Túrabeszámolók


Prazská stovka (prágai százas)

új túrabeszámoló rögzítése
Kiírások:2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016
 Túra éve: 2018
HeliosTúra éve: 20182019.02.23 14:10:39
megnéz Helios összes beszámolója

Prága............Pochod k výročí otevření rozhledny na Petříne


1891. aug.  20. a Petŕín kilátójának megnyitása. Ebből az alkalomból rendezik minden évben a túrát, amely a Kinsky kertből startol 8.00 órai kezdettel (10-ig lehet). A rövid táv 20 Kč, míg a hosszú 40 Kč. Ezen a részen mindkét távon más szalagozás segít a tájékozódásban a Růžového sadu-ig. Národopisný muzeum,letohrádok Kinských majd jobbra fel a dolní jazírko-hoz,kostolík sv. Michala, horní jazírko és a Růžového sadu-hoz érünk. Štefánik csillagvizsgáló, lanovka állomás majd a ´´hladové zdi´´ kapuján átmenve a kilátó előtt találjuk magunkat. 1.EP. A kilátó 9.00 órakor nyit belépőt 60 Kč nem kell fizetni, csak a részvételi lapot felmutatod és beengednek. Sor esetén is, előnyben vagy.Bludište labirintustól rézsút lefelé 150 m –en a lanovka felett jársz, további  50 m-nél kőasztal stůl Vojty Náprstka. Balos U kanyarral Nebozízku, a lépcsőkön le a lanovka alatt folytatjuk utunk. Studánky Petrínka, soša Jaroslava Vrchlického, premonstrát kolostor –Památník národního písemnictví. Úvoz utca, Pohorelec, Loretán téren Čerínský palác Ján Masarik tragikus halála, Beneš szobor, Loreta 2.EP.. Innen kétféle úton mehetünk tovább.......1.keresztül a váron Hrad biztonsági ellenőrzés (a fém tárgyakat ki kell tenni és a kapun áthaladva újból magadhoz veheted , esetleg a táskát is megnézik), Loretán út ,Hradčanské námestí, Masaryk szobra, Národní galérie oldalsó bejáratán a 2. udvarba , balra a kapu a Jelení  príkop-on keresztül, Královské záhrady, Míčovna letohrádku královny Anny, jobbra Chotkové sady.....2. verzió Kapucínska ,jobbra Nový svet a kereszteződésnél balra U brusnice , a főúton tovább ,jobbra a Chotkové sady-ba jutunk...........Zeyerův pomník, Chotkova utat gyalogos hídon keresztezzük ,Letenské sady, Hanavský pavilon 3.EP.(gyönyörű kilátás Prágára és hídjaira).Letenský zámeček balra a Národní technické és zemedelské múzeum, a Kostelní utcából befordulunk balra a Kamenická utcába a végén pedig Stromovky-ba. A széles úton jobbra haladva Výstavište-t  balra mellőzöd és jobbra találod a Célt (13 Km szerintük ,de csak  11 Km).Tovább folytatva az erdei  úton a Císarský szigetre mehetünk. A leszakadt híd helyett komp ingyen hordja a gyalogosokat és kerékpárosokat (30 percenként indul) a túloldalra. Jobbra a gyalogúton haladva a Vltava mellett kölcsönzőket találsz és a folyón víziszlalom helyet is. Ha elballagtál Palmovka metró állomásáig majdnem 16 Km-es utat tettél meg (mobillal mérve). A túra tetszett ajánlom a természet és a kulturális örökség kedvelőinek.........A 28 Km-es (26 Km) nagyjából írva a Légiós hídon át a Vltava mellett halad délre, Vyšehrad, Dívčí hrady, majd elérve a kilátót követi a leírtakat........2018. 8. 25-én teljesítve.       2019-ben aug.24-én lesz.

 
 
 Túra éve: 2016
p. KaelTúra éve: 20162016.12.16 21:20:31
megnéz p. Kael összes beszámolója

 

Prágai százas:

Sokszor mondták már, hogy meg kellene néznem valami külföldi százast is, ha már Magyarországon ennyi túrára megyek. Úgy gondoltam eljött ennek az ideje, még akkor is ha nem tartottam kellően jó ötletnek. A külföldi túra főbb hátrányai: A terepet nem ismerem egyáltalán, ráadásul általában nem is látom, mivel tél van és több mint 16 óra éjszaka. Ezen kívül az itinert sem tudom elolvasni. De persze itt is csak sétálni kell. Itiner itt egy táblázatos lap volt km-adatokkal és az EP-k jelölésével, valamint a szükséges utak jelzéseivel. És akkor már látom is hová megyek. Persze azt nem fogom tudni mi az, de ki tudom számolni 5 perc pontossággal, hogy mikor leszek a következő pontnál. Ezen kívül hogy kevesebb esély legyen eltévedni, az egész útvonal ki volt táblázva és kirakva a kanyarokba és sok helyen az egyenesekben is fényvisszaverő nyilak és jelzések. Nem semmi az egész útvonalat végigrakni ilyenekkel. (persze máshol is van erre példa)

A rajtba kb másfél-két órával hamarabb értünk, mint kellett volna, így a többiek azt javasolták, hogy aludjak kicsit. Persze én nem értek hozz mi errefelé a szokás így el is fogadtam. Másfél óra múlva kérdezik a többiek, hogy neveztem-e már vagy sem? Alvás közben vajon ezt hogy kellett volna megoldanom? Jó kérdés. „Téged meg jól itt hagytunk, nem baj van még idő, állj be a sorba.” Szépen végigálltam a sort, meg is van a papírom, gyorsan vissza a tornaterembe, aztán irány a túra. Visszaértem a tornaterembe, de már szinte senki nem volt ott. Jól kezdődik. Szerencsém volt, hogy az iskola előtti téren volt még nyitóbeszéd, ami miatt később indult a túra. Így utol is értem a többieket. Danit kérdezem, milyen tempót terveznek Anitával menni. Mivel nem akarnak gyorsan menni úgy gondoltam csatlakozok hozzájuk, így jónak tűnik, egyébként is Anita a sofőr, így ha velük megyek nagy baj nem lehet. Aztán rajt: Együtt a magyar társaság, csak velük kell menni, igaz elég nagy a tömeg de csak nem keveredek el. 1. feltételes EP. Még 200 métert sem jöttünk. Ez itt miez? :? Nem nagyon értettem, de ez van. Arra jó volt, hogy mire megvolt az igazolás már sehol nem látok ismerőst. Vagyis de, kicsit előrébb felfedezem Anitát, de Dani sehol. Kicsit bele kell sietni hogy utolérjem, aztán kérdezem a többiekről, de nem tudjuk. Dani hamar beért minket. Áronék mögöttünk nem sokkal. Okés, akkor jók vagyunk. Innen mentünk együtt hárman kellemes tempóban. Aztán jött egy lejtő. Futnak. Következő lejtő, megint futnak. Nekem ez nem megy, így lehet a túra sem lesz meg. Jeleztem is, hogy ez nekem nem lesz jó, lehet inkább megyek lassabban, Áron/Feri/Lajos/Attila úgyis mögöttünk vannak. Lehet bevárom őket, mert a futással csak az esélyeimet rontom. Mindegy is, még a túra elején vagyunk, egyben a mezőny, nem lehet eltévedni, a többiek úgyis hamar beérnek, csak nem kell sietni. Aztán találtam egy jobb kanyart, érdekes volt, mert mindenki elment egyenesen. Ezek tudnak valamit, vagy nem vették észre a nyilat? :? Ekkorra értek utol a többiek, a 20 km-es (első emberes ellenőrző és kaja ponthoz együtt értünk. Innen jó volt a tempó, sokáig megvolt az 5-ös átlag fölötti tempó, és ami nagyon jó, hogy nem futunk. Bolyongunk a sötét erdőben, kicsit zavart, hogy ki sem fog derülni merre megyünk, mert sötét van és az itiner ezen része is csehül van. Összesen 35 EP volt, aminek nagy része filctollas rajzolgatós. Viszont kb 20 km-enként volt emberes kajapont, ahol be lehetett ülni valahová melegedni fedett helyre. Szerencsére erre nem volt feltétlenül szükség, de sokszor gondoltam arra, hogy egy olyan évben amikor nagyon hideg van vagy szakad az eső, ez mekkora jóság lenne. De idén az időjárásra sem lehetett panasz ezen a túrán. 2. Kaja. és ellenőrzőpont 39 km-nél. Én a mosdóval kezdtem, és mire a leveshez jutottam már nem volt hely az asztalnál ahol ültek a többiek. Nem baj máshol van még hely, így legalább az ajtóig sem kell annyit sétálni majd ha megyünk. :) A leves elfogyasztása és cipőtakarítás után még a többiek nem indultak tovább. Egyedül nem akartam elindulni tovább, gondoltam kivárom a többieket. Pár percre bealudtam, és mire ébredtem már senki sincsen az asztalnál. Okés, megyek utánuk. Az épületből kilépve látom, hogy 2 perc hátrányom sincsen, ez behozható. Ez hamar sikerült is, majd megkértem őket, ha legközelebb ilyen van, szóljanak ha indulunk. A túra eleje elég könnyű volt, a többiek szerint nem ilyennek kellene lenni. Meredek kimászások, nagyon meredek lejtők, patakátkeléses szakaszok, és több szintes szakaszról hallottam történeteket a korábbi évekből. Persze tény, hogy ez a túra minden évben másfelé megy, így kevés a közös rész a korábbi évekkel. A lényeg, hogy a cél Prága, de hogy hol a rajt vagy merre kell menni, az teljesen változó. Közben kivilágosodott, így legalább láttam is valamit a kevésbé látványos részekből. Ezen a szakaszon elég kevés volt a magas kimászásokkal tarkított panorámakilátásos domb/hegy. 51 km-nél már 3. emberes EP. Elég jól haladunk, és még el sem fáradok (igaz még a túra elején). Klassz lenne ha nem sötétben menne a túra nagy része, de télen ez van. Sokat gondoltam arra, hogy ilyesmit nyáron is lehetne majd csinálni, vagy legalábbis hogy világosban is lehessen többet sétálni, látnivalókat keresni. De ez majd egy másik történet lesz. :) Közben találunk még egy kolbásszos/sajtos/péksütis/kekszes/üdítős pontot. Ez csak itt van, nem EP, csak frissítő. Ez nagyon klassz ötlet, bár nem volt ilyesmiről szó. A lényeg, hogy jól esett, nem nagyon akartunk innen tovább haladni. Ismét cipőtakarítás, mert tele megy minden kaviccsal. Végül csak továbbálltunk. 4. EP Jince (67 km) faluban. Ismét van süti/cola/kenyér/sör. Hosszas frissítő, majd induljunk tovább. Vagyis még nem volt kész mindenki, Áron még megissza a sörét, Feri még mosdóban. Mondtam a többieknek, hogy jövök, de ha még várunk, addig én is elmegyek wc-re. „Persze menjél csak…” Pár perc múlva visszaértem, de a menjél csak nem azt jelentette, hogy meg is várnak. A továbbindulás után hamar volt több kereszteződés, így nézegetni kellett a papírokat, ami miatt már nem értem utol a csapatot. Mindegy, eltévedés nélkül még idáig sikerült megoldani a túrát, a jelzések nagyon jók, csak nem lesz gond.  Biztos nem tűnt fel a többieknek, hogy nem vagyok ott, mert egyébként bizonyára megvártak volna…

Innen egy másik túra kezdődött, már nekem kellett tájékozódni, figyelni hogy el ne tévedjek, és nézni hogy hol vannak a rajzolgatós EP-khez a kitérők. Nem gond, a jelzések tényleg nagyon ott vannak.  Ment is minden szépen, közben utolért egy 3 fős cseh csoport, viszonylag jó tempóban. Igyekeztem látótávolságon belül maradni, ami sikerült is, ezzel még több esélyt hagyva, hogy ne tévedjek el. 5. EP 89 km-nél. Mikor beértem akkor indult pont tovább a magyar kis csapat. Áron javasolta, hogy kikkel menjek tovább, és akkor beérem még őket is. Nah igen, csak azok valami cseh nyugdíjas futó házaspár lehettek, mert felfelé nem tudtak haladni szinte sehogy, aztán ha felértek, elszaladtak és nem is láttam már őket. Ez a rohangálós dolog továbbra sem kedvezett, így hamar lemondtam erről a lehetőségről. Gondoltam, hogy mivel a levest megettem és nem hagytam ott az EP-n, akkora lett a hátrányom, hogy csak a célban lesz ledolgozva. Tovább egyedül. Így legalább tudok saját tempót menni. és még a km-ek is gyűlnek szépen. A jelzések alapján még úgy sem tudtam eltévedni, hogy életemben nem voltam még arrafelé, nagyon klassz volt a követhetőség. Aztán jött ami két hete is. A 2. éjszakát nem bírom ki, nagyon álmos vagyok, nincsen kivel beszélgetni (esetleg telefonon, de mi a fenének keltsek fel ezért valakit, most van idő aludni csak érjek a pontig – 49 óra a szintidő, az akármi van elég lesz), tuti bealszok megint. Még 4-5 km volt az EP. Nah jó, ott alszok kicsit, egy fél órám csak lesz. Ez a pár km még ment. 6. EP. (108 km) A ponton kérdeztem, hogy hol vannak Anitáék, mert a sofőr után nem akartam beérkezni a célba. Nagyon mögöttem voltak így a fél óra alvásból lett kb másfél-kettő. Mikor ébredtem akkor indult tovább az a 3 ember, akiket még az előző ponton hagytam el. Ők is aludtak. Nah talán tudok velük menni. Két embert beértem, de nem ők voltak azok. Sokkal lassabbak, így ott is hagytam őket. Tehát továbbra is egyedül. Volt hogy valakit beérek és tőlem kérdezi merre kell menni. Persze cseh nyelvről egyből váltanék angolra legalább, de ebben sem volt mindenki partner. Mindegy, vagy tud angolul vagy jön utánam vagy tanakodik tovább. Én fáradt vagyok, és nem beszélek egy szót sem csehül, ami ilyesmi párbeszédhez jó lenne. De most komolyan, én mondjam meg a cseheknek, hogy merre kell menni Csehországon belül, ahol én még csak a 2. túrámon vagyok, és összességébe is 3. látogatásom az országban?? A tempóm továbbra is megvolt és az alvás is sokat segített. Végül sikerült beérni az idősebb fickót a leányzóval és a lány barátjával egyik filctollas ponton. Az angol tudásom elegendőnek bizonyult, hogy csatlakozzak, mert nem akartam egyedül menni. Egy szakaszon jó is lett így, a kis beszélgetés helyre tett úgy éreztem, bár egymás között csehül ment a beszélgetés, amiből semmit sem értettem. A fiatalabb srác hamar elszaladt előre, gondolom fázott, de ez is csehül ment így nem tudom. Aztán az idősebb fickó mondta, hogy futni szeretne, így megint majdnem ott lettem hagyva. Benéztek egy kanyart, még éppen utánuk tudtam szólni, mire visszasétáltak én már kiépítettem akkora előnyt, ami elég volt a lejtő aljáig. Így egy ideig volt kivel menni. Végül valamiért megálltak, de csak annyit láttam, hogy nem jönnek lefelé ahogy szoktak. Mindegy, úgyis EP lesz. 129 km. Klassz a netes időmérés, nézzük csak Anitáék hogy állnak. Megint több óra előnyöm volt. Okés, akkor alszok egy rövidebbet. Sietni nincsen értelme, az meg nem baj ha a túra végén is azt fogom látni ami valóban ott is van. A levessel együtt itt is elidőztem legalább másfél órát. Ha eleget aszok még a nap is feljön, és a maradék részhez már nem kell lámpa. :) Indultam tovább egyedül, a patakvölgyhöz már világosba értem. Ez a patakos szakasz nem kedvez nekem, de idő van rá. A 22 km-re maradt kb 18 óra, és az autó sofőr is mögöttem van. A végén nem az úton tovább, hanem balra fel a domboldalra. Ez már a sokadik a túra alatt. Nincsen út, de menjünk toronyiránt, hogy elég meredek legyen. A felfelével továbbra sincsen gond. Kb 13 km-rel a cél előtt volt az első komolyabb gond a jelzéssel. Vagy lehet elfáradtam. A 3. tippem viszont jó lett, megvan ismét az út. Közben ismét utolért ugyanaz a fickó, akivel együtt mentem már egy szakaszt. A leányzó is előkerült kicsit lemaradva. Kicsit több mint 10 km a célig, innen már együtt a célig. Furcsa volt, hogy mennyire jól vagyunk, ahhoz képest, hogy két éjszaka nem láttam ágyat. Persze így is annyit aludtam mint még sosem ehhez hasonló túrákon. Igaz az is bennem volt, hogy korábban szó volt róla, hogy hazafelé lehet vezetek én is egy szakaszt, emiatt igyekeztem jobban vigyázni a lábamra, és a kialvásra is jobban figyelni. Még megálltunk kb 20 percre egy erdei pihenőnél. Itt is igyekeztem aludni kicsit. Mikor mentek tovább szóltak, hogy indulnának, de ha kell akkor még kicsit várnak. Jó volt hallani, hogy nem hagynak ott, de én már talpon voltam, így irány a cél. Még pár filctollas pont, aztán cél. Itt megkaptam az oklevelet, kitűzőt első (teljesen) külföldi hosszú távú túrámról. Még ettem kicsit, aztán megköszönve a társaságot elvonultam a tornaterembe aludni.

Igazán jó élmény volt, lehetne hasonló máskor is, de azt hiszem az angoltudásomat addigra nem ártana fejleszteni, vagy legalább a csehekét… :) A hazaúton végül nem kellett vezetnem. Kicsit messze van egymástól Prága-Budapest, így mire visszaértünk nem volt semmilyen értelmes tömegközlekedési lehetőségem (már ha a budapesti tömegközlekedés bármennyire értelmesnek mondható), így ismét ki kellett valamit találni, mert a 2 óra várakozás a Keletiben nem igazán jó télen. Szerencsémre befogadott Dani, így ott is aludtam másfél órát, majd 12 perc készülődés/pakolászás után mentem a buszhoz, majd vonat és haza. Szerencse, hogy már reggel is van, így kezdődhet a hétfői melónap! :)

 

Köszönöm mindenkinek a törődést/(felajánlott/valós)segítséget/támogatást! 

 
 
 Túra éve: 2013
LestatTúra éve: 20132013.12.23 17:32:51
megnéz Lestat összes beszámolója





Aki teheti, inkább itt olvassa a beszámolót (a ttt-n nem jelennek meg a cseh karakterek).


A túra útvonala: elsõ 80km, második 65km


20. Pražská stovka – In memoriam Honza Simet(1965-2013)


„a szél fúj új napot a régi égre

a szél fúj szerelmet az infarktus helyére

a szél fúj, új életet fúj belém is

hurrá mûködik a képlet mégis”


(Kaukázus: Ciprus (Szódával elmegy))


Péntek este, viszonylag késõn, fél 8 körül érkezünk Prágába, a modranyi iskolába. Csúszásunk legfõbb oka, hogy egy 9 fõs bérelt autóval jöttünk, s az átvétel kissé döcögõsen ment, emiatt már Pestrõl egy órával késõbb indultunk a tervezettnél, valamint a késõbb beszállók miatti megállás, plusz a vásárlás miatt ez tovább nõtt. Csapatunkat Verõcei Józsi, Barta úr, Rudi, Tinca, Rushboy, Õrsi Anna, Edina és Vándor Csillag alkotta (utóbbi csak egy 17 km-es távot ment, a többiek viszont mind az EKUT várományosai voltak). Az iskolában egyesültünk a magyar delegáció másik felével a vonatosokkal, azaz Bubuval és édesanyjával, Oberonnal és Régészlánnyal, valamint Áronnal és CsST-vel, utóbbi páros elsõ cseh százasára készült. Gyorsan beneveztünk a túrára, majd rövid (illetve Józsinak hosszabb) pakolászás-átöltözés után elsétáltunk a néhány száz méterre lévõ rajtba, ami egy tér volt. Valamiért többünkben az az emlék élt, hogy 10-kor van a rajt, ám Bubu felvilágosított, hogy 9-kor, valamint az itiner megvizsgálása után mi is megbizonyosodtunk errõl, így szomorúan konstatáltuk, hogy elõreláthatólag a túra elõtt tervezett vacsorázás nem fog beleférni az idõnkbe. Azért bepróbálkoztunk az elsõ étterembe, ám az eléggé tele volt, s nemhogy egy levest, még egy sört meg egy kávét sem tudtak kihozni a rajt elõtt. Áron volt egyedül okos a csapatból, Õ rögtön felismerte reménytelen helyzetünket, s elment keresni valami kis büfét, s szerencsével is járt, így legalább Õ nem üres hassal indult.


9 elõtt 5 perccel aztán kivonultunk a fõtérre, ahol már elég szépen összegyûltek az emberek, Olaf épp valami beszédfélét mondott, de mi ezt nem nagyon hallottuk-értettük. Pontosan 9-kor elindult a mezõny. Az elején kissé zsúfoltság uralkodott, s ezt nem szüntette meg, hogy egy bicikliúton kellett haladnunk az elsõ kilométereken, de lassan azért kezdett szétszakadozni a tömeg.  Kissé nehéz volt tartani a formációt, Józsi, Bubu, Edina, Áron és én próbáltunk együtt haladni, CsST kissé lemaradt tõlünk, azt hittem, hogy hamarosan utánunk fog szaladni, ám ez sajnos nem következett be, nem is találkoztunk többet vele. Elég jól sodort magával a tömeg, Áronnal pár méter után meg is kellett állnunk levenni a pulcsit, nekem viszont ezáltal elég nehéz lett a táskám, ez késõbb okozott némi kellemetlenséget. Gyorsan utánaszaladtunk a többieknek, nehogy végleg lemaradjunk a többiektõl, s némi kocogással ez sikerült is. Kb. 2-3 km-t haladtunk a modrányi-völgyben, majd egy meglehetõsen csúszós jobbos kanyarral elhagytuk azt, s nyílt részre értünk, ahol egy széles földúton mentünk, ami elég sok pocsolyát foglalt magába, így kissé kerülgetni kellett, valamint elég erõs szél volt, ami ráadásul havazással társult. Áthaladtunk egy szimpatikus kis településen, Vojt?ch-en, majd szembeszélbe kellett mennünk Velká Ladáig, ahol az elsõ titkos pont volt, a pontõr egy autóból (bár nem Ladából) ikszelte az itinerünket. Áthaladtunk az R1-es autópálya felett, majd To?nához emelkedtünk, amit majd a túra végén is fogunk érinteni, s egy lejtõ végén ott a K1-chip. Némi frissítés is van a ponton, kóla és energiaital, elõbbibõl iszok is egy pohárral. Valami édességet is ennék, ám a pont kínálata nem tartalmaz ilyesmit, így az otthoni Horalkymat eszem meg a kóla mellé. Edináék elrohannak, amíg mi frissítünk, de rossz irányba (illetve az irány jó, csak a mûúton indulnak el, viszont a túra a párhuzamos oldalazós, technikás ösvényen vezet), Kis Péter elég határozottan a megfelelõ irányba tereli Õket, viszont így Bubuval a csapat élére kerültünk. Rövidesen újból érintjük a majdani útvonalat Hálk?v pomniknál, majd kis kaptatóval érünk Pod Hradištem-ig. Innen egy jó darabon, egész Vrané nad Vltavou-ig ismerõs terepen haladunk, hiszen tavaly és tavalyelõtt is erre vezetett az útvonal, igaz 2011-ben a túra végén és fordított irányban. Károvské údoliban ereszkedünk, a tavalyi évhez hasonlóan most is csúszós kissé az út, a nõi szekció emiatt le is lassul kissé (majd a túra során az összes lejtõn végbemegy ez a folyamat). Patak mellé érkezünk, pár átkelés után elérjük az elsõ filctollas pontot. Mivel a kéthéttel korábbi Lou?eni túrán a chipes és a markeres pontok számozása nem különült el, így a második ponthoz írom az igazolást, ám utána megvizsgálom az itinert, s látom, hogy ezúttal elkülönítették a különbözõ igazolási típusok számozását, így gyorsan korrigálom az igazolólapot. Újabb emelkedõ Károv széléig, majd Homole sziklavárának oldalában ereszkedünk vissza. Még egy utolsó fel-le szakasz, szerencsére felfele kellemesen szerpentinezik az ösvény a hegyoldalban, s fent igazolás után hamar leszaladunk Vranéba. Áthaladunk a városon, tavaly itt a folyóparton haladtunk tovább, ezúttal a piros jelzést követjük, de ez is sokáig aszfalton házak között megy, ez is szép. Oleškonál ereszkedvén újra eszembe jutnak a tavalyelõtti útvonal pillanatai, akkor már elég fáradtan emelkedtünk itt hosszan felfelé. Lefelé kissé tempósabban ereszkedek, s ahogy mellõzöm el az embereket, egyikben mintha Régészlányt látnám, ám mivel Oberont nem vélem felismerni a közelben, elhessegetem a gondolatot, biztos Régészlány cseh alteregóját láttam, különben sem lenne túl életszerû, ha utolérnénk Õket. Ám tovább ereszkedvén kiderül, hogy mégis Õk azok, Oberon is megvan, csak beleolvadt a cseh túrázók közé. Így egyesülve érkezünk meg a 25km-nél lévõ elsõ frissítõpontra, Lib?icébe. Mire én felmérem a frissítõpont kínálatát (ami kenyér, sajt, kolbász, virsli, kóla, tea, datolya, keksz, müzliszelet), Edinának és Áronnak már csak a távolodó hátát látom, úgy látszik, Õk a levegõbõl nyerik a táplálékot. Próbálok sietni a frissítéssel, emiatt nem sikerül jól laknom. Lassan Oberonék és Józsi is elszivárognak, Bubuval együtt fejezzük be a frissítést, ám nekem még molyolnivalóm van a ponton, így menesztésre bírom Õt is. Elemet cserélek, zoknit igazítok, ami a jobb lábamon folyamatosan felgyûrõdik, emiatt többször meg kell állnom késõbb is.


Ezzel olyan hátrányra teszek szert, melyet nem tudok behozni, így a következõ szakaszt egyedül teszem meg. Szerencsére a havazás miatt kialakult 1-2 centi hóréteg, ami pont arra alkalmas, hogy az elõttünk haladók lábnyomai jól kivehetõek legyenek, s ne kelljen a tájékozódással foglalkoznom. Ennek azért is örültem, mert a túra térképe a telefonomra volt töltve, ami a túra elején a kabátzsebembe volt, ami nyirkos és hideg, így kissé megbolondult a kütyü, s elvesztek a térképeim. Késõbb a nadrágzsebembe helyeztem át, ami komfortosabb volt számára, ám a térképet már nem tudtam visszahozni. Átkeltünk a Vltava bal partjára, rövid, de meredek emelkedõ következett Sloup-ig, mivel felfelé én lassabb vagyok, itt végleg elszállt a reményem, hogy utolérem a többieket, bíztam benne, hogy az elsõ éttermi ponton azért találkozunk, s esetleg egy gyorsabb frissítéssel behozom az elmaradást. Monoton szakasz következett Líšnicéig, majd egy nyílt részen kellett haladni, ahol hatalmas szembeszél volt, folyton lefújta a fejemrõl a kapucnit, ha meg fogtam, hogy a fejemen maradjon, akkor meg a kezem fagyott le. Szerencsére csak 500 méter hosszan kellett így menni, egy aluljáró biztosíthatott némi védelmet, ami az R4-es autópálya alatt vezetett át. Többen leültek itt, elõkerültek a termoszok, elég hangulatos volt így, tavalyelõtt mikor reggel jártunk itt, akkor elég lehangolt volt a hely. ?itka falun keltünk át, itt volt egy rövid szakasz, ahol tényleg egyedül mentem, de pár km után megint elõkerültek a lámpafények a semmibõl. A faluban volt egy cseles kanyarja a jelzésnek, a nyomokból ítélve többen el is vétették, majd a falut elhagyva egy hosszú, nyújtott emelkedõ következett. Itt ütött vissza a kapkodás a frissítõponton, eléggé eléheztem-szomjaztam, így az emelkedõ végére beterveztem egy pihenést. Ahogy mentünk fel, fenyvesesbe váltott az erdõ, nagyon szép és hangulatos volt, örültem is, hogy egyedül járok itt, legalább a többiek nem vonták el a figyelmem a szép tájról. Fent sajnos csak egy szimpla keresztezõdés volt, én örültem volna egy padnak, vagy hasonlónak, de azért találtam egy szimpatikus tuskót, ahol tudtam inni meg enni egy müzliszeletet. Hosszú lejtõ következett elég rossz terepviszonyokkal. Elõször tele volt az út sáros-pocsolyás részekkel, amiket a növényzet és a hó miatt alig lehetett észrevenni (csak amikor már belelépett az ember), volt, hogy egész nagyot kellett kerülni, mert a teljes ösvényt elfoglalták. Mikor ezen túljutottunk hatalmas fák voltak az útra döntve, akkor amiatt kellett kerülni. Késõbb mûutat kereszteztünk, itt picit elvétettem (mindenki mással) a jelzést, bár csak egy-kétszáz méter pluszt jelentett ez. Ugyanis volt egy ösvény, mely kiért egy nyílt részre, s valahol itt a jel lefordulhatott jobbra, ám az ösvény egyértelmûen ment tovább, majd pár méter múlva egy T elágazásba már nem volt semerre jelzés. Szerencsére néhány másodperc múlva érkezett egy GPS-es spori, aki a jobbra fordulást tanácsolta, le is értünk a mûútra, majd némi visszagyaloglás után meglett a kék sáv. ?evnice széléig ereszkedtünk, majd egy visszafordítóval a Babka csúcsát vettük célba. Elég jó, sziklás volt a hegy, sajnos a csúcsról nem nagyon volt kilátás, viszont ismerõs hangokra lettem figyelmes, Bubu bajlódott épp az igazolással. Neki sikerült utolérnie a többieket, ám valahol aztán mégis lemorzsolódott. Én ismét kezdtem megéhezni, Bubu úgy vélte, hogy Halounyban lesz frissítõpont, ami pár kilométer innen, így tempósabbra vettük a következõ szakaszt, szerencsére lehetett, mert megfelelõ lejtésû (bár néhol picit csúszós) ösvényen kellett ereszkedni a faluig. Igaza is lett Bubunak, tényleg volt egy titkos pont, valamint frissítés is. Itt legalább volt egy pad, ahova le lehetett ülni, az elõzõ helyen ez nekem nagyon hiányzott, s mivel most nem hajtottak a többiek, kényelmesen meg tudtunk kajálni, így a következõ szakaszon nem volt probléma az eléhezéssel.


A faluba végül nem mentünk be, hanem a zöld jelzésre váltottunk, mely elég régi volt, de ha az elsõ kanyart megtalálta az ember már elég egyértelmû földút vezetett tovább. Bubu számára ismerõs volt a terep, ugyanis a „hideg évben” (2010) szintén erre jött a túra, csak visszafelé. Na Soudnémhez érve végleg kivilágosodott, megálltunk inni és elrakni a lámpát, valamint már a hó sem esett, de pontos emlékeim nincsenek arra vonatkozólag, hogy mikor hagyta abba aláhullási tevékenységét. Innen pirosra váltunk, s egy kb. 5 km-es nyílegyenes szakasz következik. Bubuval beszélgetünk is róla, hogy milyen jó, hogy itt nem éjszaka kell menni, mert biztosan végigaludnánk, így nappal viszont meglehetõsen hamar abszolváljuk, még élvezetes is, ahogy az éjszakai havazás megporcukrozta a tájat, nézelõdünk, forrást keresünk (a térképrõl emlékeztem, hogy lesz kettõ is), meg is leljük, bár inni nem tudunk belõle. A második forrás után hamar elérünk a Stožec nevû helyre, ahol egy padon én megállok enni pár falatot, majd némi kocogással behozom a lemaradást. Újabb hosszú, tempós lejtõ következik, majd az aljában kiérünk az erdõbõl, s megpillantjuk Všeradicét, ahol az elsõ éttermi pontunk lesz. Még némi aszfaltozás, elég lassan akar közeledni a falu, a lábaim is kezdenek már eléggé elfáradni, kevés volt a szint az elõzõ szakaszon, szükségem van egy kis leülésre. A falu központjából egy kis oda-vissza szakasz van az étteremig, ami egy kastély hátsó udvarában van. A kastély maga elég csoffadt állapotban van, szerencsére az étterem szép, belülrõl is elég elegáns. Még itt érjük a többieket, Õk már a pihenés vége felé közelednek. Hamar megkapjuk a levesünket (gulyás), próbálok hozzá közvetítõ által málnaszörpöt szerezni, végül azonban saját erõbõl kell kikérnem az italt. Oberonék elindulnak, Áron tanakodik egy sort, hogy Velük tartson-e, végül nem meri bevállalni a Velük való túrázást. Mivel Bubuval hamar végeztünk a levessel, a lábaimnak is elegendõ volt a megpihenés, nem láttuk értelmét, hogy több idõt tartózkodjunk az objektumban, így hamar összekaptuk magunkat, s sikerül a csapattal tovább indulni, aminek nagyon örültem, ráadásul majdnem a célig tudjuk is tartani ezt a formációt.


Innen olafnyilazáson másszuk meg a Vysoká skála 472 méter magas csúcsát. Felfelé kicsit vissza kell vennem a tempóból, mert még nem emésztettem meg teljesen a levest, de azért tartom a többiek tempóját. Nem úgy Bubu, aki folyamatosan egy-egy lépéssel lemaradozott, s a végére elég komoly hátrányba került. Bányaterületre értünk, bár elõször keveset láttunk belõle, mert az ösvény elkerülte eleinte. Zöld tanösvényre váltunk, amit majdnem teljes hosszában végigjárunk. Egy alagúton kell átmenni, ahonnan egy szép sziklaudvarba kerülünk, míg igazolunk a ponton megcsodálhatjuk a szép sziklaképzõdményeket. Rövid, de nagyon csúszós emelkedõ következik, elég nehezen sikerül felmásznom. Visszanézve itt még látom Bubut, késõbbre teljesen lemarad. Mûutat keresztezünk, majd egy szép sziklafal aljába érkezünk, amit rögtön meg is mászunk oldalról, fentrõl csodálatos a kilátás, szépen belátni a kõbányákat, valamint a környezõ dombok is elég impozánsan mutatnak. Elég élénk a légmozgás, nem idõzünk sokat. Aksimatová brána barlanghoz érünk, a barlang megtekintése után egy elég meredek, csúszós lejtõ következett, itt újból utolértük Oberonékat, mert Régészlány kissé megfontoltabban haladt lefelé. A lejtõ után aszfaltútra értünk, a többiek, talán az aszfalt miatt, a motorizált közlekedéshez igazították sebességüket, így lemaradtam tõlük, valamint kezdtem megéhezni, viszont a nyílt terepen nagyon fújt a szél, nem tudtam holt megállni. Egy útkeresztezõdésbe érvén megpillantottam egy buszmegállót, elég csoffadt volt (a belseje tele volt eldobott kerékgumikkal), de legalább szélvédett helyen tudtam enni. Néztem, hátha látom Bubut jönni, de túlságosan lemaradt, így egyedül indultam tovább. Le kellett térni egy emelkedõ földútra, ám nem a jelzésen kellett menni felfele, hanem le kellett térni a földútról egy erdõsávba, ám ez csak akkor látszott, ha az ember hátrafordult. Szerencsére a legjobbkor néztem vissza, pont két nyilat is észrevettem a távolban, így egyértelmûnek tûnt, hogy arra kell menni, annak ellenére, hogy ösvény nem látszott arrafelé. Végül csak lett egy szûk ösvény a bozótosban, s rövidesen a kontrolát is megtaláltam a Zdicébõl jövõ zöld sáv jelzéssel együtt, melyen majdnem visszafelé kellett továbbmenni, fel a Koukolova hora csúcsára. Ahogy másztam fel, többen jöttek szembe, nyilván nem vették észre a nyilakat a bokorsávban. A tetõn egy helyes kis kápolna állt, megtekintettem, majd szaladtam le a hegyrõl. A lejtõ alja már Král?v dv?r volt, ám a pont a város másik végében volt, így egy hosszabb városi szakasz következett. Át kellett kelni a Litavka folyón, valamint a D5 autópályán, majd egy templom és temetõ mellett elhaladva még egy kis kerülõt tett a jelzés a várost kikerülvén. Ezt egyáltalán nem bántam meg, ugyanis a szemközti dombok nagyon szépek voltak, valamint a városra is rá lehetett látni. Visszatérve a házak közé csak pár lépés volt a sportpálya étterme, ami a 80km-es táv célja, és a 65-ös rajtja volt.


Csipogtatás után megkaptam az itiner második felét, ám azon sajnos egyáltalán nem szerepeltek távadatok, csak egy üres oszlop volt. Kifelé menet annyit sikerült elérnem, hogy kicserélték egy olyanra, amin legalább az éttermes pontok adatai megvoltak, bár sokkal nem lettünk elõrébb. Most bántam igazán, hogy elvesztek a térképeim, mert azon rajta voltak a szakaszok távadatai is. Felmentem a többiekhez, akik végül csak 10 perccel hamarabb értek ide. Megállapítottuk, hogy jól haladunk, szûk 16 és fél óra alatt megtettük az elsõ 80 km-t, ezzel messze felülmúltuk elõzetes várakozásainkat, de tudtuk, hogy a második felében sokat fogunk majd idõzni az éttermekben. Rögtön meg is kezdtük itt az idõzést, a kapott leves mellé rendeltünk két pizzát (fejenként egy felet), amire elég sokat kellett várni, de amúgy is elidõztünk volna itt. Én végre rájöttem miért gyûrõdött mindig fel a zoknim, mert a jobb lábamra a balos zoknit húztam, de szerencsére volt nálam cserezokni (általában nem viszek, de most valamiért beraktam), így a további szakaszon nem kellett emiatt megállnom. Bubu is megérkezett bõ fél órával utánunk, de Õ csak a 80-as távon volt, vonattal ment vissza a célba. Egy jó óra pihenés után indultunk útnak. Az étterembõl kilépve kicsit nehezen találtuk, hogy most merre is kéne menni, többen rossz irányba tartottak, de végül megleltük a nyilakat. Pár méter múlva a jelzés kissé trükkösen, egy patakpartra kanyarodott vissza, mi észre is vettük a kerítésen a jelzést, viszont a mellettünk haladó cseh csapatnak valahogy nem volt szimpatikus az irány, s elmentek egy utcába. Egy darabig a patak mentén haladtunk, majd emelkedni kezdtünk, hiszen a D?d csúcsára kellett felmászni. Fent szép kilátó is volt, míg a többiek fotózkodtak én fel is másztam a tetejére, megérte. Újabb hosszú lejtõ következett, útközben volt egy kilátópont, ahonnan nagyon szépen rá lehetett látni egész Berounra. Leértünk a város széléig egy kápolnához, ám nem mehettünk egybõl át a városon, még egy jókora kunkort kellett csinálni elõtte a Brdatka csúcsára. A hegyen lévõ pontot elérve eléggé kezdett besötétedni, a többiek elõ is vették a lámpát, én megpróbáltam a városig kihúzni, sikerült is. Kellemes, oldalazós ösvényen ereszkedtünk a városba, ha nem épp sötétedésre érünk ide igazán élvezetes lett volna ez a szakasz, így inkább igyekeztünk minél hamarabb letudni. Berounba érve viszonylag hosszú, bõ 3 km-es városi szakasz következett. Mivel elég szomjasak voltunk betértünk egy kocsmába inni, itt is elidõztünk egy kicsit. Betértünk a belvárosba, ez különösen tetszett nekem. Visszatértünk a Litavka és az autópálya másik partjára, és innen jó sokáig (bõ 15km-t) a 2011-es útvonal elsõ kilométerjeivel megegyezõ útvonalon haladtunk. Átkeltünk a folyó fõágán is, majd hosszú, végtelen emelkedõ jött, majd igazolás után rövid lejtõn értünk le Svaty Jan pod Skalou-ba. Itt egy oda-vissza szakaszon kellett felmászni a névadó szikla tetejére, Józsival le is raktuk a táskánkat az elágazásban. Elég jók voltak a terepviszonyok, egy-két jeges folttól eltekintve (az elõzõ éjjel esett hó napközben elolvadt), így hamar felértünk a szikla tetejére, s megnézhettük a szép kilátást. Visszatérvén egy völgyben kezdtünk el emelkedni, ám a jelzés egy jobbos kiágazását nem vettük észre, így kissé eltávolodtunk a helyes úttól, de Józsi GPS-e segítségével egy másik jelzésen átvágtunk a piros sávra. Még egy emelkedõ jött, erre nem emlékeztem a korábbi évbõl, s kicsit bosszantott, hogy nem a patak mellett megyünk, ahogy az emlékeimben él, ám hamar elértük a patakot, ezúttal is megnéztük a vízesést (bár éjjel most sem sokat láttunk belõle), valamint mellette elég vagány barlangok is voltak, a többiek ezt észre se vették. Rövidesen megérkeztünk Karlštejnbe, ahol a falu szélén volt az étterem, ami ellenõrzõpontként szolgált. Itt is kaptunk levest, valamint Józsival (hosszas étlaptanulmányozás után) egy-egy adag bramborákra is beneveztünk, majd bóbiskoltunk egy kicsit. Majd’ másfél óra pihenés után, fél 11 elõtt indultunk el a 105km-nél lévõ ponttól.


Átkeltünk a falun, a várból ezúttal is csak a bezárt kaput láttuk, mint tavalyelõtt. Egy emelkedõ végén aszfaltutat kereszteztünk, majd eltûnt az út, ugyanis egy szántóföldre értünk. Józsi GPS-e segítségével követtük a megfelelõ irányt, de elég kellemetlen volt a göröngyös szántóföldön botladozni, de legalább szép kilátás volt a környezõ dombokra, falvakra. Végül egy bokorsor állta utunkat minden irányból, pedig azon túl ott volt az aszfalt. Végül Áron megtalálta az áttörési pontot, láthatóan sokan jártak erre elõttünk, így egy picit arrébb, de kiértünk az útra. Keresztülmentünk Mo?inkán, majd kis erdei kanyargás után újra aszfalton mentünk Karlík várának tövébe. Meredek emelkedõn indultunk meg, majd mindannyiunk nagy örömére egy forráshoz értünk, gyorsan meg is töltöttük a palackjainkat, melyek eléggé kifogytak eddigre. Innen csak pár méter volt a pont, ami kissé csalódás volt, mert se várszerû nem volt, se kilátás nem volt. Innen egész a következõ leveses pontig, Jilovišt?ig elég érdektelen rész következett, olyan céltalan bolyongásnak tûnt az egész. Hosszan meneteltünk a Berounka folyó partján Dolní Mokropsy házai között, itt le is ültünk egy padra, mert mindannyian nagyon elálmosodtunk. Szembe láttunk egy bográcsot, megnéztem, hátha van valami jó leves benne, ám csak langyos kisütött szalonnazsírt tartalmazott az edény, azt meg egyikünk se kívánta. Átkeltünk a folyón, ez kicsit feldobta a társaságot, jól nézett ki a híd. Visszatértünk az erdõbe, egy jó meredek emelkedõ következett, a felénél, ahol a pont is volt leültünk egy kicsit, én meg is ettem a maradék kalácsomat, a többiek is frissítettek. Felérve Jilovišt? szélére értünk, kb. 700 méterre voltunk a ponttól, ám nekünk kellett még egy 8km-es kört tenni elõtte. Bicikliutakon, ösvényeken kanyarogtunk, majd idõvel ismerõs helyre értünk. Elértük a hírhedt Názáret údoli völgyet, amit tavalyról elég jól ismertünk. Ez egy elég technikás patakvölgy, sok patakátkeléssel, kidõlt fákkal megtûzdelve. Szerencsére idén Olaf végigrakta fényvisszaverõkkel, ez nagyon sokat segített a haladásban, enélkül elég nehéz lett volna megtalálni az ösvényt. A tavalyihoz képest elég simán ment a völgy, bár most is elég hosszú volt. A végén pihentünk egyet, mert igen meredek emelkedõ következett toronyiránt fel. Fentrõl szép kilátás nyílt a Vltava völgyére. Szép, csillagos volt az idõ, a hõmérséklet is eléggé megnövekedett az elõzõ éjszakához képest. Megint hosszú kacskaringózás következett, végül csak beértünk a faluba. Az itiner szerint este 11-ig volt nyitva a pont, utána külsõ, hideg ételes pontba vált át, s mivel reggel 5:30 volt, nem is vártuk, hogy be tudunk ülni valahova, annál jobban meglepõdtünk, mikor nyitva találtuk a tûzoltóság épületét. Bent Egon fogadott minket szokásos jókedvével, kaptunk levest, valamint büfé is üzemelt, így a többiek sört, én kávét tudtam vásárolni. Sajnos csak kifelé láttam, hogy gulyás is kapható lett volna, erre jó lett volna befizetni, mert a leves nem volt túl tartalmas, hamar megéheztem utána. Itt végre meg tudtam nézni a többiek helyzetét, fõként CsST-re voltam kíváncsi, ám szomorúan láttuk, hogy 80km-tõl nincs róla adat, vélhetõen ott kiszállt. Sokan csoffadoztak itt, mi is „erõt merítettünk az asztalból”, s nagyjából egy óra után indultunk tovább a maradék 15km-re.


Jót tett a megállás, teljesen sikerült kipihenni magam, az álmosságom is végleg elmúlt, a lábam is megpihent, egyedül a vállam fájt a nehéz táska miatt, de az már nagyon. Enyhe emelkedõn mentünk a Cukrák csúcsára, mely Bubu szerint a prágai János-hegy, bár itt nem volt kilátó, csak egy torony, meg laposabb is volt. Bicikliúton mentünk sokáig, majd elértük a várost. Innen már teljesen megegyezett a hátralévõ szakasz a tavalyival. Utolértük Peter ?isar-ék csapatát, aki a CS-1000, idei listavezetõje, kicsit társalogtunk is velük. Elég tempósan haladtunk, Józsi teljesen be volt sózva, hogy Õ mindenképpen Jirka (Ji?í Hoffman, a helyi túraceleb – a szerk.) elõtt akar célbaérni, s már szinte futott elõttünk. Áron nekem aggodalmaskodott, hogy most már ne hagyjuk ott õt, érjünk be együtt a célba, aztán pár kilométer múlva Õ rohant el Józsival, s hagyott ott minket Edinával. Átkeltünk a Vltaván, majd elhagytuk a városi szakaszt. A mini állatkert mellett haladtunk, tavaly mintha több állat lett volna, bár akkor sötétben jártunk itt. Hálk?v pomniknál nekem meg kellett állnom enni, a többiek indultak tovább. Meredek emelkedõ következett a Šance csúcsára, megállapítottam, hogy világosban elég szimpatikus kis csúcs. Ezután jött a véget nem érõ kanyargás a fehér nyilakon a repülõtér mellett, így harmadszorra már elég jól ment ez a szakasz, emlékeztem, hogy mi mikor következik. Utolértem Edinát, aki valamiért lelassult, együtt mentünk a célig. Viszonylag hamar eljött az utolsó elõtti pont, innen hétvégi házak között mentünk, majd leereszkedtünk a modrányi völgybe, majd pár méter után elég meredeken ki is kellett mászni belõle. Fent igazoltunk az utolsó ponton, majd a 3-as, 17-es és 52-es villamosok Sidlišt? Mod?any megállójánál végleg elhagytuk az erdõt. Innen már csak bõ 1 km kanyargás volt hátra a házak között, s 11:02-kor 97-98. beérkezõként értünk célba.


 



Jól sikerült túra volt, Olafék a jubileumi rendezésre nagyon összekapták magukat, nekem nagyon tetszett az útvonal (a Karlštejn-Jilovišt? szakaszt leszámítva), az elmúlt három évbõl ez volt a legjobb. Emellett a frissítés is nagyon rendben volt, a késõbb érkezõk is mindenhol megkapták a levest, valamint az útvonaljelölésre sem lehetett panasz, majdnem végig volt jelölve fényvisszaverõkkel. Végül utólag kiderült, hogy CsST is sikeresen beért, így az összes magyar induló teljesítette a választott távot (egyébként 130 teljesítõ lett a 250 körüli indulóból).



 


 
 
 Túra éve: 2012
EduShowTúra éve: 20122012.12.14 20:30:06
megnéz EduShow összes beszámolója
PRAŽSKÁ STOVKA 122 OKM

"I can feel a change a comin'

and I know we're gonna make it last

From now on

We'll be goin' somewhere slowly

Instead of going nowhere fast...


Azt hiszem nem véletlen, hogy ezt a túrát az év végén rendezik... kvázi az utolsó százas az évben s egyszersmind abszolút betetõzése az eddigieknek. Tudom, van akinek ez "csak" az aktuális hétvégére esõ stovka, számomra azonban egy újabb LEG, egy újabb nagy kihívás.

Hetek, sõt igazából hónapok óta gyúrtam már rá fejben és mikor eljött 2012.12.07. 22:00, félelemmel vegyes izgalomtól fûtve álltam be a tömegrajtba. Ötfõs csapatunk tagjai: Vándor Csillag, Verõcei Józsi, Lestat, Bubu és én.

Prága - Mod?any
vasútállomásról egy bicikliúton indultunk elhosszasan menetelve kifelé a városból. Nem kellemes ugyan, mégis szerencsés húzásnak tartom, mert így a futóbolondok gond nélkül utat törhettek maguknak elõre (bár szerencsére a többség már eleve elõttünk volt).

Az elsõ ellenõrzõpontot már a természetben, az elsõ szuszlatós emelkedõ leküzdése után nem sokkal találtuk. "Hradišt? - Akropole" olvasom a lapomon, de mivel vaksötét éjszaka van, semmit se látni az állítólagos fellegvárból, bár azt már pár pillanattal korábban valóban érzékelhettük, hogy a város felett járunk, mert a kaptató végén az éjszakai város csodás panorámájában gyönyörködhettünk.


Jöttek-mentek az ellenõrzõpontok, írogattuk is serényen az idõadatokat a kihelyezett filctollakkal, a terep néhol egészen kalandos, sõt veszélyes volt. Skohovicénél a változatosság kedvéért a kontrola ezúttal tajná volt, emberes, ráadásul frissítõpont is egyben. Tea már nem nagyon volt, én beértem egy kis kólával, nasiztunk, majd továbbálltunk. Nem sokkal késõbb egy jókora emelkedõ tornyosult elénk. Szó szerint "gekkó-üzemmódba" kapcsoltam magam, így sikerült feljutni. Felérve az elõresietõ Józsit érem utól, majd Lestat és Bubu elõznek meg. Lestat egészen szótlan, Bubu pedig közli, hogy Vándor Csillag számára eddig tartott a túra, mert visszahõkölt az emelkedõtõl és a hidegtõl.


Leérünk egy Davle nevû helyre, ahol egy padnál rögtön kiderül miért is tûnt Lestat olyan morcosnak... megéhezett. Összedob magának egy szendvicset és indulunk tovább hosszasan a folyóparton, nem kicsit álmosító szakaszon. A lehetõ legjobbkor érünk Pikovicébe, ahol a hídnál újabb frissítõpont jelleggel üzemelõ tajná kontrolát találunk. Ezúttal jut tea is... és már lódulunk is tovább, hogy egy 35 km-es betétkört megtéve immár világosban térhessünk ide vissza. Zölt, sárga, zölt jelzések váltakoznak, meglátogatjuk a teljesen kihalt Jílové u Prahy vasútállomást, egy csodálatos, meseszerû fenyvesben végleg ránkvirrad, Teptínben betérünk egy boltba, hogy ihassunk valamit, ami nincs megfagyva és egyszercsak azon kapjuk magunkat, hogy a Panská Skála nevû kilátópont lenyûgözõ panorámáját fotózgatjuk serényen. Én csak sajnos csak a telefonommal próbálkozom, mert a fényképezõm nagyon fázik - bár én már szinte egyáltalán nem.


Kamenný P?ivoz hídjánál újabb frissítõpont, még 9 km van hátra féltávig, ahol leves és az itiner másik fele vár. Az út egy gyönyörûséges folyóvölgyben vezet, vasúti kilátópontot érintve, menetrend van, de idõ nincs, hogy megvárjuk a fotótéma érkezését... így a telefonom a folyó(völgy) puszta, vonatmentes látványát örökíti meg.

Pikovicében, az ellenõrzõpontnak helyt adó étteremben újra találkozunk Vándor Csillaggal, aki átállt a rendezõgárdába. Megesszük a levest, ami jár és kiegészítjuk némi knédlivel körített gulyásnak nevezett furcsasággal és kólával. Picit pihenünk, leveszem a cipõm, zoknit cserélek, nagy levegõ: közelít  a második éjszaka.


A második szakaszt Pikovice uán rögtön egy lendületes emelkedõvel kezdjük a Medník-nyergéig fel. T?ebsínbe érve megcsodálom a kápolnát, szerencsére a fényképezõm is észhez tér kissé, így meg is örökíthetem... pont a legjobbkor mûködik, hiszen a "Máj" nevû kilátóponthoz közelítünk. Odaérve a folyókanyarulat látványa úgy lenyûgöz, hogy szinte fel se tûnik milyen veszélyes és csúszós út vezet a filctollhoz. Kattognak a gépek. Továbbindulva teszünk egy tiszteletkört a hegy körül, érintjük Teletín szélét, majd egy Bükkös-árok jellegû völgyben kezdjük meg az ereszkedést Nová Rabyn? felé. Már lámpával érünk le. Átkelünk a Vltava gátján és pár lépés múlva elérkeztünk T?ebenicébe, ahol egy élelmiszerboltban találjuk a pontot. Ismét kólával frissítem magam, picit idõzünk, van kaja is (virsli, bár pénzért), de nem vagyok éhes. Azért elmajszolgatok egy kis csokit.


Innen kezdõdik a túra egyik legszebb szakasza, a Vltava mellett, a hegyoldalban vezetõ keskeny ösvény... mi azonban ebbõl csak a potenciális veszélyeket érzékeltük, mert már sötét volt ahhoz, hogy a látványt élvezhessük. Mintegy 8 km hosszan kanyarogtunk a néhol csúszós ösvényen, a végén kellemetlen meglepetésként Št?chovice elõtt még fel kellett mászni egy újabb emelkedõn, majd a városba ereszkedve egy újabb frissítõpont volt a vigasz.


Na, itt kezdtem úgy érezni, hogy az új bakancstól lábam nagyon kikészült. Kb. 88 km-nél jártunk, még 34 km volt hátra.


A legnagyobb bealvás következett, a Bojov vasútállomásig vezetõ szakasz végtelennek tûnt. Megittunk egy kólát a kocsmában, majd a bicikliúton indultunk tovább Klinec felé. Egy étteremben volt a pont. Egy újabb leves volt a jutalom, amiért megtettünk immár 100 km-t. A "cseh specialitás"nak nevezett levesrõl kiderült, hogy pacalleves, de legnagyobb meglepetésemre ízlett... no, pedig ez talán annyira nem is meglepõ, elvégre a Kinizsi végén járó gulyásról se fog már sose kideülni, hogy valójában finom-e. ;-)


Engedélyeztünk magunknak egy óra alvást, így kollektíven az asztalra borultunk, majd innen is bicikliúton indultunk tovább, ami egyszercsak elfogyott a lábunk alól. Némi tanácstalan téblábolás után sikerült megtalálnunk a zöld helyi jelzést, ami egy patakátkelésekkel sûrûn tarkított szurdokvölgybe vezetett minket. A végén, a 18. filctoll után egy újabb "gekkó-stílusú" meredek kimászás következett, ami kihozta belõlem az állatot, mert ott és akkor a pokolba kívántam mindenkit, akinek köze van ahhoz, hogy én éppen itt vergõdöm...


...felérve csodás éjszakai kilátás nyílt a városra, ami némileg enyhítette panaszaimat, de a fájdalmaimat aligha. Pod Cukrákem után újból hosszas, unalmas szakasz vezetett Prága - Ban? buszmegállóig. Innen városnézõ séta következett, végleg kivilágosodott, de nagyon elálmosodtam, el is aludtam, ami miatt már megint begyorsultam, hátulról nekiütközem Józsinak. A karambol következményeképp felébredtem, viszont eleve törött szemüvegem szára végleg levált... de legalább a maradék része fejemen maradt.


A városnézõ séta végén visszaértünk a hídhoz, ahol a túra elején elhagytuk a bicikliutat, újra az erdõbe térünk, bár nem még egy körre, hanem ezúttal más irányba. Egy utolsó frissítõpontot is találunk itt, de már semmi étvágyam, inkább továbbállok a következõ filctoll felé, amit egy mûút keresztezése után egy újabb meredek mászás követ a Šancéra, de az igazán, lélekölõen fájdalmas rész csak ott fent kezdõdik. 3 olafkilométernyi végtelen tekergés. Innen már legszívesebben mezítláb futottam volna a célig, de ahhoz rettenet hideg volt. Elértük a házakat, majd a Mod?any-árkot. Az utolsó meredek kimászás, az utolsó filctoll után pedig mégre valahára megpillantottuk a paneldzsungelt, ami a célnak otthont adó iskolát rejtette magában. A cél felé tartva Oberon jött velünk szembe. (Minden bizonnyal) már kipihenten. Bubu kérésére dokumentálta csoffadtságunkat... én ekkor már csak a hátralevõ lépéseket számoltam, majd Jupiter-méretû szikla zuhant a szívemrõl, amikor végre átléptem az iskola bejáratát.


Megcsináltam! :-)


U.i.: túra közben többször felötlött bennem, hogy soha többé... hazaérve már hétfõn tudtam, remélem jövõre újra. ;-)


...when everything has come and gone

We'll look back on this road we're on

And see how far we've come (ya we've come a long way)."

(Bryan Adams - Nowhere Fast)

 
 
DJ_RushBoyTúra éve: 20122012.12.13 09:03:25
megnéz DJ_RushBoy összes beszámolója

2012, eredmények: http://www.dalkovepochody.cz/ps2012.vysledky.122.htm

 
 
DJ_RushBoyTúra éve: 20122012.12.11 06:35:32
megnéz DJ_RushBoy összes beszámolója

A Prague Ultra Trail-en voltam hétvégén. 122 km volt a kiírásban, de érezhetõ volt hogy el van mérve több helyen is, a célban a többiek mondták hogy kb 126 km volt a vége végül 4200 m szinttel. 600 elõnevezõ volt, de persze azért nem jöttek el ennyien, és a nagy része gyalogolt, bár az Ultra Trail szóra, és az UTMB kvalifikáció 3 pontjára sokat felkapták a fejüket a futók is. Jó sokan voltak, Salomon, TERC, Czech Adidas Terrexesek csak hogy a jobbakat mondjam. Péntek este 22:00-kor indult a verseny. Írok egy hosszabb beszámolót is majd, így csak részletek: 62 km-nél 7:13-mal csekkoltam, a Lysá Hora 24 h http://www.youtube.com/watch?v=s2dnOqiRELg&feature=player_embedded


és egyben a Beskydsá Sedmická (és ennek a Utra Trailnek a tavalyi gyõztesével) Zbynek Cyprával, aki a célban külön gratulált, nagyon jól esett. Nagyrészt együtt mentünk az elsõ részén, begyûjtöttünk pár talpig Salomonban öltözött eltévedt futót. (Igen, ott ez olyan mint nálunk a Nike) 5.-nek értünk be 62 km-hez, majd egy gyors leves, ami ingyen járt, és mire feleszméltem pár elment szinte mindenki akikkel együtt érkeztünk. Egy litván sráccal indultunk neki a második részében, a farkasordító éjszakába. -10 fok alatt járhatott a hõmérõ. GPS nélkül voltunk, így a teljesítménytúrázó rutinom úgy érzem sokat jelentett. 100 km-hez 4.-nek érkeztünk, kerek 13 órás idõvel. Elõttünk 3 profi. Itt is járt leves, ketten beértek, mentek is tovább, mi együtt róttuk továbbra is a km-eket. 110 km-nél egy óriási hiba az itinerben. A "red bike" jelzést kellett volna követni, de nem találtuk, mint kiderült átfestették "blue bike"-ra. Ez sikeresen fél óra idõveszteséget eredményezett, közben utólért minket egy futó, akin energetikailag látszott hogy jobban megy neki mint nekem. Az izmok már totál merevek voltak, kezdtem elálmosodni nagyon, illetve egy hosszabb aszfaltos rész következett, a litván srácot is elengedtem a másik futóval. Innen az utolsó "tizensok" kilométeren vívtam a saját harcomat. Jött pár toronyirántos felfele, a síkon meg a lejtõn sem ment már szinte a futás, vártam hogy mikor jön a többi futó, de a célig senki nem ért utól. Végül 17 óra 21 perc alatt értem célba a 126 km-en, ami a 9. helyre volt elegendõ. Ha az utolsó 15 km is rendben ment volna, plusz nincs a félórás eltévedés, meg a 2 x 25 perc levesezés, akkor még szebben mutatott volna, de így is maximálisan elégedett voltam. A 3. Zbynek volt, 1 óra 15-öt kaptam, ez még tartható lett volna, de az elsõ kettõ 15:06-os idõje még ufóidõ :)

 
 
 Túra éve: 2010
BubuTúra éve: 20102010.12.09 00:23:16
megnéz Bubu összes beszámolója

2010. évi Prágai 100-as (+20% ajándék) [120 km / 3100 m / 31:05]


 


A túrára végülis négyen utaztunk vonattal: OT István, OT Erzsike, OT Éva és én. Vonatunk fél tízkor indult a Keleti pályaudvarról és +20’ késéssel, 16:40 körül ért Prágába. Szinte az egész út során folyamatosan havazott és a másik vágányon az ellenkezõ irányban elhaladó vonatok által felkavart hó ráfagyott a kocsi menetirány szerinti bal oldalára, így csak jobbra nyílt kilátás. A körülményeket figyelembe véve útitársaim csak a szombati 27 km-es táv teljesítésére vállalkoztak, így a 100 km-es túra (ami a kiírás szerint 116 km) elég õrült vállalkozásnak tûnt. De hát egy augusztusi 100 km-es cseh teljesítménytúra (Sziklavárak az Elba homokkõvidékén) második felét javarészt a mostani túra fõszervezõje, Olaf társaságában teljesítettem és akkor megígértem neki, hogy idén ismét ellátogatok a túrájára, a Prágai Százasra. 



OT Istvánék tervezték az esti 10 km-es túrán való részvételt, de miután késett a vonat és a pályaudvartól a rajtig még 8 megállónyit kellett (volna) utazni a C metróval, így lemondtak róla. Helyette megváltottuk a pénztárnál városi „vonaljegyeinket”, amely nem csak egy-egy jármûre érvényes, hanem 75 percig lehet vele utazni és tetszõleges számban átszállni. Ez a jegy 26 K?-ba kerül, ami nagyjából 300 Ft-nak felel meg. 7 megállót utaztunk a metróval Ka?erov állomásig, majd onnan az erõsen gázolajszagú, ámde GPS alapú vizuális utastájékoztató berendezéssel felszerelt csuklós busszal Labe megállóig. A buszról leszállva megtapasztalhattuk, hogy jó döntésnek bizonyult a meglehetõsen hosszú táv ellenére is a túrabakancs.



Az iskola egy külön termében túratársaim elfoglalták szálláshelyüket, nekem nem volt szükségem eme szolgáltatásra. Bevásárlást követõen megkerestük a 253-as busz megállóját, amivel Prága „Kelenföldi pályaudvarára”, a Smíchovské nádražíra lehet eljutni. Onnan indult ugyanis a vonat a 100-as és a másnap reggel induló rövidebb (59 és 28 km-es távok) rajtjába is.



A buszra felszállva elbúcsúztam túratársaimtól, az ajtó bezáródott és elindultam egyedül a hideg és sötét ismeretlenbe. Elõzetes megállapodásunknak megfelelõen ezután SMS-ben tartottuk a kapcsolatot. A buszon utazva még úgy tûnt, lehet, hogy egyedül fogok indulni a 100 km-en, aztán a pályaudvaron már feltûnt néhány terepfutó. Kis késéssel begördült a három kocsiból álló gyorsvonat, amire felszálltunk. Az egyik futóval beszélgetve kiderült, hogy bár csehek, még annyira sincsenek felkészülve a túrával kapcsolatban, mint én. Megkérdezték pl. hogy át kell-e szállni errõl a vonatról? Nos, át kellett, Zdice állomáson egy személyvonatra. Itt már egész sok túrázóval találkoztam, köztük Animanóval és barátjával, OT Miklóssal, akik 4500 Ft-ért busszal érkeztek Prágába.



A vonattal mintegy félóra késéssel érkeztünk a rajthelyet jelentõ Mytoba, ahol a túrázók serege sikeresen elfoglalta a kocsmát. Még volt idõnk a felkészülésre, ugyanis csak 23 órára volt meghirdetve a tömegrajt. A szervezõk kb. fél órával elõtte érkeztek, de a nevezési procedúra kissé elhúzódott. Nekünk sikerült még 23 óra elõtt benevezni, de Olaf közölte, hogy még kb. 20 percet várnunk kell. Az itinert csak a túra elsõ felére kaptuk meg, de itt már az elsõ fele 58 km helyett 60 km volt a papír szerint (és a második fele is majdnem). Miután már mindenki sikeresen benevezett, a kocsma elõtt 23:30-kor Olaf elõkapta a rajtbélyegzõt és gyakorlatilag elindította a túrát.



A terepfutók elkocogtak mellettünk, ami az elsõ 2 km-en nem okozott gondot, ugyanis az elsõ ellenõrzõpontig letaposott úton, majd keréknyomban haladhattunk. Itt egy fa törzsén egy zacskóba volt kitéve filctoll, de valaki kihozta onnan és egymásnak adtuk tovább az igazolóeszközt. Ezután már hótaposás következett, de a futók nyomában könnyû volt haladni. Annyira hideg volt, hogy a lehullott hó nem olvadt és nem fagyott meg, nem csúszott és a cipõnkre sem olvadt/fagyott rá. Animanóékkal az elsõ 10 km-en tudtam tartani a tempót, aztán a kamáslimat igazgatva lemaradtam tõlük. De mindig voltak elõttem vagy utánam látótávolságban más túrázók.


Az ellenõrzõpontokról annyit, hogy a legtöbb ponton filctoll volt kihelyezve és azzal kellett jelölni az itineren. Voltak viszont az itinerben elõre nem jelzett frissítõ- és ellenõrzõpontok, ahol regisztrálták a rajtszámot, pecsételtek és kaptunk meleg teát, Horalky nápolyit vagy szalámis szendvicset (sajnos mind vajas volt), kb. 17, 25 és 47 km-nél. Ez bizony jól is esett, fõleg a meleg tea, mert a hõmérséklet bizony jellemzõen -10 fok alatt, egyes mélyebben fekvõ részeken –20 fok alatt lehetett (menet közben is fáztam ezeken a részeken, a hátizsákom és a szakállam pedig erõsen zúzmarás lett).



Az útvonal technikailag könnyû volt, nem túlzottan sok szinttel és kevés mûúttal – ami volt, azt is hó borította, így nem nagyon zavart. 38 km-nél tettem el a lámpát és kezdõdött a nappali szakasz. 48 km-nél találkoztam Animanóval, aki szembe haladt az útvonalon és túratársát kereste. 2 km múlva utolértük õt, mint kiderült elõrement, amíg Animanó technikai szünetet tartott. Ezután egy keményebb hegymászás következett a Plesivec-hegy nyergébe, ahol már jártam 2006-ban – szintén Prágai Százason, igaz este, sötétben, hómentes terepen, még OT Ibolya társaságában. Nagyjából délben értem a féltávot jelentõ Hostomicébe, ahol a vendéglõben kaptunk egy-egy tál levest. Túratársaim innen indultak el fél 10-kor, így nem volt valószínû, hogy utolérem õket.


Bár sikerült 12 és fél óra alatt letudni az elsõ 60 km-t, amivel igen elégedett voltam, azért sejtettem, hogy a második fele nem fog ilyen könnyen menni. Fõleg a menet közbeni bealvásoktól tartottam, jogosan.



Végül sikerült mintegy 40 perces pihenõt követõen továbbindulnom, nem sokkal Animanóék után. Itt már ritkult a mezõny, így a túra második felét lényegében egyedül haladva abszolváltam. Elsõként egy kilátóhoz kellett felmászni, kb. 300 méter szintet. Utána hosszú, egyenes szakaszok következtek enyhe emelkedõkkel és lejtõkkel, melyeken szintén jól lehetett haladni. 77 km-nél került elõ a lámpa és kezdõdött a második éjszaka. Halouny faluba kellett leereszkedni, ahol a kiírással ellentétben nem várt a falu szélén filctoll, hanem a vendéglõben pontõrök pecsételtek. Nem is idõztem sokáig, egybõl továbbindultam, mert SMS-en leegyeztettük, hogy 8 km-re innen lesz egy vendéglõ, egyben a 28 km-es táv célja, ahol OT Éva megvár. Igen ám, de addig egy, a túrára egyébként nem jellemzõ szakaszt kellett leküzdeni. Az már a térképrõl is látszódott, hogy itt bizony lesz szintemelkedés is, az viszont csak a helyszínen derült ki, hogy a turistajelzések errefelé meglehetõsen kopottak, nehezen követhetõek még a hóban taposott nyomok ellenére is. Kisebb kóválygást követõen egy esõházikó takarásában megtaláltam a csúcsra induló kék jelzés kezdetét. A hegytetõn egy útelágazás várt, ahol nappal favágók dolgoztak és a földön mindenfelé kisebb fenyõágak hevertek és összevissza volt taposva. Hosszasan kerestem a 13. pont filctollát, de nem leltem. Készítettem néhány fényképet, majd elindultam tovább az EKG görbeszerûen tekergõ jelzésen. A következõ csúcsra kitérõt kellett tenni a kék háromszög jelzésen, de a filctollat itt sem találtam. A hegyrõl lefelé a turistatérkép szerinti jelzett úton jöttem, a valóságban valamerre másfelé vezetett le a kék jelzés, de azt nem találtam. Itt kezdõdtek az elsõ komolyabb bealvások, hallucinációk. Nagy nehezen sikerült lekeverednem Revnice községbe, ahol az U Rysu étteremben vártak a pontõrök, a meleg leves és kifli (mint szolgáltatás) és OT Éva a vacsorával.



Eredetileg úgy volt, hogy innen OT Éva elkísér a célig, teljesítve az 58 km-es távot, de az utolsó 8 km-en nappali világosság mellett õk is többször elkavartak és a két filctollas pontot sem találták. Így közölte, hogy nem kísér el és próbált rábeszélni a túra feladására, amirõl természetesen szó sem lehetett. Legyalogoltam már 88 km-t és fizikailag egyáltalán nem voltam fáradt, kidörzsölõdés és hólyagok sem okoztak kellemetlenséget, egyedül az álmosság gyötört, de az nagyon.



A vacsora után megittam egy tripla koffeintartalmú, extra erõs kávét, amelyet még elõzõ este a lakótelepi áruházban vásároltunk és elindultam tovább. Erõsebb emelkedõt kellett leküzdeni, ahol egy idõ után ismét elõjöttek a látomások. Fent a gerincen aztán sikerült összekapnom magam és aránylag tempósan indultam tovább. A hõmérséklet ismét erõsen -10 fok alá süllyedt (mondjuk nappal sem volt fagypont felett) és az utolsó 31 km-en már pontõrökkel sem találkoztam, csak a filctollakkal. Volt útközben néhány érdekes szikla, szép kilátással az éjszakai Prágára, majd egy erdõ benne meredek oldalú mély árkokkal és „Északi Zöld” típusú útvonalvezetéssel. 103 km-nél volt egy autós vendéglõ, de már az is zárva volt hajnali 2-kor, így itt is csak egy kihelyezett filctoll várt. Kortyoltam néhányat meglehetõsen hideg, de szerencsére még nem fagyott teámból (ruhák közé tettem be a hátizsák belsejébe az oldalzseb helyett). Nagyjából fél 4-kor elértem Prágát, ahonnan már csak jórészt bicikliutakon kellett haladni a célig, azonban ezek megtalálása nem mindig volt egyszerû. Ismét újra és újra bealudtam menet közben, álmodtam rövideket, majd felébredtem arra, hogy állok egy helyben, újra elindultam, újra bealudtam. Az álmosság a Vltava mentén vezetõ kerékpárúton is kitartott, ahol hideget tovább fokozta a folyó hûs lehellete. Csak 3 km-es volt ez a szakasz, így mégis nagyon hosszúnak tûnt. Aztán a folyót elhagyva házak között, villamossínek mentén vezetett az út, majd vissza a természetbe. A Modranyi-szurdokvölgyben várt az utolsó filctoll, ahol a bicikliutat elhagyva egy „Nyomó-hegy” meredekségû és jellegû ösvényen kellett a völgybõl kimászni. Az erdõbõl kibukkanva egy lakótelepszéli villamosmegállóban találtam magam. Innen a papír szerint már csak 900 méterre volt a cél, mégis fél óráig tartott, mire odaértem, pedig ezen a részen már elhagyott az álmosság. A lakótelepen egy félrevezetõ és egy hiányzó útjelzõ papírnak köszönhetõen sikerült kicsit eltévednem, ezzel együtt is jóval hosszabb volt szerintem ez a szakasz. A célba végül 6:35-kor sikerült megérkeznem. Bár sajnáltam, de mégis felébresztettem legmélyebb álmából a fõrendezõ urat (a széken ülve még horkolt is). A túra meglett szintidõn (33 órán) belül, 31 óra és 5 perc alatt.



OT Éva már összepakolta csomagjainkat, így gyors díjazás-átvétel (szép jelvény és oklevél, amelyen már 120 km szerepel), két pohár tea és már trappoltunk is a buszhoz, hogy még elérjük a fõpályaudvarról 7:39-kor induló Jaroslav Hašek EuroCity vonatot. Sikerült! Igaz, a havas (és kb. 70 km-tõl már belül is nedves) bakancstól már a vonaton vettem átmenetileg érzékeny búcsút.


 

 
 
 Túra éve: 2009
OlafplazTúra éve: 20092009.12.10 10:55:26
megnéz Olafplaz összes beszámolója
Startlist 2009

Guestbook

Fotó 2009

 
 
 Túra éve: 2008
vaddinoTúra éve: 20082008.12.04 12:22:54
megnéz vaddino összes beszámolója
Prazska Stovka-2008

Öt magyar vágott neki az idei Prágai Százas hosszútávjának,ami 105km-nek volt meghirdetve.
Attilával,Bálinttal,Rushboy Danival és Csanáddal utaztunk ki a cseh fõvárosba.A túra elõtt megint nem sikerült kialudni magam,mert péntek reggel 6 és negyed 10 között aludtam és ennyi.(aki hülye haljon meg)Az autóval a célhoz mentünk,onnan helyi viszonylattal közelítettük meg a Prágától mintegy 55 kilométerre lévõ kisvárost,Vlasímot.

22:00 után nem sokkal érkeztünk,jónéhány lámpás alak lézengett a vasútállomáson.A rajt kicsit tán késett is,de ez teljesen mellékes.Türelmesen kivártuk a sorunkat,megkaptuk az itinert,ami szöveges leírást nem tartalmazott(ez mondjuk a mi szempontunkból lényegtelen),de magyarul fel volt tüntetve,hogy milyen színû jelzésrõl van is szó éppen.
Péntek 22.38kor belevetettük magunkat az éjszakába.Aszfaltúton haladtunk kifelé a városból,egyenest át a szomszéd településre,'Kondrac'-ba innen tovább még egy kis aszfalt,egyre emelkedik,majd be az erdõbe,és kapaszkodás a Velky Blaník 638 méteres csúcsára.Itt egy igen hangulatos menedékben volt az ellenõrzõpont,ami egy kilátó alsó szintjén volt kialakítva-lehetett venni meleg teát is.00:05 perc volt,9km-en voltunk túl.

Kellemetlen meredek ösvényen hagytuk el a tetõt,hó is akadt rendesen,de kb 1 kilométer múlva ismét aszfaltot értünk-ez el is kísért minket egy kimondhatatlan nevû falun(Lounovice pod Blaníkem)és Libounon keresztül Zvestovba.Itt frissítõpontba botlottunk,volt meleg tea,meg szendvics,amit egy buszváró szerû helységben fogyasztottunk el.Továbbhaladva hamarosan elértük a második ellenõrzõppontot,ami a legtöbbhöz hasonlóan fára helyezett filctoll volt.Jankov falu után elbúcsúztunk az aszfalttól,és ismét felfelé kapaszkodtunk a Dzbány 688 méteres csúcsa felé.Nem mentünk azonban fel a tetõre,hanem egy szeles füves réten várt minket a pontõr,teával és szendviccsel,bár a tea kihûlt a zergeb....ó hidegben.28kilométernél jártunk,hajnal 3:25 volt az idõ.

Innen továbbhaladva ujjabb települést(Kaliste)értük el nagyon hamar,innen ismét aszfalt csattogott a cipõnk alatt.Negyedik ellenõrzõpont,04:14,32km.Én személy szerint éjszaka kicsit elvesztettem az idõérzékemet(még jó hogy a pontokon idõt írtam a lapomra a kihelyezett filctollal) és be is farsultam hajnalban erõsen.Ezen a részen szét is szakadoztunk.Én Csanáddal mentem,azt hittük el is tévedtünk,beszélgettünk csehekkel,õk is azt hitték hogy eltévedtek.Aztán mégse.Volt itt egy 3km-es,és egy 4km-es szakasz,elõbbi 20percig tartott,utóbbi pedig 70percig...:DKözben egy kibelezett állat maradványaira bukkantunk a sötét fenyvesben hajnal fél 5 körül:D Nagynehezen mégis elértük a Zebrák nevû pontot,hajnal 05:51kor,39kmnél.Még több begyûjtött aszfaltkilométerrel késõbb már világosban értük el a következõ pontot,-ez már Benesov közvetlen közelében volt.

Benesovban a vasútállomás szomszédságában egy cukrászda-kocsma-étkezde hibrid egységben volt a pont.Itinerünket lecseréltük,mert az elsõ csak eddig szólt-az újon már rajta volt az hogy Praha:D Kaptunk kis bónt,amit melegételre lehet váltani.Egyet reggelre,egyet délutánra.Csanád lepihent az asztallapra,mi pedig meglátogattuk a cukrászda részt is.Zoknit is cseréltem,el is indultunk nagyjából arra amerre jöttünk,kifelé a városból-aszfalton.
Megkerültünk egy gyönyörû kastélyt,(Konopiste)amely ma múzeumként mûködik.Rövidesen ismét aszfaltba botlottunk,majd egy szurdokon keresztül haladtunk egy kis folyó partján.Ez a rész igen kellemes volt,itt kezdtem élveznia túrát.Mint az elõre sejthetõ volt,ismét aszfalt következett,ezúttal elég komoly mennyiségben...Elhaladtunk egy benzinkút mellett,ahol megálltunk pihenni,és feltankoltunk a folytatásra.Elcsapatott mellettünk egy idõsödõ úr,aki amint elhagyott bennünket futni kezdett az útpadkán:D.Áthaladtunk több településen-Mestecko,Nespeky,majd letértünk az országútról egy mellékútra,ami a folyóparton vezetett.Itt már tényleg kezdett sok lenni az aszfalt,elhagytunk még egy települést,Zborny Kostelec-et,és elérkeztunk egy hegy aljába,aminek a tetején fennt csücsült az imént említett falu valamikori vára.Tehát rom.De szép volt,talán az egyik legkellemesebb része az egész távnak,és végre nem szintben haladtunk,hanem emelkedett,és ami a legfontosabb-nem aszfalt volt:D.12:37 volt,és 71.9 km-nél jártunk.Várban fogyasztottunk Bálint sütijébõl,csináltunk néhány képet,majd továbbindultunk.

Vissza kellett menni a zöld rom jelzésen a zöld sávig,amin tovább emelkedtünk még.Jött egy elágazás,itt a mindenhol fellelhetõ megbízható 'fehér nyíl'-jelzés jobbra tartott,a zöld sávunk pedig balra.Kis tanácskozás,aztán a zöld sávot szerettük jobban.Grybla volt a következõ hegy neve,tényleg elég kemény emelkedõ volt,szét is szakadoztunk,Bálint Danival elöl,én Attila után caplattam,14:00kor fogtam a kezembe a filctolatt a tetõn,ez volt 77,2km.Bejegyeztem a csúcskönyvbe az ottjártamat,Bálint tavalyi bejegyzése is megvolt,Csanád megjött az ellenkezõ irányból,a csúcsra,majd folytattuk lefelé.25perccel késõbb megvolt a következõ pont is,épp mielõtt mûútra tértünk ismét.

Az agyban torzulásra remek példa,hogy Dani és Bálint beszélgettek a Drezdai Százasról,és arról,hogy volt ott egy pasas,aki úgy nézett ki,mint a Mikulás.Erre Bálint megkérdezte:
-és subában volt?
Jött a logikus válasz Danitól:
-Dehogyis!Prágában...vagy..öö..Drezdában...:D

Szóval innen többé kevésbé aszfalton és szántóföldek között haladtunk a meleg étel felé,amit egy kis étteremben fogysztottunk el,és fokhagymaleves volt.15:40et mutatott az óra,és 88 km-nél jártunk.Innen egy fél óra múlva továbbindultunk,addigra kezdett sötétedi,és piszok hideg volt.Az utolsó két és fél km földút következett,ami után már tényleg nem maradt más a célig,csak a végeláthatatlan aszfaltszaggatás.(Dani nekiállt rombolni a szopóbódéit:D--mindegy,torzult kicsit--inkább nem magyarázom)
Beértünk Psáry-ba,és betaláltuk a helyes utat,ami a semmibeveszõ szántóföldek között egy gumitelep,és egy aprócska tó mellett vezetett el,míg kiértünk az fõútra.És ekkor a 16os pont elveszett.Egyszerûen nem volt sehol a filctoll,semmelyik fán sem.Bálint lefényképezett egy víztornyot,mintegy bizonyításképpen,majd a következõ keresztezõdésben leültünk pihenni.

Az autók vagy 100al repesztettek mellettünk,ha olyan kedvük volt fékeztek,ha nem...hát akkor meg nem.Innen továbbhaladva beértünk Dolny Brezanyba,ami már Prágához tartozik.'Áthajtottunk' két körforgalmon,majd mégegyen,az aszfaltút emelkedni kezdett,csinált egy-két kanyart,egyenesbe állt,és elértük az utolsó elõtti pontot,100km-nél 18:56kor.
Elhagytunk egy útépítést,tereléssel,autókkal,ideiglenes jelzõlámpákkal együtt,kompletten,majd feltûnt az út szélén egy kék tábla,amin egy felirat csillogott a fejlámpa fényében:Hlavny Mesto PRAHA.Megérkeztünk.Hamarosan közvilágítás is nõtt a fejünk fölé,papírlapok voltak kitûzdelve Prazska Stovka felirattal,és mutatták a helyes irányt.Volt még két kis völgy elõttünk,azegyikben egy gáton sétáltunk végig,és elértük az utolsó pontot is:102,5km,19:34 perc.Innen komoly köves emelkedõn kaptattunk,egy szikla hathatós közremûködédének következtében Dani cipõje kitátotta a száját-mintha ollóval vágták volna el-teljesen feladva ezzel a küldetését:D.

Átkeltünk egy négysávos úton,majd egy gyalogúton haladtunk fák között.Itt már minden villanyoszlopon fehér nyilak jelezték az irányt.Tényleg minden villanyoszlopon.Modrany körülvett minket-ez a végeláthatatlan betondzsungel,amekkorát életemben nemláttam még-mindenfelé tömbház tömbház hátán...sehogy sem akart véget érni.Aztán egyszer csak megláttuk az iskolát.Meg kellett még kerülni,de ez már semmiség volt,majd 20:15kor leraktuk lapjainkat az asztalra,105,53km után.Teljes idõ:21:30:14"

Csak oklevelet(Diplom)kaptunk,jelvény nem volt,pénzügyi okokra hivatkozva-és legnagyobb bánatonmra.A kimaradt 16os pontról tudtak a rendezõk is,Bálint azért megmutatta a képet a víztoronyról.Némi hidegélelem volt a célban,szendvics,tea,nápolyi.Kis pihi,átöltözés,és indulás haza.Kaptam két sört a szervezõktõl-a kezembe nyomták,pedig én venni akartam.
Összességében nekem tetszett,bár marha sok volt az aszfalt,szerintem 45km biztos az össztávból.A szervezés igen jó,ha beleszámítjuk,hogy hárman rendezik az egész túrát.A hazai rendezõk példát vehetnének róluk!

Attilának külön respect a hazaútért!

Képek itt: http://picasaweb.google.com/kovacsdanielmarton/PrGaiSzZasPrazskaStovka#
vaddino
 
 
wainnalahulahafizunTúra éve: 20082008.12.02 23:21:12
megnéz wainnalahulahafizun összes beszámolója
Prágai Százas - 53 km-es résztáv

Kimondottan csúnya volt. Azt tudtam, hogy a csehek szeretik az aszfaltot, de most végleg az is tisztázódott, hogy a mellettük elszáguldó terepjárókért is odavannak.

Vonattal mentem Benesovba, ahol a túra elõtti éjszakát töltöttem. Kevéssé lepett meg, hogy a talponálló, ahol tizenhárom éve a feleségemmel ebédeltem bank lett. Egy másik helyen egy órát álltam az utcán egy pizzáért, amit a kosz közepén a szemem láttára nyújtottak. Olyan volt mint a gombával megszórt fél oldalán égetett, a másik nyers túlméretes indiai csapati.

Reggel kimentem a megadott rajtba, a vasútállomásra, ahol nem volt senki. Kb. negyedórai izgalom után túristák tûntek fel, s kiderült, hogy egy közeli kocsmából indulunk. A konopiste-i várig a sárgán mentem (a színekrõl az itiner nevezetû gyerekrajz magyarul is tájékoztatott). Talán a piros szebb lett volna, meg az is a megszokott. Konopistében tizenhárom és húszonhat éve jártam. Várható tehát, hogy 2021-ben jutok el oda még egyszer.

A vár, a tó, a régi és az új vadászház számbavétele után két kellemes patakvölgyi szakasz jött. A második ugyan rövid volt, de helyenként technikás. Utána aszfalt. Az eredetileg megadott útvonalat erõsen átszabták így a beígért Tynec nad Sazavou melletti vár helyett az ún. "Elpusztított Vár"-hoz mentünk. 19,5 km után ez volt az elsõ kaptató. Amúgy becsületesen fel volt dúlva a vár, ahogy a név is sugallta. Lefele tanácstalan cseh túratárs fogad, hogy rossz fele jöttünk. Magyaráztam neki, hogy korántsem. Azt kiderült, hogy évekkel ezelõtti nyilak visszafele mutatnak. Cakovice után jött az egyetlen komolyabb emelkedõ a Gryblára, amin sikerült eltévedni, de legalább így egy kis havat is tapostam.

Tentinbe ereszkedve beültem egy étterembe, amit keservesen megbántam, mert egy órát kellett várni egy gõzölgõ rántott halra. S miután ékes magyarsággal kifejtettem, hogy ez nem jött be, a pincér hölgy magyar szószedettel állt elõ, s bötûzgette, hogy "KICSIKE", azaz legyek kicsit türelermmel. Ezek szerint Tentinben is megvan a híre a türelmetlen magyaroknak.

Az étel öröme feltankolt, s csak úgy suhantam. Kostelec u Krizkuban több ötletes modern villát láttam és egy pofás malmot. A René Hotel elõtt újfent emelkedett, de aszfaltan. Ezután ösvény jött Psary-ig, ahol a jelzés zsákutcába fordult, ahol kutyák acsarogtak, de hát kaland az élet! A gyalogosoknak az utca végében volt egy kis menekülõ lépcsõ. Psáry-tól jött a rettenet. Hosszú aszfalt. Gumikkal lekötött szeméttelep amire helyre kis vadászles volt applikálva. K16 pont filctoll nélkül, mert a prágai százason filctollak õrzik a pontokat. Samookontrol, azaz önkontroll. Meg is kellett néha azt õrizni! Végül Prágában átkeltünk a Modrany-szakadékon, a könnyû úton, amin tavaly indultunk. Cél: lakótelepi iskola. Idén még kitûzõ sem volt!
 
 
Rush2006Túra éve: 20082008.12.01 12:01:22
megnéz Rush2006 összes beszámolója
Prazska Stovka - 105,5 km - 2000 m szint

M.Attilával, Bálinttal, Kovács Danival, és Csanáddal utaztam le Prágába ahol ismét megrendezésre került a Prágai Százas nevû teljesítménytúra.
Jó hangulatban telt az odaút. Megérkezvén Prágába otthagytuk a kocsit, mivel a rajt egy Vlasim nevû kis településrõl indult, amit Prágából kb. másfél óra alatt értük el a helyi buszjárat révén.

Sok fejlámpás cseh gyülekezett már a rajtnál. A megállóhely gyönyörûen ki volt építve. Jópáran már 22:00-kor elindulnak, mi megvárjuk a sor végét, és 22:30 környékén bevetjük magunkat az éjszakába. Szöveges leírás nincs, viszont a jelzések neve magyarul is fel van tüntetve a fekete-fehér térképvázlaton.
Kis érdekesség: ____ Vörös, ----- kék, -.-.-.-. zöld, ....... sárga, xxxxx fehér nyilak.
A jelzéseket kielemezvén aszfaltúton jutunk ki a faluból.
Kemény meredeken, ámde annál csodásabb úton jutunk fel a Velky Blanik nevû 631 m magas kilátópontra, ahol meleg teát iszunk egy turistaházban. Itt elég rendesen lehet már taposni a havat. Lefele meredek út következik, és az alján áttérünk egy hosszú aszfaltútra egészen Zvestov-ig. Itt ismét meleg teát, és szendvicseket kapunk korlátlan mennyiségben. Itt a kék jelzésre váltunk, és elég havas rész következik, kicsit nehezebben is haladunk a megszokottnál.

Dzbany a következõ ellenörzõpont neve, ami 688 m magasan van, viszont mi nem megyünk fel teljesen a csúcsra, hanem egy kietlen kopár résznél vár minket a pontõr fagyoskodva. Itt is lehet teát inni és szendvicset enni, ami kifejezetten jól jön, mégha hideg is a tea.
Elfelejtettem mondani hogy a pontok nagyrésze terepen kihelyezett filctoll volt, vagyis elég kevés volt az emberes pont.
A ponttól tovább ismét jó ideig emberes hóban haladtunk, még jó hogy az elõttünk levõ pár ember kitaposta nekünk.
Csanádnak eléggé fájt a lába már, Attila és Dani is ment a megszokott tempójában, Bálinttal pedig ketten mentünk elõl. Kb. 35 km-nél jártunk persze még mindig koromsötétben.
A Zebrák nevû pont elõtt látunk valami állatot totál kibelezve, hatalmas vértócsa, és mellette az állat bele. Szuper látvány a sötét és vad fenyõerdõben :-)
A pontnál megvárjuk a többieket, majd egy jó idõ múlva kivilágosodik, és a "kispista" motelhez érve (motel konopiste) tanösvény jelzésen haladunk. A térképen ez nem volt nekem teljesen világos, még jó hogy Bálint segített.

52 km múlva féltávhoz érkezünk egy Benesov nevû városba, ahol a cukrászdában vár az ellenörzõpont. Itt kapunk egy kajajegyet, amit mindnyájan húsgombóclevesre váltunk be. Nagyon jól jött ez a finomság, és amíg Csanád pihen kicsit, addig átmegyünk a cukrászdába is, és ott is megreggelizünk a helyi finomságokból.
Kaptunk még egy kajajegyet, ezt majd egy késõbbi ponton lehet beváltani.
Jó félórát pihenünk itt, nehezen megy a továbbindulás, de útnak indulunk a következõ 53 km-re immár nappal.
A S- jelzésen érünk ki a városból, majd a P-ra érve egy gyönyörû kastély kertjében haladunk. Látunk pávákat, kutakat, és megannyi szép növényt, illetve régi idõkbõl származó épületromokat. A P- jelzés egy patak mellett vezet jó ideig keskeny ösvényen, szuper útvonal. Hamarosan viszont már tépjük az aszfaltot jó darabig. Mikor elvégeztük az aszfaltgyilkolást akkor egy érdekes kis üdülõövezetbe érkezünk, ahol megannyi gyönyörû ház áll. Olyan mint a mesékben.
Ez után nagyon hosszú aszfaltos rész következik, és elég forgalmas az út is. Útközben beugrunk egy benzinkúthoz pihenni, "feltankolunk" kicsit a folytatáshoz.
Mikor már mindenkinek a töke tele lett az aszfalttal, megváltás érkezik, és a Z- jelzésen meredeken emelkedünk egy várromhoz. Nekem két kérésem volt, legyen terep, és emelkedõ. Most mindkettõt megkaptam. Hasítunk is Bálinttal fölfele erõsen, majd a csúcsnál sütit majszol a csapat. Innen tovább még mindig erõsen emelkedik, Csanádot kezdi elhagyni az ereje, de becsülettel küzd.
Felérünk a tetõre, a vadiúj nyilak tovább mutatnak egyenesen, de a Z- jelzés pedig balra. Kis tanakodás, maradunk a jelzésen. Kb. másfél óra múlva a túra egyik legmeredekebb, és leghosszabb emelkedõjéhez érünk, mászunk a Gryblára fel.

Bálinttal kilépünk, és hasítunk fölfele, egy 100-as sporit hamar megelõzünk, és visszanézve már nyoma sincs. Kicsit bejelzett a térdem, de utána ismét minden rendben. Felérve a csúcsra, Bálint megtalálja a tavalyi beírását a csúcskönyvbe, majd idén is ír pár sort. Nekem most nincs kedvem :) Meglepetésre a többiek is itt vannak utánunk 5 percen belül, ki innen, ki onnan jön :)
Innen elég sok a jelzésváltás rövid idõn belül. A csúcsról lefele még jó terepen megyünk, majd jön megint az aszfalt, ami kicsit elálmosít. De megérkezik a kajás pont a legjobbkor. Jéghidegbõl be a forróságba majd vissza. Lehetõ legjobb recept a megfázáshoz. Ilyenkor viszont nem ez járt a fejembe, hanem az hogy végre megint kaja lesz. Fokhagymalevest rendeltünk meleg teával. Nagyon kellett az energia, mert bizony fáradtak voltunk azért már rendesen. Kb. 75 km-nél járhattunk.
Megvacsoráztunk, és indultunk a fogvacogtatóan hidegben tovább. Kb. 2 km-ünk maradt kiélvezni a túrát terepen, utána aszfalthegyek a végéig.
Danival kicsit kilépünk, majd egy lefestett jelzést sárgának látok késõbb, így jó hogy megvártuk a többieket legalább nem csesztem el. Ismét ránksötétedik és újból elõkapjuk a fejlámpákat. Psáry nevû helységbõl indul az aszfaltölés... Egy szántöföld mentén haladunk, végtelennek tûnik az út egyenesen. Talán ami látnivaló volt ezen a 3 km-en az a gumitelep :-) Még jó hogy sötét van, legalább annyira nem látszik hogy mi vár ránk. Viszont a K16-os ellenörzõhely eltûnt, nem leljük sehol. Vagy ki sem tették, vagy ellopták. No mindegy, egy igazolás készül a közeli magas toronyról.
Innen kb. olyan forgalmas úton haladunk vagy 7-8 km-t mint a 6-os út Pécs felé.
Roppant izgalmas ahogy 120-al elmennek melletünk a kocsik, ki fékez, ki nem.
Pár km után megállunk egyet pihenni, majd folytatjuk izgalmas utunkat tovább. Innen már sok mindent nem tudok írni, max annyit hogy a végén belerúgtam egy sziklába, és kettéjött a cipõm, úgy nézett ki mintha ollóval elvágták volna a közepét :)

A lényeg viszont az hogy mi az 5 fõs magyar delegáció sikerrel vette a kiküldetést, vagyis 105,5 km behúzva. Elég szomorú tény volt a célban az hogy nem volt jelvény, állítólag a költségvetés nem tette lehetõvé :(( Kaptunk egy oklevelet azért. Szegény Csanádnak és Daninak ez volt az elsõ külföldi túrájuk, és kicsit csalódottak voltak.
Jövõre ha ki lesz írva a túra a naptárban, a jelvényt ki lehet húzni..
A lényeg viszont az hogy teljesítettük mindnyájan ezt a kihívást is, és bizony legalább 40 km aszfalt volt a túrában..
Köszönöm a társaságot mindenkinek, és Attilának a hazautért big thanxxxx!