2014. évrõl szóló beszámolóját

- Az egyesület 2014. évi költségvetését.

- A számviteli politikát

- Az Év Kerékpáros Teljesítménytúrázója (ÉVKTT) elismerõ cím kiírását

- A TTMR kerékpáros pontszámítás módosítását


A 2015. évi közgyûlés rendes tisztújító közgyûlés is volt egyben.

A TTT tisztségeire a következõ tagok kerültek megválasztásra:


- Elnök: Jakab Annamária

- Alelnök: Fehérvári Máté

- Titkár: Hevér Gábor

- Elnökségi tagok: Strackné Galambos Katalin; Agárdi Péter



- Ellenõrzõ bizottság tagjai: Horváth Á Katalin; Had András; Szórád András

 


A TTMR-ÉVTT-HALEG 2014. díjátadón és a TTT 2015. évi közgyûlésen készült fotók (2015. február 22.)


ÉVTT 2014. évi díjazottjai (Szemán Zoltán fotói) TTMR-ÉVTT-HALEG 2014. díjátadó (hakatica fotói) TTMR-ÉVTT-HALEG 2014. díjátadó, TTT 2015. évi közgyûlés (Fehérvári Máté fotói)

 
 
Városismereti verseny (Pest Megyei Természetbarát Szövetség)Túra éve: 20152015.01.05 11:00:29

(Rendezõi tájékoztatás, visszatekintõ.)


Tisztelt Túrázók!



Elérkezettnek látom az idõt ahhoz, hogy  a városismereti versenyt befejezettnek tekintsem. Ezt a szándékom a Pest Megyei Természetbarát Szövetséggel is egyeztettem.



1980-tól a versenyeket megelõzte  az indigóval készített feladatok, majd stenciles idõszak után következett  a  fényképezés, a kézírást felváltotta a diktafonra mondott feladatok a helyszínen, majd  elérkezett a számítógép használata  a feladatok megírására a fényképek beolvasása stb.,  és jelenleg az okos telefonok idõszaka.  A városismereti versenyek  során volt olyan idõszak amikor a feladatok egy része  irodalomból való felkészülést is jelentett, mert a megoldás csak onnan volt lehetséges.



Felgyorsult  világunkban ez már nem várható el. Az okos telefonok használata sem éri el a városismereti verseny célját.



Így megköszönöm  mind azoknak akik résztvevõi voltak a versenyeknek illetve segítségemre voltak a lebonyolításban.



Természetbarát üdvözlettel:

Georgiades Gáborné

 
 
túra éve: 2014
Zirc 30 túrákTúra éve: 20142015.01.24 18:02:32

Zirc30 avató Mikulástúrák - (rendezõi) Beszámoló

2014. december 14. (vasárnap), 9.00-16.00 óra



Immár harmadik alkalommal rendeztük meg a Szarvaskút15, a Kõkapu10 és a Pintér5 útvonalakon túráikat. A mai rendezvényt az Erdélyi Baráti Kör Egyesület által kijelölt és megfestett körútvonalak avatótúrájaként hirdettük meg.

Sajnálatos módon a december 7-re tervezett idõponttól biztonsági okok miatt el kellett tekintenünk.



A résztvevõk többsége a Teljesítménytúrázók honlapjáról szerzett információt az általunk meghirdetett rendezvényrõl.



Most vasárnap számos túrázni vágyó érkezett már a hivatalos rajt elõtt, ezért nevezéseiket fél 9-tõl kezdtük el. A jelentkezési lapok kitöltése után átvették a kiválasztott útvonalak leírását, egy tesztlapot, valamint tájékoztatást kaptak a szükséges információkról.



Igaz a mikulásnak már elmúlt az aktualitása, így is akadtak olyanok, akik mikulás sapkában, mikulás zsákkal, piros ruhában és egyéb kiegészítõkkel jelentek meg.



Mindhárom útvonalon túráztak a résztvevõk. Idén is a szarvaskúti körútvonalnak volt a legnagyobb keresettsége. 33-an teljesítették a 15 km-es távot, míg a Kõkapu10 és Pintér5-ös útvonalon 17 illetve 16 fõ rajtolt el.



A túrára összességében 61-en neveztek be, közülük 5-en (Csornai Csabáné (15+5), Csornai Edina (15+5), Lampek István (15+5), Szabó Attila (15+5) és Lohrmann Mária (10+5)) két távot is teljesítettek.



Minden korcsoport képviseltette magát a túrán. A legfiatalabb jelentkezõnk 5, míg a legidõsebb 69 éves volt. Mindketten a pintérhegyi körutat választották.



Túrázóink az ország számos pontjáról érkeztek. Meglepetésünkre Szórád András Eger városából tette tiszteletét nálunk. De jöttek jelentkezõk Bakonynánáról, Balatonfüredrõl, Budakalászról, Gyõrbõl, Herendrõl, Környérõl, Lentibõl, Lókútról, Litérrõl, Nemesvámosról, Nagyesztergárról, Székesfehérvárról, Szombathelyrõl, Tapolcáról, Tatáról, Tatabánya, Tolnáról, Veszprémbõl, Várpalotáról, Zalaegerszegrõl és természetesen kis városunkból Zircrõl is.



Megfáradt túrázóink épségben, igaz kicsit sárosan értek vissza a célba, ahol nagy szeretettel vajas/zsíros/lekváros kenyérrel, teával vártuk a õket.



A teljesített táv után senki sem ment el tõlünk üres kézzel, mindenki kapott jelképes ajándékot és természetesen emléklapot.

Külön díjaztuk a legmesszebbrõl érkezõ-, a két távot teljesítõ és a tesztlapot kitöltõ túrázókat.





Túrázóinknak a sár ellenére tetszettek a szép vadregényes utak, a fotózásra is kiváló helyszínek; számukra az erdõk, tavak, források páratlan élményt nyújtottak.

Elismerõen nyilatkoztak a túra megszervezésérõl, az útvonalak kijelölésérõl, a térképes útvonalleírásról. Külön kiemelték az ingyenességet, mivel ez igen ritka a szervezett túráknál.



A Békefi Antal Városi Könyvtár, Mûvelõdési Ház és Stúdió KB köszönetet mond

az Erdélyi Baráti Kör Egyesület tagjainak, akik kijelölték, megfestették az útvonalakat

a VERGA Veszprémi Erdõgazdaság Zrt-nek, valamint a Bakony-Agro Kft-nek akik engedélyezték a területükön való áthaladást, a túraútvonal kijelölését,

a Királykúti Vadásztársaságnak a tájékoztatatásért.

a Zirci Városi Nyugdíjas Klubnak, akik finomabbnál finomabb lekvárjaikkal emelték a túrázók ellátásának színvonalát.



A rendezvényrõl képi dokumentáció a Békefi Antal Városi Könyvtár, Mûvelõdési Ház és Stúdió KB weboldalán és Facebook oldalán található.



A rendezvényrõl a Stúdió KB híradást készít.


Városi Könyvtár   8420 Zirc, József Attila u. 1.  www.zirckultura.hu Tel.: 88/593-810, e-mail: igazgato@zirckultura.hu

Városi Mûvelõdési Ház   8420 Zirc, Alkotmány u. 14.  Tel: 88/414-256, e-mail: kultur@zirckultura.hu

Stúdió KB – Városi Televízió   8420 Zirc, Alkotmány u. 14.  Tel: 88/595-260,  e-mail: studiokb@ktvzirc.hu




 
 
Nagy László Emléktúra a Somlón keresztülTúra éve: 20142015.01.08 16:59:51

(Rendezõi beszámoló)


A 14. alkalommal (2014. május 24-én) megrendezett Nagy László Emléktúráról

Szakosztályunk és a Nagy László Szellemi Öröksége Alapítvány lelkes csapata nagy

gondot fordított az elõkészületekre, melynek része volt a jól használható színes térkép és

az útleírás (itiner) megszerkesztése, sokszorosítása, a kitûzõk, az emléklapok nyomdai

elkészíttetése, az útvonalak szalagozása, a vendéglátáshoz szükséges anyagok

beszerzése, az ellenõrzõ állomások megjelölése, a pontbírók helyszínre szállítása…




Szerencsére, legtöbbünk már sokadik alkalommal veszi ki részét a túra lebonyolításából.

Azt azonban még idén sem mondhatjuk el, hogy minden lehetséges helyzetre azonnal a

legjobb megoldással tudtunk szolgálni. Nehezítette a túrázók zavartalan kalandozását,

hogy a Somlón két helyen útépítési munkálatok zajlottak  szombaton is. Így a túrázók nem

várt útlezárással, munkagépekkel is találkoztak. Szerencsére a rajtba (Somlóvásárhely

vasútállomás) visszaszállítást sikerült megkönnyíteni, az iszkázi falugondnoki busz idén is

rendelkezésünkre állt. Elõzetes terveink ellenére ezért nem kellett körtúrát kiírnunk.




Az idén 30. éve mûködõ Nagy László Emlékház külön is odafigyelt a természetjárókra: az

irodalmi mûsorok, játékok, zsíros kenyér, somlai bor mellé az évfordulóját ünneplõ

emlékház szép kiadványával kedveskedett a teljesítménytúrán résztvevõknek.




A 69 gyalogló közül 28 magyarországi településrõl (Balatonszabaditól Vásárosnaményig)

43-an a 19 km-es, 29-en pedig a 12,5 km-es táv megtételére vállalkoztak. A legifjabb

résztvevõ, aki szülei hátán tette meg a túrát, a 4 hónapos  Tóth Villõ Sára, a legidõsebb

pedig Gaschi Attila 74 éves természetjáró volt. A versenyzõk belülrõl is megtekinthették a

hegy összes kápolnáját s ezeken kívül még számtalan nevezetes helyét a Somlónak és

környékének.

A borongós idõben, szemerkélõ esõben induló május végi túranap végül a résztvevõk és

szervezõk örömére derült ég alatti ragyogó napsütéses pünkösdelõbe fordult.



Magyar Istvánné

a NSE NOSZLOPAKODÓK Természetjáró Szakosztálya nevében

 
 
Budapest Kupa DíjkiosztóTúra éve: 20142015.01.04 19:22:02

Szemán Zoltán fotói a 2015. január 4-i Budapest Kupa díjátadóról





.


Köszönjük a kb. 300 fõ megjelent díjazottnak a részvételt!


A 2014-ben hetedszer megrendezett Budapest Kupa teljesítménytúra mozgalomba 1440 fõ nevezett.

Teljesítõk: 749 fõ (172 fõ gyermek, 577 fõ felnõtt)

Teljesítõk közül kiemelt kategóriás: 113 fõ (2 fõ gyermek, 111 fõ felnõtt)

Teljesítõk közül extra kategóriás: 22 fõ (19 fõ felnõtt, 3 fõ gyermek)

A díjazott teljesítõk összes túranapjainak száma: 10938. Átlagosan: 14,8 túranap/fõ.

2014-ben a díjazáshoz 71 túrából legalább 10 (gyermekeknek 6) túrát, a kiemelt

díjazáshoz legalább 25 túrát, az extra díjazáshoz legalább 50 túrát kellett teljesíteni.

 
 
Fóti-Somlyó 30 / Hát, ez csúcs...!Túra éve: 20142014.12.31 22:10:23

Fóti Somlyó túra képekben. Horváth Katalin fotói.

 
 
Hajagi Tanösvények találkozójaTúra éve: 20142014.11.13 17:05:53

Hajagi Tanösvények Találkozója rendezõi túrabeszámoló

A nyáron átadott Fekete István tanösvény népszerûsítésére szervezett túrát 2014.11.8-án a Hajagi Civil Közösség (HCK) Herendrõl, melyet a VERGA ZRt. és Herend Város Önkormányzata is támogatott, így széleskörû összefogás jellemezte a szervezést. Elkészült elsõ kiadványunk, mely a Hajag környéki túrák hasznos kelléke lehet.

A találkozó elõtt pár nappal már esõvel riogattak az elõrejelzések. Amikor Zalaegerszegi túrázók azt írták, hogy szakadó esõben is jönnek, elhatároztuk, hogy mi is kitartunk mellettük. Jól tettük, mert az esõ nem olvas híreket és nem akart esni, sõt hét ágra sütött a Nap. Fényében még szebben pompázhatott az erdõ arany köntöse. Az országos esõ híre azonban nem növelte az érdeklõdõk számát. De mi jól éreztük magunkat és szerintünk a túrázóknak is szép élményeik lettek. A jól összeszokott rendezõ csapat hamar felállította a tisztáson a központunkat. Készült a tea és a zsíros kenyerek. Volt még idõnk elszaladni a György-forráshoz. Lassan érkeztek az elsõ túrázók, vendégek és tanösvények képviselõi: Pangea egyesület (kék T) Fehérvári Bence, Erdõbirtokosság Dr. Markó Lászlóné és Péti Miklós, Ráktanya Horváth Ferenc (piros T), VERGA Zrt. Kotány György Kabhegyi Erdészeti Igazgató (zöld T), Mag Éva a VMTSZ-tõl, Jánszky László Herend Város Polgármestere.. A szerény megnyitón Kotány úr ismertette a VERGA beruházásait és újabb terveit, melyet örömmel fogadtunk. A jó hír környékünknek, hogy kerékpárút épül Veszprém-Bánd között. A találkozón felmerült egy esetleges konferencia terve a jobb együttmûködés érdekében a környék érdekeltjeinek bevonásával. Közben mûködött az önkiszolgáló büfé, fogytak a kitûzõk és emléklapok. Az Óriás Pöfeteg tanösvényt is megtekintette egy nagyobb létszámú csoport akiket Péti Miklós kalauzolt. Megérkezett a herendi gyerekcsapat is Bakonyiné Erzsike túravezetésével. Jót falatoztak az ifjú túrázók, majd Bácskai Zsuzsa Totó kérdéseire válaszolva apró ajándékokkal gazdagodtak támogatóink jóvoltából. A körtúrázókra még 7km táv megtétele várt, hogy teljesítsék a 20km-es körtúrát és Herendre érjenek.

Köszönet a támogatásért: VERGA ZRt. Herend Város Önkormányzata, Bakony és Balaton Térségi Turisztikai Nonprofit KFT, Külön köszönet a Hajagi Civil Közösség lelkes csapatának (herendi civileknek) a lebonyolításért!

Bácskai Péter HCK, Herend

 
 
Bakony szurdokvölgyei/Bakony FélmaratonTúra éve: 20142014.11.11 08:53:30

Bakony Félmaraton terepfutás eredmények (2014.11.20) letölthetõk.


Statisztika



Bakony szurdokvölgyei:

21 km  77 induló 73 teljesítõ

16 km 28 induló 24 teljesítõ

14 km 31 induló 31 teljesítõ

11 km 0 induló 4 teljesítõ

9 km 8 induló 8 teljesítõ



Bakony Félmaraton terepfutás:

130 induló 130 teljesítõ

 
 
Tata, IVV túranapTúra éve: 20142014.10.13 17:12:26

(Levélben érkezett rendezõi beszámoló.)


VILÁG GYALOGLÓ NAP, IVV TÚRA A VARÁZSLATOS TATÁN



Tatán a helyi önkormányzati hivatal, a Tatabányai Volán SE , a KEM SZÖSZ Természetbarát és Szabadidõsport Szövetség közös rendezésében már a XVI.Világ Gyalogló Nap és IVV Túra megrendezésére került sor.

Tata varázsa továbbra  is ide csábítja a gyalogolni, túrázni kedvelõket, hiszen a gyönyörû õszi napsütésben 304-en/!/   választhattak a 2km, a 4 km és a 10 km között a Cseke-tó és az Öreg-tó partjain,hogy aztán közben vagy utána a helyi látnivalókban is gyönyörködjenek./Ez a létszám az októberi túrák sorában rekordnak számít!/.

A  tatai edzõtábor igen kulturált körülményeket biztosított a rajt-célnak .A rendezõk külön serleggel jutalmazták a legnagyobb létszámban érkezõ Szeghalom túra csapatát/38 fõ/, és  a  tatai Kõkúti általános iskola 5/c osztályát. / A Tatabányai Volán SE 28 fõvel , mint rendezõ szépen kitett magáért/.

A 10 km-es teljesítõket hagyomány szerint a tófarokban zsíros kenyér party várta /igaz volt lekváros kenyér is i/.

A megyei természetbarát szövetség elnöke Horváth Zoltán teljesítmény jelvényeket is t adott át a célban, a soproni Mascher Jenõnek, aki 400.alkalommal teljesített IVV túrát,  a tatabányai Farkas Zoltánnak aki 200.alkalommal vett részt IVV túrán és  3500km-t teljesített, de édesanyja Farkas Ferencné is a 200.IVV túráért kapott jelvényt.

A tatai Nitti Tamás és Nitti Gábor 1000 km-ért vehetett át elismerõ jelvényt a megyei elnöktõl.

A Magyar Szabadidõsport Szövetség  Világ Gyalogló Nap-i pólóját közel ötvenen kapták meg, elsõ sorban gyerekek, családok és az ellenõrzõpontokon  lévõ önkéntesek.

A Világ Gyalogló Nap túráin ingyenes volt a részvétel, nevezési díjat a „kupás” és IVV-s gyaloglóknak kellett csupán fizetni.

Mindenki megkapta a célban kivétel nélkül a túra színes kitûzõjét.

A szeghalmiak túra csapata búcsúzóul úgy köszönt el a rendezõktõl, hogy jövõ tavasszal a márciusi túrára már két busszal fognak jönni/!/.



Fotók: Szeghalmiak a rajtnál,  Kõkúti 5/c-sek a célban, Nitti Tamás és Nitti Gábor IVV „ezredesek”



 
 
KaszóTúra éve: 20142014.06.11 17:49:55

2014. május - Kaszó teljesítménytúra rendezõi összegzés.


Kedves Túrázók!



Köszönjük, hogy részt vettetek a 2014-es, Zöldgömb Sport Klub által 11. alkalommal rendezett

Elõzd meg a kisvasutat! KASZÓ teljesítménytúrán!



Összesen 37 fõ túrázó vett részt a túrán. A 25 km-es távon 14 fõ, a 10 km-es távon 15 fõ, az új 15 km-es távon 4 fõ túrázott, a 15+10 km-t 4 fõ választotta. Mindenki teljesítette a túra valamelyik távját.



A túra idén is része volt a Somogy Megye Teljesítménytúrázója mozgalomnak. A túrát, az eddigiekhez hasonlóan, az Kaszói Erdei Vasút kisvasúti napján tartottuk. Az elõzõ napok rossz idõjárása miatt, a kisvasúti napot kevesebben látogatták.

A szentai távot idén is kiírtuk, a tömegközlekedéssel érkezõkre számítva. Mivel idén mindenki autóval vagy különbusszal érkezett, jövõre inkább a 15+10 km-es távot írjuk ki a 25 km-es helyett.

A Kaszó 10 km-es klasszikus táv változatlan volt, jövõre hivatalosan is bõvülni fog az idén átadott új Marián Miklós tanösvény útvonalával. A tanösvény a Baláta-tó mellett, bürühídon kiépített 500 m-es bemutató útvonal, pihenõhelyekkel és önálló kilátóval.

A 15 km-es táv Kaszó környékének északi részét mutatta meg, a piros kerékpáros útvonalon, illetve a Kûvölgyi halastó mellett a zöld kerékpáros útvonalat követve. A 15 km-es távot még elõzõ év végén jártuk be, a bejáráson is elég sok helyen láttunk vadat. Az itiner térképét még pár helyen pontosítanunk kell, bár nincs túl sok irányváltás az útvonalban, és a piros kerékpáros útvonal táblázása is elfogadható.



A túra reggelén bejártuk a 10 km-es útvonalat, gyalogosan tettük ki az ellenõrzõpontokat a rövid táv útvonalán, amelyek idén is tájfutó bóják voltak, az igazolás pedig matricával történt. Szalagozást késõbb sem tervezünk - a Zöldgömb Sport Klub túrafilozófiájának megfelelõen, ami az itinerben is elolvasható.

A túra 2014-ban is május harmadik hétvégéjére esett, a konkurens túrát, a Baranya-Tolna teljesítménytúrát a túra hetének esõs idõjárása miatt elhalasztották.

A túra elõtti este is esett (Kaposváron), de a Kaszó környéki mély, homokos terepnek ez nem ártott meg. Az utak jól járhatók voltak, a pár komolyabb pocsolyát pedig könnyen ki lehetett kerülni. A túra napján borult idõ volt, de nem esett.



A kisvasúti napon idén is kulturális programok voltak, néptánc csoport, gyerek elõadás, könnyûzenei együttes, énekesek. A kisvasúti napra támogató jegyet lehetett váltani, 500 Ft-ért a kisvasutazás mellé még egy adag gulyás is járt. A túra nevezési díja mindkét távon 200 Ft volt, gyermeknek ingyenes. A túrázók egy része igazolt a Somogy Megye Teljesítménytúrázója mozgalom füzetébe.



Köszönjük Dr. Mészáros Zoltánnak, hogy pontõrként segítette a túra lebonyolítását.

Köszönjük a HM Kaszó Zrt.-nek, hogy a gyalogtúrát a Kaszói Kisvasúti Nap hivatalos programjai közé felvette, a rajt-célhoz a helyszínt biztosította.



Statisztika:

Túranév: Elõzd meg a kisvasutat! Kaszó gyalogos teljesítménytúra

A túra idõpontja: 2014. május 17. (szombat)

Túratávok: 25 (25,2) km, 15 (15.5) km, 10 (10,6) km. Szint: ~10m. Szintidõ: 6/4/3 óra.

Résztvevõk száma: 37 fõ. Célba ért szintidõn belül mindenki.


A következõ egyesületektõl jöttek túrázók: Bánki Donát TE – Ajka, Kanizsai Futóklub - Nagykanizsa, MA-VIK TC - Kaposvár, Meteor TTE - Kaposvár, Olajipari TE - Nagykanizsa, Szent Kristóf Természetjáró Egyesület - Szántód, Teljesítménytúrázók Társasága - Budapest, Zöldpont Életmódklub - Kaposvár. Egyesületet 14-an jelöltek meg, 23-an egyéni vagy családos túrázók.



Települések, ahonnan túrázóink érkeztek: Balatonföldvár, Balatonlelle, Balatonszentgyörgy, Budapest, Csombárd, Dombóvár, Kaposszekcsõ, Kaposvár (10 fõ), Marcali, Nagykanizsa (9 fõ), Öreglak, Pusztakovácsi, Szigetvár, Szõlõsgyörök, Várda.

Túránk leginkább a kaposvári, nagykanizsai túrázók és a környezõ megyék túrázói között népszerû, "regionális" jellegû teljesítménytúra.  


Távok szerint: 25 km: 14 fõ, 15+10 km: 4 fõ, 15 km: 4 fõ, 10 km: 15 fõ.

Életkor szerint: 0-10 év: - fõ, 10-20 év: 3 fõ - 8 %, 20-30 év: 6 fõ - 16 %, 30-40 év: 9 fõ - 24 %, 40-50 év: 5 fõ - 13 %, 50-60 év: 8 fõ - 21 %, 60 év felett: 6 fõ - 16 %. Legidõsebb teljesítõnk: 67 éves. Rajtidõk: 8:00-8:20 (Szentáról): 15 fõ - 40 %, 9:00: 4 fõ - 10 %, 9:01-9:59: 10 fõ - 27%, 10:00 után: 8 fõ - 21 %. (Rajtidõk: 8:20 a hosszútávon, 9:00-11:00 a rövidtávon.)


Szeretettel várunk mindenkit jövõre, 2015-ben is!



Köszönettel:

Fehérvári Máté és Mészáros Gabriella rendezõk (efemm@hotmail.com) Reck Szilvia, Zöldgömb Sport Klub, elnök

Kérünk, hogy írd meg a véleményed, élményeid, túrabeszámolód a túráról a TTT túrabeszámolók fórumára !

(http://www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu/beszamolo?a=a&id=105

 
 
Erőss Zsolt emlékére - EZS nemzetközi teljesítménytúraTúra éve: 20142014.06.02 14:37:54

A Hazajáró forgatott az Erõss Zsolt teljesítménytúrán Gyergyóban.





Hagymás-hegység II. - Erõss Zsolt és Kiss Péter emlékére

Hagymás-hegység II. - Erõss Zsolt és Kiss Péter emlékére

 
 
Kakukkhegyi Hullámvasút/Kakukkhegy Éjjel/Joker/DettoTúra éve: 20142014.05.11 13:39:48

Kakukkhegyi Hullámvasút (2014. május 11.)


Akit nem riasztott le a reggeli esõ, az igazán kellemeset túrázhatott.

Reggel hét körül még javában esett, de a met.hu-n láttam, hogy 2-3 óra alatt átvonul az esõfelhõ-sáv a Budai-hegység felett. A rajban is esett, úgyhogy a bakancs, esõkabát felszerelést választottam.

Az itiner javult a korábbi túrák óta, a szöveges leírás kiváló, a résztáv táblázat is. A térkép sem rossz, azonosítható rajta az útvonal és az iránya is, csak még fel kellene tenni rá a turistajelzéseket. Végül is a szöveges leírás alapján mentem végig, meg néha ránéztem a GPS-re. A terepen a jelzések kifejezetten jók voltak.

A rajtban hatan rajtoltattak, láthatóan nagyobb létszámra is fel voltak készülve. A rajt-cél hely tökéletes volt. A Zoli ABC-ben reggeli KV-val indítottam, majd ezzel is fejeztem be a túrát. Legközelebb kipróbálom a hûtõben látható házi sörök valamelyikét is, de most sajnos autóval voltam.

A túra az össz. szint jelentõs részét (200m-t) az elsõ 4km-en letudta, bár ehhez fel kell kapaszkodni a Kolacskovszky th. mellé. A 16km-es távon voltam, ez a Piktortégla-üregek - Szent Mihály Szikla - Makkosmária - Virág-völgy - Csacsi-rét - Csillebérc útvonalon haladt, majd vissza ismét a th. mellé, a rövid távhoz, és a körséta másik ágán le az Irhás-árokhoz.

Az útvonal szép, ha nem esik, akkor van látnivaló és panoráma bõven. A terep nem volt veszélyesen sáros, rosszabbra számítottam.

Emberes EP volt Makkosmárián (szolgáltatás nápolyi), és Csillebércen (szõlõcukor), ezen kívül két felírós, kódos EP-t kellett még érinteni.

10-11 óra között az esõ is elállt, sõt a túra végén még a nap is sütött pár percig. Délre igazán jó idõ lett, talán jobban járt az, aki az esõ után indult.

Újabb pecsétet szereztem a Budapest Kupa füzetbe. (A rendezõknél pedig hagytam pár példányt, úgyhogy a következõ Sarokkõ túrákon is hozzá lehet majd jutni a kupafüzetekhez.) A díjazás kitûzõ és színes oklevél volt.

A 15,6 km / 442 m 3:15 alatt sikerült, szántódi túratársam jó tempót diktált.

A célban zsíros, vajas, lekváros, nutellás kenyér várt, szörppel és szódával, az ABC udvara és kertje jó helyszín volt a túrához.

Köszönöm a rendezést!

 
 
AlmamellékTúra éve: 20142014.05.05 09:48:29

2014. Almamellék teljesítménytúra rendezõi összegzés.



Kedves Túrázók!



Köszönjük, hogy részt vettetek a 2014-es, Zöldgömb Sport Klub által 16. alkalommal rendezett Elõzd meg a kisvasutat! - Almamellék teljesítménytúrán!



Összesen 30 fõ túrázó túrázott (ez a létszám a 2013-as 65 fõ résztvevõhöz képest gyengébb, 46%-os részvétel). A 25 km-es távon 7 fõ, a 15 km-es távon 12 fõ, 10 km-es távon 11 fõ túrázott. 1 fõ kivételével (10-es távon) mindenki teljesítette a túrát a vállalt távon.



Az Almamellék túra idén is része volt a Baranya Megye Teljesítménytúrázója mozgalomnak.

A túrát az eddigiekhez hasonlóan, az Almamelléki Kisvasút napján , 2014. május elsõ hétvégéjének szombatján tartottuk, így a túrázók választhatták a kisvasúttal kombinált rövid távot is.



A túra útvonalán nem változtattunk, a tavalyihoz hasonlóan Sas-rétet, az erdei iskola melletti Tanösvény és az Almás-forrást, valamint Terecsenyt, illetve a leghosszabb távon Bõszénfát kellett érinteni. Az útvonal nagyrészt jelzett turistaúton vezetett, Sas-rétig pedig a Hársas-út és a kisvasút nyomvonala választható volt (a sáros terepviszonyok figyelembe vételével). Szalagozást a jövõben sem tervezünk - a Zöldgömb Sport Klub túrafilozófiájának megfelelõen, ami az itinerben is elolvasható.



A túra 2014-ben május elsõ hétvégéjére esett, így a túrának konkurenciája a Dél-Dunántúlon a Mecsek teljesítménytúra volt.

A túra hetében és a megelõzõ napon is esett, és a várható idõjárás a túra napjára nagyobb mennyiségû csapadék volt. Az esõs idõ sokakat elriaszthatott a túrától. Végül délelõtt nem esett, kora délután pedig nagyjából egy fél órát. A terepen a túrázók meg is áztak, és a régi vasút nyomvonalán a magas fû sem volt ideális a (száraz) túrához.



A nevezési díj 200 Ft volt, gyermeknek ingyenes. A kisvasúti napon a kisvasúti jegy díja is csak fele volt a szokásosnak. A túrázók közül csak páran igazoltak a Baranya Megye Teljesítménytúrázója füzetébe.



Pontõrünk Terecsenyben: dr. Mészáros Zoltán, köszönjük a segítségét!

Köszönjük a Dél-Zselic természetbarát Klubnak, hogy a terecsenyi Zrínyi kulcsosháznál helyet biztosítottak az ellenõrzõ állomásunknak és Bõszénfán a Kanyar Fagyizónak, hogy az ellenõrzõ pontunkat kihelyezhettük!

Köszönjük a Mecsekerdõ Zrt.-nek, hogy a gyalogtúrát az Almemelléki Kisvasúti Nap hivatalos programjai közé felvette, a rajt-célhoz a helyszínt biztosította.



Statisztika:

Túranév: Elõzd meg a kisvasutat! Almamellék gyalogos teljesítménytúra

A túra idõpontja: 2014. május 3. (szombat)

Túratávok: 25 (24,4) km, 15 (16,1) km, 10 (11,3) km. Szint: 358/254/197 m. Szintidõ: 6/5/4 óra.

Résztvevõk száma: 30 fõ. Célba ért 1 fõ kivételével mindenki.

A következõ egyesületektõl jöttek túrázók: Meteor Természetbarát Turista Egyesület – Kaposvár.

Egyesületet 4-en jelöltek meg, 27-en egyéni vagy családos túrázók.

Települések, ahonnan túrázóink érkeztek: Budapest, Dabas, Kadarkút, Kaposfõ, Kaposmérõ, Kaposvár (16 fõ), Nagybajom, Székesfehérvár, Szulok, Taszár.



Távok szerint: 25 km: 7 fõ – 23%, 15 km: 12 fõ – 40%, 10 km: 11 fõ – 36%.

Életkor szerint: 0-10 év: 1 fõ - 3 %, 10-20 év: 5 fõ - 16 %, 20-30 év: - fõ - 0 %, 30-40 év: 10 fõ - 33%, 40-50 év: 4 fõ - 13 %, 50-60 év: 7 fõ - 23 %, 60 év felett: 3 fõ - 10 %.

Legidõsebb teljesítõnk: 74 éves.

Rajtidõk: 8:00: 8 fõ - 26 %, 8:01-9:00: 14 fõ - 46 %, 9:01-11:00: 8 fõ - 26 %.



Szeretettel várunk mindenkit jövõre, 2015-ben is!



Köszönettel:

Fehérvári Máté és Mészáros Gabriella rendezõk (efemm@hotmail.com)

Reck Szilvia, Zöldgömb Sport Klub, elnök



Kérünk, hogy írd meg a véleményed, élményeid, túrabeszámolód a túráról a TTT túrabeszámolók fórumára !

(www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu/beszamolo?a=a&id=58)

 
 
Mesztegnyő - KakTúra éve: 20142014.05.02 13:20:38

 


2014. Mesztegnyõ – Kak teljesítménytúra rendezõi összegzés.


Kedves Túrázók!


Köszönjük, hogy részt vettetek a 2014-es, Zöldgömb Sport Klub által 13. alkalommal rendezett


Elõzd meg a kisvasutat! Mesztegnyõ - Kak teljesítménytúrán!

Összesen 142 túrázó vett részt a túrán (ez a létszám a 2013-as 97 fõ résztvevõhöz képest szép, 46%-os növekedés). A végig gyalogos 25 km-es távon 45 fõ, a kisvasúttal kombinált, idén új 20 km-es távon 17 fõ, a 10 km-es távon 80 fõ túrázott. Mindenki teljesítette a túra valamelyik távját, öten átneveztek menet közben a 25-ösrõl a 10-es távra.

A Mesztegnyõ – Kak túra 2014-ben is része volt az elõzõ évben indult Somogy Megye Teljesítménytúrázója mozgalomnak és az Észak-Somogy Teljesítménytúrázója Kupának is. A szép részvételi létszám ellenére idén mindenkinek jutott a túra díjazásából, az oklevélbõl és a kitûzõbõl.


A túrát az eddigiekhez hasonlóan, a Mesztegnyõi Erdei Vasút kisvasúti napján, 2014. május elsején tartottuk, így a 10 és 20 km-es távot választók kedvük szerint összeköthették a gyalogos teljesítést kisvasutazással is.


A távokon felírós (leolvasós) feladatot tartalmazó ellenõrzõpont idén csak Somogyfajszon, az Õskohó Múzeumnál volt. Sajnos a múzeum idén sem volt nyitva. Személyzettel mûködõ állomás került Felsõkakra, Libickozmára és Kopár-pusztához is. Az igazolófüzetben megtalálható térképvázlat és részletes szöveges leírásnak köszönhetõen senki sem tévedt el. A túrát áprilisban, Húsvétkor bejártuk. Szalagozást a jövõben sem tervezünk - a Zöldgömb Sport Klub túrafilozófiájának megfelelõen, ami az itinerben is elolvasható.


A túra 2014-ben is a május elsejei ünnepnapra (csütörtökre) esett, így a túrának konkurenciája a Dél-Dunántúlon nem volt.


A mesztegnyõi kisvasút mentén idén komolyabb turisztikai fejlesztések zajlottak az Országos Kék Kör Dél-Dunántúli Régióját érintõ projekt részeként. A Búsvári-halastó mellett madármegfigyelõ kilátó és tanösvény épült, Mesztegnyõ kisvasúti végállomás mellett esõbeálló, Kak-pusztán új természetõr ház és új tanösvény létesült Eltûnt Puszták Nyomában néven. (Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság - E-tanösvények)


Az idõjárás tökéletes volt, leginkább napsütés, 15-20 fok körüli tavaszi meleg. A túra hetében többször is esett az esõ, elõzõ nap is, ami a homokos talajnak köszönhetõen nem okozott problémát. Szerencsére a délutáni esõk is éppen elkerülték a túra mezõnyét.


A kisvasút a túrázókat ezen a napon a Szúnyogvárnál kialakított megállóig vitte, a kiírt távok már ennek megfelelõen tartalmazták a túra pontos táv és szint adatát. A nevezési díj 200 Ft volt, gyermeknek ingyenes. A túrázók többsége igazolt a Somogy Megye Teljesítménytúrázója mozgalom füzetébe, õket szeretettel várjuk a május 17-i kisvasutas gyalogtúrán Kaszón is.


 


Pontõrünk Libickozmán: dr. Mészáros Zoltán, Felsõkakon: Pintér Zsuzsanna és Fülöp Zoltán, köszönjük a segítségüket!


Köszönjük a Sefag Zrt.-nek, hogy a gyalogtúrát a Mesztegnyõi Kisvasúti Nap hivatalos programjai közé felvette, a rajt-célhoz a helyszínt biztosította.


A www.sefag.hu/erdeivasut honlapon elolvasható a Mesztegnyõi Állami Erdei vasút története, a www.geocaching.hu/caches.geo?id=3377 honlapon pedig a környékrõl, a megszûnt falvakról lehet olvasnivalót találni.


 


Statisztika:


Túranév: Elõzd meg a kisvasutat! Mesztegnyõ - Kak gyalogos teljesítménytúra


A túra idõpontja: 2014. május 1. (csütörtök)


Túratávok: 25 (25,7) km, 20 (21,4) km, 10 (13,6) km. Szint: ~20m. Szintidõ: 7/7/4 óra.


Résztvevõk száma: 142 . Célba ért mindenki, a 25-ös távon 1 fõ szintidõn kívül, valamint 5 fõ lefelé átnevezett 10km-re.


A következõ egyesületektõl jöttek túrázók: Bánki Donát TE - Ajka, Delta TE – Dombóvár, Fekete Bárány Természetjáró Egyesület - Pécs, Hangulat Szabadidõs Sport Egyesület - Dombóvár, Gyöngyvirág TE - Székesfehérvár, Honvédség és Társadalom Baráti Kör (HTBK), Kanizsai Futóklub – Nagykanizsa, Mátyás Király Gimnázium Fonyód – Fonyód, Meteor Természetbarát Turista Egyesület - Kaposvár, Ösvénytaposó Baráti Társaság – Budapest, Természetvédõ Turisták Somogyért Egyesület - Kaposvár (10 fõ), Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület (PITE), Pucúttnyúl SE - Székesfehérvár, SZKTE - Szántód, TCS, Teljesítménytúrázók Társasága - Budapest, Zöldpont Életmódklub - Kaposvár


Egyesületet 46-an jelöltek meg, 96-an egyéni vagy családos túrázók.


Települések, ahonnan túrázóink érkeztek: Balatonboglár, Balatonlelle, Balatonszabadi, Balatonszárszó, Balatonszentgyörgy, Böhönye, Budapest (12 fõ), Dombóvár, Döbrököz, Ecseny, Érd, Esztergom, Fonyód, Gyál, Kaposfõ, Kaposszekcsõ, Kaposvár (39 fõ), Marcali (11 fõ), Nagybajom, Nagyberki, Nagykanizsa, Nemesvid, Pécs, Siófok, Szántód, Szár, Székesfehérvár, Szenna, Szigetvár, Várda, Várpalota, Zalaegerszeg.


Túránk leginkább a kaposvári túrázók és a környezõ megyék túrázói között népszerû, "regionális" jellegû teljesítménytúra.


 


Távok szerint: 25 km: 45 fõ – 31%, 20 km: 17 fõ – 12%, 10 km: 80 fõ – 56%.


Életkor szerint (133 fõ adta meg): 0-10 év: 8 fõ - 6 %, 10-20 év: 10 fõ - 7 %, 20-30 év: 17 fõ - 8 %, 30-40 év: 33 fõ - 25 %, 40-50 év: 31 fõ - 23 %, 50-60 év: 23 fõ - 17 %, 60 év felett: 11 fõ - 8 %.


Legidõsebb teljesítõnk: 85 éves.


Rajtidõk: 7:30-8:00: 28 fõ - 20 %, 8:01-9:00: 60 fõ - 42 %, 9:01-10:00: 47 fõ - 33 %.


A 25 km-es (25,7 km) táv legjobb ideje: 2 óra 45 perc.


 


Szeretettel várunk mindenkit jövõre, 2015-ben is!


 


Köszönettel:


Fehérvári Máté és Mészáros Gabriella rendezõk (efemm@hotmail.com)


Reck Szilvia, Zöldgömb Sport Klub, elnök


 


Kérünk, hogy írd meg a véleményed, élményeid, túrabeszámolód a túráról a TTT túrabeszámolók fórumára !


(http://www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu/beszamolo?a=a&id=83)


 

 
 
GerecseTúra éve: 20142014.04.24 21:06:37

Rendezõi összegzés. Forrás: Magyar Természetjáró Szövetség


 


Idén a Gerecse 50 mellett már három távon is indulhattak a teljesítménytúrázók, ugyanis a szervezõk a 30km-es távot is a program részévé tették.





 

A legnépszerûbb továbbra is az 50 kilométeres etap, amelyen az idén 2884-en indultak. Ugyanezen a távon tavaly "csupán" 2552-en vettek részt.






A második favorit a 20 kilométeres teljesítménytúra lett, itt kereken 2300 természetjáró startolt. A 10 kilométeren 1149-en, míg az új, 30 kilométeres távon 759-en rótták a Gerecse túraösvényeit.



A rendezvény fõ rendezõi a KEM SZÖSZ Természetbarát Szövetség és a Magyar Természetjáró Szövetség voltak, együttmûködö partner Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata, névszponzora a Decathlon, társrendezõje a Tatabányai Városi Szabadidõsport Szövetség.



A túrákat 190 önkéntes munkája segítette, a Vulkán TSE, a Tatabányai Volán SE, az Eötvös J. Gmnázium és a Kõkúti Általános Iskola tagjai.






Melletük az MTSZ munkatársai is jelen voltak, akik az adafeldolgozásból vették ki a részüket.






Gyõri Tamás, az MTSZ igazgatója személyesen is részt vett a szervezõ munka irányításában és végrehajtásában.



Az egységes jelzésrendszert felújította az Erõmû SE, a Tatabányai Volán SE, a Vulkán TSE és a TAC.

Az IFELORE elsõsegélynyújtói 11 állomáson álltak rendelkezésre és segítettek minden rászorulón.



Az Észak-Dunántúli VÍZMÛ hat helyen biztosított lajtos kocsiban ivóvizet.

Az összesen 15 ellenõrzõ állomás közül 12 helyen volt valamilyen szolgáltatás.

Bevált az az ötlet is, hogy a rajtnál mindenkinek kiosztott üditõ flakonja pohárként is szolgált, sõt aki vissza hozta, Túró Rudit kapott ajándékba. A vértestolnai grátisz frissitõ állomáson a zsíros kenyér és szóda is nagy sikert aratott, de az utközbeni mûzliszelet, az alma és szörp is népszerû volt.






Csak a lábnyomodat hagyd az erdõben” szórólapos program is sikert hozott. A Vértesi Erdõ Zrt. a környezetvédelem szem elött tartása mellett az erdei utakat rakta rendbe, a hulladékot begyüjtõknek 500 ajándékot biztosított (Gerecse 50 cimkés mézet, faszenet csomagban és poharas virágot).



A számítógépes feldolgozás illetve a technika is néha gondok elé állította a kezelõket és türelemre intette a résztvevõket, hiszen ki gondolta volna, hogy hajnali 5 óra után közel ezer jelentkezõ jelzi, hogy 6.00-kor bizony útnak akar indulni, illetve a nyomtatók is belefáradtak a 7-ezres oklevél példányszám készítésébe. Szerencsére ezt a dilemmát Németh Csaba az MTSZ Gerecse fõrendezõje és Kopa Rajmund technikai vezetõ frappánsan megoldotta azzal, hogy bejelentették a várakozó tömegnek, a turistamagazin.hu oldalról otthon is kinyomtathatják az oklevelet!



A Jubileum Park ismét bizonyitotta legendás vendégszeretetét a példás renddel és a sok sok programmal (törpi tura, Decathlon Játék Park, sportbemutatók, egészségügyi és életmód tanácsadások, egészségprogramok stb.).



A résztvevõk mindegyike az MTSZ ajándékát, a Turista Magazin legfutóbbi számát is megkapta ajándékba. A túrával teljesíteni lehetett a Cartographia Kupa és az Észak-Dunántúli Kupa feltételeit és természetesen beszerezhetõk voltak az Országos Kéktúra Gerecsét érintõ 4 igazoló bélyegzései, valamint az IVV túrák bélyegzései is.



Az eddig mind a 32 Gerecse 50 túrát teljesítõ sporttárs mindegyike elindult a 33. túráján is, és sikerrel beérkezett a szintidõn belül, vagyis továbbra is nyolcan vannak a százszázalékosok. Részükre a rendezõk ismét kiemelt jutalmazást biztosítottak. A Decathlon fõdíját, egy rendkívül értékes kerékpárt, sorsolás útján a vértesszölösi Krenner Antal nyerte, további 3 fõnek vásárlási utalványt adtak, a többi 4 fõnek pedig a KEM SZÖSZ biztosított szintén vásárlási utalványt. A díjakat Schmidt Csaba, Tatabánya polgármestere, Ablonczi Katalin képviselõ, Borsai Ágnes, a Decathlon kommunikációs osztályának vezetõje, valamint Horváth Zoltán, a megyei természetbarát szövetség elnöke adta át.



A túrát immáron sokadszor teljesítette dr. Völner Pál, országgyûlési képvielõ és megjelent, valamint nevezett a 20 km-es távra Horváthy Lóránt, a KEM SZÖSZ elnöke is.



Az idén elõször lehetett 30 km-es résztávon is indulni. A 759-es részvételi szám mögött érdekes dolog fedezhetõ fel, hiszen a 10 és 20 km-esek létszáma megközelitõleg ennyivel csökkent. A feltételezés szerint bevált a korábbi kezdeményezés, hogy fokozatosan vegyenek részt a különbözõ távokat választva a túrázók a Gerecse túrákon, így „szoktathatják” magukat a majdani 50 km-hez. A rendezõk csak erre a napra kértek engedélyt az Által-ér menti kerékpárút használatára is, bár aki tehette inkább mellette gyalogolt. Ez többször nem fordul elõ, jövõre már az Által-ér másik partján lesz a hivatalos útvonal kijelölve.



Abban teljesen egyetértettek a fõrendezõk, a szervezõk, hogy az online nevezést tökéletesiteni kell a túrázók érdekében, és abban is, hogy a 2015-ös XXXIV. Gerecse 50 túra szervezõ bizottságának már idén április végén vagy május elején meg kell határoznia a fõ feladatokat és elkészíteni a túrák mindenre kiterjedõ kiírásait. Ebben a gerecse50.hu valamint a turistamagazin.hu honlapok is megadnak minden támogatást.



A túrán végig jelen volt a Turista Magazin online szerkesztõsége is.

A beszámoló elsõ része.

A beszámoló második része.



Korábban:

- esemény a naptárban

- bemutatkoztak a pontok õrei közül néhányan

- online regisztrációval gyorsabban lehetett indulni.






MTSZ, Turista Magazin
 
 
TTT rendezvények, értekezletekTúra éve: 20142014.02.23 23:47:02

A Teljesítménytúrázók Társasága 2014. évi rendes közgyûlése, benne a Teljesítménytúrázók Minõsítési Rendszere (TTMR), az Év Teljesítménytúrázója (ÉVTT) és a Hazai Legjobb Teljesítménytúra 2013. ünnepélyes díjátadók 2014. február 23-én (vasárnap) lezajlottak.

A díjátadót 200 fõ tisztelte meg jelenlétével, míg a TTT közgyûlésén 51 fõ TTT tag vett részt.

Az át nem vett díjazások a hétfõi klubnapon vagy a Normafa túrán vehetõk át, ezután postán kerülnek kiküldésre.


A díjátadó közgyûlést a szokott helyszínen, Budapest II. kerület, Szent Angéla Gimnázium tornatermében tartottuk.

A Teljesítménytúrázók Minõsítési Rendszere (TTMR) minõsítésre 374 fõ pályázott, az Év Teljesítménytúrázója (ÉVTT) elismerõ címre 239 fõ nevezett.

Az Év Teljesítménytúrázója címet a nõi kategóriában Õrsi Anna, a férfi kategóriában Rudolf István érdemelte ki. A pályázók túráinak száma átlagosan 36 túranap/fõ. A legtöbb megtett táv 8005 km, a legtöbb szint 244 642 m volt.

Gratulálunk a TTMR minõsítést elérteknek és az ÉVTT helyezetteknek, pályázóknak!


A TTT közgyûlése 2014. február 23-án (vasárnap), a megismételt idõpontban határozatképes volt, 51 fõ TTT tag vett rajta részt.

(Jegyzõkönyv pár napon belül elérhetõ lesz ugyanitt.)


A közgyûlés elfogadta:

- Az elnökség 2013. évrõl szóló szakmai beszámolóját.

- Az egyesület 2013. évrõl szóló közhasznúsági beszámolóját.

- Az ellenõrzõ bizottság 2013. évrõl szóló beszámolóját

- Az egyesület 2014. évi költségvetését.

- Az Egyebek pontban határozati javaslatban a közgyûlés megszavazta, hogy a TTT elnöksége dolgozzon ki és terjesszen a következõ közgyûlés elé javaslatot az „Év Kerékpáros Teljesítménytúrázója” elismerõ cím elindításáról.


A TTMR-ÉVTT-HALEG 2013. díjátadón és a TTT közgyûlésen készült fotók (2014. február 23.)

TTMR-ÉVTT-HALEG 2013. díjátadó fotók






 


Eredménylisták és a közgyûlésre készített szakmai, számviteli, közhasznúsági anyagok:


Teljesítménytúrázók Minõsítési Rendszere (TTMR) összesített eredmények 2013-2012-2011-2010-2009-2008

Év Teljesítménytúrázója 2013 eredmények

Hazai Legjobb Teljesítménytúra 2013 eredmények


Közgyûlési meghívó a 2014.02.23-i rendes közgyûlésre

Egyszerûsített beszámoló és közhasznúsági melléklet a 2013. évrõl

Költségvetés 2013. évrõl terv és tény, 2014. évi terv

Rendezvények 2013. évi költségei és 2014. terv

Az elnökség szakmai beszámolója a 2013. évrõl

Javaslat az „Év Kerékpáros Teljesítménytúrázója” elismerõ cím alapításának elõkészítésérõl

Tájékoztatás az új Polgári Törvénykönyv változásáról



 

 
 
túra éve: 2013
DÖKE / Baranya kerékpártúrákTúra éve: 20132014.04.17 11:29:25

Rendezõi beszámoló. Forrás.



92 fõ tekert a DÖKE májusi kerékpártúráján (05.25)


Idén május 25-én 10. alkalommal rendeztük a szokásos tavaszi teljesítmény túránkat. Új útvonalon és 25, 50, 75, 100 km-es távokon. 120 fõre számítottunk, de a változékony idõ miatt kicsit kevesebben jöttek.


 A 25 km-en 33-an,

    50 km-en 25-en,

    75 km-en   4-en,

    100km-en 30-an,


így összesen 92-en indultak és teljesítették a távokat a szint idõn belül, amiért szép kitûzõket kaptak. A legfiatalabb 4, a legidõsebb 60 éves volt, a legmesszebbrõl Kiskõrösrõl jöttek, amiért egy-egy pizzát kaptak.


Az útvonal szinte mindenkinek tetszett. A pontõrök és a segítõk ügyesek és kedvesek voltak! Még az idõjárás is kegyes volt hozzánk, mert sikerült nagyobb esõ nélkül megúszni ezt a napot.


A jubileumi túra alkalmából az elõnevezõknek emblémázott pólóval kedveskedtünk.




További képek a DÖKE Facebook-oldalán ITT és a DÖKE túrakerékpáros szakosztály facebook-oldalán ITT.


A rendezvény a MOB támogatásával valósult meg. A rendezvényt az Emberi Erõforrás Minisztérium támogatta. 


 
 
1000 Miles AdventureTúra éve: 20132013.10.08 09:57:40
A 2013-as rendezésen 125 MTB kerékpáros (119 férfi és 6 női induló) és 4 fő gyalogos/futó (3 férfi és 1 női induló) indult.

A leggyorsabb kerékpáros (Jan Tyxa - 1976) ideje 8 nap 2 óra 17 perc.

A gyalogosok közül egyedül Rudolf István ért célba. Ideje 17 nap 14 óra 0 perc (422 óra).

Cikk az sportgeza.hu-n: 1600 km, de nincs semmi, ami megállítana

 
 
Kisgyóni KerekesTúra éve: 20132013.09.14 22:48:14

Kisgyóni Kerekes 41 MTB

(2013. szeptember 14.)

Az eddigi években is volt kerékpáros rendezvény a Fejér Megyei Természetbarát Találkozón, szerencsére év közbeni szervezéssel, most sem maradt el. A túra elõtt két nappal eldöntöttem, hogy ha már megyünk Kisgyónba, akkor legyen a 41km-es MTB táv, mivel az a legrövidebb :) a rendes távok között, és olyan útvonalakon jár, amiket korábban csak a Táncsics túráról ismerhettem.

Reggel Pestrõl indultunk, nekem elég korán, az autó tetején a bicajommal, aminek idén ez már a második túrája volt (az elsõ a Pest Határán). A Találkozó megnyitójáról (TeTeTe-Gyöngyvirág kh.) is csak pár percet késtünk, úgyhogy a hivatalos rajtidõ környékén el tudtam indulni. A kapuig, ahol konstatáltam, hogy a kerekekbe fújni kell egy kis levegõt, ha túrázni szeretnék velük. Ezután csatlakozott hozzám az MTB táv másik résztvevõje (ketten indultunk összesen ezen a távon).

Az esõ már Pesten is esett, és Kisgyónban is, és egész nap, csak késõ délutánra állt el. Emiatt a terepviszonyok nem voltak ideálisak. A kiírásban szereplõ erdei, illetve murvás utakat nyugodtan ki lehet egészíteni a szántók közötti földutakkal - esõben, felázott talajon nem mindegy, bár a kiírásban szerepelt, hogy tapasztaltabb MTB-s túrázóknak ajánlják e távot.

Az útvonal maga szerintem kiváló és gyönyörû, nagyon sokat megmutat a Keleti-Bakonytól északra található bakonyaljai részbõl. A túrának csak az elsõ pár kilométere aszfalt Bakonycsernyéig, és a vége Bakonycsernyén belül, illetve innen vissza Kisgyónba, útközben a túra érdemi része bizony terepen vezet. Jelzett turistaút csak a Súr és Csatka közötti füves és földút, úgyhogy majdnem a túra egésze szalagozással volt jelölve. A szalagozás számomra jól követhetõ, tökéletes volt, azt kellett csak elfogadni, hogy amelyik elágazásban nincs szalag, ott letérés sincs a (nagyjából) egyenes irányhoz képest.

Súrig már háromszor álltunk meg a sár miatt, az agyagos föld fûvel és gazzal keveredve annyira hozzátapadt a kerekekhez és a bicajhoz, hogy a kerekek már nem forogtak el, így tolni sem lehetett. A súri kocsmában a túratárs úgy döntött, hogy neki ennyi elég volt a terepezésbõl. Õ a 41km-re elõzetesen három órát szánt, és mivel az elsõ 12km-re másfél óra kellett, nem ért volna be idõre. Én lelkes voltam, és eléggé elszánt, hogy ha már eljöttem, akkor meg is csináljam a választott távot az eredeti útvonalon.

Csatkára jól járható volt a földút, a felázott emelkedõket kivéve tekerhetõ is. Itt ellenõrzõ kédés volt. A csatkai búcsújáró helyet még az egyik Táncsics túrán kedveltem meg. Iható és jóízû a Szent-kút forrása, rendben tartott a környéke (a múlt heti nagybúcsú nyomai persze látszottak), rajtam kívül senki sem volt a kegyhelynél. Az esõ itt is esett, viszont ekkor még fogtak a fékjeim.

A  túra következõ részét másfelé gondoltam elõzetesen, elég sokat mentünk erdõben, erdei füves úton (ami jól tekerhetõ volt). Csetény kicsit nehezen akart szembejönni, és itt többször is kifogtam ismét komplett kerékpártisztítást.

Amikor elértem a falut, akkor hívtak a pontõrök, hogy várnak rám a presszóban, merre vagyok. A falu szélén ismét komplett 5-10 perces bicajtakarítás után rájöttem, hogy a sáros felniken már alig fognak a fékjeim, talán a bovdenek is kilazultak, így a laza aszfaltos gurulás helyett a faluban a lejtõkön is csak toltam. Itt jöttem rá, hogy az alattam lévõ technika ilyen terepviszonyokra már kevés, esõben és sárban tárcsafék kell. Sajnos a faluban kékkutat sem találtam, hogy lemoshassam a kerékpárt. A pontõrök készítettek pár fotót a gépemrõl, és a teljesen sáros hátizsákom is népszerû fotótéma volt (az esõ itt éppen rendesen esett, amire már nem is igen figyeltem).

Cseténybõl kifelé kellemes aszfaltos lejtõn ismét gyalogtúra, kerékpártolás, utána pár km-t legalább jól lehetett haladni. A Szápári-ér mellé kanyarodva viszont szántóföld széle fogadott, sokszor nem, hogy tekerni, de tolni sem tudtam.

Szápárra beérve ismét csak az aszfaltos emelkedõket tekertem, a lejtõkön toltam. Sajnos itt sem jött szembe kékkút. A zirci utat keresztezve emelkedõ szõlõhelyi füves úton mentem, a nem túl jó idõ ellentére több helyen láttam, hogy szüretelnek. Gyakorlatilag ez a rész tekerhetetlen volt, mert vagy emelkedett és csúszott, vagy lejtett. Bakonycsernye széléig viszonylag meredek lejtõn próbáltam visszafogni gyalogosan a bringát, de a fékje már ehhez is kevés volt. Na itt gyorsabban haladtam volna nélküle. Bakonycsernye belsõ utcái már nagyjából ismét tekerhetõk voltak, mert szintben mentek. ahogyan a végén a kisgyóni bekötõút is. Szerencsére Bakonycsernyén végre találtam közkutat, ahol végre kihámoztam az agyag és sár alól a bicajt.

Átvettem a díjazást, mosogattam még egy keveset a bringán, hogy fel merjem tenni ismét az autó tetejére, majd elfogyasztottam a Pentele Házban a reggel befizetett babgulyát, ami kb. a nap fénypontja volt.

Padlerrel megkerestük még a Hegyi Imre Parkban lévõ geoládát, aztán visszamentünk Pestre.


Így utólag nagy hülyeség bátorság volt bevállalni az MTB túrát esõben és felázott talajon (inkább esõnapra kellett volna helybõl elhalasztani), de lelkes voltam és élmény volt ilyen körülmények között teljesíteni, örülök, hogy megcsináltam a túrát.

 


 

 
 
Csiszta / Nagy-Berek körTúra éve: 20132013.09.09 20:45:47

(Rendezõi összegzés.)


Kedves Túrázók!

Köszönjük, hogy 61-en választottátok 2013-ban a 11. alkalommal megrendezett Csiszta teljesítménytúrát, amelyet a Balatonfenyvesi Kisvasúti Nap keretében rendeztünk!

Az idõjárás tökéletes volt, a „vénasszonyok nyara” túrázásra való. Napközben 25 fok volt, egész napos napsütéssel.

Az eddigi évekhez hasonlóan, a túrát a kisvasúti napon rendeztük. Sajnos a túrát kitaláló Ujj Zoltán már nincs köztünk, de a Zöldgömb Sport Klub szeretné továbbvinni a kisvasutas túrákban is az alapító által vallott szellemiséget - a természetvédelem, a sport és a turizmus összhangját.

A Csiszta túra mindkét távja része volt idén a Somogy Megye Teljesítménytúrázója és az Észak-Somogy Teljesítménytúrázója mozgalmaknak, így a célban sokan pecsételtettek a túramozgalmak igazolófüzetébe.

A túra útvonala általában jól járható volt, kivéve a már nem használt csisztai kisvasúti ág pár szakaszát, ahol a természet kezdi visszafoglalni, ami valaha az övé volt. A kisvasúti nap megnyitóbeszédeiben is elhangzott az óhaj, üzenet a Máv-Start Zrt. illetékesei felé, hogy jó volna, ha ezen a szakaszon is újra folyhatna vasúti forgalom, legalább a hajtányosok részérõl. A kisvasúti nap résztvevõi közül többen mondták, hogy õk még utaztak kivasúttal Csisztára, sõt volt, aki még Táskára is.

A kisvasúti napon egyébként Balatonfenyvesen napközben programok voltak: fúvószenekar koncertje, asszonykórus, operettmûsor, gyerekmûsor - melyekbe a beérkezõ túrázók is bekapcsolódhattak.

A Csisztai végállomás elõtti kanyart a túra elõtti napon tisztítottuk ki, hogy legalább gyalogosan járható legyen, bár sokan az útvonal korábbi nehezen járható részeit látva, az aszfalton közelítették meg Csisztafürdõ végállomást.

Csiszta Fürdõn az elmúlt évben EU-s pénzbõl megújult a fürdõ, fedett medencékkel, valamint a Nagy-Berekben három útvonalon kerékpáros és nordic-walking útvonalak kerültek kialakításra és a Balatonfenyvesi Turisztikai Egyesület egy pihenõházat is létesített Pálmajorban. (Ezek csak bejelentkezéssel és vezetéssel látogathatók, a túra is a terület tulajdonos Hubertus Agráripari Bt. engedélyével került megrendezésre. A Nagy-Berekben komoly vadgazdálkodási tevékenység folyik, szeptember eleje pedig már vadászati szezon is.)



A két táv útvonalát idén úgy alakítottuk ki, hogy minden túrázó élvezze és használja a kisvasutat a rajtba történõ kiutazáskor, majd gyalog jöjjön vissza Balatonfenyvesre. A 20km-es távon indulók Imremajorig utaztak, a 30km-es távot választók Somogyszentpálig, a végállomásig. 2013-ban került be az útvonalba Somogyszentpál és a somogyszentpáli pincesor, ami egy kicsit mást is mutat a környékbõl a Nagy-Berek nádas-mocsaras területein és füves legelõin kívül.

Csisztafürdõ büfésora idén is megbízható frissítõhely volt. Jövõre jelezzük elõre a büfésnek, hogy melyik napon lesz a túra és akkor nem fog senki sem túl korán érkezni a friss lángoshoz. Azért úgy hallottuk vissza, hogy a palacsinta is népszerû volt.

Pálmajor megállóhelynél, és a túra végén a mûútnál a Nagy-Berek ellenõrzõponton önkiszolgáló, tájfutó szúróbélyegzõs ellenõrzõpont üzemelt.

A csisztai ponton pontõrünk volt: Gruber Mihály

Köszönjük a Hubertus Agráripari Bt. és Máv-Start Zrt. segítségét a túra és a kisvasúti nap megrendezésében.

Statisztika:

A túra idõpontja: 2013. szeptember 7. (szombat)

Túratávok: Csiszta 30 - 28,5km, Csiszta 20 - 18,6km. Szint: gyakorlatilag nincs, talán 20 méter összesen. Szintidõ: 8 illetve 6 óra.

Résztvevõk száma: 61 fõ. Célbaért szintidõn belül: mindenki.

A következõ egyesületektõl jöttek jelentõs létszámban túrázók: Dabasi SZSE, Erdõk Népe Természetjáró Egyesület, Gimnázium SE Fonyód, Göcsej SE, Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület, Keszthely-Asbóth, Lokomotív TE, MA-VIK TC, Meteor TTE Kaposvár, Szent Kristóf Természetjáró Egyesület (7 fõ), Teljesítménytúrázók Társasága, Természetvédõ Turisták Somogyért Egyesület, Vértes Meteor Természetbarát Sport Egyesület, WF-T-S, Zöldpont Kaposvár.

Egyesületet 29-en jelöltek meg, 32-en egyéni vagy családos túrázók.

Települések, ahonnan túrázóink érkeztek: Balatonboglár, Balatonföldvár, Balatonlelle, Balatonszemes, Budapest, Devecser, Ecseny, Érd, Fonyód, Gyõr, Hévíz, Juta, Kaposfõ, Kaposvár (17 fõ), Kereki, Marcali, Nagybajom, Nagykanizsa, Semjénháza, Siófok, Székesfehérvár, Szigetszentmiklós, Szõlõsgyörök, Szulok, Úrhida, Várpalota, Vecsés.

Túránk leginkább a Somogy megyei túrázók között népszerû, „regionális” jellegû teljesítménytúra.



Létszám: összesen: 61 fõ. Csiszta 30 km - 22 fõ, 20 km - 39 fõ.

Életkor szerinti megoszlás: 0-10 év: 2 fõ - 3 %, 10-20 év: 3 fõ - 5 %, 20-30 év: 9 fõ - 15 %, 30-40 év: 16 fõ - 26 %, 40-50 év: 13 fõ - 21 %, 50-60 év: 6 fõ

- 10 %, 60-70 év: 10 fõ - 16 %, 70 év felett: 2 fõ - 3 %.

Legidõsebb teljesítõnk: 85 éves, Legfiatalabb teljesítõnk: 7 éves.

Rajtidõk: 8:07 a rövidebb távon és 8:30 a hosszabb távon, a kisvasút menetrendje szerint a tényleges rajtidõ.

Célzárás: 16 óra 30 perckor.

Szintidõt felezett: 30km-en 1 fõ, 20km-en 1 fõ.

Szeretettel várunk mindenkit 2014-ben is Balatonfenyvesen, a kisvasúti napon!

Köszönettel:

Fehérvári Máté és Mészáros Gabriella rendezõk.

Zöldgömb Sport Klub

www.zoldgomb.hu




Kérünk, hogy írd meg a véleményed, élményeid, túrabeszámolód a túráról a TTT túrabeszámolók fórumára

 (http://www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu/beszamolo?a=a&id=120)!

 
 
Cuha 25/35/50/ Bakonyalja 25/45 / (Erdőalja 25) / BakonyerdőTúra éve: 20132013.07.31 22:16:26

(Rendezõi összegzés.)


Kedves Teljesítménytúrázók!


Köszönjük, hogy 2013-ban is eljöttetek a túránkra, a tavalyinál nagyobb létszámban, 209-en vágtatok neki a 8. alkalommal megrendezett CUHA 50-35-25km-es teljesítménytúra távoknak 2013. július 27-én!


Július végén, a túra hetében és a túra napján is hõségriadó volt érvényben, ez többeket elriaszthatott a gyaloglástól. A hõmérséklet árnyékban 30 fok felett volt, a fenyvesekben, és a nyílt szakaszokon ennél 5-10 fokkal is melegebb. Az idõjárás a Cuha túrákon megszokott (hõség) volt. A túra napjára esõt nem jósoltak a meteorológusok, ennek ellenére a túra útvonalán, délután a Felsõ-Cuha-völgyben mégis szakadt az esõ egy órán keresztül. Ugyanekkor sem Bakonyszentlászlón, sem Cseszneken, sem az Ördög-réten nem esett, csak Vinyétõl délre a völgyben, és Porva felé.


A várható melegre és a vízvételi helyekre már a kiírásban is felhívtuk a figyelmet. Volt aki 6 liter vízzel indult útnak, ami mégsem volt elég. Mások két fõre vittek 9 liter folyadékot. Az elõzõ napi délutáni szalagozáskor nekünk is melegünk volt.


A Hódos-ér teljesen ki volt száradva, a Cuha csak a Kõpince-forrás alatt csörgedezett, Vinyénél, a zöld gyaloghíd alatt most is ki volt száradva a patakmeder. Darazsakkal idén sem találkoztak a túrázók, a Hódos-érnél viszont bögölyökkel igen. Az aljnövényzet mindenhol elég magas volt, köszönhetõen a tavaszi esõknek.


A túra útvonalán 2013-ban a Bakonyszentlászló - Pápateszér szakaszon újítottuk fel a lekopott, vagy kivágott jelzéseket, és ugyanitt az Õsfenyves szakaszán teljesen újra is festettük a jelzéseket. Újra illetve felfestettük a piros négyzet jelzést Fenyõfõ - Cser-hegy - piros sáv (3 km-es) szakaszán, ezt azonban a túra nem érintette. Szalaggal kellett pár helyen megerõsíteni a Zörög-hegyre vezetõ zöld sávot. Pár helyen javítottuk a jelzések láthatóságát bozótirtással a Pápalátó-kõ felé vezetõ zöld sávon, és a Tilos-fenyõnél lévõ piros kereszt, sárga kereszt elágazásnál. A Pápateszér - Fenyõfõ közötti piros kereszt jelzésre többen panaszkodtak, ezt felvettük a felújítandó jelzések listájára. A piros kereszt jelzések útvonala Fenyõfõ elõtt a térképen jelzettõl is eltér, ezt majd korrigáljuk, jelezzük a térképkészítõk felé. A túrán hosszabb szalagozás idén is csak azokon a szakaszokon volt, amerre nem vezet jelzett turistaút.

A Cuha túrához rendelkeztünk a Bakonyerdõ Zrt. területhasználati és behajtási engedélyeivel, valamint az Észak-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelõség természetvédelmi engedélyével.


A túra távjai 2013-ban is változatlanok voltak az elõzõ évihez képest, megtartottuk az 50 és 35km-es hosszabb távokat is.

A klasszikus, 25km-es táv továbbra is a régi-fenyõfõi úton érte el az Õsfenyvest és a frissítõpontot Fenyõfõ-szélénél, ahol müzliszelet és szóda, valamint vásárolható sör várt mindenkit. A Pápalátó-kõi önkiszolgáló ellenõrzõpontot is megtalálta az összes túrázó, itt kódot kellett felírni vagy matricát ragasztani. Az Alízháza után völgyben idén elég magas volt az aljnövényzet, néhol a csalán. A kiszáradt Hódos-éren idén sem ütköztünk cserkésztáborba, és Porva-Csesznek vasútállomáson már megbízhatóan és folyamatosan üzemel a büfé (www.porvacsesznek.hu), valamint a turistaház is. A Viadukt után, az erdei iskola ellenõrzõpont a fedett esõbeálló elé költözött, ennek megfelelõen meg is ázott a esõben. A szolgáltatás itt idén müzliszelet volt. A Felsõ-Kõpince-forrás, mint egész évben, most is megbízhatóan üzemelt. Cseszneken, a Kõmosó-völgy bejáratánál szóda volt és sós keksz. Az Ördög-réten idén profi táborozókkal osztoztunk a területen, a szolgáltatás a megszokott szóda és sós mogyoró - sós perec volt.

Az Alsó-Cuha-völgynél csak pár túrázó vette igénybe a kerülõ útvonalat a Pakucs-pihenõ felé.


Az idei túrán kivételesen nem teljesített mindenki. A 25-ös távon 8 fõ eltévedt, Porván kötött ki. Mivel jól megáztak, így kiszálltak, és autóval jöttek be a célba. Az 50-es távról 4 fõ menet közben lenevezett, a Cseszneki kitérõt már kihagyták, nekik a 35-ös távnak megfelelõ díjazást tudtuk adni. 1 fõ az 50-es távon befejezte a túrát Cseszneken, neki is a 35-ös díjazás járt.


Mivel a rajt-célnak helyet adó turistaházat nem érintette az esõ, így az indítás és érkeztetés egész nap kint volt, két pavilon alatt. A 2013-as Cuha túra Cartographia Kupa túra is volt, így az itiner térképe a legfrissebb Cartographia térkép anyagából készült. A Tipográfia TE-nek köszönhetõen kedvezményes térkép vásárlási lehetõség volt a Cartographia teljes turistatérkép és atlasz kínálatából, illetve a Kornétás kiadó könyveibõl.


A célban a szolgáltatás a megszokott zsíroskenyér hagymával, vegyes savanyúsággal, vajas és lekváros kenyér házi szilva és házi barack lekvárokkal, szörp és szóda. Hideg sör önköltségi áron, valamint kávé is kapható volt.

A tavalyinál több résztvevõre számítottunk, így a rajt-célt négy fõ rendezõvel mûködtettük. A két évvel ezelõtti 300 fõhöz hasonló létszámra készültünk, viszont 210 fõ túrázott, amivel elégedettek vagyunk, így mindenkinek jutott bõven szolgáltatás és természetesen díjazás is. A 10 ballon szóda éppen, hogy csak elég volt.

Az idei évre is új kitûzõk és emléklapok készültek, a „viaduktos” kitûzõk népszerûbbek voltak, mint az elõzõ évi „forrásosak”. A kitûzõk a készlet erejéig választhatók voltak.


A leghosszabb megrendezett 50km-es táv túrázói idén is végigjárták Bakonyszentlászló szebb részeit, a Kerek-templomot és környékét, majd a piros sáv jelzésen gyalogoltak át Pápateszérre, a falu szélén található szõlõhegyre. Mivel az 50km-es táv elsõ 17km-én nincs vízvételi lehetõség, így az indulók egy-egy fél literes ásványvízzel indulhattak útjukra. A második ellenõrzõ ponton idén is volt szolgáltatás, müzliszelet illetve balatonszelet. Fenyõfõn igénybe lehetett venni a hosszútávnak útba esõ kocsmát frissítésre, valószínûleg többen éltek is ezzel a lehetõséggel. Innen Vinyéig a táv azonos volt a 25km-es távval. Azért, hogy az 50 és 35km-es távok kihívást is jelentsenek, a Kõpince-forrás után az útvonal a Zörög-tetõn (+240m szint) keresztül vezet Csesznekig, a Kõmosó-völgyig, majd vissza a Zörög-hegy oldalában. A Dóc-árok tetejétõl a Kenyeri-hegyen át szalagozás vezetett vissza a Zsidó-rét széléig, a klasszikus táv útvonalába.


A túra megközelítésére, majd hazautazásra idén a tömegközlekedési lehetõségek, menetrendek (vonat, busz) elég jók voltak Budapest, Gyõr és Veszprém felõl is. A menetrendeket a kiírásban és az itinerben is feltüntettük.


Köszönjük a bakonyszentlászlói turistaház üzemeltetõinek, a Gyõri Meteor Természetbarát Egyesületnek, hogy a rendezvénynek rajt-cél helyszínt, felszerelést és szállást biztosítottak. A Teljesítménytúrázók Társaságának a rendezési segítséget, bójákat. A Bakonyerdõ Zrt.-nek a túra engedélyét és a karbantartott sétautakat, pihenõhelyeket. A Porva-Csesznek Turistaháznak, hogy nyitva volt a büfé. A Cartographia Kft-nek a túratérkép támogatását.


Pontõreink: Fehérvári József, Mészner Viktor, Jakab Erzsébet és barátnõje.

Akik szokásosan seprûként és pontõrként is teljesítették a túra valamelyik távját: Ádám László, Csörgõ Róbert, Pinkert László, Pintér József, Szabó Zsuzsa.

Segítõink a rajt-célban: Kakas Zsuzsa, Maróti Boglárka, Szórád András.


Cuha Statisztika 2013


Résztvevõk száma: 209 fõ, továbbá 1 fõ rendezõi bejárás. Célba ért: 202 fõ.

Vonattal érkezett: 22 fõ - 10%. Számukra 33%-os (200 Ft) nevezési díj kedvezményt biztosítottunk, kárpótlásul, hogy 3km-re található Bakonyszentlászló és Vinye vasútállomása is.

A nevezési díj 2013-ban változatlanul 600 Ft/fõ volt.

A Cuha 25 - 8. rendezés, Cuha 35 - 4. rendezés, Cuha 50 - 4. rendezés volt.


A következõ egyesületektõl jöttek túrázók: Atomerõmû Sportegyesület Természetjáró Szakosztály, Auriga Sport-és Szabadidõs Klub, Bakony Természetjáró Egyesület, Bánki Donát Természetbarát Egyesület, Bihari Természetbarát Egyesület, Börzsöny Akciócsoport, BOS Bt. Egyesület, CATS Egyesület, Cserhát Baráti Társaság, Diósgyõri VTK, Ebesi Sportbarátok Egyesület, ELTE-BEAC, Eötvös Loránd Természetbarát Egyesület, Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület, Gyõri Vasutas Természetjáró Egyesület, Hegyek Vándorai Turista Egyesület, Honvéd Auróra Sportegyesület, JÁTSSZ Egyesület, Komárom, LSAHH, Margita 344,2 Turisztikai és Sport Egyesület, MSTSZ, Oroszlányi Természetbarát Egyesület, Petõfi DSK, PMTSZ, SZHSK, Szent Kristóf Természetjáró Egyesület, Tatabányai SC, Tatai Atlétikai Club, Tatabányai Volán SE, Teljesítménytúrázók Társasága, Vértes Meteor Természetbarát Sport Egyesület, Veszprémi Bridzs és Tájékozódási SE, Vízivárosi LSE, Zöld Bakancs Túraklub.

Egyesületet 78-an jelöltek meg, 132-en egyéni vagy családos túrázók. Az MTSZ, MSTSZ és TTT tagok számára 100 Ft kedvezményt adtunk a nevezési díjból.


Települések, ahonnan túrázóink érkeztek: Aba, Abda, Ács, Adásztevel, Ajka, Annavölgy, Baj, Bakonycsernye, Bodajk, Börcs, Bõsárkány, Budapest, Cegléd , Csákvár, Csorna, Dánszentmiklós, Deszk, Dunaföldvár, Dunaharaszti, Dunakeszi, Ebes, Enese, Érd, Fót, Gödöllõ, Gyarmat, Gyöngyös, Herend, Hódmezõvásárhely, Ikrény, Inárcs, Isaszeg, Jenõ, Kakucs, Kaposvár, Kartal, Kistarcsa, Klárafalva, Kocs, Komárom, Mezõlak, Mezõörs, Mór, Mosonmagyaróvár, Németkér, Nyúl, Oroszlány, Paks, Pápa, Pécel, Polgárdi, Pomáz, Révfülöp, Sárbogárd, Siófok, Solymár, Sopron, Szántód, Szeged, Székesfehérvár, Szolnok, Tapolca, Tárkány, Tata, Tatabánya, Újfehértó, Vác, Vál, Várkeszõ, Városlõd, Várpalota, Vecsés, Velence, Veszprém, Zirc.

Idén is a legtöbben Budapestrõl érkeztek (30 fõ), illetve Gyõrbõl (24 fõ). Túránk továbbra is inkább regionális jellegû teljesítménytúra, bár a Cartographia Kupa miatt távolabbról is jöttek túrázók.


Összes résztvevõ: 209 fõ.

Távok szerint: 50km: 39 fõ induló, 34 fõ teljesítõ. 35km: 31 fõ induló, 36 fõ teljesítõ. 25km: 139 fõ induló, 131 fõ teljesítõ.

Életkor szerinti megoszlás: 0-10 év: 6 fõ - 3%, 10-20 év: 21 fõ - 10%, 20-30 év: 25 fõ - 12%, 30-40 év: 60 fõ - 28%, 40-50 év: 50 fõ - 24%, 50-60 év: 27 fõ - 13%, 60-70 év: 17 fõ - 8%, 70 év felett: 3 fõ - 1%.

Legidõsebb teljesítõnk: 71 éves, Legfiatalabb teljesítõnk: 7 éves.


Rajtidõk: 7:00: 26 fõ - 12%, 7:00-8:00: 85 fõ - 40%, 8:00-9:00: 51 fõ - 24%, 9:00-10:00: 42 fõ - 20%, 10:00 után: 5 fõ - 2%.


Indulás száma szerint: 8x: 1 fõ - 1% (Pinkert László), 7x: 1 fõ - 1% (Unzeitig László), 6x: 4 fõ - 2% (Ádám László, Csörgõ Róbert, Csuka Sándor, Pintér József), 5x: 3 fõ - 1%, 4x: 7 fõ - 3%, 3x: 6 fõ - 3%, 2x: 36 fõ - 17%, 1x: 151 fõ - 72%.

Szintidõt felezett: 35km-en 1 fõ, a többi távon más nem.

A túrát feladta: 25km-en: 8 fõ.

Szintidõn kívül ért célba: 35km-en 3 fõ, 25km-en 13 fõ. A többi teljesítõ mind a távja szintidején belül ért célba.


Szolgáltatás (elfogyott): 200 liter szóda, 7 liter szörp, 40 db fél literes ásványvíz, 48 doboz sör, 410 db müzli/nápolyiszelet, 17db sós keksz, 8x200g sós mogyoró, 3x500g sósperec, 16 kg szeletelt kenyér, 1 üveg házi szilvalekvár, 1 nagy üveg házi baracklekvár, 4 doboz zsír, 2 doboz margarin, 2 doboz vegyes savanyú, 4 kg vöröshagyma.


Szeretettel várunk mindenkit jövõre, 2014 nyarán is, amikor -tervek szerint- az ideihez hasonlóan hosszú- és középtáv is teljesíthetõ lesz majd, a megszokott Cuha 25km-es táv mellett.

Köszönettel:

Fehérvári Máté és Mészáros Gabriella rendezõk.

2013. július


Kérünk, hogy írd meg a véleményed, élményeid, túrabeszámolód a túráról a TTT túrabeszámolók fórumára.

 
 
Népszigeti TerepfutásTúra éve: 20132013.07.23 11:48:59

(Rendezõi összegzés a gyaloggalopp.hu honlapról.)


Népszigeti Terepfutás


Az eredménylista letölthetõ ITT!


A versenyrõl készült megtekinthetõk ITT, illetve az esemény Facebook oldalán!


A nyári uborkaszezon es a nagy meleg ellenére szép számban gyûltek össze a futók a 2. Népszigeti Terepfutáson.

Idén új helyszínen, a nem is olyan régen még víz alatt álló MTK vízitelepen került kialakításra a versenyközpont.


Elsõként szokás szerint a legkisebbek merhettek össze a tudásukat 500 méteren és 1 km-en. A két futam után egybõl sor került az eredményhirdetésre, ahol a leggyorsabbakat éremmel, az összes beérkezõt pedig müzliszelettel jutalmazták.


11 óra után nem sokkal rajtolt el az 5 km és a 10 km mezõnye. Sajnos a hosszú táv útvonalán változtatni kellett, mivel az ártéri erdõs szakasz meg mindig nem volt futható állapotban, és mivel nem brutál futásnak hirdettük meg a versenyt, ezért nem szerettük volna ennek kitenni a versenyzõket:-) Így a rövidebb táv indulóinak 1 kört, a hosszabb tavon indulóknak pedig 2 kört kellett teljesíteni. A futókat teljesen száraz pálya fogadta, de azért a Dunakeszi Terepfutó Majálishoz hasonló sivatagi körülményekkel most nem kellett megküzdeni:-) A frissítésre viszont nagy szükség volt, a fordítóban elhelyezett frissítõ állomáson kisebb forgalmi dugó alakult ki, amikor a mezõny legsûrûbb része érkezett ide.


OLYMPUS DIGITAL CAMERA


Az 5 km-es távon a nõi mezõnyben ezúttal Jancskár Ildikó volt a leggyorsabb, õt Pintérné Mészáros Anikó követte a 2., illetve a még nagyon fiatal Szõke-Kiss Anna a 3. helyen. Az uraknál a tapasztalt terepfutó Mátyus Csaba ért be elsõként a célba, de nagyon szoros volt a verseny, mert pár másodperccel utána érkezett Holló-Szabó Martin, a 3. helyen pedig Karosi Gábor ért célba.


A 10 km-es távon is komoly mezõny gyûlt össze, a hölgyeknél meggyõzõ fölénnyel végzett az elsõ helyen Kertész Dóra, a második és a harmadik helyen pedig kis különbséggel Varga Judit és Szunyog Erika osztozott. A férfiak versenyében ezúttal a leggyorsabb Komócsin Balázs volt, aki egy héttel ezelõtt épphogy csak lemaradt a Hegyifutó Országos Bajnokság dobogójáról! Mögötte Vas Gábor ért célba másodikként, az abszolút harmadik helyezett pedig sífutó olimpikonunk, Tagscherer Imre lett.


A beérkezés után szokás szerint a jól megérdemelt frissítõ következett, ahol a legnagyobb sikert a dinnye aratta, de persze most is volt víz, izotóniás ital, keksz, csoki, nápolyi, mazsola, szõlõcukor.


OLYMPUS DIGITAL CAMERA


Az eredményhirdetésen az 5 és 10 km korosztályos helyezettjei éremmel, az abszolút legjobbak pedig ajándékcsomaggal lettek gazdagabbak. Ezen felül a 10 km nõi / férfi legjobbjai ingyenes indulást nyertek a terepfutas.hu következõ futóversenyére. A tombola ezúttal sem maradhatott el, rengeteg ajándékot sorsoltunk, többek között 2 UltrAspire kézikulacsot, illetve utalványokat a Sikk-S szépségszalon, és a Futni születtünk címû könyvet a Park Kiadó jóvoltából.


Köszönjük, hogy eljöttetek, és reméljük, hogy mindenki jól érezte magát! Legközelebb Szigetmonostoron találkozunk augusztus 11-én!


Abszolút eredmények:





















































































































5 km nõi  
Hely Név Idõ
1. Jancskár Ildikó 23:19
2. Pintérné Mészáros Anikó 24:24
3. Szõke-Kiss Anna 25:11
     
5 km férfi  
Hely Név Idõ
1. Mátyus Csaba 19:19
2. Holló-Szabó Martin 19:26
3. Karosi Gábor 20:38
     
10 km nõi  
Hely Név Idõ
1 Kertész Dóra 46:51:00
2 Varga Judit 48:45:00
3 Szunyog Erika 49:17:00
     
10 km férfi  
Hely Név Idõ
1 Komócsin Balázs 36:00:00
2 Vas Gábor 38:41:00
3 Tagscherer Imre 39:34:00

 
 
Dél-HargitaTúra éve: 20132013.07.06 09:42:00

(Levélben érkezett 2012-es rendezõi beszámoló.)


 


A Cs.E.K.E idén is megrendezte, immár harmadik alkalommal a Dél-Hargita Teljesítménytúrát, szeptember 8-én szombaton. Az évszakhoz képes meleg és túrázásra nagyon alkalmas idõnek, valamint a jó népszerûsítésnek köszönhetõen


idén is nagy számú résztvevõ jelentkezett. Miután megkapták a tízóraicsomagot


és az esetleges felvilágosítást a tereppel kapcsolatban, 106 gyakorlott, illetve kezdõ természetjáró indult neki valamelyik útvonalnak, mindenki számára adódott megfelelõ táv. 72 személy jelentkezett Csíkszeredából és környékérõl, 13 Székelyudvarhelyrõl, 18 Erdély többi részérõl és 3 Magyarországról. 64 éves volt


a legidõsebb, 5 éves a legfiatalabb, átlag életkor pedig 34 év. A tusnádfürdõi kempingtõl 45 túrázó indult neki a 40 kilométeres szakasznak, Szeredai-fürdõrõl pedig 61 személy vágott neki a hegynek 25, illetve 15 kilométeres távokon.


A leghosszabb szakasz a Dél-Hargita fõgerincét követte, amelybe a szentimrei Büdösfürdõn, illetve a Bilibók-pusztán kapcsolódtak be a rövidebb útvonalak. Útközben volt lehetõség pihenésre, fényképezésre, sõt, málnászásra és szedrészésre


is, az energiát a szervezõk által biztosított zsíroskenyérrel és teával lehetett pótolni.


Az összes résztvevõ teljesítette a választott útvonalat, legnagyobb részük szintidõn belül. A leggyorsabb túrázó alig több, mint 6 óra alatt járta végig a 40 kilométeres távot, 25 kilométeren 3 óra 25 perc volt a legrövidebb idõ és 15 kilométeren 3 óra.


A túra nem volt verseny jellegû, mindenki saját maga számára tûzte ki, hogy szintidõn belül akarja-e teljesíteni a távot, vagy csak szervezett körülmények között szeretne túrázni, függetlenül a mért idõtõl. Érkezéskor megkapták a kiérdemelt oklevelet és kitûzõt, meleg bográcsos és hideg sör kárpótolta fáradozásukat. A 29 szervezõ két napos munkája nem volt hiábavaló, a rendezvény elérte célját : elõzõ évekhez képest még nagyobb számú embert sikerült rávenni erre az aktív kikapcsolódásra, és talán ami a legfontosabb: kezdõket és egész családokat is nagyobb számban. Mindannyiuk megkapta idén is azt, amit számukra ígértek elsõsorban : egy szép élményt. Talán ezért jelezték többen is „rendezzék meg minél többször a túrát” illetve „várom a következõ Dél-Hargita Teljesítménytúrát”.


Az egyesület ezúton is köszönetet mond a rendezvény fõ támogatójának, Hargita Megye Tanácsának, valamint a MIKRO ATLAS Kft.-nek, a Bocskor Pékségnek és a Zerge Szakboltnak, a médiatámogatóknak (Hargita Népe, Csíki Hírlap, Csíki TV, Székely TV, Erdély.ma és Nemtévé) és nem utolsósorban a Vízügynek a táborhely biztosításáért.

 
 
IVV OlimpiaTúra éve: 20132013.07.03 19:28:47

(Levélben érkezett résztvevõi összegzés. www.ivvtura.hu)


KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE DÉL-TIROLBAN A XIII.IVV OLIMPIÁN


Június utolsó hetében Észak-Olaszországban, Dél-Tirolban rendezték meg a XIII.IVV Olimpiát. Plzen, Antalya után Komárom-Esztergom megyét, valamint Magyarországot ismét a Tatabányai Volán SE természetjáró szakosztálya képviselte 57 fõvel / a Vulkán, a Lokomotív, a TAC, a Lõvér, a PTSE és a TFSZ egy pár tagja szintén a csoporthoz tartozott, és Bonyhádról is érkezett egy 36 fõs IVV csoport/.

Az olasz rendezõk Val Gardena völgyében három egymás mellett fekvõ városkában, St.Ulrichban, St.Crisinában és Wolkensteinben szervezték az IVV eseményeket, gyalogos túrák, kerékpár és úszás sportágazatokban.

2009-ben az Unesco felvette a Dolomitokat a világ legszebb tájainak sorába, ezért is választották ezt a helyszínt 15-16 ezer természetjáró számára több mint két tucat országból.

A szállást ideje korán a budapesti Fratelli Goldoni utazási iroda biztosította magas színvonalon. A szervezõ munkát Horváth Zoltánné, a szakmai munkát ifj.Horváth Zoltán vállalták önként a csoport érdekében.

A Nordic Walking népszerûségére jellemzõ, hogy a csoport több mint a fele használta az igen jó szolgálatot tett botokat, de ez nem véletlen, hiszen már második éve részesei a Magyar Szabadidõsport Szövetség Nordic Walking programjának.

A napi programok állandó része volt az 1500 m-en fekvõ helységek között a hegyi utakon a túrázás. Ki-ki választhatott 5, 11, 18, 24 és 42 km-t, azaz maratoni távot.

Minden délután viszont a környezõ 2000-es és 2500-as csúcsokat hódították meg – de ezúttal már felvonókkal. Kiváló lehetõségük volt a Val Gardena Kártya használata, hiszen 50%-os kedvezménnyel jutottak hozzá, aztán mindenhova, mindennel ezzel közlekedhettek. A programok végeztével – fõleg a gyerekek – örömmel ugrottak a szabadtéri meleg jacuzziba.

A csoport tagjainak életkora 6 év és 80 év között volt, de feltûnõen sok volt a család, a gyerek, a fiatal. Ezt még a norvég küldöttség is dicsérõleg állapította meg!

A túrák és csúcs-hódítások mellett jutott idõ városnézésre, népmûvészeti vásár látogatásra és hagyomány õrzõ kosztümös felvonulás megtekintésére is. A megnyitó színpompás felvonulása és a záró mûsor is felejthetetlenné tette az ott töltött 6 napot.

Az idõjárás is megmutatta minden arcát, míg a megnyitó nap délelõttjén hóban csúszkálva jutottunk el a Seceda csúcsától a Col Raiseren lévõ felvonóig, délután egy szál pólóban vonultunk a megnyitó ünnepségre. Szerdán még napoztunk a Seier Alm alpesi legelõjén, csütörtökön a völgyben szitáló esõben, majd a hegyen 15 cm hóban túráztunk.

Mivel a 2015-ös XIV.IVV Olimpiát Kínában rendezik – bár egyesek kacérkodnak a gondolattal – igazán az esetleges 2017-es tervezett ausztriai olimpiát lehet reálisan megcélozni, addig is a magyarországi és szomszéd országok IVV túráin lehet gyûjteni az igazoló bélyegzõket.

Horváth Zoltán

IVV Olimpia Val Gardena - Mascher Jenõ - Picasa Webalbumok





IVV Olimpia Val Gardena 2 - Mascher Jenõ - Picasa Webalbumok

 
 
KaszóTúra éve: 20132013.05.20 10:44:22

  2013. május - Kaszó teljesítménytúra rendezõi összegzés.

  Kedves Túrázók!

  Köszönjük, hogy részt vettetek a 2013-as, Zöldgömb Sport Klub által 10. alkalommal rendezett Elõzd meg a kisvasutat! KASZÓ teljesítménytúrán!



Összesen 26 túrázó vett részt a túrán. A 20 km-es távon 8 fõ, a 10 km-es távon 18 fõ túrázott. Mindenki teljesítette a túra valamelyik távját. A hosszú távot teljesítõk közül öten visszagyalogoltak Szentára, nekik 25 km-es teljesítést ismertünk el.



A túra idén része volt a Somogy Megye Teljesítménytúrázója mozgalomnak. A túrát, az eddigiekhez hasonlóan, az Kaszói Erdei Vasút kisvasúti napján tartottuk. Sajnos a kisvasút csak Kaszó és Baláta-tó, v.m. között járt. Szentára az erdészet kisbuszával lehet visszajutni, de ezt elõzetesen egyeztetni kell.   A túra rendezését 2013-ban vettük át a Zöldgömb Sport Klubon belül, az Ujj Zoltán által kitalált mindkét távot változatlan formában vittük tovább. Idén nem rendeztünk futás és kerékpáros távokat sem, ezekre a korábbi években nagyon csekély volt az érdeklõdés. Többen jelezték, hogy szívesen teljesítenének hosszabb távot is, így gondolkozunk azon, hogy a zöld és piros kerékpáros útvonalak is bejárhatók legyenek jövõre. Önálló távként tervezzük kiírni a bõvített hosszútávot Szentai rajttal és céllal, így aki vonattal érkezik és/vagy Szentára kell visszajutnia, annak 25 km-es táv lesz elszámolható. A rövid táv útvonalát adó kék kerékpáros útvonal jól jelzett volt. A túra reggelén bejártuk az útvonalat, gyalogosan tettük ki az ellenõrzõpontokat, amelyek idén tájfutó bóják voltak, az igazolás pedig matricában vagy szúróbélyegzõvel történhetett. Szalagozást késõbb sem tervezünk - a Zöldgömb Sport Klub túrafilozófiájának megfelelõen, ami az itinerben is elolvasható.

  A túra 2013-ban is május harmadik hétvégéjére esett, az országban ekkor elég sok, 22 db túrát rendeztek, konkurens rendezvények a Gyalogtúrázók Országos Találkozója volt (Tatán) és a Tanúhegyek teljesítménytúra a Balaton-felvidéken.

  A túra elõtti este komoly vihar és zivatar vonult át Dél-Dunántúlon, ez szintén elriaszthatott néhány túrázót, pedig a Kaszó környéki mély, homokos terepnek kifejezetten jót tett az esõ. Az utak jól járhatók voltak, a pár pocsolyát pedig könnyen ki lehetett kerülni. A túra napján az idõjárás már nagyon jó volt, napsütés egész nap és májusi meleg.   A kisvasút a túrázókat csak Kaszó és a Baláta-tó v.m. között vitte, ahonnan kb. 1 órás vezetett sétával lehetett a Baláta-tó melletti kilátót felkeresni. A kisvasúti nap programjait kulturális rendezvények, sport bemutatók, kirakodóvásár és fõzõverseny is színesítette. A kisvasúti napra támogató jegyet lehetett váltani, itt az 500 Ft-ért a kisvasutazás mellé még egy adag vadpörkölt is járt. A túra nevezési díja mindkét távon 200 Ft volt, gyermeknek ingyenes. A túrázók egy része igazolt a Somogy Megye Teljesítménytúrázója mozgalom füzetébe.

  Köszönjük a HM Kaszó Zrt.-nek, hogy a gyalogtúrát a Kaszói Kisvasúti Nap hivatalos programjai közé felvette, a rajt-célhoz a helyszínt biztosította.

    Statisztika:

  Túranév: Elõzd meg a kisvasutat! Kaszó gyalogos teljesítménytúra A túra idõpontja: 2013. május 18. (szombat) Túratávok: 25 (23,2) km, 20 (17,9) km, 10 (10,6) km. Szint: ~10m. Szintidõ: 5/3 óra. Résztvevõk száma: 26 . Célba ért szintidõn belül mindenki. A következõ egyesületektõl jöttek túrázók: Bánki Donát TE – Ajka, Természetvédõ Turisták Somogyért Egyesület - Kaposvár, Szent Kristóf Természetjáró Egyesület - Szántód, Teljesítménytúrázók Társasága - Budapest, Vértes Meteor Természetbarát Sport Egyesület – Székesfehérvár. Egyesületet 13-an jelöltek meg, 13-an egyéni vagy családos túrázók. Települések, ahonnan túrázóink érkeztek: Kadarkút, Kaposfõ, Kaposmérõ, Kaposvár (10 fõ), Kereki, Nagykanizsa, Paks, Pécs, Székesfehérvár, Szekszárd, Úrhida, Zalaistvánd. Túránk leginkább a kaposvári túrázók és a környezõ megyék túrázói között népszerû, "regionális" jellegû teljesítménytúra.   Távok szerint: 25 km: 5 fõ, 20 km: 3 fõ, 10 km: 18 fõ. Életkor szerint: 0-10 év: 1 fõ - 4 %, 10-20 év: - fõ, 20-30 év: 7 fõ - 27 %, 30-40 év: 5 fõ - 19 %, 40-50 év: 1 fõ - 4 %, 50-60 év: 6 fõ - 23 %, 60 év felett: 5 fõ - 19 %. Legidõsebb teljesítõnk: 72 éves. Rajtidõk: 8:15 (Szentáról): 8+6 fõ - 30+23 %, 9:00: 1 fõ - 4 %, 9:01-9:59: 3 fõ - 11%, 10:00 után: 8 fõ - 30 %. (Rajtidõk: 8:15 a hosszútávokon, 9:00-11:00 a rövidtávon.)

  Szeretettel várunk mindenkit jövõre, 2014-ben is!

  Köszönettel: Fehérvári Máté és Mészáros Gabriella rendezõk (efemm@hotmail.com) Aba Zsuzsanna, Zöldgömb Sport Klub, elnök

  Kérünk, hogy írd meg a véleményed, élményeid, túrabeszámolód a túráról a TTT túrabeszámolók fórumára !

  (http://www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu/beszamolo?a=a&id=105)  

 
 
AlmamellékTúra éve: 20132013.05.14 22:26:19

 


2013. május - Almamellék teljesítménytúra rendezõi összegzés.


Kedves Túrázók!


Köszönjük, hogy részt vettetek a 2013-as, Zöldgömb Sport Klub által 15. alkalommal rendezett Elõzd meg a kisvasutat! Almamellék teljesítménytúrán!



Összesen 65 túrázó vett részt a túrán. A 25 km-es távon 26 fõ, a 15 km-es távon 24 fõ, a 10 km-es távon 15 fõ túrázott. Mindenki teljesítette a túra valamelyik távját, a hosszú távosok közül ketten Bõszénfáról indultak és oda is érkeztek.

A jövõben is lesz arra lehetõség, hogy a túra bármelyik távját az útvonalon található, más indulási helyrõl is lehessen teljesíteni, ha valaki ezt elõre jelzi.



A túra idén része volt a Baranya Teljesítménytúrázója mozgalomnak, a teljesítõk közül 17 fõ pecsételt a mozgalom füzetébe.


A túrát, az eddigiekhez hasonlóan, az Almamelléki Erdei Vasút kisvasúti napján tartottuk, így a rövid távon indulók a kisvasúttal jutottak el Sasrétre, illetve a korábban indulók Sasréten fejezték be a gyalogtúrát, és onnan jöttek be kisvasúttal a célba, Almamellékre.


A túra rendezését 2013-ban vettük át a Zöldgömb Sport Klubon belül, az Ujj Zoltán által kitalált Szigetvár – Almamellék útvonal helyett a 25 km-es távot körtúrává alakítottuk. A tömegközlekedési lehetõségek Almamelléken minimálisak, így a túra elõtt vagy után Szigetvárra eljutni problémás lenne. A turistajelzések is jobbak az új útvonal mentén.


A túra kritikusabb részeit még decemberben bejártuk, köszönjük a környék turistaútjait gondozó egyesületeknek a jól festett jelzéseket! Szalagozást a jövõben sem tervezünk - a Zöldgömb Sport Klub túrafilozófiájának megfelelõen, ami az itinerben is elolvasható.

Többen hiányolták, hogy az Almás-forrásnál (felírós kérdésnél) nem volt bója, így elmentek mellette, nehéz volt megtalálni.


A túra 2013-ban is május második hétvégéjére esett, konkurens túrák a mecseki Baranya-Tolna, a paksi Demeter túra és a kaposvári Katica Tanya kerékpártúra volt.


A túra elõtti héten voltak kisebb esõk, és a túra elõtti éjszaka is esett a környéken. A túra napján viszont kiváló túraidõ fogadott mindenkit, bár egész nap felhõs ég volt jellemzõ, de az esõ elkerült bennünket, és még napsütést is láttunk egy keveset.

A terep csak Sasrét elõtt, a Hársas úton volt kifejezetten sáros, jövõre ezt a szakaszt a kisvasút nyomvonalán is lehet majd teljesíteni.


A nevezési díj 200 Ft volt, gyermeknek ingyenes. A kisvasút 700/400 Ft-os díját a rövid távon egyénileg kellett fizetni és a jegyet megvenni.

A kisvasúti napon a vonat két óránként járt Almamellék és Sasrét között, 10-tõl este 6-ig. A délelõtti 2 kocsis dupla vonatok tele voltak.


Pontõrünk volt Terecsenyben dr. Mészáros Zoltán, köszönjük a segítségét!

Köszönjük a Dél-Zselic Természetbarát Klubnak, hogy Terecsenyben ingyenesen igénybe vehettük a Zrínyi kulcsosház területét az ellenõrzõponthoz!

Köszönjük a bõszénfai Kanyar Fagyizónak az ellenõrzõpont lehetõségét!

Köszönjük a Mecsekerdõ Zrt.-nek, hogy a gyalogtúrát az Almamelléki Kisvasúti Nap hivatalos programjai közé felvette, a rajt-célhoz a helyszínt biztosította.


Statisztika:


Túranév: Elõzd meg a kisvasutat! Almamellék gyalogos teljesítménytúra


A túra idõpontja: 2013. május 11. (szombat)


Túratávok: 25 km (24,4km/358m), 15 km (16,1km/254m), 10 km (11,3km/197m).

Szintidõ: 6/5/4 óra, illetve célzárás 15:30-kor.


Résztvevõk száma: 65 . Célba ért szintidõn belül mindenki.


A következõ egyesületektõl jöttek túrázók: Bajai Természetjárók Egyesület, Kõtenger Természetjáró Egyesület - Vép, Meteor Természetbarát Turista Egyesület - Kaposvár, Szent Kristóf Természetjáró Egyesület - Szántód, Természetvédõ Turisták Somogyért Egyesület - Kaposvár, Teljesítménytúrázók Társasága - Budapest, Vértes Meteor Természetbarát Sport Egyesület - Székesfehérvár


Egyesületet 14-en jelöltek meg, 51-en egyéni vagy családos túrázók.


Települések, ahonnan túrázóink érkeztek: Dombóvár, Hosszúhetény, Kaposfõ, Kaposvár (19 fõ), Kereki, Pécs (16 fõ), Pécsvárad, Szeged, Székesfehérvár, Szenna, Szigetvár (6 fõ), Szomogyszil, Tolna, Úrhida, Vásárosdombó.


Túránk leginkább a somogyi és baranyai túrázók között volt népszerû.


Távok szerint: 25 km: 26 fõ – 40%, 15 km: 24 fõ – 37%, 10 km: 15 fõ – 23%.


Életkor szerint: 0-10 év: 4 fõ - 6 %, 10-20 év: 3 fõ - 4 %, 20-30 év: 9 fõ - 14 %, 30-40 év: 14 fõ - 21%, 40-50 év: 17 fõ - 26 %, 50-60 év: 13 fõ - 20 %, 60 év felett: 5 fõ - 7 %.


Legidõsebb teljesítõnk: 73 éves.


Rajtidõk: 8:00: 6 fõ - 9 %, 8:01-8:29: 28 fõ - 43 %, 8:30-8:59: 16 fõ - 24 %, 9:00-9:59: 5 fõ - 7 %, 10:00: 7 fõ - 10 %, 10:00 után: 3 fõ - 4 %.


Szeretettel várunk mindenkit jövõre, 2014-ben is!


Köszönettel:


Fehérvári Máté és Mészáros Gabriella rendezõk (efemm@hotmail.com)


Aba Zsuzsanna, Zöldgömb Sport Klub, elnök


 


Kérünk, hogy írd meg a véleményed, élményeid, túrabeszámolód a túráról a TTT túrabeszámolók fórumára !

(http://www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu/beszamolo?a=a&id=58)


 

 
 
Bükk 75/50/25Túra éve: 20132013.05.10 15:28:29

(Levélben érkezett rendezõi összegzés.)


É R T É K E L É S


XXIX. Bükk-50 Teljesítménytúra


2013. május 4.


 


 


A Bükk-50 Teljesítménytúra a Diósgyõri Természetbarát Sport Klub rendezvénye, mely az idén 29. alkalommal került megrendezésre, a Bükk-hegységben.


A versenyzõk 50 km-es, 25 km-es és 15 km-es távokon indulhattak. A rajt és célállomás mindegyik távon Miskolc-Garadnán, a DTSK pihenõnél volt.


 


Az útvonal az egyes távokon az alábbiak szerint alakult:


 


50 km: Miskolc-Garadna – Sebes-víz – Jávorkút – Kecskeláb rét – Sugaró – Rejtek – Nagy-dél-sár – Bükkszentkereszt – Fehérkõ-lápa – Herman Ottó Emlékpark – Dolka tetõ – Csókás – Magos-kõ – Szentlélek – Czékus út – Bánkút – Száraz völgy – Ómassa – Alabástrom-hegy alja – Sebes-víz – Miskolc-Garadna.


 


25 km: Miskolc-Garadna – Sebes-víz – Jávorkút – Kecskeláb-rét – Sugaró – Rejtek – Nagy-dél-sár – Hollóstetõ – Lillafüred – Lencsés-forrás – Csókás – Miskolc-Garadna.


 


15 km: Miskolc-Garadna – Sebes-víz – Borókás-teber – Jávorkút – Csipkéskút - Vadász völgy – Alabástrom-hegy alja – Sebes-víz – Miskolc-Garadna.


 


 


 


 


- 2 -


 


 


Az egyes szakaszokon indulók száma:


 



























Táv (km)



Indulók száma (fõ)



50



60



25



75



15



110



Ö s s z e s e n :



245 fõ



 


A teljesítménytúrát teljesítõk kitûzõt, emléklapot kaptak, valamint zsíros-kenyér, hagyma, tea, csokoládé ellátásban részesültek.


 


Köszönjük az indulóknak, hogy megtisztelték részvételükkel a XXIX. Bükk-50 Teljesítménytúrát, és a Diósgyõri Természetbarát Sport Klubbot.


 


Az ellenõrzõpontokon, a rajt-célban 55 fõ segítette a rendezvény sikeres lebonyolítását, köszönet érte.


 


Sok szeretettel várunk mindenkit 2014-ben is a XXX. Bükk-50 Teljesítménytúrára.


 


Miskolc, 2013. május 9.


DTSK Elnöksége


 


 


 

 
 
MandulavirágTúra éve: 20132013.05.08 15:56:29

(Rendezõi összegzés a 2013-as túráról, a www.balatonriviera.hu rendezõi honlapról.)


Összefoglaló - Mandulavirág túrák 2013

Mandulavirág túráinkat 2008-tól kezdõdõen ebben az évben a 6. alkalommal rendeztük. A túrázáshoz kedvezett az idõjárás, szép napos idõ volt a nap folyamán. Ez évben két túrát indítottunk.



A 20 km-es túrán indulók száma: 127 fõ.

Kiemelt teljesítõknek tartjuk a célba elsõkét beérkezõ Preil József (2:19 perc) és Stadler Ákos (2:24 perc) túrázókat, a 20 km-es távon az elért eredményeikkel.

A célba 16 óráig kellett beérni, melyet 114 fõ teljesített.



Nem sokkal 16 óra után érkezett a célba 8 fõ,



5 fõ pedig (a túratársaik elmondása alapján) útközben megállt egy borozónál, és ott folytatták a tovább a napot.



A 6 km-es túrán indulók száma: 72 fõ, a túrát 4 fõ nem teljesítette.



A túrákra az ország különbözõ részérõl érkeztek a Vendégek.

(Gyõr, Siófok, Tamási, Budapest, Balatonfüred, Veszprém, Kiskunhalas, Szántód, Kaposvár, Várpalota, Dombóvár, Ajka, Kõszeg, Tatabánya, Sopron, Kecskemét, Vác)



Minden résztvevõnek ezúton is gratulálunk, további jó túrázást kívánunk!



Támogatóink és segítõink voltak:

Albrecht Hús Kft, Alsóörs Község Önkormányzat, Apartman Iluska Vendégház tulajdonosai, Arany Nádas Étterem, Balatonfüred Pékség, Balatonfüred Természetjáró Egyesület aktivistái, Dingi Vitorláskölcsönzõ, Kékkúti Ásványvíz Kft, Nõk Felsõörsért Egyesület aktivistái, Teljesítmény Túrázók Társasága, Csiszár Edit, Hoffman Teréz, Gáspár Ferencné alsóörsi lakosok. 



Valamennyi támogatónknak, és segítõnknek ezúton is köszönetet mondunk a támogatásért és a segítségükért!



A nevezettek listája és eredményei:





Fotók:

Pozsgai Erzsébet, a Balatonfüredi Természetjáró Egyesület aktivistája,

Naszados Krisztina és Ócsai József, a 20 km-es túra résztvevõi,

Pethõ Krisztina, Balaton Riviéra Turisztikai Egyesület

Gáspár Ferencné alsóörsi lakos,



Mandulavirág túrabeszámolók  itt olvashatóak!



Siki89 fotóalbuma a túráról itt

 
 
Mesztegnyő - KakTúra éve: 20132013.05.04 19:58:47

 


2013. Mesztegnyõ – Kak teljesítménytúra rendezõi összegzés.


Kedves Túrázók!


Köszönjük, hogy részt vettetek a 2013-as, Zöldgömb Sport Klub által 12. alkalommal rendezett Elõzd meg a kisvasutat! Mesztegnyõ - Kak teljesítménytúrán!



Összesen 97 fõ túrázó vett részt a túrán. A 25 km-es távon 50 fõ, a 10 km-es távon 43 fõ, a 20 km-es távon 4 fõ túrázott. Mindenki teljesítette a túra valamelyik távját, ketten átneveztek menet közben a 25-ösrõl a 10-es távra.

Az eddigi évekhez képest messze a legmagasabb létszám a 2013-as, amit annak is köszönhetünk, hogy a Mesztegnyõ – Kak túra része lett az idén indult Somogy Megye Teljesítménytúrázója mozgalomnak és az Észak-Somogy Teljesítménytúrázója Kupának is. Akiknek a kitûzõ díjazásból helyben nem jutott, azoknak a megbeszéltek szerint személyesen az Almamellék vagy a Kaszó túrák valamelyikén vagy postán juttatjuk el azt.


A túrát, az eddigiekhez hasonlóan, a Mesztegnyõi Erdei Vasút kisvasúti napján tartottuk, így a rövid távon túrázók kötelezõen, a hosszabb távot, távokat választók pedig kedvük szerint összeköthették a gyalogos teljesítést kisvasutazással is. Jövõre a kiírásban is meghirdetjük a 20 km-es távot is, ami -mivel volt rá igény a nevezésnél- már 2013-ban is indult. Ezen a távon a hosszabb távot választók is kisvasúttal tehetik meg a túra elsõ öt kilométerét, és a gyalogos szakasz Szúnyogvártól indul tovább a 25km-es távval azonos útvonalon.


A túra rendezését 2013-ban vettük át a Zöldgömb Sport Klubon belül, az Ujj Zoltán által kitalált útvonalon csak minimálisan módosítottunk. Az útirányt megfordítottuk, így gyalog és kisvasúttal is azonos részen haladhatnak a túrázók és indítottunk egy rövid, 10km körüli távot is. A hosszú táv útvonalába bekerült a Somogyfajszi Õskohó, ahol sajnos a múzeum idén nem volt látogatható. A távokon voltak felírós (leolvasós) feladatot tartalmazó ellenõrzõpontok és személyzettel mûködõ állomások is. A hosszú táv útvonala változatlanul érintette Libickozmát, idén azonban oda-vissza szakasz nélkül. Felsõkak és Somogyfajsz között az útvonal nem jelzett turistaúton haladt, minden egyéb jelzés nélkül, de az igazolófüzetben megtalálható térképvázlat és részletes szöveges leírásnak köszönhetõen senki sem tévedt el (nagyon). A túra ezen részét áprilisban bejártuk. Szalagozást a jövõben sem tervezünk - a Zöldgömb Sport Klub túrafilozófiájának megfelelõen, ami az itinerben is elolvasható.


A túra 2013-ban is a május elsejei ünnepnapra (szerdára) esett, így a túrának konkurenciája a Dél-Dunántúlon csak egy megismételt mecseki teljesítménytúra volt.


Az idõjárás tökéletes volt, egész napos napsütés, 25-30 fok körüli tavaszi (inkább nyári) meleg, a túrát megelõzõ héten sem esett esõ. Mivel a kora tavasz eléggé csapadékos volt, és a Boronka-melléki Tájvédelmi Körzet területéhez tartozó erdõk, mocsaras lápok emiatt nedvesek, a szúnyogok megkeserítették a korán rajtolók dolgát. Jövõre praktikusabb lesz a zárt túraöltözet a túra elejére, majd az útvonal késõbbi, naposabb részére nyáriasabb öltözet.


A kisvasút a túrázókat ezen a napon a Szúnyogvárnál kialakított megállóig vitte, így a rövid távok túrázói a kiírt táv helyett 1,5 km-rel többet, 13,4 km-t túrázhattak gyalog. A nevezési díj 200 Ft volt, gyermeknek ingyenes. A túrázók többsége igazolt a Somogy Megye Teljesítménytúrázója mozgalom füzetébe, õket szeretettel várjuk a május 18-i kisvasutas gyalogtúrán Kaszón is.


 


Pontõrünk Libickozmán: dr. Mészáros Zoltán, köszönjük a segítségét!


Köszönjük a Sefag Zrt.-nek, hogy a gyalogtúrát a Mesztegnyõi Kisvasúti Nap hivatalos programjai közé felvette, a rajt-célhoz a helyszínt biztosította.


A www.sefag.hu/erdeivasut honlapon elolvasható a Mesztegnyõi Állami Erdei vasút története, a www.geocaching.hu/caches.geo?id=3377 honlapon pedig a környékrõl, a megszûnt falvakról lehet olvasnivalót találni.


Statisztika:


Túranév: Elõzd meg a kisvasutat! Mesztegnyõ - Kak gyalogos teljesítménytúra


A túra idõpontja: 2013. május 1. (szerda)


Túratávok: 25 (25,7) km, 20 (21,4) km, 10 (13,4) km. Szint: ~50m. Szintidõ: 7/7/4 óra.


Résztvevõk száma: 97 . Célba ért szintidõn belül mindenki, 2 fõ lefelé nevezett 10km-re.


A következõ egyesületektõl jöttek túrázók: Bánki Donát TE – Ajka, Erdõk Népe Természetjáró Egyesület - Pécs, Fekete Bárány Természetjáró Egyesület - Pécs, Hangulat SE - Dombóvár, Gyöngyvirág TE - Székesfehérvár, Hétdomb Természetbarát Egyesület - Komló, Meteor Természetbarát Turista Egyesület - Kaposvár, MA-VIK Triatlon Club - Kaposvár, Természetvédõ Turisták Somogyért Egyesület Kaposvár, MTSZ, Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület, PTTE Vámos Mihály Túraszakosztály, Pucúttnyúl SE, SZKTE - Szántód, TCS, Teljesítménytúrázók Társasága - Budapest, Vértes Meteor Természetbarát Sport Egyesület – Székesfehérvár, Zöldpont Életmódklub - Kaposvár


Egyesületet 42-en jelöltek meg, 55-en egyéni vagy családos túrázók.


Települések, ahonnan túrázóink érkeztek: Baja, Balatonboglár, Balatonföldvár, Balatonszabadi, Balatonszemes, Devecser, Dombóvár, Ecseny, Érd, Fonyód, Hárskút, Kaposfõ, Kaposvár (31 fõ), Kardoskút, Kereki, Köröshegy, Marcali, Nagykanizsa, Pécs, Siófok, Siójut, Szántód, Székesfehérvár, Szekszárd, Szigetszentmiklós, Szigliget, Szõlõsgyörök, Szulok, Tab, Tapolca, Úrhida, Várpalota, Veszprém, Zamárdi.


 


Túránk leginkább a kaposvári túrázók és a környezõ megyék túrázói között népszerû, "regionális" jellegû teljesítménytúra.




 


Távok szerint: 25 km: 50 fõ – 51%, 20 km: 4 fõ – 4%, 10 km: 43 fõ – 44%.


Életkor szerint: 0-10 év: 4 fõ - 4 %, 10-20 év: 6 fõ - 6 %, 20-30 év: 15 fõ - 15 %, 30-40 év: 27 fõ - 28 %, 40-50 év: 16 fõ - 16 %, 50-60 év: 18 fõ - 18 %, 60 év felett: 10 fõ - 10 %.


Legidõsebb teljesítõnk: 73 éves.


Rajtidõk: 7:30-8:00: 31 fõ - 32 %, 8:01-8:30: 24 fõ - 24 %, 8:31-9:00: 37 fõ - 38 %, 9:01-9:30: 3 fõ - 3 %, 9:30-10:00: 2 fõ - 2 %.


 


Szeretettel várunk mindenkit jövõre, 2014-ben is!


 


Köszönettel:


Fehérvári Máté és Mészáros Gabriella rendezõk (efemm@hotmail.com)


Aba Zsuzsanna, Zöldgömb Sport Klub, elnök


 


Kérünk, hogy írd meg a véleményed, élményeid, túrabeszámolód a túráról a TTT túrabeszámolók fórumára !


(http://www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu/beszamolo?a=a&id=83)


 

 
 
GerecseTúra éve: 20132013.04.23 09:13:22

Rendezõi összegzés a www.gerecse50.hu honlapról.


Rekord a Gerecsén: 6733 túrázó



Az 50 km-en 2.552-en , a 20 km-en 2.664-en és a 10 km-en 1.517-en túráztak





Tatabányán a Jubileum Parkban a természetjárás ünnepe volt április harmadik szombatján, pontosan 20.-án , amikor a XXXII.Gerecse 50 Decathlon túrára és az IVV 10 és 20 túráira érkeztek a résztvevõk.


A  KEM SZÖSZ Természetbarát Szövetség és a Magyar Természetjáró Szövetség mint fõrendezõ, Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata, mint Együttmûködõ Partner , a Tatabányai Városi Szabadidõsport Szövetség, mint társrendezõ , a Vulkán TSE és VOLÁN SE , a CDH és MTSZ összesen 150 aktivistájának munkája révén 6.733 résztvevõ lett magas színvonalon kiszolgálva, akik az 50 km-en 2.552-en , a 20 km-en 2.664-en és a 10 km-en 1.517-en  túrázhattak remek idõjárási körülmények között.


A 10+1 állomáson a Vízmû jóvoltából 4 helyen is lajtos kocsiból kaphattak ívó vizet a túrázók, négy helyen büfé szolgáltatás volt, egy-egy helyen pedig alma és müzli szelet volt.



Mivel az Egészséges Tatabányáért Program része volt a három túra, nem csoda, hogy a kiegészítõ sportkínálatok révén összesen több mint 10.000 ember fordult meg az igen kulturált körülményeket biztosító Jubileum Parkban.


A rendezõk és támogatók jóvoltából óriási sikere volt a Vivien flakonos víznek, hiszen a többször tölthetõ vizes flakon saját pohárként is „üzemelt”, sõt akik vissza is vitték a gyûjtõ konténerbe, egy-egy Túró Rudi ajándékot is kaphattak a MIZO, a CBA és a Vivien jóvoltából.


A Vértesi Erdõ Zrt is megajándékozták azokat , akik szemetet, hulladékot hoztak be a célba, hiszen választhattak a fenyõ, cser vagy bükk ültetvénybõl egyet. Sõt a Vértesi Erdõ Zrt 100 túrázót megajándékozott az Észak-Dunántúli Piros Túra igazolófüzettel is, melyet a KEM SZÖSZ Természetbarát Szövetség ugyancsak 100 db-al megduplázott.


Ezen kívül a Decathlon kedvezményes Nordic Walking bot vásárlási kupont, a Gyémánt Fürdõ kedvezményes belépõ kupont adott a túrázóknak. A KEM SZÖSZ a Vértesi Erdõ Zrt.-vel közösen egy kuponnal hívta fel a figyelmet arra,hogy „CSAK A LÁBNYOMODAT HAGYHATOD AZ ERDÕBEN,A HULLADÉKOT NEM!”.


A Kanári Fittness Wellnes Club pedig a megfáradt tatabányai turistáknak ingyenes belépõket biztosított sorsolás útján.


A DECATHLON a szolgáltatások  sorában a Jubileum Parkban Mini Decathlon játék parkot üzemeltetett és az 50 km-t szintidõn belül teljesítõknek sorsolás útján 4 darab fantasztikus hátizsákot ajánlott fel!


Rendkívül népszerû volt a kedvezmény kártyák használata. Ezen a téren Tatabánya lett az elsõ,hiszen 1.982-en neveztek a megye székhelyen helyi lakosként!


Híres, neves, ismert személyiségek is megtisztelték a rendezvényt ezen a napon. Dr.Völner Pál államtitkár az 50 km-t teljesítette, Schmidt Csaba Tatabánya polgármestere  Turza Károly képviselõvel a 20 km-t, Horváthy Lóránt Tata alpolgármestere, a KEM SZÖSZ elnöke szintén  a 20 km-t járta végig.


Nyolcan voltak, nyolcan maradtak azok, akik eddig minden alkalommal, vagyis most már 32.-szer teljeitették a Gerecse 50 km-es távját!


Hluchany József /Gyõr/,Krenner Antal /Vértesszõlõs/, Szabó András /Süttõ/,, a három tatabányai: Holczhacker József, Vadócz Péter, Wiszt Ferenc, és a két budapesti: Szabó Elemér és Szabó Szilárd.


A Vértesi Erdõ Zrt szakszerûen és figyelmesen biztosította az útvonalak járhatóságát, a Vízmû a lajtos kocsik biztosításával tett sokat a túrázókért.


A gerecse50.hu új honlapja nagyban járult a rendezvény sikeréhez, de ugyanez elmondható az  MTSZ , Tatabánya és Tata valamint a kemsport honlapjairól is. Köszönet érte.


Az MTSZ és a CDH 45 munkatársa az elektronikus berendezések mûködtetéséért dolgozott sokat (elõnevezés, rögzítés, oklevél nyomtatás).


A Gerecse 50 ízléses, zöld alapszínû jelvénye és a 10 illetve 20 km kitûzõje is tetszetõs volt.


Igen jó ötlet volt a Turista Magazin, az Országos Kéktúra és a Cartographia kitelepülése is.


Vadóc László a Jubileum Park és Sportház üzemeltetõje és munkatársai, önkéntesei óriási szellemi , szervezõ és fizikai munkával járultak a sikerhez és biztosították a kulturált körülményeket nem csak a túrázóknak, hanem mindenkinek akik megfordultak a rajt-célban és az egész park területén.


Voltak egyéb érdekességek is, melyek sokasága még nem látott napvilágot, de egy párnak a híre eljutott a rendezõkhöz:


Egy 6 éves gyermek az egyik állomáson kereste 11 éves testvérét a rendezõk hozták le, a célban találkozott a teljes család.


Az egyik túrázó a Decathlon áruházban vásárolt aránylag nyitott szandálban másodszor járta be gond nélkül az 50 km-t.


A vértestolnai grátisz állomás kenyér adagját a szomszéd Tardoson rakták le, mert hajnali 4 után még nem voltak a helyszínen.


A  tardosi alma szállítmány helyét Tarjánban keresték.


Az IFELORE elsõsegély nyújtói több mint 200 esetben segítettek 6 helyszínen!


A díjátadásokon Schmidt Csaba polgármester a 20 km után, Németh Csaba a másik fõrendezõ (MTSZ) és Vadóc László Tatabánya Városi Szabadidõsport Szövetség elnöke aktivizálta magát.


A 8 harminckétszeres teljesítõ jutalmak sorát vehette át, így Schmidt Csaba polgármester elismerõ oklevelét, a Derrick Biztonság Szolgálat értékes mûvészeti albumát, egy bányász kerámia korsót, az OKT 60 éves történetének könyvét, valamint az ÉDT igazoló füzetet.


Mivel a híressé vált Tatai PATARA rendezvény lesz a következõ kiemelkedõ esemény a térségben,  ízléses könyvjelzõ program ismertetetõjét is elvihették a túrázók.


Valamennyi rendezõ, szervezõ, közremûködõ  munkájának elismerése volt az a sokszor /több ezerszer!/ megfogalmazott vélemény, hogy köszönjük, jövõre újra jövünk Tatabányára a XXXIII.Gerecse 50 Decathlon 30/20/10 Túrákra!


Horváth Zoltán fõrendezõ


 
 
SárpenteleTúra éve: 20132013.04.21 22:56:55

 2013 - Sárpentele 15 teljesítménytúra - Széchenyi Zsigmond emléktúra rendezõi összegzés.


Kedves Túrázók!


Köszönjük, hogy részt vettetek a 2013-as, ötödik alkalommal rendezett Sárpentele 15 teljesítménytúránkon - Széchenyi Zsigmond emléktúrán!

A 15 km-es gyalogos távon 107 fõ túrázott, a párhuzamosan zajló kerékpáros emléktúrán és családi túrán 35 fõ kerékpározott.


A túrát idén vasárnap rendeztük, így nem ütközött az elõzõ napi (szombati) cuha-völgyi vonatos rendezvénnyel és a Gerecse 50 teljesítménytúrával sem.


Az idõjárás tökéletes volt, egész napos napsütés, 20-22 fok körüli tavaszi meleg, és a túrát megelõzõ hét is esõmentesnek bizonyult.


Az idei túra is népszerû volt a teljesítménytúra mozgalmak kedvelõi körében, többen igazoltak az Észak-Dunántúli Kupa (ÉDK) füzetükbe, valamint a Fejér Megye Teljesítménytúrázója és a Fejér Megye Természetjárója mozgalmak könyveibe is.


A három évvel ezelõtti turista útjelzés felújításnak köszönhetõen, a jelzett szakaszok még mindig jól követhetõk voltak, a túra hetében bejárás formájában is ellenõriztük ezt. A tornapálya tábláira férne rá karbantartás, sok közülük le van esve, és a tartó oszlopaik is hiányosak (, de legalább még megvannak).


 


A túra megtartásához megkértük és meg is kaptuk a Közép-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi felügyelõség és a székesfehérvári Önkormányzat természetvédelmi engedélyét a Sóstó illetve a Homokbánya természetvédelmi terület és tanösvény használatához, a parkerdõ és a rajthely használatához használatához a VADEX engedélyét.


A túra rajtja új helyre költözött, a VADEX székház udvarára, ami nyugodtabb és tágasabb helyszín, mint a Piac tér. Az új rajthely egyeztetése csak a túra hetére fejezõdött be, a változást csak ekkor tudjuk betenni a túranaptárba, de reméljük, hogy mindenki odatalált a régi helyszínrõl az újra.


Pontõreink, akik az útvonalat is végigjárták, és a Sóstón az útvonal mentén található szemetet is összegyûjtötték: Ádám László, Pintér József. Seprûk: Csörgõ Róbert, Csörgõ Viktória.


Köszönjük a székesfehérvári Gyöngyvirág TE tagjainak a célban, a zsíroskenyerek készítésében végzett munkájukat!


A Székesfehérvár Városi Természetbarát Találkozón voltak gyerekprogramok, és a megszokott megemlékezés, idén is Gróf Széchenyi Zsigmondné jelenlétében. A megemlékezésen a VADEX erdészének kürt játékát is meghallgathattuk. A sárpentelei kápolnában délben misét is tartottak.


 


Statisztika:


Túranév: Sárpentele 15 teljesítménytúra - Széchenyi Zsigmond emléktúra


A túra idõpontja: 2013. április 21. (vasárnap)


Túratáv: 13,1 km. Szint: ~50m. Szintidõ: 5 óra.


Résztvevõk száma: 107 fõ. Célba ért szintidõn belül: 2 fõ kivételével mindenki.


 


A következõ egyesületektõl jöttek túrázók: Gyöngyvirág TE (15 fõ), Bánki TE Ajka (13 fõ), Borostyánkõ TSE Szombathely (9 fõ), Alba Regia SC, Dabasi SZSE, Enyingi VSE, Lokomotív TE, MTSZ, Ösvénytaposó Baráti Társaság, Pentele TE, Tatai Honvéd Atlétikai Club, Teljesítménytúrázók Társasága, Vértes Meteor TSE, Vértes Volán SE, Vértesi Erõmû SE, Vizivárosi LSE, Vörösmarty LSE.


Egyesületet 71-en jelöltek meg, 36-an egyéni vagy családos túrázók.


Települések, ahonnan túrázóink érkeztek: Ajka, Balatonszabadi, Budaörs, Budapest, Dabas, Dinnyés, Dunaújváros, Enying, Gyõr, Herend, Kaposvár, Környe, Mór, Nagyvenyim, Oroszlány, Polgárdi, Sárosd, Sárszentmihály, Sárvár, Siófok, Sukoró, Szabadbattyán, Székesfehérvár (36 fõ – 33%), Szombathely, Tata, Tatabánya, Úrkút, Várpalota, Velence.


Túránk továbbra is leginkább a székesfehérvári túrázók és a környezõ megyék túrázói között népszerû, "regionális" jellegû teljesítménytúra.


Életkor szerinti megoszlás: 0-10 év: 3 fõ - 2 %, 10-20 év: 12 fõ - 11 %, 20-30 év: 11 fõ - 10 %, 30-40 év: 26 fõ - 24 %, 40-50 év: 23 fõ - 21 %, 50-60 év: 10 fõ - 9 %, 60 év felett: 22 fõ - 20 %.


Legidõsebb teljesítõnk: 71 éves.


Rajtidõk: 8:00-8:30: 44 fõ - 41 %, 8:30-9:00: 35 fõ - 32 %, 9:00-9:30: 28 fõ - 26 %.


Teljesítési idõk: 2:00-n belül: 1 fõ – 1%, 2:00-2:30: 8 fõ - 7 %, 2:30-3:00: 40 fõ - 37 %, 3:00-3:30: 28 fõ - 26 %, 3:30-4:00: 22 fõ - 20 %, 4:00-5:00: 6 fõ - 5 %.


Szeretettel várunk mindenkit jövõre, 2014-ban is!


Köszönettel:


Fehérvári Máté és Mészáros Gabriella rendezõk.


Asbóth Katalin, Székesfehérvár Városi Természetbarát Szövetség,

Durmitsné Baics Rózsa, Fejér Megyei Természetbarát Szövetség.


 


Kérünk, hogy írd meg a véleményed, élményeid, túrabeszámolód a túráról a TTT túrabeszámolók fórumára !


(http://www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu/beszamolo?a=a&id=584)


 

 
 
Gyermekvasút nyomábanTúra éve: 20132013.03.15 20:34:27

(Rendezõi összegzés a www.gyermekvasut.hu honlapról.)



• Hír dátuma: 2013. március 15. péntek



2013. március 15-én pénteken ismét megrendeztük a hagyományos teljesítménytúra nappali változatát.

 






Teljesítménytúrázók Virágvölgy állomáson





Habár az idõjárási viszonyok hirtelen tavasziról téliesre fordultak, havazott és erõsen fújt a szél, A Gyermekvasút nyomában címû teljesítménytúra nappali változatát idén is megrendeztük. A körülmények ellenére is több mint négyszázan beneveztek és teljesítették a kihívást.



A résztvevõk ez alkalommal is Széchenyi-hegy állomásról indultak, hogy 20 km megtételével, a Gyermekvasút állomásainak és a környék fõbb látványosságainak érintésével megérkezzenek Hûvösvölgybe.



Az elõírt szintidõ hét óra volt. A kijelölt ellenõrzõ pontokon szervezõk – jelenlegi és volt gyermekvasutasok – fogadták a túrázókat, akik igazolták a pont érintését és segítséget nyújtottak a túra folytatásához.



A cél most is a Gyermekvasutas Otthonépületben volt. A célba érkezõk a teljesítést igazoló oklevelet és kitûzõt kaptak, valamint meleg étellel vártuk õket.



A célba sikeresen megérkezõket és a túrát menet közben feladókat is meginvitáltuk, hogy vonattal, a Gyermekvasúton tett utazással térjenek vissza Széchenyi-hegyre, a rajt színhelyére. A túrát késõ délután befejezõkre való tekintettel a vonatok a szokásosnál hosszabb üzemidõben közlekedtek. A nosztalgiavonatok azonban – mûszaki okok miatt – ezen a napon nem közlekedtek.






Személyvonat Hárs-hegy állomáson





A Gyermekvasút nyomában címû 20 km-es teljesítménytúrát legközelebb éjszakai változatban, 2013. augusztus 19-én hétfõn rendezzük. Útvonala a nappalival azonos, azonban ellentétes irányú lesz, azaz Hûvösvölgytõl Széchenyi-hegyig tart.


 

 
 
Vándorbottal a VasparipáértTúra éve: 20132013.02.25 00:03:25

A 2013-as Ha-Vas-Paria túra méltó volt a nevéhez. Budapestrõl az M1-en, Gyõrön át közelítettünk, az autópályán Gyõrig esett, onnan hó szállingózott. A 82-es úton még addig nem járt hókotró, csak a nyom volt tiszta, nem volt kellemes az autózás. Vinyére leérve viszont megszûnt minden csapadék, igazi szép havas túraterep fogadott. Padlert a Vinye.hu-ban hagytam túranaptárat árusítani, én pedig a rövid körtúrát terveztem. Kis kitérõt tettem a sárga sávon a dóc árok végéig, ellenõrzve, hogy a tavalyi erdõirtás után hová és mennyit kell majd idén újra felfesteni a 2010-ben felújított jelzéseinkbõl. (400m-t)

A havas erdõ szép volt, bár a Zörög-tetõn ködben voltunk, és ott a hó is 30-40cm-es volt, lejjebb csak 20-25. A zörög-tetõi ponton idén a halálnak hûlt helye volt, kódot kellett feljegyezni.

A fordított rövidtávot teljesítettem, bár a Lovász kúti vadászháztól lefelé a sárga háromszög - sárga sávon nem figyeltem fel arra, hogy a (másik irányból a) szalagozás a tavalyi jelzetlen kerülõúton halad.

Porva-Cseszneken beneveztem, rögtön a díjázast is átvehettem, és a zsíroskenyér-tea szolgáltatást is igénybe vettem.

Mivel visszafelé csak 3-4 óra múlva jött volna vonat, így inkább gyalog mentem. Mivel most nem akartam a bakancsom eláztatni a Cuhában, inkább az eddig még általam nem járt vasúti nyomvonalat választottam, 3km sín-túrával + 1km talpfa túrával. Túrabotok segítségével egészen jól lehet haladni a sínszálon is, bár csúszik és kicsit technikás bakancsban ez a több kilométeres gerenda-gyakorlat.

Menetrend szerint meg is érkeztem Vinyére, ahol sör-kávé frissítéssel zártam a túrát.

Sajnos elég kevesen voltak, az összes távon kb. 120 résztvevõ, pedig aki eljött, igazi téli túrát teljesíthetett.

 
 
TTT rendezvények, értekezletekTúra éve: 20132013.02.24 23:30:05

Kedves TTT tagok!


A 2013. február 24-i TTT közgyûlés és díjátadó sikeresen lezajlott. A díjátadón 130 megjelent vehette át a Teljesítménytúrázók Minõsítési Rendszere, az Év Teljesítménytúrázója, a Hazai Legjobb Teljesítménytúra, a Négy Tájegység Négy túra és az Útvonalkövetõk érem díjazását, ünnepélyes keretek között.


A 2013-as TTT (megismételt, határozatképes) közgyûlés 44 fõs létszámmal az elnökség szakmai beszámolóját és a közhasznúsági beszámolókat illetve a 2013-as tervet elfogadta. Az idei közgyûlés tisztújító közgyûlés is volt, mivel az egyesület vezetõségének mandátum két évente lejár. A vezetõségi ill. ellenõrzõ bizottsági posztokon voltak változások.


A TTT új vezetõsége a 2013. évtõl:

- elnök: Jakab Annamária

- alelnök: Fehérvári Máté

- titkár: Hevér Gábor

- elnökségi tag: Dienes Áron

- elnökségi tag: Szórád András



Az ellenõrzõ bizottság tagjai:

- Jávor Zoltán

- Somogyi István

- Strackné Galambos Katalin



A közgyûlés hivatalos jegyzõkönyve a TTT honlap - TTT - Közhasznúság alatt elérhetõ lesz. Az elfogadott közhasznúsági és szakmai beszámolók ugyanott megtalálhatók.


A korábbi vezetõségi és ellenõrzõ bizottsági tagok eddigi munkáját köszönjük!


A TTT új vezetõsége nevében:

Fehérvári Máté

TTT alelnök


Budapest, 2013. február 24.


  



 
 
PITE 30/20/10Túra éve: 20132013.02.16 13:38:07

2013-ban is a PITE 10-es távot teljesítettem. 7:35-ös indulással az 1-es rajtszámot kaptam a legrövidebb, 10km-es távon, és a rajt-cél gyõzelmet is megszereztem. :) Én tapostam a nyomot, aminek az volt az elõnye, hogy a sáros szakaszok nem voltak letaposva, kicsúszkálva.

A terepviszonyok érdekesek voltak: alul sár, felette 5cm vizes hó, ami arra volt jó, hogy nem látszott hatalmas dagonya. A legpraktikusabb lábbeli a gumicsizma lett volna. Mindenhol vizes sárban vagy havas, latyakos úton mentünk. Nekem szerencsére jobban fekszik ez a vizes, sáros terep, mint a kemény, fagyos.

A magasabb helyeken hó esett, lejjebb Orfûn már esõ. Délre kisütött a nap, de azt már Kaposvárról, a meleg szobából néztem.

A túra végén a pite finom volt, a többedik gombás kitûzõmet gyûjtöttem be. Közben Padler eladott a rajtban 18db idei túranaptárat.

A rendezõk szerint 250 körüli volt a résztvevõk száma az összes távon, sajnos az elõzõ este esõs, ködös idõjárása elriasztotta a túrázókat.

 
 
túra éve: 2012
DÖKE / Baranya kerékpártúrákTúra éve: 20122014.04.17 11:30:21

Rendezõi beszámoó. Forrás.


Szép idõ fogadta a tekerni vágyókat a DÖKE kerékpáros teljesítménytúráján (05.19)


Annak ellenére, hogy szinte egész héten esett az esõ, sõt péntek reggel még fagy is volt, 19.-én szép napos reggelre ébredtünk. Sokat  dolgoztunk, plakátoltunk, szórólapoztunk K.Ferivel, hogy sokan jöjjenek, de lehet, hogy még mindig nem eleget! Én minimum 120 fõre számítottam, de "csak" 65-en indultak. A többségnek tetszett a megszokott útvonal, a jó társaság, az ellátás, a pontõrök kedvessége és a szép idõ (néhány telefonhívásba került). Összességében jól sikerült a teljesítménytúra, a legfiatalabb 12 éves, a legidõsebb 58 éves és a legtávolabbról érkezõ kaposvári volt. A hosszú távot választották a legtöbben 29-en, a rövidet 20-an és az 50 km-t 16  fõ teljesítette. Remélem legközelebb még többen leszünk ezért még több bringást kell megszólítani, hogy jöjjenek a túrákra vagy tekerjünk közösen!


B. Zoli


Képek

 
 
Vár a Mikulás (Budai-hegység, Szigethalmi TE)Túra éve: 20122012.12.08 17:23:30

Számomra tökéletes rendezés volt az elsõ Vár a Mikulás 2012-ben, a Szigethalmi TE szervezésében. Csak a 10km-es távot terveztem be, valamivel kúrálni kell a náthámat. Szerencsére elég késõn érkeztem a rajtba, csak pár percet kellett sorban állnom a Szépjuhászné étteremnél, 10:36-kor elrajtoltam. Nem neveztem elõzetesen, így létszámon felüli lehettem (700-800 körül lehetett az össz. létszám), de amúgy is csak a mozgásért mentem, ki kellett pihennem a múlt heti Bakony Mikulás rendezést.

Az útvonal nem volt túlbonyolítva, Szépjuhásznétól sárga sáv majd piros sáv Makkosmáriáig. A terepviszonyok végig meglepõen jók voltak, letaposott hó minenütt, sok helyen levelek is borították a havat, jég csak a Szépjuhászné parkolóban volt. Amúgy is kicsit gyorsabb teljesítést terveztem, így nem bakancsban, hanem terepfutó félcipõben mentem. Sehol sem estem. Makkosmárián, a tisztáson elég sokan voltak, mások is piknikeltek. Októberben újítottuk fel a zöld keresztet Makkosmáriától Normafáig, most végig leellenõriztem, megvolt az összes jelzésünk. (Ahol a visszafelé irányból üres jelzésalap is van a többi festett jelzés között, azt a Szent Jabak zarándokút jelzéseinek hagytuk, csak még nem tették fel a jelet.)

Normafán, a gerincen már erõsebb szél fújl, szánkózó családokat csak az Anna-réten láttam. A kék körsétán a János-hegyig most is elég sokan kirándultak, futóból volt a szokottnál kevesebb. A Libegõ Felsõ parkolójának szélén Lévay Béla  volt a pont,  valószínûleg a nagyszámú Horalky ellátmány miatt költözött le ide, az itiner szerinti Erzsébet-kilátó helyett. János-hegyre fel a piros sáv a lépcsõkön kicsit csúszott, viszont jobban meg is volt olvadva. Lefelé a János-hegyrõl teljesen jól járható volt a havas turistaút.

A célba beérve már kicsit nagyabbb volt a sor, mint reggel, de elég jól haladt. Szintidõt feleztem (pont 2 óra alatt mentem körbe a 11,1km/420m-en), átvettem az emléklapot, kitûzõt, mivel nem neveztem elõre, csak a kisebb édességet, majd leadtam Kékdroidnak a Budapest Kupámat, 12 teljesített túrával. Jó túra volt a mai.

 

 
 
HASE 20Túra éve: 20122012.10.15 10:21:04

(Levélben érkezett rendezõi beszámoló.)


HASE 20


Több mint háromszázan vettek részt a Honvéd Aurora Sportegyesület és a Puskás Tivadar Távközlési Technikum Infokommunikációs Szakközépiskola által szervezett „HASE 20 - Katonasírok nyomában” teljesítménytúrán. Az immár hatodik alkalommal megrendezett ? a Magyar Honvédség és a Groupama Garancia Biztosító által támogatott, a Budapest Kupa részeként meghirdetett ? túra kiindulópontja és célállomása a hûvösvölgyi gyermekvasút-végállomáson volt. A 20 kilométeres útvonal katonasírokat, emlékmûveket és kilátókat érintett. A távot legrövidebb idõ alatt teljesítõk értékelése korcsoportonként történt, az elsõ helyezettek serleget, az 1-3. helyezettek érmet és oklevelet kaptak. A „HASE 20” túrán a PTTT 15 osztálya is részt vett, a legjobb eredményt a 9. a osztály érte el. A 66 év feletti férfiak közül Fröhlich Henrik, a PTTT szülõi szervezetének elnöke érkezett be elsõként a célba.

 


A meghirdetett teljesítménytúrán, 320 fõ versenyzõ vett rész (80 településrõl érkeztek, volt olyan induló is, aki gyorsvonattal utazott fel Pécsrõl), PTTT 9 osztálya, az osztályfõnökeik vezetésével is végigment a túraútvonalán.. Érdekesség megemlíteni, hogy indult egy gyengén látássérültekbõl álló csoport is, akik egy fõ kísérõvel és vakvezetõ kutyával 4 óra alatt teljesítették a távot.


A HASE 20 teljesítménytúra eredményei


 


I. korcsoport


Nõk 14 éves korig

1. Somogyi Lívia

2. Szatmári Kinga

3. Hajdú Eszter


 


Férfiak 14 éves korig

1. Ifj. Somogyi István

1. Végh Benjámin

2. Ifj. Kovács Tamás

3. Borosnyai Bence


 


II. korcsoport


Nõk 14–45 év között

1. Dévényi Ildikó

2. Makovics Dóra

3. Kovács Ágota


 


Férfiak 14–45 év között

1. „Kutya”

2. Szõke Tamás

3. Kürti Dávid

3. Hoskó Roland


 


III. korcsoport


Nõk 46–65 év között

1. Dr. Angyalics Zsuzsa

2. Kiss Klára

3. Matthiasich Ferencné


 


Férfiak 46–65 év között

1. Balogh András

2. Varga László

3. Sebestyén Imre


 


IV. korcsoport


Nõk 66 év felett

1. Tanácsné Gabriella

2. Egyed Emília

3. Berzsenyiné S. Mária


 


Férfiak 66 év felett

1. Fröhlich Henrik

2. Vasanits László

3. Lévay Béla

3. Ökrös Szilveszter


 


Abszolút nyertesek


Különdíj: Dévényi Ildikó

Különdíj: Balogh András


 


Osztályok versenye


A legjobb eredményt a 9. a osztály érte el,

osztályfõnök: Karner Judit


 


HASE 20 útvonala


 


Túraútvonal: Hûvösvölgy–Nyéki-hegy–Határ-nyereg–Újlaki-hegy–Virágos-nyereg–Vihar-hegy–Hármashatár-hegy–Felsõ-kecske-hegy–Fenyõgyöngye–Árpád-kilátó–Határ-nyereg–Vadaskert–Hûvösvölgy


 


Indulás a hûvösvölgyi állomásépületbõl


Indítás a hûvösvölgyi állomásépületbõl


Indulás a hûvösvölgyi állomásépületbõl


 


Katonasírok nyomában


A PTTT 9. a osztálya az Árpád-pihenõnél


A PTTT 9. a osztálya az Árpád-pihenõnél


 


Kilátás a Hármashatár-hegyrõl


Kilátás a Hármashatár-hegyrõl


 


HASE 20


A IV. korcsoport elsõ három helyezettje – középen Fröhlich Henrik, a PTTT szülõi szervezetének elnöke


A IV. korcsoport elsõ három helyezettje – középen Fröhlich Henrik, a PTTT szülõi szervezetének elnöke


 


A díjakat dr. Horváth László Ferenc igazgató (jobbra) adta át


A díjakat dr. Horváth László Ferenc igazgató (jobbra) adta át


 


A PTTT 9. a osztálya különdíjban részesült


A PTTT 9. a osztálya különdíjban részesült

 
 
Régi börzsönyi mesterségek nyomábanTúra éve: 20122012.09.20 11:05:56

(Email-ben érkezett rendezõi beszámoló.)



Örömmel adok tájékoztatást arról, hogy a "Régi börzsönyi mesterségek nyomában" c. 25 km-es, gyalogos, nappali teljesítménytúránk 2012. szeptember 8-án sikeresen lezajlott. A túrára összesen 40 fõ nevezett. A túra balesetmentesen, jó hangulatban telt; minden induló visszaért szintidõn belül a célba.



Ízelítõül néhány város, ahonnan érkeztek a résztvevõink: Budapest, Esztergom, Dorog, Nógrád, Jászberény, Biatorbágy, Bajna, Pilisjászfalu, Tarján, Veresegyház, Vác, Nagymaros, Párkány (Szlovákia).



Mellékelem az egyik túrázó élménybeszámolóját is: turautak.hu/track/elfeledett-utakon/808



A túra értékelése (szervezõi észrevételek, esetleges hibák felderítése stb.) a közremûködõ kollégák segítségével még zajlik.

Erõsné Dobson Zsófia

erdei iskola vezetõ

 
 
Ciucas Trail terepfutó versenyTúra éve: 20122012.09.20 11:00:22

 


sétáLós bácsi kedvcsináló hozzászólása a Ciucas Trail-hez az index-en

Never85 beszámolója

 
 
UTMB, CCC, La Petite Trotte à Léon, Sur les Traces des Ducs de SavoieTúra éve: 20122012.09.03 08:24:59

UTMB 2012


TDS 2012: férfiak: 1. Dawa SHERPA 2. Lionel TRIVEL 3. Antoine GUILLON 4. Pablo Manuel VILLA GONZALEZ 5. Ryan BAUMANN 6. Christophe LE SAUX 7. Damien TRIVEL 8. Jordi MARTIN PASCUAL 9. Olivier MORIN 10. Benjamin DAVID

TDS 2012: nõk: 1. Agnès HERVE 2. Juliette BLANCHET 3. Alessandra CARLINI 4. Laure REBUFFET 5. Helene HAEGEL-ARPIN



UTMB (tényleges) - 103km / +5862m

1. François D'HAENE - 10:32:36

2. Jonas Buud - 11:03:19

3. Michael Foote - 11:19:00



Magyar teljesítõk:

5. Németh Csaba - Chamonix Arrivee S-06:43 11:37:18         5

Papp Gergely - Chamonix Arrivee S-08:47 13:40:41       42

Lõrincz Olivér - Chamonix Arrivee S-09:53 14:47:28       92

Medgyessy Gergely - Chamonix Arrivee S-11:35 16:29:03      247

Buday Péter - Chamonix Arrivee S-12:23 17:16:47      345

Surján Lszló - Chamonix Arrivee S-13:48 18:41:44      634

Hegedûs Ákos - Chamonix Arrivee S-14:01 18:55:31      674

Szabó Judit - Chamonix Arrivee S-14:39 19:33:30      820

Kovács Imre - Chamonix Arrivee S-16:45 21:39:25    1323

Kimmel Péter - Chamonix Arrivee S-17:30 22:23:51    1467

Timár András  -                                       1556


UTMB 2012 szintmetszet


UTMB térkép

 

 
 
Nagybörzsöny 20Túra éve: 20122012.08.25 19:56:35

Tisztelt Túrázók!



A mai (2012. augusztus 25-i) Szobi Szuszogós teljesítménytúra elmaradásának oka, hogy a fõrendezõt (Ujj Zoltánt) a túrát megelõzõ napon a Budai-hegységben súlyos kerékpáros baleset érte, azóta is az intenzív osztályon ápolják életét már nem tudták megmenteni, meghalt.

A vasárnapi Mátravasút túrát a Zöldgömb Sport klub még megrendezi, az év összes többi Zöldgömb Sport Klub túrája elmarad.

Megértéseteket köszönjük!

 


Fehérvári Máté

TTT alelnök

 
 
TEGYOT-TEDOTTúra éve: 20122012.07.30 08:39:23

Természetjáró diákok találkoztak


 


forrás: kispest.hu


Véget ért a Természetjáró Gyerekek és Diákok XXIII. Országos Találkozója Káptalanfüreden július elején. A Gémes Természetjáró Egyesület szervezte a rendezvényt.



Önkormányzatunk támogatásával a Természetjáró Fiatalok Szövetsége megbízásából, a kerületi Gémes Természetjáró Egyesület szervezésében került sor a Természetjáró Gyerekek és Diákok Országos Találkozójára a Káptalanfüredi Üdülõtáborban. Az ötnapos találkozón az ország különbözõ városaiból érkezõ általános és középiskolás csapatok versenyeztek éjszakai és nappali tájékozódási túraversenyen, Balatonalmádiban városismereti tájékozódási versenyen, elméleti turisztikai vetélkedõn valamint Balatonfüredrõl indulva 20 illetve 26 km-es teljesítménytúrán.


A találkozón a fõvárost egy IX. kerületi általános iskola valamint a XIX. kerületi Semmelweis Humán Középiskola képviselte. Az általános iskolások versenyét Eger nyerte, Szeged és Kaposvár elõtt, a középiskolák versenyét szintén Eger nyerte meg, Ajka és Kaposvár csapatait megelõzve.


A találkozó színvonalas megszervezésébe az idén 25 éves Gémes TE tagjai rengeteg munkát fektettek, jubileumi évüket az országos találkozó megrendezésének elvállalásával ünnepelték. A találkozó zárásaként Gémes Antal, az egyesület tiszteletbeli elnöke a Szövetség elnökségétõl az Ifjúsági Természetjárásért Emlékplakett kitüntetést kapta.


Az országos találkozót jövõre Velencén, a Fejér Megyei Természetbarát Szövetség szervezésében rendezik meg.


Lehoczki Zoltán, a Gémes TE elnöke


 










Vége a találkozónak



Véget ért a TEGYOT-TEDOT érdemi része. Köszönetet szeretnék mondani mindenkinek, akinek része volt a sikeres megvalósításban.


Köszönöm a csapatoknak és a kísérõknek, hogy mindig pontosak voltak, hogy az elõre tervezetthez képest öt percnél nagyobb csúszás soha sem történt. Köszönöm a szervezõgárda tagjainak azt a rengeteg munkát, amit a sikeres megvalósításba belefektettek és azt, hogy mindenki tudta és tette a dolgát, az éppen aktuális részfeladatát. Köszönöm a tábor személyzetének és az autóbusz vezetõjének az ellátás színvonalát, azt, hogy minden kérésünket teljesítették. Köszönöm a záróünnepély és a záróbuli fellépõinek a színvonalas mûsort. Köszönöm Kispest Önkormányzatának azt a jelentõs anyagi támogatást, amit az érmek, kupák, versenydíjak biztosítására rendelkezésünkre bocsátott.


A találkozó utómunkái azonban még csak most kezdõdnek. Az elkövetkezõ hetekben elkészítem az okleveleket, átnézem a versenyanyagokat olyan szemmel, hogy mik voltak a sokak által nehéznek illetve könnyûnek vélt kérdések, (mik azok, amiket esetleg mi gondoltunk könnyûnek és mégis nehéz volt vagy fordítva, mi gondoltuk nehéznek és mégis könnyû volt). A csapatok versenyanyagait és az okleveleket július 31-ig elküldöm a kapcsolattartó címére. A honlapra még a hónap folyamán felkerül a részletes eredménylista valamint, ahogy videósunktól telik, az elkészült videofelvételek is. Addig is fogadjátok szeretettel ezt a néhány fényképet.


https://picasaweb.google.com/116354744721328742567/TEGYOTTEDOT2012?authuser=0&feat=directlink



Találkozunk jövõre Velencén!!!




 










„ KI a szabadba” Rajzpályázat eredménye



„ KI a szabadba” Rajzpályázat eredménye


1-2. osztályos tanulók






























helyezés



Tanuló neve



helyezési


számok összege



A tanuló iskolája



1.



Deák Szilvia



10



II. Rákóczi F. Általános Iskola, Szolnok



1.



Rácz Diána



10



Gróf Széchényi Imre Általános Iskola, Balatonföldvár



3.



Kovács Levente



13.



II. Rákóczi F. Általános Iskola, Szolnok



Bõvebben...


 


 


 


 














Név:



Természetjáró Fiatalok Szövetsége



Rövidítve:



TFSz















Levelezési cím:



1146 Budapest, Thököly út 58-60. I/107.



Honlap címe:



http://tfsz.hu


 
 
Cuha 25/35/50/ Bakonyalja 25/45 / (Erdőalja 25) / BakonyerdőTúra éve: 20122012.07.28 10:01:05

CUHA 50-35-25 rendezõi összegzés. 2012.

Cuha teljesítménytúra

50km - 35km - 25km


Cuha 50 teljesítménytúra kitûzõ 2012 Cuha 35 teljesítménytúra kitûzõ 2012 Cuha 25 teljesítménytúra kitûzõ 2012

Kedves Teljesítménytúrázók!



Köszönjük, hogy 2012-ben is eljöttetek a túránkra, és az esõs nap miatt a tavalyinál kisebb létszámban,

 de így is 177-en vágtatok neki a 7. alkalommal megrendezett CUHA 50-35-25km-es teljesítménytúra távoknak!



Az idei július kicsit szeszélyes volt, a túra hetében is többször esett, A túra napjára az idõjósok esõt jósoltak a térségre, ami be is jött. A hõmérséklet 30 fok körül volt, a nagyrészt borult idõ is ideális túraidõ, aki megúszta a reggeli csapadékot, annak délelõtt 9 óra és délután 4 között könnyebb túrája volt, mint a legtöbb Cuha túrán a 35+ fokos forróságban.

A túra elõtt három héttel bejártuk a klasszikus táv útvonalát, akkor is kevés víz volt a Cuhában, éppen csak csordogált, a Hódos-ér szintén ki volt száradva. Tavaly Vinyénél, a gyaloghídnál, teljesen száraz volt a Cuha medre, idén szerencsére egy kevés víz volt benne. A Cuha-patak nagyjából 30 cm-es volt, csak nem ilyen mély, hanem ilyen széles... (2010-ben, amikor a medret átrendezte a nyár eleji esõzés, a Cuha vízszintje 10 cm-re volt a gyaloghíd alatt, a mostani szinthez képest több, mint másfél méterrel magasabban.)

A túra elõtti napon szalagoztunk, ekkor még kifejezetten meleg volt. A mély homokos terep járhatóságának jót tett a hét közbeni kis esõ. Szerencsére a tavalyi darazsakkal idén nem találkozunk sehol sem a túra útvonalán.



A túra útvonalán a tavalyi túra óta a zöld sávot újítottuk fel Fenyõfõ - Pápalátó-kõ - Hódos-ér között tavaly õsszel, valamint idén, a március 15-i hosszú hétvégén a Vinye - Kõpince-forrás - gyaloghíd - Zsidó-rét közötti sokjelzéses szakaszt, és a túra hetében a Csesznek-Suttony - Fatelep között a sárga sávot, a zöld-sárga közös jelzést, és egy keveset a zöld sávból, a sárga kereszt elágazásig. A klasszikus táv teljes útvonalán, beleértve a Felsõ-Cuha-völgyet is, a bejáráskor összeszedtünk 3 kisebb szatyor szemetet, ami nem volt sok a tavalyi mennyiséghez képest, és az is pozitív, hogy a Felsõ-Cuha-völgyben a pihenõk rendezettek voltak, szeméttartó konténerekkel jól ellátva. A klasszikus útvonalon is irtottunk bozótot a jelzéseink elõl, és Pápateszérig szintén ki kellett pucolni pár bodzabokrot, hogy a jelzés követhetõ legyen. Ezen a szakaszon, bár 2010-ben erõsítettük meg a jelzéseket, azóta némelyiket reménytelenül benõtte a gaz, az elején az erdõ is eltûnt több száz méteres szakaszon, úgyhogy a jövõ évi jelzésfestési teendõk közé a Bakonyszentlászló - Pápateszér közötti piros sávot felvettük. A túra elõtti napokban felfestettük a piros sáv Bakonyszentlászlón belüli szakaszát, kapcsolódva mások idei festéséhez, akik a fõúton Bakonyszentlászló vasútállomásig a piros sáv helyett piros négyzetet tettek, az Ördög-rét felõl Bakonyszentlászló központjába így nem a fõúton érkezik az útvonal, hanem a vasútállomást kihagyva, a vasút keresztezése után egy erdei földúton, majd a bauxitszállító úton, kevésbé nyílt szakaszon.

A Pakucs-pihenõ, Alsó-Cuha-völgy környékén az erdészet szépen kitisztította az erdõt, kezd kirándulóerdõ formát ölteni.



A túra távjai 2012-ben változatlanok voltak az elõzõ évihez képest, megtartottuk az 50 és 35km-es hosszabb távokat is.

A klasszikus, 25km-es táv továbbra is a régi-fenyõfõi úton érte el az Õsfenyvest és a frissítõpontot Fenyõfõ-szélénél, ahol nápolyi és szóda, valamint vásárolható sör várt mindenkit. A Pápalátó-kõi önkiszolgáló ellenõrzõpontot is megtalálta mindenki, itt kódot kellett felírni vagy matricát ragasztani. Az Alízháza után völgy sem volt idén túlságosan kimosva, bár a túra napján, esõ után azért oda kellett figyelni a kisebb vízmosta lyukakra.

A Hódos-éren idén nem ütköztünk cserkésztáborba, és az Üveghuta elõtti szakaszon lecsúszott patakpartot is helyreállították korábban.

Porva-Csesznek vasútállomáson már megbízhatóan és folyamatosan üzemel a büfé (www.porvacsesznek.hu), valamint a turistaház is.

A Viadukt után, az erdei iskola ellenõrzõpont a fedett esõbeálló alá költözött, a szolgáltatás idén sós ropi volt.

A Felsõ-Kõpince-forrás, mint egész évben, most is megbízhatóan üzemelt.

Az Alsó-Cuha-völgy gázlói az esõ miatt csúszósak voltak, de csak pár túrázó vette igénybe a kerülõ útvonalat a Pakucs-pihenõ felé.



Az idei túránkon mindenki célba ért!



Az esõ miatt a rajt és a cél is az Õsfenyves Turistaház étkezõjében volt egész nap, délután ki tudtuk tenni a célba érkezõknek a padokat, asztalokat is.

A célban a szolgáltatás a megszokott zsíroskenyér hagymával, vegyes savanyúsággal és házi erõspistával, vajas és házi-lekváros kenyér volt, szörp és szóda. Hideg sör önköltségi áron, valamint kávé is kapható volt. A tavalyi lebonyolításból okulva, idén már több segítõvel dolgoztunk a célban.



A tavalyi 300 fõ után hasonló létszámra készültünk, viszont 177 fõ túrázott, így mindenkinek jutott bõven szolgáltatás és természetesen díjazás is.

Az idei évre is új kitûzõk és emléklapok készülnek.



A leghosszabb, 50km-es táv túrázói idén is végigjárták Bakonyszentlászló szebb részeit, a Kerek-templomot és környékét, majd a  piros sáv jelzésen gyalogoltak át Pápateszérre, a falu szélén található szõlõhegyre. Mivel az 50km-es táv elsõ 17km-én nincs vízvételi lehetõség, így az indulók egy-egy fél literes ásványvízzel indulhattak útjukra. Az ellenõrzõ ponton idén szolgáltatás is volt, cerbona szelet.

Fenyõfõn igénybe lehetett venni a hosszútávnak útba esõ kocsmát frissítésre, bár mivel meleg nem volt, szerintem nem sokan éltek ezzel a lehetõséggel. Innen Vinyéig a táv azonos volt a 25km-es távval.

Azért, hogy az 50 és 35km-es távok kihívást is jelentsenek, a Kõpince-forrás után az útvonal a Zörög-tetõn (+240m szint) keresztül vezet Csesznekig, a Kõmosó-völgyig, majd vissza a Zörög-hegy oldalában. A Dóc-árok tetejétõl a Kenyeri-hegyen át szalagozás vezetett vissza a Zsidó-rét széléig, a klasszikus táv útvonalába.



Köszönjük a bakonyszentlászlói turistaház üzemeltetõinek, a Gyõri Meteor Természetbarát Egyesületnek, hogy a rendezvénynek rajt-cél helyszínt, felszerelést és szállást biztosítottak. A Teljesítménytúrázók Társaságának a rendezési segítséget. A Bakonyerdõ Zrt.-nek a túra engedélyét és a karbantartott sétautakat, pihenõhelyeket. A Porva-Csesznek Turistaháznak, hogy nyitva volt a büfé.



Pontõreink: Fehérvári József, Gethe László, Petróné Felleg Annamária, Petró Zoltán. Akik seprûként és pontõrként is teljesítették a túra valamelyik távját: Ádám László, Csörgõ Róbert, Pinkert László, Pintér József, Szabó Zsuzsa.

Segítõink a rajt-célban: Jakab Annamária, Szirtey Zsuzsa.



Statisztika:

Résztvevõk száma: 177 fõ, továbbá 2 fõ rendezõi bejárás. Célba ért: 177 fõ.

Vonattal érkezett: 23 fõ - 13%. Számukra 33%-os nevezési díj kedvezményt biztosítottunk, kárpótlásul, hogy 3km-re található Bakonyszentlászló és Vinye vasútállomása is.



A következõ egyesületektõl jöttek túrázók: Alföldi TE, Arany János DSE, Bakony TSE, Balatonfüredi Természetbarát Egyesület, Bánki Donát TE, Borostyánkõ TSE, BTHE, Diósgyõri VTK, Dorogi Gyógyszergyártók TE, Fate-Rock, Gyöngyvirág TE, Gyõri Vasutas TE, Komárom, Navigátor Túra Klub, Ösvénytaposó Baráti Társaság, Szentendrei Kinizsi Honvéd SE, SZHSK, Tatabányai SC, TTT, Vértes Meteor TSE, Vértesi Erõmû, Zöld Bakancs Túraklub.



Egyesületet 52-en jelöltek meg, 125-en egyéni vagy családos túrázók.



Települések, ahonnan túrázóink érkeztek: Abda, Ács, Ajka, Ajka-Padragkút, Ászár, Bajna, Bak, Balatonfüred, Bánd, Békéscsaba, Berhida, Bokod, Budaörs, Budapest, Csákvár, Dorog, Dunaharaszti, Dunakeszi, Érd, Fehérvárcsurgó, Gyõr, Gyõrszemere, Gyõrzámoly, Herend, Ikrény, Káld, Kám, Komárom, Környe, Litér, Mezõlak, Mocsa, Mór, Nyíregyháza, Oroszlány, Pápa, Pázmánd, Pétfürdõ, Püspökladány, Sárvár, Siófok, Sopron, Szákszend, Szeged, Székesfehérvár, Szombathely, Tapolca, Tata, Tatabánya, Telki, Úrkút, Várgesztes, Vecsés, Veszprém, Zánka, Zirc.



Idén is a legtöbben Budapestrõl érkeztek (25 fõ), valamint a környezõ megyékbõl (131 fõ), így túránk továbbra is inkább regionális jellegû teljesítménytúra.



Távok szerint:

50km: 44 fõ induló, 44 fõ teljesítõ.

35km: 23 fõ induló, 23 fõ teljesítõ.

25km: 110 fõ induló, 110 fõ teljesítõ.



Életkor szerinti megoszlás: 0-10 év: 2 fõ - 1%, 10-20 év: 17 fõ - 10%, 20-30 év: 27 fõ - 15%, 30-40 év: 67 fõ - 38%, 40-50 év: 40 fõ - 22%, 50-60 év: 13 fõ - 7%, 60 év felett: 6 fõ - 3%.

Legidõsebb teljesítõnk: 70 éves, Legfiatalabb teljesítõnk: 8 éves.

Rajtidõk: 7:00-8:00: 64 fõ - 36%, 8:00-9:00: 52 fõ - 29%, 9:00-10:00: 51 fõ - 28%, 10:00 után: 12 fõ - 7%.

Indulás száma szerint: 7x: 1 fõ - 1% (Pinkert László), 6x: 1 fõ - 1% (Unzeitig László), 5x: 1 fõ - 1%, 4x: 9 fõ - 5%, 3x: 12 fõ - 7%, 2x: 20 fõ - 11%, 1x: 131 fõ - 74%.



Szintidõt felezett: 25km-en: 2 fõ.

Szintidõn kívül ért célba: 25km-en: 2 fõ. A többi teljesítõ mind a távja szintidején belül ért célba. Mindenki célba ért!



Szolgáltatás (elfogyott): 100 liter szóda, 3 liter szörp, 40 db fél literes ásványvíz, 36 doboz sör, 12 kg nápolyi, 160 db sós ropi, 40 db Cerbona-szelet, 18 kg kenyér, 1 üveg házi lekvár, 3 doboz zsír, 2 doboz margarin, 2 doboz vegyes savanyú, 2 kg vöröshagyma.



Szeretettel várunk mindenkit jövõre, 2013 nyarán is, amikor -tervek szerint- az ideihez hasonlóan hosszú- és középtáv is teljesíthetõ lesz majd, a megszokott Cuha 25km-es táv mellett.



Köszönettel:

Fehérvári Máté és Mészáros Gabriella rendezõk

2012. július



Kérünk, hogy írd meg a véleményed, élményeid, túrabeszámolód a túráról a TTT túrabeszámolók fórumára.

A túra honlapja: cuha.teljesitmenytura.com




Szabó Zsuzsa honlapjáról:


Cuha 25 - Bakony 2012.07.21.


Bakonyszentlászló -> Régi fenyõfõi út -> Õsfenyves -> Pápalátó-kõ -> Alízháza -> Hódos-ér völgye -> Kopasz-hegy -> Porva-Csesznek vá. -> Cuha-völgy -> Zsidó-rét -> Kõpince-forrás -> Alsó-Cuha-völgy -> Ördög-rét -> Tilos-fenyõ -> Bakonyszentlászló


Táv: 25 km, szint: 450 m.    térkép,    szint,    itiner,    részletes leírás,    TTT kiírása,    kitûzõ,    pecsét,    oklevél,    a túra honlapja,    túrabeszámolók,    2011-es túra képei


 
 
Veresegyházi Futóverseny és GyalogtúraTúra éve: 20122012.06.28 19:39:22

(Beszámoló a rendezõi honlapról.)


Veresegyházi Futóverseny és Gyalogtúra


Az eredménylista letölthetõ itt


A versenyen készült képek megtekinthetõk itt (köszönet Beda Bernadettnek, Kádár Márknak, Fülöp Miklósnak és Koren Pálnak)


Idén elsõ alkalommal került megrendezésre a Veresegyházi Futóverseny és Gyalogtúra a GE Energy támogatásával. Az idõjárás alaposan ránk ijesztett szombat este, viharos széllel és gyorsasággal érkezett meg a hidegfront. A vasárnap reggel sem tûnt túl barátságosnak. Borult ég és szemerkélõ esõ fogadta a versenyre érkezõket,  akik azonban elég bátrak voltak, biztos nem bánták meg, hogy eljöttek, hiszen az esõ elállt, és remek futóidõben versenyezhettek a résztvevõk. A verseny végére még a nap is kisütött:-)


A 7 és 12 km-es gyalogtúra indulói már 9 órától folyamatosan rajtoltak, 10 órakor pedig eldörrent a “duda” a Búcsú téren, az 500 m-es táv fiatal résztvevõinek. Nem sokkal  beérkezésük után, 10:15-kor rajtolt a 3,5 km-es táv, ahol a rövid táv ellenére komoly mezõny gyûlt össze. A versenyzõk a két felsõ tó megkerülése után érkeztek vissza a célba, a férfiaknál Pelsõczy Attila volt a leggyorsabb 10:48-as idõvel, a nõknél pedig a mindössze 11 éves Rojik Dóra, 14:09-el!


A fõ szám, a 11 km 11 órakor rajtolt el, ahol a profi atléták is képviseltették magukat. Ez a pálya nagyon változatosra sikerült, bár ebben része volt az éjszakai zápornak is:-) A versenyzõk itt mindenféle talaj, és domborzati viszonyokkal találkozhattak, volt sík tóparti rész, fenyveserdõ kisebb-nagyobb emelkedõkkel, egy kis aszfaltos szakasz után még egy kis sárdagasztásra is sor került, majd pedig a futók nagy meglepetésére egy széles sztrádán vezetett az út a GE Energy által, az üzem bejáratánál kialakított frissítõ állomáshoz, ahol terülj-terülj asztalka fogadta a futókat, és a gyalogtúrázókat. Egyben itt volt a futás fordítója is, a visszafelé úton a versenyzõk még egyszer érintették a fenyveserdõt, majd pedig a tóparton futottak vissza a célba. A képzeletbeli célszalagot elsõként Szabó Imre szakította át 37:36-os idõvel, õt a 3,5 km elsõ két helyezettje, Pelsõczy Attila (39:04) és Horváth Béla (39:17) követte. A nõknél 47:39-es idõvel magabiztosan nyert Varró Katalin, a dobogó második fokára Vajkovics Viktória (51:47), a harmadikra pedig Szunyog Erika (53:11) állhatott fel.


A versenyzõk energiapótlását a célban is a GE Energy biztosította, a jó hangulatról pedig kiváló zenék és a szpíker gondoskodott. Az idõjárásnak hála, az eredményhirdetést is a Búcsú téren sikerült lebonyolítani, amin a korosztályos díjazás mellett a 3,5 és a 11 km abszolút helyezettjei lettek gazdagabbak kupával, tárgyjutalmakkal, és vásárlási utalványokkal.


Az eredményhirdetés után a tombola következett ugyancsak értékes utalványokkal, ajándékokkal. A fõdíj ezúttal is a multiNavigator.hu által felajánlott Silva típusú távolságmérõs óra volt.


Akik megijedtek az esõtõl, és inkább otthon maradtak, azok is nyomon követhették az eseményeket, hiszen a versenyt élõben közvetítette a sporthirugynokseg.hu. A versenyrõl készült videó is hamarosan elérhetõ lesz!


A jótékonykodásról ezúttal sem feledkeztek meg a szervezõk, illetve a versenyzõk, hiszen minden befizetett nevezési díj 10%-a ezúttal is az “Erõforrás Alapítvány, United Way Magyarország” számára kerül átadásra. Az alapítvány már saját futócsapattal is rendelkezik, tagjai a versenyen is képviseltették magukat, akik futásukkal gyûjtenek adományokat az alapítvány számára. A támogatásról, illetve a csapathoz való csatlakozásról további információk a unitedway.hu oldalon.


A Gyaloggalopp Sportiroda következõ eseménye (társszervezõként) rendhagyó módon egy utcai futóverseny lesz a budapesti Kõbányán, május 27-én vasárnap. A következõ terepfutásunk, illetve gyalogtúránk pedig június 3-án kerül megrendezésre Cserhátszentivánban (részletek hamarosan).


Eredmények:


3,5 km, abszolút:


Nõk:












  1. Rojik Dóra 14:09











  2. Szabó Csenge 15:44











  3. Lengyel Rebeka 16:08



Férfiak:












  1. Pelsõczy Attila 10:48











  2. Horváth Béla 10:55











  3. Simák Gergõ 12:39



11 km, abszolút:


Nõk:












  1. Varró Katalin 47:39











  2. Vajkovics Viktória 51:17











  3.  Szunyog Erika 53:11



Férfiak:












  1. Szabó Imre 37:36











  2. Pelsõczy Attila 39:04











  3. Horváth Béla 39:17


 
 
multiNavigator.hu Terepfutás és Gyalogtúra CserhátszentivánTúra éve: 20122012.06.28 19:37:50

(Beszámoló a rendezõi honlapról.)


multiNavigator.hu Terepfutás és Gyalogtúra, Cserhátszentiván


Az eredménylista letölthetõ ITT!


A versenyen készült képek elérhetõk ITT!


Június 03-án pár év kihagyás után újra terepfutóversenyre és (elsõ alkalommal) gyalogtúrára ébredtek Cserhátszentiván lakói, illetve a versenyközpontnak helyet adó kultúrházban éjszakázó szervezõk és versenyzõk:-) Az idõjárásra most sem lehetett panasz, kellemes napsütéses idõ várta az indulókat,  az elõzõ napi esõnek már nyoma se volt.


A legelszántabb túrázók már 9-kor elrajtoltak, hogy teljesítsék a 14 km-es távot. Az elsõ futórajtra 10:15-kor került sor, a legfiatalabb korosztályok képviselõi kezdték meg a versenyzést az 500 m-es táv teljesítésével. A gyerekek olyan lendülettel vágtak neki a táv teljesítésének, hogy a felvezetõ kerékpáros is alig bírta tartani a tempót:-). A lányoknál Langer Barbara, a fiúk között pedig Forgács Máté bizonyult a leggyorsabbnak.


10:30-kor rajtoltak az 5 km-es táv indulói, akik elég jó ízelítõt kaphattak a környék szépségeibõl. Még az elsõ km elõtt meg kellett birkózniuk a Szuha-patakon való átkeléssel, amit (ha ügyes volt az ember) meg lehetett úszni száraz lábbal:-). A Hármas-forrásnál lévõ fordítónál frissítésre is volt lehetõségük a versenyzõknek, de a táv rövidsége miatt nem sokan éltek ezzel a lehetõséggel. Az utolsó km-en egy kellemes emelkedõ megmászása után ereszkedtek vissza az indulók a faluba, és futottak be a célba.  A hölgyeknél ezen a távon Vasas Viktória, az uraknál pedig Forgács István volt a leggyorsabb.


Szokás szerint 11-kor rajtolt el a hosszabb táv mezõnye, ami az erõfeszítések ellenére sem lett több a szokásos 11 km-nél:-) Az utolsó napokban módosítani kellet a pályán a természetvédelmi hatóság döntése alapján. Sajnos az eredetileg tervezett útvonalat nem engedélyezték. Azért a terepviszonyokra, illetve a táj szépségére így sem lehetett panasz, igazi terepfutásban részesülhettek az indulók, egy szinte érintetlen környezetben. Patakon való átkelésben most sem volt hiány, a Szuha patakot több, mint ötször kellett keresztezni, de szerencsére úszótudásra ehhez nem volt szükség:-). A fordító és a frissítõ állomás Ecseg falu határában volt, ahol a versenyzõk javíthattak a vízháztartásukon, illetve feltölthették a szénhidrátraktáraikat is. Visszafelé részben azonos, részben más útvonalon haladtak a futók, hogy aztán az 5 km-es pályára csatlakozva visszaérkezzenek a célba. A nõknél Vajkovics Viktória szakította át elsõként a képzeletbeli célszalagot, nem sokkal utána Dr. Paál Emõke érkezett, a dobogó harmadik fokára pedig Forgácsné Licz Márta állhatott fel. A férfiaknál a gyõzelem családban maradt, hiszen nagyon szoros versenyben, mindössze 3 mp-es elõnnyel nyerte a futamot Vajkovics Károly, õt Hajduska Balázs követte, harmadikként pedig a helyi kötõdésû, korábban sokszor diadalmaskodó Langer Olivér ért célba.


A célba érõket szokás szerint terülj-terülj asztalka (víz, izotóniás ital, keksz, alma, mazsola, szõlõcukor) várta, hogy az eredményhirdetésre már mindenki regenerálódva készülhessen:-). A 11 km abszolút helyezettjei éremmel és értékes ajándékokkal lettek gazdagabbak, az összes táv korosztályos helyezettjeit pedig éremmel vagy oklevéllel, és müzliszelettel  díjazták a rendezõk.


Az eredményhirdetés után következett a már szokásos tombola, ahol  ugyancsak értékes ajándékok kerültek kisorsolásra, a fõdíj pedig megint egy Silva Ex-Ped Go II távolságmérõs óra volt a multiNavigator.hu támogatásával. A nyertes Forgács Máté volt, neki külön is gratulálunk!


Aki most kihagyta a versenyt, annak csak ajánlani tudjuk, hogy következõ alkalommal illessze be a programjába, hiszen a versenyzõktõl kapott visszajelzések alapján, ennél szebb környezetben nem sokan versenyeztek korábban, volt olyan induló, aki (nem alaptalanul:-) az Avatar címû filmben látott tájakhoz hasonlította a környéket. Ami pedig a nyugalmat illeti, erre sem lehetett panasz, hiszen az egész faluban nincs térerõ, így senkit nem zavarhatott meg a telefoncsörgés ezen a fantasztikus hétvégén, tehát tényleg a kikapcsolódásé volt a fõszerep:-)


A Gyaloggalopp Sportiroda következõ versenye egy kicsit közelebb, de mégis szép környezetben, Herceghalmon kerül megrendezésre elõreláthatólag június 24-én, vasárnap. Részletek hamarosan a honlapon….


Eredmények:


5 km, abszolút:


Nõk:


1 Vasas Viktória  21:24

2 Gherdán Johanna  22:37

3 Herbst Orsolya  23:34


Férfiak:


1 Forgács István  15:30

2 Veres Kornél  16:28

3 Czimer Zentai József 18:26


11 km, abszolút:


Nõk:


1 Vajkovics Viktória  45:47

2 Dr. Paál Em?ke 46:23

3 Forgácsné Licz Márta 52:38


Férfiak:


1 Vajkovics Károly  36:42

2 Hajduska Balázs 36:45

3 Langer Olivér 37:43

 
 
multiNavigator.hu Terepfutás és Gyalogtúra - HerceghalomTúra éve: 20122012.06.28 19:35:55

(Beszámoló a rendezõi honlapról.)


multiNavigator.hu Terepfutás és Gyalogtúra, Herceghalom


Az eredménylista letölthetõ ITT!


A versenyen készült képek megtekinthetõk ITT!


A történelem során elõször került megrendezésre terepfutóverseny és gyalogtúra Herceghalmon (nyugodtan cáfoljon meg valaki, ha nem így lenne:-) Talán nem csak ezért, hanem az idõjárás miatt is emlékezetes lesz a verseny, hiszen 30 fok feletti hõmérséklet, és kevés árnyék (kárpótlásul viszont Toszkánára emlékeztetõ táj) fogadta a versenyzõket. Mindenesetre többek szerint jó felkészülésnek bizonyult a hamarosan megrendezésre kerülõ hortobágyi versenyre:-)


A legkorábban most is a túrázók keltek, akik már 9:00 órától folyamatosan rajtoltak, hogy teljesítsék a 7, illetve 16 km-es távot. A rövidebb távon a Kozáromi-tó volt a végcél, míg a hosszabb távon a 14 km-es futással azonos pályán haladtak a teljesítõk.


A futó versenyszámokat az ovisok és a kisiskolások kezdték 10:15-kor a sportpályán

az 500 m-es táv teljesítésével. A lányoknál az abszolút elsõ helyet is megszerzõ Hajdú Bettina gyõzedelmeskedett, a fiúknál pedig Boldog Manó Attila volt a leggyorsabb.


A középsõ táv mezõnye egy közös bemelegítéssel jutott el a rajt helyszínére, hogy teljesítse az 5 km-es penzumot. A mediterrán hangulatot már csak fokozta, hogy több helyen olajfák övezték a pályát:-). A futam leggyorsabb versenyzõje a férfiaknál Pelsõczy Attila volt 18:36-os idõvel, õt szorosan követte Ostoróczki Ferenc (18:46), 3. helyen pedig Forgács István (19:38) futott be. A nõknél a gyõztes az 500 m-en is elsõ, mindössze 10 éves Hajdú Bettina lett 23:28-al, a 2. helyen Peszleg Dominika (25:11), a 3. helyen pedig Boldog Betti Beatrix (28:00) futott be.


Az 5 km-t teljesítõk közül sokan vállalkoztak a 14 km-es táv teljesítésére, volt aki vissza sem futott a versenyközponthoz, hanem útközben csatlakozott a rajthelyszínt közös kifutással megközelítõ mezõnyhöz. A rajt a település szélén, a Zsámbéki fõút táloldalán volt, ahonnan már nyugodt körülmények között futhattak a versenyzõk. Egybõl kemény emelkedõvel indult a pálya, utána viszont egy hosszú, kellemes lejtõn lehetett leereszkedni a festõi szépségû Kozáromi-tóhoz. Itt jobbra fordult a mezõny, majd pedig egy nádas szakasz után balra vették az irányt, és meg se álltak a Páty határában felállított frissítõ állomásig. Persze volt, aki itt sem állt meg, de a legtöbben azért egy kis vízzel, vagy izotóniás itallal frissítették magukat a táv második felére. A kis kör megtétele után a futók visszacsatlakoztak az odafelé is vezetõ pályára, és a Kozáromi-tó újbóli érintésével futottak vissza az -ebbõl az irányból hosszú lejtõvel végzõdõ- célba.

Az abszolút elsõ helyen ezen a távon is Pelsõczy Attila ért be, mindössze 52:27-es idõvel, a nõknél pedig ezúttal Gera Eszter volt a leggyorsabb 1:12:27-el. Második helyen értek be Forgács István (58:03), illetve Fülkorn Andrea (1:24:15), míg a dobogó legalsó fokára Mátyus Csaba (59:04) és Hoór Anikó (1:38:33) állhatott fel.


A beérkezõket a versenyközpontban a jól megérdemelt frissítõ várta. Csak izotóniás italból 40 liter fogyott, de emellett, ásványvíz, alma, mazsola, keksz, ropi és szõlõcukor biztosította a feltöltõdést.

Az eredményhirdetésen minden távon díjazásban részesültek a korosztályos helyezettek, a 14 km-es távon pedig az abszolút dobogósokat is díjaztuk, akik éremmel és tárgyjutalmakkal lettek gazdagabbak.


De szokás szerint most sem kellett a leggyorsabbak között lenni ahhoz, hogy értékes ajándékokat nyerhessen az ember, hiszen az eredményhirdetés utáni tombolán mindenki egyenlõ eséllyel indult a nyereményekért.

A két fõdíj most az Abacus Hotel által felajánlott családi wellness belépõ, illetve egy Silva Ex-Ped Go II távolságmérõs óra volt a multiNavigator.hu felajánlásával.

A fõdíjak nyertesei: Szelesné Vidák Éva és Martos Edit. A díjukhoz gratulálunk!


A Gyaloggalopp Terepsorozat pedig a nyár ellenére is tovább folytatódik, következõ versenyünk július 8-án lesz Szigetmonostoron, illetve július 21-én Tarjánban. A versenykiírások hamarosan elérhetõk lesznek a honlapunkon! Mindenkit várunk szeretettel!:-)


Eredmények:


5 km, abszolút:


Nõk:


1 Hajdú Bettina 23:28

2 Peszleg Dominika 25:11

3 Boldog Betti Beatrix 28:00


Férfiak:


1 Pelsõczy Attila 18:36

2 Ostoróczki Ferenc 18:46

3 Forgács István 19:38


14 km, abszolút:


Nõk:


1 Gera Eszter 1:12:27

2 Fülkorn Andrea 1:24:15

3 Hoór Anikó 1:38:33


Férfiak:


1 Pelsõczy Attila 52:27

2 Forgács István 58:03

3 Mátyus Csaba 59:04

 
 
Nagy László Emléktúra a Somlón keresztülTúra éve: 20122012.06.12 16:18:21

Levélben érkezett rendezõi beszámoló.


 


A NSE Noszlopakodók Természetjáró Szakosztály nevében összegzem


a 2012. évi NAGY LÁSZLÓ EMLÉKTÚRA történéseit.


A széleskörûnek mondható tájékoztatás ellenére mindösszesen 68 fõ járta be a szerintünk gondosan elõkészített, érdekes feladatokkal és értékes jutalmakkal kecsegtetõ útvonalat.


Bár voltak visszatérõk (2 fõ harmadszor, 1 fõ pedig másodszor), 65-en elõször vállalkoztak az egyetlen, viszonylag rövid (14,7 km) táv megtételére, amely 28 MTSZ pont begyûjtését jelentette.


A résztvevõk Agárdról, Ajkáról, Bakonypölöskérõl, Balatonalmádiból, Berhidáról, Budapestrõl, Gárdonyból, Gödrõl, Ikervárról, Iszkázról, Külsõvatról, Noszlopról, Szentendrérõl érkeztek. A Magyar Írószövetség jelentõs számú résztvevõvel képviseltette magát. Õk külön busszal jöttek és az emléktúra délutánját Nagy László szülõházánál töltötték.


A túra zavartalan lebonyolítását anyagi eszközökkel támogatta Iszkáz, Noszlop, Somlószõlõs Önkormányzata és a Nagy László Szellemi Öröksége Alapítvány. Aktív segítséget nyújtottak somlószõlõsi magánszemélyek és a helyi evangélikus gyülekezet.


Mi, szervezõk örömmel nyugtáztuk, hogy a túrán mindenki - ha idõben nem is - , épségben célba ért. Akik pedig közülünk a rajtállomás zárása után végigjárták és begyûjtötték az ellenõrzõ pontokon kihelyezett táblákat, tájékoztatókat, szemetes zsákokat, minden jelet és kincshez vezetõ nyomot az eredeti helyükön találtak…


A kellemes pünkösdi idõ, az irodalmi és ügyességi próbák, a mangalicazsíros kenyér, a babgulyás és a hagyományosan szép emléklap, kitûzõ -úgy mondták -, jó emlékeket fog idézni a májusi Somlóról és a rendezvényrõl, ha majd zord idõben, baráti társaságban mesélnek róla. Úgy legyen!


(A véleményeket összegyûjtötte Magyar Istvánné, NSE NOSZLOPAKODÓK Természetjáró Szakosztály)

 
 
Mindszenty Bíboros EmléktúraTúra éve: 20122012.06.09 20:49:22

Beszámoló a túráról a Vasvár.hu honlapon.


Az elmúlt esztendõk emléktúráinak statisztikáját, a résztvevõk névsorát itt letöltheti!



Mindszenty Bíboros emléktúra és zarándoklat 1997-2012 - teljesítõk, legaktívabb túrázók.














Túrabottal az emlékezés útján
2012. május 25. 19:56:05   



Idén immár tizenhatodik alkalommal barangolhatták végig a Hegyhát legszebb tájait a hagyományos Mindszenty gyalogtúra és zarándoklat résztvevõi. A 120 esztendeje született esztergomi érsek emléke elõtt tisztelegve ezúttal 206-an vállalkoztak a közel húsz kilométeres táv teljesítésére.


Május harmadik szombatján már korán reggel megtöltötték a város új rendezvényterét az ország különbözõ pontjáról érkezett túrázók, zarándokok. Ahogy évek óta mindig – az idõjárás ezúttal is a legszebb arcát mutatta a rendezvény résztvevõinek, akik között sokan évek óta résztvevõi a zarándoklatnak: egy Tápigyörgyérõl érkezett család például már a túra elõtt három nappal a Hegyhátra látogatott, megismerkedtek a környékkel és ötödik alkalommal nevezetek a túrára. Nagykanizsáról és Csehimindszentrõl egy-egy busznyi zarándok érkezett, s a püspökmolnári diákok csapata is ismét rajthoz állt. Vasvárról ezúttal 186-an indultak útnak, s hozzájuk csatlakozott 20 fõvel a kámiak csapata, így idén 206 zarándok indult el az emlékezés útján.


Vasváron, a Petõfi utcán haladtak végig a túrázók a volt oszkói vasútállomáshoz vezetõ út felé, a kemény aszfalt megviseli a lábat, de mindezt feledtette az út két oldalán elterülõ erdõ és fasor: az akác édeskés illata betöltötte a levegõt. A piros jelzést elérve a Katonák útja volt a további cél. Ám az erdei útvonalon ezúttal változtatnia kellett a szervezõknek, mert a tervben szereplõ utat méhkaptárak szegélyezték. Jeliben aztán az elsõ pecsét megszerzése mellett az ünnepbõl is ízelítõt kaptak a túrázók: a kertalapító Ambrózy-Migazzi István felújított sírját avatták e napon. S bár ezúttal a virágzás már vége felé közeledett, de a csodálatosan virágzó rododendronok nélkül is különleges látványt nyújtott a kert. Jelit elhagyva a Borhordó út következett. Akik már jártak erre, azok is rácsodálkozhattak, hogy mennyit változik a táj egy esztendõ alatt. E hosszú egyenes szakaszt talán unalmasnak is tarthatnánk, ha nem lenne ilyen gyönyörû a vidék: frissen zöldellõ erdõ, virágok lepik el az út mentét. Majd az oszkói szõlõhegybe vezetett a túrázók útja, itt akinek „szerencséje” volt még a hegy levét is megkóstolhatta. A Hegypásztorok „birodalmába” érkezõ turisták itt találhattak rá a második eligazító pontra. A présház hátuljánál van elhelyezve a Hegyhát turistája kihelyezett bélyegzõje. A hegy szépen felújított pincéinek, modern közösségi háznak búcsút intve aztán az utolsó szakasz következett. Miközben elhaladtak a csehimindszenti hegy hatalmas gesztenyefái mellett a teraszról csodálatos panoráma nyílt a Ság-hegy felé. Eztán a magukkal vitt feszületet kézrõl kézre adó zarándokok Csehimindszenten értek célba. A napköziotthonban aztán zsíros kenyér tea és vörösbor várta a kipirult arcú emlékezõket, akik közül idén mindössze két budapesti nevezõ nem teljesítette a távot. A rövid pihenõ közben minden túrázó megkapta a megérdemelt emléklapot és kitûzõt, melybõl sokaknak ilyenkor több is díszíti a ruháját. A pihenõ után aztán a zarándokok útja más-más irányt vett. Voltak, akik gyalog indultak vissza Vasvárra, mások meglátogatták a bíboros úr szüleinek sírját, felkeresték a szülõi házat, vagy éppen megnézték a templomot, ahol ezúttal is szentmise zárta a zarándoklatot. Az istentiszteletet Horváth Lóránt, a nagykanizsai Szent József templom plébánosa és Dósai Attila piarista atya, paptanár celebrálta, akik maguk is a zarándokokkal érkeztek. A szentmisét követõen a résztvevõk az emlékezés koszorúját helyezték el a bíboros szobránál, majd a zarándokokat autóbusz hozta vissza Vasvárra.


A kitûnõ szervezést, az emlékezetes zarándoklatot ezúttal is Benke Tibornak köszönhették a túrázók, aki nemcsak megálmodója a bíboros emlékét 16 éve õrzõ rendezvénynek, hanem fáradhatatlan szervezõje is.


Benke Tibor úgy látja, napjainkban egyre inkább kezdik felismerni, hogy ki is volt Mindszenty bíboros és mit tett az országért. Hangsúlyozta: bár a számos megemlékezés között a Vasvárról induló emléktúra és zarándoklat porszem csupán, de egyben mégis egyedi: 16 esztendeje minden évben ismétlõdik.


- Nem divatból kezdõdött el az emlékezés, célunk a fõhajtás volt a nagy elõd emléke elõtt. S mára bizonyossá vált, hogy az az út, ami itt elindult helyes volt. Egyre többen kezdik megismerni a hercegprímás életét, köztük az a 2551 zarándok, akik az elmúlt esztendõkben teljesítették a májusi túrát. A statisztika azt mutatja, hogy rengetegen térnek vissza újra és újra, hogy a bíboros emléke elõtt tisztelegjenek. Kiss Ilona tizenegyszer állt rajthoz, míg Vasvár polgármestere Kovács Tilda tízszer járta végig a Vasvár-Csehimindszent között zarándokutat. Nekik abban a templomban, ahol Mindszenty bíborost is megkeresztelték egy ferences atya által felszentelt rózsafüzérrel kedveskedtünk – hangsúlyozta Benke Tibor. Majd hozzátette: köszönettel tartozik a segítõknek és ígéri, hogy a kis csapat idõt, pénzt és fáradtságot nem sajnálva tovább munkálkodik Mindszenty emlékének õrzésén, s a rendezvény életre hívásával jövõre is tartalmas idõtöltést kínál a természet kedvelõinek, a Vasi-Hegyhát szerelmeseinek, s a zarándoklati lehetõséget Mindszenty József bíboros, hercegprímás esztergomi érsek tisztelõinek.


-vv-


Fotó: Barbalics Andrea




2012.05.19. Mindszenty bíboros emléktúra (Fotó: Barbalics Andrea)







































































































 
 
Bükk 75/50/25Túra éve: 20122012.05.23 18:39:43

(Levélben érkezett rendezõi összegzés.)


 


É R T É K E L É S


XXVIII. Bükk-50 Teljesítménytúra


2012. május 6.


 


 


A Bükk-50 Teljesítménytúra a Diósgyõri Természetbarát Sport Klub rendezvénye, mely az idén 28. alkalommal került megrendezésre, a Bükk-hegységben.


A versenyzõk 50 km-es, 25 km-es és 15 km-es távokon indulhattak. A rajt és célállomás mindegyik távon Miskolc-Garadnán, a DTSK pihenõnél volt.


 


Az útvonal az egyes távokon az alábbiak szerint alakult:


 


50 km: Miskolc-Garadna – Sebes-víz – Jávorkút – Kecskeláb rét – Sugaró – Rejtek – Nagy-dél-sár – Bükkszentkereszt – Fehérkõ-lápa – Herman Ottó Emlékpark – Dolka tetõ – Csókás – Magos-kõ – Szentlélek – Czékus út – Bánkút – Száraz völgy – Ómassa – Alabástrom-hegy alja – Sebes-víz – Miskolc-Garadna.


 


25 km: Miskolc-Garadna – Sebes-víz – Jávorkút – Kecskeláb-rét – Sugaró – Rejtek – Nagy-dél-sár – Hollóstetõ – Lillafüred – Lencsés-forrás – Csókás – Miskolc-Garadna.


 


15 km: Miskolc-Garadna – Sebes-víz – Borókás-teber – Jávorkút – Csipkéskút - Vadász völgy – Alabástrom-hegy alja – Sebes-víz – Miskolc-Garadna.


 


 


 


 


- 2 -


 


 


Az egyes szakaszokon indulók száma:


 



























Táv (km)



Indulók száma (fõ)



50



60



25



33



15



37



Ö s s z e s e n :



130 fõ



 


A teljesítménytúrát teljesítõk kitûzõt, emléklapot kaptak, valamint zsíros-kenyér, hagyma, tea, ellátásban részesültek.


 


Köszönjük az indulóknak, hogy megtisztelték részvételükkel a XXVIII. Bükk-50 Teljesítménytúrát, és a Diósgyõri Természetbarát Sport Klubbot.


 


Az ellenõrzõpontokon, a rajt-célban 48 fõ segítette a rendezvény sikeres lebonyolítását, köszönet érte.


 


Sok szeretettel várunk mindenkit 2013-ban is a XXIX. Bükk-50 Teljesítménytúrára.


 


Miskolc, 2012. május 8.


DTSK Elnöksége


 


 


 

 
 
Tour de Békás (gyalogos)Túra éve: 20122012.05.23 15:24:42

(Levélben érkezett rendezõi beszámoló.)



Kerékpáros és Gyalogos hétvége a Duna-kanyarban

16. Békás Kerékpáros Teljesítménytúra, 2. Tour de Békás Gyalogos Teljesítménytúra



Kerékpáros  Klubunk  2012.  május  20-án a 16. Békás Kerékpáros Teljesítménytúra három  távja  mellett  immár  második  alkalommal  rendezte  meg a Tour de Békás

Gyalogos Teljesítménytúrát.

A  kerékpáros  teljesítménytúra  a  Pilisben  és  a Duna-kanyarban vezetett, így teljesítõk  érintették  Csobánkát,  Két-Bükkfa nyerget, Esztergomot, Visegrádot, Szentendrét és Budakalászt, ahol a Brico Store Áruház parkolójában a Szentendrei Rendõrkapitányság  Közlekedési  Osztályával  közösen kerékpáros ügyességi pályát állítottunk fel és kresz-teszt lap kitöltésére volt lehetõség.

A  legnépszerübb  87  indulóval  a  104 kilométeres táv volt, ahol a kilométerek mellett   az  emelkedõkkel  is  meg  kellett  kûzdeni.  A  63  kilométert  55-en választották,  míg  a  dunaparti  kerékpárúton haladó 34 kilométeres távot 48-an tekerték le.

A  gyönyõrû  nyári  idõben  a  résztvevõk  most  is  a  Békásmegyeri  McDonald’s Étteremtõl  indultak  neki  a  távoknak,  majd  ide  is érkeztek vissza. A távok teljesítõit  az  ellenõrzõpontokon frissítõvel vártuk, majd a célban a kitûzõ és az emléklapot kaptak és McDonald’s szendvicset és üdítõt fogyasztahattak el. A  Békásmegyeri  McDonald’s  Étterem  volt  a  bázisa  a  Tour de Békás gyalogos teljesítménytúrának,  amely  a  2012. évi Budapest Kupa egyik állomás is volt. A gyalogosok  a  8  és  a  11  kilométeres  távok közül választhattak. A két távot összesen 153-an teljesítették.



Az esemény fotói és eredményei hamarosan a www.bvkk.hu lapon lesznek olvashatóak.

 
 
GerecseTúra éve: 20122012.05.02 15:03:58

Ismét csúcs a Gerecsében!


A Gerecse 50 a hõség túrája lett!



Komárom-Esztergom megyében a XXXI.Gerecse 50 Decathlon Túra és IVV 10-20 Túra napján április utolsó szombatján 5.267-en (!) túráztak.

Az 50 km-en 2.370-en indultak és 2.220-an teljesítették, az IVV 20 km-en 2.047-en, az IVV 10-en pedig 850-en/.Így aztán a három túra tavalyi 5.022-es létszáma 2012-ben 5.267-re emelkedett!

Még egy érdekesség: A 31 év alatt csak az 50 km-en, 51.939-en indultak, vagyis idén lépték át az 50 ezres határt!/ A teljesítõk száma 31 év alatt: 48.256 fõ!


Horváth Zoltán fõrendezõ, a megyei természetbarát szövetség elnöke, aki éppen most jubilál atekintetben, hogy 50 éve szervezett természetbarát (!), kiemelte, hogy minden elismerés a résztvevõké, akik a 31. Gerecse túrákon 31(/!) fokos melegben, hõségben vállalták a megmérettetést. Igen büszke a 100 önkéntes segítõre (Vulkán TSE, Volán SE), valamint a 38 ifjúsági elsõsegély csoporttagra, akik közel 400(!) esetben nyújtottak segítséget a túrázóknak, valamint a rendet felügyelõ nemzetõrökre is.

 

Öröm volt látni a rengeteg családot, a számos iskolást, a magyar, német és szlovák turistát.

Igen hasznos ötlet volt a Tatabánya kártya, az MTSZ kártya, a Turista Magazin kártya és a Tata kártya kedvezményes használatának biztosítása (Tatáról 5 iskola is szép számmal képviseltette magát).

 

A Vérteserdõ Zrt. is igen sokat tett a túrázókért, hiszen pihenõ asztalokat és padokat helyezett ki az útvonalon, lépcsõket megszüntetve kapukat vágtak ki és tisztították meg az utat, de a süttõi és bajnai erdészek is segítettek sokat. Az erdészet biztosított szemetes zsákokat is, melyek hasznosnak bizonyultak!

 

Vértestolnánál a frissítõ állomáson örömmel fogadták a zsíros kenyeret, a szódát és a szomódi Nagy Sándor-féle finom almát. Koldusszálláson és Kisréten akár több víz is elfogyhatott volna.

 

Az útjelzések nagyszerûek voltak, köszönhetõen a védnökséget vállaló szakosztályoknak (pl.Zöld Sziget Kör, Erõmû SE stb).

A Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, valamint a Decathlon, és az agostyáni tûzoltók is szervezetten vettek részt a túrákon.

Ezen a napon elismeréseket, jutalmakat is kiosztottak az igen kulturált körülményeket biztosító tatabányai rajt-célban a Jubileum Parkban.

 

Nyolcan voltak, akik 31. alkalommal teljesítették az 50 km-t (a kilencedik Juhász Imrérõl nem tudnak a rendezõk). Õk Tatabánya Város Önkormányzatának ajándéktárgyát kapták meg: Hluchány József /Gyõr/, Holczhacker József /Tatabánya/, Krenner Antal /Vértesszõlõs/, Szabó András /Süttõ/, Szabó Elemér /Budapest/, Szabó Szilárd /Budapest/,  és Vadócz Péter, valamint Wiszt Ferenc /Tatabánya/.

Bronz túrázói minõsítést vehettek át: Kornai László és Horváth Balázs. IVV 3500 km jelvényt kapott Wittmer Antal. Ezen kívül még 7-en IVV kitûzõket vehettek át.

Igen sikeres volt a pénteki elõnevezés lehetõsége (több mint 200 fõvel).Az 50 km-en ízléses, színes, négyszínû jelvényt, a 10 és 20 km-en színes kitûzõket kaptak a teljesítõk, akik a színes, térképes nevezési a lapok segítségével könnyen eligazodhattak az útvonalakon.

 

A KEM SZÖSZ által kibocsátott KERÉKJEGY is szépen fogyott, hiszen több mint 200-an támogatták megvásárlásával a Tata-Vértesszõlõs-Tatabánya Által-ér menti épülõ kerékpár utat. Ennek tervezett átadása idén õsszel lesz, addig is két alkalommal sorsolnak még (május 10-én és õsszel), ahol a fõdíjak minden esetben kerékpárok lesznek.

A Jubileum Park a Gerecse túrák napján nyüzsgõ életet élt meg, hiszen Tatabánya városa, a Szabadidõsport Szövetség, a Vulkán TSE kulturális, sport és ügyességi programokkal várták a családokat (foci, törpi túra, játékok, olimpiai ötpróba stb).

A csúcsot jelentõ 5.267 túrázó 50%-a elõször járta a Gerecse útjait. Õk és a többszörös teljesítõk igazán a hõsei ennek a szép napnak és  ez által lett a XXXI.Gerecse Decathlon Túra is a természetjárás ünnepe.



(Fotók a www.kemsport.hu honlapon tekinthetõk meg)


(Forrás: termeszetbarat.hu hírek)

 
 
MandulavirágTúra éve: 20122012.05.02 14:27:21

(Rendezõtõl levélben érkezett beszámolók.)


Kedves Szervezõk,



a Mandulavirág teljesítménytúrával kapcsolatban szeretnék visszajelezni. Elõször is köszönjük a 35 km felvételét a választható távok közé. Külön kiemelném, hogy a 35-ös túra nagyon szép helyeken ment, remekül sikerült kitûzni az útvonalat. A szalagozás nagyon jópár helyen segített, apróság, hogy két ponton elbizonytalanodtunk egy kicsit (az elején a kilátó felé balra lefordulásnál, másodjára a Koloska völgynél a sokadalomban nem volt teljesen egyértelmû, merre tovább). Ami még néhányszor jól jött volna, egy táv/szint táblázat és/vagy szintrajz, hogy jobban tudjunk kalkulálni az erõnkkel.

Személyesen számomra ez egy elfárasztó, de nem kimerítõ, és összességében remekül sikerül túra volt. Külön köszönet a célban a mandulás süteményekért, teljesen feldobta a célbaérést!



Remélem jövõre ismét találkozunk,



üdvözlettel,

Kovács Imre




 


Kedves Balaton Riviéra Csapata!



Fantasztikus volt a Mandulavirág akadályverseny!

A 7 km-es távon indultam, a térkép egyértelmû és világos volt, tökéletesen levezette a túrát, köszönet érte Fehérvári Máténak.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban miután kiraktam a fészket rakó, odút készítõ vagy odút foglaló madarak csoportjait jó megoldásomért cserében következett a fantasztikus meglepetés kinyílt a doboz, és három édes kis macskabagoly fióka pislogott rám hatalmas szemekkel, simogatni is lehetett, annyira bájosak voltak, de még volt jó a buliban :) 4 kis mókus kölyök várta a finom kecske tejet, remélem sikerült szerezni!? A Plull Vízimalomnál a Nõk a Balatonért két kedves hölgytagja fogadott és mindjárt meg is itattak finom csap- ásvány- és forrásvízzel. A jó megoldásért cserében kaptam egy kulacs forrásvizet, finom volt abban a 30 fokos melegben. A malmot is megnézhettem plusz még, köszi, olyan finom nagymamám szaga volt mindennek.

Tovább a Paloznaki Kálváriánál is történt velem egy érdekesség: tavaly is ittunk annál a kútnál és kedves emberek kiírták, hogy szomjas vándor, ha ittál légyszi locsold meg a virágokat is, idén nem volt kint a felhívás, de én meglocsolgattam a szomjas árvácskákat és százszorszépeket, mellmagasságban van a virágágyás és ahogy locsolgatok egy fényes szempár néz rám figyelmesen.... egy gyönyörû szép sikló volt, vettem a bátorságot és amikor a feje már eltûnt a kõalatti mélyedésben megsimogattam a pikkelyes bõrét, otthon volt mit mesélnem a srácoknak :)



A célban jól esett a zsíros kenyér tripla adag hagymával, köszi a kedves hölgynek! és a mandulás süti is fincsi volt. Jövõre is indulok az akadályversenyen, sõt hozok legalább még egy embert :)

Mindenkinek köszönöm a munkáját, annak a fiatal srácnak aki a baglyokat és a mókusokat istápolta külön is NAGYON ÖRÜLÖK, JÓ LÁTNI, HOGY MÁSOK IS ÍGY SZERETIK AZ ÁLLATOKAT.



Sziasztok, Berezvai Ferencné Éva

Budapest, 2012. április 29.




Kedves Szervezõk!



Gratulálok a szépen kidolgozott túra megszervezéséhez, lebonyolításához. Nagyon tetszett az útvonal, gyönyörû helyeken mentem, szépeket láttam. A jelzés teljesen jó volt, nem lehetett eltéveszteni, az ellenõrzõpontokon mindenki kedves volt.

Köszönöm szépen a szép napot!



Haidegger Judit

 
 
multiNavigator.hu Terepfutás - DomonyvölgyTúra éve: 20122012.04.23 23:06:29

(Összegzés a rendezõi honlapról.)


multiNavigator.hu Terepfutás és Gyalogtúra, Domonyvölgy


Az eredménylista letölthetõ itt


Mákunk volt. És nem csak a tésztával, hanem az idõjárással is:-) Tökéletes futóidõ volt, a pár perces esõk pedig még frissítõnek is jók voltak. A talajviszonyokra sem lehetett panasz, nem volt sár, és szerencsére a por sem nehezítette a versenyzést.


9 órától folyamatosan rajtoltak a 8 és a 15 km-es gyalogtúra résztvevõi, 10 órakor pedig elrajtolt az 5 km-es futás mezõnye. Síkfutásra ennek a futamnak a mezõnye sem panaszkodhatott, majdnem annyi szintemelkedés volt benne, mint a 11 km-es távon.


A képzeletbeli célszalagot a férfiaknál elsõként Forgács István, a nõknél pedig Molnár-Lukács Edina szakította át.


Stílusosan 11 órakor rajtolt el a 11 km-es táv mezõnye. Mind a nõknél, mind a férfiaknál erõs volt a felhozatal, talán nem véletlenül, mivel a Matedora Consulting Kft. jóvoltából az elsõ három versenyzõ pénzdíjjal lett gazdagabb.


A férfiaknál végül Petsuk Zoltán nyert magabiztosan, õt Sebestyén Zoltán követte, szorosan utána pedig a Somogyi Károly érkezett célba.


A nõknél fiatal kora (13 év) ellenére az egész mezõnyt maga mögé utasította Cseri Bettina. Nem sokkal utána érkezett Csere Sára, a dobogó legalsó fokára pedig az ugyancsak nagyon fiatal Hallgat Fanni állhatott fel.


Persze voltak még náluk is fiatalabb indulók, õk a hosszú táv rajtja után nem sokkal mérték össze erejüket. A kisiskolás kategóriában családban maradt a gyõzelem, a lányoknál Ring Dóra, a fiúknál Ring Máté végzett az élen, az ovis fiúk között pedig Molnár Ádám Benedek volt a leggyorsabb.


Mindeközben a túrázók nagy része még javában járta az erdõt, a hosszabb táv indulóit a 2. ellenõrzõ ponton terülj-terülj asztalka (keksz, gyümölcs, szõlõcukor, stb.) várta, a célban pedig minden beérkezõt banán, izotóniás ital, és ásványvíz várt. Akinek még ez sem volt elég, az energiapótlásra, a versenyközpontnak helyet adó Tövis vendéglõben mákos tésztát, és egyéb finomságokat fogyaszthatott, amíg el nem kezdõdött az eredményhirdetés és a tombola, a multiNavigator.hu által felajánlott értékes ajándékokkal. Külön gratulálunk Koren Tamásnak, aki elvitte a fõdíjat, a Silva márkájú távolságmérõs órát, Horváth Máriának pedig az Inov-8 multifunkcionális csõsálhoz!


Reméljük mindenki jól érezte magát, jövõre ugyanitt találkozunk, de persze a következõ futásig nem kell ennyit várni, május 5-én Budapesten, a Népszigeten, rá egy hétre, május 13-án pedig Veresegyházon találkozunk!:-)


5 km, abszolút dobogósok:


Nõk:



  1. Molnár-Lukács Edina

  2. Vasas Viktória

  3. Dr. Iván Csilla


Férfiak:



  1. Forgács István

  2. Masek István

  3. Szalai László


11 km, abszolút dobogósok:


Nõk:



  1. Cseri Bettina

  2. Csere Sára

  3. Hallgat Fanni


Férfiak:



  1. Petsuk Zoltán

  2. Sebestyén Zoltán

  3. Somogyi Károly


Az eredménylista letölthetõ itt

 
 
SárpenteleTúra éve: 20122012.04.23 16:02:26

2012 - Sárpentele 15 teljesítménytúra - Széchenyi Zsigmond emléktúra rendezõi összegzés.

Kedves Túrázók!

Köszönjük, hogy az idei, negyedik alkalommal rendezett Sárpentele 15 teljesítménytúránkon - Széchenyi Zsigmond emléktúrán az eddigi legnagyobb létszámban, 182-en vettetek részt! A párhuzamosan zajló kerékpáros emléktúra és családi túra szintén népszerû volt, 50 fõ kerékpározott.

A munkanap áthelyezések miatti rövid hétvégén bár országszerte sok túrát rendeztek, a környezõ megyékben már viszonylag kevesebbet, és nagyobb helyi rendezvényekkel sem volt ütközés.

Az idõjárás tökéletes volt, egész napos napsütés, 16-18 fok körüli tavaszi meleg, a beígért esõk csak a túra után, késõ délután érkeztek meg.

Az idei túra is népszerû volt a teljesítménytúra mozgalmak kedvelõi körében, több, mint 50-en igazoltak az Észak-Dunántúli Kupa (ÉDK) füzetükbe, valamint a Fejér Megye Teljesítménytúrázója és a Fejér Megye Természetjárója mozgalmak könyveibe is.

A két évvel ezelõtti turista útjelzés felújításnak köszönhetõen, a jelzett szakaszok jól követhetõk voltak, a túra elõtt másfél héttel bejárás formájában is ellenõriztük ezt. A tavalyi évhez képest csak a Szárcsa utca mellett épült egy kapu és egy kerítés, ami viszont szerencsére továbbra is nyitható, szabadon átjárható volt. A bejáráson találkoztunk a Sóstó tanösvény környékét gondozó, a benõtt részeket megtisztító városgondnoksági munkásokkal is, munkájukat köszönjük! Örömmel láttuk, hogy a sóstói Zöld Ház környéke megújult, újabb közösségi és kiszolgáló épülettel bõvült. A tanösvény útvonalán az irányító táblákra a felújítás ráférne már sajnos.

A túra megtartásához megkértük és meg is kaptuk a Közép-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi felügyelõség és a székesfehérvári Önkormányzat természetvédelmi engedélyét a Sóstó illetve a Homokbánya természetvédelmi terület és tanösvény használatához, a parkerdõ használatához a VADEX engedélyét, a rajthely használatához a Fejér Megyei Kormányhivatal engedélyét.

Pontõreink, akik az útvonalat is végigjárták, és a Sóstón az útvonal mentén található szemetet is összegyûjtötték : Ádám László, Pintér József. Seprû: Csörgõ Róbert.

A célban Durmitsné Baics Rózsa és Lõrentei Margit segített.

Köszönjük a székesfehérvári Gyöngyvirág TE tagjainak a célban, a zsíroskenyerek készítésében végzett munkájukat, a házi lekvárjaikat!

A Székesfehérvár Városi Természetbarát Találkozó idén több programmal is bõvült, a játékos tájékozódási versenyt is nagyrészt a az emlékmûsorral is készülõ Kossuth Iskola tanulóinak rendezték. Látogatható volt Sárpentelén a kápolna is. A találkozóval egy idõben zajlott az ARAK tájfutóinak diákolimpia tájékozódási futó versenye is.


A Székesfehérvár Városi Természetbarát Szövetség új túramozgalmat hirdet meg Széchenyi Zsigmond emlékhelyek felkeresése céljából, tisztelegve a nagy vadász-író halálának 45. évfordulójára.

- A Széchenyi Zsigmond emlékhelyek túramozgalom kiírása.

- A Széchenyi Zsigmond emlékhelyek túramozgalom igazolólapja.

- A Széchenyi Zsigmond emlékhelyek túramozgalom képekben.


Statisztika:

Túranév: Sárpentele 15 teljesítménytúra - Széchenyi Zsigmond emléktúra

A túra idõpontja: 2012. április 22. (vasárnap), 4. rendezés.

Túratáv: 13,5 km. Szint: ~50m. Szintidõ: 5 óra.

Résztvevõk száma: 182 fõ + 1 fõ rendezõi bejárás. Célbaért szintidõn belül: mindenki.

A következõ egyesületektõl jöttek jelentõs létszámban túrázók: Gyöngyvirág TE (30 fõ), Zrínyis Bakancsosok Tárnoki Szakosztálya (18 fõ), SZKTE Szántód (13 fõ), Asbóth TISK Keszthely, Bánki TE Ajka, Borostyánkõ TSE Szombathely, BRTSZ, Enyingi Egyesület, Építõk TSE Veszprém, Erdõjárók Klubja Nagyvenyim, Fürge Mókusok Székesfehérvár, Gimnázium Fonyód, Göcsej SE Zalaegerszeg, Gyõri Vasutas TE, Origo SE Székesfehérvár, Pentele TE Dunaújváros, Pucúttnyúl SE , Tápiószelei Természetbarát Klub, Tatabányai Volán SE, Vértes Meteor TSE Székesfehérvár, Vértesi Erõmû SE, Vízivárosi LSE, Vulkán SE Tatabánya, Teljesítménytúrázók Társasága Budapest.

Egyesületet 129-en jelöltek meg, 53-an egyéni vagy családos túrázók.

Települések, ahonnan túrázóink érkeztek: Aba, Balatonföldvár, Balatonlelle, Balatonszemes, Bicske, Budakeszi, Budapest, Dunaújváros, Eger, Enying, Érd, Etyek, Fehérvárcsurgó, Fonyód, Gyenesdiás, Hajmáskér, Környe, Lenti, Martonvásár, Mór, Nagyvenyim, Polgárdi, Sárosd, Sárvár, Seregélyes, Siófok, Szabadbattyán, Szántód, Szeged, Székesfehérvár (68 fõ, a tavalyival azonos létszám), Szombathely, Szõlõsgyörök, Tápióság, Tápiószele, Tárnok, Tata, Tatabánya, Várpalota, Vértesszõlõs, Veszprém, Zamárdi.

Túránk továbbra is leginkább a székesfehérvári túrázók és a környezõ megyék túrázói között népszerû, "regionális" jellegû teljesítménytúra.

Életkor szerinti megoszlás: 0-10 év: 6 fõ - 3 %, 10-20 év: 27 fõ - 15 %, 20-30 év: 23 fõ - 13 %, 30-40 év: 42 fõ - 23 %, 40-50 év: 27 fõ - 15 %, 50-60 év: 19 fõ - 10 %, 60 év felett: 38 fõ - 21 %.

Legidõsebb teljesítõnk: 83 éves.

Rajtidõk: 8:00-8:30: 68 fõ - 37 %, 8:30-9:00: 53 fõ - 29 %, 9:00-9:30: 61 fõ - 33 %.

Teljesítési idõk: 2:00-n belül: 1 fõ – 1%, 2:00-2:30: 8 fõ - 4 %, 2:30-3:00: 34 fõ - 18 %, 3:00-3:30: 56 fõ - 30 %, 3:30-4:00: 48 fõ - 26 %, 4:00-5:00: 35 fõ - 20 %.

Szeretettel várunk mindenkit jövõre, 2013-ban is!

Köszönettel:

Fehérvári Máté és Mészáros Gabriella rendezõk.

Asbóth Katalin, Székesfehérvár Városi Természetbarát Szövetség, Fejér Megyei Természetbarát Szövetség.

  Kérünk, hogy írd meg a véleményed, élményeid, túrabeszámolód a túráról a TTT túrabeszámolók fórumára ! (www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu/beszamolo?a=a&id=584)

 
 
Vándorbottal a VasparipáértTúra éve: 20122012.03.11 12:52:52

HaVasParipa túra. 2012. február 25.

Közép-táv, 21km, 600m. Veszprémvarsány -> Porva-Csesznek vá.


Az új útvonal Verszprémvarsány - Bakonyszentlászló közötti, még számomra is nagyjából ismeretlen része vonzott, így a középsõ távra neveztünk édesapámmal, Padlert elõre küldtük a célba Túranaptárt árulni.

A bakonygyiróti pincesor igen szép, mindegyik présház rendben tartott, és az ellenõrzõ ponton kapott helyi bor is finom volt. Érdekes volt a szõlõhegy felsõ részén a hatalmas diófás ültetvény. Szép idõ volt, a túra elején is sok helyrõl lehetett látni a pannonhalmi apátságot. A picesor - Bakonyszentlászló, téglagyár közötti részen még nem jártam, de tetszett az útvonavezetés. A piros sáv és a vinyei dózerút már ismerõs volt. A Vinye.hu ponton narancs és tea voltak a szolgáltatás.

A Kõpince-forrásnál a Cuha-patak átkelését nem sikerült száraz lábban megúsznom, de lusta voltam kerülni a hídnak.

A túra igazán sáros része a Zörög-hegyre felvezetõ rész volt. Mi is pecsételtünk a sárga háromszög elágazásnál, a halálnál. :) A Lovászkúti vadászház után nem a megszokott sárga sávon, hanem szalagozáson jutottunk le a Felsõ-Cuha-völgybe, kicsit több szinttel, viszont jól járható, jól követhetõ földutakon.

A Cuha-völgyben hó már nem volt (talán csak a Zörög-hegyen volt páh helyen picit havas az erdõ alja), az árnyékos részeken jég viszont igen.


Porva-Csesznek vá.-n, a célban hamar átvettem a díjazást, nem volt komoly sorállás, majd egy zsíroskenyér elfogyasztása után megérkezett a rajtban megrendelt gulyásleves is. A fél négyes vonattal visszautaztunk Vinyére.


Jó túra volt, nekem tetszett az új útvonal, a gyönyörû idõ szintén. (Ritkán van, hogy nem csak rendezni vagy jelzéstfesteni, hanem túrázni is eljutok a Cuha-völgy környékére.)


 

 
 
Zselici gyalogtúra (Zöldpont) - Olimpiai ÖtpróbaTúra éve: 20122012.03.10 19:19:13

Zselici Gyalogtúra 32km - Hosszú táv, 2012. tavasz


táv: 31.5km, szint: 585m



Végre sikerült eljutnom a Zöldpont zselici túrájára, teljesítménytúra szempontból csak egy régi Zselic 50-et és egy Deseda körtúrát tudok felmutatni. Mivel az elõzõ hetek 20km-es túrái jól mentek, és ez az idei 8. teljesítménytúrám, így a 32km-es Hosszútávot céloztam meg. Reggel még mindenhol deres volt a fû aztán ahová kezdett odasütni a nap, onnan ez is eltûnt.


Mivel olimpiai ötpróba is volt, így az Gárdonyi iskolát könnyû volt megismerni az elõtte felállított rajt-cél kapuról. Iskolás csoportok várakoztak az iskola elõtt, bent viszont semmi sorállás sem volt, 6 rendezõnél is lehetett nevezni bármelyik távra, a szervezés profi volt. A 300Ft-os nevezési díj minimál, de ötpróba gyalogtúráknál ez a megszokott, és természetesen a díjazáson kívül mást ennyiért nem is várok. A rajtban kaptunk mindjárt egy kitûzõt és egy itinert, Cartographia-s térkép másolattal (a cél logojával, támogatásával), illetve egy kisregénynek is beillõ, részletes, szöveges útvonalleírással. A térképen talán kicsit jobban ki lehetett volna emelve az adott táv útvonala, de mivel volt nálam GPS is Turistautak.hu-val feltöltve, nem aggódtam, hogy eltévedek. A jelzések is nagyon jók voltak végig, ahol hiányoztak mondjuk fakitermelés miatt, ott nem is lehetett eltévedni. (pl. 3km dózerút egy gerincen, DDK)


A rajt után a viszonylag frissen felújított piros négyzeten indultunk, majd a Töröcskei-tónál szétvált a rövid és a hosszú táv, innen sem volt bonyolult az útvonal. A Négy Testvér-forrásnál abba is hagytam a szöveges kisregény olvasgatását, mivel onnan végig a túra nagyjából 5km-enként váltott csak jelzést.

A reggeli fagyott talaj jól jött az elsõ emelkedõkön, és meglepõ módon a túra útvonalának csak elenyészõ részén volt komolyabb sár. Az igazi somogyi-zselici sár megismeréséhez majd valamelyik késõbbi túrán lesz lehetõség.

Ropolypusztán, a minimál szolgáltatásnak megfelelõen, a pecsét mellé víz járt, ittam is két pohárral, majd az faipari tanpálya mellett, egy naposabb padon elfogyasztottam a szendvicsemet és könnyítettem a hátizsákon tartalmát egy doboz sörrel. Amikor megálltam még melegem volt, a negyedórás pihenõ után azért éreztem, hogy még március van.

Ezután jött az 5km-es völgymenet, napsütésben, sár nélkül, 100m-enként magaslessel az út mellett. Az erdõ alja mindenhol tele volt hóvirággal, más virágot (valami aprób lila színût, de nem ibolyát) csak elvétve láttam.


A túra útvonala nekem új volt, egy-két helyszínt érintettem már rövidebb geoládázás közben korábban.

A Töröcskére levezetõ mélyút érdekes volt, de már nem esett jól az izmaimnak. Sajnos a település presszói közül az egyik du. 4-kor, a másik 3-kor nyitott, viszont csak fél kettõ felé járt az idõ.

A rövid táv a Töröcskei-tavat kerülte, említésre méltó 100m-nyi sár csak a távok közös szakaszon volt, és itt láttam egy egyik vizesárokban jeget, a víz tetjén. A tavon mérsékelt horgászélet volt még, a túraútvonal itt viszont kifejezetten tetszett. A Vackor-tanyán egy pohár vizet ittam, majd a már ismert útvonalon, a tó gátja után a reggeli útvonalat követve, 6:29 alatt beértem a célba. A végén kicsit siettem, hogy a hat és fél óra meglegyen (nagyjából 5km/h-s átlag).

Az otthagyott túranaptárakból 3 db el is fogyott, nemhiába vittünk, kértem egy célbélyegzõt, átvettem egy sportszeletet és frissítettem a mosdóban.


A tempó miatt ennél hosszabb táv nem is hiányzott volna, jól éreztem magam, az útvonal jól követhetõ volt, ebben a szép idõben kár lett volna kihagyni. 404 résztvevõ túrázott a három távon, az iskolás többség inkább a röviden.

 
 
Téli gyermekvasútTúra éve: 20122012.01.19 15:33:35

(Hírlevélben érkezett rendezõi beszámoló.)


Kedves Sporttársam!


zoli ferto keskeny.jpgLezajlott a Zöldgömb Sport Klub idei elsõ sporteseménye, a III. Téli Gyermekvasút, melyen több, mint kilencszáz sporttárs vett részt.


Mostani hírlevelünkben egy rövid beszámolóval kedveskedünk.


Azoknak, akik velünk együtt voltak most vasárnap a Széchenyi-hegyi túrán, bizonyára kellemes visszaemlékezés lesz, hiszen a remek hangulat és a szemet gyönyörködtetõ táj, a friss levegõ kivétel nélkül minden résztvevõnek mosolyt csalt az arcára.

Én a mai napig kapom sporttárs barátaimtól a visszajelzéseket, milyen jól érezték magukat.


Akik nem lehettek velünk, csatlakozzanak hozzánk MOST HÉTVÉGÉN a Cseh Tamás emléktúrán, hogy ennek a különleges, egyedülálló túrának már õk is részesei lehessenek!


Sportoljunk együtt továbbra is tiszta környezetben!


Üdvözlettel:


Ujj Zoltán

elnök


________________________________________________________________________


Lájkolj, azaz kedvelj minket a facebookon!


Mostantól már a facebook-on is követheted tevékenységünket. Így nem csak rendezvényeinkrõl értesülsz azonnal, hanem a hazai sportélet legfontosabb történéseirõl se maradsz le.


tetszik.JPG


__________________________________________________________________________________


P1000377.JPGTöbb, mint kilencszáz fõ vett részt a hétvégi

III. Téli Gyermekvasúton!


 


 


Jan. 15, vasárnapra virradó éjszaka leesett az elsõ hó. Nem tudni, hogy a havas táj kihívása, vagy már önmagában a gyönyörû táj és a friss levegõ csalogatott ennyi spottársat a Széchenyi-hegyi Gyermekvasúthoz. Az érdeklõdés azonban hatalmas volt, így már a meghirdetett 8:00 elõtt elkezdõdött a nevezés.


 


P1000396.JPGP1000402.JPGP1000470.JPG


 


A Széchenyi-hegyi gyermekvasút jegypénztár épületében folyamatos volt a tömeg a nevezéseknél, nem hagyták a szervezõstábot egy pillanatra sem megpihenni. A gyalogtúrákra (8km, 15km, 20km, 30km) és terepfutásra (20 km, 43 km) több, mint kilencszáz sporttárs nevezett be.


 


P1000384.JPGP1000500.JPGP1000492.JPG


 


Miután ki-ki teljesítette az általa választott távot, átvehette oklevelét, emléklapját, kitûzõjét, vagy dobogós helyezéséért járó elismerését (távtól függõen). Ezt követte a forró tea, zsíros-vajas kenyér mellett a túra során szerzett élmények-látottak megbeszélése. A friss levegõ, a természet varázsa és a szikrázó téli napsütés megtette hatását, hiszen a túráról mindenki kellemes fáradtságban, jó hangulatban érkezett meg a célhoz. Így az evés-ivást hatalmas kacajok is kísérték.


 


 


(A III. Téli Gyermekvasútról készült összes képet a facebook oldalunkon nézheted meg.)


 


 


Köszönjük minden sporttársunknak a részvételt és gratulálunk mindenkinek az általa megtett táv teljesítéséhez!

 
 
túra éve: 2011
Bocskai PortyaTúra éve: 20112012.01.19 22:30:43

Bocskai Portya 2011




E-mail Nyomtatás PDF


lead

Harmadik alkalommal túráztak együtt katonák és civilek augusztus 10-én szombaton, a Kilenclyukú hídtól egészen Hajdúböszörmény, illetve Hajdúhadház határáig.

A 40 és 70 kilométeres távot az idei Bocskai Portyán csaknem százan teljesítették, köztük a KatonaSuli programban részt vevõ diákok és tanáraik.







Az MH. 5. Bocskai István Lövészdandár, a Honvédelmi Minisztérium Humánpolitikai Fõosztálya és a Debreceni Honvéd Horgász és Szabadidõ Sportegyesület szervezõmunkájának köszönhetõen zökkenõmentesen zajlott a regisztrálás, a túra, az étkeztetés és az elszállásolás.



Már hetekkel az indulás elõtt nevezhettek az érdeklõdõk, de a rendezvény napján reggel 6 órától is szép számmal érkeztek a Sportpályára, ahol még tartott a regisztráció. A Szabó Lõrinc utcáról induló buszokkal szállították ki a résztvevõket Hortobágyra, ahol kilenc órakor kezdetét vette a teljesítménytúra.



Összesen 71 egyéni induló volt – civilek, katonák, rendvédelmi szervek dolgozói -, ebbõl negyvenkilencen voltak azok a diákok, akik a KatonaSuli program részeként honvédelmi ismereteket tanulnak a középiskolában. Legtöbben, harmincnégyen a baktalórántházi Vay Ádám Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégiumból voltak, de érkeztek hallgatók a debreceni Gábor Dénes Elektronikai és Mûszaki Szakközépiskola és Kollégiumból, valamint a derecskei I. Rákóczi György gimnáziumból is. Háromfõs csapatokkal is lehetett nevezni: a 70 kilométernek két csapat, a negyvennek pedig négy csapat vágott neki.



1

További képek a Facebookon




20 kilométerenként frissítõpontokat telepítettek a szervezõk, ahol mindenki elegendõ mennyiségû ivóvízhez és szükség szerint orvosi ellátáshoz juthatott. Mindössze hárman adták fel a gyalogtúrát, a többi induló a távolságnak megfelelõ szintidõn belül jutott el Hajdúböszörmény, illetve Hajdúhadház határáig.



Dr. Lippai Péter ezredes, a Bocskai dandár megbízott parancsnok-helyettese is az indulók között volt - mint gyakorlott teljesítménytúrázótól megtudtuk, hogy a sík terepnek éppúgy meg vannak a maga nehézségei, mint a hegyvidéknek. A Hortobágy árnyéktalan, egyhangú vidéke a szervezetet igencsak megterheli, órákon keresztül ugyanazok az izomcsoportok dolgoznak, nem beszélve a talpról, amely ilyen távolságnál már általában felhólyagosodik.



3

További képek a Facebookon




Mindezek ellenére a hangulat végig kiváló volt, Lippai ezredes szerint egy ilyen rendezvény jó alkalmat teremt arra, hogy civilek és katonák megismerjék egymást. Mivel a túra nem verseny, elõtérbe kerül a bajtársiasság, egymás segítése, biztatása, s ha éppen úgy hozza a sors, egymás sérüléseinek ellátása.



Horváth Béla százados, a dandár testnevelõ tisztje, a túra fõszervezõje nagy sikerként élte meg, hogy ilyen sokan jelentkeztek - köztük rengeteg katonasulis – és hogy szinte mindannyian sikeresen teljesítették a távot. Ahogy azt elmondta, a negyven kilométeres célnál a beérkezõk hideg ételcsomagot kaptak, majd elszállították õket a hajdúböszörményi és a debreceni vasút- illetve autóbuszállomásra. Akik hetven kilométert tettek meg, a Vay Ádám Kiképzõbázison meleg vacsorát és szállást kaptak.



Egyéniben 70 kilométeren Varga Imre, Bökönyi Zoltán és Suhaj Gábor értek be elsõként a célba alig 9 óra, illetve 11 óra alatt. 40 kilométeren Kocsár László rendõr százados szerezte meg az elsõ helyet 3 óra 45 perces idejével, Borsi Bence és Fehér Dávid katonasulisok érkeztek be második és harmadikként a célba 5 óra 45 perc alatt.  



A csapatversenyben a 70 kilométert a „RAT-ASS” küzdötte le elsõként 14 óra 3 perc alatt, a második az I. Rákóczi György Gimnázium I. csapata lett.



A 40 kilométeres csapatversenyen elsõként a „Balmazi Vakerek” futottak be, a második legjobb idõt a Bocskai dandár „Különösen Agresszívek (KA)” csapata tudhatta magáénak, harmadik a Gábor Dénes iskola „Gáborosok” csapata lett.



2

További képek a Facebookon




Révészné dr. Markovics Zita hadnagy

  IWIW megosztásStartlap kedvenchezGoogle könyvjelzõTwitterFacebookDigg

 
 
Kutyával a BakonybaTúra éve: 20112011.12.22 14:19:19

Rendezõi beszámoló.


2011.04.23. KISLÕD-ÚRKÚT-KISLÕD


 


Gyönyörû napsütésre ébredtünk nagyszombaton. A kutyás teljesítménytúra rendezõinek ez már biztató volt. Megtelt a bakonyi kisfalu, Kislõd központja autókkal és azokból kiugráló gyerekekkel és kutyákkal. Hozták a házi kedvencet, a menhelyi kutyákat, de a helyi házõrzõket is.

Az indító hely elfoglalása és berendezése után már rövidesen érkeztek a kutyusok a gazdikkal együtt. Amíg a nevezés zajlott, addig a kutyák egymással ismerkedtek, futkároztak a sportpályán, de néhányan megfürödtek a patakban is. A többiek csak az itatóedényeknél feküdtek. Közben a pályán elfoglalták a helyüket az állomásbírók is. A 2. és 3. pont elérése nekik is csak gyaloglással volt lehetséges és kézben vitték a vizet is.

A nevezési idõ alatt folyamatos volt a kutyusok érkezése. Jöttek kicsik és nagyok. Jöttek fajtatiszták meg keverékek. Vegyes volt a résztvevõk kinézete. Elindult az áradat a Bányatelep felé. A gyaloglást jelzett turistaúton tehették meg. Kezdetben a K+, majd az Országos Kék-túra elérése után a Kék sáv jelzés volt az irányadó. Az 1. pont elérése után rátértek az Erdészeti Tanösvény most felfestett Kék T jelzésére és itt sorba követhették a tájékoztató táblákat is. A Sobri Jóska Kalandpark kerítése mellett felfelé haladtak a túrázók és egy elég nagy kaptató után elérték a 2. ellenõrzõ pontot. A kutyákat a jutalomfalat izgalomba hozta és már itt nagyon szomjasak voltak. A gazdák kis csokoládét kaptak. Ezután tûzõ napsütés volt egy hosszú szakaszon, olyan mintha ezen a napon megjött volna a nyár. A nagy farönkök között hamarosan megtalálták a 3. pontot is. Ott is jutalomfalat és víz várta a kutyusokat. Ez a túra az õ igényükhöz szabott, a gazdák csak kísérõk. Természetesen az egyéni indulók is kaptak kis cukrot, nápolyit és csokit. A legnagyobb csoportosulás az Úrkúti Õskarszt „katlanjában” volt. Itt a gazdák piros tojást, a kutyusok sok-sok vizet és jutalomfalatot kaptak. Itt volt lehetõségük pihenni, sõt meglátogatni a faluban lévõ Kéktúra Vendéglõt is, ahol a gazdák igényeinek megfelelõ szolgáltatást vehettek igénybe. A visszaút a Kéktúra jelzésen vezetett. Itt már csak egy pontot kellett érinteni. Rengeteg víz fogyott, mert már a résztvevõk is ittak a vizeskannákból. Nem volt forrás, de volt egy kis patak és ezt a kutyák meg is találták. Sárosan, csatakosan haladtak a Csollányos-völgyben a cél felé. Külön csoportok alakultak ki. Jöttek a rotisok, pulisok, snauzerek, dalmaták és egy-egy család kedvencével közé ékelõdött a csoportoknak. A kutya nélkül túrázók is megtalálták helyüket. A célban nagy mesélés következett. Az emléklapok kiosztása után pórázon vezetve közösen bementek a kalandpark vendéglõjébe, vagy azonnal visszagyalogoltak a faluba.

A Föld Napja tiszteletére rendezett Kutyával a Bakonyba Teljesítménytúra újra meghozta sikerét. Az „ember legjobb barátja” jól vizsgázott ezen az úton is. Nem vesztek össze egymással, nem sérült meg egyik sem és összhangban a gazdával minden résztvevõ teljesítette a túrát. 9 kutyust hoztak Kislõdrõl és 10-et Ajkáról. Összesen 80 kutya volt jelen és 121 fõ kísérte azokat. 54-en egyedül túráztak. 15 rendezõ eredményes munkájának köszönhetõ, hogy mindenki visszatalált és hõguta nélkül végig tudták gyalogolni és futni a távot.

Reméljük, hogy a következõ évben is segítséget kapunk Somogyi Anna asszonytól, Kislõd polgármesterétõl és Lakatos Bernadettõl, a Vahur Ajka És Térsége Állatvédõ Egyesület elnökétõl. Bízunk benne, hogy lehetõséget kapunk az ajkai Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidõ Központ Sportszervezésétõl, hogy megszervezhessük a 4. kutyás túrát.

Mag Éva AVTSZ elnök

kutytura1


Gyönyörû napsütésre ébredtünk nagyszombaton. A kutyás teljesítménytúra rendezõinek ez már biztató volt. Megtelt a bakonyi kisfalu, Kislõd központja autókkal és azokból kiugráló gyerekekkel és kutyákkal. Hozták a házi kedvencet, a menhelyi kutyákat, de a helyi házõrzõket is.


Az indító hely elfoglalása és berendezése után már rövidesen érkeztek a kutyusok a gazdikkal együtt. Amíg a nevezés zajlott, addig a kutyák egymással ismerkedtek, futkároztak a sportpályán, de néhányan megfürödtek a patakban is. A többiek csak az itatóedényeknél feküdtek. Közben a pályán elfoglalták a helyüket az állomásbírók is. A 2. és 3. pont elérése nekik is csak gyaloglással volt lehetséges és kézben vitték a vizet is. 


kutytura2


A nevezési idõ alatt folyamatos volt a kutyusok érkezése. Jöttek kicsik és nagyok. Jöttek fajtatiszták meg keverékek. Vegyes volt a résztvevõk kinézete. Elindult az áradat a Bányatelep felé. A gyaloglást jelzett turistaúton tehették meg. Kezdetben a K+, majd az Országos Kék-túra elérése után a Kék sáv jelzés volt az irányadó. Az 1. pont elérése után rátértek az Erdészeti Tanösvény most felfestett Kék T jelzésére és itt sorba követhették a tájékoztató táblákat is. A Sobri Jóska Kalandpark kerítése mellett felfelé haladtak a túrázók és egy elég nagy kaptató után elérték a 2. ellenõrzõ pontot. A kutyákat a jutalomfalat izgalomba hozta és már itt nagyon szomjasak voltak. A gazdák kis csokoládét kaptak. Ezután tûzõ napsütés volt egy hosszú szakaszon, olyan mintha ezen a napon megjött volna a nyár. A nagy farönkök között hamarosan megtalálták a 3. pontot is. Ott is jutalomfalat és víz várta a kutyusokat. Ez a túra az õ igényükhöz szabott, a gazdák csak kísérõk. Természetesen az egyéni indulók is kaptak kis cukrot, nápolyit és csokit. A legnagyobb csoportosulás az Úrkúti Õskarszt „katlanjában” volt. Itt a gazdák piros tojást, a kutyusok sok-sok vizet és jutalomfalatot kaptak. Itt volt lehetõségük pihenni, sõt meglátogatni a faluban lévõ Kéktúra Vendéglõt is, ahol a gazdák igényeinek megfelelõ szolgáltatást vehettek igénybe. A visszaút a Kéktúra jelzésen vezetett. Itt már csak egy pontot kellett érinteni. Rengeteg víz fogyott, mert már a résztvevõk is ittak a vizeskannákból. Nem volt forrás, de volt egy kis patak és ezt a kutyák meg is találták. Sárosan, csatakosan haladtak a Csollányos-völgyben a cél felé. Külön csoportok alakultak ki. Jöttek a rotisok, pulisok, snauzerek, dalmaták és egy-egy család kedvencével közé ékelõdött a csoportoknak. A kutya nélkül túrázók is megtalálták helyüket. A célban nagy mesélés következett. Az emléklapok kiosztása után pórázon vezetve közösen bementek a kalandpark vendéglõjébe, vagy azonnal visszagyalogoltak a faluba.


kutytura1


A Föld Napja tiszteletére rendezett Kutyával a Bakonyba Teljesítménytúra újra meghozta sikerét. Az „ember legjobb barátja” jól vizsgázott ezen az úton is. Nem vesztek össze egymással, nem sérült meg egyik sem és összhangban a gazdával minden résztvevõ teljesítette a túrát. 9 kutyust hoztak Kislõdrõl és 10-et Ajkáról. Összesen 80 kutya volt jelen és 121 fõ kísérte azokat. 54-en egyedül túráztak. 15 rendezõ eredményes munkájának köszönhetõ, hogy mindenki visszatalált és hõguta nélkül végig tudták gyalogolni és futni a távot.


Reméljük, hogy a következõ évben is segítséget kapunk Somogyi Anna asszonytól, Kislõd polgármesterétõl és Lakatos Bernadettõl, a Vahur Ajka És Térsége Állatvédõ Egyesület elnökétõl. Bízunk benne, hogy lehetõséget kapunk az ajkai Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidõ Központ Sportszervezésétõl, hogy megszervezhessük a 4. kutyás túrát.


 


Mag Éva AVTSZ elnök

 
 
Irinyi teljesítménytúraTúra éve: 20112011.12.14 09:18:35

Levélben érkezett rendezõi beszámoló.


Irinyi túra 2011.


Ködben is szép tájakon


Ötödik alkalommal vágtak neki a 15, és 25 kilométeres távokon a természetjárás szerelmesei az országos Kék túra útvonalát kiegészítõ az Irinyi emlékhelyeket és helyi nevezetességeket is bemutató teljesítmény túrának. Szemerkélõ esõ, ködszitálás, hideg. A szervezõk ilyenkor kicsit aggódnak, hiába a mindenre kiterjedõ aprólékos szervezés, ha sokan ilyenkor inkább a meleg fûtött szobát választják. De szerencsére nem így történt. Az Irinyi túra történetében rekordszámú indulóval (172) vette kezdetét szombat reggel a verseny. Ismerõs arcokat fedezhetünk fel az érkezõk között, akik (saját bevallásuk szerint) a jó szervezés, a vendégszeretet és az ellátás miatt térnek vissza hozzánk már rendszeresen. Az idén is érkeztek Debrecenbõl. Szentesrõl, Budapestrõl, Nyíregyházáról is. Jólesõ érzés az is, hogy egyre több család gondolta úgy, hogy kellemes szombat délelõtti szórakozást jelenthet a természetjárás, a környék bebarangolása. A Cserebingó gyermektánccsoport tagjai közösen vágtak neki a távnak (Nagy) Imre bácsi és (Balla) Fruzsi néni vezérletével. Nem bánták meg akik -e program mellett döntöttek, hiszen a szép táj, a forró tea, forralt bor, zsíros kenyér hagymával és egy jó beszélgetés semmihez sem fogható. Az idén elõször a városi sporttelep volt a rajt és a cél egyaránt, ami talán kevésbé volt családias, mint az épp felújítás alatt lévõ Civil Szervezetek Háza, de méreteiben és lehetõségeiben mindenképpen jó választásnak bizonyult. Most is jól sikerült a LÉTAFIT SE és a Nyugdíjas Klub együttmûködése, s már rutinosan végezték a reájuk váró feladatokat. A túra eredményét nézve azt is mondhatnánk, hogy Tóth Árpád utcaiak elõnyben, hiszen Nagy Tamás (25 km) és Fodor Attila (15) km diadalmaskodott ezúttal. A legfiatalabb versenyzõnk is létavértesi: Tarnóczki Milán 6 évesen, saját lábán teljesítette a 15 kilométert.


A távot szintidõn belül teljesítõk emléklappal, kitûzõvel, egy „felbecsülhetetlen értékû” „Irinyi gyufával” és egy szép nap emlékével térhettek haza.


Természetesen a támogatókról sem feledkezhetünk meg, hiszen nélkülük nehezen, vagy egyáltalán nem valósulhatott volna meg ez a program. Íme akik támogattak: Létavértes Város Önkormányzata, Arany János Ált. Isk., Irinyi J. Ált. Isk., Huszti – Hús Kft, Papp Zoltán vállalkozó, Pékház (Szabó János), Tóth Ancsa vállalkozó, PP+R Kft, Papp Sándor (Árpád tér)


































































TÁV


 



NEME



INDULÓ



TELJESÍTÕ



GYÕZTES



IDÕ



LEG


IDÕSEBB



LEG


FIATAL



 


15KM


 



 


FFI


 



 


59



 


 


 


121



57



 


 


 


118



Fodor Attila


Létavértes



 


2:18



 


Örsy Attiláné


(73)


 


 


Debrecen



 


Tarnóczki Milán


(6)


 


Létavértes



 


NÕI


 



 


62



61



Dobi Éva, Mezei Vivien Létavértes



 


3:09



 


 


25KM


 



FFI


 



31



 


51



28



 


 


47



Nagy Tamás


Lv. 2011



 


2:55



 


Veres Róza


(71)


Debrecen



Szücs Roland


(11)


Létavértes


 



 


NÕI


 



 


20



 


19



Hadas Veronika


Bp. 2011



 


3:19



ÖSSZ.



 



172



165



 



 



 



 



 


A LEGMESSZEBBVRÕL ÉRKEZÕ VERSENYZÕ: Hadas Ferenc és Veronika Budapest


LÉTAVÉRTESI INDULÓ: 87 NEM LÉTAVÉRTESI: 85


 
 
Bakonyszentlászlói MikulásTúra éve: 20112011.12.10 19:49:18

Bakonyszentlászlói Mikulás

2011.12.10


Jó túra volt, nem igazi téli, de kiváló túraidõben, teljesen száraz terepen és számomra érdekes útvonalon.

A rajtidõ végén indultunk Padlerrel, így pár percet kellett várni, az itinerre, mivel a rendezõk kb. 200 résztvevõre készültek, a tényleges 260 helyett. Mondjuk tavaly is 300-nál többen voltak az ÉDK díjkiosztó zárótúráján.


Maga az itiner meglehetõsen minimál, kézzel rajzolt útvonalvázlattal. A térképvázlat önmagában használhatatlan lett volna, ha nincs a kiváló(!) szalagozás. (Itt azért meg kell jegyeznem, hogy én nem szoktam élõ fába szegelni, itt viszont mindegyik szalag így volt felrögzítve.)


Az útvonal érdekesre sikerült, magam is rendezek a környéken túrát, idén is festettem arrafelé (konkrétan a zöld sáv) turistajelzést, de a fenyõfõi mûútig tartó útvonal, a valamikori sárga sáv jelzés megszüntetett nyomvonala új volt számomra. Ez a jelzés valószínûleg a bauxitbányászat és a vadászház miatt szûnt meg, ahogyan a Bakonyszentlászló-Fenyõfõ közötti zöld sáv is, egy komolyabb, tájegységi jelzésrendezés során. Mindkét korábbi jelzésnek láthatók nyomai. Pár helyen kicsit az volt az érzésem, mintha a túra útvonalának kitalálói 30 évvel korábbi turistatérképbõl terveztek volna. A Hódos-ér másodszori keresztezésénél is felbukkant a volt sárga sáv jelzés, illetve Bakonyszentlászlón is adódott volna az jelenlegi sárga kereszt jelzés az oda-vissza útszakasz (a volt sárga sáv) helyett.

Az útvonalleírás egyedi, a Magas-Tátrában használatos turistatérképek stílusában készült, aholis az távolság mérésének az alapja a térképidõ (kalauzidõ). Idézet az egyébként alapos útleírásból: "Az utca végén (indulástól 9-12 perc) egyenesen megyünk földútra váltva. Ezen jobbra szép a kilátás, majd 3-4 perc után jobbra a víztorony...". Gyöngyszem a hosszú távról: "2 perc múlva a patak 1. hídján megyünk át. 10-12 perc múlva a 2. hídon is átmegyünk. A 3. híd 7-8 perc lesz." - Ez a fajta "táv meghatározás" teljesítménytúrán teljességgel használhatatlan. (Még jó, hogy nem vagyok terepfutó...)

Eltévedni természetesen nem lehetett, bár páran fordítva teljesítették a túrát, elnézve a rajzolt térképvázlat útirányát.

A 10km-es távon két ellenõrzõpont volt, a hosszú távon három. A Vinye.hu büfében, pecsételés után ittam egy forralt bort. A szolgáltatásokra nem lehetett panasz, a Hódos-éri pihenõházaknál tea, a célban pedig zsíros-kenyér várt. A díjazás kitûzõ és emléklap volt.

Átvettük a 2011-es ÉDK kupát is.


Összességében jól éreztem magam a túrán.

 
 
Hajta (kerékpáros)Túra éve: 20112011.10.18 13:55:32

(Levélben érkezett rendezõi beszámoló. Utolsó rendezés.)


 


Hajta 50/80 km


avagy a járhatatlan homok históriája


 


Igen ritka az Alföldön az akkora erdõség, mint Jászberény határában, hogy 50, de akár 80 kilométert is lehet tekeregni benne, anélkül, hogy kétszer ugyanazon az úton mennénk. Jelentõs méretû akácerdõk, nyárasok, ritkább tölgyesek, de nagy kiterjedésû rétek, kiszáradó-félben lévõ egykori folyómedrek is várják a turistákat. Hogy az alföldi természetjárást is megismertessük a gyaloglás, kerékpározás szerelmeseivel, immár 20 éve rendez a város Önkormányzata, a Diáksport Bizottsággal közösen minden év májusában gyalogos, október elsõ hétvégéjén pedig kerékpáros teljesítménytúrát ezen a területen.


A kellemes, már-már túlságosan is nyárias idõben idén is sokan vágtak neki az 50, illetve 80 km-es távoknak. Természetesen az elõbbit választották többen. Jól is tették, mert az idei igen meleg, csapadékmentes õsz jól felhizlalta a homokot a táv mintegy 15-20 kilométerén keresztül. A Hajta túrák két évtizedes fennállása óta talán sosem okozott ekkora nehézséget a mély, sûrû homokon való tekerés. Az elmúlt, s az idei év erdõirtásai folytán hosszú kilométereken keresztül fut a homok! A már sokat látott versenyzõk, profi kerekesek is sok helyütt ki kellett álljanak a nyeregbõl, és tolni kényszerültek a bringát.


A túra elsõ szakasza még itt-ott kövezett úton, illetve kemény földutakon is halad. A kerekudvari kúria romjához közelítve mutatja meg magát elõször a homok. A következõ állomásig aztán megint nincs ilyen gond. Onnan egy darabig a keményre száradt fekete földön a mezõgazdasági mûvelés alatt lévõ földek ugyan nem sok természeti értéket nyújtanak, de legalább kisebb döccenõkkel lehet haladni. Ahogy elérjük a régi pesti útnak nevezett dûlõt, komolyra fordul a feladat. Ízelítõt kaphatunk, hogy az akácosok, és nyárasok már inkább a lazább talajt kedvelik. Megfeneklenek a biciklikerekek, s olykor bele kell állni a pedálba. Az Almás–ér hídjánál két tanulságra lelünk. Egyik, hogy legyen bármily száraz az évszak, s bármily kevés a csapadék, ott, ahol összezárnak a lombok, s összegyûlik az esõ, nincs az a meleg évszak, s hosszú csapadékmentes idõ, hogy egy kis sár ne maradna itt a széles út legmélyebb részén. A másik, hogy már a mondás sem igaz, miszerint, ami nincs lebetonozva, azt elviszik. Figyelmes emberek egyszerûen elfûrészelték a híd mindkét korlátját, és elvitték. Így most csak egy szalag lengedezik a meredély felett, igen veszélyesen! A megyehatárig aztán az akácerdõben viszonylag könnyen lehet haladni. Némi frissítés után salakhoz hasonló talajon gurulhatunk, de késõbb ez is homokba vált. A nap már igen magasan jár, s az erdõ nélküli részeken nehéz ebben a melegben tekerni. A régi mocsárvidék ma már szikes talaján az utat övezõ kanálison túl csak sóvirág nyílik. Az út meglepõen gödrös, hatalmasak a kátyúk, még így kerékpárral is. A betakarítás idejét éljük, így egy-két bálákkal jól megrakott traktorral is találkozunk. A tehenek, mint minden évben, most is itt legelnek. A tanyák „szabadelvû” kutyákkal védik értékeiket. Hatalmas gödrökön kell átküzdeni magunkat, mire a megyehatárhoz érünk. Itt aztán némi kövesút jön, amit az utána következõ részek fényében tudunk még jobban értékelni. Ahogy egyre beljebb haladunk az erdõben, egyre mélyebb a homok. Lehetetlen tekerni a kerékpárt, csak tolni lehet. Akárhogy is erõlködnénk, egyszerûen nem mozdul a kerék a mély vájatokból. Száll a por, bokáig gázolunk a homokban. Ez az igazi alföldi érzés! Errefelé sok helyütt irtották ki az erdõt, ezért kisebb dombokat, halmokat emelt a szél. Ahogy sûrûsödik az erdõ, vannak kicsit keményebb, feketésebb útszakaszok, s egyszer csak újabb kövezett utat érünk el, micsoda felüdülés! Egyébiránt nagyon szép a kék égbolt, a napsütés, s a még jobbára zöld levelû fák. Az erdõbe újra visszatérve újból ránk talál a homok! Ráadásul ez a dûlõ még dombos is. Minden egyes kemény, már-már negatív gondolatokat ébresztõ homokos domb után úgy gondoljuk, ez már az utolsó. Hosszú, küzdelmes szakasz után elérjük a homoki kápolnát, de a terep cseppet sem lesz könnyebb. Hosszú-hosszú óráknak érezzük, mire újra szilárd burkolatot érünk, s nem fut ki minduntalan alólunk a talaj. Az újerdei, tõtevényi rész embertpróbáló dûlõi után a keresztút már könnyed, „galopptempóban” halad. A 31-es fõutat újra átszelve, a természetvédelmi területek mezsgyéjén ugyan keményebb a talaj, de így sem igényel kevesebb figyelmet az egyensúly megtartása. A földet mélyen bebarázdálták az erre közlekedõ nagy mezõgazdasági jármûvek. Jobb kéz felõl pedig mély kanális húzódik, s a gazdag aljnövényzettõl nem is mindig látszik, hol végzõdik, s hol szakad le az út. Egy keresztezõdésben hálásan köszönjük a frissítõt, s így energiával feltöltõdve indulunk tovább. Végre olyan jól tudunk haladni, hogy el is szaladunk a kanyarodási lehetõség mellett. Szerencsére van, aki észreveszi a szervezõk által gondosan kihelyezett szalagokat. Az Öregerdõt még sokan lakják, s járnak ki ide a hétvégi házakba, így nem mi vagyunk errefelé az egyetlen biciklisek. Akik életvitelszerûen járják ezeket a dûlõket, nagyot is néznek évente kétszer a sok átvonuló turistán. Újra kövesút, majd újra terep következik. Aztán elérjük az állatkert háta mögötti utolsó állomást. Innen már a reggel megismert útvonalon kell begurulni a célba. Igaz a Zagyva-gáttal még így fáradtan is újra meg kell küzdeni.


Gyönyörû idõben, csodás tájon, igen nehéz talajon, mindazonáltal kellemes tekeréssel töltöttük a mai napot. A túra legidõsebb teljesítõje a 74 éves Bartók Ferenc, míg a legfiatalabb a még csak 8,5 éves Urbán Adrián volt, mindketten jászberényi lakosok.


A 80 kilométeres táv teljesítõi további homokról, és küzdelmekrõl számoltak be. Az igen kemény túrán nem meglepõ, hogy a hosszabb utat választók néhányan csak szintidõn kívül tudták teljesíteni a távot.


A 20 km-es tekergõn a jó idõnek, és az egyre nagyobb ismertségnek köszönhetõen idén rendkívül nagy létszámmal találkozhattunk. Sok kicsi kerekezõ, kipirulva, boldogan érkezett a célba. Olyan természetességgel járták be Jászberény természetvédelmi területeit, meglepte õket, hogy ezért még dicséret is jár! Jól esett nekik a tekergés, kellemesen elfáradtak, aztán persze büszkén viselték a jelvényt és vették át az oklevelet, miután látták, a felnõttek szerint, ez több volt, mint móka.


 


Az ország távoli pontjairól érkezõ profi kerékpárversenyzõtõl, a város természeti környezetét megismerni kívánó helyi lakosig mindenki képviseltette magát a túrán. Csak az a fránya homok, az ne lett volna ekkora!


 


20 év gyalogosan, két keréken homokon, sáron át


 


A Hajta teljesítménytúrákat 20 éve minden májusban, s októberben megrendezik Jászberényben, volt már napsütés, hideg, egész napos esõ, izzasztó meleg. Komplett erdõket vágtak ki, s telepítettek újakat ez idõ alatt. A régi mocsárvilágból ugyan nem sok minden maradt, a Hajta medrében egyre kevésbé gyûlik össze víz. Vitt már az útvonal több szikesen, több homokos úton át, mûvelt földek között, zörgõ nyárasban, csendes akácok között, térdig érõ Zagyva áradatban. Az elmúlt évtizedekben felfestett jelzések is megkoptak már, szalagozás segíti a tájékozódást. Nemzedékek nõttek fel a Hajta túrák alatt, akik szülõkként hozzák mostmár gyermekeiket. A rajt, cél állomás is többször változott, a néhai állomások közül is van olyan, amit már rég visszahódított a természet. Egyre több tanya, melyekben egykor gazdag élet volt az út mentén, s a Kerekudvari-kúria lett az enyészeté. Hol vannak már a tanyavilág vérmes kutyái, a tanyák sok háziállatai! Õzek, nyulak, fácánok, végezték már bográcsban, vagy trófeaként. A boglárkák, fátyolos nõszirmok, kakastaréjok sem ott virítanak már, mint régen. Az ország ezen tája más, mint egy hegyvidék, mint egy dombság. Bizony olykor nagy a homok, a sár, fárasztó a hosszú távú gyaloglás, kerékpározás a sík vidéken.


De bárhogy is, érdeklõdõben sosem volt hiány. S most, hogy elérte a túra 20. életévét, a szervezõk kifújják magukat. Ezen idõ alatt kb. 8-9 ezren járták végig a régi mocsárvilág, s mai szikes és árteres vidéket. Sõt számos esetben keresik a túra leírását év közben, hogy rendezvénytõl függetlenül ellátogathassanak ide. Jövõre talán új köntösben, újabb ötletekkel telve, de abban a kisváros egész lakossága – legyen az sportos alkat, természetbarát vagy kevésbé, - egyetért, hogy folytatni kell! Kell ez a túra nekünk, itt lakóknak, és a természet kedvelõinek mesze tájakról is. Mert szép, mert összekovácsol, mert érték, mert õriz, mert hangulatos! Hálásan köszönjük Faragó Lászlónak, a Hajta túrák kitalálójának, és megvalósítójának, hogy megteremtette ezt nekünk, és véghezvitte 20 éven keresztül!


Patakiné Kocza Anita

 
 
UTMB, CCC, La Petite Trotte à Léon, Sur les Traces des Ducs de SavoieTúra éve: 20112011.09.01 09:12:23

2011-es magyar eredmények:


TDS


Tóth-Varga Judit 223/3. 24.21


Kimmel Péter 633/200. 30.07


Medgyessy Gergely 223/82. 24.21


Kovács Domonkos 364/134. 26.50


CCC


Dévényi Ildikó 212/9. 15.26


Szabó Judit 407/20. 17.12


Orsós Szabolcs 1231/506. 22.12


Pépp Csaba 26/23. 12.33


Molnár Tamás 792/364. 19.34


Zétényi András 57/39. 13.24


Sperka Tamás 112/73. 14.28


Ács Tamás 401/206. 17.10


 UTMB


Németh Csaba 4/1. 22.35


Juhász Balázs 553/260. 41.11


Lorántfí Csaba 612/73. 41.48


Jan Emanuel 387/183. 39.22


Polgár Pál 133/9. 34.36




 


A 2011-es UTMB, CCC, TDS, PTL beszámolók linkjei:


Németh Csaba interjú az ECHO tv-n


Németh Csaba beszámolója az UTMB-rõl


Eurosport UTMB összefoglaló


emergeli TDS beszámolója


Kimmel Péter beszámolója (TDS - 124km)


A Borsod Online cikke Németh Csabáról


M1 tv Ma reggel mûsorának vendége Németh Csaba terepfutó (video)


Németh Csaba negyedik lett a Mont Blanc Ultramaratonon (vidi.hu)


Németh Csaba célbaérkezése (youtube video)


CCC 2011 start (youtube video)


akibacsi UTMB beszámolója


tvjudit blog (TDS beszámoló)


Szasza beszámolója


Lúdtalp beszámolója


The North Face® Ultra-Trail du Mont-Blanc® (rendezõi video, youtube)


cikk a terepsport.hu-n


cikk az edzesonline.hu-n


olipapa UTMB beszámolója és a folytatása


Kimmel Péter CCC beszámolója képekkel


 

 
 
Cuha 25/35/50/ Bakonyalja 25/45 / (Erdőalja 25) / BakonyerdőTúra éve: 20112011.07.19 13:36:26

CUHA 50-35-25 rendezõi összegzés. 2011.


Kedves Teljesítménytúrázók!



Köszönjük, hogy 2011-ben is a várakozásainkat felülmúló létszámban, 301-en vágtatok neki a 6. alkalommal megrendezett CUHA 50-35-25km-es távoknak!



A megelõzõ hétvége hõségrekordokat megdöntõ hõmérsékletével szemben, a túra napján kellemes túraidõ volt, 30-35 fok. A csütörtök esti helyi vihar a mély, homokos szakaszokat is könnyebben járhatóvá tette. Szerencsére idén elmaradtak a tavalyi esõs idõszak utáni szúnyogok és bögölyök, illetve az aljnövényzet sem volt magas. Ez év száraz idõjárásának köszönhetõen, a Hódos-ér ki volt száradva, de még a Cuha-patak vinyei gázlóján is teljesen száraz lábbal lehetett átkelni. Az elmúlt 6 évben még nem láttuk így kiszáradva. Szerencsére a Felsõ-Cuha-völgy korábbi gázlóin csörgedezett valami a patakból, de azért a Cuha-völgy igazi arca nem ez. Az Alsó-Cuha-völgyben a tavalyi extrém körülmények helyett szintén száraz lábbal lehetett végigmenni a kiszáradt patakmeder kövein.

Gondot csak a darazsak okoztak a Kõpince-forrás utáni sárga-zöld-sáv szakaszon azoknak, akik nem követték a kidõlt fánál a körbeszalagozott kerülõ útvonalat, hanem keresztülvágtak a gallyakon. A túrát megelõzõ nap szalagoztuk ezt a kerülõ utat, bár elsõsorban a könnyebb járhatóság miatt, a darazsakkal mi még nem találkoztunk, ezért sem volt külön jelölve vagy elkerítve ez a rész. Az egyik túrázónkat autóval kellett lehoznunk a hegyrõl, mivel három darázscsípés után rosszul lett. Szerencsére autóval általunk is megközelíthetõ helyen volt, és víz, kalciumos ivóoldat és pezsgõtabletta elfogyasztása után már a saját lábán szállt be az autóba, a turistaházban kipihente magát és másnap reggelre semmi baja sem volt.



A túra távjai 2011-ben változatlanok voltak az elõzõ évihez képest, megtartottuk a tavaly bevezetett 50 és 35km-es hosszabb távokat is.

A klasszikus, 25km-es táv a most könnyen járható régi-fenyõfõi úton, az Õsfenyvesnél érte el a megszokott frissítõpontot Fenyõfõ szélénél, ahol szóda és cerbona-szelet, valamint vásárolható hideg sör várt mindenkit. Pápalátó-kõnél ismét önkiszolgáló igazolóponton kellett kódot felírni vagy matricát ragasztani. Alízháza vadászház után, a túrának turistaúttal nem jelzett, szalagozott, különösen érdekes szakaszán, viszonylag könnyen járható volt a völgy, az avar miatt kellett csak a vízmosta ösvényen figyelni. A kiszáradt Hódos-ér tisztásán, a sárga sáv turistaútra idén rátelepült egy komplett cserkésztábor, a táborparancsnok nem volt boldog elõzõ délután, amikor meghallotta, hogy másnap több száz túrázó halad majd át a sátraik között. A tábor és a túra is rendelkezett az erdészet hivatalos engedélyével, csak nem egyeztetett a helyi erdészet és az erdészeti központ errõl. Túra közben már nem volt probléma az áthaladással. A cserkésztábor sátrainak egy része a völgy legmélyebb pontján volt, ott, ahol két éve egy egész tájfutóversenyt mosott el a vihar, és évente párszor egyébként is víz és sár alá kerül a terület. Hiába, a táborépítés tudományát is tanulni kell...



A túrán nincs túl sok nyílt szakasz, de az Üveghuta utáni emelkedõ a sárga kereszt jelzésen ilyen, ez nem lesz a kedvenc szakasza a túrázóknak. A Hosszú-nagy-hegyrõl a Cuha-völgyig levezetõ szakasz egyre szebb lesz, ahogyan nõ az erdõ, szépen láthatók a közeli hatalmas bükkösök.

Porva-Csesznek vasúti megállóhelynél szerencsére folyamatosan mûködik a turistaház (www.porvacsesznek.hu), így a büfé is nyitva volt. A hideg egyéni frissítés után, vagy közben a vasúttörténeti kiállítást is meg lehetett tekinteni.



A Felsõ-Cuha-völgyet szépen rendbe tette az erdészet a tavalyi áradások után, most végig rendesen járható volt (kerékpárral, babakocsival, autóval is akár). Idén több útjelzõ táblát is kihelyeztek a környéken és a Cuha-völgyben amelyek szépek, fából készültek és segítséget jelentenek a kirándulóknak. A rájuk írt távolságadatok is kiránduló-barátak (szerintünk a valós táv több). A felsõ részén még folyt némi víz a patak medrében, az Erdei-iskolától (Viadukt-pihenõhelytõl) lefelé már nem. Vinyénél a zöld gyaloghídnál teljesen száraz volt a gázló. (A legnagyobb vízállásnál a híd alatt 10cm-rel szokott hömpölyögni a patak!)

A Felsõ-Kõpince-forrás azért mûködött, bõvizû és iható. Az Zsidó-rétet a túra idõpontjára mindig lekaszálják, így út nem nagyon látszik rajta, de az itinerben megadott irányt tartva, az erdõ szélét követve, mindenki megtalálta a turistautat az Alsó-Cuha-völgy felé. A Pakucs-pihenõnél engedéllyel lehetett rövidíteni a túrát, kihagyva a térd- és boka-próbáló, viszont gyönyörû Alsó-Cuha-szurdokot, többen éltek is e lehetõséggel.

Az Ördög-réten a megszokott frissítõpont várta a túrázókat, el is fogyott csak itt 66 liter szódavíz.

A túra végeztével, a cél a megszokott helyen, a Gyõri Meteor SE bakonyszentlászlói Õsfenyves Turistaházában volt. A szódavíz mellett, zsíros-, májas- és házi-lekváros kenyerek várták a túrázókat.

Mivel az elõzõ évi résztvevõi létszám másfélszerese túrázott az idei Cuha túrán, így a célban az általunk tervezettnél kicsit többet kellett várni a díjazásra és a kenyerekre is. Jövõre növelni fogjuk a célban a rendezõi, segítõi létszámot.



A tavalyi 201 fõs létszám után 250 fõre készültünk, viszont 301 fõ túrázott, így a késõbb rajtolóknak tavalyi itiner jutott, a késõbb célba érõknek tavalyi emléklap (amin legalább látható volt víz a Cuhában), 25 fõnek utólag postázzuk a kitûzõ díjazást.



A leghosszabb, 50km-es táv túrázói idén is végigjárták Bakonyszentlászló szebb részeit, a Kerek-templomot és környékét, majd a tavaly felújított piros sáv jelzésen gyalogoltak át Pápateszérre, a falu szélén található szõlõhegyre. Mivel az 50km-es táv elsõ 17km-én nincs vízvételi lehetõség, így az indulók egy-egy fél literes ásványvízzel indulhattak útjukra - pontosabban indulhattak volna, ha a rajtban nem felejtjük el az elsõ harminc indulónak ezeket a kezébe nyomni. Jövõre jobban figyelünk.

Fenyõfõn sokan igénybe vették a hosszútávnak útba esõ kocsmát, frissítésre. Innen Vinyéig a táv azonos volt a 25km-es távval.

Azért, hogy az 50 és 35km-es távok kihívást is jelentsenek, a Kõpince-forrás után az útvonal a Zörög-tetõn (+240m szint) keresztül vezet Csesznekig, a Kõmosó-völgyig. Kõmosónál volt friss fokhagymás kenyérlángos a túrázóknak, meg szóda (a Kõmosó patakban hûtött, hideg) és víz. Köszönjük a pontõrünknek és családjának! Visszafelé, a 82-es út elkerülésével, egy rövid átkötõ sárga kereszt szakasz után, a  sárga sávon, a Zörög-hegy oldalában vitt az út. Itt idén végeztünk jelzésfelújítást a sárga-zöld sáv és a sárga sáv jelzéseken. A Dóc-árok tetejétõl a Kenyeri-hegyen át, szalagozás vezetett vissza a Zsidó-rét széléig, a klasszikus táv útvonalába.



A 35km-es középtáv idén nem volt nemzeti bajnokság futam, viszont így is a tavalyival azonos létszámú résztvevõ indult.



Köszönjük a bakonyszentlászlói turistaház üzemeltetõinek, a Gyõri Meteor Természetbarát Egyesületnek, hogy a rendezvénynek rajt-cél helyszínt, felszerelést és szállást biztosítottak. A Teljesítménytúrázók Társaságának a rendezési segítséget. A Bakonyerdõ Zrt.-nek a túra engedélyét és a karbantartott sétautakat, pihenõhelyeket. A Porva-Csesznek Turistaháznak, hogy nyitva volt a büfé.



Pontõreink: Fehérvári József, Jakab Erzsébet, Károlyi Csilla, Károlyi Tamás. Akik seprûként és pontõrként is teljesítették a túra valamelyik távját: Ádám László, Csörgõ Róbert, Maróti Boglárka, Pinkert László, Pintér József, Szabó Zsuzsa, Szórád András.



Külön szeretnénk megköszönni Kovács Károly és Baranyi Gabriella célban nyújtott segítségét!



Statisztika:

Résztvevõk száma: 301 fõ, továbbá 1 fõ rendezõi bejárás. Célba ért: 299 fõ. (Létszám növekedés az elõzõ évihez képest: +50%!)

Vonattal érkezett: 30 fõ - 10%, kerékpárral érkezett (Tatáról): 1 fõ.



A következõ egyesületektõl jöttek túrázók: Ajkai Kórház SE, Alföld TE - Mezõberény, Asbóth Sándor ISK., Bakony TE, Balatonfüredi TE

, Bánki Donát TE - Ajka, Borostyánkõ TSE, Börzsöny Akciócsoport, Börzsöny Barátai, Bronx Warriors, BRTSZ, Dorogi Gyógyszergyártók SE, ELTE SE, EON, FA-CO, Gombi Team, Göcsej SE, GyalogTrefort, Gyöngyvirág TE - Székesfehérvár, Gyõri Vasutas TE, Heves Megyei Természetbarát Szövetség, Hosszúlépés SE, Komáromi TE, Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Sportegyesület, Krea-Túra HTE, LASSAH, Lokomotív SE, MCSE, Navigátor, Pénzintézetek Vértes Meteor SE, Pentele TE, Pucúttnyúl SE, Rákoskerti Lemaradás, Szegedi VM, SZITU, Tapolca VSE, Tatabányai SC, Tatabányai Volán SE, VASAS, Vértesi Erõmû SE, Veszprémi Bridzs és Tájékozódási SE, Viking SE, Zöld Bakancs Klub - Óbudavár, Teljesítménytúrázók Társasága.

Egyesületet 100-an jelöltek meg, 201-en egyéni vagy családos túrázók.



Települések, ahonnan túrázóink érkeztek: Aba, Ács, Ajka, Albertirsa, Ászár, Aszófõ, Bábolna, Bakonybél, Bakonypölöske, Bakonyszentlászló, Balatonalmádi, Balatonendréd, Balatonfüred, Balatonkenese, Bársonyos, Bodajk, Budakeszi, Budaörs, Budapest, Csabrendek, Csemõ, Csór, Debrecen, Dorog, Dunakeszi, Dunaújváros, Egercsehi, Felsõörs, Fót, Galánta (Szlovákia), Göd, Gyomaendrõd, Gyõr, Gyõrszemere, Gyõrújbarát, Herend, Káld, Kaposvár, Kartal, Kecel, Kecskemét, Kisbér, Kiskunhalas, Kisláng, Kistarcsa, Komárom, Környe, Maglód, Magyaralmás, Magyarpolány, Mezõlak, Monostorapáti, Mór, Nagyigmánd, Nagykanizsa, Nõtincs, Nyirád, Nyúl, Oroszlány, Pécel, Pomáz, Pusztacsó, Püspökladány, Sajókápolna, Seregélyes, Solt, Solymár, Sopron, Szár, Szeged, Székesfehérvár, Szigetvár, Szombathely, Tapolca, Tarján, Tata, Tatabánya, Tihany, Tököl, Türje, Úrkút, Vác, Várgesztes, Városlõd, Várpalota, Vecsés, Velence, Veresegyház, Veszprém, Zalaegerszeg, Zichyújfalu, Zirc.

Idén a legtöbben Budapestrõl érkeztek (51 fõ), valamint a környezõ megyékbõl (190 fõ), így túránk még mindig inkább "regionális" jellegû teljesítménytúra.



Távok szerint::

50km: 65 fõ induló, 64 fõ teljesítõ.

35km: 40 fõ induló, 38 fõ teljesítõ.

25km: 196 fõ induló, 197 fõ teljesítõ.

Összesen: 301 fõ induló, 299 fõ teljesítõ.



Életkor szerinti megoszlás: 0-10 év: -, 10-20 év: 21 fõ - 7%, 20-30 év: 57 fõ - 19%, 30-40 év: 102 fõ - 34%, 40-50 év: 60 fõ - 20%, 50-60 év: 40 fõ - 13%, 60 év felett: 21 fõ - 7%.

Legidõsebb teljesítõnk: 77 éves, Legfiatalabb teljesítõnk: 10 éves.

Rajtidõk: 7:00-8:00: 124 fõ - 41%, 8:00-9:00: 94 fõ - 31%, 9:00-10:00: 65 fõ - 21%, 10:00 után: 18 fõ - 6%.

Indulás száma szerint: 6x: 1 fõ - 1% (Pinkert László), 5x: 1 fõ - 1% (Unzeitig László), 4x: 10 fõ - 3%, 3x: 15 fõ - 5%, 2x: 57 fõ - 19%, 1x: 217 fõ - 72%.



Szintidõt felezett: 50km-en: 1 fõ, 35km-en: 1 fõ.

Szintidõn kívül ért célba: 35km-en: 1 fõ, 25km-en: 3 fõ. A többi teljesítõ mind a távja szintidején belül ért célba.



Szolgáltatás (elfogyott): 220 liter szóda, 6 liter szörp, 40db fél literes ásványvíz, 48 doboz sör, 300 db Balaton-szelet, 300 db Cerbona-szelet, 25 kg kenyér, 3 üveg házi lekvár, 4 doboz zsír, 5 rúd májas, 1 doboz margarin, 2 doboz vegyes savanyú, 4 kg vöröshagyma.



Szeretettel várunk mindenkit jövõre, 2012-ben is, amikor -tervek szerint- az ideihez hasonlóan hosszú- és középtáv is teljesíthetõ lesz majd, a megszokott Cuha 25km-es táv mellett.



Köszönettel:

Fehérvári Máté és Mészáros Gabriella rendezõk



Kérünk, hogy írd meg a véleményed, élményeid, túrabeszámolód a túráról a TTT túrabeszámolók fórumára.

 

 
 
Közeli Helyeken/Csontok útján/Dél-Balaton/Harkány/Dombóvár/Határvidék/Megoldjuk 5*2*30Túra éve: 20112011.07.04 10:13:28

(Rendezõi összegzés.)


A hétvégi "Megoldjuk 2x30" Túrákkal véget ért egy 5 éves túramozgalom. Köszönjük mindenkinek, akik eljöttek a túráinkra, akár csak egyre, akár többre, esetleg az összesre. A mozgalomat nem sokan teljesítették összesen 11 ember. Õk ábécé sorrendben:



Dél-dunántúl 5x2x30:



Átol Csaba

Bödõ Balázs

Bödõ Bernadett

Dr. Szabó Péter

Hevér Gábor

Kirch Szilárd

Széles Ágnes

Tarnai Máté

Werstroh János



Dél-dunántúl 5x30:

Árvai István

Várdai Lajosné



Gratulálunk a teljesítõknek!

 
 
Csemő virágünnepeTúra éve: 20112011.07.04 09:36:58

(Pintér András túrabeszámolója és fotói.)


Csemõi virágok és Szelei kupák



Július 2-án rendezték Csemõn a XIII. Virágünnepet, ennek a programnak hagyományosan része a  Tápiószelei Természetbarát Klub teljesítménytúrája. Most került megrendezésre a jubileumi X. Csemõ Virágünnepe 20 km-es távon, de már második éve 30 km-es távon is tesztelhették állóképességüket a teljesítménytúrázók.  Az elõzõ évihez hasonlóan ezen a faluünnepen adták át a TápióSZelei Természetbarátok Teljesítménytúra Kupáját, röviden a Szele kupát. Az öt rendezésbõl álló kupakiírásban bárki részt vehetett, aki részvételi szándékát legkésõbb a második fordulóig jelezte, megvásárolta a kiírás igazolólapját.   A kupakiírás rendezvényei a Téli Só út – Kincsem – Só út II. - Szent Iván éji Só út – Csemõ virágünnepe teljesítménytúrák. Ellentétben az egyes rendezésekkel, ahol a rövidebb távot teljesítõk az oklevél mellé  kitûzõt, a harmadik rövidebb táv teljesítésekor egységesen a hosszú távot teljesítõkkel egy jól kivitelezett tûzzománc jelvényt kapnak, a kupakiírás nincs limithez kötve, a rövidebb – hosszabb távokat egységesen értékeli a kiíró. A rendezõk rugalmasságát dicséri, elõrelátását igazolja, hogy két alternatív lehetõséget is megjelöltek a kiírásban. A Velence túrák rendezõjétõl tudom, hogy Lipák István klubvezetõ személyesen jelezte felé, hogy a Velence túrák távjain elõreláthatóan 10-15 fõ a Szele kupa igazolólapjával vesz részt, kérte hogy teljesítéseiket igazolják a megfelelõ helyen.




A Csemõ Virágünnepe 30 km-es távjára 34 fõ sorakozott fel Nagykõrösön a vasútállomásnál, hogy Nagyerdõ majd a Gyurka – domb érintése után Csemõ szélére érjenek. A 20 kilométeres távra 81 fõ adta le nevezését, õk Csemõrõl a helyi könyvtártól indultak, hogy közel 2,5 km megtétele után érjék el az elsõ ellenõrzõpontot, ahol a hosszabb táv résztvevõi az arasznyi étcsokiba mártott töltött ostya mellé már negyedik bélyegzõ lenyomatukat kapták. A rövidebb táv teljesítõi sem üres kézzel indultak tovább, hogy közös útvonalon teljesítsék a hátralevõ kilométereket.




A Tápiószelei túrák mindegyike érint akár földrajzi, akár helytörténeti nevezetességet, ez most sem volt másként. Az út Ladányi Mihály kétszeres József Attila díjas költõ háza majd szobra mellett visz el, Csemõ – Zöldhalmon a Tájház udvarán van az ellenõrzõ pont. A célba érkezõk Csemõn a könyvtárban kapták meg a teljesítést igazoló oklevelet és kitûzõt vagy jelvényt, 34 fõ érdemelte ki a Szele kupát. Záró akkordként a Virágünnep forgataga mellett felállított sátrak egyikében mérték a teljesítménytúra résztvevõinek az ízletes gulyást, amit a jó idõben érkezõk Bangó Margit elõadómûvész énekhangja kíséretében fogyaszthattak el.




Gratulálunk minden teljesítõnek! Illessen köszönet minden szervezõt, rendezõt a fáradtságot nem ismerõ áldozatos munkáért, a térségi múlt megismertetéséért, a hazai teljesítménytúrázás érdekében kifejtett sok – sok fáradozásért.




Virágünnepi teljesítménytúrák célja. Csemõ, Községháza





Cséplõgép a tájház udvarán. Csemõ.





tanyagazda





Csemõi virágok, Szelei kupák





Ladányi Mihály emléktáblája. Csemõ.





Kõkompozíció, Csemõ





Fakompozíció. Csemõ, központ





Ladányi Mihány emlékház. Csemõ.





Ladányi Mihány faragott szobra. Csemõ.



 
 
Balaton KörTúra éve: 20112011.06.23 21:36:41

A Zöldgömb Balaton Kör elsõ napját teljesítettem ma MTB-vel. (60km, 6:26 alatt, ebbõl 5:00 a tiszta idõ). Terepbicajos egyedül voltam, így sikeresen meg is elõztem az összes EP-t, de legalább többet tudtam a délelõtti hõség elõtt tekerni, frissíteni pedig amúgy is a kocsmákban szoktam (a túra alatt 4 sör+3kóla fogyott). 1 terepfutó indult és 11 gyalogos. Utóbbiak (úgy tudom), eléggé egy csapatban mentek, én csak Hámori "Arafat" sporttársat ismertem közülük. Az aszfaltos változatra pár ultrafutó és 10 körüli biciklis vállalkozott. MTB-vel a 60km-es táv szerintem elég kellemes, kifejezetten szép, több helyrõl van páratlan panoráma a Balatonra és a sörlelõhelyek száma is megfelelõ. A 755m szinttel nem volt problémám, mert felfelé nagyrészt toltam - aztán lefelé gurultam. :) Viszonylag sok ezen a túranapon (is) az aszfaltos szakasz, kb. a táv fele. Ami terep, az viszont vagy murvás, vagy mély homokos.

 

Egy hete MTB bejárás formájában megcsináltam már a 2. napot is, ami távban ugyanennyi, viszont több a terep (a 60-ból 40km), és mégtöbb a hokomos szakasz.



Jövõre megpróbálkozom a Balaton Kör második felével is.

 

A hõség egyik nap sem hiányzott, minden elismerésem a gyalogos teljesítõké.

Fotóim sajnos nincsenek, csak GPS trackem. :)

 
 
Kazinczy 200 és résztávjaiTúra éve: 20112011.05.26 21:54:22

2011. évi Kazinczy 200 teljesítõi:


Vass-Eyssen Álmos 43 óra 2 perc

Nyakas Gábor 43 óra 30 perc

Õrsi Bálint 43 óra 30 perc

Rudolf István 43 óra 30 perc

Cseh András 47 óra 31 perc

Megyesi Balázs 47 óra 31 perc

Maszlik Brigitta 48 óra 36 perc

Dr. Szabó Péter 51 óra 10 perc

Hubert Puka   (PL) 53 óra 48 perc

Taskovics Attila 54 óra 43 perc

Jiri Hofman   (CZ) 54 óra 49 perc


Kazinczy 200 teljesítménytúra 2011-es indulóinak eredményei (az MSTSZ honlapjáról)


A 2011-es Kazinczy 200 teljesítménytúra indulóinak, valamint az összes eddigi 200 km-es teljesítõ eredményei a csatolt dokumentumokban találhatók.


Csatolmányok


Kazinczy 2011 eredmények


Kazinczy 200 eredmények 2009-2011

 
 
Nagy László Emléktúra a Somlón keresztülTúra éve: 20112011.05.24 07:41:48

Levélben érkezett rendezõi beszámoló.


Túrabeszámoló


A kiírás sejtetni engedte, hogy az idei túránk a szokásosnál is jobban koncentrál az irodalombarátokra. Ebben lehet, hogy a teljesítménytúrázók kevésbé lelték örömüket. Remélem nyertünk azonban néhány népzene- és versbarátot.


A túrára 71-en neveztek, ugyanennyien teljesítették is a távokat. 15 km-en 48-an, 20 km-en 23-an. A legidõsebb résztvevõ 70, a legfiatalabb 8, a hosszú távon elõször beérkezõ mindössze 10 éves volt. Túránkon 62-en elõször, 4-en másodszor, és egy hûséges hatodszor vett részt. (Nem mindenki válaszolt a nevezési lapon erre a kérdésre.)


A települések, ahonnan a túrázók érkeztek: Abda, Ajka, Balatonszõlõs, Budapest, Devecser, Gyõr, Gyõrladamér, Hõgyész, Iszkáz, Komló, Litér, Miskolc, Noszlop, Pápa, Sótony, Veszprém.


A Bánki Donát, a Fehérvár, a Székesfehérvár , a TTT valamint a Vértes Meteor természetjárói is képviseltették magukat.


Az állomásokon a Noszlopakodók TE ill. a Nagy László Szellemi Öröksége Alapítvány tagjain kívül az írószövetségiek valamint Somlószõlõs evangélikus lelkésze dolgozott.


Ásványvíz, bor, csokoládé, zsíros kenyér, a célállomáson emléklap, kitûzõ, noszlopi meggybefõtt, pezsdítõ népzene, zenés versmûsor fogadta a megpihenõket. Hallhattuk ifjabb és legifjabb Csoóri Sándort, Éri Pétert, Tallián Mariannét, Lázár Balázst, Varsa Mátyást.


A célállomásból az indítóra ill. a vasútra külön busszal juttattunk vissza mindenkit, aki igényt tartott rá. Az írószövetség tagjai adományokat gyûjtöttek, tombolán somlói gazdák borait sorsolták. Elnökük a devecseri Postakocsi Megálló felújítására összegyûlt pénzt, a somlóvásárhelyi és a kolontári könyvtárak számára dedikált könyveket délután ötkor adta át a települések polgármestereinek.


A késõig maradók hangulatáról Berta Zsolt író, blues gitáros gondoskodott. Külön örömet szereztek a hõgyészi gyermekotthonból érkezõ diákok és kísérõik. Lelkesedésük, érdeklõdésük, jókedvük, fáradhatatlanságuk.


Köszönjük, hogy velünk töltötték ezt a napot!


Szívélyes üdvözlettel:Réthy Kata

 
 
Bükk 75/50/25Túra éve: 20112011.05.16 10:47:25

 


Levélben érkezett rendezõi összegzés.


É R T É K E L É S


XXVII. Bükk-50 Teljesítménytúra


2011. május 7.


 


 


A Bükk-50 Teljesítménytúra a Diósgyõri Természetbarát Sport Klub rendezvénye, mely az idén 27. alkalommal került megrendezésre, a Bükk-hegységben.


A versenyzõk 50 km-es, 25 km-es és 15 km-es távokon indulhattak. A rajt és célállomás mindegyik távon Miskolc-Garadnán, a DTSK pihenõnél volt.


 


Az útvonal az egyes távokon az alábbiak szerint alakult:


 


50 km: Miskolc-Garadna – Sebes-víz – Jávorkút – Kecskeláb rét – Sugaró – Rejtek – Nagy-dél-sár – Bükkszentkereszt – Fehérkõ-lápa – Herman Ottó Emlékpark – Dolka tetõ – Csókás – Magos-kõ – Szentlélek – Czékus út – Bánkút – Száraz völgy – Ómassa – Alabástrom-hegy alja – Sebes-víz – Miskolc-Garadna.


 


25 km: Miskolc-Garadna – Sebes-víz – Jávorkút – Kecskeláb-rét – Sugaró – Rejtek – Nagy-dél-sár – Hollóstetõ – Lillafüred – Lencsés-forrás – Csókás – Miskolc-Garadna.


 


15 km: Miskolc-Garadna – Sebes-víz – Borókás-teber – Jávorkút – Csipkéskút - Vadász völgy – Alabástrom-hegy alja – Sebes-víz – Miskolc-Garadna.


 


 


 


 


- 2 -


 


 


Az egyes szakaszokon indulók száma:


 



























Táv (km)



Indulók száma (fõ)



50



44



25



95



15



162



Ö s s z e s e n :



301 fõ



 


A teljesítménytúrát teljesítõk kitûzõt, emléklapot kaptak, valamint zsíros-kenyér, hagyma, tea, ellátásban részesültek.


 


Köszönjük az indulóknak, hogy megtisztelték részvételükkel a XXVII. Bükk-50 Teljesítménytúrát, és a Diósgyõri Természetbarát Sport Klubbot.


 


Miskolc-Garadnán 48 fõ segítette a rendezvény sikeres lebonyolítását, köszönet érte.


 


Sok szeretettel várunk mindenkit 2012-ben is a XXVIII. Bükk-50 Teljesítménytúrára.


 


Miskolc, 2011. május 9.


DTSK Elnöksége


 


 


 

 
 
SárpenteleTúra éve: 20112011.04.30 22:45:31

2011 - Sárpentele 15 teljesítménytúra - Széchenyi Zsigmond emléktúra rendezõi összegzés.


Kedves túrázók!


Köszönjük, hogy ismét szép számban, 125-en választottátok 2011-ben a Sárpentele 15 gyalogos teljesítménytúrát - Széchenyi Zsigmond emléktúrát, amelyet a Székesfehérvár Városi Természetbarát Találkozó keretében rendeztünk!


Tökéletes túraidõ volt, 20 fok körül, csak kétszer pár percig csepegett az esõ. Ezen a napon 10 másik teljesítménytúrát is rendeztek országszerte, olimpiai (kerékpáros) ötpróbát a Velencei-tó körül, és sajnos erre a napra estek a székesfehérvári középiskolai ballagások. A túra eredeti idõpontja egy héttel korábban van, amikor viszont a Húsvét miatt nem lett volna célszerû a találkozó megtartása.


A tavalyi résztvevõi létszám pár tíz fõvel több volt, a Városi Természetbarát Találkozóra viszont idén több gyerek és több felnõtt turistacsoport jött ki.


A túra idén is része volt az Észak-Dunántúli Kupának (ÉDK), sokan kértek bélyegzést ehhez, illetve a Fejér Megye Teljesítménytúrázója és a Fejér Megye Természetjárója túramozgalmak igazoló füzeteibe szintén.


A tavalyi turistajelzés felújításunk után, idén is jól követhetõ volt a túra útvonala, amit a túra elõtt egy héttel jártunk be.


A túra megtartásához megkértük és meg is kaptuk a székesfehérvári Önkormányzat természetvédelmi engedélyét a Sóstó TVT. és tanösvény használatához, a parkerdõ használatához pedig a VADEX engedélyét.


Pontõreink, akik az útvonalat is végigjárták: Ádám László, Pintér József. Seprû: Csörgõ Róbert.


A Székesfehérvár Városi Természetbarát Találkozót és a teljesítménytúrát támogatták:


Nemzeti Erõforrás Minisztériuma, Magyar Természetbarát Szövetség,


Tilago Kft, Nomád Outdoor bolt, Alba Kerékvár, Irisz Virágüzlet, Redrock mászóterem, Cuki Diszkont, Sárszentmihály Polgármesteri Hivatal, Família Pékség, Alba Regia Vadásztársaság, Papp István, Horváth Zoltánné, Tallián Tiborné, Nagy Lajos, Gál Istvánné, Besszer János, Alba-King, Inex Computer,


Köszönjük a székesfehérvári Gyöngyvirág TE hölgy tagjainak a célban, a zsíroskenyerek készítésében végzett munkájukat, a házi lekváraikat és Süttõ Istvánnak a házi erõspistát!


Statisztika:


Túranév: Sárpentele 15 teljesítménytúra - Széchenyi Zsigmond emléktúra


A túra idõpontja: 2011. április 30. (szombat)


Túratáv: 13,5 km. Szint: ~50m. Szintidõ: 5 óra.


Résztvevõk száma: 125 fõ + 2 fõ rendezõi bejárás. Célbaért szintidõn belül: mindenki.


 


A következõ egyesületektõl jöttek jelentõs létszámban túrázók: Gyöngyvirág TE (19 fõ), Gyõri Vasutas TE (10f õ), Olajipari Természetbarát Egyesület - Nagykanizsa (9 fõ), Asbóth ISK., Bánki TE - Ajka, Fehérvár TE, Kékdaru Baráti Kör, Lokomotív TE, Magyar Vándorok Teljesítménytúrázó Egyesület, Origo SE, Pucúttnyúl SE, Pénzintézetek Vértes Meteor SE, Szent Kristóf Természetjáró Egyesület - Szántód, Tatabányai Volán SE, Törekvés SE, Teljesítménytúrázók Társasága, Vízivárosi LSE


Egyesületet 72-en jelöltek meg, 54-en egyéni vagy családos túrázók.


Települések, ahonnan túrázóink érkeztek: Aba, Baracska, Budapest, Dunaújváros, Gyõr, Kápolnásnyék, Kõröshegy, Mór, Nagykanizsa, Nyúl, Pettend, Sárbogárd, Sárosd, Seregélyes, Siófok, Söjtör, Szántód, Szár, Székesfehérvár (68 fõ), Szombathely, Szõlõsgyörök, Tata, Tatabánya, Várpalota, Velence.


Túránk leginkább a székesfehérvári túrázók és a környezõ megyék túrázói között népszerû, "regionális" jellegû teljesítménytúra.


Életkor szerinti megoszlás: 0-10 év: 15 fõ - 12 %, 10-20 év: 6 fõ - 5 %, 20-30 év: 10 fõ - 8 %, 30-40 év: 26 fõ - 21 %, 40-50 év: 20 fõ - 16 %, 50-60 év: 21 fõ - 17 %, 60 év felett: 22 fõ - 17 %.


Legidõsebb teljesítõnk: 71 éves, Legfiatalabb teljesítõnk: 4 éves.


Rajtidõk: 8:00-8:30: 62 fõ - 49 %, 8:30-9:00: 33 fõ - 26 %, 9:00-9:30: 30 fõ - 24 %.


Teljesítési idõk: 2:00-n belül: 2 fõ – 1%, 2:00-2:30: 6 fõ - 5 %, 2:30-3:00: 24 fõ - 19 %, 3:00-3:30: 53 fõ - 42 %, 3:30-4:00: 25 fõ - 20 %, 4:00-4:30: 15 fõ - 12 %.


Szeretettel várunk mindenkit jövöre, 2012-ben is!


Köszönettel:


Fehérvári Máté és Mészáros Gabriella rendezõk.


Asbóth Katalin, Székesfehérvár Városi Természetbarát Szövetség, Fejér Megyei Természetbarát Szövetség.


 


Kérünk, hogy írd meg a véleményed, élményeid, túrabeszámolód a túráról a TTT túrabeszámolók fórumára !


(http://www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu/beszamolo?a=a&id=584)


 


Györök Henrietta fotói


 
 
MandulavirágTúra éve: 20112011.04.27 11:52:56

Levélben érkezett rendezõi összegzés és eredmények. Bõvebben a BalatonRiviéra honlapon.


A túránk sikeresen lezajlott (2011.04.16-án), 155 jelentkezõ nevezett be a Mandulavirág 20 túrára.


Résztvevõi beszámolók:




Kedves Szervezõk,



barátaimmal együtt részt vettem múlt héten a Mandulavirág 20 túrán, és szívesen teszek eleget kérésüknek, hogy pár szót írjak visszajelzésképpen.



Számomra ez egy nagyon kellemes, barátságos hangulatú túra volt. Szép és korábban általam nagyrészt ismeretlen helyeken vezetett, így lehetõséget adott új túrahelyszínek megismerésére. Különösen tetszett a Felsõörsre való visszatérés elõtti erdei szakasz (Z) a patak mentén. A szervezõk nagyon lelkesek voltak :-)

Ja, és köszönjük az étteremtippet, az olasz étterem nagyon jó választásnak bizonyult ;-)



Pár szó arról, hogy mitõl lehetne még jobb a túra jövõre, természetesen az én véleményem szerint:

- többféle táv (saját magamnak akár egy hosszabb, 30-35 km környéki táv is bõven elférne, jóval több szinttel, míg kisebb gyerekeknek valószínûleg túl sok a 20-as)

- több erdei (nem-aszfaltos) szakasz (a túra elsõ felében elég sokat mentünk aszfalton)

- én szívesen veszem, ha az útvonalleírás 1-2 mondatnyi ismeretterjesztõ infót, érdekességet tartalmaz azokról a helyekrõl/épületekrõl amik mellett elvezet az út



üdvözlettel,

Kovács Imre




Kedves Szerkesztõség!



Az áprilisi Mandulavirág 20 gyalogtúrájukon vettem részt igen nagy örömmel; lelkesedésemet szeretném megosztani Önökkel mind a szervezést, mind az útvonal-kiválasztást illetõen. Gyönyörû helyeken vitt az út, változatos volt, kilátók, kispatak, szõlõhegy, lovak, dimbek-dombok, zöld erdõ és persze a mutatós mandulafák, aranyvesszõk. Milyen jó is volt a helybeli idõsekkel összeköszönni a kis utcákon!



De kezdhettem volna már a rajtnál, a családias hangulattal, a kedvességükkel, a jól használható útvonalrajzzal és a szuper szalagozással.



Külön dicséret illeti a fiatal lányokat-fiúkat az ellenõrzõpontoknál, kedvesek, lelkesek voltak. És persze az az indító zsírosdeszka is nagyon jól esett a beérkezés utáni kis sütivel.



A honlapjuk is nagyon tetszik, azóta szívesen böngészem; most már van fogalmam Endrõdi Sándorról, a Balaton Riviéráról és a túra után egy csopaki olaszrizlinget is beszereztem, csak az íze kedvéért:-)



Köszönöm Önöknek a szép élményeket, további munkájukhoz is kitartást és lelkesedést kívánok, a sikerük garantált!



Üdvözlettel,

Taman Mónika

Siófok


 

 
 
Városismereti verseny (Pest Megyei Természetbarát Szövetség)Túra éve: 20112011.03.30 21:57:30

Rendezõi beszámoló.


Eredménylista és Megoldások letölthetõk (PDF).




Versenyeredmény értesítõ


 


Tárgy:  Budapest Belváros, városismereti verseny 2011. március 27.


A versenyen 50 csapat 156 versenyzõje vett részt (+rendezõk).


Az indítás a kiírásnak megfelelõen a Curia utca 3. –ból, a Budapesti Természetbarát Sportszövetség által biztosított terembõl történt. Ezen versenyünk része volt a Budapest-i Tájékozódási Túrabajnokságnak.


Köszönöm a BTSSz vezetésének hogy a rendezvényt méltó körülmények között tudtuk megtartani.


Az 50 csapatból 1 csapat szintidõn túl teljesítette feladatát. A verseny összes érintési pontjának felkereséséhez kb. 6 km- t kellett megtenni.


Örömünkre szolgált, hogy


- Családi kategóriában 5 csapat indult 22 fõvel


- Általános iskolás kategóriában 4 csapat indult 26 fõvel


- Felnõtt kategóráiban 41 csapat indult 108 fõvel.


Az leírtaknak megfelelõen, csak a pontos szöveget fogadtuk el. Némelyik csapat nem így válaszolt, ezért nem kapta meg a legmagasabb pontot. A szóbeszéd pontatlanabb, mint egy felirat.


A közterület nevével megadott kérdésekre és fényképes feladatokra a válaszok a verseny területén megtalálhatók voltak. ( A Március 15-e tér már nem tartozott a verseny területéhez). A helyes válasz megadásához nem kellett könyvet, irodalmat használni.


Az elérhetõ legmagasabb pontszám 219 (80 kérdés 185 pont+ 10 fényképes totó 34 pont) volt. Holtverseny 5 kérdésére pedig max.17 pont.


Az eredménylistában külön választottuk a felnõtt csapatokat az iskolásoktól és a családosoktól..


A felsorolás sorrendje megfelel az elért pontszámok csökkenõ rendjének. A versenyen minden csapat azonos feladatot kapott.


 


Az elért eredményhez gratulálunk.


Találkozunk 2012. március 25.-én vasárnap


 


természetbarát üdvözlettel Georgiades Gáborné


rendezõk nevében

 
 
Városismereti verseny (Pest Megyei Természetbarát Szövetség)Túra éve: 20112011.03.27 21:01:40

Budapesti tavaszi városismereti verseny - 5. kerület



Rekord létszám, 50 csapat és 146 fõ induló volt a mai városismereti versenyen. A rajthely, a Curia utcai sportszékház nagyterme jó helyszín, bár a sok résztvevõ miatt 25 perc körüli sorállás volt. A tavalyi verseny túl könnyû volt, ez most hozta a megszokott nehézséget. A pálya a Kossuth Lajos u. (Erzsébet-híd) - (Szabadság-híd) Kiskörút között lett kijelölve, majdnem az összes utca, a Múzeum-kerttel kiegészítve, ami tavaly is része volt a versenynek. 9km-bõl hoztuk ki a versenyt, az engedélyezett 5 óra helyett 4 órán belül. 80 kérdés volt (vagyis rengeteg), benne az általam kedvelt fényképes felismerõs kérdésekkel. 10 fotóból 9-et találtunk meg, a normál kérdésekbõl kettõt nem találtunk, a bónusz kérdésekbõl kettõt hagytunk ki.



Nagy Lajossal és Optika, Emgergõ csapatával is kerülgettük egymást, reméljük, hogy idén (is:) sikerül(t) elõttük végeznünk. A célban emléklap járt a csapatnak ("Cuha 25" - Padler és efemm), valamint fejenként egy tábla csoki.



Az idõ jó volt, sikerült megúsznunk az esõt. A szombati Óbudai Határtúra 15km-e után a városismereti verseny végére azért eléggé elfáradtunk.

 

 
 
Gyermekvasút nyomábanTúra éve: 20112011.03.15 19:23:49

Gyermekvasút Nyomában nappali (2011-03-15)

(résztvevõk szám: 1380 fõ)


Sikerült revansot venni a tavalyi feladott túra után. (Sokadik teljesítés.)


A rajtba elég korán érkeztünk apámmal, 7:35-re, így nagyjából a 20. helyet foglaltuk el a sorban. A Nevezés csak 8:00-kor indult, így 8:10-kor el is tudtunk rajtolni. Ekkorra már meglehetõsen hosszú sort állt kinn is. A túra közben semmi gondom sem volt a tömeggel (bár máskor sem szokott lenni).


A terep számomra meglepõen jó volt, nem volt veszélyes a sár. Az idõ tökéletesre sikerül, egész nap sütött, bár én reggel a 10 fokban sem fáztam rövidujjúban és rövidnadrágban, így a túra végére már melegem volt. Késõ délután láttam egy hõmérõn 19 fokot.


Az itiner a szokásos füzet, viszont nagyon profi munka közepén található színes térképvázlat.


A célban beültem délután ötig Budapest Kupát és Túranaptárat árusítani. (Örömmel láttam, hogy elég sokan bélyegeztek a Budapest Kupa füzetükbe.)

 
 
KitörésTúra éve: 20112011.02.27 22:25:21

A kitorestura.hu oldalra felkerültek a 2011-es túra statisztikái, beszámolói, fotói.


 
 
100 / 105 éves a Börzsönyben a sísportTúra éve: 20112011.02.20 12:22:07

(Email-ben érkezett rendezõi beszámoló.)


A 2011. évi túra statisztikai adatai: Indulók száma: 40 Teljesítõk száma: 35.


Az MKE Sí Osztálya eredetileg – stílszerûen – sítúrával akart megemlékezni a börzsönyi sízés valójában 101. évfordulójáról. (A megrendezést a „Szén-pataki Kárpátok kulcsosház” kezelési jogának – egyelõre ideiglenes – megszerzése tette lehetõvé.) De hogy minél népesebb legyen a részvétel, egy párhuzamos gyalogos vagy hótalpas túrát is meghirdettünk. Ugyancsak a széleskörû részvétel érdekében, a vasúttal/busszal érkezõkre való tekintettel, eleve reggel 9-10-re hirdettük meg az indulást, csak egy téves közvetítés révén került föl egy fontos honlapra a 8 órai start.


 A remekül kezdõdõ, de a melegbetörések következtében tönkrement börzsönyi síszezon kérdésessé tette a túra megrendezését, de más, jobb idõpont híján mégsem akartuk azt lemondani. Különben is az utolsó napok kisebb havazásaihoz újabb, nagyobb havat jelzett a tudomány, és ez legalább szép díszletet ígért.


 Utólag egyértelmû, nagyobb rendezõi létszámra lett volna szükség, de nem volt nagy a tolongás. Ezen felül az élboly a vártnál gyorsabban haladt, ezért a cél – váratlan kisebb komplikációk miatt is - túl késõn nyitott ki. Mindezzel együtt a résztvevõk kedvezõen nyilatkoztak a túráról, kevesen számítottak arra, hogy a száz évvel ezelõtti börzsönyi síélet helyszínén ilyen szép havat találnak. A meginduló havazás a lassabban haladókat megjutalmazta, hogy az alacsonyabb magasságban azután az esõ eláztassa.


 Az ilyen túrákat általában szombaton tartják, de ha egy nappal késõbb, vasárnap került volna rá sor, a megidézett elsõ lesiklóverseny évfordulóján, akkor gyönyörû napsütés, a magasban pedig szép friss hó fogadta volna a résztvevõket. Bízunk benne, hogy a legközelebbi emlékversenyt nagy hóban tudjuk megrendezni, két szép útvonalat már ki is gondolt a kezdeményezõ.


 Jeszenszky Géza

 
 
PITE 30/20/10Túra éve: 20112011.02.19 21:31:58


A mai PITE 10 túrán évszaknak megfelelõ volt a terep, vagyis elég nagy és ragadós sár a Gubacsos kh. elõtti lejtõn, de kisebb, mint vártam. A rajthelyen, a Hotel Barlangban most is hidegebb volt, mint kint, de azért hamar elment az a két és fél óra, amit Túranaptár árusítással töltöttünk. Az Orfûre levezetõ lejtõ jól járhatónak bizonyult. A Sárkány kulcsosház helyett már csak a buszmegállóban volt az ellenõrzõpont. Rengeteg hóvirág, illatos hunyor és kankalin az erdõben, meg még szúrós csodabogyót (a piros bogyóját) is fotóztam.


A célban a pite finom volt, a zsíros, lekváros kenyér ellátás is bõséges.  Jó kis egyszerû túra a 10-es táv, a napsütés hiányzott csak.



 
 
Görgey Artúr, Batthyány Lajos, Fézler Balázs EmléktúraTúra éve: 20112011.02.13 08:47:31


Fedezd Fel Visegrádot 10 (gps-sel mérve 7,6km - 320m)


Kiváló túraidõ volt, 4-5 fok, bár a szél fújt, viszont elég sokat sütött a nap. Szándékosan az ajánlott útvonallal szemben, a kálvária felé kezdtük a túrát, mivel tudtam, hogy így a Nagy-Villámról lefelé jobb az út, arra lejönni inkább térdkímélõ. Sár csak a Fellegvár és a Nagy-Villám parkoló között volt, itt a kék sávon mentünk. A 90-es évek elejei Beac Maxikról mintha más útvonalú kék rémlett volna, amiben megerõsített az, hogy láttunk jelenlegi kék sáv mellett leszürkézett piros keresztet, illetve a kék kereszten ottmaradt régi kék sávot is. A sípálya tetején rácsodálkoztam a pálya lejtõjére, de aztán itthon megnéztük, hogy ez még csak nem is fekete pálya. A sípálya alsó részén volt csak jég, illetve a vízes fû is a sok téli hóágyúzás következményeként, egyébként a terep is turistabarátnak bizonyult. A Görgey-bércnél most jártam elõször. A kilátás mindenhonnan pazar volt, köszönetõen a hidegnek, jól látszott a Dunakanyar a Prédikálószékkel, és a túlparton a Börzsöny is.


A cél elõtt, a déli harangszó után nemsokkal, még a túra részeként betértünk az iskola és a templom közötti (nemtudommilyen) falatozóba, és a tavalyi jó tapasztalatok miatt, megebédeltünk. Nagy adag csülkös babgulyás kenyérrel, palacsinta és forralt bor, megfizethetõ áron.


Ebéd után befejeztük a túrát, átvettük a Görgei Arthurt (Görgey Arthúr szócikk a Wikipédián) ábrázoló kitûzõt és az emléklapot. Késõbb azért a zsíroskenyeret és a teát is teszteltem. Jó túra volt, több, mint 300 résztvevõvel a három távon.


A délután további részét Túranaptár árusítással töltöttük. :)


 



 
 
Téli gyermekvasútTúra éve: 20112011.01.15 19:07:16


Bejártuk szombaton Padlerrel a (vasárnapi) Téli Gyermekvasút túrát. Az utak gyakorlatilag szárazak, tiszta felszereléssel is végig lehet menni az útvonalon. A Hárs-hegyi körút északi oldala kicsit sárosabb, de az sem komoly. Az erdõben hó már sehol sincs, az út közepén néhol jeges szakaszok vannak, de a szélen ki lehet mindegyiket kerülni. Kiváló túraidõ volt, bár a gerincen kicsit szeles, a nap is sütött néha. A normafai rétesest (van lángos is, meg forralt bor!:) oda és visszafelé menet is felkerestük.


Budapest Kupa igazolólapot árusítottunk vasárnap, nyolctól negyed ötig. 642 fõ induló volt a túrán, amennyire a tavalyi 480 fõ után a fõrendezõ sem számított. A rajtban és a célban is voltak sorok. Párszor besegítettünk a rajtoltatásba és a cél kezelésébe is, 500 fõ fölött már kicsit más szervezést, és ennél több embert igényel egy túra.



 
 
túra éve: 2010
TiszazugTúra éve: 20102011.01.10 17:33:08

Rendezõi beszámoló.


TISZAZUGI TELJESÍTMÉNYTÚRÁK A VILÁG GYALOGLÓ NAPON.


 


A Martfûi Városi Sportegyesület Természetbarát Szakosztály


és a martfûi Damjanich János Iskola közössége együttmûködve


kellemes túraidõben jó útviszonyok között 2010. október 02-án,


szombaton 08 és 16 óra között rendezte meg Martfû és Tiszaföldvár városok térségében az országos eseménynaptárban is meghírdetett


TISZAZUGI TELJESÍTMÉNYTÚRÁKAT.


Martfû, Kengyel és Tiszaföldvár nagyobb létszámú túrázói mellett


több településrõl érkeztek szervezett természetjárók.


 


Gyalogtúrázók száma:


Túratáv km-ben Indulók Teljesítõk


30 km-es túra 68 fõ 68 fõ


20 km-es túra 35 fõ 35 fõ


10 km-es túra 116 fõ 116 fõ


6,5 km-es (tízezer lépés) túra 81 fõ 81 fõ


Összes gyalogos : 300 fõ 300 fõ.


 


Kerékpáros túrázók száma:


40 km-es kerékpártúra 19 fõ 19 fõ


 


ÖSSZESEN TÚRÁZOTT 319 FÕ.


Szolgálatban levõ rendezõk, pontõrök, túravezetõk száma 25 fõ.


 


 


A Damjanich János Általános Iskola épületébõl (Martfû, Május 1 út 2.) elindult túrázók szintidõn belül 16 óra elõtt célba érkeztek. A túrázók emléklapot,


üdítõt, kenõmájas és zsíros kenyeret, kis értékû ajándék tárgyakat kaptak.


Városunkban huszonegy év óta évente többszõr rendezünk teljesítménytúrát.


 


Ezúton is köszönjük a túrázók megjelenését, a rendezésben közremûködõk és támogatók segítségét a Világ Gyalogló Napon.


 


Martfû, 2010. 10. 02.


 


Csizmadia Gyula rendezõ (20) 807-8090.


5435. Martfû, Szolnoki út 86.


csizmadiagyula@freemail.hu


 

 
 
TatabányaTúra éve: 20102010.12.20 22:16:01

Teljesítménytúra riport


 A teljesítménytúrázásról az októberi Tatabánya teljesítménytúrán forgatott 45 perces összeállítást dec. 18-án, szombaton 17.05-tõl  sugározta az ATV. Aki lemaradt róla, az megnézheti itt. (http://atv.hu/videotar/20101220_teljesitmenytura)

 
 
CsabdiTúra éve: 20102010.11.17 11:48:27

Rendezõi beszámoló a Csabdi 30/15 teljesítménytúráról



Rendezõ: Csabdi Petõfi DSK

Idõpont :  2010. augusztus 7.

Útvonal :

  30 km: Csabdi-p-Tükröspuszta-p-Somlyó-kh-ok-Nagyegyháza-p-Óbarok-p-Csabdi

  15 km: Csabdi-jelzetlen-Nagyegyháza-p-Óbarok-p-Csabdi



Indulók száma

 30 km-en: 94 fõ

 15 km-en: 43 fõ

Összesen        :  137 fõ

Beérkezett      : mind a 137 fõ szintidõn belül

Csabdi résztvevõ: 17 fõ

Máshonnét jött    : 120 fõ



Immár 7. alkalommal rendeztük meg Csabdi 30/15 teljesítménytúránkat. Az egész heti esõzések miatt aggódtunk, hogy eljönnek-e kellõ számban a túrázók rendezvényünkre. Valamivel kevesebb résztvevõ volt, mint a tavalyi évben, de azért szerencsére az elszántak jöttek. Vannak, akik évek óta visszajárnak túránkra, s mindig vannak aki elõször fedezik fel e táj szépségeit. Akik rendszeresen eljönnek minden évben, õk a túra családias jellegét emelik ki, illetve, hogy nem érzik azt, hogy teljesítménytúrán vannak . Ez utóbbi megállapítás fontos számunkra, mert saját tapasztalatból tudjuk, hogy bizony vannak olyan teljesítménytúrák, amelyeknek a túrázáshoz(a szó nemes értelmét gondolva), a természethez semmi köze nincs már. Mi pedig pont azt preferálnánk, hogy kellemes túraélményben legyen része annak, aki hozzánk eljön.




Az idõjárás kellemes volt, elkerült minket az ilyenkor megszokott kánikula. Ezúttal a sár nehezítette a terepet,de ez valóban csak külsõ körülmény volt. Aki végigment, mind dicsérte a tájat, a szalagozást, a szervezést, a kedves pontõröket. Kisebb elkavarások persze voltak, hisz anélkül nincs teljesítménytúra. De végül mindenki szintidõn belül, rendben beért. Ebben az évben a piros jelzés nyomvonalának tisztítására tudtunk idõt szakítani. Jövõre szeretnénk a piros jelzés festését szeretnénk újítani, ahol szükség van rá.

Összességében szép napot zártunk túrázók, szervezõk közös megelégedésére.

 
 
Zöld Túra (Ajka) / Padtól padig a Kab-hegyenTúra éve: 20102010.09.08 22:48:09





NAGY LÁSZLÓ VÁROSI KÖNYVTÁR ÉS SZABADIDÕ KÖZPONT


AJKA VÁROS ÉS KÖRNYÉKE TERMÉSZETBARÁT SZÖVETSÉG /AVTSZ/


SPORTSZERVEZÉS


8400 AJKA Sport u. 23. É 508 051, Fax: 06-88/ 508 050


ÜGYSZÁM:…….AVTSZ…./2010



 


ZÖLD TÚRA - TELJESÍTMÉNY TÚRA 10/20/30 km


2010.09.04. szombat


JEGYZÕKÖNYV


A teljesítménytúra fõrendezõje: Mag Éva arany jelvényes túravezetõ 11 óra


Pályakitûzõk: Pajtli Sándor bronz jelvényes túravezetõ 5 óra


Pajtliné Kerti Mária bronz jelvényes túravezetõ 5 óra


Térkép: Csóka György gyakorló túravezetõ 0


Indító bírók: Dürgõ Ágnes ezüst jelvényes túravezetõ 4 óra


Állomásbírók: Németh Béla ezüst jelvényes túravezetõ 5 óra


Horváth Edit bronz jelvényes túravezetõ 5 óra


Vértes Miklósné bronz jelvényes túravezetõ 5 óra


Németh Zsuzsanna bronz jelvényes túravezetõ 11 óra


Ifj. Pajtli Sándor bronz jelvényes túravezetõ 5 óra


Bedõ Bea gyakorló túravezetõ 5 óra


Geier Károlyné gyakorló túravezetõ 4 óra


Czingler Sándorné gyakorló túravezetõ 4 óra


A túra lebonyolítását önkéntesen segítették:


Tuboly krisztina, Léránt Norbert, Huszár Péter, Czibor Éva, Gazsóné Gráczer, Ágota


Ajkai Kórház Se túravezetõi


1. Zöld túra 10 km Szintidõ 3 óra MTSZ pont: 15 pont


Ajka MÁV –Gyûr-hegy –Tósokberénd Szivárvány Presszó















Létszám:



Szervezett természetjáró



35 fõ



28 fõ



2. Zöld túra 20 km Szintidõ 5 óra MTSZ pont 30 pont


Ajka MÁV – Gyûr-hegy – Csótai-erdõ – Meggyes-erdõ, Pápai Mártírok Emlékmûve















Létszám:



Szervezett természetjáró



26 fõ



22 fõ



3.Zöld túra 30 km Szintidõ 8 óra MTSZ pont: 45 pont


Ajka MÁV – Gyûr-hegy – Csótai-erdõ – Meggyes-erdõ, Pápai Mártírok Emlékmûve


Somló-hegy,Hegykapu vendéglõ















Létszám:



Szervezett természetjáró



31 fõ



14 fõ




Díjazás: 1. 10 km-es EMLÉKLAP, KITÛZÕ


2. 20 km-es EMLÉKLAP,KITÛZÕ


3. 30 km-es EMLÉKLAP, KITÛZÕ


A teljesítménytúra zuhogó esõben, rendkívül rossz idõjárási viszonyok között kezdõdött. 9 óra körül az ég kitisztult, a nap kisütött. Rendkívüli esemény és baleset nem történt a túrán.


 


Ajka 2010-09-04. Mag Éva AVTSZ elnök


 


 


 


Beszámoló a Zöld túráról:


Az augusztus végi esõs idõjárás ugyan elmúlt, de az idõjósok erre a napra is esõt jósoltak. Reggel felhõs volt az ég, de nem esett és idõ is jónak ígérkezett. 7. 30, és 10. 30 között lehetett nevezni. A rajt helyszíne most is a vasútállomáson lévõ Smaragd Büfé volt. Az Észak Kupában 19 fõ vett részt, akik terv szerint keresik fel az egyes túrahelyszíneket. A 10 és 20 km-es szakaszon nagyobb létszámban szervezett természetjárók vettek részt, amíg 30 km-es teljes útvonalon inkább hobby turisták voltak. A három távon összesen 92 fõ indult. Ajka és környékérõl 23 fõ nevezett. A többiek Pápáról, Veszprémbõl, Balatonfüredrõl, Tapolcáról, Székesfehérvárról, Keszthelyrõl, Kiskunhalasról, Nagykanizsáról, Zalaegerszegrõl, Gyõrbõl, Nyúlról, Budapestrõl, Sárvárról, Mórról, Budapestrõl, Szombathelyrõl, Tatabányáról, Vasvárról és Kõszegszerdahelyrõl érkeztek.


A túrázók ideiglenes jelzésen indultak a csingeri Jókai elágazóig, ahol a Geológiai tanösvény táblái mellõl indulhattak a zöld jelzésen a meddõhányó és a lebontott csillepálya mentén Padragkút, Csertelep, Gyûr-hegy érintésével az 1. ellenõrzõ pontig, ahol egy kis csomag édességgel fogadták a pontõrök a résztvevõket. Innen a 10 km-es táv résztvevõi a zöld négyszög jelzésen, a Lõrintei-tó mellett visszafordultak és a tósokberéndi városrészben fejezték be a túrájukat, ahol emléklapot és kitûzõt kaptak. A többiek a Csótai-erdõ érintésével a Meggyes-erdõben lévõ Pápai Mártírok emlékmûvéig gyalogoltak, ahol a 20km-es táv befejezõdött. Idáig halad a zöld sáv turistajelzés, amelyet teljes hosszában felújított a Pajtli házaspár ennek a túrának elõkészítéseként. Itt mindenki kapott kitûzõt és emléklapot. Az út folyamán az állomásbírók frissítõvel is ellátták a résztvevõket. A további szakaszon újra a zöld-fehér-zöld ideiglenes jelzésen folytatták útjukat a 30 km-es táv résztvevõi a Somló-hegy lábánál lévõ Hegykapu vendéglõig. Ezen a szakaszon már megeredt az esõ is. A somlóvásárhelyi Szabó házaspár hazagyalogolt Ajkáról a 30 km-es távon. Mindenki felrakta a jól megérdemelt újabb kitûzõt is, amivel a rendezõk díjazták kitartásukat.


A teljesítménytúrát a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidõ Központ keretében mûködõ Sportszervezés munkatársai és aktivistái (Ajka Város és Környéke Természetbarát Szövetség keretében az Ajkai Kórház Se és a Bánki Donát TE túravezetõi) rendezték. A lebonyolítást támogatta a Veszprém Megyei Sporttanács és a Veszprém Megyei Természetbarát Szövetség is.


 


 


Mag Éva a verseny rendezõje


 


 
 
Bocskai PortyaTúra éve: 20102010.08.30 12:42:54

2010-es összegzés a Honvédelmi Minisztérium honlapjáról.


Katonák és civilek teljesítménytúrája



Hetven kilométeres teljesítménytúrát szervezett az MH 5. Bocskai István Lövészdandár és a Debreceni Honvéd Sportegyesület (DHSE). A Hortobágyról induló túrára az ország különbözõ településeirõl jelentkeztek civilek, katonák, rendõrök, büntetés végrehajtási intézményben dolgozók, csaknem ötvenen.

A második alkalommal megrendezett Bocskai Portya augusztus hetedikén, szombaton reggel 9 órakor indult a hortobágyi Kilenclyukú hídtól és Hajdúböszörmény érintésével Hajdúhadházon ért célba. A rendezvény fõszervezõje Horváth Béla százados és Garda Árpád a DHSE elnöke és a HOSOSZ elnökségi tagja (Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetsége), nyugállományú százados. Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár testnevelõ tisztje elmondta, hogy a túrára egyénileg, vagy 3 fõs csapatban lehetett nevezni. A rajtnál mindenki térképvázlatot kapott a menetvonalról, a 70 kilométeres szakaszon 10 kilométerenként felállított ellenõrzõ pontoknál pedig ivóvízhez juthattak a gyaloglók. Ezeken a pontokon mérték meg a katonák és rendvédelmi szervek tagjainak felszerelését, amelynek 10 kg-nak kellett lennie, a civil résztvevõk sportöltözetben teljesítették a távot.



Az indulás feltétele volt a minimális tájékozódási képesség, a résztvevõk saját turistatérképet, iránytût, tájolót és GPS-t használhattak.



A túrát megelõzõ napon az ország különbözõ helyeirõl érkezõk – igény szerint - a hajdúhadházi Vay Ádám Kiképzõbázison kaptak szállást, a túrázókat egyébként katonai autóbuszokkal szállították szombaton reggel a Kossuth Laktanyába, a regisztráció helyszínére, majd Hortobágyra.



Az egészséges életmódot és a testmozgást népszerûsítõ rendezvény a szervezõ szerint a katonák és a civil lakosság közötti kapcsolat erõsítésére is lehetõséget teremtett.



Horváth Béla százados végül azt is elmondta: a Bocskai Portya nem verseny, a cél, hogy a résztvevõk a távot az elõírt menetvonalon, és az adott szintidõ – 16 óra - alatt úgy teljesítsék, hogy szellemileg és fizikailag alkalmasak legyenek esetleges további feladatok ellátására.



A teljesítménytúrázók vasárnap éjjel értek célba Hajdúhadházon, s itt az 5. Bocskai István Lövészdandár Vay Ádám kiképzõbázisán foglalták el szálláshelyeiket. A távot sikeresen teljesítõk emléklapot illetve a szponzorok által felajánlott tárgyjutalmakat kaptak elismerésül.



Az egyéni indulók civil kategóriájában Nagy Imre 10 óra 26 perc alatt teljesítette a távot, mögötte a második helyen Bökönyi Zoltán gyalogolt be, a harmadik helyen pedig Varga Imre végzett.

Az egyéni indulók katonai kategóriájában Farkas Csaba szakaszvezetõ bizonyult a leggyorsabbnak, mögötte Csikos Imre hadnagy végzett, harmadikként Suhaj Gábor õrvezetõ ért célba.

Az induló csapatok közül a TurbóCsigák bizonyultak a leggyorsabbaknak, mögöttük a Debreceni Túra Klub, a harmadik helyen pedig a Rat-ass csapata végzett.





Révészné dr. Markovics Zita hadnagy, kommunikációs tiszt

Kanyóné dr. Borku Csilla közalkalmazott





 
 
Cuha 25/35/50/ Bakonyalja 25/45 / (Erdőalja 25) / BakonyerdőTúra éve: 20102010.07.19 18:33:37
Cuha 25-35-50 teljesítménytúra rendezõi összegzés - 2010

Cuha 50 teljesítménytúra kitûzõ 2010Cuha 35 teljesítménytúra kitûzõ 2010Cuha 25 teljesítményúra kitûzõ 2010


Kedves túrázók!


Köszönjük, hogy az 5., kisjubileumi rendezés alkalmából az eddigi legnagyobb létszámban, 200-an választottátok 2010-ben a Cuha 25-35-50 teljesítménytúrát!

Idén a nagy meleg, a hét második felében és a túra napján is érvényben lévõ hõségriadó nehezítette a túrát, valamint a júniusi esõzések és a megemelkedett nagyobb vízszint miatt az Alsó-Cuha-völgy sem volt száraz lábbal járható. A Felsõ-Cuha-völgy gázlóinál szintén a megszokottnál 10-15cm-rel nagyobb vízen kellett átkelni.

A 25km-es táv útvonala az eddigiekkel azonos volt, az 50km-es táv túrázói végignézhették Bakonyszentlászló nevezetességeit, majd Pápateszéren keresztül érték el Fenyõfõt és a Fenyõfõi-Õsfenyvesnél csatlakoztak vissza a klasszikus útvonalba. Az Alízháza utáni völgyben pár kidõlt fa nehezítette a haladást, viszont a Hódos-ér gázlója járható volt. Végre ismét megnyílt Porva-Csesznek vasútállomáson a turistaház és a büfé, így mindenki hideg üdítõhöz vagy hideg sörhöz juthatott igény szerint. A júniusi viharok és a víz pár helyen kissé átrendezte a Felsõ-Cuha-völgy kiépített dózerútját, de szerencsére a völgy gyalog járható maradt.

Az 50km-es és a 35km-es táv túrázóinak Vinye és a Kõpince-forrás után még meg kellett mászniuk a Zörög-hegyet, hogy egy cseszneki kitérõvel teljesítsék elõírt kilométereiket. A cseszneki-vár alatti Kõmosó-völgybe telepített ellenõrzõ pont miatt egy újabb szép szurdokot tekinthettek meg a közép- és hosszú távokon indulók.

Az Alsó-Cuha-völgy extrém vízállása miatti rövidítés lehetõségével csak kb. 10 fõ élt, a többiek most is végigjárták a túra talán legszebb, legkülönlegesebb szurdokját, majd a rendben karbantartott, népszerû pihenõhelyen, az Ördög-réten keresztül térhettek vissza a célba.

Köszönjük a bakonyszentlászlói turistaház üzemeltetõinek, a Gyõri Meteor Természetbarát Egyesületnek, hogy a rendezvénynek rajt-cél helyszínt, felszerelést és szállást biztosítottak. A Teljesítménytúrázók Társaságának a rajt-cél pavilonokat és a rendezési segítséget. A Bakonyerdõ Zrt.-nek a túra engedélyét és a karbantartott turistaútvonalakat, pihenõhelyeket. A bakonyszentlászlói Borbély-Szódának (Borbély Attilának), hogy túra közben is tudtunk frissítõ utánpótlást kapni, a tavalyi mennyiség több mint kétszerese, 240 liter szóda fogyott.

Pontõreink: Fehérvári József, Mészáros András. Akik seprûként illetve a rajt-cél személyzeteként is teljesítették a túrát: Jakab Annamária, Maróti Boglárka, Szórád András, Gethe László, Csörgõ Róbert, Pintér József, Pinkert László.

Statisztika:

Résztvevõk száma: 200 fõ, ebbõl 2 fõ rendezõi bejárás. Célbaért: 199 fõ.

Vonattal érkezett: 26 fõ - 13%.

A következõ egyesületektõl jöttek túrázók: Alföld TE - Mezõberény, Asbóth Sándor ISK., Bajai Természetjárók Egyesülete, Bánki Donát TE - Ajka, Börzsöny Természetjáró és Hegymászó Egyesület, ELTE SE, ERBE SK, Galga TE, Göcsej SE, Gyöngyvirág TE - Székesfehérvár, Gyõri Vasutas TE, Hegyi Kalandorok SE, Hosszúlépés SE, Hegyek Vándorai Turista Egyesület, Komarnicki Gyula THSE, Lokomotív SE, Magyar Vándorok Teljesítménytúrázó Egyesülete, Ösvénytaposó Baráti Társaság, PITE, Szent Jakab Zarándok Egyesület, Tatabányai SC, Tatabányai Volán SE, VASAS, Viking SE, VBTK Bánréve, Zöld Bakancs Klub - Óbudavár, Teljesítménytúrázók Társasága - Budapest.

Egyesületet 76-en jelöltek meg, 124-an egyéni vagy családos túrázók.

Települések, ahonnan túrázóink érkeztek: Ács, Ajka, Baja, Bajna, Bakonybél, Balatonalmádi, Balatonfüred, Balatonkenese, Bársonyos, Békéscsaba, Berhida, Bodajk, Budaörs, Budapest, Bükkszentkereszt, Dörgicse, Dunakeszi, Eger, Egercsehi, Egyházasrádóc , Érd, Erdõkertes, Fajsz, Felsõzsolca, Galgahévíz, Gyenesdiás, Gyomaendrõd, Gyõr, Gyõrújbarát, Gyula, Herend, Homokbödöge, Ikrény, Kaposvár, Keszthely, Komárno, Komárom, Lenti, Magyaralmás, Makó, Mocsa, Mór, Nagykanizsa, Nyíregyháza, Nyúl, Orosháza, Pápa, Pusztacsó, Putnok, Püspökladány, Seregélyes, Sokorópátka, Szeged, Székesfehérvár, Szentendre, Szigetszentmiklós, Szombathely, Tapolca, Tata, Tatabánya, Tiszaújváros, Türje, Úrkút, Vác, Várpalota, Veszprém.

Idén a legtöbben Budapestrõl érkeztek, valamint a környezõ megyékbõl, így túránk még mindig inkább "regionális" jellegû teljesítménytúra.

Távok szerint::

50km: 53 fõ induló, 52 fõ teljesítõ.

35km: 46 fõ induló, 46 fõ teljesítõ.

25km: 101 fõ induló, 101 fõ teljesítõ.

Életkor szerinti megoszlás: 0-10 év: 1 fõ - 0,5%, 10-20 év: 13 fõ - 6%, 20-30 év: 44 fõ - 22%, 30-40 év: 71 fõ - 35%, 40-50 év: 38 fõ - 19%, 50-60 év: 23 fõ - 11%, 60 év felett: 8 fõ - 4%.

Legidõsebb teljesítõnk: 69 éves, Legfiatalabb teljesítõnk: 8 éves.

Rajtidõk: 7:00-8:00: 87 fõ - 43%, 8:00-9:00: 84 fõ - 42%, 9:00-10:00: 29 fõ - 14%.

Indulás száma szerint: 5x: 2 fõ - 1% (Csuka Sándor és Pinkert László), 4x: 3 fõ - 1,5% (Unzeitig László, Németh Edit, Németh Zoltán István), 3x: 10 fõ - 5%, 2x: 20 fõ - 10%, 1x: 165 fõ - 82%.

Szeretettel várunk mindenkit jövõre, 2011-ben is, amikor -tervek szerint- az ideihez hasonlóan hosszú- és középtáv is teljesíthetõ lesz majd, a megszokott Cuha 25km-es táv mellett.

Köszönettel:

Fehérvári Máté és Mészáros Gabriella rendezõk.

 
 
Szent László Menet (katonai)Túra éve: 20102010.06.29 22:22:08

Egyéni eredmények (civil)


Csapat eredmények (katonai)


Tatai Tömegsport és Tájfutó Honvéd Sportegyesület fényképei - 2010.06.24-25. Szt. László Menet (facebook)



HM.gov.hu cikk:


Vasakarat és embert próbáló feladat


2010.06.25.



A MH 25. Klapka György Lövészdandár június 24-25-én hagyományteremtõ, illetve hagyományõrzõ céllal rendezte meg a „Szent László Menet” teljesítménytúrát. Az eseményt nagy várakozás elõzte meg a rendezõk részérõl, hiszen a tavaly elmaradt rendezvényre a rajt elõtti hétig csak a katonai és rendvédelmi dolgozók nevezhettek, ám az utolsó héten a magukban erõt érzõ, túrákat és természetet kedvelõ sportbarátok elõtt is megnyílt az út.

A magyar gyalogság védõszentje napjának alkalmából rendezett túrán, több útvonalon, egyéniben, 4 és 8 fõs csapatban indulhattak a résztvevõk három különbözõ, 32, 53 és 74 km-es távon.

Az idõjárás is kegyeibe fogadta a teljesítménytúrát, melyen a résztvevõknek nem csak az útvonal hosszával volt embert próbáló feladat megküzdeni, de a nagy szintkülönbség is nehezítette a feladatot.

A rendezvényt Huszár János dandártábornok az MH Összhaderõnemi Parancsnokság parancsnokhelyettese nyitotta meg, és elismeréssel szólt mindazokról, akik vállalkoztak erre a kemény, katonához méltó feladatra. A hivatalos megnyitót követõen rögtön indították azokat a polgári személyeket, akik vállalkoztak a táv teljesítésére.

Elérkezett az idõ és a tájfutókkal együtt rajtoltak az egyéni nevezõk, majd nem sokkal késõbb egy perces idõközönként, távolság szerint csökkenõ sorrendben a csapatokat. Már a laktanyához közeli gyakorlótéren volt olyan, aki elõzésbe kezdett, sõt néhány lelkes katona és rendõr futva kezdett neki az erõpróbának.

Kelemen Attila õrvezetõ Hódmezõvásárhelyrõl érkezett, már harmadszor vett részt hasonló túrán. Kíváncsi vagyok a taktikájára, mire szerényen válaszol. Az elején felvenni egy ritmust, és tartani a tempót. Mit gondol azokról, akik az aranykört akarják teljesíteni? Picit gondolkozik, aztán ismét tömören felel. Fanatisták.

Büte János õrmester, Debrecenbõl szintén Attila véleményén van, de hozzáteszi: Nem jó csatlakozni senkihez vagy visszahúz vagy hajt, és ha egyik sem a te ritmusod, bele fogsz fáradni…

Az ellenõrzõ pontra beérkezõ csapatok közül, néhányan idõre dolgoznak, és már hallom is, hogy a parancsnok kiabálja: 5 perc az indulásig! Itt gyorsan cserélõdnek az emberek, mindenki idõben folytatni akarja az utat, hisz messze még a vége. Aztán beérkezik az ellenõrzõ pontra az OMLT 5. váltása is, amelynek tagjai – kötelezõ menetgyakorlatként – önként vágtak neki az útnak. A nagy nyüzsgést felváltja a várakozás, hiszen szétválnak a különbözõ távok, és hajnalig majd folyamatosan érkeznek vissza a különbözõ körök résztvevõi.

Délután 5 órakor a tájfutók érkeznek vissza a laktanyába, maguk mögött hagyva a 32 kilométeres távot. Kis idõ elteltével megérkezik az elsõ katona, majd rögtön az elsõ rendõr is. Kicsit kényszeredett mosollyal veszik át Benda László ezredestõl, az alakulat parancsnokától a táv teljesítéséért járó oklevelet.

Másnap hajnali 3 és 4 óra között egész éjszakai vándorlás után érkeztek meg az aranykör elsõ teljesítõi, de még munkakezdés után is ballagnak be a laktanya kapuján, az összeesés határán állók. Arcukon a kimerültség jelei, lábizmaik görcsbe, szinte vonszolják magukat. Ez igazán embert próbáló feladat volt…

Az elismerés és a büszkeség érzése tölt el, amikor meglátom az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred lánycsapatát, hiszen õk is teljesítették a 74 kilométeres távot. De nem csak õket kell kiemelni, hanem mindenkit, aki elindult és teljesített.

Büszkék vagyunk rátok!





Demény Andrea hdgy.

























   
   
   
   




 
 
Turul / Téli Turul gyalogos teljesítménytúra és résztávjaiTúra éve: 20102010.06.24 14:35:33
Hegyvidéki hírek -- 192 km-es túra indult a Turul-szobortól

(videó)






























Turul teljesítménytúrák 2010
Turul 192 Árpád Vezér 130 Trianon 90 Árva Vince 70
Indult:             39 fõ

Teljesítette:     26 fõ

Leggyorsabb:  34óra 27perc (Gazdag Tamás)

Legfiatalabb férfi:  1988.12.01. (Kovács Dániel Márton)

Legfiatalabb nõi:   1991.11.20. (Kiss Daniella)

Legidõsebb:   1950 (Wehner Géza)

Nõi teljesítõ:    1 fõ (Kiss Daniella) egyben az egyetlen nõi induló is
Indult:            13 fõ

Teljesítette:      8 fõ

Leggyorsabb:   24óra 04perc  (Mészáros Tamás)

Legfiatalabb:  1987 (Maszlik Brigitta)

Legidõsebb:   1957 (Mészáros Gábor)

Nõi induló:         3 fõ

Nõi teljesítõ:      2 fõ   
Indult:            10 fõ

Teljesítette:      6 fõ

Leggyorsabb:  20óra 59perc (Csernus Brigitta)

Legfiatalabb:  1983 (Szõts Miklós)

Legidõsebb:    1957 (Megyeri György)
Indult:             29 fõ

Teljesítette:     28 fõ

Leggyorsabb:  9óra 45perc (Szilágyi Anna és Szilárdi Tamás)

Legidõsebb:     1934  (Lévay Béla)

Legfiatalabb:    1991  (Nagy Dávid)
Teljesítõk névsora:      
Gazdag Tamás

Nagy Attila

Barta László

Molnár Péter

Márton Dániel

Darvas Márton

Somogyi Tibor

Virág Attila

Kiss István

Rudolf István

Átol Csaba

Dobi Zsigmond

Toperczer András

Zádori Roland

Tamási Géza

Börcsök András

Kovács Dániel Márton

Kiss Daniella

Domszky Zoltán

Véha Béla

Wehner Géza

Wagner Ádám

Papp Bálint

Dr. Szabó Péter

Soós Ádám

Vincze Attila
Mészáros Tamás

Bódi István

Zsifár Gábor

Maszlik Brigitta

Linzmayer Éva

Siményi Miklós

Mészáros Gábor

Bognár Ákos

Csernus Brigitta

Szõts Miklós

Megyeri György

Sélley Zoltán

Lágner Richárd

Hevér Gábor


Somogyi Gábor  24óra05perces szintidõvel


 

 








 

 
 
Terep Százas (2009-től ) és résztávokTúra éve: 20102010.05.17 20:36:21

TEREP SZÁZAS / TEREP ÖTVENES (2010) fotók videók és beszámolók


Index terepfutás topik

Index FUTO bolondok topik




olipapa beszámolója

norb29 galériája




géem beszámolója

drakulady beszámolója

Ezüsthegyi beszámolója

Lúdtalp beszámolója

T100 testsúlymérés adatok.

Terep Százas/Ötvenes eredmények

futobogar beszámolója

mindenholottvagyok beszámolója

csanya. rendezõi beszámolója

néhány fotó Dobogõkõrõl - zso70


-athosz- pontõri videója



T50 Kitu szemével

ef zé komment


cappac beszámolója

Elm beszámolója

Sánta Kutya (SK) T100 pontõrbeszámoló

lpr beszámolója

carlos80 beszámolója

vaddino beszámolója

Fat fotói




tapirka1014 beszámolója

T100 videó - Spero73



schankox beszámolója

JB beszámolója

m & m fotói




zoncsi beszámolója




Gandi fotói Zsíroshegyen, és Csikóváralján




amat beszámolója

akibacsi beszámolója

 
 
KaszóTúra éve: 20102010.05.15 15:23:07

A Kaszó 10-et (Zöldgömb túra) behúztuk, újabb túrával bõvítve a Kisvasutak Túrázója mozgalmat. Tavaly már bejártuk a Baláta-tó környékét, most az egész 10km-es távot.


A rövid távon ketten voltunk Padlerrel, a hosszú 20km-esen még egy túrázó, rajta kívül a bicajos távon egy kerékpáros és a futóversenyen négy futó. A kisvasúti napon kb. 50-en voltak, általában 10x ennyien szoktak lenni, pedig volt kürtõskalács és vadpörkölt is. A célban (korlátlan) zsíroskenyeret fogyasztottam. A 3 ellenõrzõponton kódot kellett felírni, eltévedni pedig nem lehetett - mivel én készítettem az itinert. :)


Egész nap esett itt Somogyban is, egyetlen százalékot sem tévedett az idõjárás jelentés, amikor tegnap az ország 100%-ára jósolt esõt. A kaszói erdõ nagyon szép, nagyon gondozott, látszik, hogy komoly vadász élet van.


Az útvonalat, a tavalyihoz képest bõvítettem a másfél km-es Öregerdõ tanösvénnyel, így 10.6km-t gyalogoltunk. A terep nagyobb részén alig volt sár, nagyon homokos a talaj, egy hetes esõ csak jót tesz neki. A Baláta-tó utáni útvonalon nagy láperdõket láttunk. Mindenfelé, szép sárgán virágzott a seprõzanót, és máshol is jó illata volt az erdõnek.


A kisvasutazást (vizesen) most kihagytuk.

 
 
SárpenteleTúra éve: 20102010.04.26 18:28:27

2010 - Sárpentele 15 teljesítménytúra - Széchenyi Zsigmond emléktúra rendezõi összegzés.

Kedves túrázók!



Köszönjük, hogy ilyen szép számban, 158-an választottátok 2010-ben a Sárpentele 15 teljesítménytúrát - Széchenyi Zsigmond emléktúrát, amelyet a Székesfehérvár Városi Természetbarát Találkozó keretében rendeztünk!

Tökéletes túraidõ volt, a hõmérséklet 20-25 fok körül, egész napos napsütéssel. Habár a hétvégén 22 db teljesítménytúrát rendeztek az országban, érkeztek távolabbról is túrázók, többen elõzõ napi túrateljesítés után. A tavalyihoz képest idén vasárnapra került a túra, ami jó döntésnek bizonyult. A résztvevõk száma a 2009-es 50 fõrõl több mint háromszorosága nõtt. A túra idén része volt az Észak-Dunántúli Kupának (ÉDK), sokan kértek bélyegzést ehhez illetve a Fejér Megye Teljesítménytúrázója és a Fejér Megye Természetjárója túramozgalmak igazoló füzeteibe is.

A túrát megelõzõ hétvégéken felújítottuk a Sárpentelei parkerdõ turistajelzéseit, így már mind a piros sáv jelzés a városhatártól a Pokol Pincéig, mind a piros kereszt jelzés a parkolótól Sárpentele vm.-ig teljes. A mezõny végén seprûink összegyûjtötték a sóstói tanösvény, az erdei iskola és a sárpentelei tornapálya mentén a útvonalon található szemetet, így a Sóstó és a Homokbánya természetvédelmi területeket, illetve a parkerdõt is tisztán hagytuk el. A túra elõtt mindkét természetvédelmi területhez megkaptuk a szükséges környezetvédelmi hatósági engedélyeket, a parkerdõ használatához pedig a VADEX engedélyét.

Pontõreink, akik az útvonalat is végigjárták: Ádám László, Pintér József. Seprû: Csörgõ Róbert. A túra elõtti enni- és innivaló beszerzésében, szállításában és jelzésfestésben segített: Fehérvári József.

Köszönjük a székesfehérvári Gyöngyvirág TE hölgy tagjainak a célban, a zsíroskenyerek készítésében végzett munkájukat, a házi lekváraikat és Süttõ Istvánnak a házi erõspistát!

Statisztika:

Túranév: Sárpentele 15 teljesítménytúra - Széchenyi Zsigmond emléktúra

A túra idõpontja: 2010. április 25. (vasárnap)

Túratáv: 13,5 km. Szint: ~50m. Szintidõ: 5 óra.

Résztvevõk száma: 158 fõ + 1 fõ rendezõi bejárás. Célbaért szintidõn belül: mindenki.

A következõ egyesületektõl jöttek jelentõs létszámban túrázók: Gyöngyvirág TE (24 fõ), Bánki Donát TE - Ajka (12 fõ), Építõk TSE - Veszprém, Honvéd Szondi SE, Tatabányai Volán SE, Vértesi Erõmû SE, Vízivárosi LSE, Pucúttnyúl SE, PSGTSZO, PITE, Vasas, TTT, Origo SE, Olajipari TE, Nagykanizsa, Lokomotív TE, HVTE, Integrál DAC, Gyõri Vasutas TE, Kalandozók Klubja, Asbóth Isk., Borostyánkõ TBSE - Szombathely, Bp. II. ker. Területi Természetbarát Sportkör, MVTE, Meteor TTE - Kaposvár, Pentele TE.

Egyesületet 93-an jelöltek meg, 65-en egyéni vagy családos túrázók.

Települések, ahonnan túrázóink érkeztek: Aba, Ajka, Balatonszabadi, Bárdudvarnok, Bodajk, Budapest, Érd, Erdõkertes, Fót, Gánt, Gyõr, Herend, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas, Környe, Kulcs, Mór, Nagykanizsa, Nagyvenyim, Nyúl, Oroszlány, Polgárdi, Sárbogárd, Sárkeresztes, Sárosd, Siójut, Somlóvásárhely, Söjtör, Sukoró, Székesfehérvár (66 fõ), Szombathely, Tahitótfalu, Tapolca, Tata, Tatabánya, Türje, Úrhida, Úrkút, Várpalota, Veszprém, Zámoly.

Túránk leginkább a székesfehérvári túrázók és a környezõ megyék túrázói között népszerû, "regionális" jellegû teljesítménytúra.

Életkor szerinti megoszlás: 0-10 év: 7 fõ - 4 %, 10-20 év: 12 fõ - 7 %, 20-30 év: 20 fõ - 12 %, 30-40 év: 39 fõ - 25 %, 40-50 év: 23 fõ - 15 %, 50-60 év: 32 fõ - 20 %, 60 év felett: 24 fõ - 15 %.

Legidõsebb teljesítõnk: 81 éves, Legfiatalabb teljesítõnk: 3 éves.

Rajtidõk: 8:00-8:30: 64 fõ - 40 %, 8:30-9:00: 44 fõ - 28 %, 9:00-9:30: 50 fõ - 31 %.

Teljesítési idõk: 2:00-2:30: 9 fõ - 6 %, 2:30-3:00: 19 fõ - 12 %, 3:00-3:30: 48 fõ - 30 %, 3:30-4:00: 47 fõ - 30 %, 4:00-4:33: 35 fõ - 22 %.

Indulás száma szerint: 2x: 20 fõ - 13 %, 1x: 138 fõ - 87 %.

Szeretettel várunk mindenkit jövöre, 2011-ben is!

Köszönettel:

Asbóth Katalin, Székesfehérvár Városi Természetbarát Szövetség,

Fehérvári Máté és Mészáros Gabriella rendezõk
.

Kérünk, hogy írd meg a véleményed, élményeid, túrabeszámolód a túráról a TTT túrabeszámolók fórumára  !

(http://www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu/beszamolo?a=a&id=584)


Gyöngyvirág TE,
Dr. Tóth Aranka fotói a túráról

Györök Henrietta fotói


 

 
 
GerecseTúra éve: 20102010.04.19 09:57:45

Gerecse 50 rendezõi beszámoló a rendezõi honlapról.


2010-GERECSE-50-TOVÁBBI FOTÓK


Ha április harmadik szombatja, akkor Gerecse 50 teljesítménytúra, ha esik, ha fúj és ez így megy már 29 éve! Pedig idén szombat elõtt hétfõtõl négy napon át esett az esõ. Igaz, soha nem maradt el a túra korábban még ha rosszabb is volt az idõjárás. Most nem jártak jól a kevésbé optimisták, de úgy is fogalmazhatunk, azok akik hittek a jó idõben és járható útban azok nagyon szép élménnyel lettek gazdagabbak.

Nem voltak kevesen, szám szerint 3.859-en indultak a Gerecse három túráján: 50 km-en 1948-an, 20 km-en 1374-en, 10 km-en 537-en. 

A fõrendezõk, a Komárom-Esztergom Megyei Természetbarát Szövetség, a társrendezõ Tatabányai Szabadidõsport Szövetség és a segítõk a Vulkán SE és a Volán SE minden szempontból maximálisan igyekeztek a feltételeket biztosítani. Az eredmény kiválóra sikeredett!

Az ország több mint 90 /!/ helyiségébõl jöttek a túrázók, Hódmezõvásárhelyrõl, Kecskemétrõl, Celldömölkrõl, Szombathelyrõl, Székesfehérvárról, Gyõrbõl,Sopronból, Zebegénybõl, Szolnokról és még számtalan helyrõl, a legtöbben Budapestrõl. De érkezett egy emeletes busz Ausztriából 50 fõvel, amely sok helyrõl gyûjtötte össze utasait, pl. volt kubai, japán, német is köztük, de sokan jöttek Szlovákiából is.

Az elsõsegélynyújtók /IFELORE/ 16 fõvel óriási munkát végeztek a kritikus helyeken, 55 esetük volt, 54-szer sikerrel nyújtottak segítséget, míg egy esetben kellett intézkedniük, melyet szintén gyorsan megtettek.

A Gerecse %0 három túrája része volt a Carthográphia Kupának és a Dunántúli Kupának is, azaz sokan az IVV pecsét mellett további 2 igazolást is kaphattak a teljesítésért. 

A Megyei Önkormányzat és az FHB által támogatott országos hírû túrák mellett Sportnap is volt a Jubileum Parkban, melynek a gyerekek örülhettek a legjobban, hiszen egész nap játszhattak és sok-sok ajándékot nyerhettek.

A nemzetközi és országos hírû Gerecse túrák sikerének sok összetevõje, oka van: kedvezõ természeti viszonyok, teljesíthetõség, jól megközelíthetõ, az ország elsõ 50 km-es túrája, évenként változó jelvény illetve kitûzõ rendszer, a 10+1 állomáson és a rajt-célban 100 /!/ rendezõ csupa szív ember tevékenysége.

Mindenkit szeretettel várnak a rendezõk, szervezõk 2011 áprilisának harmadik szombatján a XXX .Gerecse 50 / 20 és 10/ teljesítménytúrán!



                           Horváth Zoltán fõrendezõ

 
 
UTMB, CCC, La Petite Trotte à Léon, Sur les Traces des Ducs de SavoieTúra éve: 20102010.03.30 13:07:35

A 2010-es versenyrõl idén csak ennyi az összefoglaló:


Az Index.hu Terepfutás fórumról:


medvegyu válasz | megnéz | könyvjelzõ 2010.08.28 10:27:11 © (17151)


"A most bekapcsolódó szurkolók számára:

Röviden annyi történt, hogy tegnap leállították a CCC-t menet közben kb. 450 ember még beért (köztük 8 magyar fantasztikus idõvel), az UTMB-t kb. 3 óra után leállították, a TDS pedig el sem indult. Ezért ma indult 10-tõl egy újabb CCC futam, minden TDS és UTMB induló indulhatott rajta."


 


2010. UTMB, TDS, CCC magyar indulók


 

 
 
Városismereti verseny (Pest Megyei Természetbarát Szövetség)Túra éve: 20102010.03.28 22:49:04

Pest Megyei Természetbarát Szövetség Városismereti verseny 2010.03.28 - Budapest VIII.ker.Részletes eredmények




















































































































































































































rajtszám csapat neve elért pont holtver- seny pont % idõ (perc) helyezett
13 Kata csapata Ipacs Zs,Veisz I,Gász K. 70 5 98,59 203 I.
7 LUNDA Haász G, Gerecs l. 70 4 98,59 162 II.
8 Cuha 25' Fehérvári M, Mészáros G. 70 4 98,59 183 III.
9 Székesfehérvár Nagy L, Kotmayer Zs. 70 2 98,59 258 IV.
19 Mese Manó Mecsi B., Mecsi D. 69 5 97,18 167 V.
3 DUFI 1. Kutasi Zs, Reszler J. 69 5 97,18 227 VI.
2 OTSE Törék I,Anheuer E, Anheuer É. 69 4 97,18 218 VII.
20 Ben Quick Balogh T,Marosfalvi Á. 68 4 95,77 230 VIII.
14 Balázs Noémi 68 2 95,77 205 IX.
15 KRISZ Ipacs K,Gyurcsó R,Stancz K. 67 5 94,37 224 X.
1 Szögedi Csavargók Rácz L,Kardos M,Kalmár E. Kazi N, Kalmár F. 67 4 94,37 197 XI.
4 Elveszett Eszetlenek Závory Gy, Marosi G 67 4 94,37 245 XII.
11 Gruber M, Nagy E,Gruber Zs 67 3 94,37 231 XIII.
10 Stefán csapat Sefán F, Stefánné Vörös Márta 66 4 92,96 211 XIV.
16 TEKI Papp M,Papp B,Papp D,Csák P 66 3 92,96 259 XV.
18 Ügyes Csapat Salamon Zs,Andróczi K, Kertész T. 66 3 92,96 265 XVI.
5 DUFI 2. Kovács István 66 3 92,96 291 XVII.
6 Pinkert László 63 4 88,73 208 XVIII.
rajtszám csapat neve elért pont holtver- seny pont % idõ (perc) helyezett
12 Borostyánkõi Zs, Borostyánkõi Zs, Borostyánkõi Zs. 63 4 88,73 263 XIX.
17 Hupikék Törpikék Krolopp Gy, Gados T + 6 diák 58 2 81,69 271 XX.
21 Georgiades D, Georgiades A. Georgiadesné   versenyen kivül      



Várunk Mindenkit szeretettel 2011. március 27.-én

Georgiades Gáborné

a rendezõk nevében

 
 
Gyermekvasút nyomábanTúra éve: 20102010.03.15 16:00:13

Gyermekvasút 20 nappali, 2010-03-15


Elsõ feladott GYVT-m, a sokból.


Az idõ tökéletes volt, napsütés egész nap, bár kissé erõs széllel, +3-4 fok hõmérséklet. A rajt igazán gyorsan ment, legalább négy asztalnál, igaz, a nevezési lapon csak a nevet és a nevezési díjat kellett feltüntetni. Külön asztalnál adtak idõpontos rajtbélyegzõt. Az itiner a szokásos 20(!) oldalas, benne részletes szöveges útvonalleírással, térképvázlattal, igazoló lap külön.


Széchenyi-emlékig arra mentem amerre a többiek, illetve amerre szoktam... A tavaszt minden évben az jelzi számomra, hogy az adótorony mögötti Apáca-réten tömegével nyílnak a kökörcsinek. Idén meglehetõsen késésben van a természet - egyet sem láttam. A Kápolnához vezetõ kis ösvény picit volt csak sáros, a Farkas-völgy nagyon. Nem ment rosszul az emelkedõ, de azért Sancimanó és Pít elhúztak mellettem, csak Lutak ismert fel. :)


Normafa vm-nél inkább havas volt az erdõ, havas-jeges a turistaút. Csillebércnél kicsit hosszab sor állt a ponton, a pontõrõk lelkesen x-elték az áthaladókat. Nem jött rosszul a kis pihenés a sorban, közben még egy gõzmozdony is befutott az állomásra. Normafánál most kihagytam a rétesest, talán ez volt a baj. Disznófõnek lefelé inkább havas volt a lejtõ, jól jöttek a túrabotok. Az Anna-réti emelkedõn, szokásosan jó sokan jöttek szembe is. Virág-völgy állomáson gyors pecsét, és a tea is jól jött. Makkosmáriának lefelé most a sárga keresztet választottam, Csacsi-réttõl pedig a Mária-út átkötõ szakasztát, vissza a zöld keresztre. Ezen a rövid szakaszon még nem jártam idén.


Makkormáriára pont a déli harangszóra érkeztem, ez idáig 2:20-as idõ. Itt még kiválóan éreztem magam, aztán a piroson felfelé, egyszerûen elfogyott az erõm. Idén pedig már többször is, több irányból is jártam ezen az úton, de valahogy nem ment az emelkedõ. János-hegy vá-nál végre leültem, megettem a szendvicsemet, ittam, pihentem 20percet, de ez is kevés volt, nem bírtam volna erõvel tovább a túrát, úgyhogy felszálltam a kisvasútra és bevonatoztam a célba.


Buktam a harmadik BP Kupa bélyegzést, de sebaj, ezt még bepótolom másik túrával az idén, a GYVT-re pedig biztosan jövök jövõre is. Jól éreztem magam a túrán (amíg jól ment).

 
 
Téli gyermekvasútTúra éve: 20102010.01.16 18:28:26
A Téli Gyermekvasúton 480 résztvevõ volt. Az útvonal fele lefagyott, jeges, de egész napos napsütés, kiváló idõ. Szépjuhásznénál tea/izoital és keksz és ropi a szolgáltatás, sõt a Nagy-Hárshegyi-körút miatt kétszer is érintettük. A célban zsíros kenyér és tea. 9 ep., mindenhol emberrel, bélyegzõvel. Útba ejtettük a rétesest Normafánál rétesért és forralt borért. Elég sok kirándulóval, futóval és nordic-walking botos túrázókkal találkoztunk. 6:30 körüli idõvel értem körbe a 19,2km-en, 580m szinttel, tetszett az útvonal.
 
 
BUÉKTúra éve: 20102010.01.02 18:10:33
BUÉK 20 (2010.01.02)
5:44 alatt teljesítettem a 19,512km-t 847m szinttel, az oklevelem szerint, idén nyolcadszorra. Az erõnlétem éveleji és újrakezdõ. :) Reggel 8 körül még sütött nap a Nyéki-hegy fái között, a Hármashatár-hegyen köd volt, az Árpád-kilátótól még látni lehetett lent a várost, utána kezdett felélénkülni a szél. Az erõm a Ferenc-halom környékén fogyott el (mint mindig), úgyhogy onnan már csak be kellett cammognom, esélyem sem volt, gyorsabb tempóval széthajtsam magam. A Nagy-Hárs-hegyre fel, mindenki elszáguldott mellettem, 3-tól 73 évesig + a kirándulók. Olyan volt felfelé menet, mintha nem én lassultam volna le, hanem az idõ... Nagy-rét elõtt nem esett jól a hódarás szembeszél. A terep jól járható, enyhén saras. Hasznos volt a magammal vitt 2x fél liter forró tea és az uticsomagban adott croissan-t is elfogyasztottam útközben. A cél-virsli minõsége kifogástalan, a tea is jól jött. A rajt-célban gyorsan végeztem, tökéletes rendezés volt, köszönjük!
 
 
túra éve: 2009
UTMB, CCC, La Petite Trotte à Léon, Sur les Traces des Ducs de SavoieTúra éve: 20092009.09.01 15:41:07
2009:
Hivatalos UTMB, CCC, Sur les Traces des Ducs de Savoie, La Petite Trotte à Léon honlap.

A magyar mérleg:
UTMB 9 induló 6 célbaérkezõ, kettõ az elsõ 50-ben. 7. Németh Csaba, 38. Karlowits-Juhász Tamás
CCC 18 induló 13 célbaérkezõ, itt is kettõ az 50-ben. 28. Papp Gergely, 49. Szemerédi András
TDS 4 induló, 4 célbaérkezõ, 25. Pész Attila.

Németh Csaba UTMB beszámolója

asolkima CCC beszámolója

Balázs fotói

Jornet and Moehl, 2009 TNF UTMB Winners (angolul)

Felfutott Csaba a Mont Blanc-ra Blikk.hu cikk :))

Karlowits-Juhász Tamás honlapja

Oliworld.hu - UTMB 2009 video

Oliworld.hu - UTMB 2009 beszámoló

norb29 CCC beszámolója. ugyanez a Futóblogon

szipee UTMB beszámolója

CanisLupus CCC beszámolója


-athosz- UTMB videója (rövid)


Páll Attila UTMB - CCC videója (hosszú)

procaliber CCC beszámolója

167 kilométert futni egy napszemüvegért (SportGéza.hu cikk)

kacsacsoru UTMB beszámolója
 
 
Bocskai PortyaTúra éve: 20092009.08.24 19:04:19
Összegzés a Honvédelmi Minisztérium - Magyar Honvédség honlapjáról.

Hagyományteremtõ céllal rendezte az MH 5. Bocskai István Lövészdandár a Bocskai Portyát augusztus 15-16-án. A teljesítménytúra Hortobágyról indult, és Hajdúböszörmény érintésével Hajdúhadházon ért célba augusztus 16-án a hajnali órákban.
A mintegy hetven kilométeres útvonalon részt vettek katonák és civilek egyaránt.


A rendezvény célja az volt, hogy népszerûsítse az egészséges életmódot és a testmozgás fontosságát, valamint erõsítse a kapcsolatot a civilek és katonák között.

A résztvevõk összemérhették erejüket és kitartásukat, ám hangsúlyozottan a Bocskai Portya nem verseny volt, hanem az, hogy a távot minden csapat és minden egyéni induló sikeresen teljesítse az elõírt menetvonalon elõírt szintidõ alatt (16 óra).


11 csapat és 45 egyéni indulóval összesen 78 résztvevõje volt a Bocskai Portyának, melyet 4 csapat és 31 fõ teljesített. A leggyorsabb versenyzõ 10 óra 36 perc alatt teljesítette a távot.



Végeredmény:

Egyéni


1. Lippai Beáta (Nyíregyháza)

2. Szabó Zsolt szakaszvezetõ (5/1. lövészzászlóalj)

3. Kovács Viktor hadnagy. (1. Honvéd Tûzszerész és Hadihajós Zászlóalj)



Csapat:


1. TurbóCsiga csapata õrnagy

2. NekünkNyóc (54. Veszprém Légtérellenõrzõ Ezred)

3. Klapka Védõi (25. Klapka György Lövészdandár)

4. MH 37. II. Rákóczi Ferenc Mûszaki Zászlóalj





Tóthné Ilyés Edit

Kép: Csehiné Sárkány Beáta szakaszvezetõ






 
 
Hegyiember kör /Sas-hegy/Hirsch-orom/Klastrom/Vörös-kő/Urak Asztala csillag- és tájékozódási túraTúra éve: 20092009.08.03 09:54:19
Urak Asztala csillag- és tájékozódási túra
2009. augusztus 2.

Kiváló túrát rendezett nekünk Betti és Sanyi. Eddig kicsit féltünk mindig a hegy tetejérõl induló tájékozódási túráktól, hogy sok a szint, meg meredekeken kell leereszkedni.


Itt, az Urak Asztala tájékozódási túrán, a 10 pontból csak a teljesítéshez szükséges minimális 5 pontot felkeresve, kb. 8km-bõl és 300m szintbõl kihoztuk a túrát. Terepen, irányba, csak a legvégén, az Urak Asztalához visszafelé másztunk úgy 100m szintet, de akkor már csak 400m-re volt a cél, és tényleg errefelé volt a legközelebb. A túra többi pontját meg lehetett közelíteni erdei úton.
A tájékozódási túra izgalmas helyekre vitt el. Én még az Urak Asztalán sem jártam, de az Apát-kúti-völgy és a kék sáv gerincútja közötti területen szerintem más sem nagyon, mivel erre nincs turistaút.
Volt viszont gyönyörû kilátás a visegrádi várra, csodás, gondozott és kaszált rétek az erdõ közepén, mûködõ Géza-forrás, a térképen sem szereplõ Linder-emlékkõ a Bölényesi-réten.


A meleg csak a rajtig volt zavaró, ugyanis az Urak Asztalát mi Pilisszentlászló hegytetõ pihenõtõl közelítettük meg, ami 5km és 200m szint bemelegítésnek. A tájékozódási túra útvonala végig erdõben, árnyékban vitt.
A volt katonai rakétaállomásra felérve elõször is beneveztünk a csillagtúrára, vagyis begyûjtöttünk egy kitûzõt, hátha a tájékozódási túrát nem sikerül érvényesen befejezni, akkor is vigyünk valamit haza.
A tájékozódási túrához kaptunk egy fénymásolt térképet (meg hoztuk a saját turistatérképünket), a felkeresendõ pontok szövegesen voltak körülírva, nekünk kellett meghatározni ezeket a térképen. Azért kaptunk rendezõi segítséget, megerõsítést, hogy jó helyre tippeltük-e.


Kaptunk még elõre csokit, illetve ásványvizet is. A hátizsákomban egyébként vittem 3.5 liter folyadékot (benne 2 liter sörrel), padler ugyanennyit cipelt, de a nap végére mindkettõnké elfogyott, pedig töltöttünk is közben egy forrásnál. Egy nyári túrára készülni kell...

A tervezett öt pontot sikerült megtalálnunk. Egy korábbi beszámolóból kiderült, hogy a pontokon a tájfutó bóják jól el vannak rejtve, nem látszanak kilométerekrõl, tényleg pontosan kell betájolni az ep-t. Mivel kb. 11 órakor vágtunk neki a tájékozódási túrának, a célba a meghosszabbított zárási idõn belül érkeztük (messze nem utolsónak).
Megkerestük még közben a GCAszt geoládát.

Utána visszaballagtunk (5km) a pilisszentlászlói úthoz.

Fotók, itiner és a kitûzõk.
 
 
Cuha 25/35/50/ Bakonyalja 25/45 / (Erdőalja 25) / BakonyerdőTúra éve: 20092009.07.20 12:40:16

(Cuha 25 teljesítménytúra rendezõi összegzés - 2009)


Cuha 25 teljesítménytúra kitûzõ 2009


Kedves túrázók!

Köszönjük, hogy ilyen szép számban, 170-en választottátok 2009-ben a Cuha 25 teljesítménytúrát!

Örülünk, hogy a délutáni félórás jégesõ, és másfél órás felhõszakadás ellenére is mindenki célbaért. Az elsõ 30 szerencsés (és gyors) túrázó még csak meg sem ázott. Akiket a vihar a Felsõ- vagy az Alsó-Cuha-völgyben ért, azok nem úszták meg száraz lábbal a patakátkeléseket. A Viadukt után már nem voltak járhatók a gázlók.

Köszönjük a bakonyszentlászlói turistaház üzemeltetõinek, a Gyõri Meteor Természetbarát Egyesületnek, hogy az esõ elõtt be tudtunk vonulni a cél felszerelésével a turistaház társalgójába. Így a túra végén fedett és meleg helyet tudtunk biztosítani a megázott résztvevõinknek.

Pontõrünk: Fehérvári József, és akik seprûként teljesítették a túrát: Ádám László, Pintér József, Pinkert László.

Statisztika: Résztvevõk száma: 170 fõ. Célbaért: mindenki. Vonattal érkezett: 17 fõ - 10%.

A következõ egyesületektõl jöttek jelentõs létszámban túrázók: Bánki Donát TE - Ajka, Integrác-DAC - Gyõr, Gyöngyvirág TE - Székesfehérvár, Mecsekei Kóborlók, Meteor TTE - Kaposvár, Túrateknõc TTE - Ajka, Vízivárosi LSE - Székesfehérvár, TTT - Budapest. Egyesületet 64-en jelöltek meg, 106-an egyéni vagy családos túrázók.

Települések, ahonnan túrázóink érkeztek: Ajka, Ászár, Baja, Balatonalmádi, Balatonfüred, Balatonkenese, Balatonszabadi, Békés, Bodajk, Budaörs, Budapest, Dunakeszi, Enying, Gérce, Gyenesdiás, Gyõr, Hatvan, Herend, Ikrény, Kács, Kaposvár, Kisbér, Kiskunhalas, Kistarcsa, Kolontár, Komárom, Mór, Nagyszentjános, Nyíregyháza, Oroszlány, Pápa, Pécel, Pécs, Remeteszõlõs, Siófok, Solymár, Szeged, Székesfehérvár, Szombathely, Tárnok, Tata, Tatabánya, Tiszadob, Úrkút, Üröm, Várpalota, Veszprém, Zirc. Túránk leginkább a környezõ megyék túrázói között népszerû, "regionális" jellegû teljesítménytúra.

Életkor szerinti megoszlás: 0-10 év: 3 fõ - 1%, 10-20 év: 10 fõ - 6%, 20-30 év: 26 fõ - 15%, 30-40 év: 72 fõ - 42%, 40-50 év: 35 fõ - 20%, 50-60 év: 19 fõ - 11%, 60 év felett: 5 fõ - 3%. Legidõsebb teljesítõnk: 71 éves, Legfiatalabb teljesítõnk: 5 éves.

Rajtidõk: 7:30-8:00: 51 fõ - 30%, 8:00-9:00: 67 fõ - 39%, 9:00-10:00: 45 fõ - 26%, 10:00 után: 4 fõ - 2%. Indulás száma szerint: 4x: 2 fõ - 1% (Csuka Sándor és Pinkert László), 3x: 2 fõ - 1%, 2x: 18 fõ - 10%, 1x: 148 fõ - 87%.

Szeretettel várunk mindenkit jövöre, 2010-ben is, amikor -az 5. kisjubileumi rendezés alkalmából-, tervek szerint 50km-es és 35km-es táv is teljesíthetõ lesz majd, a megszokott Cuha 25km-es táv mellett.

Köszönettel: Fehérvári Máté és Mészáros Gabriella rendezõk.

A túrán, a résztvevõk által készített fotók, sõt egy videó is megtekinthetõ a túra honlapján.

 
 
KINIZSI SZÁZAS és Terep Százas (2006-2008)Túra éve: 20092009.06.25 16:10:10
Kinizsi Százas és Terep Százas (K100, T100) 2009-es képtárak és videók:

(Forester) - http://www.youtube.com/watch?v=-mlCiJQu_PI
http://pekari.extra.hu/k100.htm

(BIOLOGICALSCUM) - http://www.youtube.com/watch?v=nYWp6Th8KHg

isziniKKinizsi (Fridman) 2009 - http://www.youtube.com/watch?v=9sBREM3xFNE

(Kecskemét blog) - http://kecskemet.blog.hu/2009/06/07/egy_kecskemeti_aki_teljesitette_a_kinizsi100_ast

(Mogyorósbány online) - http://www.mogyorosbanya.hu/index.php?option=com_expose&Itemid=43

(oszkar00) - http://indafoto.hu/oszkar/kinizsi_szazas_2009052324

(piedcat) - http://piedcat.5mp.eu/web.php?a=piedcat&o=QIuD5lPUZg

(Oláh Tamás K100 rajt) - http://olahtamasweb.extra.hu/090523k100/090523k100.html

KINIZSI SZÁZAS topik az Index.hu fórumon
 
 
Mátra 115 (+résztávok)Túra éve: 20092009.06.06 10:21:06
Mátra 115 online közvetítés és eredmények
 
 
GerecseTúra éve: 20092009.04.19 08:54:23
(Levélben érkezett rendezõi összegzés.)
FANTASZTIKUS GERECSE TÚRA ISMÉT REKORDDAL



Tatabányán a Jubileum Parkból indult a Gerecse 50 teljesítménytúra 10 km-es, 20 km-es és 50 km-es távja.

Rendezõk: KEM SZÖSZ Természetbarát Szövetség, Tatabánya Városi Szabadidõsport Szövetség, Vulkán TSE ás Volás SE.

Támogató: Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat.

Engedélyezõk: Vértesi Erdõ és Fafeldolgozó Z Rt., Észak-Dunántúli Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelõség.


A Gerecse 5o-en indult 2.320 fõ és teljesítette 2.274 fõ. A 28 év alatt 44.993 fõ indult és 41.704 fõ teljesítette. Idén megvolt a 4o ezredik teljesítõ is, de neve titokban maradt, hiszen a folyamatos beérkezés mellett nem lehetett ezt pontosan megállapítani.

Az 50 km mellett a 20 km-en 1.400 fõ, a 10 km-en 480 fõ indult. Így aztán 2009. április 18-án 4.200 fõ túrázott a Gerecsében!

A legidõsebb teljesítõ a 81 éves Göndöcz István volt Fonyódról aki 18.alkalommal járt sikerrel a túrán. A leggyorsabb lány pedig László Szilvi /TSC/ volt aki úgy gondolta, hogy lefutja az 50 km-t. Ez 5óra 30 perc alatt sikerült is.

Az IFELORE elsõsegélynyújtó csapat több mint 70 esetben segített a túrázókon , Turáncsics Mihály Masszõr Koldusszálláson közel 30 embert tett alkalmassá, hogy sikerrel fejezze be a túrát.

Tizenegyen vannak akik mind a 28 évben sikerrel teljesítették az 50 km-t. 5-en Komárom-Esztergom Megyébõl: Holczhacker József, Krenner Antal, Szabó András, Vadócz Péter és Wiszt Ferenc, 5-en Budapestrõl: Juhász Imre, Kovalik Béla ,Schréder Tibor, Szabó Elemér,és Szabó Szilárd, és Hluchány József Gyõrbõl.

A 10 és 20 km-es távokon igen sok iskola csapat vett részt, még Kecskemétrõl és Szolnokról is.

Az ország közel 100 helységébõl érkeztek a túrázók Miskolctól ,Nyiregyházától Pécsig, Szegedig, Sopronig És Szombathelyig, nagyon sokan pedig Budapestrõl.
A teljesen felújított útvonalak, a közel 100 rendezõ, a 10 ellenõrzõ állomás és egy frissítõ állomás, valamint a csodálatos idõ mind mind hozzá járult a rekordok sokaságához.

Vadócz Miklós vezetésével a szemét gyûjtés és szállítás is óriási feladat volt, egy teherautónyi több mint 40 zsák szemét volt a nap eredménye.

Nagyszerû színfolt volt a 20km-en a Vértes Volán által szervezett TOCS-túra /Természet Oszlopcsarnoka, MTSZ program/ hiszen a rengeteg oroszlányi gyerek Bundschu-kutnál még egy nagyot játszott is a természetben.

A Jubileum Park igen szerencsés helynek bizonyult a rajt-cél feladatok ellátásában. A hajnali 4 órától 22 óráig talpon lévõ rendezõ gárda sokat tett azért, hogy a 4.200 túrázó jól érezze magát a Gerecsében. A többség úgy köszönt el egymástól, hogy viszontlátásra 2010-ben a XXIX. Gerecse-túrán április 3.szombatján!



Tata/Tatabánya 2009.04.19.

Horváth Zoltán megyei elnök, fõrendezõ
 
 
túra éve: 2008
Monoton Maraton, FélmaratonTúra éve: 20082008.11.10 22:32:39
A 2008. évi Ultramonoton Ultramaraton (127 km) teljesítõi:

- Szórád András
- Czékli Béla
- Vass-Eysen Álmos
- Kovács Dániel Márton
- Kulcsár József
- Szendrei Ferenc
- Cziczer István
- Hegyháti Máté
- Viczián Zoltán
- Wolf Károly
- Gálfi Csaba
- Németh Ibolya
- Lestyán Jánosné
- Márton Dániel

(A sorrend rajtszám szerint alakult ki.)
(Fõrendezõi információ alapján.)
 
 
DÖKE / Baranya kerékpártúrákTúra éve: 20082008.09.25 18:17:36
Rendezõi beszámoló. Forrás: www.doke.hu

DÖKE 25-50-75


Május 18-én (vasárnap) került megrendezésre a túrakerékpáros szakosztály immár hagyományos teljesítménytúrája.

Az indulók 3 táv közül választhattak. A 25 kilométeres távon 2 induló volt, a többi lelkes kerékpáros a nagyobb kihívást jelentõ hosszabb távokon vett részt. A közel 50 kilométeres távot 17, a több mint 75 kilométeres távot 23 kerékpáros teljesítette.
A résztvevõ 42 fõ között 7 hölgy képviseltette magát.

A rendezvényre Pécsrõl, Bonyhádról, Tarrósról, valamint Dombóvárról is érkeztek tekerni vágyók.

A szép idõ is kedvezett a tekerésnek, s így napos idõben csodálhatták a résztvevõk Kisvaszar, Vásárosdombó, valamint Mágocs környékén a tájakat.

Célba érkezéskor a kitartást a képen látható frappáns olimpiai emblémával díszített emléklappal, valamint kitûzõvel díjaztuk.

A következõ DÖKE teljesítménytúrára szeptember 8-án kerül sor (2x50 km Baranyában).

Balogh Bettina
fõszervezõ
 
 
DÖKE gyalogtúrák / Gyalogolj az ötösértTúra éve: 20082008.09.25 18:10:27
Rendezõi beszámoló. Forrás: www.doke.hu

Beszámoló a Gyalogolj az ötösért teljesítménytúráról

Mindig érik az embert meglepetések, így történt ez szeptember 20-án szombaton is, amikor a borongós hideg idõben a rajtnál vártunk. Azt gondoltuk, senki sem jön túrázni, mert nagyon borús az ég, tehát leesett az állunk, mikor megérkeztek a gyerekek Görcsönybõl és Bogádmindszentrõl kisbusszal. Majd érkeztek még elszántak Bólyból, Kaposszerdahelyrõl, Pécsrõl. Itthonról azonban meglepõen kevesen indultak. Valójában ez érthetõ, hiszen kockázatos volt, hogy elered az esõ, és esetleg megfázhatnak kis túristáink.
Az útvonal idén ugyanaz volt, a Gagarin sulitól indulva Mánfára, majd Kõlyukon, Sikondán és Mecsekfalun át az Ifjúság Úti Iskoláig, összesen 15 km, amelyet hõsiesen teljesített az összes résztvevõ. Minden irónia nélkül, én mindig is becsültem azokat a fiatalokat, akik aktívak, szeretik a természetet és olyan bevállalósak, mint õk. Nagy szerencse volt, megúszták szárazon, sõt pozitív visszajelzéseket kaptunk, hogy tetszett nekik a túra és esetleg jövõre akár hosszabb távon is indulnának, ha volna rá lehetõség a Gyalogolj az ötösért túra keretein belül.
Nos, meggondolandó az ötlet, hiszen ha figyelembe vesszük, hogy ha jó az idõ, esetleg eljönne jövõre az a sok komlói kisdiák is, akik tavaly voltak és az ideiek is, igen népes volna a túra, lehet, érdemes volna két távot is indítani.

Mindenkinek nagyon örültünk és várunk jövõre is minden érdeklõdõt!
Akik pedig segítettek a lebonyolításban, köszönet, nekik is jár egy csillagos ötös!
-Sásdi Viktória DÖKE tag-
 
 
UTMB, CCC, La Petite Trotte à Léon, Sur les Traces des Ducs de SavoieTúra éve: 20082008.09.21 21:15:17
Hivatalos UTMB, CCC, La Petite Trotte à Léon, Sur les Traces des Ducs de Savoie honlap

A 2008-as UTMB gyõztes Kilian Jornet blogja

UTMB összefoglaló a francia TV-tõl



Minõsítõ versenyek 2009-es listája elérhetõ.

Ebbõl magyarországiak:

(2007-es pont, 2008-as pont, Túranév, Táv, Szint, Honlap)

1 1 BAKONYI BARANGOLAS 70 Hongrie 70 km 1855 http://osvenytaposo.fw.hu

1 1 BORZSONY EJSZAKAI Hongrie 45.8 km 2400 http://www.metc.hu

1 1 MATRABERC 56 Hongrie 56 km 2734 http://www.matraberc.hu/info.php?id=56

2 2 NAHAT 100 Hongrie 99,3 km 2970

1 1 NO MEGALLJ CSAK! Hongrie 61 km 2122 http://nomegalljcsak.hu/

2 2 PIROS 85 Hongrie 88.5 km 3205 http://magyarvandorokte.extra.hu

2 2 TEREP SZAZAS Hongrie 101.6 km 2275 http://www.ultramarathon.hu/terepszazas

1 1 TORTURA 65 Hongrie 65 km 1990 http://www.emoc.hu/tortura-kiiras.php

1 1 VIDROCZKI 63 Hongrie 63 km 2230 http://www.szorospatak.hu




Lúdtalp Ultra Trail du Mont Blanc beszámolója

-athosz- CCC beszámolója

Carlos UTMB galériája

László Szilvia La Petite Trotte à Léon beszámolója és fotói

Fridman rövid beszámolója

Olipapa UTMB beszámolója

szasza75 CCC beszámolója
 
 
Fürkész/Csillagváró/Éji vadász / 7 Mérföldes tekergésTúra éve: 20082008.06.22 19:48:04
7 Mérföldes tekergés - nyár fotók

Sok résztvevõ volt, ha a sorszámokból jól sejtem, akkor 400 felett. A kérdések elég nehézre sikerültek, így sok idõt vesztegettünk a kitalálásukkal, viszont megnéztük alaposan az útvonal összes információs tábláját. Már a frissítõpontokat is kicsit keresgélni kellett. Az útvonal már ismert volt a Keleti-Bakony túrákról, de éjszakai túrán jobb is ez így. :) Az útvonalleírás pontos volt, így a túrát sima teljesítménytúraként is lehetett teljesíteni. Az idõjárás kellemes volt éjjel. A túra utáni fürdõzést kihagytuk, a túra elõtti rajtsört viszont nem. Kedvelem a hangulatos éjszakai tömegtúrákat.
 
 
Tisza-tó kerékpáros /Kisköre/EuroVeloTúra éve: 20082008.06.19 19:55:26
(Levélben érkezett rendezõi beszámoló.)

TUTI teljesítménytúrák a Tisza-tónál 2008. június 14-15-én

Elõször lett megrendezve a TUTI Egyesület által a hagyományteremtõnek számító programsorozat Abádszalók és Kisköre rajthelyekkel 130 km, 64 km, 51 km-es, valamint 60 km-es távokon.

Az elsõ nap 23 fõ indult. A legnagyobb érdeklõdés az 51 km-es kombinált túrán volt. 15 fõ tekert az Abádszalók – Kisköre – Poroszló kerékpárúton, hogy utána kompra szálljon és megtekintse az ott kialakított vizi tanösvényt, majd áthajózzon Tiszafüredre. Rengeteg vízimadarat láthattunk, és szakszerû vezetésben volt részünk a komp személyzete által. A tó vize helyenként csak 1,20 cam és a mi hajónk merülése 60 cm volt. A tó keletkezésénél nem szedték ki a tuskókat, amik idõközben megkövesedtek. Néhány a víz felszíne felett is látszik, mely kedvenc pihenõhelye a madaraknak, de néhány a víz alatt rejtõzködik. Sikerült is egyet megtalálni, de egy kis súlypontáthelyezéssel lebillentettük a hajót róla. Ez nem volt elõre tervezett program. Sok tavirózsa között érkeztünk meg a túloldalra, ahonnan egy másik komppal jutottunk a Tisza folyó túloldalára a Szabics kikötõbe. Onnan már jó tempóban érkeztünk meg a gáton kiépített kerékpárúton az abádszalóki Füzes Kempingbe, a túra céljába. Itt adtuk át az egri csoportnak azt a vándorserleget, amit az egyesület ajánlott fel a legtöbb indulót mozgósító szervezetnek. Akinek szállása volt a kempingben az térítésmentesen használhatta a termálvizes uszodát is. Természetesen a tó is várta az érdeklõdõket. Aznap volt a Tisz-tó abádszalóki évadnyitó rendezvénye, melyen az idõsebbeknek és a fiatalabbaknak is szólt a zene. A programot tûzijáték zárta.

Másnap a kikörei Szabadvizi Kempingbõl 15 fõ indult el Szén József polgármester úr kedves szavai után Pócs József kiskörei világjáró kerekes vezetésével – aki Ázsiát is bejárta biciklivel - indult el a túra. Jó hangulatban, a Tisza gátján lévõ kerékpárúton jutott el a csapat a Tiszasülynél lévõ kompig. Innen kisforgalmú országúton lehetett eljutni Abádszalókra. Onnan a Tisza gátján vezet az út újra Kiskörére. A két település között kerékpárutat – jelenleg - autók is használják. Fõleg horgászok és jacht tulajdonosok, akik közlekednek rajta. A vízlépcsõ gátján áthaladva az éppen ebédelõ vízimadarak ügyességében gyönyörködhettünk. Mindenki teljesítette a távot idõben. A legtöbb kerékpárost mozgósító csapat a Tiszafüredi „ Tiszatavi Tekerõk „ voltak, és így õk vihették haza a vándorserleget. Többen közülük az elõzõ napon is részt vettek a programon.

Mindkét napon a résztvevõk a meghirdetett üdítõkön, gyümölcsön kívül emléklapot vehettek át. Mindenki, - a Tisza-tavat bemutató részletes térképet vihetett haza sok információval a további lehetõségekrõl. Többen jelezték, hogy idén még visszatérnek ide. Az elsõ rendezés nehézségeit leszámítva sikeresen és szerencsésen lezajlottak a programok. Ideális kerékpáros idõ volt. Nem kaptunk esõt, nem fújt mindig szembe a szél, nem volt túl meleg.

A rendezõk köszönetet mondanak Szabó Istvánnak és segítõinek az abádszalóki Füzes Kempingben, ahol nagyban hozzájárultak a program sikeres lebonyolításához. Köszönjük a kiskörei segítõk munkáját is, ahol a kedvességükkel megalapozták a jó hangulatot a résztvevõk között.. Legfõképpen pedig köszönjük a résztvevõknek a nagyon emberi hozzáállásukat a túrához. Nagyon jólesett nekünk, hogy a néhány óra alatt - míg tekertünk - kitûnõ közösség alakult ki. Programokról tájékoztattuk és hívtuk meg egymást. Nehéz volt elbúcsúzni. Többekkel még remélhetõleg idén nyáron találkozunk a Bodrog-parti Bringa-Partyn augusztus 17-20-ig, vagy a szlovák túrakerékpárosok jubileumi találkozóján augusztus 28 – 31 között Komarno-ban.

Jövõre június 20 – 21-én tervezzük a teljesítménytúrákat megrendezni hasonlóan az idei programhoz. A hibákat javítjuk, és több meglepetés programot is tervezünk.
További információk és képek az egyesület honlapján találhatók. (www.tutiklub.extra.hu)

Várunk mindenkit a további rendezvényeinkre!


Budapest, 2008 június 17


Buzás Károly
TUTI elnök és
programszervezõ kerékpáros
 
 
VidróczkiTúra éve: 20082008.05.27 12:56:28
(Levélben érkezett rendezõi összegzés.)

Vidróczki túrák Szorospatakon

Csodálatos napfényes idõben 157 induló vállalkozott, hogy leküzdje idén a Vidróczki Teljesítménytúrák valamely távját.

A legnépszerûbb távnak a 31 km-es útvonal bizonyult (56 fõ), de 41-en gondolták, hogy a 63 km-es távot választják. A további távok és résztvevõk: 17 km (35 fõ), 46 km (25 fõ).
Szorospatak, immár harmadik alkalommal adott otthont a Vidróczki túráknak, amelyet a Bátonyterenye Város Sportegyesülete szervez. A múlt évi esõs idõ helyett napsütés fogadta a reggel 6 és 10 óra között induló versenyzõket, akik távjuktól függõen egy, vagy három alkalommal számíthattak frissítõre, szendvicsekre, csokoládéra útjuk során. A legnagyobb forgalom a Vidróczki csárdánál alakult ki, ahol mind a négy táv versenyzõi befutottak frissülni. A túrák során bejárták a Maconkai tavat, az északi Mátra néhány látványosságát (Bec-kút, Galyavár, Vörös-kõi kilátó, Galyavár, a déli lejtõk egy részét (Nagyparlag, Zám-patak völgye) és Vidróczki vonatkozású helyeket (Vidróczki csárda, Vidróczki barlang). A hosszabb túrák során többen végig futották a távot! Bõven akadtak olyanok is, akik már nem elõször rótták a kilométereket hegynek föl, s völgynek le. Különösen a bõséges szintemelkedések miatt népszerûek a Vidróczki túrák távjai, amely idén az MSTSZ bajnokság egyik állomása is volt. A nevezettek közül 22 induló az országos bajnoki futamban is versenyben volt. A nap végén, 22 óra körül érkezett be a legutolsó túrázó, s bár 5 fõ sérülések, egyéb okok miatt feladni kényszerült a távot, összességében eredményes túranapot zártak.

Eddigi létszámadatok: 2006 (204 fõ), 2007 (126 fõ), 2008 (157 fõ)

A verseny legjobbjai voltak
17 km-es távon: 1. Horváth Miklós (1975) 2:33, 2. Utassy Gábor (1960, Bátonyterenye) 3:26, 3. Gerlai Zoltán (1954) 3:43
31 km-es távon: 1. Rontó Sándor (1960, Püspökladány) 3:55, 2. Bartha Sándor (1967, Gyöngyöspata) 5:35, 3. Szerzõ Zsolt (1978, Gyöngyös) 5:44
46 km-es távon: 1-2. Keresztes Róbert (1978, Ráckeve) 7:01, 1-2. Révész Ádám dr. (1972, Budapest) 7:01, 3. Takács Péter (1973, Budapest) 7:55
63 km-es távon: 1. Sápi Endre (1961, Petõfibánya) 7:33, 2. Nosza Gábor (1967, Ecséd) 7:50, 3. Törõcsik ANdrás (1962, Budapest) 9:17

Néhány település, ahonnan érkeztek a túrázók: Szeged, Erk, Budapest, Debrecen, Nyíregyháza, Békéscsaba, Kecskemét, Mezõberény, Szentes, Miskolc, Ohat-Pusztakócs, Pásztó, Gyöngyös, Hatvan, Salgótarján, Alsótold, Petõfibánya, Százhalombatta, Dunakeszi, Inárcs, Tarnazsadány, Egercsehi, Ózd, Tiszavasvári, Gyöngyöspata, Szekszárd, Tar, Atkár, Szolnok, Hódmezõvásárhely, Vásárosnamény, Egyek, KArancslapujtó, Nagytarcsa, Vécs, Szigetszentmiklós, Tököl, Biatorbágy, Mátraszentrimre, Budaörs, Ebes

Danyi Zoltán titkár, szervezõ
www.bvse.hu
 
 
KINIZSI SZÁZAS és Terep Százas (2006-2008)Túra éve: 20082008.05.26 22:02:27
Hír az index.hu-n
Rendezõi interjú a Budai Hírlap portálon

2008-as K100/T100 Linkek:
Fotóalbumok:
olahtamas-
EdzésOnline.hu
xuhana
aherhof
Forester
Oszkar00
kivi
vagdalthus
nemenvoltam
Zete

Videók:
olahtamas-
K100 a YouTube-on
Oszkar00
Rudolfking
Rudolfking
kaciokos


Szöveges beszámolók:
Lõrincz Olivér
KINIZSI SZÁZAS topik az Index.hu fórumon

GPS-track:
(Sancimano)
Kinizsi 100 Csillaghegy-Szárliget
Kinizsi 100 Csillaghegy-Tata
Kinizsi 100 2008/05/24-25 tracklog

(Turistautak.hu)
Kinizsi 100/1
Kinizsi 100/2



III. Terep Százas hivatalos eredménylista (www.ultramarathon.hu)
Kinizsi TE
 
 
Jutasi hagyománytisztelő vándor / Jutasi Őrmester Benedekhegyi kŐrjárata 25Túra éve: 20082008.05.26 20:15:29
Túrabeszámoló a Honvédelmi Minisztérium magazinjában, a Honvédelem.hu honlapon.
 
 
Zemplén 50/27/20/50MTBTúra éve: 20082008.05.15 20:07:39
(Levélben érkezett rendezõi összegzés.)

Beszámoló a XXVI. 2008. május 11-i ZEMPLÉN 50 teljesítménytúráról

Az elõkészületek terv szerint végrehajtásra kerültek, engedélyt az Észak-Magyaroszági Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelõségtõl május elején szóban, valamint az erdészettõl Interneten idõben megkaptuk. Az országos eseménynaptárba nem került be a teljesítmény túra. Idõben elkészültek a térképvázlatok, az útvonal leírások, és a nevezési lapok.
Az útvonal tisztítását az ellenõrzõ pontok kihelyezését Dr Egri Kiss Tibor, Egri Kiss Gábor, Tatay László és Dr Egri Kiss Tiborné végezte.
A rajt elõkészítésében és az indításban Császár István, Egri Kiss Gábor, Dr Egri Kiss Tiborné, Dr Egri Kiss Tibor és Molnár Istvánné közremûködtek.
Május 11-én a Z. 50 gyalogtúrázók 05;40 - 07;50-ig összesen 25-en indultak és a túrát 25-en teljesítették 12 órás szintidõn belül, kitûzõt-, Makkoshotykán az iskolában szendvicset kaptak a beérkezõ gyalogosok és kerékpárosok. A legidõsebb teljesítõ Kulcsár József miskolci túrázó könyv jutalomban részesült.
A Z. 25 km-s gyalogtúrázók 12-en 8;35 - 9;30 óra között sátoraljaújhelyiek, sárospatakiak és tiszaújvárosiak is indultak. A túrát csak 8-an teljesítették 7 óra alatt, matricát kaptak.
A legidõsebb, a legfiatalabb: teljesítõ 1-1 Tábori egészségtan könyvet is kapott. Sokuknak tetszett a szépen rendbetartott Magyar-kálvária.
A Z. 20 km-s gyalogtúrázók: szintén 12-en indultak megnézték a Rákóczi szülõházát és a Magyar kálváriát. Szint idõn belül célba is értek mindannyian.
A 30 km-es kerékpártúrán 15 induló volt, 2 fõ nem ért célba.
A célban zsíros kenyeret nápolyit kaptak a túrázók.
A Z. 50 km-s kerékpártúrázók 7;00-10;50-ig indultak. 8 órán belül 23 fõ nem ért célba, szint idõn belül. Különösen zokon vette a félórás késést Karoly Kümle legidõsebb 66 éves, német túrázó.
Makkoshotykán az ellenõrzést és az étkeztetést Dr Egri Kiss Tiborné irányította 9;00-16;00-ig az iskolában. Az étel elegendõ volt.
A Pap-hegy nyergében Tatay László ellenõrzött 10;00 - 14;12-ig.
A célba 11;55 -18;18 –ig érkeztek.
Minden túrázó útleírást és térképvázlatot kapott Az idõjárás igen kedvezõ volt, az utak is szárazak voltak ez különösen a kerékpárosoknak tetszett.
A leggyorsabb kerékpáros ismét Kiss József nyíregyházi sportoló lett, 2 óra 50 perc alatt teljesítette a távot, eddig ez a legjobb idõ.
A legfiatalabb teljesítõ Tamás Pál 21 éves nyíregyházi bringás volt.
A legidõsebb teljesítõ ismét, Borosnyai Károly 54 éves nyíregyházi kerékpártúrázó lett.
Az 5-5000 Ft-s vásárlási utalványt mind a hárman megkapták a Profi Bringa bolttól.
A csomagok õrzése rendben volt. A túrázók zöme gépkocsival érkezett
Csak néhány eltévedésnek okozója volt a térképeken nem követhetõ útjelzések átfestése, különösen a zöld és a zöld + jelzések ésszerûtlen változtatása.
A túrát a Bányi-nyereg és a Nagy-nyugodó között 11 cross motoros zavarta meg.
A teljesítmény túrán zömében nyíregyháziak, Szabolcs megyeiek, budapestiek, Pest környékiek, miskolciak, debreceniek, sátoraljaújhelyiek, sárospatakiak, de, Egerbõl, Gyöngyösrõl, és Létavértesrõl is indultak néhányan.
Összegezve: igen jó idõben a jól elõkészített túrán összesen 158 fõ indult és 129 fõ teljesítette szintidõn belül a túrát. Valamennyi túrázónak tetszett a szép zempléni táj és az érintett települések. A teljesítménytúrát hatékonyan segítette: a Szabolcs-Szatmár-Bereg- Megyei Természetbarát Szövetség 10.000- Ft-tal és Császár István. A határátlépések zavartalanul történtek.
Végezetül megköszönöm a résztvevõknek az indulást, a segítõknek a közremûködést.

Nyíregyháza, 2008. május 15.-én.
Dr Egri Kiss Tibor rendezõ
BOTTYÁN JÁNOS HSE.
4400 Nyíregyháza Szántó K.J. u. 18.
 
 
Csárda túra (kerékpáros)Túra éve: 20082008.04.30 14:58:27
(Rendezõktõl kapott beszámoló.)

Csárda Túra 2008

2008. április 27-én hatodik alkalommal került megrendezésre a Csárda Túra. A kerékpárosok idén is nagyon kellemes napsütésben vághattak neki a három táv valamelyikének. A klasszikus távnak számító 40 kilométeres kört 135 ember tekerte végig. Az egyéni indulókon kívül tíz csapat is összemérte erejét. A nevezésnél pár csapat kissé meglepõdött, mivel idén legalább egy nõi tagot is kellett tartalmaznia a "hatkerekû" társaságnak. Ennek ellenére a 85 kilométeres ROAD kategóriában is voltak induló csapatok. Sok kerékpáros az elõzõ Csárda Túrán elért teljesítményén felbuzdulva a CLASSIC útvonal helyett az MTB távot választotta. Bár a 15 kilométeres különbség csekélynek tûnt, a terep adottságai az edzettebbeket is jól megizzasztotta.

A szervezõk immáron három regisztrációs sátorral várták az évrõl-évre növekvõ létszámú résztvevõket, akik idén sem mentek haza üres kézzel. A kategóriák elsõ 3 helyezettje oklevelet és ajándékot kapott elismerésül. A tombolahúzás után a túra fõszervezõi megköszönték a 2. sz. Jókai Mór cserkészcsapat otthona elõtt összegyûlt 292 indulónak a 16.195 letekert kilométert, ill. a támogatók nélkülözhetetlen segítségét. A VI. Csárda Túrát támogatták: VKÚ Harmanec térképkiadó, KENZEL kerékpárgyár, PIKO kerékpárüzlet, INFIT, KOMÁROM város önkormányzata, CANON service, NEC ARTE nyomda, COLOR reklám stúdió, DELTA TRANS fuvarozó vállalat és a VIREX borüzem.


SzVTE elnök
Bujna Zoltán
 
 
Zalai Turisták EmléknapjaTúra éve: 20082008.04.21 14:03:08
(Levélben érkezett, rendezõi beszámoló.)

Zala megyei természetjárók emléknapja
Nagymezõ, 2008. április 19.

Résztvevõk:

Nevezett túrázó: 224 fõ
Nem nevezett, de túrázott: 81 fõ
Összes túrázó: 305 fõ
Túrát lebonyolítók (segítõk, ellenõrzõpont, …): 10 fõ
Nevezettek (224 fõ):
- keszthelyi: 170 fõ
- vendég (Orosháza, Zalaegerszeg, Nagykanizsa, Budapest, Zalaszentgrót, …) 54 fõ

Teljesítõk juttatása: csoki, üdítõ, nápolyi, kitûzõ, emléklap. Föld napi feladatlap megírásáért a helyezettek édességet, a gyõztesek süteményt kaptak a beérkezés után.

Rövid összegzés:

A rendezvény borongós, szeles idõben kezdõdött, a nevezési idõ alatt kétszer nagyobb zápor volt. A létszám ezért a vártnál kisebb lett, sokan kijöttek, de az esõ miatt hazamentek. Ezután a bátor elindulóknak gyönyörû, napos, tavaszi idõben folytatódott a napjuk.

A Jakabfi-pihenõnél tartott mûsoros megemlékezés, baráti találkozó jó hangulatú volt. (32 kisgyerek dalcsokra, furulyaszó – Mezõné Gál Éva, Némethné Cséri Judit pedagógusok közremûködésével, közben szavalat – Arany Dániel, Markó Dániel tanulók, majd Bereczky Szilárd ének- és versmondó elõadása; ezután Kiss László megyei elnök köszöntõje zárta a találkozót.)

A célba érkezés után a túrázók sokáig élvezhették a Nagymezõn a gyenesiek Rügyfakadás ünnepi rendezvényeit: huszárfelvonulást, zeneszót, íjászatot, koncertet …, így a nap még kellemesebben zárulhatott.

Az emlékhely gondozásában segítségünkre voltak: Csány-Szendrey ÁMK (Fodor u.) tanulói, szülõk (4. a osztály), Keszthelyi Erdészet, Kiss Tibor és felesége (oszlopok festése).

Keszthely, 2008. április 20.
Kovács Éva szervezõ
 
 
Czárán nyomában (Királyerdő)Túra éve: 20082008.04.16 18:37:00
(Székely Zoltán rendezõtõl származó beszámoló.)

Czárán Gyula teljesítménytúra (2008)

A Bihar megyei EKE az elmúlt hétvégén, Sonkolyoson és környékén rendezte meg a Czárán Gyula teljesítménytúrát. A megmérettetésen sokan vettek részt, 305-en. Közülük 190-en a 20 kilométeres számban.

Nyugodtan elmondhatjuk, hogy évrõl évre egyre nagyobb az érdeklõdés a Sebes-Körös révi szorosában megrendezésre kerülõ teljesítménytúra iránt. Az idén is húsz és negyven kilométeres kategóriákban hirdették meg a szervezõk. 190 résztvevõ volt a rövidebb távon, míg a hosszabb távon 115-en indultak, tudtuk meg Székely Zoltán fõszervezõtõl. Magyarországról és Erdély legkülönbözõbb részérõl jöttek a résztvevõk, az útvonal nehéz volt, de nagyon szép helyeket érintett. A negyven kilométeres távon reggel 8 és 10 óra között folyamatosan indultak a résztvevõk, míg a 20 km-es távon 9–11 óra között startoltak. A szintidõ 6, illetve 10 óra volt. Az útvonalat az EKE-túravezetõk, s-tagok mellett a vársonkolyosi és a megyei hegyi mentõk emberei is biztosították. A 20 km-es távon a resztvevõk a vársonkolyosi Kék Panziótól indulva olyan helyeket érintettek, mint a Gyõzelem barlang – Pap Domb – Püspökkilátó – Devence barlangok – Zichy barlang – Zichy barlang vasúti megálló – Révi szoros – Kereszt kilátó – Sonkolyos vasútállomás.
Szakadó esõben.
A negyven kilométer útvonala: Sonkolyos Kék panzió – Sonkolyosi kastély – Szelek barlangja – Misid völgye – Bíró Lajos barlang – Misid völgye – Beton híd – Gyõzelem barlang – Tízfalusi karsztfennsík – Pokol barlang – Püspökkilátó – Devence barlangok – Zichy barlang – Zichy barlang vasúti megálló – Sonkolyosi vasútmegálló – Kék panzió. Míg reggel kellemes volt az idõ, délutánra esni kezdett az esõ. Emiatt igen csúszóssá vált a terep, és sajnos az egyik túrázó elesett és a válla kificamodott, tudtuk meg Székely Zoltántól.
Õt a hegyi mentõk szállították el kivizsgálásra. Egy óra szakadó esõ után a szervezõk lefújták a teljesítménytúrát, mert nagyon veszélyessé vált a gerincrõl való leereszkedés. Szerencsére ekkor már a résztvevõk több mint a fele beért a célba. Mindenki kitûzõt és oklevelet kapott. A kategóriák elsõ három helyezettjét pedig díjazták a szervezõk.

A TELJESITMÉNYTÚRA LEGJOBBJAI
20 km, fiúk: 1. Kék Imre (2 h 48 perc), megelõzve Majszter Jánost (2h 50 perc) és Dávid Botondot (2 h 53 perc). Lányoknál Berecki Evelin 3 h 38 perc alatt teljesítette a távot, második Szabó Emese és Zajzon Iringó 4 óra 13 perces eredménnyel. A férfiak 40 km-es távját 4 h 00 eredménnyel Závodszki Tamás nyerte, második Szokolszki István, harmadik Illés Sándor Lóránt lett. A lányok versenyét ismét a tavalyi gyõztes Szabó Anita nyerte 4 h 52 perces eredménnyel, megelõzve Szabó Orsolyát és Illés Kingát.


 
 
Bakony 50/25/10Túra éve: 20082008.03.29 21:54:59
A Bakonyban a 10km-es távot választottuk. (valójában 8km, szint: 180m) Ezen a távon 142 induló volt, padlerrel utolsóként rajtoltunk. A városlõdi tanösvény ("Az Európai Kultúra Útvonala"), elõször megmutatott pár nevezetességet (faluház, Flórián-kápolna, keramika ház, Templom tér - mesterségek emlékfája), majd keresztülvitt az Iglauer parkon.
A házakat elhagyva felkaptattunk az igen csúszós, felázott S- ösvényen, majd ezt próbáltuk követni. Egy idõ után úgy döntöttünk, hogy irányba megmásszuk a hegyoldalt , mert az kevésbé csúszik, mint az ferde ösvény. Annyira ez sem volt jó ötlet...
A Fokhagyma-hegy tetejére felérve szép kilátás fogadott, el lehetett látni a Somlóig. Leolvastuk a hegyen állított kereszten a kérdésre adandó választ, majd rövid sárdagasztás után leereszkedtünk az egyetlen emberes ellenõrzõpontig..
A Kálvária után még tettünk egy kis kerülõvel jutottunk vissza a célhoz, a sportpályáig.
A szintidõbe is belefértünk a 2:56-os teljesítésünkkel.
A tanösvény jól kiépített, nagyon jók és informatívak az ismertetõtáblák.

A túra utána felkerestük Hölgykõ várát az ott lévõ geoládáért.

Fotók.
Hölgykõ-vára (GChko)
VÁROSLÕD, HÖLGYKÕ VÁRA (mars.elte.hu/varak)
 
 
túra éve: 2007
@Éves túraösszesítőTúra éve: 20072008.01.01 12:56:07
2007-es túraév

Túrák száma: 21
gyalogos: 320km/8723m
kerékpáros: 35km
túramozgalmak: Bebek Portya, Keleti-Bakony túrázója, Velencei-hegység túrázója
geoláda (padlerrel): 166db
túrarendezés: Bakonyalja 25
pontõrség: Dunakanyar
depó: K100 - TTB depó

Túrák: Buék 20, Hó-Fejérke 10, PITE 10, Normafa 20, Pákozd IVV 20, Andezit 15, Kevély alatti bolyongás, Vitézlõ 15, Velence 25, Lovasberény 10, Pápa Körüli túra Elsõ Félkör, Kisgyón Körüli Tekerés 35K, Hamuház 15, Táncsics 15, Kozma 10, Úttalan utakon tájékozódási teljesítménytúra, Tatabánya 20, Monoton Félmaraton, Fehér-Vár-Palota 10B, Mecsek 400, Keleti Bakony 15
 
 
Mecsek 1000/400Túra éve: 20072007.11.17 18:02:07
Mecsek 400 - 2007.11.17

A Mecsek 400-at gyalogoltuk Padlerrel és édesapjával. 10km/400 szint 5:15 alatt. :) 10cm-es hóból indultunk Hosszúheténybõl, ami a Zengõre (682m) érve 40-50cm-esre hízott. Lefelé volt egy térdgyilkos, letaposott havas 1km-es szakasz, amit mi 45 perc alatt tettünk meg. (Jó, a mezõny kicsit gyorsabban.)
Egyébként szép volt a túra, a mindehol havas, zúzmarás táj, bár a Zengõrõl semmit sem lehetett látni. Fent is párás idõ volt, meg felfelé erõs szél fújta a fákról a nyakunkba a jégszilánkokat. Minden elismerésem a Zengõ pontõréé, Cserlacié, aki a nyomot taposta reggel.
A szolgáltatás nápolyis szelet volt a csúcson, Püspökszentlászlón már nem értük el a pontot. A rajt-cél szeretncsére kocsmában volt. Itinert nem kellett használni, egynyomos túra volt.
A célban megcsodálhattuk jópár mecseki ttúra jelvény és kitûzõ kollekcióját. Kb. 130-as indultak a túrán.
Jól éreztük magunkat ezen az igazi havas túrán.
 
 
Vitorlás ChallangeTúra éve: 20072007.11.07 14:14:04
Benyovszky Gábor beszámolója (engedélyével került fel)

Õszi balatoni vízitúra


"Habár fölûl a gálya,
S alúl a víznek árja,
Azért a víz az úr!"
(Petõfi Sándor, 1848.)


Az õszi balatoni túránkat kettõs céllal terveztük: versenyzünk a Challange -idén kilencedszer megrendezett- vízitúrán, valamint egyben a magunk eszközeivel szélesítjük a Balaton kissé szûk idény kihasználását. Hiszen van itt látnivaló rengeteg. Azzal szemben, hogy a Balaton és környéke kihalt tájjá változik minden évben az augusztus 20.-a körül bevágódó vihar után, álljon itt egy pici amerikai falu példája, ahol az ott lévõ, egyébként szép, XIX. századi templomban van egy falépcsõ. Ez a falépcsõ olyan híresség, hogy „csak” 240 ezer lapon olvasható errõl információ, milliók látogatják évente. Ha vízben állna, én is írnék róla. Ezt kell(ene) megtanulnunk.

De most szálljunk le a vízre, és foglalkozzunk a túra eseménnyel.

CHALLANGE START


Az idei feladat Balatonlellérõl elindulva és ugyanide visszaérkezve meglátogatni Balatonszemes, Balatonföldvár, Tihanyrév, Balatonfüred, Tihany, Fövenyes, Balatonakali, Zánka, Révfülöp, Ábrahámhegy, Badacsony, Szigliget, Balatongyörök, Keszthely Phoenix és Keszthely város, Balatonmáriafürdõ, Fonyód, Balatonboglár kikötõit. Mindezeket összesen 34 óra alatt! Nincs megállás, erre fel kell készülni. Kell egy ismerõs, aki vállalkozik erre és még hajója is van. Kell még térkép, iránytû, elemek, akkumulátorok, fürdõruha, sísapka, kesztyû, lámpa, kávé, 2 napra hideg élelem, stb.-stb. Aki nem gondolta végig mire is vállalkozott, az indulást egy sportáruházba tehette át, növelve egy hálózsáknyi összeggel az aznapi bevételt. Az indulás hajnalán többen feltûnést keltettek 20 db.-nál is több zsemle- és 180 db. feletti szelet téliszalámi rendelésükkel, hozzátéve 60 db. kockasajtot. Az élelmesebbek elõbb nem a start-asztalhoz mentek átvenni a dokumentációt, hanem a 100-nál több induló pillanatok alatt betankolta az 50 liter teát.

A GYÕZTES SZEME


Jerabek György, a gyõztes „Marhajó” nevû, „8MOD” típusú hajó team-organiser-e így ír élményeirõl:

Felbõgtek végre a motorok - kis tanakodás, hogy a kiírásban szereplõ motorhasználat korlátozás a hajózási szabályzatot említve kötelezõ, vagy megengedett használatot írt-e elõ - de azután az elõzõ versenyek tapasztalatára hagyatkozva pöfögve hagytuk el a kikötõt és fordultunk szélbe, hogy felhúzzuk, amink csak van! Akkor még a blistert is. Sajnos a Füredrõl visszafelé menetben ennek az alkalmatosságnak már híján voltunk, megszakította egy pöff - de a rajtnál sokak szemében ez volt a jel, hogy kire is kell figyelni, ki lehet esélyes a befutóra.

Szemesen még szépen együtt volt a mezõny, Földváron mi már nehezebben tudtuk megítélni, hogy ki van velünk versenyben - valamiért a szponzorok idén nem kényeztettek túl sok szalaggal - talán jövõre mindenkirõl messzirõl virít majd, hogy a Challange pezsgõért vitorlázik. (Persze a középmezõny szépen együtt csatázott egymással, hol a Nelly-B21, hol a Huzat-B21 volt egy kicsit elõrébb. B.G.) Tihany még jó szélben esett útba, Füred felé sajnos ki kellett kerülni egy versenyt - de a hajóforgalomra nem lehetett szavunk, kikerültek és utat engedtek nekünk, mind a be-, mind a kifutáskor, hiszen igazából nem is tehettek mást, ránk volt írva, hogy mindenre el vagyunk szánva…

A Tihanyi kardinális bójákat a part felõl kerülõ hajó legénységétõl csak a parton tudtuk meg, hogy nem a tapasztalat vitte õket erre az irányra, hanem a hit: tavaly mi is ebbe a hibába estünk, de szerencsétlenségünkre nekünk akkor homokot fogott a hajónk feneke - nekik kedvezett a szél, döntve haladva meg se koccant a tõkesúlyuk.

Fövenyes (persze, mert Kilián-telepként ismertük 40 évig, azelõtt meg Antal-telepnek hívták B.G.) nincs a térképünkön, de még a GPS térképén sem - legalábbis azokon, amit a hajón találtunk, nem mutatott ilyen települést. Szerencsére egy régebbi kiadású útikönyvvel megfejtettük a rejtélyt - pedig már tavaly is feladta nekünk ezt a leckét rendezõség - persze akkor is volt rá megoldás.

Zánkán már vártak ránk, Révfülöpig ismerõs volt a part és azt hittük fenékig lesz tejfel a számlavadászat, sajnos a tej-terméktanácsot nem vontuk be az elõrejelzésbe így a parton is értékes perceket tudtunk veszíteni. Innentõl pénz és telefon nélkül nem futott ki emberünk többet…

Badacsonynál majdnem lõttünk egymásra, ugyanis volt egy hajó, akik hamarabb kapcsolták be- és késõbb kapcsolták ki azokat az iszonyat pöfögõjüket (a motort B.G.), ránk dörrentek, hogy mi viszont azonnal vegyük le a gyújtást, mert hujdejnyebejnye - pedig azzal a szolid beépített prüntyögõvel épp szélbe lehetett fordulni - haladni pedig mi gyorsabban haladtunk, vitorlával.)

Keszthely szintén érdekes, itt két kikötõ van az útitervünkben. A városi kikötõ fénye a vízfelõl nézve a zöld/piros oszlopon, csak nappal láthatóak - még az is megfordult a fejünkben, hogy talán az elõttünk futó hajók kicsavarták a körtét, de ezt elvetettük. (Vicces a Phoenix kikötõ is. Ide fekete éjszaka érkezett a mezõny, és kikötõfény semmi, az is fekete. Ilyen színû világítás nincs a HSZ.-ben. A túrára felkészülés során tavasszal, írásban jelentettük be ezt a hibát a BHRt.-nek, eltelt az idény 3 hónapja, változás sajnos semmi. B.G.)

Máriafürdõn fordult meg a számunkra a verseny! A hajó, amelynek már-már nyomát vesztettük, de a kikötõ-torkolatban már csak pár percnyire voltunk tõle, hirtelen hátramenetbe váltott és „nekiszaladt a víznek”! Lehetetlen! Éjjel, ezen a sötét helyen nem létezik, hogy pecséthez jutottak, hacsak nem rendeltek oda valakit, akit régebbrõl ismertek! Öreg hajósok, rutinjuk és helyismeretük - hittük akkor - eldöntötte talán a versenyt? Persze, mi nem adtuk fel, és jó, hogy hajlandóak voltunk háromnegyed óráig vadászni a parton, elsõ körben lendületesen nekiszaladni a kikötõláncnak - jelentem õ volt az erõsebb - majd lágyékom tapogatva felrongyoltam az útra, ahol az általam ismert kávézók voltak - mind zárva. Visszafelé a vegyesboltnál néhány esélytelen, pár hozzám hasonló keresgélõk voltak , akik sejtelmesen válaszolták kérdésemre: „aki keres: talál”, de iránymutatást még fejbiccentéssel sem adtak. Végül egy taxis, aki -tekintve integetésem intenzitását- lassítás nélkül hagyott az út mellett - de, láss csodát: visszafordult! Pecsét a csomagtartóban - persze elmentünk valameddig, ahol világosban ki lehetett keresni, becsületére legyen mondva: hajtottunk visszafelé, mint a veszett fene… Közben társaim egy közelben kikötött és még kabinvilágítással bíró hajót próbáltak pecsétért környékezni - valószínúleg az õ futó embereivel találkozhattam közben én a parton - azt hitték szívatjuk õket, pedig dehogy… Végre indulhattunk tovább.

Fonyódig ismét a szél hajtott bennünket. Elõzõleg a keszthelyi öbölben a 0-ás szél 0 sebessége kicsit megviselte a csapatot, de most itt a szél grósz nélkül hajtott elõre bennünket 7-8 csomóval, a pirkadatban - ha nem is láttuk, hogy ki halad elõttünk - reménykedtünk, hogy ez a szél nekünk kedvez. Az eredményhirdetés után derült ki, hogy ennek a hajónak vitorlája szakadt, sajnáltuk, jobb lett volna, ha ép állapotban gyõztük volna le õket.

Boglár elõtt elzárták a szelet! Mintha csapból folyt volna és a vízkorlátozás miatt elvették belõle a nyomást. De túléltük. Szerencsére a lendület és a helyenként arra suhanó angyalok szárnyai belökdöstek bennünket Lellére, 5 óra 30 perckor - késõbb tudtuk meg - sorrendben negyedikként! Mi minden kikötõt teljesítettünk, elértük a maximálisan szerezhetõ pontszámot, ezzel gyõztünk a szoros versenyben, méltó ellenfelekkel küzdve értünk célba! Ha jövõre is lesz még hajónk: jövünk!

Vízitúra tanulságok


Ha 2 napos, vagy hosszabb, megállás nélküli túrára indul a legénység, akkor a kapitánynak szigorú beosztást kell készítenie és betartatnia még saját magával is, azért, hogy mindíg legyen pihent ember a fedélzeten. Nem szabad arra hallgatni, hogy ki mennyire edzett és felkészült: „már a Szent István túrát (250 km. volt) is végigjártam, nekem nem kell aludnom” mondta valaki, majd este 11 órakor eldõlt és hajnal 5-ig nem is láttuk. Már kilencedszer fekszünk neki a víznek és mégis volt olyan kapitány is, aki ezalatt nem pihent eleget. Az is megtörtént egy hajón, ahol mindenki kidõlt, hogy alig tudtak kikötve megállni egy pihenõre, annyira kimerültek. Az alkohol is erõsen besegít, ugyan már egy kis mennyiség is megteremti a jó hangulatot, de hamar fáradtság jelentkezik utána. A hajóvezetõnek pedig kifejezetten tilos fogyasztania, hiszen a „zéró tolerancia” a vízre is érvényes: 0 és 8 ezrelék között már szabálysértést követ el, aki fogyaszt.

Tudnivalók a tavi víziút kitûzésrõl


Tihanynál találkoztunk a kardinális jelekkel. Ismeretükhöz tudni kell, hogy a Balaton víz- és szél viszonyai egy kritikus hely (Tihany-Szántód, 1.5 kilométer) kivétellel elég egyszerûen jegyezhetõek meg. Általában a szél merõlegesen fúj az északi parttól a déli felé. Az északi part olyan gyorsan mélyül, hogy a hajók -orral elõre- akár egészen a partig futhatnak ki. De nem így a déli parton, ahová a szél lankásan és dûnésen felhordta a homokot. A déli part már méteres merülésû hajóval sem közelíthetõ meg, csak több száz méter nagyságrendû távolságra. Más a helyzet Tihannyal szemben Szántódnál, ahol a félsziget nyugati oldalától kelet felé-, közepétõl dél felé-, a keleti partjaitól pedig nyugat felé fúj a szél. A homokot pedig, összehordja a félszigettel szemben. Ez a homokfelhordás nem dûnés, hanem sík jellegû, Szántódnál a parttól befelé folyamatosan, még 1000 méter távolságban is csak 75 centiméteres a víz. De ez még nem minden, hiszen a vízfelszínen a szél a vizet a nyugati medencébõl a keleti felé hajtja, másfél kilométeres szélességben. De a keleti medence vize nem magasabb, tehát sebesen visszafolyik alul, kb. 100 méteres szélességben és ez az áramlat kiharap a fenékbõl a Tihanyi-Révtõl kb. (csak!) 300 méterre egy 12 méter mélységû sávot.

A kardinális jelekkel kell „kitûzni” (tavakon) ezt a szûk hajózási útvonalat, hiszen jelöletlenül -ilyen forgalmas helyet- hagyni nem szabad. Az ábrán is látható bizonyos érthetõ szabályosság, hiszen a felfelé mutató jelzés mellett csak annak északi oldalán-, a lefelé mutató jelzés mellett pedig annak csak a déli oldalán szabad elhaladni. A nyugati- és a keleti kardinális jelek megjegyzését az olvasóra bízom.

A Balatonnnal, Tihannyal és a vízzel kapcsolatos a kérdésem is: Mit látott a „LÁTOTT HAL” a vízben? Akik megküldik nekem a helyes választ, azok számára a szerkesztõség kis ajándékokat fog kiküldeni.

(szöveg és illusztráció) Benyovszky Gábor
gbenyov@t-email.hu
 
 
Kisgyón körüli tekerés 60/35Túra éve: 20072007.09.15 17:39:55
Kisgyón Körüli Tekerés 35km-en teljesítve 2:38 alatt.

Az idõ jó volt, csak elég nagy szelet kaptunk a nyílt részeken. Talán áramvonalasabb vagyok többeknél, így a Királyszállási elégazás - Csõszpuszta szembeszeles szakaszon sikerült elõznöm többször is. Jólesett a szerpentin lefelé Szápárnak, sõt utána Bakonycsernye felé a fõúton príma hátszél segített. A szélerõmûvek közül kettõ mûködött.
Ellátás útközben 1 ásványvíz (amit elsüllyesztettem és egy sört ittam helyette) és egy müzli szelet volt, meg szerencsére a másik két ep-t (Tés, Bakonycsernye) büféhez tették. A célban zsíroskenyér.
A három távon (60/35/15) összesen 56 bicajos indult. A Honvéd Szondi SE rendezte a túrát, az útelágazásoknál jól követhetõ irányító feliratok és táblák voltak, az itinerhez színes térképvázlat tartozott. Nagy élet és jó hangulat volt Kisgyónban: Barlangtúra, Tájékozódási verseny, vasárnap Hamuház, focimeccs, sátrak, sõt a lakókocsis büfé is üzemelt.
Kiváló túra volt, remélem jövõre is megrendezik.
Fotók.
 
 
KINIZSI SZÁZAS és Terep Százas (2006-2008)Túra éve: 20072007.05.23 21:26:45
Kinizsi Százas és Terep Százas (K100, T100) 2007-es képtárak és videók:
(tulajdonos - url)

(Kerek repkény) - http://fotoalbum.hungarotel.hu/kerekrepkeny/1036?o=0#2
(T100 ??) - http://libanon.fw.hu/Terepszazas20070519/index.htm
(wolfkery) - http://kep.tar.hu/wolfkery/50479033#2
(olahtamas) - http://fotoalbum.hungarotel.hu/olahtamas/1032?o=0#2
(ZE) - http://kep.tar.hu/ezelena/50478476#2
(kertiati) - http://fotoalbum.hungarotel.hu/kertiati2007/1038#2
(xsara - K100 a célban) - http://kep.tar.hu/xsara/50479628/30117717#2

Videók:
(Sir Dan)
http://www.youtube.com/watch?v=AU6yqUcOZg0
http://www.youtube.com/watch?v=_r2OpKDGaZs
http://www.youtube.com/watch?v=1GCiyhjebzw

(Vlaszij)
http://kep.tar.hu/vlaszij/50479337#2
http://www.youtube.com/watch?v=kao7QkiZvCo
http://www.youtube.com/watch?v=2GawB19tj7I

(RitaB - T100 rajt 2007)
http://www.youtube.com/watch?v=K-WroG88Pac

(IgenHir) - http://www.youtube.com/watch?v=Te6S0QwUd04

(Tomika73) - http://www.youtube.com/watch?v=7Dk1tX_4O5A

 
 
túra éve: 2006
Nagy Imre EmléktúraTúra éve: 20062006.10.24 11:52:19
Nagy Imre emléktúra 50 (36)
A környék szép, a Deseda-tó érdekes, az arborétumot is érdekes volt megnézni így, õszi színekben pompázva, kiváló túraidõben. A pontõrök és a rendezõk kifejezetten kedvesek voltak.

A túra a rendezõk elsõ ttúra rendezése volt, így nem vártam túl sokat. Illetve mivel Padler pontõr volt, így elõre tudtam, hogy mire számíthatok.
A távot gps-vel mértem: 36km. Én még erre rátettem másfelet, mivel két helyen is elkevertem. Mindkét helyen hibás (elavult) volt az a térkép, amirõl az itinerhez adott másolat készül. Elõször odafele, a tó elõtt elmentem Kaposfüred felé az aszfalton, ami nem volt jelölve a térképen és kb. 1.5km múlva korrigáltam vissza a tópartra. Második hiba pedig a toponári oldalon a félszigeten volt, ahol a felfestett piros sáv precíz volt, azonban a térkép máshová jelezte.
Kifelé a kerékpárúton mentem, mert Padler ezt az irány tudta elmagyarázni, úgy, hogy fel is fogjam. Visszafelé, Kaposvárig már a piros sávot választottam, mert így volt jelölve a térképre, bár a túraútvonal teljesítési iránya hiányzott.
Az itiner egy Nagy Imre életrajzot tartalmazott, valamint a már említett térképet, illetve helyet a pecséteknek. Az ellenõrzõ pontok helyei is csak a protekciómnak köszönhetõen kerültek fel.
Szolgáltatások: az arborétum bejáratánál a forrás :), padlerék pontjánál víz (topikosoknak csoki, nekem bármi :), és a célban az emléklap, kitûzõ és póló. Ami hiányzott, az a tó toponári oldalán a pontnál a víz. Szerencsémre a strandon találtam egy nyitva tartó büfét, ahol pótolhattam a sör adagomat.
A pontõrõket kicsit sajnáltam, mivel nem volt külön nyilvántartás az egyes távokra, így nem tudták, hogy még mennyi túrázót várjanak a pontjaikon.
Ez volt az idei leghosszabb túrám, így nagyon elfáradtam a végére.
Szerintem máskor is érdemes lenne megrendezni a túrát, természetesen a hosszútávot rendesen 36km-esnek megjelölve, a rendezési hiányosságokat pótolva.
 
 
KINIZSI SZÁZAS és Terep Százas (2006-2008)Túra éve: 20062006.05.30 21:40:04
Kinizsi 100 / TTB depó 2006.
Ebben az évben ismét depóztam, a Kinizsi 100-as teljesítése még várat magára.

A TTB depóba kb. 25 ember jelentkezett. 3 fõvel (berzso, bferi, efemm) és két autóval (az egyik kombi) depóztunk. (Volt még tartalékban másik két autó, hogy ha gond lenne, akkor is le tudjuk a depót bonyolítani.)
Nem voltatok nagyon éhesek, sem szomjasak. A söreink alig fogytak, megmaradt 8 dobozos. Megmaradt egy pakk ásványvíz, 4l cola. A kaja nagyrésze. A banán volt egyértelmûen népszerû, a túrórudi, illetve este a kávé.

Ekkora depóhoz kellene még egy ugyanekkora asztal, hogy elférjenek az enni és az innivalók is kirakva. Éhesek nem voltatok, de talán 1-2 vajas-lekváros, zsíros-hagymás uborkás kenyér elfogyott volna, ha elöl van. Kávérõl vinnék még többet. Tavalyhoz képest a leghasznosabb felszerelés a sátor és a gázfõzõ, gázlámpa volt, illetve kellett a két autó és a három depózó.
efemm.

A felszerelés:
1db TTB zászló
1db 3x3m-es (sör)sátor.
5db kempingszék
1db profi horgász szék
1db kempingasztal
1db gázlámpa
1db gázfõzõ + tartalék (kis) palack
2db hûtõtáska
1 tekercs madzag
pár bicska
1 pokróc
3 tartalék fejlámpa
20db fél literes mûanyag pohár
szemeteszsákok
Lista a depózottakról (név, nick, telefonszám), áthaladási idõkkel.
Mobiltelefonok az összes szolgáltatóra. :)
(max.) 3 hely a feladóknak az autók egyikében

Ellátmány:
24db dobozos sör (Holsten) + 12db borsodi világos (talpaló adománya) + 8db egyéb dobozos (többiektõl)
6x1.5l ásványvíz buborékos + ugyanennyi bubimentes útközben + pár palack ásványvíz (többektõl)
12x1l coca cola
2x2l márka szõlõ
15l víz fõzéshez, kézmosáshoz.
27db banán + 10db útközben vásárolva
10 szem alma + ugyanennyi lutaktól és a többiektõl
1 doboz (10db) kivi
10adag 3in1 nescafe kávé + 10 adag ugyanilyen kávépor (speti adománya)
5tasak teafilter (spetié)
50dkg nápolyi (alig fogyott belõle)
50dkg sós mogyoró (a fele elfogyott) + 10dkg sós mogyoró (adomány)
20dkg csokisperec (adomány)
20dkg szárított barack+más szárított gyümölcs
1doboz Mg-s plusz
1 tekercs leukoplaszt
1 tekercs ragasztószalag (bakancstalp "javításra" kellett is)
10db túrórudi (ez elfogyott)
20db sportszelet
20db kisebb sportszelet
1 tábla milka csoki
2 zacskó chio pattogatott kukorica (nagyrészt én ettem meg :)

Tartalék:
0.5kg kenyér
2pár kolbász
20dkg sajt
7dl bodzaszörp sûrítmény (elfelejtettem kitenni)
3adag levespor
1doboz Ca-s plusz
1 tekercs wc-papír
4-5 MagneB6 ivóampulla
1 levél Ca tabletta
1 zacskó szõlõcukor
1 flakon konyhasó
Por hasmenésre
Fájdalomcsillapító (quarrelin)
1 hálózsák
1 pokróc
1 pár teleszkópos bot
4db kullancskiszedõ csipesz (Vigafi? adománya)
Ragtapasz csomag, Sportkrém (lutak adománya)
 
 
MargitaTúra éve: 20062006.02.11 23:14:33
Margita 20
A legfontosabb: Túranaptárak (4+1 szolgálati példány) beszerezve. :)
Bferinek köszönhetõen az autós logisztika is megoldódott, ráadásul visszafelé egészen Székesfehérvárig. Délután egyre már otthon is voltam. :)
8:20-kor rajtoltunk, mivel nem a hévvel (tömeggel) érkeztünk, ezért a nevezés is simán ment, bár úgy láttam, hogy három helyen is lehetett nevezni, úgyhogy talán a többiek is gyorsan el tudtak indulni.
Indulás után keresztülvágtunk a lakótelepen, kb. érzésre belõve az irányt, így is mentünk eleget a fõút mellett. Az idõjárás tökéletes volt, reggel BP-n nulla fok, Gödöllõn szintén pár fok plusz lehetett. Felülre elégnek bizonyult egy téli technikai felsõ és fölé egy rövidujjú TTT-s póló.
A terepviszonyokból is az várt, amire számítottam, bár egy kicsit jobban letaposott hónak jobban örültem volna Domonyvölgy elõtt. A 20km-es távnak ezen az útvonalán még nem jártam, csak a 40-est ismertem.
Pap-Miska kút ep. felköltözött a dombtetõre, tûz mellett melegedtek a pontõrök, a szolgáltatás pedig csoki volt. A lejtõt a kútig én mindig élvezem, most nem volt jeges, csak havas. Babatpusztáig az út már annál inkább csúszott, de kocogva ez is könnyen járható. Laza kocogásunk közben elszáguldott mellettünk két futó, szóval a tempónk eléggé kényelmes volt.
Picit nehezen érkezett második pont, a 40-es és a 20-as táv elágazás. Ezután jött a túra keményebb szakasza, elõször emelkedõ, aztán csak hó. A túra útvonalán kb. 20cm-es hó volt végig. Néha belegondoltam, hogy milyen lehet a Börzsönyben 3x ekkorában gyalogolni.
Domonyvölgynél a szolgáltatás nápolyi és -korlátlan- tea volt. A flakonomba is kaptam belõle, ami jólesett. Szép látványt nyújtottak a hegyoldalban, mellettünk szabadon vágtató lovak. A túrázók sem normálisak, de ezek szerint a pacik sem. :) A hosszú emelkedõ elég nehezen ment, fárasztó volt, de már nem csodálkoztam, hogy miért megyünk csak 6km/h-s átlagot. Szép kilátás volt a dombtetõrõl Domonyvölgyre és a gödöllõi dombokra.
Babatpusztánál mentünk egy kicsit szembe, a túra elejének útvonalával, illetve a késõn induló túrázókkal. Komoly emelkedõ volt még az autópálya felüljáróig, aztán bent Gödöllõn még egy domb. A végén már örültem az aszfaltnak.
A célban kitûzõ, emléklap, tea, zsíroskenyér. Az itiner egy ff a4-es lap, megfelelõ, útvonalvázlattal, a pecsétek helyén nyitvatartási idõkkel és távokkal, a másik oldalon szöveges leírással, rendezõi elérhetõséggel.
A vége 3:04 lett, beszélgetõs túrafutás volt és el is fáradtam.
Kellemes túra volt, jól éreztem magam.
efemm.
 
 
HÓ-Fejérke / Piroska túraTúra éve: 20062006.01.30 20:23:28
Hó-Fejérke 25

Sikerült idén a sorállást megúsznom, mivel öt perccel a szintidõ zárása után értem a rajtba, így csak hárman álltak elõttem. Lajos meg is jegyezte, hogy idén ki tudtam várni a rajtot. :)

1174(!)+4(?) induló volt, szóval igazi tömegtúra lett a HóFejérke / Piroska túra.
Az idõ tökéletes, érzésre 0 fok körül, és szél sem volt. A terepviszonyok az eddigi túrák közül idén voltak a legjobbak. Benn az erdõben még havat találtunk, a turistaúton pedig letaposott hó volt. Talán csak Pátrácos elõtt nem tetszett, hogy forgott a bokám, néha könnyebb volt futva (sétálni:), mint gyalogolni.

A túra elején végre "viszontláttam" a régi Vértes 50 egyik kedvenc szakaszát, az aszfaltutat, ahonnan látni Székesfehérvárat.
A zöld sávról letérve a szalagozásra az útvonal teljesen új volt számomra Szõlõ-hegyig, és õszintén szólva nagyon tetszett. Telitalálat olyan útra vinni a túrát, ahol más túra egyáltalán nem járt.
Szõlõ-hegyre 58 perc alatt értem (7.36km), úgy éreztem, hogy a tempóm is elég jó. Mivel a volt Vértes túra útvonala kellemes emlékeket ébreszt bennem mindig, ezt a helyet is kedvelem, bár kissé szokatlan volt, hogy nem 30 fokban, a nyári melegben kell visszamászni a gerincre.

A következõ szakasz Pátrácosig szerintem el van mérve. Az itiner szerinti 2.68km-t 48perc alatt tettem meg, úgy, hogy nem álltam meg, sõt többször bele is futottam. Úgy tûnt, hogy az itiner a Csókakõi pontig -ami pedig Pátrácostól 9km-re van, és 1:04-et mentem rajta) pedig kicsit túl van mérve. A két szakasz együtt már rendben lévõnek tûnt.
Pártácosnál csokis nápolyi szeletet kaptunk.

A pont elõtti ereszkedésnél értem be a TTB-s ismerõsöket. Sancimanónak újra visszahoztam a futókedvét, úgyhogy a pontra egyszerre értünk be.
Nagyon szokatlan volt a Kocsmáros-domb környékén a sok erdõirtás. A Vértes túrákról szép, egybefüggõ erdõként él bennem a környék.

A Vár-völgy szép volt, és a terep sem volt nagyon veszélyesen jeges. A Vár hátuljához, a sziklákhoz felvezetõ lépcsõk is csak picit csúsztak. A pontnál hiányoltam valamilyen szolgáltatást. Régebben volt narancs. :)

Az utolsó szakasz, az Orondi-szõlõhegyen keresztül, belefutással-belesétálással telt, az 5.6km 48perc alatt. Tetszett, hogy nyitva volt az egyik pince -és ki is volt táblázva-, úgyhogy aki akart, az borra, forraltborra, teára betérhetett. Én inkább egy kékkutat választottam.

Elmentem még a Piroska emlékmûhöz, ami a hosszú távosoknak pár méter kitérõ volt csupán. Piroska túravezetõm volt, és az utolsó túráján is vele lehettem.
A sportpályánál még megelõztem egy nagyobb csapat rövidtávos túrázót, majd a szembejövõ Morcsit és Felazsót üdvözölve értem be a célba. Elég sok topikos pihent már az ajtó melletti padoknál.

A célpecsét, majd a kitûzõ és az oklevél átvétele gyorsan ment, a zöldborsólevesemhez is hamar hozzájutottam, amit végül Optika, Emgergõ és Gethe társaságában fogyasztottam el kint, a teraszon. A gesztenyepürét és a teát már kihagytam, ezekhez csak komoly sorállás után lehetett hozzáférni.
A túra, a 24.6km/510m 3:38 alatt sikerült.

A szolgáltatásokkal elégedett voltam, a rajt-cél várakozással is. Az itiner kifejezetten tetszett (kétoldalas, színes, térképpel -rajta hely a pecséteknek-, résztávokkal), a szalagozás példás -eltévedés kizárt-, az idõ tökéletes volt. Jó túra volt, kiválóan éreztem magam és sok ismerõssel találkoztam.
efemm.
 
 
BUÉKTúra éve: 20062006.01.09 20:51:33
Buék 20
Teljesen jó volt a terep, elõfordult már rosszabb, jegesebb is. Az elején volt egy kevéske sár -ami az Újlaki-hegyre felfele kifejezetten elõny-, HHH-ra picit jeges majd havas, onnan lefele havas. Már legalábbis annak, aki a jelzésen ment. :) A HHH-ról szép a kilátás. Finomra sikerült Fenyõgyöngyénél a tea (volt benne bõven cukor, és én így szeretem), az édességet nem kostoltam. Néha a pontõr rá kellett, hogy szóljon a nem teljesítménytúrás potyázó futó ifjakra, hogy ez nem ingyenbüfé. :)
Sancimanóval itt találkoztam, kivételesen gyalog volt. Árpád-kilátóig -szokás szerint- menet közben meg is ittam a teámat. Onnan lefele van a túra legtechnikásabb lejtõje -szerintem-, de idén eléggé olvadt, nem volt veszélyes. Apáthy-szikla - szokott kilátás, átlagos terep.
Ferenc-halom elõtt értem be SK, Corall, Pygmea triót, illetve nem sokkal elõttük Emgergõéket. Felfelé Vixikét, fent Optikát és lejövet pedig Güsziológust. A János-hegy oldalában, a körséta jelzésen találkoztam a "visszatérõ" túrázó Ritával, aki Buék 20 - "kismama"túrázott Pataporccal. :)
A Nagy-Hárs-hegy nem volt könnyû, de a túra útvonalán nekem valahogy mégiscsak a Ferenc-halom a "hegy", ott szoktam kipurcanni. A Kaán Károly-kilátó -talán mert ez az utolsó nagyobb emelkedõ-, már jobban szokott esni.
Lefele a sárga sáv a kedvencem. Fõleg így hóban imádok "száguldozni" a lejtõn. Most a gyermekvasút átjárója sem volt jeges.
A Nagy-rétnél már elfogyott az erõm. A túra végére azért jó volt a tempóm egy 2:50:00-s teljesítésre.
Tökéletes túraidõ volt, napsütéssel, plusz 1-2 fokkal.
A rajt-célban -sem máshol- nem tapasztaltam várakozást, a vislit is jó volt a végén. Jó szervezés, jó túra volt, kiválóan éreztem magam.
A 6. teljesítésem volt. (Ezek szerint a tavalyi beszámolómban egyet tévedtem.)
efemm.
 
 
túra éve: 2005
NormafaTúra éve: 20052010.03.07 09:14:20

Normafa 20 A múlt heti túrával azonos módon az utolsó (itt a 295-ös) sorszámot sikerült megszereznem. Kihasználtam, hogy saját idõ terhére egy órával többet lehetett még szunyókálni otthon. Rajt 9:50-kor. Rögtön kocogással indítottam, amibõl helyenként vissza kellett vennem gyaloglásra a tempót János-hegyig. Ezen a szakaszon láttam egy harkályt, a túra során soknak lehetett a hangját hallani (szóval ahogy dolgozik, bár lehet, hogy van neki énekhangja is??). Elég nagy volt a kiránduló forgalom, a sítúrázó valamivel kevesebb, viszont láttam sífutót, akit két kutya húzott. (Ez a szakág is a canicross vagy vmi más? Valaki beírhatná.) János-hegyet kivételesen a lépcsõn közelítettem meg. A felújítást végzõk rendkívül értelmesen felül próbálták lezárni a kilátó környékét, ahelyett, hogy a lépcsõ alján tennék. Kerülni nem lehetett, vissza és újra fel pedig másszon más. Szegény pontõrökkel jó nagy kiszúrás ez a "saját idõ terhére" rajt miatti + 1 óra várakozás. Na mindegy -én gyors voltam- de még volt fél órájuk hátra. Rövid szerpentinezés lefelé a piroson -futva könnyebb a csúszós terepen ereszkedni szerintem-, hamar meglett a Szépjuhászné (elõtti) pont. Virág-völgyig jól futkározható lejtõk és hullámvasút a sárga sávon, a jelzések itt is igen jól követhetõek voltak. A völgy most is szép, kis izgalmat csak a teljes(?) Wehner család megelõzése jelentett. :) Elég jó tempóban mentek a kissrácok felfelé. Csibuk is elõre ment a Csacsi rétig és fentrõl várta be a többieket. A ponton pecsét és csoki. Itt jártam 1:20 körül, szóval megvolt a 6-os átlag. Kellemes lejtõ Makkosmáriáig, majd tovább a piros sávon. Ezen a szakaszon volt elõször szalag is, ami a sárga sávon tényleg elkel néhol. Érdekes, hogy még sohasem jártam a Végvári-sziklánál. Jól nézett ki. Ezután keményebb emelkedõ, majd lejtõ következett. Az elõzésekkel soha nem volt problémám, a sporttársak mindenhol elõzékenyen félreálltak annélkül, hogy kértem volna. A Piktortégla pont már ismerõs volt a Meteor túrákról. Jó volt, hogy eddig a pontok kb. 2km-re voltak egymástól, így -érzésre- elég gyorsan -20 percenként- "jöttek". Irhás-árok. Etetõ és teapont. Csak az utóbbiból töltöttem, viszont késõbb rájöttem, hogy tennem kellett volna bele sót, így talán jobban viselem a hátralévõ km-eket. (Mostanában amúgy is fél liter sós víz a társam ilyen huszas körüli távon.) Irhás-árokban egy kicsit ritkásak voltak a szalagok többen bizonytalankodtak, hogy hol is jön már a lekanyarodás. Az itinerben rendesen benn volt persze. (Hörcsög utca.) Aki nem nézte az utcanév táblákat, az kis figyelmetlenséggel simán elmehetett tovább, jobban is szalagozthatták volna a balra kanyarodást. (Elsõ piros szalag 10m-re a bokor közepén, alig látszott.) Lefelé közben váltottam pár szót a titkos pihenõpontnak álcázott Lajossal. (Igazad volt, a három órához még eddzenem kell, de legalább megpróbáltam.. :) A valódi pont mellett is majdnem elmentem. Az emelkedõre figyeltem,a lábam elé, meg arra, hogy kapjak levegõt. Ha nem nyitja ki a srác az autó ajtaját az orrom elõtt, hogy talán adna egy pecsétet, mert késõbb hiányozni fog, akkor kihagytam volna simán. A zöld háromszögre rátérve Emgergõt elõztem a brutál-meredek-csúszós rész elõtt a vashíd felett. Felfelé Sztancsik Gyuriékat. Aztán hirtelen ott termett a Kápolna. Változatlanul szép belülrõl és kívülrõl is. A szerpentinen még elég jól mentem, a tv-adó mögötti rétre kiérve viszont egyszerûen elfogyott az erõm. A Gyermekvasút után az aszfalton még pár helyen -fõleg ahol lejtett- belekocogtam, de itt már nem ment jobban. Még egy kis terep volt, kevés hókásával a sípályáknál, innen már hamar bent voltam a célban. Az idõm: 3:21, szerencsére elég nagy volt a hó, úgyhogy van mire fogni, hogy miért nem sikerült a szintidõ felezés. :) A célban Joeyline-tól egy zacskó ropit, a fõrendezõtõl -gondolom õ volt- a megérdemelt kitûzõt, a csinos rendezõ lányoktól pedig az oklevelemet vehettem át. A síház büféjében még fél liter levezetõ üdítõre beneveztem. Jó túra volt, jó idõ és jó -bár kicsit nehéz- terep. Elsõ Normafa20 teljesítésem. Biztosan lesz több is. efemm.

 
 
@Éves túraösszesítőTúra éve: 20052006.01.15 11:27:59
2005 évi túrastatisztikám

Teljesítménytúrák száma: 30 db
Táv: 830 km
Idõ: 176 óra (vagyis több, mint egy hetet szántam a tavalyi évbõl ttúrázásra:)
Átlagsebesség: 4.7km/h
Leghosszabb: Gerecse 50
Legrövidebb: Budai Tájakon 15
Legnehezebb: Téli Mátra 36
Legnagyobb élmény: Éjszakai Gyermekvasút utáni vonatozás
Feladott: Hó-Fejérke (még a rajt elõtt)
Édekesség: K100 Depó (még sohasem voltam a Kinizsi túrákon)

Túra+túrafutás+futás+edzés+gyaloglás összesítés:
táv: 1604 km
idõ: 290 óra
 
 
Csepel teljesítménytúrákTúra éve: 20052005.12.10 22:54:28
Csepel 25
Tökéletes túraidõ volt, a terepen mérsékelt sár (na jó, az eleján picit nagyobb), a hõmérséklet 0 fok körül, és szerencsére se hó, se szél. Társtopikos túrafutó csapattal indultunk fél kilenc után nem sokkal. Jó ötlet, hogy az ötvenesek az egyik irányba, a huszonötösök a másikba rajtolnak. A rajtnak helyet adó iskolában a külön asztalos nevezés, indítás tökéletes volt, a leadott csomagom is sértetlenül megérkezett a célnak helyet adó másik általános iskolába. Talán csak mellékhelyiségbõl kevés az egy darab. A rajtban nem volt tömeg, a középsõ távon a 49. sorszámmal neveztem.
Speti és DieM indultak a hosszú távon nemsokkal elõttünk, úgy volt, hogy ledolgozzák a hosszútávosok kb. 5km-es körét, de ez ma nem sikerült nekik. :) A FutóBolondok sötét oldal csapata is velünk együtt indult a hosszún, de õket sem láttuk többet. :)
Sanci az élre állt és Berzsoval olyan tempót diktáltak, mint egy öt km-es reggeli szigetkörön. Nemsokára elértük az elsõ gátat, amit a terepviszonyokat tekintve "hegynek" ítéltem, és felgyalogoltam rá, mint az összes többire. :) Rövid erdeti dagonya után elértük az elsõ pontot a "Yacht kikötõt". A bódéban elég meleg volt, úgyhogy bélyegeztetés után inkább kijöttem. Itt a szolgáltatás banán volt és víz.
További dagonya az akácosban, itt elõztük Joeyline-t és ELTE-s túratársait. (Nem invitálod õket ide a topikra?:) Hatalmas pocsolyák kerülgetése várt ránk a két gát között, majd egy 2km-es sárdagasztás szántóföld és akácos között. Közben megcsodálhattuk a Duna túloldalán lévõ finomító kéményeit. Végre felüdülés volt, hogy elhagyhattuk a sarat és a tököli börtön mellett felmehettünk a gátra, az aszfaltútra. Vagy mégsem?
A következõ 5.5km-es országúti rész bártan indulhatna a hazai teljesítménytúrák legunalmasabb szakasza címért. Komoly holtpontom volt, még szerencse, hogy úgy félúton találkoztam Güsziológus, Optika és Emgergo csapatával. Az ellenõrzõpont a sokadik kanyar után következõ sokadik végeláthatatlan egyenes után következett. Köszönöm a többieknek, hogy bevártak. Nád Bélától kaptunk szörpöt (korlátlan mennyiségben). Konstatáltuk, hogy az 50km-es OB is a mi csapatunkat láthatta. Itt a hosszú- és a középtáv elágazott.
Pár kanyar után -bár a szalagozás jó volt- nem hittünk neki, és vesztettünk pár percet téblábolással. Bevártuk Valtert és Povyágit, akik útbaigazítottak. SC belsõ iránytûje csak 180fokkal mutatott volna más irányt. :)
Innentõl egy gyors 1km-es szakasz következett, mivel az úton(!) éppen fácánvadászat közepébe csöppentünk. Azaz: vadász az út szélén áll, mi meg középen futunk, fácán az út jobboldalán felrepül, vadász próbálkozik, elvéti, a fácán átrepül az út felett, a vadász a fegyverrel fordul utána... Nem csoda, hogy ennyi vadászbaleset történik. Túléltük. :)
A feltételes megállónál ellenõrzõpont, víz és alma. Kicsit sokat ittam, utána lötyögött a hasamban. Szigetcsép elég hosszú volt, Sanci frissített közben. (Kólával!) A falu végénél, megcsodáltam a hatalmas hajót a holtágban. A horgásztanya büfénél forró tea várt minket. Itt jártunk 19.78km-nél és 2:25-nél.
Rövid sárdagasztás és kerülgetés következett, majd a túra valóban szép része, a Kis-Duna melletti turistaút a hétvégi házak és a horgászstégek között. Itt már mindenki küzdött valamilyen problémával, bár én csak a fáradtsággal, úgyhogy a megszokott elõrefutok-belegyalogolok ritmusváltásos futást választottam. Az egyenletes tempó egyszerûen nem ment.
Sajnos nem olvastuk el kellõ alapossággal az itinert, így nem kanyarodtunk le a Tököli parkerdõ felé, hanem az útvonalat jelentõsen megtoldva, elmentünk a hosszútávosok pontjáig, a Díszkútig. Kaptunk pecsétet azért Rozitától, majd a többi táv útvonalán mentünk a parkerdõ ep.-ig.
Ezen a szakaszon kezdett visszajönni lendületem, tetszett is a sárga sáv útvonala is.
A vadászháznál elfogyasztottam a két szaloncukrot (víz itt is volt), bevártam a többieket, Berzso kapott egy dícséretet az új futónadrágjára egy kislánytól :), aztán mentünk tovább.
Hullámvasútra emlékszem az útból, Sancival mentem elöl, itt már legalább annyit gyalogoltam, mint amennyit kocogtam. Volt még 34 percünk a 4.5km-re, hogy a bûvös 4 órán belül legyünk.
Szigethalomra beérve sok 15-ös távossal találkoztunk. Végtelennek tûnõ, hosszú utcán közelítettünk a célig, elõtte még megnéztük a szemben lévõ egészségügyi iskolát(?). Az utolsó 500m-en jól hajtottunk és végül 3:59:02-vel értünk be. A díjazás oklevél és kitûzõ volt, szolgáltatás -a melegen kívül- gulyásleves és szörp. Az elõbbit Sancinak adományoztam, én inkább a pogácsámat rágcsáltam el. Ja és elõtte átöltöztem, így négyünk közül egyedül én nem fagytam szét, amikor indultunk vissza a rajhoz, az autóhoz. :)
Ebolával beszélgettünk még az ebédlõben.
Ha jövõre is jövök, akkor is csak futva tervezem a Csepel túrákat. Sajnos az útvonal legnagyobb része nem túl látványos. Azért jól éreztem magam és el is fáradtam, az eddigi leghosszabb túrafutós távomon.
efemm.
 
 
Hegedűs Róbert emléktúra (Online túra)Túra éve: 20052005.11.20 12:59:00
Online túra
26.96km/1143m - 2005.11.19

A rajtba 8 után pár percel értünk, ahol már messzirõl integetett Emgergõ és Güszi, akik, mivel érthetõ módon fáztak, el is indultak. Gethe úr késõbbi közlése szerint még az Árpád kilátónál is tartották a 20-25 perces elõnyüket, de sajnos így nem ment együtt a tervezett csapat.

A rajtban az elõnevezetteknek tényleg csak aláírni kellett a nevezési lapot, ami nagyon szimpatikus eljárás volt. Viszonylag gyorsan végezünk a két sorban, Padler rutintalanul kétszer is végigállta a "kasszát", így csak 8:30-kor tudtunk elindulni. A topikos csapatunk: Padler, Pygmea és jómagam voltunk.

Az elsõ ponton (budai-)H.G. és Éva õrködtek. Jópár futót vissza kellett kiabálniuk a szintben folytatódó körséta jelzésrõl. Csak a gyalogosok választják ösztönösen a lejtõket?? :) Az egyik futó srác rövidnadrágban nyomta a -1,-2 fokban..
Lefelé a piroson kissé csúsztak a kövek és az avar is. A Szépjuhászné út elõtt a legmeredekebb részen pedig még fagyos volt a föld. Több túratársnak is sikerült fenékre esnie.

Fekete-fej szokásos nemszeretem emelkedõje most elfogadhatóan ment. Fent Joeyline és barátnõje pontõrködtek, mi pedig megkaptuk az elsõ csokinkat.
A Nagykovácsi út túloldalán Pygmea kipróbálta az egyik játékot a játszótéren. (Lesz róla fotóm!:)
A dombtetõn a Rézsû utca kicsit rémisztõ a párszáz méterre belátható hosszával és az emelkedõjével. Felérve viszont pazar a kilátás, majdnem az egész túra útvonalát be lehet látni.

A Remete-szurdok bejáratánál Padler elbúcsúzott tõlünk, kiszállt, amit sajnáltam. (Padler! Azt viszont jó volt látni, hogy tudtad, érezted, mennyit bírsz, és nem erõltetted túl magad, komolyabb sérülést kockáztatva!)

Ezután kicsit rákapcsoltunk a tempóban Pygmeával, hogy utólérjük a szintidõnket. Ez persze felfelé, kifele kapaszkodva a szurdokból eléggé esélytelen volt.
Innentõl sokáig a Falasokon megismert útvonalon haladtunk. Közben bemutatkoztunk egymásnak két volt kolléganõmmel. Pár év elteltével már õk sem ismertek meg, én is csak egyikõjük céges logójú hátizsákjára kerdezve jöttem rá, hogy ismernünk kellene egymást. Kellemetlen, de a korral jár így harminc felett... :)

Szép volt az Alsó-Jegenye-völgy, a patak hídjai eléggé le voltak fagyva.
Emelkedõ a szokásos sárgán, pihenõ a sorompónál. A szalagozás a Kálvária-hegy irányába itt más felé vezetett, mint a leírásban. A hegy lábánál kisebb szeméttelep közepén kellett keresztülmenni, ez nem tetszett túlságosan. (Láthattuk a szelektív hulladékgyûjtés furcsaságát: az erdõben, egy kupacban többszáz mûanyag flakon!)
A Kálvária-hegyet felvettem a kedvenc kilátóhelyeim listájára. Jó ötlet volt a túra útvonalát ide felhozni! (És a kókuszos csoki is finom volt.)

Virágos-nyeregben sajnos éppen nem volt nyitva a büfé, pedig nagyon pályáztunk egy teára.
A Hármashatár-hegy felé ért be minket András. Pont jókor érkezett, egy kis lendületet adott Pygmeának a társasága. (Jól láttam?:)
Fenn a megszokott helyen, az asztalnál a szolgáltatás Banán, és igen hideg szörp. A bodzás volt a legfinomabb.

Árpád-kilátónál Gethe úr ajándékozott meg finom extra mandarinnal (topikosoknak).

A túra végének útvonala, a cél elõtti Mária-út kivételével, számomra már kicsit unalmas volt. Szerintem túl sok az átfedés más (szintén MVTE-s) túrák útvonalával. Én kihagynám már a Hármashatár-hegyet is, és Határ-nyeregtõl valamerre másfelé vezetném át a túrát a Mária-útig.

A célban azonnal végeztünk, "megdolgoztunk" a kitûzõért és az oklevélért. (Fõleg Pygmea a 100. tt-ért! Gratulálok!)

Az itiner kiváló! A szöveges leírásba a bizonytalan helyeken beleolvastam és egyértelmû lett, hogy merre is kell menni. A résztávok, rész-szintek, hosszmetszet, tökéletes, az útvonalvázlat is jó. Kicsit furcsa rajta a feltüntetett 1:41.400 -as méretarány. :) A szalagozás mindenhol jó volt. Köszönöm a rendezõknek az Online túrát!
Jól éreztem magam. (Kicsit fáztam, de így jár, aki nem fut.:)

efemm
 
 
Fehér-Vár-PalotaTúra éve: 20052005.11.14 09:53:07
Sziasztok!
FVP 25 beszámoló. (2005.11.12)
Sikerült reggel felkelnem. A rajt tõlem 3 percre :), elõtte azért kinéztem az ablakon, hogy érdemes-e elindulni. Kiváló idõt rendelt idén Lajos. Kicsit szitált a köd, meg talán csepergett is valami néha-néha, de egyébként ragyogó felhõs volt az ég.
Kicsit mintha kevesebben indultak volna, én 500 körüli létszámról hallottam. Meglepõ módon a rajtzárás után 8:35-kor -az eddigi évekkel ellentétben- nem volt semmi sor, sõt bár bontották a szervezõk a rajtot. 8:45-körül rajtoltam el, közben még befutott pár túrázó, köztük András.
A szalagozás kiváló(5*) volt, az itiner és benne a leírás, résztáv, stb. adatok szintén. Az iszkaszentgyörgyi pálinka pontot kihagytam, hiányoltam viszont a kastélynál valami egyéb innivalót. (pl. vizet) A csóri pontot dícséret illeti, elég nagy zsíroskenyér forgalmat kellett bonyolítaniuk.
Sok topikos ismerõssel találkoztam, sorrendben talán: András, Pygmea, Corall, Gethe, Döme63, PrInCe, Felazso, Emgergõ, Optika (akinek köszönöm, hogy kisegített egy kólára való kp-val, mivel az összes pénzemet a váltócuccommal együtt sikerült Csórra küldetnem).
FB Macsa szembõl futott Moha túlsó végén, valami nagyon különleges logisztikájú túrát tehetett.
A túra(futás) 3:01 alatt sikerült, és nagyon jólesett. (24.91km/250m).
efemm.
 
 
MeteorTúra éve: 20052005.09.17 20:40:31
Meteor 21B

Tökéletes idõzítéssel sikerült megtalálni a Meteor túrák egyetlen esõmentes távját, a 21B-t. Délelõtt családi programom volt, de délben meggyõztem magam, hogy kell a túrafutás, így -hála a késõ rajtzárásnak- 13:20-kor el is tudtam rajtolni Budakeszi, Mamutfenyõktõl.

A rajtban találkoztam Ryan, Nagyondinnye és Pygmea topiktársakkal, akik kissé csodálkoztak, amikor a "Merre van a rajt?" kérdéssel üdvözöltem õket. Kissé elcsigázottnak tûntek, valamint ázottnak, ami nem meglepõ a délelõtti esõk után.

Az idõjárás érdekes volt. Délben Óbudán borult volt, de a felhõzet szakadozóban, a Budakeszi úton Szépjuhászné körül sütött a nap, a Mamutfenyõktõl pedig a párába burkolózott hegyeket lehetett csak látni.
Elrajtoltam, rögtön futással indítottam, a célom a két és fél és a három órán belüli teljesítés volt. A fatelep, majd a kerítésmászás után beértem Sanciékat, majd meg is elõztem õket. Bíztattak, hogy TZH csak 5km-rel lehet elõttem, de valahogy nem tudtam beérni.

A hosszúhajtási kõbányánál igyekeztem gyorsan pecsételni. A pontõr hölgyek már várták nagyon a végét, még 10 percük volt az állomás nyitvatartásából. (résztáv: 4.1km, 29:30). Utána kellemes lejtõ, aztán a vadak által feltúrt erdei út, ahol most jól haladtam, de emlékszem olyan Zöld45-re, ahol nagyon utáltam visszafelé ezt a részt.

A Zhsz-n kocogva valahogy egészen hamar következett a kerítés. Utána a kanyarból megnéztem, hogy most látszik-e a János-hegy, de felhõben volt. Így csak a mezõn legelészõ lovat es a mellette pihenõ csikóját fotóztam le. Mûút, majd a murvás út a kerítés mellett. A mezõ végén nem emlékeztem, hogy el kell fordulni balra, de túrázók kisegítettek. A Zhsz nem látszott ebbõl az irányból. Ezután már nem tévesztettem, csak a tempómból kellett visszavennem az emelkedõkön. Inkabb csak a lábam alá néztem, de örömmel láttam, hogy mennyi arrafelé a som.

A Fekete-hegyek mindig gyönyörûek. Visszaemlékeztem a tavalyi októberi topiktúrára, amin szintén jártunk arra. (5.4km, 42:59)
A Tarnai-pihenõnél a pont õrzéssel együtt üzemelt, bár a blöki fáradt lehetett -vagy lusta, mint én?:)-, mert csak feküdt a gazdi mellett. Két túrázó hölgy segítségével megbeszéltük, hogy a 21B-s távomon Vöröspocsolyánál lesz-e pont, vagy sem. Az itinerben a felsorolásnál szerepel -nyitvatartással-, viszont a pecséteknél nem volt feltüntetve csak a hosszútávosoknak Zsíros-hegy. A Zhsz-Phsz elágazásánál visszakiabáltam egy párt, akik a Nagy-Kopasz felé indultak.. Láttam, hogy mögöttük nem sokkal nagyobb csapat is jön abból az irányból.

Lefelé a Kopasz-erdõn elég jól haladtam, csak valahogy nagyon soká akart jönni a Vöröspocsolya a P sávon. (4.5km, 47:26) Érzésem szerint alá van mérve 1.5km-rel, de lehet, hogy tévedek. A pontõr 5m-rel a P+ leágazás elõtt üzemelt, ami nekem nem volt gond, de a mögöttem érkezõ túratárs csodálkozva kérdezte, hogy honnan tudom, hogy arra kell lekanyarodni? Igaz, hogy jól ki volt taposva, de jelezve nincs. (Illetve -ha jól értettem a célban a rendezõket-, akkor ki volt, csak reggelre ismeretlenek leszedték..)

Lefelé Remeteszõlõsre már ismerõs volt az útvonal a Budai tájakon túráról. Most is igénybe vettem a település közepén a kék kutat. A Remete-szurdok pontot is megtalaltam. :) Láttam, hogy volt, aki valami miatt a pont elõtt 100m-re keresztülment a patakon és elindult felfelé a hegyre. (2.9km, 25:18)
A Máriaremetei templomnál a pontõrõk már messzirõl integettek, de a turistaútra kitett piros-fehér lapról is fel lehetett ismerni az állomást. Ezt más túrán is szeretem ezt a jelzést, így nem lehet elmenni a pont mellett, meg nem kell kérdezõsködni az út mellett állókat, hogy "Te vagy a pont?".)(1.8km, 12:32).

A Zsíroshegyi út mindig kifog rajtam, pedig emelkedõ már nincs benne. Azt viszont szeretem, hogy minden második utcasarkon van nyomóskút. Most nem használtam ki, mert nem volt nagyon meleg.
Itt elfogy az erõm, csak bele-belefutni tudok, pedig jó lenne 3 órán belül célbaérni. Nagy-rét széle, innen már nincs sok hátra, de a tervezett idõ nem lesz meg, még keresztül kell menni egy dombon. Egy villanyoszlopnyi futás, egy gyaloglás. Lefelé azért már futok, keresztül a gyermekvasút vágányai alatt, majd futás közben cél-fotózom az állomás épületét. Az ajtó elõtt leállítom az órát. 03:02, 21.9km-en. Nem baj, közel voltam. (utolsó résztáv: 3.2km, 24:34)

Jó túra volt! Az ötvenesbõl már van 4 teljesítésem, a 21A-ból egy tavalyról és így benne van a nevem az idei itinerben. :) A Meteor 21B az egyik legkönnyebb lehetõség teljesítménytúrán jelvény megszerzéséhez. Éltem vele, és még csak el sem áztam. :) Cserébe jól elfáradtam, a szolgáltatásként adott kétdecis üdítõ, majd fél liter kóla is csak akkor tett rendbe, mikor az utolsó 1decijét turbóztam két 300mg-os magnéziumos plusszal.

Jövõre ismét jövõk valamelyik távon.
A Meteor 21B túrán készült fotóim.
efemm.
 
 
Förster Kálmán emléktúra / Túra a határon átTúra éve: 20052005.09.13 22:47:05
Förster Kálmán 20km-es emléktúra

Kiváló túraidõ volt, napsütés, kétszáz-valahány résztvevõ a három résztávon, hála Múzsla leírásának, megtaláltuk a rajtot is, a sportpályát Somoskõújfalun.
Még eddig nem jártam a somokõi várban, Lenyûgözõ a mérete, még igy romjaiban is. Jó és bõvízû volt a Krúdy-forrás, érdekes a kõgörgeteg a vár-alatt, a bazaltömlés.
Kofola-fan lettem én is, a vár pénztárában a szlovák oldalon 140Ft-ért adtak egy félliterest. :)
Szokásos gyönyörû panoráma Salgóvárból, a Medves-fennsíkról.

A szolgáltatások tökéletesre sikerültek: Salgóbányán és a célban zsíroskenyér hagymával, szóda. A szlovák oldalon a tanösvény, Somoskõ várának megtekintése.

Az itiner tasakban, A4-es fényes papíron színes térképvázlat, az útvonal fõbb pontjai felsorolva, helyek a pecséteknek. A térképen még nem volt fenn a határsáv melletti zöld sáv, Salgóvár után a 20-es/30-as táv szétválásánál nem egyeztek a térképen és a valóságban felfestett jelzések, én keveseltem a részletezettségét, valamint az itinerrõl hiányoltam a résztáv és részszint adatokat.

Jó hangulatú túra volt, Vixykével és Berzsóval mentem, jóideig Vadmalacot és Tibetet követtük illetve Gethe topiktársat kerülgettük. A célban meglepve láttam, hogy Pavarotti sporttárs visszatért "közénk". :))

Este még lefutottam a 6.5km-es nyárbúcsúztató éjszakai futást BP-n (37:22 alatt, ráadásul elsõ futóversenyem volt), így szépre és emlékezetesre sikerült ez a szombatom.
:)
efemm.
 
 
Gyermekvasút nyomábanTúra éve: 20052005.08.22 12:20:35
Gyermekvasút Nyomában Éjszakai 20

Szerencsére idõben értesülem aról, hogy a túra a megszokott napon, augusztus 19-én kerül megrendezésre. (Ennyi az elõnye, ha az ember nem csak olvassa, hanem írja is a túranaptárat.:)
Elõtte a héten még esélyes volt mellette a Vértes valamelyik távja, de hiába van a régi V50-bõl 13 jelvényem, ez már nem az a túra, úgysem tudnám gyarapítani a gyûjteményem. Inkább a szombat délelõtti alvás mellett döntöttem, meg egy kellemes, lassú, beszélgetõs "topiktúrát" terveztem. Jó választás volt!

8-ra értem a rajtba, ahol a megszokott 20m-es sor fogadott. A 10. rendezésre ezt azért lehetne csökkenteni!! 280 körüli résztvevõ, nem túl nagy létszám.. Félóra alatt jutottam el a rajtig. A sorban 5m-rel elõttem volt Lutak, Vlaszíj, illetve mögém kettõvel érkezett Gethe, Galadh (eddig említettek egy másik topikos csapatot alkottak :) valamint a bemelegítésbõl (vajon milyenbõl? :) visszatérõ TZH, Sanci + barátnõje Alexa és offtopik ikertestvére Adrienn ,Berzso és offtopik szegedi ismerõsei Tibi és Réka.
A rajtban furcsa volt, hogy csak igazolólapot kapott mindenki alapból, az utvonalvázlatot, szöveges leírást tartalmazó "tájékoztató füzet"-bõl fakultatív alapon lehetett venni. Hát, nem irígylem azt az elsõtúrázót, aki leírás nélkül próbálkozott.. A tájékoztató egyébként tökéletes! Szintmetszet, résztávok, rész szintek, útvonalvázlat, részletes szöveges leírás érdekességekkel. (Uttörõvasút, Ságvári Endre, János-hegyi-átjáróbarlang, Libegõ, stb.)

Gyorsan leküzdöttük a Hûvösvölgy állomásig tartó 100m-t, pecsételtünk, majd következett a túraútvonal utolsó sörözõjének meglátogatása, fejlámpák felrakása. A büfében láttunk egy punkot klasszikus taréjjal, õt nem irígylem éjszakai túrán. :) Továbbinduláskor már 20percnél jártunk. 100m-re érdekes átlag..
A kék sáv emelkedõjén TZH rögtön az élre állt túrabotjaival, de csak 20m-re hagytam túlmenni a Fazekas-hegyre vezetõ ösvény leágazásánál. A 2.ep. szépen kiköltözött a hegytetõre, a szikla szélére, de legalább a kilátás jó volt onnan.

A technikás lejövetelt meghagytuk a bátrabbaknak, visszamentünk kicsit az ösvényen, visszakiabáltam két sporttársat, akik éppen kihagyni készültek ezt a pontot, majd a lejtõn lementünk a Nagy-rét széléhez.
Pecsételés után, a rét szélénél iránymenetben vittem a csapatot a réten keresztül. 10m után rájöttem, hogy a nedves fûben ez nem volt a legjobb ötlet, dehát ha visszafordulok, akkor a mögöttem jövõ 7 túratárs bizalma megrendült volna, ezt pedig nem kockáztathattam. :)

Nagy-Hárs-hegy állomás. (Toalettje esélyes a gyermekvasút legjobb budija címre.) A megtett táv 2.5km és pontosan 1 óránál voltunk.
Tovább kellemes emelkedõ Kis-Hárs-hegyig, csodás telihold a város felett, én Alexát riogattam a szúnyogokkal, tesója pedig a szúnyogokat a cigifüstjével. A többiek felmentek a kilátóba is, én a következõ hegyre tartalékoltam. Remélem, hogy jópár szép éjszakai fotó is készült innen.

Bátori-barlangnál a köveken kerültem, amivel sikerült a lépcsõkön érkezõk irányérzékét megzavarnom, de azért mindenki feltalált a Nagy-Hárs-hegy tetejére. Fent elég sokan összejöttek éppen. Pecsételés után a túraútvonal -szerintem- legszebb panorámája következett a Kaán Károly kilátóból. Pár ifjabb túrázó piknikelt, egy bányászlámpa -klasszikus kivitel- fényénél. Mivel elég jó volt az idõ, látni lehetett még a dobogókõi-gerinc átjátszótornyainak jelzõfényeit is, a Pilis-hegyet, az egész hegységet, Solymár, Hidegkút, Törökbálint fényeit, a pesti oldalt, a Gellért-hegyet, az Országházat - mindent. Szép volt. Ja, és a János-hegyet is felettünk. :)
Már szigorúan a sárga sávon leballagtunk a Szépjuhásznéhoz. 5.1km, pontosan 2 óra. Hmmm. Tartjuk az átlagot, csakhát ez kevés lesz a szintidõhöz.

A piros és sárga elágazásánál bizonytalankodó fiatalok, nekem is csak most este tûnt fel, hogy a piros felfestés mennyire ritkás errefelé. A térdkímélõ szerpentinen haladtunk a jelzésen, közben egy-két fotózós megállással. Fent pecsét, majd a kivilágított Erzsébet-kilátó és a fényárban úszó környezõ munkagépek megtekintése. Lefelé elfogyasztottam egy gyros-t. Azt hiszem ez ekkor még vacsorának számított. :)
Nyugodt lejtõ János-hegy állomásig, jórésze lámpa nélkül, a végén nemszeretem lépcsõkkel. Pecsét után visszaelõztünk (vagy meg??) egy kisebb csapatot, elég neveletlenek voltak.
Makkosmáriánál is sokan összejöttek, nem találtam meg egybõl a kivezetõ irányt, a rét alján lévõ esõház felé indultunk, de végül meglett a Z+. Megszokásból mentem, úgyhogy, mint két éve, most is felkeveredtünk a vasútig, és a talpfákon értük el Virág-völgy állomást. Szerintem nem volt kijelezve, hogy hol kellene letérni a Z+-rõl, és én sem akartam nagyon próbálkozni a sötétben a különféle kiágazó ösvényekkel. Így végülis hosszabb volt, szintben pedig ugyanannyi. Vonat sem jött. :)
Az állomáson szörp volt a szolgáltatás.
Elhaladtunk az Anna-kápolna mellett, sikerült megtalálni a Z- -t is, majd a Disznófõnél lévõ pontot is. Azt hiszem, hogy majd valamelyik nappali túrán megnézem, hogy maga a forrás melyik is.

Felfelé a zöldön indultunk, aztán megszokott módon átvágtam inkább az Anna-réten. A jelzést még nappal sem szoktam arrafelé megtalálni.
Rövid pihenõt és víz töltést tartottunk Normafánál, a székely-kapu elõtt, majd az elõírt útvonalon visszamentünk a sínekhez, hogy ismét a talpfákon gyalogoljuk. Erre is megy párhuzamosan egy ösveny, de nem volt kedvem keresgélni.
Csillebérc állomás elõtt Adrienn esés közben megtalált egy jól olajozott váltót, így kapott egy lehetõséget egy új farmer vásárlására..

Itt jártunk 5 óránál (a szintidõ 6), úgyhogy látszott, hogy a hátralévõ 5km már nem lesz meg a szintidõn belül.
Normafa megálló könnyû volt, még egy rövid talpfatúra is belefért.
Lefelé a Farkas-völgyben többeket elõztünk, köztük egy csengõvel(!) túrázó párost is.
Tibi és Réka egy lámpán osztoztak, õket itt nem irígyeltem.

Kellemes emelkedõ a Kápolnáig, majd utána is a szerpentinen.
A csapat gyorsabb része itt elõre ment, én az elsõtúrás társakkal maradtam. A széchenyi-hegyi adó alatti rétre kiérve kis kerülõvel találtam csak rá a helyes ösvényre (nem volt jelezve a Zhsz-rõl a letérés, csak késõbb a réten voltak Gyermekvasút feliratú papírok). A rétrõl nézelõdtünk, aztán lassú tempóban továbbmentünk a Rendõrtiszti-fõiskola mellett, majd a Széchenyi-emlékhez. Gyanús volt, hogy a csapat többi részét nem láttam magam elõtt, valamint a pontnál sem. Miután pecsételtünk és tovább indultunk, akkor jöttek. Szembe. :)
A célba azért ismét együtt értünk.

Nem volt sorállás, ez mindenképp dícséretes! Elvileg a dijazás szempontjából a nappali és az éjszakai túrák teljesítéseinek számai összeadódnak, de mivel fogalmam sincs, hogy mennyi nappalin voltam, így egy második teljesítéses jelvenyt kértem. Éjszakaiból csak ennyi van.
Gyorsan megkaptuk a 3db vislit, amit el is fogyasztottam.

19.8km/990m. Teljesítve: 6:28 alatt. :) Végül kb. félórával csúsztunk ki a szintidõbõl, de nem siettünk, ez nem számított. Még úgyis volt egy óránk hajnali 4-ig a vonat indulásáig.

Nemsokára megjött a vonat, így összesen 4 kocsiból válogathattunk. A nyitottban voltak a legkevesebben, úgyhogy azt rohamoztuk meg. Többek szerint ez nem volt a legjobb ötlet, bár én nem bántam meg.

Az utazás számomra nagy élmény volt. Látnivalóból nem nyújtott újat, azt már végigélvezhettük a gyalogtúrán, de a hangok, az erdõ illata, a lombok, a derengõ égbolt - na ennek már más hangulata volt. Az egyik lejtõs részen, fékezés közben, a vonat fékjai nem csikorogtak, hanem zenéltek!! Az alagútban sem jártam még.

Hûvösvölgybe leérve kicsit nehezen indultam lemerevedett izmokkal. Mások is, úgyhogy a villamos két utassal, valamint a busz kicsit többel elõttünk ment el. Negyedóra után felszálltunk a következõ 56-os villamosra. Itt már az összes túrázón látszott a fáradtság. Még egy villamos és egy megálló hévvel, aztán otthon is voltam negyed hétre. Semmilyen túra sem hiányzott, csak az ágyam, meg az alvás.
(Délután a mûrepülõ verseny döntõjét néztem élõben, majd a tüzijátékot egészen jó helyrõl. Utána pár km gyaloglás hazáig az alsó rakparton, keresztül a tömegen.)

Nagyon jól érteztem magam, jövõre is jövök erre az éjszakai túrára és remélem akkor is ilyen jó topikos társasággal. :))

efemm.
 
 
Budai tájakonTúra éve: 20052005.07.30 20:15:57
Budai Tájakon 15
16.12km/480m
Kellemes, rövid túra volt a Budai Tájakon 15km-es résztávja. Az 50-est eleve kilõttem otthon a meleg miatt, a 30-ason pedig nem tudtam volna annyit kocogni, amennyit szerettem volna, valamint semmi kedvem sem volt Solymártól felmászni a Hármashatárhegyre. Maradt a 15-ös táv, gyaloglós-kocogós stílusban. Az útvonal minden részletét ismertem, hétközben jártam már a Nagy-Hárs-hegyen is.
A rajtot kicsit keresnem kellett, mivel Hûvösvölgybõl a kéken jöttem át, õk pedig a jobb sarkába költöztek. A szembejövõ túrázók igazítottak el.
7:45-kor indultam, ezúttal egyedül, már az elején kocogással, ami a Nagy-Hárs-hegyig gyaloglássá szelidült. Fél óra kellett, hogy feljussak, villámgyors pecsét, rögtön mentem tovább. A kilátót most kihagytam, az elmúlt két hétben kétszer voltam fenn. A panoráma amúgy csodálatos!
A hegyrõl lefelé a sárga sáv - piros sáv útvonalon ment, igazából kicsit több fantáziával lehetett volna kevésbé járt útvonalon is vezetni a túrát szalagozással, ekkor nem lettek volna rövidítõk.
A piros sávon lefelé megálltam szedrezni, egyre inkább érnek, úgyhogy jövök még errefelé hétközben edzeni. :)
A következõ szakasz a Fekete-fejre már ismert volt nemrégi Falasokk túráról. Akkor kicsit jobban ment a kapaszkodás, most melegebb volt. Az ellenõrzõ pont helyén egy nyíl mutatta, hogy arrább találjuk, lent meg is lett az aszfaltútnál.
Itt találkoztam Sancimanóval, barátnõjével és túratársnõjükkel. Köszönöm Sancinak, hogy kisegített két korty vízzel. (A pontõr is szívesen adott volna a sajátjából.)
Elhaladtam a lovak mellett, elég barátságosak voltak, én inkább siettem. Ezután olyan csodát láttam, amit ezen a helyen több éve nem. :) A karámok után, az útelágazásban lévõ nyomóskútból VÍZ folyt. Kar nem volt a kúton, csak jött belõle "magától" a hidegvíz. Ittam, fejem a csap alá - nagyon jól jött a hûsítõ.
Az erdõsávon túljutva, többen ismét a rövidebb utat választották, a kerítés mellett, a hivatalos útvonal azonban a piros sáv volt, ami balra tett egy kitérõt. Ez az egész túra komolyabb nyílt szakasza, de még nem volt elviselhetetlen a meleg.
Harmadik ellenõrzõpont a P- és P+ elágazásánál volt -a Falasokknál ugyanitt-, csokis nápolyi szolgáltatással. Kicsit rosszul jött, mert megenni nem volt kedvem, így kénytelen voltam zsebrevágni, és a túlsúly miatt állandóan el akartam hagyni a rövidnadrágom. :)
Remeteszõlõsön végig a szép nevû Patak sétányon, emlékeztem, hogy van kút félúton. Fej a csap alá ismét, ivás. A település szélén, ez elõbbi csaptõl kb. 300m-re a következõ nyomós kútnál, ugyanez, ugyanígy.
A Remete-szurdok kellemes, hûvös volt, sikerült ismét kocognom, persze könnyû, mivel csaknem végig lejt. A szurdok végén ellenõrzõpont, a pontõr hölgy a szúnyogokkal hadakozott.
Az útvonal a végén kihagyja a máriaremetei templomot -pedig arra szebb az út-, így marad a K+, K- lejtõs aszfalt a végéig. Közben legalább 200m-enként nyomós kút, de csak a legelsõ alá fekszem be, a többit csak méregetem. Sajnos bele-bele kell gyalogolnom a kocogásba, van még edzeni valóm.
A célba 2:21 alatt érek. (A táv és szint szerintem reális.) Zsíroskenyeret nem kérek, csak sót, meg többször is töltök a szörpbõl.
Átvettem az oklevelet és a kitûzõmet, majd levezetésképpen átgyalogoltam Hûvösvölgybe. Kellemes túra volt.
(Volt olyan túrázó, aki akkor jött meg a 30-asról, amikor én, és még indult utána egy 15-ösre. Vannak még sportemberek! :)
efemm.
 
 
SámsonTúra éve: 20052005.07.29 11:38:05
Sámson 35
32.29km/1597m

Kezdeném mindjárt a túra hosszával. Az itineren, a rendezõi honlapon, illetve a legutolsó fõrendezõi adatok között teljesen eltérõ távok szerepelnek a 35km-es távot illetõleg. (32 és 36km között.) A szintre ugyanez vonatkozik, bár sok emelkedõ volt, de talán 1597m-nél kevesebb.

A túrára Berzsóval és Vixyvel, a Szegedi Boszorkányokkal mentem. Elõzõ nap a kellõ egésznapos bemelegítés -távot nem, csak szintet tartalmazó létrázós villanyszerelés- megvolt. Féltem, hogy nem bírom majd a sok szintet.

A célban, Sámsonházán maradt az autó, onnan mentünk át Pásztóra a fél nyolcas (+-15perc:) busszal, egy túrázó illetve Povyági és Valter társaságában. Õk az arborétum pontõrei voltak. Pásztón háromszor akartunk leszállni -a sofõr nagy örömére- mire tényleg a vasútállomásra értünk. A rajtnak helyet adó sportpályát a kertek alatt értük el.

Háromnegyed kilenckor rajtoltunk, már csak egy-két túrázóval találkoztunk. A fõrendezõ ekkor éppen még az elsõ ep.-ért aggódott és telefonált, mivel nem értek ki a helyükre.

A sportpálya után a városban a szalagozás kiválóra sikerült - legalábbis a fõútig. Sajnos a fagyizók még nem voltak nyitva. Elhaladtunk a heti piac mellett, itt a lányok majdnem megszavaztak egy görögdinnyét a hátizsákomba. :) A következõ Z+ szakasz ennélkül is nehéz volt. Emelkedõ, benõtt út, kimosott, "bokatörõs" ösvények. Mi is a -Mátra eddig kevésbé ismert részén haladó :)- szalagozást követtük. (Kezdtem azt hinni, hogy az egész útvonal a "dögöljenek meg a hosszútávosok" stílusban lett kitûzve.)
Egyre feljebb másztunk, a kilátás egyre szebb lett. Alattunk Pásztó, szemben a Tepke. Lassan visszaértünk a gerincre, a Z+-re, ezután már csak egy gyenge vízmosás vár 50m szinttel. A pontra (6.7km), 1:50 alatt értem fel.

Nyikom nyeregben gyors aláírás. Kicsit snassz volt, hogy csak a célban és Fallóskúton volt bélyegzõ, a többi helyen csak a pontõrök aláírása.
Tovább, a Z+/S- elágazásig, ahol az elõzõ pontõr fia írt alá, majd irányított a helyes útra. Az elsõ és második pontok közötti viszonylag unalmas szakaszon virtuálisan fagyiztunk egyet. :)

Sajnos elkezdett esni az esõ és délután hármig el sem állt. Mátrakeresztesig végre végig lejtett az útvonal. Mi is elvétettük valahol a S- -ot, de innen is gyönyörû volt ez a pici falu a hegyek, fenyvesek között. Leérve a jelzésre, rossz irányba indultunk :), de mivel jöttek szembe túrázók, hamar megtaláltuk mi is a Zöld Sas sörözõt. Az itteni két pontõr nem volt igazán rutinos, mindenük elfogyott, csak vizet tudtak volna adni, meg az elhaladó motorosokkal többet foglalkoztak, mint a túrázókkal. Szerencsére a sörözõ nyitva volt, így fél liter üdítõvel frissítettem. Mivel az esõ csak nem akart elállni, így a polómat lecseréltem egy hosszúújjú technikai felsõre, valamint beüzemeltem a deuter hátizsákom beépített esõvédõket huzatokat.

Mártakeresztes után, a fõútról letérve, a jelzések megszûntek. Rendben van, hogy az itiner errõl megemlékezik, de az, hogy ennek ellenére sem szalagoztak, komoly hiba! 2-3km pluszt tettünk így az útvonalba, mivel Fallóskúton túl értünk vissza a fõútra, és ráadásul -a javaslatomra- rossz irányba, felfelé indultunk. Vixy-re kellett volna hallgatnom, remélem megbocsátanak ezért a Boszorkányok. :)

Fallóskúton -még mindig szakadõ esõben-, bõséges frissítõ. Icetea, répalé, pogácsa. Vígasztalanul esett, a Kétvár-Közti-völgy szép volt, látszottak a patakmederben a korábbi felhõszakadás nyomai.

Jó tempóban értük el az Ágasvári turistaházat. Bent egész sokan voltak, én csak egy üdítõt ittam -a szolgáltatásból-, viszonylag hamar indultunk tovább. Még lefotóztam az erdész különleges uaz terepjáróját.

Idõközben elállt az esõ és kisütött a nap. Alattunk, a távolban a völgyekben még felhõk ültek, de tõlünk már senki sem vehette el aznap a jóidõt.
Itt kezdõdött a túra technikás része, az iszonyatos sár.
Az arborétumnál Povyágit és Valtert irígyeltem, hogy csak fekszenek kényelmesen a sátrukban, miközben olyan szépen ragyog a nap. (Na jó, az esõbõl napközben nekik is jutott bõven.) A szolgáltatás náluk nápolyi volt, elõször citromossal kínáltak. Megkérdeztem, hogy nincs-e csokis, és szerencsére volt. :)

Tovább mégnagyobb sár. Valamelyik túrázó -mi már nem találkoztunk vele- ezen a szakaszon a bokáját törte, a mentõk is küzdöttek gyalog a sárban, hogy felérjenek hozzá. Sokszor már mindegy minden alapon gázoltam bele a tízcentis pocsolyába, ha az éppen kevésbé csúszott, mint a sár. Csak egyszer estem! Itt ért be mindket Goodlooking, aki gyorsvonatként száguldott a sárban a túrabotjaival. Késõbb kiderült, hogy ugyanazt a buszt tervezi elérni, mint én.
Végül elértünk Tarra is. A domtetõrõl visszanézve szépek volt a Fehér-bánya sziklái. Ellenõrzõpont a vasútállomás mellett. A sátor kicsit megviselt állapotban volt, ránézésre úgy állt, mint amelyik bármikor ránk dõlhet. Itt a szolgáltatásokból szintén répalevet, iceteát és erste-bankos cukorkát vettem.
A célig hátralévõ 4km kicsit unalmas aszfaltozás kimaradhatott volna. (Megértem, hogyha csak Sámsonházán sikerült a célnak megfelelõ épületet, szállást, sátorozóhelyet találni.)
A turistaház elõtt 50m-re lévõ emlékmûnél, a kútnál még lemostam a cípõmet és a lábamat. Igaz, hogy ettõl estére teljesen felázott a talpam, viszont felengedtek a buszra.
A túrát 9:20 alatt teljesítettem, ami nem jelent semmit, hogyha a pontos távot nem tudom. Akár reális is lehet a 32.29km.
A célban finom tejfölös-sajtos tésztát ettem, átcseréltem a cuccaimat szárazra. Vixy kivitt minket Goodlookinggal az autóján a fõútig, a buszmegállóig, így simán elértük a hétórás buszt BP felé.

Az pár szalagozási hiba és az esõ nem hiányzott, az itiner jó volt, a résztávok, rész-szintek szerepeltek, térképvázlat volt, a kitûzõt postán küldik. Az 1300Ft nevezési díjat soknak találtam, bár nem a szolgáltatásokhoz képest, inkább csak egy "lélektani határon" túl van.

Szép túra volt, jól éreztem magam. Köszönöm Berzsó és Vixy társaságát!
Sámson 35 fotóim.

efemm.
 
 
Börzsöny-bércTúra éve: 20052005.07.18 11:12:55
Börzsöny-Bérc 20
22(25)km, 1100m

Túl sok választási lehetõség nem volt ezen a hétvégén, hogy hová menjek teljesítménytúrázni. A Mezõföld túrát ismerem, az 50-es távot háromszor teljesítettem már, de most nem volt kedvem az elmúlt két hétvége esõs 40-es túrái után ilyen hosszú távot menni. A Börzsöny tetején már régen jártam, így kínálkozott a Börzsöny-Bérc túra és Sancimanó fuvarajánlata.

Másfél óra alatt értünk Kemencére autóval, útközben Sanci cigi és kávé, illetve Tzh alapozó söradagjáért is megálltunk.
A rajtban megtaláltuk Hallgatoozoo egyszemélyes rendezõgárdáját az ifjúsági tábor melletti szép parkban.
Felírtuk magunkat az indulókat nyilvántartó lapra, kb. 35. körüliként. (Végül kb. 75 résztvevõ volt.) Név, cím, aláírás, elsõ teljesítménytúra idõpontja(!). E legutóbbi "versenyben", sajnos csak második lehettem az 1986-os Vértes50-es indulásommal. :)
Az itiner (hívjuk így, az egyszerûség kedvéért) mellé egy fénymásolt a4-es térképen megkaptuk a 30-as és a 20-as távok bejelölt útvonalát. Nem volt teljesen egyértelmû még így sem, hogy merre, úgyhogy Hallgatoozoo-val elmagyaráztattuk, hogy mely ellenõrzõ pontokat és milyen útvonalon kell érinteni. Mindezt be is rajzoltam a térképemre, így már egyértelmû lett. Azért a Börzsöny térkép is kéznél volt mindig, új terepen, elsõ túrán szoktam nézni.

Alexa, Sancimanó és Tzh társaságában indultam és velük is tartottam Csóványosig, ahol a 30-as a 20-as táv szétvált.

Rövid aszfaltos szakasz a Fekete-völgyi panzióig a kisvasút és a patak mentén, meglepõen sok kirándulóval és egy iskoláscsoporttal. A panzió kerítése mellett apró bizonytalankodás, majd egész kellemes kaptatón keztünk mászni a Piros négyszögön a Piros sávig, fel a gerincre. Jancsi-hegy, majd a Holló-kõi bélyegzõ következett, közben gyönyörû kilátás a Fekete-völgyre, a szemben lévõ gerincre és völgyekre, valamint a távolban a Csóványos csúcsára. 4km alatt 400m szint. Nagyon szép az útvonala ennek a Piros sávnak!

Péter-hegyes környékén rengeteg málna volt, minden második bokorról 1-2 marokkal szedtem. Kemény emelkedõ Nagy-Hideg-hegyig, itt le is maradtam a csapattól.

A turistaháznál, a többiek már javában söröztek, mire felértem. Fél liter kóla, majd egy bableves következett. Ettem már jobbat is -kicsit még fõhetett volna-, de jólesett. Töltöttem vizet a másfél literes palackomba a mosdóban, ennyi kellett is a túra további részére. Közben Sanci lemérte az eddigi távot a térképen, 12km-re jött ki nagy közelítéssel..
Összesen 1 órát töltöttünk fenn. Jó volt az idõ, Sancinál és Tzh-nál fogytak a sörök, én pedig igyekeztem nem elaludni. Csóványosig a 3.2km jól ment, csak kissé álmosan.
A Csóványoson a geodéziai toronyba nem mentem fel, majd talán máskor. Nekem az nagyon magas, meg a kitûzõn úgyis ott volt a panoráma. A túra igazolásaként a csúcskönybe kellett beírni magunkat.
Itt elbúcsúztam a túratársaktól és offtopik Janival mentem tovább, aki többszörös Börzsöny éjszakai, Tátralátó, Vulkántúra, stb. teljesítõként jól ismerte a hátralévõ szakaszt. Magosfán keresztül lefelé a zöldön, jó útvonalvezetés, bár nem megy annyira kinn a gerinc szélén, így nem olyan szép, mint a túra eleje. Összesen talán 100m-nyi hullámvasút is volt az útvonalban.

A jelzések egyébként végig jók voltak. A fénymásolt térképen lehetett esetleg nehéz a jelzésváltások felismerése. Az initerrõl még egyszer: Igénytelen kivitelû, elnagyolt. A harmada "Börzsöny kislexikon". Az sem egyértelmû, hogy hol kell pecsételni. Hiányoznak róla a résztáv és méginkább rész szint adatok. Szolgáltatás csak a rajt/célban volt, csoki, szörp, pezsgõtabletta.

A túra jó hangulatban telt. (Börzsönyi vártúrázni is lehetett.) Szintidõ gyakorlatilag nem volt, rajt és célidõ sem. Hallgatoozoo mindenkit megvárt. Az útvonalvezetése kiváló, csaknem végig zárt lombok alatt halad, a panoráma önmagáért beszél.
Ez a 30-as távra csak részben igaz. Nekik 6km-t kellett a végén betonon menniük. Szerintem lehetne a 30-as -valójában 35km- helyett egy 40-est kitûzni, ami Királyháza felõl nem a mûúton, hanem a sárga sávon jön le Kemencére. A 20-as ténylegesen úgyis 25, azt meghagynám, a dupla kört pedig elfelejteném.

A Börzsöny csodaszép!!!
Fotóim.

efemm.
 
 
Corvin János EmléktúraTúra éve: 20052005.07.11 00:16:35
Corvin 40
41.88km/900m
Mottó: A teljesítménytúra sikeres teljesítése általában csak azon múlik, hogy van-e bátorságunk elindulni rajta.
A riasztó idõjárás és az elõzõ egész éjszakás esõk ellenére sikerült erõt vennem magamon és szombat reggel nem mondtam le Bandikaa-nál a fuvart. Végül is reggel hétkor éppen nem esett. Útközben és a rajtban már igen. A megelõzõ hétvégén ugyanilyen körülmények fogadtak Zalában, a táv is megegyezett, úgyhogy tudtam mi vár rám.
Csak Sir Dan-nal indultunk ketten, ugyanis Bandikaa aznap a telkükön 1000nm-es fûnyírás szakágban versenyzett.
Gyors nevezés Franken-nél, majd az itinert a hátizsákom mélyére süllyesztettem, harmadik indulásnál már nem volt szükség rá. Az idõbélyegzésnél átvettem az elsõ szolgáltatást, a jégkrémet, ami Erdõkertes dombtetõig el is fogyott.
Az esõ elállt az elsõ ellenõrzõpontig, csak sajnos addigra a sportcipõm teljesen átázott a vizes fûben. A pont után nem túl nagy sár, de annál csúszósabb ösvény várt ránk. Itt kicsit futottunk is lefelé -szerintem így biztonságosabb a csúszós részeken átjutni-, meg aztán utol akartam érni a Szegedi Boszorkányokat. Az elsõ faluban -Váckisújfalun- ez 20m híjján majdnem sikerült is, azonban a Bisztró állta útunkat, így természetesen Sir Dannal benéztünk egy-egy sörre. A helyi erõkkel kedélyesen elbeszélgettünk a távról, sõt invitáltam is õket túrázni. A pohár sör elfogyasztását tényleg hamar intéztem. (Mer' egyrészt csak felmelegedne a pohárban, másrészt annyi idõ alatt akár ihatnák még egyet.)
A horgásztónál végre beértük Berzso-t és Vixyke-t. Kölcsönös fotózás után a túra további részén velük tartottam.
Püspökszilágyig a máskor unalmas, poros és meleg, nyílt szakasz kivételesen kellemes volt. Sir Dan megvárt a kocsmánál, úgyhogy rövid pihenõ keretében a napi második pohár hideg csapolt sörömet is megittam. (Sõt, itt a kedvenc borsodimat mérték.)
Az ellenõrzõpont elõtt beértek minket Galad Ereb és HG sporttársak, a 80-as táv seprûi. A ponton fényképezés, pecsételés után -becsületbõl- azért az ájsztea frissítõbõl is ittam még egy pohárral.
Ez milyen növény?
A következõ szakaszon a kissé benõtt ösvényen sikerült kikerülni az itiner által is jelzett vízmosásokat. A falu elõtti kaszálón ez elõttünk haladó sporttárs éppen fejest ugrott egy szalmabálába, mi inkább mentünk tovább. Valahol itt léphetett meg csapatunktól Sir Dan, mert Galgagyörkön az elõrehozott -szódás- frissítõponton már nem láttuk. Csonkás-hegyen csak az "ellenõrzõpont" helyét jelzõ papírral találkoztunk. Az elõzõ években itt mindig éppen arattak, most még állt a szépen aranyló gabona.
Kisütött a nap, volt kilátás a környékre és csodás felhõket tudtam fotózni.
Galgamácsáig a megszokott aszfalt, a vasúti átjáróhoz pont idõben érkeztünk, így nem kellett várakoznunk, és pár perc múlva az templom melletti etetõpont csalamádés vajaskenyerét élvezhettem. Itt értük be Güsziológust.
Güszi, gratulálok a 8000km-es Ezrednyitó jelvényedhez!
Gyors sörözés a buszfordulónál lévõ kocsmában, aszfaltos emelkedõmászás, majd kitérõ a Kéri-hegy ep. helyetti zsírkrétás pont felé. Vácegres elõtt ismét szép kilátás nyílott. Láttuk a Pilist, -szerintem- a Budai-hegységet is, valamint a célt -Erdõkertest- és a Margitát.
A feszület mellett békésen rejtvényt fejtõ nyugdíjasokat mi nem szólítottuk meg. Mivel észre sem vettek bennünket, feltételeztük, hogy nem õk a következõ pont.
Egress-pataknál jégkrém, a kókuszost választottam, ez annyiból volt probléma, hogy az elsõ harapás után szétesett és szétolvadt, végül a tenyerembõl kellett elfogyasztanom. Berzso jobban járt a másik fajtával. (És ez látszik is rajta a fotómon. :)
Erdõkertes-Háromház elõtt kiálltam pár percre, így legalább volt motivációm a túra leginkább "nemszeretem" szakaszán -a mély homokban- futni, hogy ismét beérjem a lányokat.
Felfelé a Margitának értek utol a 80-as táv futói. Ha jól láttam Vixyke egyiküknek fel is vezette a sprintet a pont elõtt, olyan jó tempóban távolodott tõlünk.
Tibet és Vadmalac pontját a Lovardánál találtuk. Köszönöm a két pohár frissítõt! (Tényleg, nem itt szokott további meglepetés lenni a topikosoknak? :) Átvehettem a Peremtúra díjazást is.
Hamar jött a Margita, de már nem ment olyan vidáman az emelkedõ. Berzso és Vixyke felmásztak a geodéziai toronyba is, én csak a fényképezõmet delegáltam magam helyett.
A hegyrõl lefelé sem volt kellemes. Fent eléggé lemerevedtek a lábaim, valamint itt már szenvedtem attól, hogy felpuhult a talpam a reggeli vizes terep miatt. Gyaloglás helyett jobban esett a futás és a helybenfutás. Nehezem tudtam tartani Vixyke tempóját gyalog.
Az óvodába 9:09-es idõvel értem be. Rendezõi kézfogás után átvehettem a 3. Corvin 40 kitûzõmet és hozzá az oklevelet.
A gulyásleves is finom volt! A szolgáltatások, a szalagozás, az itiner mind tökéletesre sikerült.
Kellemes túra volt, köszönöm Berzso és Vixyke társaságát! :)
Corvin 40 fotóim.
efemm.
 
 
CsesztregélőTúra éve: 20052005.07.04 00:26:46
Csesztregélõ 40
42.0km/310m

Legutóbb két éve voltam ugyanezen a túrán, tavaly sajnos kimaradt a túranaptárból, így nem jutottam el rá. Harmadszorra teljesítettem idén, úgyhogy a tájékozódással sem voltak problémáim, bár a jelzések szerintem amúgy is elég jók ezen a környéken a Zalában.

A túra elõtt két napig országos esõ volt, kicsit reménykedtem, hogy a felhõk nyugatról keletre vonulnak majd szombaton, és megúszom a nagyobb égi áldást. Kiváló túraidõ volt, végig felhõs ég, egész nap szemerkélõ esõ. Örültem is, hogy nem sütött ki a nap, mert így a pára nem volt kellemetlenül fullasztó. A nehezítés inkább alulról jött.
Nagy volt a sár, a nyíltabb részeken a földutakon a pocsolyákat és a dagonyát kellett kerültgetni egész nap. A túra végét kivéve, mert akkora már mindegy volt, hogy bokáig sárban, vagy bokáig vízben megyek-e, a lényeg az volt, hogy haladjak.

A leghosszabb 40km-es távon 7 résztvevõ indult, én utolsóként, a hivatalos rajtzárás után egy órával. A rövid távokon (10 és 20km) is lehettek kb. 30-an összesen. A kevés 40-es túrázóból az elsõ két induló már az elsõ pont elõtt elveszett, valami nagyon alternatív túrát tettek a környéken. Végül 5-en értünk be, ebbõl két srácnak elsõ teljesítménytúrája volt ez a Csesztregi 40-es, így az utolsó 5km-en elkevertek és mögöttem érkeztek célba.

Negyed tízkor indultam Csesztregrõl, a kempingtõl, ("Cseszt-Regélõ Szabadidõ Park és Sportcentrum") ami a túra rajt/céljának jól eltalált helyszíne. A kempinghez tartozó focipályán éppen egy gólya keresgélte a reggelijét, szemmel láthatóan sikerrel.

Az útvonal 3km aszfalttal kezdõdött, ennek elsõ fele a fõúton, második része hangulatos -talán volt kisvasút nyomvonalán épült- jó minõségû, kerékpárútként is jelzett, úton haladt. Tölgyesek, fenyvesek váltakozva - nekem ez nagyon tetszik a Zalai erdõkben.
Letérve az aszfaltról kezdett sárossá válni a terep, a ösvény melletti vízmosásokban méteresnél nagyobb víz állt.

Az elsõ ellenõrzõpontnál beértem egy rövid távos nagyobb csapatot, megtudtam a pontõröktõl, hogy utánam már egyik távon sem indult senki, és az elõttem lévõ 40-esek még tartják az 1 óra elõnyüket. A nyugdíjas csapatot hamar lehagytam Kerkaújfalu elõtt, bár ehhez kicsit kocogni is kellett, ami viszont a sárban praktikus volt. Kevésbé süllyedtem el. Ha jól emlékszem, akkor ezen a szakaszon még nem ázott át teljesen a cípõm. A faluban megnéztem a haranglábat.
A második ep. kicsit elõrébb, a fõútra költözött. A Kerka magas vízállása miatt az eredeti útvonalon nem lehetett átkelni a patakon, így itt 4km-es aszfalt várt rám. Próbáltam belekocogni a mûútba, hogy faragjak a hátrányomból, de nem volt elég motivációm.
Alsószenterzsébeten sajnos már beszüntette mûködését a kocsma, -pedig két éve még üzemelt- úgyhogy a sörömért további 20km-et kellett gyalogolnom!

Felsõszenterzsébet felé a dombtetõn vezetõ útról szép kilátás mindenfelé a tájra. A falu végén elfogy az út, ismét igazi sárdagasztás következett.
Magyarföld - csak akkor jöttek elõ az emlékeim az elõzõ évekrõl, amikor már bent jártam a faluban. Modern harangláb, egy nyitott színben régi tûzoltókocsi, tiszta porták. A pontõrök megvártak, pedig 10percet késtem az ep. hivatalos zárási idejéhez képest. Az elõttem lévõknek már csak negyedóra elõnyuk van.
Erdõ, szõlõk, érdekesen váltakozik errefelé a táj. Évrõl-évre egyre több az elhagyott pince, elõttük a már nem mûvelt szõlõ.

Gödörháza, frissítõpont. Hurrá, beértem az elõttem indult két túrázót. Betermelek két szelet vajaskenyeret, hagymával, szörppel. Annyit ehetek, ihatok, amennyi belémfér - utánam már nem jön senki. A következõ 2 ep-n is csak rám várnak majd. :)
Veleméren ellenõrzõpont is van, 5 perccel a hivatalos szintidõn belül. A középkori templomot most csak kívülrõl nézem meg. (Legutóbb bent is jártam. Csodálatos, hogy mennyire épen maradtak meg a freskók.)

Asszonyfáig erdei szakasz, majd utána úgy 6km aszfalt. Szentgyörgyvölgyön beiktatom a várva-várt sörözést. (Mottó: amelyik kocsma elõtt legalább 3 bicikli áll, az drága hely nem lehet.)

Ismét aszfalt, utána sár a kukoricás szélén, aztán megint aszfalt. Ez a túra ilyen. A pulzusmérõmön láttam, hogy kicsit lassan haladok, mert csak 130 körül járt a pulzusom. A felázott és érzékeny talpam, illetve a vízhólyagjaim miatt nem tudtam jobban menni.
Azért csak elérek Alsószenterzsébetre, a pontõrök kivételesen a dombtetõn várnak. Az elõttem lévõk már egy órája mehettek el. A szintidõbõl még volt másfél óra, ez kellett beosztanom az 5.2km-re.

Sikerült 48perc alatt megtennem a túra utolsó szakaszát, sok belekocogással. (Pygmea! Én a túrának ezen a szakaszán egyszerûen nem tudok lassan menni. Ha ismét együtt indulunk majd valamikor ezen a túrán, erre számíts!:)
Néhol méteres csalánon, gazon kellett keresztülmenni, terepjáró üzemmód bekapcsolva, víz nem érdekel, bokáig érõ sár sem, úgyis lemegy a kosz a követekezõ pocsolyában.
Csesztregen, a falu szélén, a Kerka hídjánál láttam, hogy belül lehetek a 9 órán, így a végén is kocogtam egyet a célig. 08:57 alatt teljesítettem végül az itiner szerinti 42km-t.
A rajtlap egy a4-es fénymásolt kétoldalas itiner volt, a túloldalán egy fekete-fehér -szerintem jól használható- térképmásolat, az elején pedig hely a pecsétek -illetve aláírások- számára, résztávok, állomások nyitvatartása, rendezõk elérhetõsége. Minimál kialakítású, de megfelelõ. Célban kitûzõ, rajta a szabadidõ park szép és jellegzetes fa épületének fotójával.

Kellemes, hangulatos, családias jellegû rendezés volt, és a táj szépségéért szintén biztosan jövök a következõ években is.

A Csesztregélõ 40 fotóim.
efemm.
 
 
BalatonTúra éve: 20052005.06.18 23:25:38
Balaton 30

Kedvelem a Balaton-felvidéket, most sem csalódtam a tájban, az idõjárásban és a rendezésben sem.

A kék ugyanolyan ritkásan van felfestve, mint eddig volt. A sárga köztudomásúan az ország legrosszabb jelzése. A piros sávon viszont komoly felújítások nyomai voltak tapasztalhatók. Szóval a turistajelzésekrõl ennyit, két évvel ezelõtt már megemlékeztem róluk. (Lásd ttt túrabeszámolók.)

Némi differencia volt az elõzetes kiírás és az itineren lévõ 30-táv rövid leírása között. (Ez engem nem túlzottan nyomasztott, mert erre számítottam..) Részletes, szöveges útvonal ismertetés csak az 50-es távon idulóknak járt. A pontõrök is bizonytalanok voltak, hogy a rövidtávoknak érinteniük kell(ett)-e Jókai-kilátót. Állítólag nem kellett, de én felmentem rá. Arra még nem jöttem rá, hogyha nem kell érinteni a Jókai-kilátót, akkor milyen jelzést kell követni?? Péter-hegy, mint mindig, most is kifogott rajtam, 10 méterenként kellett megállnom felfelé pihenni. A Jókai-Péter-Csákány hármasból, nekem mindig is ez volt a legnehezebb.

Lovas elõtt privát frissítést iktattam be, egy rokonom nyaralójában, ami a túraútvonaltól 50m kitérõ. Megebédeltem, megittam egy liter (székesfehérvári) savanyúvizet, megvártam míg elkezd cseperegni az esõ, majd 5 perc múlva eláll - összesen több, mint félórát pihentem.

Lovason a ponton többen is kérdezgették, hogy melyik lesz a 30-as távon a következõ ellnõrzõpont, a turistatérképpel vagy atlasszal sem rendelkezõ 50-esek pedig az útvonal után érdeklõdtek. Mindenki szídta a túra elején tapasztalt jelzéseket.. Én meg ittam egy pohár sört. :)
A Fagyöny presszónál még egyet. Közben sûrûn egyeztettem az 1980-as kiadású turistatérképemen, hogy éppen merre is járok. A rendezõk is hasonlóból dolgozhattak, mivel az általuk adott útvonalleírás alapján még most is Veszprémfajsz környékén keresgélhetném a P- Z+ leágazást. Azt a fránya piros sávot bizony áthelyezték idõközben, a régit jelzésalappal lefestették. (A távolságok, pl. Veszprém, stb. viszont szépen ki van táblázva, több helyen is.)

A rajtban kapott fénymásolt térképen -szándékosan- csak az ellenõrzõpontok (egészen pontosan csak az 50 táv ep.-jei) voltak feltüntetve, a követendõ útvonal nem. A Balaton túrák csak térképpel vagy atlasszal teljesíthetõk! (Hehe, aki nem olvasta a két évvel ezelõtti, ilyen irányú intelmeimet a beszámolók között, az vessen magára! :)

A túra Koloska-forrásnál lévõ pontja esélyes lenne az év legjobb szolgáltatásokkal rendelkezõ ep. címére! Többféle zsíroskenyér, többféle hagyma, paprika, gyümölcsleves, bodzaszörp, egyéb szörpök - egyszerûen tökéletes volt. Örülök, hogy tartották az általam megismert legutóbbi, jubileumi rendezés színvonalát.

A célig tartó szakaszra a fõrendezõ más útvonalat javasolt, mint ami az itinerben szerepelt. Végülis kombináltam a kettõt és a végén a meleg miatt igyekeztem minimalizálni az aszlfaltos szakasz hosszát. (Itt magamban együttéreztem a Rákóczi és Eötvös túrákon indulókkal. Én legalább láthattam csaknem végig a Balatont.:)

Az alternatív útvonalak miatt fogalmam sincs, hogy mennyi lehet a táv és a szint, a bruttó idõm 6:48 lett, pihenéssel, kényelmes gyaloglással illetve a végén a lejtõkön belekocogással.
Az 50-es távon 100 körüli, a 30 és 20-as távokon 60-60 induló volt.

Nekem tetszett, jól éreztem magam.
Balaton30 fotóim.
efemm.
 
 
KINIZSI SZÁZAS és Terep Százas (2006-2008)Túra éve: 20052005.05.30 12:03:29
Kinizsi 100 / TTB depó 2005.

Szeretnék én is gratulálni a teljesítõknek! (Az összes többi túrázónak szintén!)
Külön Povyáginak és Tibetnek az elsõ 100-asukhoz!
Örülök, hogy a TTB depót olyan sokan igénybevettétek. Legközelebb a Péliföldszentkereszti depó pontot valószínüleg célszerû lesz áthelyezni a Tokodi pincékhez.
A depóautóból még nem pakoltam ki, így azt sem tudom, hogy mit hagytatok nálunk, de amint meglesz jelzem. Eddig csak egy bicskát találtunk, még a Vértestolnai depónál, a kempingszékeink mellett, akinek hiányzik szóljon.
Ha valakinek van ötlete, hogy mit fogyasztana vagy használna szívesen legközelebb egy hasonló depónál, az is érdekelne. A túra alatt csak a kálciumos pezsgõtabletta, több kóla és mégtöbb fásli merült fel.
Végül rajt+cél+ 4 depópontot üzemeltettünk (a tervekhez képest még egyet Tornyópuszta elágazásnál), a nyitási idõk teljesen jók voltak :), és a zárásra is mindig percre pontosan odaért DieM.
Köszönöm offtopik Péternek a sofõrködést, Pygmeának a sok gyümölcsöt és egyéb finomságokat illetve a segítségét a depóban és a szervezésében, valamint Bandikaa munkáját, aki a 40-es táv teljesítése után szállt be a depóba. (A TTB depó-t népszerûsítõ logót is neki köszönhetitek.)
Kinizsi100/TTB depó fotóim.

efemm.
 
 
Karancs-MedvesTúra éve: 20052005.05.08 20:01:18
Írok majd beszámolót is, csak elteszem emlékbe Csanya 35km-es táv résztáv/részszint méréseit, mivel az itineren ezek az adatok nem szerepelnek.










Állomásszint (m) résztávtávrészidõkm/ó
Ceberna-völgy1806651,586,98
Karancs-csúcs4453944,454,05
Salgóvár3207,216,2815,33
Szilváskõpuszta1608,624,8915,67
Szõröspuszta15529,844,336,77
Kota2703,933,750,474,64
Pécs-kõ652,936,630,015,80
Salgótarján153,640,230,47,11
Total147040,2423,245,70
 
 
HidzsraTúra éve: 20052005.05.08 19:29:10
Hidzsra
Alapvetõen kedvelem a városi túrákat, két napja az UKK egyik mozgalmával készültem a Hidzsra teljesítménytúrára. Közben a Budait viszont kihagytam, kell a pihenés.

Szóval Hidzsra, a Hanif Iszlám Kultúrális Alapítvány elsõ teljesítménytúrája.
"A túra a Hidzsra elnevezést az iszlám történetének egyik legfontosabb eseményérõl, Mohamed próféta (Isten áldása és békéje legyen vele) Mekkából Medinába való vándorlásáról kapta, ami a keresztény idõszámítás szerinti 622-ben történt, s amely idõponttól számítjuk az iszlám kalendáriumot."

Idális, 7:00-9:00-ig tartó rajtidõ, ennek megfelelõen a 9 órai harangszó a Budai-kapu külsõ oldalán ért, és még meg kellett keresnem a Hadtörténeti Múzeumot, valamint a rajt helyét. Ez nem ment könnyen. Rövid kérdezõsködés után a Múzeum megvolt, majd az ideálishoz képes ellenkezõ irányból megkerültem, és a távolból felismertem a rajt helyéül szolgáló, utolsó budai pasa -Abdurrahman Arnaut- sírját. (Itt jól jött, hogy a rendezõi weboldalon fenn voltak a túra fõbb állomásának fényképei.) Rendezõket már nem találtam a rajtban, csak a távolban két hátizsákos alakot. Szerencsére õk voltak, úgyhogy -hivatalosan- utolsóként, 84.-ként elrajtoltam.
Rövid készülõdés, a 10fokban és az erõs szél miatt fagyoskodás után elindultam.
Az országzászlónál Bajnai topiktárs jött szembe, õ sem a megfelelõ irányból közelítette meg a rajtot, így le is késte. A továbbiakban együtt mentünk, az én itineremmel. Az útvonalleírásról: tökéletes volt, jól követhetõ és részletes, az útvonal egy várostérképre is be volt rajzolva. Útközben (zöld:) szalagozás a kritikus szakaszokon. Hiányoltam az ellenõrzõpontok rész táv és szint adatait, valamint a térkép hátulján szabadon maradt oldalt is meg lehetett volna tölteni hasznos vagy érdekes információval, (Például a rendezõ egyesületrõl, vagy az iszlám hazai történetérõl, stb.)

A várból a szokásos szép kilátás, innen a Vérmezõn keresztül a Z- jelzésig, majd a Martinovics-hegy, az elsõ ep. következett. Az útvonal elsõ része sok helyen azonos volt a ToJáS túrák útvonalával. A Martinovics-hegyen éppen tájfutó verseny zajlott (a résztvevõket elnézve gyermek- és nyílt kategóriákban), tetszett ez a nyüzsgés a környéken.
Diana u. - Svábhegy - Széchenyi emlék (ebbõl az irányból még nem mentem fel), végre vége a lépcsõknek, majd a Széchenyi-hegyi TV-adó melletti szép és védett réten keresztül ereszkedtünk a Farkas-völgybe. A túrát kitalálók itt nem végig a megszokott Zhsz-en vitték az útvonalat, hanem a Kápolna felett megmászattak még velünk egy hegyet, majd utána meredeken le a völgybe.
A 2. ep-n hallgatoozoo topiktárs fogadott. (Aki többeknek megerõsítette, hogy meg lesznek tartva a jövõ heti Dundakanyar túrák.)
Csillebércnél éppen egy futóversenyt kellett keresztezni - budapesti gyalogosnak eddzett reflexekkel nem volt gond. A gyermekvasút megállójába éppen akkor futott be egy csodaszép gõzmozdony.
Csacsi-rét, a 3.ep, a pontõrök itt -is- finom zselés édességgel és datolyával kínáltak. A tûzrakóhelyen egy család éppen szalonnasütéssel egybekötve piknikezett.
Lassú kocogás lefelé a sárga sávon Virág-völgybe, majd kb. 6-os tempóval felfelé János-hegynek. Útközben eligazítottam egy külföldi kirándulót, aki a gyermekvasútat akarta látni. Egy hevenyészett vázlat volt a kezében, de az hogy piros jelzés ("red sign there") nem mondott neki semmit. Azért elég lelkes voltam, a valóságban 1km-es távolságot 200m-nek mondtam. Igaz, hogy addig lejtett.
A 4.ep. a Libegõ János-hegyi állomásán egy leolvasnivaló volt. Az állomás elõtt a félmaratoni futóverseny miatt szurkolók tömege volt (és gyakori taps a futóknak), valamint élõ zenekar szolgáltatta a muzsikát.
A hegyrõl lefelé, a régi piroson, a Tündér-szikla, Tündér-hegy felé két napja jártam, így ismerõs volt az útvonal. (A panoráma is.)
Zugligettõl -csaknem a túra végéig- aszfalt következett. Kuruclesi út - Keresztül a Hûvösvölgyi úton, majd felfelé a Balogh Ádám utcán. Az útleírás is felhívta a figyelmünket egy "érdekes sárga villára". Hát igen. A homlokzatán napóra, kialakításában is kisebb várkastély, az udvaron díszkút. (Egy átlagos fõnyomócsõ vízhozamával.)
A Balogh Ádám-szikla alatti 5.ep-n szintén édesség, datolya és szörp - szívesen kínálták a pontõrök. A szikla környéke tele virággal, de az ott lakó hajléktalanok kedvesen mutatták, hogy merre is kell továbbmenni. A szikla tetejérõl szép kilátás.
Érintettük még a József-hegyi barlang bejáratát, megnéztünk még egy panorámát a Szemlõ-hegy tetejérõl, majd késõbb a -számomra meglehetõsen furcsa stílusú és helyszínû- Mansfeld Péter emlékmûvet.
A cél a Gül baba türbéje mellett volt, ahonnan ismét szép kilátásban volt részünk.
A kitûzõ és az emléklap nekem tetszik.
21km/650m (szerintem 2-3km-rel hosszabb volt a táv, a szint rendbenvalónak tûnt) - 4 óra 52 perc alatt teljesítettem.
Szerintem kellemes túra volt.
Hidzsra fotóim.
efemm
 
 
AndezitTúra éve: 20052005.04.25 18:19:24
Andezit 30
Legutóbb 2003-ban jártam ezen a túrán, a szintén igen kiváló idõ, -akkori elsõ- rendezés, túratársak és egy május elsejei triplázás kezdõ túrájaként. Az útvonal kitûzése nagyszerûre sikerült, ezt most is csak dícsérni tudom. Az idõjárás felelõse ma szintén velünk túrázott, úgyhogy tökéletes túraidõnk volt, még felhõket is kaptunk a fejünk fölé napközben, mikor éppen nyílt terepen vezetett a jelzés. A szalagozás példásan jó volt most is, az erdõkertesi szervezõket dícséret illeti a túra elõkészítése kapcsán. Helyenként mintha bozótirtás nyomait véltem volna felfedezni a turistaösvényeken. Az itiner tökéletes, résztávok, szintek, -részletekben- színes térképvázlat, igen precíz szöveges leírás, a településekhez történelmi ismertetõ. (Irodalomjegyzékkel!)
A szolgáltatásokat tekintve az elsõ rendezésnél magasra tették a szervezõk a mércét, ezt sajnos nem tudták tartani. Hiányoltam a Ordas-pusztai frissítõpontot, de legalább vízvételi lehetõséget! Az artézi kút nem mûködött. Helyi erõk szerint vízzel kell felönteni, akkor használható. (Mennyivel? Fél vödör elég lesz? Tíz túrázó összeönti amilye van, -ennyi befektetést megér- aztán oázist teremtünk. Vagy nem.) Becske és Szandavár között a frissítõpont sós süteménye finom volt -és jó sós-, de víz itt csak korlátozottan volt kapható. (Az elsõ rendezés paradicsomleves+pogácsa kombinációja számomra azóta is etalon.) Szerintem a rendezõi transzporterbe befélt volna 1-2 szódásballon és a hozzávaló szörp. (Tudom, mindenki be tud tenni a hátizsákba 1liter vizet -én is ennyit vittem és a kocsmákkal együtt elég is volt-, de mégis..) A nagy-hegyi nápolyiszelet (2db) finom volt. Vanyarc kocsmája és a célnak helyet adó Vadász presszó Becskén tökéletes helyen vannak, az árak is elfogadhatóak, a választék is (van traubi és meggymárka), sajnos az utóbbi mûintézmény 1 fõ pultossal nem készült fel még arra, hogy kb. egy egész havi fogyasztásának megfelelõ szomjas turistatársadalom igényeit kellõ gyorsasággal szolgálja ki. Viszont volt tv, a forma1 kedvelõinek.
Visszatérve az útvonalhoz: a túra nagy része igazán gyönyörû látnivalót kínál a Cserhátból. A két andezitömlés, kilátás a környezõ dombokra (hegyekre?), a körpanoráma Szandavárból, a tavaszi természet - rendkívülivé teszi a túrát.
Tudom ajánlani jövöre másnak is.
28.85km/880m - fél perc híján 6óra alatt teljesítettem.
Köszönöm Tibet-nek a fuvart, Szakee-nak a jó tempót és a társaságát a túra alatt. A többiek meg készítsék a beszámolóikat! :)
Andezit 30 fotóim.
efemm.

További fotók túratársaktól: Betmen70, Szakee, Vlaszíj képei.
 
 
GerecseTúra éve: 20052005.04.25 18:17:24
Gerecse 50
Már másfél éve nem mentem ötvenest, ideje volt "újrakezdenem". A Gerecse nagyszerû terepnek ígérkezett, már kétszer teljesítettem. (Az egyik az 1999-es legendás túranap volt.)
SK, DieM, Nagyondinnye, Povyagi társaságában jutottam el a rajtig. Hat rendezõ is rajtoltatott -igaz, hogy komolyabb nyilvántartás nélkül, de ha ennyi túrázót, csak így lehet indítani, akkor ez a célszerû-, úgyhogy hamar végeztünk a papírmunkával. A csapat többi tagja begyújtotta a rakétákat, én még szerelvényt igazítottam. Végül 7:30-kor indultam.
A városi szakaszon mentem a tömeg után, hátulról hallottam pár megjegyzést a teleszkópos túrabotjaimra. (Bányahegyen már inkább az "ilyen kéne nekem is" volt a gyakoribbb:).
János-forrásnál három pontõr is pecsételt lelkesen, úgyhogy fennakadás, komolyabb idõvesztés sorállás miatt sem itt, sem a késõbbi pontokon nem volt. (Sor az igen.) A kifüggesztett tábla szerint 2km-nél jártunk. Rutinos túrázóként ezt persze nem hittem el, mert ha 32perce jövök majdnem hatos tempóval, akkor ez egy kicsit több kell legyen. DieM -lépésszámlálós órája- szerint 3.2km volt.
Baji vadászházig megvolt az elsõ létrás kerítésmászás is, amit még jópár követett. A vadászháznál párszáz túrázó, pénzes frissítõ.
Tardos elõtt jó hosszú mûút. A ponthoz közelebbi kocsmában fél liter kólával frissítettem. Volt kimértve is, citrommal, jégkockával. Csóványosékat láttam még a pontnál hosszabban idõzni.
A Gerecse oldalában medvehagyma volt bõven, de én is hiányoltam az egész erdõt átható illatát. Néha kérdezgettem a (vissza)elõzgetõ bicajosokat, hogy õk milyen távot mértek a rendezõi kifüggesztetthez képest a pontokon. (pl: mért/valós: 19/16, 27.3/26). Ez valami külön szervezõi pszichológiai fegyver, hogy egyrészt az itineren nincsenek sem távok sem szintek, valamint a kiírt távok kisebbek a valósnál??
Héregig lefelé pár helyen kocogtam, a ponton újabb fél liter üdítõ, negyedóra pihenés. Felfelé Bányahegynek ismét beért Speti, és megállapította, hogy Héregtõl 12percet hozott rajtam, ennyivel késõbb indultak tovább. Kedves. :) Hála a túrabotoknak, az átlagosan küzdõs túrázók közé tartoztam az emelkedõn. Ponton újabb üdítõ.
Lefelé néhol ismét kocogtam. Ez a nap számomra az intervallumos edzés jegyében telt. Jó tempó, kocogás és sok pihenés, össze-visszaelõzgetés.
Vértestolnai mûút elõtt megnéztem sportszerûen, hogy milyen arra a kék. Közben jópár kerítésmászás, a többségnek létrán, egy-két rutinos rambónak a drót fölött. A szántóföld kellemes volt, helyenként pont olyan puha, mintha gumi rekortán lett volna.
A frissítõponton egy zsíroskenyeret ettem és két szódát ittam. (Itt már tudtam, hogy ez a túra simán sikerülni fog.)
A pont után láttam egy túrázó lányt, kezében a cipõivel, zokniban gyalogolni. Kérdeztem, hogy esetleg leukoplast-ra nincs-e szüksége. Mondta, hogy köszöni, de neki már így a legjobb..
A következõ szakasz Koldusszállásig elég unalmas, viszont sok benne a lejtõ, és ismerem is már. Talán csak az utolsó kilóméter kövesútját nem szerettem csak.
38km, ep. Koldusszállás. Üdítõ ismét, elég sok -fáradt- túrázó. Végre beértem Povyagi-t, innen együtt mentünk tovább. Ági, nagyon jó tempót jöttél ám a végén!
Enyhe emelkedõ a Kisréti vadászházig. Szóda az autópályánál. Az is hasznos volt a rendezõktõl, hogy ide is (és Héregre is) telepítettek elsõsegély állomást. Nekünk nem, de pár késõbbi fáradt "zombi"nak tényleg fontos lehet, hogy egyáltalán le tudjanak ülni. A szervezet nevét sajnos nem jegyeztem meg.
Rövid szerpentinezés a Turulig. A parkoló tele volt, a szobor környéke is - kirándulókkal. Gyors panoráma nézegetés után nekivágtunk a hirhedt lépcsõnek. Most egész jól ment a lefelé, nem éreztem a térdemet.
Rövid városi szakasz, aztán a cél. Ági, remélem mára már elhitted, hogy 10 órán belül teljesítetted életed elsõ 50-esét. Utólag is gratulálok! (Hidd el, jól megy neked a túrázás!)
Zöld jelvény átvétele után megleltük a többieket a célban, akik már a megérdemel ebédjükön is túl voltak.
Nekem 09:47 lett most a Gerecse50 (49.3-by DieM), de inkább a "visszatérés" volt a fontos az ötvenes távokhoz.
A szervezés tökéletes volt, a tömeghez képest mindenhol gyorsak voltak, a rajt-célhely kiváló, a pontokon a büfék száma és árai is elfogadhatóak. Amit egyedül hiányolok, az csak az itinerrõl hiányzó a táv és szint adat.
Mivel Tibet, a topik idõjárásfelelõse is a Gerecsében túrázott, ezért egész napos napsütés, esõ és sármentes túra volt. Jól éreztem magam.
Fotóim.
efemm.

Fotók másoktól: ilyr, DieM, Speti ,suvidani, pocziki képei. Fotók 2004-bõl: fantazy, ifelore, mattila képei.

DieM résztáv mérései (Polar_625x órával) a Gerecse 50-rõl. (Az itineren nincs táv és szint adat.):
3236m (52m) - János-forrás
7131m (381m) - Baji vadászház
4893m (69m) - Tardos
6408m (223m) - Pusztamarót
4706m (48m) - Héreg
1929m (239m) - Bányahegy
10598m (95m) - Koldusszállás
2336m (122m) - Kisréti vadászház
2579m (21m) - Autópálya-híd
2046m (100m) - Turul
1887m (0m) - cél.
Összesen: 47749m (1350m
 
 
Bujáki kikeletTúra éve: 20052005.03.14 17:29:11
Bujáki Kikelet 25

Csepergett az esõ, mikor fél nyolckor Bujákra értünk. A 8:05-ös rajt után a sok esõkabát már elriasztotta az esõfelhõket és ezután tökéletes idõben lehetett túrázni.
Közepes méretû sorállás a nevezésnél. (Rendezõi mottó lehetne: "Nyugtával dícsérd a rajtot" - ugyanis mindenki kapott egyet. Ennyi résztvevõ között -már csak statisztikailag is- elõfordulhat egy apeh-os ellenõr..)

Bujáki kálvária és kápolna, valamint a fa-feszület után kellemes emelkedõ a Sas-bércig. A csúcson szél, fagyoskodó nagyszámú pontõrök és kilátás a Szandavárra.
Ezután hullámvasútazás több km-es nyiladékokon.

Bokoron tábla csoki, fánk, tea, borbarát-tea.

Az út eddigi részén borult idõ, valamint hó, jég, egycipõs csúszkálós nyomok. További részén napsütés, latyak, víz, csermely, patak, folyam - mindez a turistaúton. A 25-ös táv csak egy -kevéssé technikás- patakátkeléssel bonyolódott.

Bokri-kereszt után az úton -úgy 1.5km-en keresztül!- 5cm víz, alatta jég, kerülni nem lehetett. Ha ott valaki elcsúszott...
Itt én is visszavettem a 4.5km/h-s tempómból :), így már csak a Bujáki vár megmászása és az onnan leereszkedés maradt, és az 1.5 (vagy 2??) km-es könnyû séta a faluig. Még megnézhettünk két szép geológiai feltárást.
14:07-re értem be, a végén Pygmea lehajrázott. Csak háromnegyed órával indult késõbb..

Azt hiszem, hogy sikerült az opimális 25km-es távot megtalálnom. Most vittem magammal fényképezõt, de túrabotot nem. Fordítva a térdeimnek kellemesebb lett volna.

A 6 óra gyaloglás után még várakoztam 5 órát a túratársakra, akik a legsportszakmaibb -50km-es- távot választották. Optika sporttársat is csak az este 7 órai harangszó tudta becsalogatni a tereprõl. :)

A túrán 432 résztvevõ volt, ebbõl topikos rengeteg, fáradt mégtöbb. Az itiner szerintem jó volt, a kitûzõ tetszett, az emléklap kicsit egyszerû, a szolgáltatás bõséges, a szalagozás kiváló, az útvonal vezetése, a táj gyönyörû.

efemm.
 
 
Téli teljesítménytúraTúra éve: 20052005.03.08 23:01:22
Téli teljesítménytúra (2005.01.22)

Nagyon jó volt az útvonalválasztás a rendezõktõl, a szalagozás, itiner, útvonalvázlat is kiválóra sikerült. A terep: letaposott hó. (Megértem a korán indulókat.)
Rajtzárás elõtt, 8:56-kor kaptam a 373-as rajtszámot, úgyhogy e szerint népszerú túra volt.
4:40 alatt sikerült végigmennem. A csúszós terep miatt érzem kivételesen nem a vádlimban, hanem a combomban érzem a fáradságot.
Sok topikos ismerõssel találkoztam, és mivel a Kutya-hegy alatt elõször kicsit túlmentem a K+ - szalag leágazáson, korrigáltam, majd többekket ismét üdvözölhettem.
A József-liget sziklái érdekesen néztek ki. Nem állt ott valamilyen vár? :)
(Útközben: -3976KCal, +1 mandarin, +fél liter sós csapvíz.)
Tetszett a túra.
efemm.
 
 
Szent LászlóTúra éve: 20052005.03.08 22:51:45
Szent László 15
Kellemes idõ, -5fok körül, napsütés egész nap, örömtúrázás, pár centi hó, jó szalagozás, kitaposott út, fûtött rajt, profi cél, jó ellátás, részletes itiner leírással, útvonalvázlattal.
Befagyott patak tükörsíma jegén csúszkálás a Szálláska-völgyben, Szent László hasadék, Remete-barlang és csodás kilátás onnan a Mátra lejtõire, a Kõfejtõ - érdekes látnivalók. Ja még a Sztupa, és Szentkút, és a Cserhát.
Kiváló útvonal!!
Egyetlen negatívum a 3.ep., a sámsonházi kocsma, nikotinmérgezést okozó levegõje.
Túra (és a cél zsíroskenyer készletének fogyasztása) után még palócleves vadasan a Bableves Csárdában.
Összességében - :))
efemm.
 
 
HÓ-Fejérke / Piroska túraTúra éve: 20052005.03.08 22:50:50
Hó-Fejérke 0

Az elsõ túrám, amit a rajtban(!) adtam fel.

Csákberényben csodás napsütés és -10fok fogadott. És SZÉL. És ez utóbbi kettõ iszonyú hideg. (Nekem.) És nem öltöztem fel megfelelõen, gondoltam ugyanaz a felszerelés, ami elõzõ nap a Mátrában jó volt, elég lesz. És ebben tévedtem. És EGY ÓRA SORÁLLÁS a rajtban (Lajos, ezt most el....tad!!). És ez leamortizálta az amúgy is csekély lelkesedésemet, nem is neveztem. És a célban sem lett volna kedvem ugyanennyit várni. És most itthonról (Szfvár), a meleg szobából nézem ugyanazt a gyönyörû napsütést, a kék eget. És nekem ez ma így sokkal-sokkal jobb. :)

Minden elismerésem azoké, akik a mai túra bármelyik távját végigcsinálják!

efemm.
 
 
Téli MátraTúra éve: 20052005.03.08 22:49:48
Téli Mátra 36

Gyönyörû idõ, -8-10fok, a több száz, korábban induló résztvevõ már valamennyire letaposta a 20cm-es havat, így a terep is járható volt. Mátraházáról lefelé voltak csúszós szakaszok.. (Túrabottal mentem.)

Galyatetõrõl a Magas-tárta látványa lenyûgözõ.

Az ellenõrzõ pontokon pár perces sorállás mindenhol. (Melyekbõl a 15perc plussz simán összejött nekem is. Én sem tartom helyesnek -sem itt, sem pl. a Mátrabérc túrán- emiatt a díjazást megtagadását a túrázóktól.)

A szolgáltatások alacsony szintûek voltak. Mátraszentimrén tea (de, a félliteres "üvegedbe már nem tudok önteni" jelleggel, szóval korlátozottan), célban is tea, Vörösmarty turistaháznál pedig könnyen felejthetõ ízvilággal rendelkezõ leves. (Nem vagyok válogatós, de ez pocsékra sikerült.)

Útközben Galyatetõn, Mátraháza (és Mátraszentimre?) illetve Vörösmarty th. büféiben persze nyilván mindenki annyit és annyiszor frissített amennyiszer csak akart.

A rajtoltatás és célban az érkeztetés illetve az oklevél átadása kifejezetten gyorsan ment. Az oklevél érdekessége, hogy a teljesítési idõhöz mindenkinek a saját, tényleges teljesítési ideje került kinyomtatásra. (Nálam: 7:28)

Második teljesítésem volt a középsõ távon.

efemm.
 
 
Bia 25Túra éve: 20052005.03.07 22:41:57
Bia 25

A tegnapi Normafa laza séta volt a vasárnapi Bia 25-höz képest.
8:02-kor indultam SK, DieM társaságában. Még láttuk elrobogni a futóbolond csapatot, aztán mi is szétszakadtunk.
Kõorr-ra fel és le egész jó tempóban sikerült. (Lehet, hogy a hó ugyanakkora volt, mint késõbb, csak itt még bírtam??)
Dobogó-hegy elõtt és után mély porhó, egy cipõre méretezett keréknyomok. Ez a szakasz sokat kivett az erõmbõl. Sóskút elõtt a fennsíkon jól lehetett menni, a szél is alig fújt.
A Sóskúti ponton a megszokott fél literes üdítõ -több félébõl volt választható- mellett egy zacskó nápolyi is a szolgáltatás része.
A kocsmában még frissítettem három deci meleg teával, ez is tökéletes helyre van telepítve.

A Kálvária-hegyen erõs szél és _iszonyú hideg_ volt. A faluból felfelé vezetõ emelkedõ -szerintem- az eddigi éveknél jobban járható volt, a lefelé is.
A horgásztóig pár helyen szintén szembe kaptuk a jeges szelet, itt a nápolyi elfogyasztásával múlattam az idõt.

Nyakas-kõ melletti Madár-szirthez egész jól fel lehetett jutni, mivel a déli oldalon a napsütés leolvasztotta a jeget a sziklákról. Fentrõl a kilátás csodás volt, mint mindíg. Szembe kaptuk viszont fenn a szelet és a éles porhó szemcséket.

Szily-kápolna elõtt a lejtõ havas volt -csak alul jeges-, szóval jól járható, az út hátralévõ részével együtt.
A lõtér éppen valódi, mûködõ lõtér volt, egy íjász lövöldözött a szalmabábujára.

Rendezésrõl: sorállás sehol, szolgáltatás OK, jelzések, szalagozás OK - tökéletes, mint mindíg a Bia túrákon.
Idõ: 04:54, éppen 5-ös átlag felett. A duplázást, a terepet és a hideget figyelembe véve elégedett vagyok. Meg fáradt. :)

efemm.
 
 
Zöld túrák (Budai-hg)Túra éve: 20052005.02.26 21:45:56
Zöld 20

Utolsóként rajtoltam a Normafától úgy 9:10-kor. Offtopik hosszútávú JG kereste éppen a pontját, ami már egyrészt bezárt, másrészt nekik pecsételni sem kellett. (Az õ lábán -bakancsán- láttam olyan gumi-hágómicsodát, amit LP emlegetett valamikor mostanában.)

Normafa környékén meglehetõsen nagy volt a hó -szerintem 30-40cm-, síelõ, szánkózó viszont kevés. Õk még nem kelnek ilyen korán. Egy helyen megpróbáltam optimalizálni -arrafelé a zöldet követni nem túl egyszerû-, de miután térdig süppedtem, hamar kerestem egy kisíelt utat.

Disznófõ felé kivételesen nem volt jeges a terep, viszont a hóban elég fárasztó volt haladni, még igy lefelé is.
Ferenc-halomnál még tartott a lendületem. A Pasaréti útig egész jó tempóban kocogtam. (Hehe - lefelé.:)
Apáthy-sziklánál a kilátás pompás volt.

Árpád kilátónál 6-7 perc sorállás. Cserébe csoki.

A várakozás alatt legalább megbeszéltük Rohamcsigával a másnapi sítúra logisztikai terveit.
A Szépvölgyi út után sokan hosszabbítottak körbe a mûúton, ahelyett, hogy követték volna a zöldet. A Hármashatárhegyi út után kivételesen örültem a hónak, nem csúszott a lejtõ.

Virágos-nyeregig elég nagy volt a szembe-futó-forgalom. :) Gyors pecsét a ponton, kóla a büfében. Itt csatlakoztam az újrakezdõ :) SK-hoz.

A Csúcs-hegy utáni lejtõrõl már otthon tudtam, hogy kamikáze módon fogok rajta lezúzni. Egész különös technikát sikerült kidolgozni a lejtõn a mély hóban: hátradõlve, hajlított térddel magas lábemeléssel - sikeresen leértem.
Solymár elõtt a mezõn értem be Pygmeát és Nagyondinnyét. (A heti diskurzus után nem akarsz nikket váltani Nagyonbanán-ra?:)

Lejtõ sörözõ, cél: nem túl jó 3:27-es idõ.
Elég is volt a tervezett 20-as táv, a Solymár-Zsíroshegy szakaszt nem szívesen vállaltam volna be, mivel 3 hete, ennél kisebb hóban is vánszorgásnak éreztem egy privát túrámon arrafelé a tempót.

((Bocs, Pozo, legközelebb -remélem- már megismerlek.:))

A rendezésrõl: pár ponton elkelt volna dupla személyzet (azaz 2 ember), így nem irígyeltem a pecsétet és az ellenõrzõ lapot egyszerre kezelõ fagyoskodó pontõröket.

A gyönyörû, napsütésben, klassz túra volt. (Pedig "lerágott" az útvonal. Magam is hetente többször járok egyes szakaszain. Mégis tetszik.)

efemm.
 
 
BUÉKTúra éve: 20052005.02.25 17:04:01
2005 - BUÉK20
19.905km/890m - 03:09 alatt sikerült teljesítenem - azt hiszem negyedszerre.

Kiváló idõjárás - esett, de elõtte azért a napocska is sütött.
Mérsékelt mennyiségû sár. (A megszokotthoz képest hiányoztak a jó kis jeges lejtõk és emelkedõk.)
Emberi módon fel lehetett jutni a Sárga sávon Határ-nyereg felõl az Újlaki parkolóig. (Az óév utolsó napján edzésképpen már jártam arra.)
Dícséretes szalagozás.
(Bár elég késõn indultam), de nem volt sorbanállás sem a rajban, sem a célban. (A 400+ résztvevõ ellenére sem.)
Finom tea Fenyõgyöngyénél, üdítõ a célban. (A zsíroskenyér és a virsli idõ hiányában nem fért belém.)

Szép a jelvény -meg hát JELVÉNY-, de szerintem egy ilyen rövid túrára felesleges. ((Sportszakmai dolgok, stb...)) Mellé pedig a kitûzõ felesleges. (Számomra nem jelent plusszt, ha egy túra teljesítéséért két kitûzõt/jelvényt is kapok egyszerre.)

Jó túra volt, köszönet érte a rendezõknek.
efemm.
 
 
BartinaTúra éve: 20052005.02.25 17:01:41
Bartina 30

Az "Emlékezetes lapom" szerint napsütésben "kimozdultam a szobából" és 30km-t gyalogoltam.
Órám szerint 3800KCal-t használtam el, amit ellentételeztem forraltbor fogyasztásával 3x, finom teával valamint otthonról hozott pogácsával. (Vlaszíj megjegyzése a teáságyúnál: "Te aztán tudsz élni efemm!") Útközben 2x Balaton szelet, a célban zsíroskenyér-svédasztal. Ellátás tökéletes.

Az útvonal jelentõs része szõlõhegyen ment (egészen Balaton-felvidék fílingem volt, csak hiányzott lenn a tó), több helyen hordót tisztítottak, dezsõt szereltek.

Kissé sok volt a beton az útvonalban. Szerintem vagy a túrát kellene késõbbre tenni, vagy a tavasz érkeztét elõbbre, úgy még szebb lenne.

efemm
 
 
túra éve: 2004
@Éves túraösszesítőTúra éve: 20042006.01.15 11:48:30
2004-es évzáró statisztikám:

TTúrák száma: 15
Feladva: 1 - (Bükki Kilátások. 18.3km/8óra 55perc alatt!)
Leghosszabb táv: 36.9km
Össz.táv: 376km
Legszebb túrám: Kilátó 25

Az elsõ év az elmúlt 15 évben, amikor nem mentem ötvenes teljesítménytúrát. :(

Egyéb túrák - topiktúra, kéktúra, túramozgalmak: 21 túranap. :))
Pontõrként: 2 túra (Sajgó Éjszakai, Lábatlan)
Túrafotók száma: 2357
efemm.
 
 
EötvösTúra éve: 20042005.04.10 21:07:53
Eötvös 30 + pilisi források

Két éve sikertelenül próbálkoztam az Eötvös hosszabb távjával, szerencsére :) akkor sérülés miatt Pilisszentlászlónál fel kellett adnom. Idén reálisabban terveztem a túrát.

Az aktuális kedvenc túramozgalmam (pilisi források) pontját is bele tudtam kalkulálni az Eötvös 30 útvonalába. A végére az elõzetesnél többet, 10 forrást érintettem, ebbõl csak a Lajos-forrás volt pontosan a teljesítménytúra útvonalán, a többihez 100m-2km közötti kitérõt kellett tennem vagy útvonalat módosítanom. (nagypista szigorúan :) A plusz táv kb. 8km, az ehhez tartozó szint 300m lehetett.

Néhány nehezebb emelkedõ: Pilisszentkereszt Szent-kúttól a Pomázi-forrás felé visszamászni a gerincre a nevéhez méltó "Tetves úton", valamint Fagyoskatona után a kék kereszt és az erdészeti mûút keresztezõdésébõl átmászni a Kakas-hegyen a kék sávra - erre volt a legrövidebb, +100m szint.

Volt még egy bónusz :) forrásom is -a Kékvízû-forrás-, mivel Lajosforrás után kicsit bizonytalankodtam a sárga sávon, így ezt is láttam.

Érintettem még két Szent-kutat, a pilisszentkereszti éppen átépítés alatt állt, a csobánkai nem. Ez utóbbinak -szerintem- igen jóízû vize van.

Kamilla-forrásnál a kéken megszólítottam egy lányt -akit már láttam a Tölgyikreknél- hogy milyen túrán is van. Szintén az Eötvös30-on gyalogolt. Hmm.. Pilisszentkeresztrõl rossz irányba(!) indult "Csobánka felé" a kéken. Jött már másfél km-t, felfelé legalább 100m-t, Dobogókõhoz bizony közelebb járt.. :)

Csobánkán kezdett meleg lenni, a túra útvonala addig valahogy mindenhol erdõben ment. Az Oszolyra feljutáshoz nekem háromszor is kékkúti frissítésre és a központban lévõ büfé igénybe vételére volt szükségem. :)

A szalagozás az Oszolynál lévõ pont elõtt szükséges hasznos volt, lefelé sem ártott. A városi szakaszon visszafelé "érzésre" mentem a megfelelõ irányba, kihagytam a fõutat, végülis 40perc alatt lent voltam.

A szintidõbõl 30 perccel kicsúsztam, amire a célban a rendezõ az "Ezzel mi nem foglalkozunk.."-at válaszolta, és engem sem zavart túlságosan.
Kellemeset túráztam.

efemm.
 
 
túra éve: 2003
@Éves túraösszesítőTúra éve: 20032006.01.15 11:51:43
Év: 2003
Név: efemm
Teljesítménytúrák száma: 39 (ilyen évem sem volt még)
Feladás: 0 (és ilyen sem)
Szintidõn túli teljesítés: 3 (Téli Mecsek 30, Margita 40, Töki-tökölõ 30)
Átnevezés felfelé: 1 (Zöld 30->45)
Átnevezés lefelé: 0
Leghosszabb táv: 99.3km (Lemaradás 100)
Legrövidebb táv: 15km (Somló 15É)
Össz. táv: 1484 km
Össz. szint: 37115 m
Össz. idõ: 330 óra (Kár volt ennyire sietni. Még hat óra hiányzott a 2 teljes héthez. :)
Átlag táv: 38 km
Átlag szint: 952 m

Legnagyobb küzdelem: Töki-tökölõ 30
Legnagyobb élmény: Kelet-Bakony 50


Ezeken kívül teljesítettem még 13 túranapot (hohó, akkor megvan az 52 túranapon, tehát minden hétre egy :). Ezekbõl kéktúra 12 és topiktúra 1.
Örülök, hogy 13x-ra is sikerült a Vértes50, elõször egy százas -a Lemaradás100-, májusban az Andezit30/Karancs-Medves35/Magnezit60 triplázás, a Téli-Mátra36/Hó-Fejérke20 és Bia25É/Töki-tökölõ30 duplázások.
efemm.
 
 
Keleti-BakonyTúra éve: 20032005.04.19 13:04:18
Keleti-Bakony 50
(50.8km/1315m)

Szerencsére SK topikos hétközbeni kérése -miszerint VIP asztalt biztosítson számára Nagy Lajos- meghalgattatott, így RCS, Tibet és SK társaságában sikerült gyorsan elrajtolni szombaton. A két -30-as és 50-es- távon összesen 397-en túráztak (ebbõl 50-es kb. 100 fõ), így azért bölcs döntés volt a rajtidõ legvégén indulni. Mi már semmi -egyébként Lajos túrákon megszokott- sorárállást nem tapasztaltunk. Késõbb a pontokon sem.

Az igazolófüzet négy a4-es oldal, részletes szöveges leírással -ismerõs stílusban :)-, résztávok (táv, össztáv, szint, össz-szint, jelzés "pontig") adatokkal, teljes oldal ff térképmásolat rajta a bejelölt útvonal. Mindezek ráadásul teljesen feleslegesek voltak, mivel Lajos -szerintem- eddigi túrái legjobb szalagozását követte el. :) Minta a rajtban, majd úgy 50 méterenként végig a túra útvonalán. (Lajos! Lehet, hogy Iszkaszentgyörgy elõtt 5 méterenként kellene szalagoznod, ugyanis találkoztunk egy túratárssal a kastélynál lévõ ponton, aki -állítása szerint- eltévedt. :)

Szolgáltatások: Elsõ ponton ropi, másodikon a ropis zacskó bemutatása ellenében :) zsíros-, vajaskenyér, szörp, Iszkaszentgyörgyön ásványvíz/üdítõ, Mandulás ep-nél ásványvíz (már elfogyott), Baglyas-hegyen csoki (+két korty ásványvíz a pontõr saját palackjából - köszönet érte), célban tea. Útközben korlátlan mennyiségû medvehagyma. :)

Az idõjárás jó volt, kiváló túraidõ, úgy 2x10 percig még a nap is kisütött, kora délután szemerkélt az esõ, de ez engem egyáltalán nem zavart(, mivel)

A túra útvonala NAGYON jól eltalált, megnéztük a Keleti-Bakony összes gyönyörû völgyét, a Bakonykuti - Isztimér közötti fennsik-szerû részt, láttuk a Fehérvárcsurgói víztározót, távolban a Vértes tömbjét, messzirõl sejtettük Székesfehérvárt :), a Baglyasról Inota kéményeit, a pétfüdõi tavakat, Várpalota régi városrészeinek házait - egyszóval MINDENT, ami errefelé van és látni érdemes.
(A régi Keleti-Bakonyon ellenben volt 70-es táv is. :)

A Burok-völgyet -a túra legnehezebb részét- mindkét táv érintette. 10 km hosszú érintetlen természet, -itiner szerint 250(!) db- kidõlt fán kellett átjutni, fel-, le- és átmászni, átugrani, alattuk átbújni, megkerülni vagy éppen csoportokat elõzni - kemény terep volt.

Sánta Kutya 8km-nél hagyott el minket (vízhólyagjait legközelebb a célban láttuk :), Tibet 40-nél (neki ment a legjobban a túra közülünk), a végére ifj. Esti Kornél topiktárs csatlakozott az RCS-vel alkotott, két fõ :) topikosra fogyatkozott csapathoz.

Nekem nagyon tetszett a Keleti-Bakony TT, bár a Burok-völgyi akadálypálya miatt nehéz túra volt, jól elfáradtam.

efemm.

Burok-völgy témájához kapcsolódva egy link Pozo teljesítménytúra topikos hozzászólására.
 
 
LemaradásTúra éve: 20032005.04.19 09:26:06
Lemaradás 100
(99.1km/1700m)
teljesítettem: 22 óra 2 perc alatt

Végre megvan az elsõ sikeres 100km-es teljesítménytúrám! :)

Idõjárás: tökéletes volt. Reggel 6-kor kissé hûvös idõ fogadott, a nap elején a Naszályról lefelé jövet csepergett egy kicsit az esõ, délutánra viszont még a nap is kisütött.
Szolgáltatások: 50-nél zsíroskenyér, 75-nél gulyásleves, egyszer narancs, háromszor csoki, háromszor üdítõ v. szódavíz, útközben kocsmahivatalok igény szerint.
Jelzések: megfelelõek (bár az éjszakai szakasz kivételével elég jól ismertem az útvonalat), este a piros szalagozás lehetett volna sûrûbb és jobban látható, de az itinert olvasva meg lehetett találni a helyes utat.
Útvonal: a Naszályról jó volt a kilátás, az elsõ 30 km-en folyamatosan láttuk a Pilist, Õrbottyán elõtti erdõt beborító "szeméttelep" az katasztrófa, Margita és környéke szép, este pedig már úgysincs mit nézni. :)

Ismerõsök: Ebola a Naszályon pontõrként, Lévay és Hámori sporttársak a rajban, majd az Gödöllön illetve az éjszakai szakaszon, JZ Gödöllõn, két offtopik székesfehérvári sporttárs -akiknek ezúton is köszönöm, hogy az éjszakai szakaszon velük mehettem-, Optika -aki az éjszakai 25-ös távon indult- úgy 80km körül, a célban Vadmalac és Gethe.

Jó hangulatú túrán vehettünk részt az idei Lemaradáson. Szokatlan érzés volt, ahogy éjszaka csaknem az egész 25-ös mezõny félelmetes sebességgel elszáguldott :) mellettünk.

(Lehet, hogy még a fáradtság beszél belõlem, de valahogy az elmúl két hétvége 50km-es ttúrái -Téry, Keleti-Bakony- sokkal nagyobb élményt jelentettek a számomra. Azt hiszem, hogy én nem kedveltem meg a 100 km-es túrát, pedig erõvel is jól bírtam, az idõ is kiváló volt, a szervezés is korrekt, az útvonalat is ismertem. Szerintem a 100km kevésbe túrázás, ez már inkább sport, aminek egyetlen célja van: mindenképpen teljesíteni. Talán túl sokat kellett magamra, az erõm beosztására, a frissítésekre, a lépésekre, a jelzésekre figyelni és kevesebb jutott a tájra, a természetre. Mindegy. Be mertem vállalni, elindultam, végig gyalogoltam, teljesítettem. Ennyi.)

efemm.


Érdekes, hogy nekem fejben nem volt olyan nehéz, csak élményben nem nyújtotta azt, amit például egy Keleti-Bakony a múlt héten.
Leírnám, hogy érzésem szerint nálam mik voltak azok, amik a sikeres 100-as teljesítéshez kellettek: (No nem neked Larzen :), inkább azoknak, akik még hasonló hosszútáv elõtt állnak.)

- Túra elõtt 7 óra alvás. Hétközben szintén elegendõ pihenés.
- Megfelelõ erõnlét. Idén ez a 16. TT-m volt.
- A táv nagyrészét ismertem. 75-öt már kétszer teljesítettem.
- Saját tempó (5-ös átlag felett) az elsõ 75-ön, éjszaka lassabb.
- Végig túrabotokkal mentem.
- Depóval száraz váltás alsó és felsõ ruha Gödöllõre, az éjszakai szakaszra. Csere zokni ugyanitt.
- Bejáratott sportcipõ, dupla zoknival.
- Fejlámpa (sponsored by Csanya, csak még nem tudja:), tartalék izzóval és tartalék elemekkel.
- Frissítés: a szolgáltatások + 1 zacskó szõlõcukor + 5-6 liter folyadék (nálam víz és plussz)
- Majdnek minden ponton megálltam pihenni, izmokat, leginkább a vádlit lazítani, a cipõmbõl kiszórni a port, homokot.
Szerencse tényezõk:
- Jó idõ.
- Terepet ismerõ túratársak az éjszakai szakaszra.

A legfontosabb persze, hogy el kell indulni a túrán. :)

efemm
 
 
Töki TökölőTúra éve: 20032005.04.13 00:40:29
Töki Tökölõ 30
31km, 822m

Bevártam a Biatorbágyi célban Budai-HG-t, aki felkeltette az akkor már egy órája a hálózsákjaikban szunyókáló SétáLós-ékat, majd átfuvaroztam a triplázó triót Zsámbékra én pedig elvittem az autót a Szépjuhásznéhoz, ami ugye a Töki Tökölõ 40-es távjának célja.

Egy órácska várakozás után felszálltam a zsámbéki buszra, irány a második túra. (A buszmegállóban megtudtam, hogy a "Szépjuhászné" a buszmenetrendben "Tündérkert" megálló néven szerepel és azt, hogy a kiragasztott távolsági menetrend semmit sem ér -van, de minek?-, a buszok inkább a www.menetrendek.hu-n kereshetõ indulási idõk szerint járnak.)

Zsámbékon a kialvatlanság miatt kicsit fáradtan indultam útnak -végül is jó döntésnek bizonyult, hogy a 30-as távon-, negyed nyolckor, és kezdett melegem is lenni.
A falu felett még lefotóztam a kilátást, és mint egy órával késõbb kiderült, Béno és Kukucs topiktársakat is. :)
Az elsõ pont elõtt beért a kb. 6-os tempóval robogó Pygmea, Nagyondinnye duó, majd a Töki-tetõ pontnál -miután Nagyondinnye és Bénó párbeszédébõl elkaptam egy másik túrázóra vonatkozó jelzõt: "..nem topikos.."- elérkezettnek láttam az idõt, hogy bemutatkozzam Bénóéknak. :)

Kezdett nagyon meleg lenni, és egyre több volt a nyílt terep. A harmadik pontig még a topikos csapattal együtt mentem, aztán már Tinnye elõtt lemaradtam. (A második pontnál nekem nem volt gondom a frissítõvel, a csokit eltettem késõbbre, de a szörpbõl többször is töltöttem, nem volt belõle semmi probléma.)

Tinnyén a második kút már használható volt, kicsit lehûsítettem magam. Éppen mikor elkevertem volna, sikeresen útbaigazított egy helybéli kissrác: "Nem a fagyizót tetszik keresni?". No nem azt kerestem, inkább a pár méterrel arréb lévõ kocsmában ittam fél liter kólát.
A Garancsi hegy elõtti jókora emelkedõn éreztem, hogy -nyilván a meleg miatt- nem megfelelõen sikerült frissítenem és a bal vádlim szeretett volna begörcsölni.

(Nálam a kóla általában bejön, egy túrán nem igénylek mást, csak egy kevés csokit, 6-8 szem szõlõcukrot, valamint folyadékot -vizet vagy plusszt-. A duplázás miatt az elõzõ esti otthoni vacsora óta csak 2 csokit és egy narancsot ettem, semmi egyebet. Sajnos éreztem, hogy az izzadással elvesztett sókat nem pótoltam, emiatt a görcsölés a lábamban.)

Kárpótolt a Garancsi-hegyrõl a kilátás (Budai-hegység, Pilis, Gerecse) a fáradságért, majd a Kõris-völgy elõtti ponton egy kis lazítással és legalább húsz perc pihenéssel próbáltam erõt gyûjteni a Nagy-Szénásra vezetõ emelkedõre.
(Itt is "csak" szörp és csoki volt a szolgáltatás, ami finom volt és korlátlan és elegendõ - csak éppen a melegben valami sósra lett volna szükségem.)

Kedvenc hegyemre vezetõ kaptatónak már eléggé megfontolt sebességgel vágtam neki - pihenéssel együtt a 6.4km-t 2óra 11perc alatt tettem meg. Felfelé pont jókor elõzött meg Ryan, ez -nem tudom miért-, de egy kis erõt adott.

Végre felértem a célba (szintidõn kívül 43 perccel, 4.0-s átlaggal), v63_152 a pontõr és az ott lévõk az utolsó 10 méteren még külön bíztattak is.
Átvettem a kitûzõt és az oklevelet, majd kb. húsz perc nézelõdés, fényképezés után, Nagy Lajos társaságában leballagtam Nagykovácsiba.
A falatozóban kértem 2xfél liter kólát és egy sótartót. :)

Hûvösvölgyön át, a Budagyöngyénél átszállva jutottam vissza Szépjuhásznéhoz az autómig, ahol Bénó, Pygmea, Kukucs, Nagyondinnye -szerintem viszonylag vidáman- pihentek a 40-es távjuk után. Nemsokára láttam Optikát is, aki már korábban beért és szintén jó tempót mehetett a 40-esen, a pünkösdi túramozgalmához jött vissza pecsétért.
Kicsivel késõbb beért -átmenõben a hosszú távon- Ryan. Kb. úgy nézett ki, mint aki teljes menetfelszerelésben épp akkor jön ki egy szaunából.

Nekem ennyi volt a hétvégi duplázás, a magam számára tanulsággal a szükséges frissítésrõl. Igy utólag azt mondom, hogy megérte küzdeni. A vasárnapi volt az idei 25. teljesítménytúrám.
efemm.

A Töki Tökölõn víz a következõ helyeken van: Zsámbék, Tinnye, Piliscsaba felett frissítõpont, Nagykovácsi, Szépjuhászné, Cél.
Szerintem megfelelõen beosztható.
 
 
TáncsicsTúra éve: 20032005.04.13 00:34:31
Táncsics 40
44km, 150m szint (van az 400m is:)

Minimál-szervezésû túrára készültem, a 200HUF-os nevezési díj, a szolgáltatások mennyisége, ez elõzõ évi résztvevõk száma -40-esen 8(!) fõ- is jelezte elõre, hogy túl sokra ne számítsak. Végül volt amiben pozítívan csalódtam.
Az ok, hogy a nyolcadszorra megrendezett Táncsics túrát választottam egyszerû: ez volt a lakóhelyemhez a legközelebb.

A TTT füzetben és a túra elõtti héten a sajtóban megjelentekkel ellentétben a rajt nem Ácsteszéren volt, hanem Súron. Kicsit furcsa volt, hogy autóval miért hagyok el Ácsteszér felé a mûúton túristákat -kezükben itinerrel-, dehát a kiírás nekem szent, úgyhogy csak akkor jöttem rá, hogy bizony honnan is kell indulni, amikor Ácsteszér polgármesteri hivatalnál nem találtam senkit. Meg persze jelezve sem volt, hogy elnézést, de a rajt máshová került. Így autóval nem okozott gondot, gyalog más véleménnyel lettem volna.

A hosszú -névleg 40-es, valóságban 44km-es- táv rajtjába a rajtidõ végére érkeztem, a nevezési díj ellenében kaptam egy papirost a pecséteknek, egy másikat ff fénymásoltat, pedig térkép helyett. A (fõ)rendezõ még kézzel be is húzta rajta filccel az útvonalat - nem kellett volna, ugyanis a valóságban a jelzés nem a berajzolt utat követte. Ami az itineremre felkerült, az a kispista-útvonal volt, az aszfalt kedvelõinek.
Rendezõi résztõl a regisztráció összesen egy darab strigula | formájában történt meg. Rajtidõt, rajtszámot, nevet már saját magam írtam fel az itinerre.
(Az IVV túrák máshol is ilyen "lazák"??)

Útközben ellenõrzõ pontok nincsenek, Súron kívül útközben öt faluban -Ácsteszér, Bakonyszombathely, Bakonybánk, Réde, Csatka- kellett pecsétet szerezni kocsmában, boltban. Ezzel szerencsére nem volt gond, mivel a 40-es távon 27-en indultak, én utolsó elõttiként, így a vegyesboltokban már ránézésre tudták az eladók, hogy nekem leginkább bélyegzés kellene..

A túra elején 4-5km aszfalt volt, túra közben a falvakban még néhány, majd a túra végén -Csatka elõtt- 2km, ezen kívül sikerült a túra vonalvezetését jól eltalálni. Ácsteszérig a P+, majd onnan a P- jelzést kellett követni. A felfestés kiváló, három héttel a túra elõtt újították fel -ha jól értettem- az egészet.
Az útvonal nagyrészt erdõben ment, nyílt terep csak Bakonyszombathely után a szõlõk között és a falavakon keresztül haladva volt. Ilyenkor, szeptemberben már amúgy is örül az ember a napsütésnek.
A tájegység még a Bakonyhoz tartozik, nem mondhatnám, hogy kiemelkedõen szép, viszont változatos. Tölgyesek, akácosok, szõlõk, szántók, legelõk - valahogy jó ritmusban követték egymást, számomra sehol sem volt unalmas.

A túra élményeinek a "csúcsát" nekem a csatkai kegytemplom jelentette. Csatka híres búcsújáró hely, a falutól 1km-re lévõ Szentkút völgye (általam) cigány-búcsújáról ismert Mária-kegyhely. Volt szerencsém belülrõl is megtekinteni a kegytemplomot, tele virággal, az oltáron található feldíszített, faragott Mária szoborral - nagyon szép volt. Ha valaki erre jár, mindenképpen nézze meg.

A kegytemplom egy völgy felsõ részén található, elõtte szabadtéri misézéshez kialakított terület, még a domboldalon is padokkal, körben 20-25 méteres hatalmas fákkal, szép környezetben. Itt található a Mária-forrás is, aminek csodatévõ erõt is tulajdonítanak. A kulacsomat megtöltöttem, majd meglátjuk.. :)

Túra közben fotóztam, nem is siettem különösebben, így 09:39 alatt lett meg a 44km, a cél már csak rám várt.
A rendezõtõl -a Táncsics túrák a Komárom-Esztergom Megyei Természetbarát Szövetség túrái voltak- igéretet kaptam, hogy jövõre az itiner szebb formát ölt, színes lesz és használható. (A Gerecse 50 itinere is megújul majd várhatóan.)
A túra rajtja felváltva hol Súron, hol Ácsteszéren lesz. (Ez utóbbi a túra névadójának, Táncsics Mihálynak szülõfaluja.)

(Rájöttem, hogy hasznos dolog a digitális fényképezõ. A második faluban lefotóztam egy "Kisbér és környéke" térképet, így a használhatatlan másolt térkép helyett útközben ezt nézegettem a gép lcd-jérõl azon a pár ponton, ahol bizonytatlan voltam. :)

Összességében kellemes túra volt, kiváló jelzésekkel, gyönyörû idõben, -a fenti hiányosságoktól eltekintve- tudom ajánlani jövõre másnak is. Én azt kaptam amit vártam. (+jóidõ +változatos útvonal +Csatka)

efemm.
 
 
Fehér-Vár-PalotaTúra éve: 20032005.04.13 00:30:09
FVP kapcsán pár link:
Útvonalleírás e túráról, egy régebbi Százlábúból
Székesfehérvár történelmi belváros belvárosát bemutató oldalak.
Székesfehérvár helyi buszmenetrend
Csór
Várpalota
www.palotanet.hu
Várpalota

SK!
Valamikor a héten kérdezted, hogy a FVP székesfehérvári rajtjában merre lehet parkolni.
Az autóbuszállomástól délre található parkolóban nem javasolt, mivel az szombaton is fizetõs. A belváros és a legtöbb lakótelep szintén.
Ingyenes parkolók:
Javaslom az autóbuszállomással szemben lévõ McDonalds parkolóját, vagy a vele szemben lévõ Alba-Pláza mögötti vagy annak a tetején lévõ parkolót, illetve a plázával szemben lévõ Media-Markt parkolóját.
Innen a városközpont-ban lévõ rajt kb. 3 perc gyalog. (Javasolt kérdés a helyiekhez a megfelelõ irány megtalálásához: "Merre van az Országalma?")
További infók a városról, térkép, stb: www.szekesfehervar.hu
efemm.
 
 
Télies Mecsek/Hó-PITE/Téli MecsekTúra éve: 20032005.04.10 20:16:56
Téli Mecsek 30
táv: 32.8km, szint: 1370m, szintidõ: 9óra
teljesítve: 11:05 alatt, átlag: 2.95 km/óra :)

A Téli Mecsek 30 végül is végigjárható volt - bár az átlagosnál némileg lassabban. A tavalyi túrához képest sokkal nagyobb volt a hó, szerencsére jeges szakasz alig. Az idõ szép, délelõtt és késõ délután még a nap is sütött. Nem volt szél és túl hideg sem.
Pécset illetve a rajtot Nagy Lajos -már a topikon is emlegetett :)- autójának köszönhetõen három óra alatt sikerült megközelíteni Székesfehérvárról.
Fél nyolc elõtt nemsokkal kezdtem meg a túrát, gyors és problémamentes nevezés után. (Ekkor még nem sejtettem..), hogy a Jakab-hegyi pontot csak másfél óra múlva érem el. (Furcsa hely lehet ez a Jakab-hegy. Az igazolólap szerint -azonos útvonalon- a 15km-es távon indulóknak 4.5km-re, a 30-asoknak 3.8km-re van. :) Na jó, szint a rajttól mindkét esetben 390m.) A ponton csoki, pecsét.
Kellemes lejtõ(k) ezután, az elõbbinél alig gyorsabb tempóban, félméteres hóban, amit azért a mezõny nagyobbik része elõttem már részben kitaposott. Orfûn pecsét, korlátlan zsíroskenyér- és teafogyasztással együtt. (eddig 10.1km, kb. 3óra alatt)
Újabb óra gyaloglás után (+3.2km/180m) jött a Büdös-kúti kh, az egyetlen(!) pont ahol nem volt szolgáltatás. (Nem is hiányzott.) A fûtött szoba a kulcsosházban viszont a túrázóknak és a pontõröknek is jól jött.
Kánya-forrás (szaloncukor) és Melegmányi-forrás (csoki) után a szintidõnek már háromnegyed óra elõnye volt. (eddig: 20.1km/750m/6.5óra)
Itt szeretném megjegyezni, hogy részemrõl köszönet illeti e túra pontõreit. Sehol sem voltak türelmetlenek, pedig a terep miatt a hivatalos nyitvatartásuk után 1-2 órával tovább is kint kellett lenniük vagy fagyoskodniuk.
Sajnos a melegmányi vízesést idén csak elképzelni tudtuk, mivel hó fedte. (Tavaly gyönyörû volt.)
(Mit jelent az a szó, hogy "mány"?)
Dömör-kapuig újabb két óra alatt értem fel (+5.5km/340m). A délutáni napsütésben nekem ez volt a túra legszebb része. Elfogyasztottam a ponton a szokásos almát, majd az eddig tempóban mentem tovább a Misina majd a Tubes felé. A S- jelzésen tavaly végig jég volt, idén pedig elég sok hó - a szánkózók nagy örömére.
A Tubes pontja már bezárt mire felértem - gondoltam, hogy csak letalálok a sötétben egyedül is.
A túrán eltévedni nem lehetett, mivel az egyetlen kitaposott ösvény (a Mecsekben? :) a túra útvonala volt, nekem itt mégis sikerült. Elnéztem a sötétben a leágazó Zo jelzést, így megnéztem a Sós-hegyi kilátót és irányban jutottam le Pécsig.
Az eltévedés miatt megelõztek a söprük is, így utolsóként értem be végülis 11óra 5perc alatt.
A célban oklevél, kitûzõ (Persze lehetne azon vitatkozni -csak felesleges-, hogy járna-e így a szintidõhöz képest 2 órán kívül. Én úgy érzem, hogy igen, "megküzdöttem" értük.) és szolgáltatásként leves.
Számomra jó túra volt, bõséges ellátással, kiváló idõjárás mellett, a hó miatti nehéz terepen ez volt az eddigi leglassabb TTm. Jövõre remélem ott lehetek harmadszor is.

efemm.
 
 
Csavargás a megyeszélenTúra éve: 20032005.04.10 20:15:56
Csavargás a megyeszélen 34km TT Százhalombatta.
táv: 34km, szint: 150m, szintidõ: 8óra30perc
teljesítve: 6:52 alatt

Ideális januári túranap, kicsit párás, ködös idõ - így legalább/sajnos nem látszottak a finomító építményei, viszont nem volt látható az Érd feletti magaspartról a Duna és az Óvárosi rész.
A terep: a túra elsõ felén a félcentis hóval fedett jég, Simonpuszta és a megyehatár között keményre fagyott hó, a végén a gáton szintén jég volt a jellemzõ. (Számomra a sportcipõ-túrabot párosítás megfelelõ felszerelésnek bizonyult.)

A jelzések tökéletesek -a túra útvonalán végig papírbóják- voltak, részletes útvonalleírást és térképet is kaptunk, eltévedni nem lehetett. (Kivéve a 12.ep után "sikerült" sokaknak. "A 6-os út másik oldalán, a fõúttal párhuzamosan, Érd felé vezetõ földúton folytatjuk a túrát." - áll az útvonalleírásban. Kevés nyomtot láttam. :)) )

Szolgáltatások: 15km-nél zsíroskenyér, tea szükség szerinti mennyiségben. A célban tea + mikuláscsomag. Persze kitûzõ és oklevél is.
Ötletes, hogy a 16 ellenõrzõponton -melyeken a fenti kivételével nincs személyzet- pecsételés helyett az igazólólapon található kérdésre kell leírni a választ. (pl: "14. Ellenõrzõ pont. Cégtábla. Minek látszik a legtöbb lába a táblán?") A pontok általában minden évben ugyanott vannak, a kérdés viszont változik.

Jó kis túra volt ez, megfelelõ alternatíva annak aki (már eleget túrázott a Pilisben vagy) szeretné magát kipihenni a téli Mecsek után és a téli Mátra elõtt.
efemm.
 
 
HÓ-Fejérke / Piroska túraTúra éve: 20032005.04.10 20:14:32
Hó-Fejérke (Piroska-túra) 20
A Vértesben az elõzõ napi mátrai túrához képest jobb terep fogadott. Több, mint 600 résztvevõ. Megszokott szolgáltatások (Csókakón narancs, Orondi szõlõhegynél gesztenyepüré, a célban tea, zsíroskenyér). 4:50 alatt teljesítettem.

Örülök, hogy a középsõ távokon sikerült dupláznom, jövõre talán a hosszabbakhoz is lesz erõm.
efemm.
 
 
Téli MátraTúra éve: 20032005.04.10 20:13:52
Téli Mátra 36
A 36km-es távot csiga58-cal megegyezõ okból választottam. Nekem végül is 8:20 alatt sikerült teljesítenem. (csiga58! Az elõttünk álló egy évben kitartó edzéssel javíthatsz majd a forraltborozás részidején és akkor jövõre marad elég idõd a gyaloglásra is. :) Galyatetõtõl a Vörösmarty th.-ig azért nem csak lefelé kellett menni!)
A terep elég nehéz volt, Galyatetõn hó, máshol olvadó hó altta jéggel volt jellemzõ.
A szervezés szeintem profi volt. A kb.950 résztvevõ ellenére sehol sem kellett várakozni a pecsételésre. A szolgáltatás is megfelelõ volt (tea Mátraszentimrén és a célban, Vörösmarty-th.-nál a már említett leves). A túra hangulata számomra: profi "tömegtúra". (Mátrabérc light :)
efemm.
 
 
MargitaTúra éve: 20032005.04.10 20:11:42
Margita 40
Táv: 41km, Szint:650m, szintidõ:10 óra.
(teljesítve: 11 óra 5 perc alatt)

Kellemes túra gyönyörû idõben és a rendezés, szolgáltatás is megfelelõ volt. Ha jól értettem az egyik rendezõt a célban, akkor kb. 80-an indultak a Margita távjain.
Egyik ponton sem kellett várnunk, és külön köszönet illeti az Egyetemi Erdõnél lévõ pont õreit, akik még a söprû áthaladása után is kint fagyoskodtak.
Apróbb problémát (és +3km-t) csak ez okozott: az útvonal-leírásból visszafelé Máriabesnyõ elõtt kimaradt, hogy a piros hsz-en lejõve a hegyrõl, a kerítésen át kell menni. Sötétben sajnos az átjárót nem vettük észre, így jókora kerülõ és kerítésmászás után a sinek mellett értünk csak vissza a jelzésre.
Tibet! Örülök, hogy nem adtad fel. (Gondolj arra, hogy többi ezévi túrád ennél már csak könnyebb lehet! :)

efemm.
 
 
Budai TrappTúra éve: 20032005.04.10 20:09:15
Budai Trapp
30km/900m/szintidõ:8 óra
(teljesítve: 7 óra 5 perc alatt)

Miután a vonatunk gyenge kerékpáros-tempóban (32km/1:03) megközelítette a piliscsabai rajtot, a megszokottnál kissé kevesebb, úgy 50+ túrázó vágott neki a Budai Trappnak. (Egész nap összesen 200+) A rajt az elõzõ évekkel ellentétben gyors volt. Nevezés a váróterem ajtaja elõtt, indítás bent három helyen is. Már a nevezéssel egyidõben kaptunk egy csokit, úgyhogy a túra indulhat a leggyorsabb szolgáltatás címért. (Felirat a csokin: minõségét megõrzi: 15/02/03 :) - azért meg lehetett enni.)
Larzen rögtön elviharzott, így Pataporc, Rita, Rohamcsiga és Pavarotti társaságában vághattam neki a 30km-nek. A piliscsabai jégpálya után, a túra további részén, az eddigi hétvégéken már megszokott 20-30 cm-s hó várt. (Kezdek én is hinni ebben az instant-hó elméletben, már mindenhol porhó van. :)
RCS-ék lemaradtak a Nagyszénásra vezetõ emelkedõn, végül nem tudom, hogy befejezték-e a túrát.
Fenn a csúcson is ,mint egész nap, jó idõ volt, napsütés és egy kis szél. A kilátás a kissé párás idõ miatt nem a legjobb. (Kezdett megfagyni a sapkám széle, így elgondolkodtam azon, hogy mínusz 10 fok körüli idõben a hasonló túrázáshoz sem árt a megfelelõ felszerelés.)
Itt PP is elbúcsúzott -már eleve nem nevezett- és a Zsíros-hegy felé vette az irányt. (így majd legközelebb kérjük fel a rétesbolt megmutatására.)
A túra további részében próbáltam tartani Rita tempóját, ami az Újlaki-hegy elõtti emelkedõig sikerült is. :) Addig: "érintsd meg a jelzést" a piros sáv, zöld O, sárga sáv jelzéseken, csoki a Kis-Hárs-hegy alatti pontnál.
Szerencsére nem jeges, csak havas volt az emelkedõ a sárga sávon az Újlaki parkolóig, így azért fel lehetett rajta menni.
Virágos-nyereg után szalagozás és -a térdig érõ hó alatt- jeges lejtõ. Szerintem jó ötlet volt a turistaházba vinni a célt. Hangulatosabb, mint egy vasútállomás vagy éppen egy buszmegálló.
Célban virsli, tea korlátlanul, jó és gyors "kiszolgálás", emléklap, kitûzõ és végre megvehettem az ezévi túranaptárat is. :)

efemm.
 
 
Zöld túrák (Budai-hg)Túra éve: 20032005.04.10 20:06:55
Zöld 45
44.91km/1465m/szintidõ:11 óra
(teljesítve: 10 óra 30 perc alatt)

Az idõjárás a szokásos -gyönyörû- volt, a terep egy kicsit szelidült a megelõzõ hétvége óta. Jeges, technikás szakaszok csak az Ördög-oromnál felfelé, Farkas-völgy elõtt, a Normafa, a Tündér-szikla és a Csúcs-hegy után voltak. Azért fenéken csúszva mindenhol le lehetett jönni. :)

Eredetileg a 30-as távra neveztem, de a Nagykovácsi pontnál, a bõséges frissítõ (tea, zsíros- v. vajaskenyér) elfogyasztása után úgy döntöttem, hogy a hosszabb távot is bírom. Igy az utolsó 15 km-en még a hátizsákomat is vinnem kellett. (Eléggé elszánt túrázónak nézhettem ki: hátul hátizsák, elöl táska, kulacs, túrabotok. Egy, a szembejövõ kirándulókkal bóklászó kutya akkora ívben került ki..)

A Hosszú-hajtási kõbányánál már nem találtuk meg a pontot, igaz, hogy mi a meteor útvonalán kerültük meg a kõbányát -kb. 150 méterrel lejjebb- és nem közvetlenül a bánya alatti ösvényen mentünk. (Az útvonalleírás szerint -és szerintem is- mi mentünk jó felé, bár volt ahol nem találtunk magunk elõtt nyomokat.)

A célban -ahogy SK is elõre jelezte- semmilyen szolgáltatás sem volt, sõt -errõl talán nem tehetnek-, de már a sörözõbõl is kitették a rendezõket. Emléklap, kitûzõ átvétele után átöltözni már csak a buszon tudtam.

A turán nagyrészt Rita, barátnõje Kata, Nagyondinnye illetve Festéktüsszentõ_Hapcibenõ és barátja társaságában mentünk.
Benõ! Ugye, hogy elég volt a hét és fél óra a 30-as távra?

efemm.
 
 
Bia 25Túra éve: 20032005.04.10 20:01:26
Bia25

Sajnos (szerencsére?) szombaton nem értem rá, hogy a Bükkben túrázzak, így már többedik alkalommal, maradt a Bia25. (Szerintem más TTk rendezõi is tehetnék a rövid túráikat a
túlzsúfolt szombatok helyett vasárnapra.)

A terepviszonyok -ez eddigi Bia túrákhoz képest- kemények, bár elfogadhatóak voltak. Talán csak a Kálvária elõtti szûk jeges ösvény és a Kápolna utáni jeges lejtõ okozott problémát. Kellemes meglepetést okozott a Szily-kápolna elõtti lejtõ. Ez kivételesen havas volt, pedig már lélekben felkészültem a megszokott sárdagasztásra.)

Az idõ és táj gyönyörû volt, a szolgáltatások bõségesek. Szépek a pecsétek, bár némelyik kissé halvány. :) Az oklevélen nincs dátum.

Nekem tetszett a túra, jól éreztem magam. (Tibet társaságában könnyû volt. :))

efemm.
 
 
Népek TavaszaTúra éve: 20032005.04.10 19:58:06
Népek Tavasza 30
30.1km/1280m/szintidõ: 8 óra
(teljesítve: 7:40 alatt)

A múlt heti bükki beszámolókból már sejthetõ volt, hogy idén a Népek Tavasza TT is téli túrának ígérkezik. Eddig még sohasem voltam ezen a túrán, sõt még a Bükknek ezen a részén sem. (Köszönöm utólag is Mercinek az invitálást, sajnálom, hogy végül is nem jöttetek el az elmaradt maratoni táv miatt.)

A rajtot könnyû volt megtalálni, a "Köszöntjük kedves vendégeinket" transzparens útbaigazított a Herman Ottó Emlékparknál.
A nevezés gyors volt, külön helyiségben történt a 15 km-es és a 30-as távon indulók rajtoltatása, több asztalnál. Látszott, hogy a szervezõk fel voltak készülve az ideinél sokkal több túrázóra is, valószínû, hogy a várható jég sokakat elriasztott.
A tereprõl: Csaknem végig 1-2 cm hóval fedett jég volt végig a túra útvonalán, így elég jól lehetett haladni. Legalábbis jobban, mint hó nélkül színjégen.(Nehéz dolog lehetett a szervezõk részérõl a 42-es táv törlése, viszont a jeges terep miatt, ez teljesen reális, felelõs döntésnek bizonyult. Megfontolásra érdemes más rendezõk számára is, ahogyan nem kockáztatták feleslegesen a részvevõk épségét.)

A rajtlap elég egyszerû a4-es fénymásolt lap, de a fontos adatok mint rajta voltak: a pontok neve, km, szint adatokkal, nyitvatartási idõkkel, rendezõség elérhetõségével. Az útvonal leírás nem szöveges, hanem csak vázlatos volt, viszont tökéletesen követhetõnek bizonyult: szakaszok szöveges megnevezése, jelzések, rész távok és rész szintek.
A rajtlap hátoldalán ff másolt térképvázlat és szint-metszet volt, sõt külön a4-es lapon kaptunk színes térképet is. (A többi tájegység túristajelzéseivel ellentétben a Bükk ezen része szerintem kiválóan van felfestve! Lehetetlen volt eltévedni.)

Az útvonal nagyon jól eltalált, de nem könnyû. Az 1280m össz szint 93%-a az elsõ 18 km-re jutott! (Nehéz szakaszok például: Szentléleki-völgy - Köpüs-nyereg : 2.5km/355 m)
A túra szebb kilátást nyújtó helyeit már Vadmalac felsorolta. (VM! Remélem felteszel a netre pár képet a Sebes-vízrõl!)

Szolgáltatások: Garadnán és a célban zsíroskenyér hagymával és tea.
Külön kiemelném szervezõk kedvességét a garadnai pontnál illetve a rajt/célban. Nagyon jól esett!
Apró hiányosság, hogy három ponton nem volt bélyegzõ, csak a pontõr írt alá a rajtlapon illetve hiányzott a rajt és a cél pecsétje is, valamint a célban nem kaptunk emléklapot. A díjazás kitûzõ.

Én mindenkinek tudom ajánlani jövõre is ezt a teljesítménytúrát, az útvonal, a táj és a jó szervezés miatt.
efemm.
 
 
Corvin János EmléktúraTúra éve: 20032005.04.10 19:20:48
Corvin 40
41.88km, 900m

Az idõjárás tökéletes volt, leszámítva a délutáni esõt. Nem tudom, hogy a hosszú távon indulóknak mennyi jutott belõle, a 40-en nekem kb. húsz perc, utána elállt. Tavalyhoz képest nem volt olyan meleg és a folyamatos felhõsödés miatt nem tûzött a nap.

Másodszor indultam a középsõ távon, így az útvonalra sem kellett figyelni és az egész túra valahogy sokkal jobban ment. Az elõzõ idõmhöz képest két percet javítottam, -most 08:03 alatt teljesítettem- igaz, hogy tavaly ilyenkor még csak readonly offtopikos voltam és nem álltam meg Gethe + Vadmalac pontjánál a Margita alján bõ 10 percre. :) Köszönöm a topikosoknak járó ajándékot.

Szolgáltatások a megszokott magas szintûek voltak: Galgamácsán zsíroskenyér sóval és savanyú káposztával, citromos víz, három ellenõrzõ ponton többféle szörp, ásványvíz, Kéri-hegyen a megszokott õszibarack, Margita alján sárgabarack, célban leves. Még felsorolni is sok.. Útközben elegendõ kút is volt.

Pontos útvonalleírást kaptunk -szöveges, résztávok vázlatosan, fénymásolt térkép-, szép rajt- és cél bélyegzés, túrapecsétek, szép kitûzõ.

40-esek akikkel találkoztam: SK jó idõt ment, majd beírja. Optikát nevezni láttam, utána nem -és nem ért be elõttem-, talán Gödöllöi-dombság úttalan útjait járta? Saliko jó tempóban futott el mellettem félúton. (budai-)H.G. teljesítette, majd ment tovább a Sajgóra.
80-as bicajosok: Tibet és Múzsla. Teljesítették.
Rendezõk: Fent már említettek + nevezni Frankennél lehetett.

Tetszett a túra. (Egyetlen negatívumként a Margita elõtti mély, homokos talajt tudnám felhozni. :)
Gratulálok a 80-asoknak (is)!

efemm.
 
 
Mátrai TáncTúra éve: 20032005.04.10 19:16:26
Mátrai Tánc 30
31.2km, 870m szint.

Még a túra elõtti héten elhatároztam, hogy a középsõ távon indulok, csak nem fogom az idei 30. teljesítménytúrámat egy 45km-es tt-vel ünnepelni. :)

Korai ébredés -mint minden szombaton-, negyed hatkor már az autópályán vagyok Budapest felé Székesfehérvárról. Még van 35 percem, hogy felérjek, elkapjam Lükepék taxiját. Ezzel nincs is gond, a rendelkezésemre álló jármûvel azonban igen, egy skoda120-as. Nevének megfelelõ tempót próbálok kicsiholni belõle, aki már ült hasonlóban az tudja, hogy nem könnyû. 110-135 között megyek, megvan a skoda fíling, adok az adrenalinnak.

Öt perc késéssel megúszom, Lükepék már ott vár a megbeszélt helyen, átülök, irány a Mátra. Csatlakozik még Tibet, Emgergõ és Optika. Útközben próbáljuk kitalálni a gödöllöi-dombság feletti felhõkbõl, hogy milyen idõ is vár majd ránk a túrán - nem sikerül.
Rövid autós városnézés után megleljük Pásztón a célnak helyet adó sporttelepet, parkolunk és gyors tempóban elérjük a Nagybátony felé induló buszt. Rajta néhány TTs kinézetû sporttárssal. (Útközben valamelyik faluban a buszmegálló éppen "Kis István sütödéje" elõtt áll meg. Na mi jut errõl eszembe?)

Gyors startot vennénk a vasútállomáson, ha egyéb teendõimmel és fényképezéssel nem tartanám fel a csapatot. A nevezés probléma nélküli, a többieknek csak 10perccel kell átiratniuk a rajtlapot.
Cserlaci sporttárs túratársaival együtt indulunk, rögtön meg is kérdezem tõle, hogy "csak egyedül topikos-e a három fõs csapatból?" Sajnos igen, így -elõzetes várakozásom ellenére- nem ismerhetem meg Cseres1 topiktársat. :)

Tibet, Optika és cserlaciék a falun belüli szakaszon kissé elhúztak. Közben még lefotóztam egy fatornyos templomot. Rövidesen kiértünk a faluból, mi nem néztük el a piros sáv leágazását. (Biztosra vettem, hogy elõttünk valaki viszont igen, mivel a másik útról hallattszott, ahogy a helyi házõrzõ ebek a túrázókat köszöntötték.)

Az erdõben maximális a páratartalom, sok az emelkedõ és jó a szalagozás. (Igaz, hogy már tavaly voltam a hosszú távon és az itinert sem vettem kézbe, így egyértelmû volt, hogy merre is kell menni.)

Útközben Borostyán-tetõre Cserlaciék futva elõznek ismét - mégis jó volt a megérzésem, valakik tényleg elkevertek. :) Nemsokára beért, majd lehagyott minket Tibet.
Szép kilátás volt a pontról, elõttünk a Mátra csúcsi teljesen ködbe burkolózva, elöl bükkösök - és sajnos tarvágások is.

Nemsokára befut Optika, aki menet közben úgy olvassa az itinert, mint más a szentírást. :) Marasztalni próbál minket: "..Na még ezt hallgassátok meg!". Lükepékkel mi ismerjük az útvonalat, így inkább mennénk. A pont után 50m-rel Optika ösztönösen kerülõ útat próbált volna, de visszatessékeltük. Na igen, van aki úgy is el tud tévedni, ha elõtte fél méterrel két túratárs és másfél méteren belül két bazi nagy szalag mutatja a helyes utat. :))

Bec-kútnál én is megálltam erõt gyûjteni. Nem bántam meg, a forrás vize is finom volt.
Lükepék már rendesen elhúzott, viszont nemsokára beért Vulpes, aki a túra további részén velünk tartott.

Topiktalálkozó a Vörös-kõi ponton, míg bevárjuk Emgergo-t, befut Pygmea, Nagyondinnye, Gethe. A ponton frissítõ: szörp és csoki. A kilátóbõl szép a környék, Galyatetõ párában, nagyonszürke és kevésbé szürke felhõk sorakoznak felettünk.

Mátraszentlászlón az aszfalton az emelkedõn végén kék kút, Lükepék és Vulpes továbbsietnek, offtopik Ipi, Emgergo és én kissé hátramaradunk. Három falu templomáig "gyönyörködünk a látnivalóban", aztán lehagyjuk, mert túl lassú. :))

Szép útvonalon visz át a túristajelzés Mártaszentimrére, tavaly -egy nyári gyalogtúrámon is rácsodálkoztam-, hogy mennyi kis erecske folydogál keresztbe az ösvényeken, gyalogutakon errefelé.

Mátraszentimre igazi túristaközpont, több embert látni, mint csúcsszezonban a Balaton partján.
A parkoló felett lévõ ponton Lükepék javaslatára egy-egy pohár sörrel pótoljuk folyadékhiányunkat, megnézzük a Tátralátó és a Tátra teljesítménytúrák kiírásait, és -legalábbis- én örülök, hogy már túl vagyunk a táv felén.

Mátraszentimrét elhagyva szép útvonalon ereszkedünk le a Csörgõ-patak völgyébe. Lefelé már eleredt az esõ, a völgy azonban elég zárt lombozatú ahhoz, hogy az esõkabátra ne legyen szükségem. Lükepék többször beszél az elõzõ -januári rendezésû- Mártai Tánc túrájáról. Élménybeszámolója így összegezhetõ: "..már itt is teljesen kivoltam akkor a hóban.." :) . Tényleg érdekes lehet ugyanezt a túrát a téli évszakban végigcsinálni.

Az Ágasvári túristaházhoz felérve rövid pihenõ -még mindíg esik-, pecsételés az igazolólapra és kéktúra bélyegzõvel a nógrádi váras túramozgalom igazolófüzetébe. A túra bélyegzõi -a Hasznosi várrom alkalmi pecsétjének kivételével- szépek, egyediek.
Innen a következõ pontig lefelé felejthetõ szakasz, elég sáros is és van benne emelkedõ.

Kiérünk a Gombás-tetõre. Na igen, ezért a látványért érdemes volt eljönni. Visszanézve mögöttem Ágasvár kúpja -nem is hiszem el, hogy onnan jöttünk-, mellette Óvár, oldalt a Muzsla hegyei, elõl, távol pedig a Cserhát a Tepkével. Nagyon szép a kilátás, a nap is kisütött. Itt a tájképek mellett bõvítetem a virágos fotóimat két közeli makróval, majd futva utólérem Lükepéket és Vulpest. (Egészen jó edzés ilyen ritmusban túrázni: megyek-megállok fotózni-futok a túratársak után.)

A Hasznosi-várrom elõtt végre megtaláljuk a túra érett szedreit. Néhány bokor marasztalna is, de nem hagyom magam a kísértésnek. A várnál hirtelen sok túrázó "lesz", úgy látszik beértük a 15-ösöket. Újabb gyönyörködés a kilátásban, az elõbbi hegyek még leljebbrõl szemlélve és a hasznosi víztározó.

Rövid szakasz után -ahol még látom, hogy két fiatal srác megrohamoz egy éretlen körtékkel teli körtefát :)- megkezdõdik a túra aszfaltos része. Hosszú, kicsit unalmas, ha Lükepék nem barátkozna az összes házörzõ kutyával és macskával, akkor nem is lenne semmi fényképezésre és említésre méltó. :) Kezd egy kicsit meleg is lenni, az idõjárásfelelõs megmutatta, hogy milyen az, ha júliusban éppen nem esik.

Bõ 7 óra elteltével beértünk (mármint: Lükepék, Emgergo, Vulpes, offt.Ipi) Pásztón a célba, ahol még elég kevesen voltak. Csodálkoztam, hogy Cserlaci már bent van, de felvilágosított, hogy õ is csak a 30-ason indult.
Unalom és éhség-ûzõnek elmentünk ebédelni a városközpontban egy (vagy "a"?) pizzériába. Mire kihozták a fokhagymás rántotthúsomat (fantázianeve: mátrai borzacska) tényleg megjött az étvágyam is. Ezután visszamentünk sportközpontba és a meleg elõl a dojo-ban kerestünk menedéket.

(Elnézést kérek, ha célbaérésünk és Optika beérkezése közötti bõ 5 óra eseményei már kicsit egybefolynak így, pár nap távlatából.) Ha jól emlékszem a 45km-es távról elõször Güsziológus érkezett meg, rögtön kényelembe helyezte magát egy székbe, távolról üdvözölt, majd 15 perc után személyesen is. (Mondjuk én is odamehettem volna hozzá, végülis én csak 30-at mentem. :) Ez a lustaság..)
Idõközben több (offtopik) túratárs tiszteletét tette Lükepéknél - ugyanis híre ment, hogy õ szerzett egy lapot Mátraszentimrén a Tátralátó kiírásából, ami ezek szerint ritkaság. :)

Este hét körül megérkezett Tibet és Gethe is a 45km-rõl, elõbbi szemmel láthatóan frissebb állapotban, mint ahogy reggel elindult. Nem tudom, hogyan csinálja.. :)
Idõközben telefonon hírét vettük, hogy Optika már az utolsó pontnál tart, már csak a pásztói szakasz van hátra. (Sok jó eltévedési lehetõséggel.)
Mikor éppen fagylaltozni indultunk, akkor futott be Pygmea és Nagyondinnye. Õk végre tényleg úgy néztek ki, ahogyan 45km után az igazi túrázók. :)
Már csak félórák kérdése volt, de befutott Optika is, teljesen korrekt módon, a seprûk elõtt pár perccel, egyedül. Minden elismerésem az övé, nem lehetett könnyû túra.

Visszafelé szép volt a naplemente, igaz, hogy csak autóból néztük, majd Lükepék-taxi visszavitt mindenkit BP-re.

(Nekem még Székesfehérvárig tartott a hazaút saját autóval, közben Érdtõl egy hátizsákos stoppos srácot vittem. Délután kettõ óta volt úton, Szabolcsból ment Kapolcsra. Na ez is szép sport..)

Kellemes, pihentetõ volt a Mátrai Tánc 30 -as túra, tökéletes idõjárás, szolgáltatások, útvonal, látnivalók, túratársak - jól éreztem magam.

efemm.
 
 
VértesTúra éve: 20032005.03.08 23:58:24
Vértes 50

Sikerült elérnem az 5:30-as rajtot, sõt a móri 1-es (1001-es) rajtszámot, így sejthetõ, hogy az indításnál nem volt túl sok problémám. Az eddigi igazolókartonomat most sem találták meg reggel -ez úgy látom nálam jó jel-, de délutánra már a többi teljesítésem mellett sorakozhatott a mai is.
Az elsõ "helyet" az elsõ pontig magamnál is tartottam, majd átadtam Sétálóséknak. Mivel a V50 NB futam is volt, nem lepõdtem meg, hogy leelõztek.
(Sétálós! Bocsánat, hogy nem ismertelek meg, csakhát így rövid hajjal nehezebb téged azonosítani.)
Az útvonal már rutinból ment, nem sokat változtattam rajta. Rutinból ugyanott kevertem -Mindszentpuszta után néhány száz méterrel megint nem tértem le az útról a jelzés ösvényére- (+100m).
Késõbb persze "visszaszereztem" az elvesztett egytized km-t. :))
Milyen volt a Homok-puszta mellett lévõ forrás?
Furcsán, szokatlanul nézett ki a túra elején az erdõ. Végig a szárazság miatt lehullott faleveleken lépkedtem, olyan a Vértes, mintha október lenne.
A szolgáltatásokkal nekem nem voltak gondjaim. (Ismernek már a rendezõk.:) Remélem, hogy mindenkinek jutott elegendõ víz az ellenõrzõpontokon.
Örültem, hogy idén nem találkoztam Gánt irányából Kõhányáspuszta felé gyalogló sporttársakkal. (Talán egyre többen olvasnak topikot egy-egy túra elõtt, kevesebben és kevésbé tévednek el.)
Jó volt a korai indulást választani, így Kõhányáspusztáig -ez majdnem a táv fele- kifejezetten kellemes idõ jutott. Dél körül persze a nyílt terepeken, például Csákberény elõtt a mûúton, azért rá kellett jöjjek, hogy bizony még augusztus van. (Együttéreztem az AK bringásokkal.:)
Kedvelem a Vértes 50 túrában, hogy a nehéz emelkedõk zárt völgyekben, erdõben vezetnek. (Géza-pihenõre és Kocsmáros-dombra.)
A tavalyi idõmet sikerül három perccel alulmúlni, így 09:17-be telt végül az 52.6km legyaloglása.
A 13. teljesítésért sötétkék jelvény járt. Örülök, hogy sikerült.
Gratulálok mindazoknak, akik ezen a kellemes(en meleg) szombaton a Vértest választották a hosszú vagy a rövidebb távokon.

Mór-Mór. 50km. 13x. 5:30-14:47)
-------------
Utána írtam:
Úgy látom, hogy idén sem volt zökkenõmentes a frissítés a Vértes túrákon. Tavaly már megemlékeztem errõl, illetve a héten is ideírtam a topikra, hogy mire lehet számítani.
Az üdítõ jegyet a Szõlõ-hegynél lévõ ponton kérték és kaptunk cserébe egy fél literes ásványvizet. Ezek szerint még nem volt ott a víz korán reggel a gánti indulóknak. (Ahogyan pl. reggel fél hétkor Pátrácoson sem, amikor áthaladtam.)
A szervezõk részérõl azt hiszem, hogy ez nem szándékos volt, persze apróbb körültekintéssel el lehetett volna kerülni a beígért üdítõ körüli problémákat.
(Azt mondjuk én sem értem, hogy az üdítõ jegyre egyáltalán mi szükség van, bár a GYVNY-en is tépkedték az igazolólap sarkát a célban a virslinél..)
A "meglepetés" ikonja tényleg bent van a túranaptárban. Az elõzõ években a hosszú távon ilyen nem volt..
-------------
Elõtte írtam:
A V50-en mindenki ugyanazt a teljesítménytúrát teljesítni, tehát a jelvény, sem az oklevél nem különbözik.
Ha eddig Mórról indultál, akkor a kartonod most is ott lesz, legfeljebb kitöltesz egy újat és átvezetik a teljesítéseidet a szervezõk. A pontok között rádiós összeköttetés van, majd leegyeztetik, ha jelzed, hogy nem elõször vagy.
Emlékeim szerint már a kezdetektõl több különbözõ helyrõl lehetett rajtolni. Ennek elõnye, hogy így könnyebben megközelíthetõ, elérhetõ a túra a környékbelieknek is. (Csákvár, Oroszlány, Tatabánya, stb.) Budapestrõl tulajdonképpen mindegy, bár székesfehérvári átszállással Mór felé a legjobb a közlekedés.
Így eloszlik a tömeg a raj(ok)ban és a pontokon is.
A frissítéssel (vízzel) lehetnek problémák, Kocsmáros-dombon általában nincs frissítõ, Pátrácos-nál illetve Szõlõ-hegynél pedig elfogyhat.
Van víz vagy üdítõ a jelzett rajthelyeken és Csákberényben. Ezeken kívül "szokott lenni" Vajal-pusztánál, Pátrácosnál, Szõlõ-hegynél, Géza-pihenõnél.
Leggyakoribb eltévedési lehetõség: Mindszentpuszta után 200m-rel becsatlakozik jobbról, fentrõl a kék jelzés Gánt felõl, azonban a kéken egyenesen, lefelé kell továbbmenni Kõhányáspuszta irányába.
Leggyakoribb rövidítés:
Homok-puszta és Pátrácos között amikor elõször kiér a jelzés a mûútra, után 50m-rel rögtön jobbra kell fordulni, majd 200m után balra, rátérve a kék jelzésre. Ha valaki nem tér le a mûútról, az sajnos a kispistázás lelki gyötrelmeivel lesz kénytelen további életét leélni.
A jelzések -szerintem- jók, de azért figyelni kell. Szalagozás nem jellemzõ.

efemm.
 
 
CsesztregélőTúra éve: 20032005.03.08 23:47:14
Õrség-Göcsej-Hetés 40
42km, 310m szint

Megkedveltem már tavaly is ezt a Csesztregrõl induló gyalogtúrát, a szép zalai erdõk változatos tájai miatt. A rendezõk barátságosak, a kevés résztvevõ miatt családias hangulata van a túrának.
Három távra lehetett nevezni, 10, 20 és 40 km-re, összesen 80 résztvevõ túrázott, a hosszútávon a 15-ös utolsó rajtszámot kaptam.
Pygmeával -szerintem- ketten képviseltük e topikot a túrán, a 40-esek közül csak egy sporttárssal találkoztunk a nap folyamán. Nem tömegtúra.
Az idõjárás kiváló volt, a napot sokszor felhõk takarták, a fehértõl a sötétszürkéig minden árnyalatban, háttérben az égbolt kékjével - alig tudtam betelni a látvánnyal. A hetközbeni esõk nyomai látszottak, reggel rendkívül fülledt, párás volt a levegõ, éreztem is, hogy nehezen indul a túra.
A jelzések szerintem kiválóak, tavaly sem tévedtem el, idén már fejbõl mentem az útvonalon. (Jobb tempója miatt általában Pygmea mögött haladtam, csak pár helyen kellett figyelmeztetnem, hogy õ ugyan jó irányba megy, azonban az útvonal nem. :)
A rajtlap egy a4-es lap, egyik oldalán fénymásolt ff térképpel, rajta a bejelölt útvonallal, másikon résztáv adatok, pont nyitvatartással, rendezõk elérhetõsége és a bélyegzõk helyei.
Az indítás a kempingbõl volt -inkább sportközpontnak tudnám leírni- rendezett környék, tiszálkodási lehetõséggel, fürdésre alkalmas tóval (nem próbáluk ki), füves focipályával, kibérelhetõ parasztházzal. Árnyat adó fából van egy kicsit kevés, az egész komplexum két éve épült, szántóföld helyére.
Egy frissítõpont volt, szolgáltatások: zsíroskenyér, szörp korlátlan mennyiségben (mivel mi voltunk az utolsók:) és útközben kocsmák (20 HUF/1 dl üdítõ) igény szerint.
Az útvonal sok szép haranglábat érintett (magyarországi haranglábak jelvényszerzõ túramozgalom nincs még?:) és sokat idõztünk a veleméri középkori mûemléktemplom megtekintésével is. A XIV. században épült Árpád-kori templom sok freskója kiváló állapotban maradt meg, a látnivalók mellé kiváló leírást is kaptunk. (Pygmea, írj a templomról!)
Tavalyi idõmnél fél órával rosszabbat mentem, 09:45 alatt gyalogoltuk le a 42 km-t, pedig az elõzõ évben sokkal melegebb volt, tûzõ napsütés, idén pedig ideális júliusi túraidõ.
Nálam a kedvelt túrák között marad továbbra is az Õrség-Göcsej-Hetés, tudom ajánlani jövõre bárkinek.

efemm.
 
 
BalatonTúra éve: 20032005.03.08 23:44:50
Balaton50
50.8km, 1410m szint
(11:14 alatt teljesítettem)

A Balaton50-rõl -a topikon is- elég negatív dolgokat hallottam az eddigi években, gondoltam most kipróbálom. Végül is jó volt, de:
A jelzések állapota -hiányuk- iszonyatos, katasztrófális, az 1 jelzés 500 méteren már jónak számít!!!! Ez sajnos a környék összes túristaútjára érvényes.
Az "itiner" :) egy -talán túristatérképrõl- fénymásolt a4-es lap, bekarikázva és megszámozva az állomások, úvonal nincs. Kiegészítésként kaptunk egy, az elsõ pontig -a második rajtig- használható balatonfüredi útvonalvázlatot és a pecséteknek egy ellenõrzõ lapot. (A bélyegzõk szépek, egyediek.)
Helyismerettel a Kék-Balaton túrákról, négy év tájfutó múlttal és egy 1980-as túristatérképpel felszerelkezve nem is kevertem 2-3 km-nél többet. (Az újabb kiadású "Balaton túristatérképe" térképek sem segítenek..)
Útvonal leírás nincs, résztávok, rész-szintek nincsenek, szöveges leírás nincs - semmi sincs.
(Ez önmagában még nem lenne probléma, csak fel kellene tüntetni a TTT naptár túrakiírásában, hogy "A túrán a megadott állomásokat a megadott sorrendben kell érinteni, elõírt vagy ajánlott útvonal nincs. Térkép, tájoló, gps használata kötelezõ!" :) Így hasonlóan jó túra lehetne mint pl. a Bükk900-as v. a PVV.)
Rajtból volt mindjárt kettõ is(!), az elsõ a vasútállomásnál, a "második" a Lóczy-barlangnál.
Kitûzõbõl szintén kettõ járt. Az elsõt már Balatonarácson megkaptuk, a másodikat pedig a célban adták. Cél csak egy volt. :)
A szolgáltatások KIVÁLÓAK voltak, remélem ez nem csak a 10. jubileumi túrán volt/lesz így!
A Lóczy-barlangnál: tej, kakaó, ásványvíz, zsemle, sör, házi pálinka.
Csákány-hegyen: szivacs. (Komolyan! A szolgáltatás egy ajándék mosdószivacs!!)
Lovason: úgy emlékszem csoki.
Koloska-forrásnál: gyümölcsleves, zsíroskenyér, ásványvíz, szörp, házi pálinka ismét.
Recsek-hegyen: (jég)hideg víz. (du. 4-kor egy kilátóban!)
Az utolsó ponton: nagyon finom rumos csoki.
A pontõrök kedves családias hangulatú túrát szerveztek nekünk -a 100-nál kevesebb résztvevõnek- ez most nálam ellensúlyozta a jelzések hiányát.
Csak azoknak ajánlom a Balaton50 TT-t, akik kellõ térkép és tereprutinnal rendelkeznek, elfogadják, hogy a Téri Ödön TBT (Mészáros János) túrákon minimál-itiner van, szeretik és ismerik a Balaton-felvidéket. Vagy a keverések, a plussz kilóméterek közben úgyis megismerik!? :)
Köszönöm Miki-nek, hogy a túra elején a kéken a helyismeretének köszönhetõen nem tévedtünk el. Pygmea-nak, hogy a 15. és 35. km-ek közötti folyamatos holtpontomon átsegített. Ha egyedül megyek akkor biztosan feladom.

efemm.
 
 
Bia 25Túra éve: 20032005.03.08 23:41:04
Bia25É
24.64km,699m szint

Kellemes éjszakai túra volt, kiváló idõjárás mellett, az esõ elkerülte Biatorbágyot.
A rajtidõ vége elõtt negyedórával, 23:30-kor, vágtam neki az idei nappali Biáról már jól ismert útvonalnak 104-es rajtszámmal. Gondoltam, hogy egy kicsit unatkozni (esetleg félni?) fogok a túra elején, mivel a közvetlenül elõttem indulók már fél órával azelõtt elmentek. (Megfordult még a fejemben, hogy a rajban lévõ csinos rendezõ lányokat kérem meg, talán kísérnének el egy darabon a sötétben.. :)
Az elsõ ponton, Kõorr-nál, v63 152 õrködött barátnõjével, gyors pecsételés után még megszemléltem a szembenlévõ hegy oldalában felfelé araszoló apró fénypontokat, majd tovább indultam.
A Dobogó-hegy pontja után végre beértem és megelõztem a fentrõl már látott 18 fõs iskoláscsapatot. Ritkán teljesítménytúrázhatnak vagy csak szokatlan volt nekik az éjszakai gyaloglás, esetleg még nem láttak túrázót botokkal és fejlámpával, mivel elõzés közben töbször is hallottam, hogy "Hát ez meg ki volt?"..
..aztán fél óra múlva újra megelõztem ugyanezt a csoportot. :)
A nappali túrán ugyan már háromszor voltam, de a sötétben mégis sikerült elnéztem egy útelágazást valahol, jó km-s kerülõvel jutottam csak vissza a jelzésre a sóskuti kõbánya fölött.
A Sóskút szélénél lévõ ponton beértem Budai_HG-t, elfogyaszottam a szolgáltatásként járó csokit és a fél literes üdítõt, majd egy gyorsabb sporttárshoz csatlakozva tovább indultam.
A Kálváriára vezetõ ösvényen most kicsit kényelmesebben lehetett feljutni, mint tavasszal.
A horgásztónál pecások riogatták -láthatólag nem túl nagy sikerrel- a halakat, a büfé nyitva volt, de kihagytuk, az erdészháznál (a mûútnál) többen is éppen pihenõt tartottak, a Nyakas-kõ gyönyörû környékének panorámájából sajnos nem sokat láttam, mivel még sötét volt.
A Szily-kápolna elõtti nyaktörõ lejtõ járható volt, se sár, se hó, se jég - semmi izgalom. :)
A lõtér elõtt az erdõ szélénél kapcsoltam le a lámpámat, addig végig szükség volt rá. A focipálya elõtt, a környék egyetlen utcai csapjánál, kicsit felfrissültem, majd nem túlságosan elfáradva 4óra 55perces idõvel (5.5-ös átlaggal) értem be a Viaduktnál lévõ célba, ahol kitûzõ, oklevél és egy szelet csoki várt.
Jó túra, jó szervezés, megfelelõ szolgáltatások, egyre inkább megkedvelem az éjszakai gyalogtúrákat.
 
 
Tési-fennsík 50/25Túra éve: 20032005.03.08 23:38:00
Tési-fennsík 50
46.4km, 1310m szint

Idén teljesítettem negyedszer a Tési-fennsík 50 TT-t, 8:17 alatt, a tavalyi idõmön három percet javítva. (Útközben összesen legalább fél órát fotózással töltöttem, így a kitûzött nyolc órán belüli teljesítés idén nem lett meg.)
A hosszabb távon 66-an, míg a rövidebb 25-ösön 42-en indultak, az 50-esen 15 kerékpáros.
Kellemes hangulatú túra volt, az útvonal szerintem elég változtatos. Az elején a Vár-völgy, Várberek, a végén a Bátorkõ - szép völgyek, Tés és Jásd között - igazi bakonyi erdõk, Tés után visszafelé a fennsíkon szép kilátás, a bakonynánai Római-fürdõ sziklái és patakvölgye - gyönyörû.
A tájékozódás nem okozott gondot, szerintem elfogadhatóan jelzett túra. Az itiner 3 a4-es lapból állt, szöveges leírás és ff másolt térképvázlat is volt, a várpalotai ki- és bevezetõ közös szakaszról külön is, résztáv adatok, túristajelzésekkel. Az itiner szöveges részében talán a résztáv adatok lehetnének egyenletesebben megjelenítve, akkor jobban rá lehetne érezni a leírás ritmusára.
Szolgáltatás egyetlen állomáson volt, 20km-nél, a Jásd mellett búcsujáró helyen Szent-kútnál - zsíroskenyér, csoki és üdítõ.
Az idõjárás tökéletes volt, még a fennsík 3km-es nyílt szakaszán sem tûzött a nap. Lehet, hogy mégiscsak jó ötlet volt két héttel elõrehozni túrát, ilyenkor májusban még nincs olyan nagy meleg.
A túrán iduló bringások idén kicsit lazsáltak, csak két kerékpáros elõzött meg, tavaly már Bakonynána elõtt elhagytak. (Persze az elõzõ évben volt olyan bicajos csapat, amelyik ötször is lehagyott - a vége felé már szerintem nem is hitték el, hogy csak egyetlen példányban túrázom. :)
Én jól éreztem magam, a jövõben is ajánlom másnak is a Tési-fennsík teljesítménytúrákat.
Kíváncsian várom a 25-ösök beszámolóit.

efemm.

Bénó!
A Tési-fennsík50 az egyik kedvenc túrám. (Mivel csak 47km és -nekem- közel van Várpalota, a rajt.)
Fõbb látnivalók: Római-fürdõ, Tés, Bátorkõ.
A jelzések szerintem jól követhetõek, de oda kell figyelni, mivel sokat megy kéken. :)
Vízhez Tésen, Jásd-on és ismét Tésen lehet jutni.
Az útvonal nagyrésze erdõben megy, kivéve visszafelé Tés után kb. 3 km a fennsíkon.
A táj hasonlóan szép, mint a Keleti-Bakony túrán.
Rajt a mûvelõdési házban van, az autóbuszállomástól 100m-re.
A rövid 25-ös táv is érdekes, azon viszont nincs vízvételi lehetõség.
Én tudom ajánlani annak aki nem K100-at tervez a jövõ hét végére.
efemm.
 
 
Somló 15 éjszakaiTúra éve: 20032005.03.08 23:30:38
Somló 15É
(Rövid túráról röviden:)
14.6km, 470m szint, 7(!) ellenõrzõpont, szolgáltatások: zsíroskenyér, borkostoló, ásványvíz, üdítõ, somlói, a rajtban nyitvatartó fagyizó, útközben négy borozó/vendéglõ, üzemelõ forrás, kiváló szalagozás és felfestett jelzés, részletes útvonalleírás (megszokott Lajos-féle stílusban), térképvázlat, résztávok, kitûzõ, oklevél (dátummal, pecséttel, névvel), érdekes útvonal, szép éjszakai kilátás a környékre, jóidõ.
Kellemes, hangulatos túra volt, nekem NAGYON tetszett.
efemm.
 
 
MagnezitTúra éve: 20032005.03.08 23:27:19
Jaklovce 10É

A Magnezit60 céljában este 8-ra végeztünk a szükséges adminisztrációval, átvettük a teljesítésért járó szép jelvényt, betermeltük a szolgáltatásként kapott levest és egyéb finomságokat (fénykép). A túranap egyetlen kritikus szakasza ezután következett, mivel a cél -Kosicke Hamre- és a rajt -Krompachy között 25 km és két 1000m körüli hegy található.
Mivel a logisztika az én feladatom volt, elõzetes elképzeléseim szerint -bár ez így pofátlanságnak hangzik- a célbõl a rendezõk vagy a résztvevõk közül valaki csak megy majd a rajtba vagy legalább felé. Nem ment. Rá kellett jöjjek, hogy a résztvevõk inkább az ellenkezõ irányba, Kassa felé indultak.
Rövid tanakodás után meggyõztem SK-t, hogy próbáljunk meg stoppal eljutni a rajtba, meg aztán a három napi 120 km-rel a lábunkban kell még egy kis kihívás. Ha meg nem vesz fel senki, akkor sincs gond, mivel legfeljebb gyalogolunk még 15km-t.
SK rutinos stopposnak tûnt nekem, még otthon nyomtatott egy a4-es Krompachy feliratot. Hátha sikerül és fel is vesznek, én optimista vagyok és bízom az emberekben. (SK más véleményen volt. Neki lett igaza.:)
Két órán keresztül próbálkoztunk a stoppolni a nagy Szlovákia kellõs közepén, de valahogy nem lehetett szimpatikus a sötétben két fáradt túrázó. (Egyik túrabotos, a másik szakállas.:)
Megbeszéltük, hogyha este 10-re sem vesznek fel, akkor elindulunk gyalog. Közben besötétedett, így legalább megcsodálhattuk a csillagokkal teli gyönyörû égboltot, sõt a tiszteletünkre a közeli tónál még tüzijátékot is rendeztek.
Lámpánk természetesen nem volt -mert ugye minek is az, ha a túrát még várhatóan befejezzük világosban- ennek hiányában reménykedtem, hogy még nappal sikerült megjegyeznem a térképet. Egy óra gyaloglás után -közben stoppolni próbáltunk kitartóan-, elértünk egy forrást (fénykép), majd újabb egy óra után feltûntek Velky Folkmar fényei. Szépek ezek a kivilágított hegyi falvak a szûk völgyekben.
Itt már SK állandóan aludni akart, leszédülni az útról, leülni az árokpartra, de nem hagytam. Nem tudtam, hogy SK meddig bírja még ilyen fáradtan, de mivel nekem délelõtt 10-re BP-en kellett lennem, ezért szerettem volna haladni. (Kezdtem elhinni magamnak, hogy nem volt véletlen a két héttel azelõtti Lemaradás100-as teljesítés, tényleg jól bírom a hosszú távot és az éjszakai túrázást, pedig elõzõ éjjel csak négy órát aludtam.)
A falu szélén beiktattunk egy 15 perces pihenõt. Miközben SK az út szélén ülve jóízüen horkolt, én próbáltam nem gondolni arra, hogy rövidnadrágban majdnem megfagyok.
Már csak 4 km volt hátra addig az elágazásig, ahonnan még 12km a rajt. :) (Ezt persze SK-nak nem mertem megmondani.) Mentünk tovább.
Folyamatosan próbáltuk stoppolással riogatni a szlovák autósokat, amikor is az egyik autó amit leinteni készültünk, egy taxi volt.
A helyzet kb. olyan, mintha idehaza hajnali fél egykor mondjuk a Mátra közepén leintesz egy szabad taxit, hogy Gyöngyösre mennél..
Forinttal fizetni nem lehet, koronánk nincs, úgyhogy komolyabb mennyiségû euro elõre befizetése ellenében visszafuvaroztattuk magunkat Krompachy-ba az autóhoz. (Azért nem volt több, mint BP-en egy Ferihegy-Belváros utazás.)
Érdekes kis "túra" volt a Jaklovce 10É aszfalton, de nem szívesen vállalnám be még egyszer.
Tanulságok számomra: bizonytalan logisztikával, külföldön, -helyi- pénz nélkül, elsõ túrán, sötétben és lámpa nélkül kissé felelõtlenség elindulni.
Nem baj. Teljesítettük.

efemm.
 
 
BudaiTúra éve: 20032005.03.08 23:25:33
Budai50

Negyedik teljesítésem volt (+tavaly egy 25-ös), így idén a tájékozódással nem akadtak gondjaim. Most jöttem rá, hogy két éve a Kutya-hegy alatt a K+ és S- elágazás után én is elkevertem és kihagytam a Cseresznyés-völgyet, ami jókora rövidítés volt kb. 80m-rel kevesebb szinttel.

Kicsit nehezen indult a túra. Megszoktam, hogy mostanában társasággal -topikosokkal:)- túrázom, furcsa volt ismét egyedül menni.

A jó túraidõben a Nagy-Szénásról ismét gyönyörû volt a kilátás, innen a Budai50 csaknem egész útvonala végig követhetõ. (Meg a K100-é is.:)
Az itiner szerintem megfelelõ, de az tény, hogy a szöveges leírást, a résztáv, rész-útvonal adatokat a térképvázlattal és a felfestett B jelzéssel együtt folyamatosan kellett figyelni.

Szolgáltatások: zsíroskenyér és víz a hidegkuti útnál, csoki Vörös-pocsolyás hátnál, célban a büfében 100HUF kedvezmény. Nem sok, de a Muflon-büfé, Telki kocsma, cél-büfé igénybevételével elegendõ.

Vizvételi lehetõség az utolsó 15km-en nincs, de erre az itiner fel is hívta a figyelmünket.

Remacs által jelzett itiner"hiba" Telki után, szerintem abból adódik, hogy a rendezõk egy 150m-rel korábbi pontot értettek az erdõ szélének, azt, ahol legelõször érintjük az erdõt.

"Ellenõrzõ pont: Telki (Kerék vendéglõ) 35.7 km
A jelzetlen (B jelzésû) Rozmaring utcán jutunk kis a faluból, az erdõszélen balra fordulunk, követjük a mezõ szélének az irányát."

Útközben találkoztam Ryan-nel - akit a célban ismét beértem, Optikával - akit Telki után hagytam el, Altvizslával - akivel a célban ismerkedtem meg, és egy hátizsákon utazó sárga mackóval Virágos-nyereg után - akirõl csak a célban tudtam meg, hogy Mirage-hoz tartozik. :)

Számomra kellemes túra volt.
(Külön öröm, hogy az elmúlt négy teljesítménytúrám mindegyikén jelvényt kaptam. -Andezit30/Karancs-Medves35/Magnezit60/Budai50)

efemm.
 
 
túra éve: 2002
Bükk 900-as csúcsaiTúra éve: 20022005.04.10 20:23:52
Bükk 900-as csúcsai

Szombaton már másodszor vágtam neki a 20 bükki csúcsnak, mivel három éve csak 9 hegyig jutottam, ez nagy kihívás volt - és maradt.
A 300 Ft-os nevezési díj a szolgáltatásokhoz képest (kitûzõ, a célban üdítõ, a Kõrös-bércen víz) más túrán sok lenne, itt az utazási költségekehez képest lényegtelen. Jávorkútról 9 órakor sikerült elrajtolni 50 valahanyadikként, mint legutóbb, most is az ajánlotthoz képest kb. fordított útvonalat választva, egyedül. Bemelgítés képpen 6km aszfalt után, minimális bozótharc árán sikerült megtalálni a Kis Kõhátat, a hegy tetején az átjátszótoronyhoz már kavicsos út vitt fel.
Itt szeretném szubjektív véleményemet megosztani a Bükk-fennsík térkép (kiadás 1997) és a valóság kapcsolatáról. Ami a térképen vékony szaggatottal -ösvénynek- van jelezve, az itt a terepen nincs, lehetetlen megtalálni, talán nem is létezett. A vastag szaggatottal jelzett -szekérút- általában megtalálható, bár igen gyakran átmegy susnyásba. A Bükkben ami megbízható és jól észrevehetõ az a kövesút (általában régi vasút), a mûút, illetve a túristajelzések is jól festettek, pontosak. Sajnos a kérdéses 20 csúcs többségére semmilyen út sem vezet, az utolsó 2-300 métert (100 méter szinttel) "irányban" aljnövényzeten, gallyazáson, bozóton keresztül kell megtenni. (Emiatt a B900 szerintem kb. Mártabérc kategóriájú TT. El nem tudom képzelni, hogyan lehet kerékpárral teljesíteni - pedig így is ki volt írva, nem csak gyalogtúrának.)
A második csúcs, a Nagy Kõhát megközelítése enyhén problémás volt, mivel kerítést kellett mászni hozzá - "idõközben" körbe kerítették. (Szervezõi hiba, hogy ezt a rajtban nem jelezték, gondolom idén bejárás sem lehetett..) Az esõ is elkezdett esni, úgy két órán keresztül esett, úgyhogy egy kellemes túlélõtúra volt kilátásban a továbbiakban.
Három-kõ, Büszkés-hegy és Tar-kõ megtalálása egyszerû volt, ezekre gyakorlatilag jelzett túristaút vitt. Tar-kõrõl lefelé a síbotjaim ellenére sikerült párszor a sáros lejtõn elcsúsznom.
A Virágos sár-hegyre az Õserdõn keresztül mentem -a régi kékrõl az Õserdõ közepénél a (volt) táblánál az ösvényen jobbra fel-, szerintem ezen a túrán nem lehet (nem érdemes) kikerülni..
4 óra telt el a rajt óta, itt találkoztam elõször egy háromfõs csapattal, addig csak egy tájfutó szerelésben lévõ srác jött el szemben az Öserdõ alján.
Ezután, mivel a hegyrõl a Z háromszög helyett -szintén irányban- a K+ -re sikerült lejutnom , a Kõrös-bérc jött, az egyetlen(?) csúcs amire aszfaltút visz fel. (A pont a térképen a felirat feletti, az adótoronynál lévõ.) A régi vasút nyomvonalán vissza a K+ -en a Nagy-Kopasz, majd az Istállós-kõ jött. Itt már ismét jó idõ volt, sütött a nap, kilátás viszont a fák miatt semmi.
Z háromszög S háromszög elágazásig vissza, a nyiladékon lefelé, majd ennek a folytatásában jobbra vezetõ úton az Ispán-hegy megtalálása is egyszerû volt. A tájékozódási problémáim ezután kezdõdtek, a Kukucsó-hegyre indultam, de a Vörös sár-hegyen kötöttem ki. Sebaj, tájoló elõ, irányban meglett az elõzõ csúcs is. Külön öröm, hogy az ekkora már több darabra szakadt térképen ezek a csúcsok pont a hajtás mellett találhatók..
Megvolt 12 csúcs, ami az elsõ B900-as eredményemnél több, reméltem, hogy idén sikerül befejezni a túrát.
S háromszögön lementem a szilvásváradi mûútig, majd az Olasz-kapu fölött a K+ -re balra letérve -a K+ kanyarjától- elõször a Huta-bércet, majd a Fekete sár-bércet illetve a Kis-sár-bércet másztam meg. Az elsõre fenyvesben gallyazáson, a másik kettõre csak simán gallyazáson lehetett felmenni irányban. Itt már valahogy nem élveztem azt, hogy (érzésem szerint) szintben mindegyik hegyre 80-100 métereket kell mászni a meredek hegyoldalban kidöntött fákat kell kerülgetni és a csúcsok közvetlen közelében még keresgélni is kell a pontot (bélyegzõt). Nagyon lassan haladtam, tudtam, hogy kezdek kicsúszni az idõbõl.
A megbízható K+ -re vissza, majd a S+ -re jobbra letérve a Sx elágazása után szintén irányban támadtam meg a Fodor-hegyet. Érzésem szerint meg is találtam a hegy legmagasabb pontját, -néhány kisebb szikla ritkább bozótos területen- a bélyegzõt viszont nem. (Ismét a térképrõl: hogyan lehet az, hogy itt a csúcsot jelzõ pont "után" -tehát szintben feljebb- még egy szintvonal van?) Mivel hosszabb keresés után sem találtam rá a bélyegzõre, a kilátás viszont jó volt, úgyhogy láttam, hogy mi a következõ csúcs (Nagy István erõse) - úgy döntöttem, hogy feladom. Egy hiányzó csúccsal nem láttam értelmét folytatni a túrát, és valószínüleg nem is értem volna be világosban.
Kevés kevergés után eljutottam az elsõ csúcsom alatti szilvásváradi mûútra, innen már részben gyalog, részben stoppal értem vissza Jávorkútra.
Sok volt, elég volt a 15 csúcs, nekem a Bükk 900-as csúcsai teljesítménytúra másodszorra is kihívás maradt.

Minden elismerésem azoké, akik sikeresen teljesítették az ajánlott útvonalon -térképen- mért 38km-t, és 2400m szintet.
(Nem mérte esetleg le valaki a saját útvonalát GPS-szel?)
Összességében a Bükk-fennsík látványáért megéri elmenni, a TT-n a szolgáltatások minimálisak, vizet vinni kell, és csak az egész útvonalat már ismerõ csapattal érdemes nekivágni a Bükk 900-nak.
Azt hiszem jövõre ismét megpróbálom. :)
Köszönet qvic-nek a Kis-sár-bérc infóért.

efemm.
 
 
VértesTúra éve: 20022005.04.10 20:22:32
Vértes 50
Meglepõ módon az 5:30-as indítás kezdetekor is már sorbanállás volt a móri rajtban, így csak negyedórával késõbb sikerült elindulni, idén immár tizenharmadszor az 50-es távon. Tempós kezdés után cserkész sporttárs ellenõrzõ pontján hamar átjutottam. (A precizitása -pecsét és aláírás- valamint a jelvénykollekciója nem zavart, az, hogy oda- és visszafelé is a pontõrök közötti vitát kellett hallgatnom - annál inkább.)
laci069: Szégyen, de én sem tudtam, hogy a Homoktisztásnál van forrás. Külön jelezve nincs. (Nem tudom, hogy a térkép mutatja-e, ami nekem van "legújabb" -'71-es kiadású- még nem. :) Ez a hátránya annak, ha valaki rutinból megy végig (vagy pontõr) egy TT-n..
A szolgáltatásokról: Az elõzõ évekhez képest több helyen volt innivaló, a mindszentpusztai árak megfizethetõek voltak (25HUF/2dl), egyedül Kocsmáros-dombnál hiányoltam a frissítõt. (Mondjuk szerintem jogos elvárás, hogy a megyei természetbarát szövetség legnagyobb -anyagilag is legjobban támogatott- rendezvényénél ne fogyjon el a víz az állomásokon..) Zsíroskenyér két helyen, Kõhányáson és Csákberényben is volt. Elõbbi helyen régebben büfé is üzemelt, mostanra talán tönkrement, ezért nem volt nyitva. (így viszont nem volt kinn a kúton a "nem ivóvíz" tábla :))
A túra szerintem legszebb részei a Géza-pihenõre és a Kocsmáros-dombra vezetõ völgyek ("Juhdöglesztõ" és "Gémförtés-völgy"), mióta pár éve kiritkították õket, tényleg érdekes látványt nyújtanak.
A célbaérkezést követõ félórás sorállásban sikerült személyesen is megismerkedni miki34 és larzen topiktársakkal.
A jó idõnek is köszönhetõen háromnegyed órát javítottam az eddigi legjobb idõmön, így örömmel vettem át a tucatnyi teljesítésért járó barna színû jelvényt.
(Mór-Mór. 50km. 12x. 5:45-14:59)
efemm.
 
 
MeteorTúra éve: 20022005.04.10 20:21:03
METEOR50
Az rajt 7:40-kor sikerült kellemesen hûvös idõben. (Valószínû, hogy idén ez volt az utolsó túra ahol rövinadrágban és rövidújjú pólóban is el mertem indulni.) A két hegy az elején, majd a piros sáv rutinból ment -gondolom mindenkinek-, ha nem lenne itt ennyi emelkedõ és lejtõ, akkor már unalmas lenne. :) Érdekes, hogy kevés túra megy végig a sárgán a Virág-völgyben, pedig szerintem szép.
A jelvény és a kiváló õszi idõjárás mellett a Farkas-hegyi kilátás az egyik oka, amiért nekem általában fix túra a Meteor.
Sajnos ezen a hétvégén a szedrek elbújtak elõlem (bezzeg a egy hete a Börzsönyben..), a somok pedig túl magasra másztak. :)
A Zsíros-hegy után még maradt erõm egy kis gyorsításra, így eddigi legjobb M50 idõmmel értem célba.
(Ugye mindenki járt a Nagyréten?:)
(A szervezésben tényleg nem volt hiba, csak hát 0 szolgáltás mellett..)
Ha jól tudom kb. 300 résztvevõ indult a Meteor távjain összesen.
efemm.
(M50, 4x, 08:37)
 
  vissza az túrákhoz
<<== túranaptár