Túrabeszámolók


túra éve: 2008
Vasas MaratonTúra éve: 20082008.10.13 22:42:19
Vasas Maraton 25 km

Már 5 hónapja nem tudtam az új munkahelyem miatt túrázni menni. Ez meg is látszott a hangulatomon egy ideje, de 45 évesen új helyen kezdeni nem gyerekjáték, lefárasztott minden hétvégére. Ha meg mentem volna, hol egy vihar jött közbe, hol egy kis betegség valamelyik gyereknél, hol csak egyszerûen nem volt kedvem kimozdulni.
Most úgy döntöttem, szakitok rossz hozzáállásommal és nekiindulok.
Ervin kollegám elhatározta, velem tart, ezért kiugrottam érte kocsival Rákosborzasztóra és irány Pomáz.
6 10-re értünk oda, beneveztünk, beszélgettünk a rendezõkkel, majd az éjjel-nappaliban bevásároltunk reggelinek valót, és elindultunk.
6 30 lehetett majdnem, mikor észrevettük, hogy 6 óra öttel inditottak minket, ami azt jelentette, hogy lazán húsz perc minuszba keveredtünk egy könnyed, léha mozdulattal.
Nem, baj, ez még behozható, gondoltuk.
Irány Kõ-hegy, ezt a szakaszt bejártam párszor, emlékszem, mikor 3 éve elõször mentem erre, az az erõsebb emelkedõ több, mint húsz percig tartott...
Most gyakorlatilag megállás nélkül sikerült feljutni a túristaházhoz.
Ervin barátom hosszú lábaival, futó alkatával könnyedén sétálgatott 100 kilóm elõtt-mellett, még csak meg sem izzadt...
Kicsit izetlen, de a jószándéktól mégis izletes tea elfogyasztása után lendületbõl érkeztünk meg a Vasas-szakadékhoz, úgy, hogy sikerült eddigre kb. ledolgozni a hátrányunkat és volt esély szintidõn belül teljesiteni.
Aztán jött a hirhedt bakancsmarasztaló emelkedõ Lajosforrás felé, ez egy kicsit lelassitott engem és nagyon leamortizálta Ervin barátom felelõtlenül magára vett tornacipõjét.
Lajosforrásnál pecsét, majd le a Dömörkapu felé a lejtõn. Na, ez megfogott. Ervin a gólyalábaival könnyedén lépett át minden akadályt, de nekem egy átlépésnél meghúzódott a bal combom. Ez kitolt velem, mert mire leértünk a mûútra, addigra apró görcsök figyelmeztettek, hogy valami nem stimmel.
A mûúton igyekeztem kimélni a lábam, de ez csak arra volt jó, hogy a derekam fájduljon meg, hátizsákomból kiugrott a jó öreg lumbágó, és belekapaszkodott a derekamba.
Na, innen kinszenvedés volt minden méter...
Király-kúttól felfelé már csak vonszoltam magam, Ervin közben útkeresés cimen kisebb vágtákkal szórakoztatta magát. Nem mintha nem lett volna egyértelmû az útvonal, de õ azért lelkesen futkosott le-föl, szerintem csak azért, hogy õ is elmondhassa magáról, hû, de megizzadtam!
Azért felértünk Dobogókõre, még ha nem is teljesen szintidõre, de ez a túra volt az, ahol nagyon meg kellett küzdenem magammal és nem a túra nehézsége okozott gondot, mert a vonalvezetése, útvonala semmiképp sem nevezhetõ nehéznek, maximum erõsen közepesnek. Most jött ki a több hónapos kihagyás, a bemelegités hiánya, az infarktusokból visszamaradt kapacitáshiány.
Azért mégis csodálatos emlék marad ez nekem, már csak azért is, mert Ervin barátom barátnõje és családja is kedvet kapott a teljesitménytúrázáshoz, úgyhogy együtt megyünk egy hosszabb túrára.
Csak azt tudnám, mit mesélhetett nekik, hogy velem akarnak jönni...
 
 
Budai TrappTúra éve: 20082008.02.19 17:24:22
Budai Trapp

Hiába fenyegetett az idõjárás mindenfélével, úgy gondoltam, rendesen felöltözve nagy baj nem érhet.
Póló, két pulcsi, télikabát.
Barátom kivitt a rajtig, onnan 7 30-kor indultam, megvárva a szabályos indulási idõpontot.
Az elsõ ellenõrzõ pontig nagyon jó tempót tudtam menni, magam is meglepõdtem milyen jól bírtam, bár éreztem, hogy meg lesz még ennek a böjtje...
9 16-kor bélyegeztem, ez majdnem hat körüli tempó, kifejezetten büszke voltam magamra.
A Nagyszénás tetején nem bírtam ki, hogy a 100 kilómat is megmozgató szél ellenére ne nézelõdjek egy kicsit, aztán irány lefelé.
A pirosnál bedõltem egy futónak, nem az itinert néztem, ösztönbõl jobbra fordultam, de a srác rám kiabált, hogy rossz felé megyek. Mentem balra utána, mikor kb. 500 méter múlva rájött, hogy benéztük, és vissza kellett mennünk.
Nagykovácsiban bementem a közértbe energiaitalért megy egy kis sósért, ahol a pénztárnál egy nyugdíjas nénike kereken négy perc ötven másodperc alatt kotorta elõ a 736 forintot fizetésnél, majd jó két percen keresztül ecsetelte, hogy hogy sietnek ezek a hátizsákos fiatalok, nem tudnak várni semmire.
Magam 45 éves vagyok, nem túl fiatal, de én is sietnék! - mondtam mosolyogva a néninek, hogy aztán robogjak tovább a Vöröspocsolyás hát felé.
Kereken 11 órakor voltam a ponton, ez, figyelembe véve a hátráltató tényezõket is, nekem nagyon jó idõ.
Noha többen levágták a Fekete-fej felé menõ kerülõt a piroson, én inkább nem tettem, korábban már jártam erre a gyerekekkel, tudtam merre megy az út.
Az emelkedõ itt már kivett belõlem, vigyáznom kellett a pulzusomra. A kardiológusom megõrülne, ha megtudná, hogy 120-as pulzusnál nem fekszem ágyba, ahogy õ szeretné...
A ponton 11 54-kor bélyegzés, majd elõ a szendvics, kis csoki, sok pia és húzás tovább.
Bevallom, innentõl doppingoltam.
Ugyanis a gatyám alá vettem jégeralsót. Mivel sokat ittam, pisilnem kellett. De a jéger olyan szoros volt, meg a sliccek annyira máshol voltak a három gatyán, hogy hiába álltam meg, az aktussal technikai okok miatt várnom kellett. Úgyhogy megindultam elõre, hogy olyan helyre érjek, ahol nyugodtan letolhatom a ruhámat az áhított megkönnyebbülés eléréséhez.
A 4. ellenõrzõ pontig erre esélyem sem volt. 12 46-kor bélyegeztem, kicsit lassultam, kezdtem érezni az emelkedõket.
Hûvösvölgynél már nem volt gondom a vizelésre, annyira leiizadtam, hogy a télikabát külsõ zsebébe tett itiner úgy elázott, hogy alig lehetett lebélyegezni a 4-es pontnál.
Irány a sárga, ezt a szakaszt sokszor megtettem már, ez a szerencsém. A Határ-nyeregnél egy népesebb csoport gond nélkül elmegy a reptér irányába. Jóindulatúan szólok, hogy a sárga felfelé visz, mire a kultúrált Nem mindegy neked, ez is odavisz! felelet érkezett.
Bevallom, meglepett, túrázós körökben a legnagyobb tisztelettel és udvariassággal találkoztam eddig, remélem nem lesz általános ez a viselkedés...
A csúcson aztán újra heves szél fogad, szinte csak vánszorgok felfelé, utolsó energiacseppemmel érek fel.
Egy csinos lány meg is kérdezte, jól vagyok-e, mire azt feleltem, amíg észreveszem milyen csinos, nagy baj nem lehet.
Gyorsan ott is hagyott...
Virágos-nyeregre 14 33-kor értem be, bizony ez már nagyon gyengére sikerült. Többet vártam magamtól.
Onnan, ha hiszitek, ha nem, tizenhét perc alatt vánszorogtam el a célig, ahol fel kellett hívni egy ismerõsöm, jöjjön értem, mert ha tovább kell mennem, olyan tüdõgyulladást kapok, mint a sicc!
Amíg vártam, befaltam mindent, amit a kezembe nyomtak. Aztán be a kocsiba, irány haza, fürdõ, kis alvás.
Összességében 7 óra 20 perc alatt tettem meg a túrát.
Elõtte gond nélkül kiegyeztem volna ezzel az idõvel, utólag maradt bennem hiányérzet.
De egyet el kell ismernem.
Nem a szervezõkön, nem a tájon múlott a dolog, sokkal inkább azon, hogy többet gondoltam magamról, mint amit bírok.
Még mindig fogynom kell....
Nem az elsõ túrám volt életemben, de a tartós iramhoz többet kell erõsödnöm, ennek a felmérésére is tökéletes volt ez a naap.
nemethlaci
ui.: ha hóban kellett volna megtenni, a farkasok játszhattak volna a csontjaimmal tavaszig...
 
 
MargitaTúra éve: 20082008.02.19 16:50:22
Margita 20

Kicsit megcsúsztunk az érkezéssel. Legjobb szándékkal sem tudtunk elindulni 8 50 elõtt, pedig igyekeztünk. Olyan sok induló volt, hogy legalább húsz perc volt mire sorra kerültem Bálint fiammal és Frodó kutyámmal.
Hárman neveztünk, igen, a kutya is, és igyekeztünk rendes tempót diktálva eljutni az 1. ellenõrzõ pontig. Ebben jelentõsen akadályozott a jószág, mert az út mellett pórázon kellett vezetni, ez nem tett jót a gyorsaságunknak, már csak az illatok alapos tanulmányozása végett sem.
Ehhez jött az a sok csúnya futó bácsi meg néni, akiktõl mindig le kellett húzódni, persze, gondosan odafigyelve, hogy keresztben legyen az úton a póráz.
Baj nélkül elértük az 1. pontot.
A babati templomrom felé már szabadon rohangált a kutya, gyalogolt a fiam és sántikáltam én. Egy rossz mozdulat elég volt, hogy jó két kilométeren keresztül ne okozzon nagy örömöt a gyaloglás.
A lovakat érdeklõdéssel szemléltük, fotóztuk, aztán irány tovább Domonyvölgy felé.
Ott családias hangulatban eltöltöttünk egy kis idõt, pihizgettünk, eszegettünk, Frodó megszaglászta az összes többi résztvevõt, bár, becsületére legyen mondva, nem kunyerált senkitõl.
A visszaút gyorsan eltelt, a gödöllõi házak közt unalmas volt a beton, ez sajnos az egész túrára jellemzõ volt, összességében túl sok a flaszter a huszason.
Visszaérve ellátás kiváló, ajándékok Frodó részére is kikészítve, 6 óra 25 perc alatt lesétáltuk, valóban kényelmesen ezévi elsõ túrénkat.
Nekem jól esett...
nemethlaci
 
 
túra éve: 2007
EötvösTúra éve: 20072007.06.17 18:32:53
Eötvös 30

Új reményekkel eltelve készültem a túrára. Sokadik rendezésû túra, alaposan kitaposott útvonallal, mitõl kellene félnem?
Kis barátommal, Müller Lacival mentem a túrára. Õ 14 éves, én 44, de mivel a kutyáink haverok, mi is jól kijövünk egymással. Õ élete elsõ teljesítménytúrájára jött, ( jól megetettem, milyen könnyû egy ilyen túra ) de mikor gyalogoljanak, ha nem ebben a korban?
Nekem is új csúcs lenne a 30 km megtétele, de ideje volt bepróbálkoznom.
A meglepetés elõször a rajtban ért.
Az itiner finoman szólva sem méltó egy ilyen nagy múltú túrához. Az útvonal nem igényel különösebb szakértelmet, de ha kezdõ indulna el rajta akkor nem sok információhoz jutna, az biztos. Kevés ellenõrzõpont, hanyag leírás, hiányzó adatok.
Egyszóval: itiner=0.
Indulás Lajos-forrásra. Magunkhoz képest jó tempót mentünk. 7 25-kor indultunk, ebben rendesek voltak, elengedtek elõbb, hogy elérjem az esti színházi elõadást. 8 45-re fenn is voltunk az 1. pecsétnél. Sajnos, a pontõrük csak 9 h tizre értek fel, de megvártuk.
Bélyegzés után loholás Pilisszentkeresztre.
Több nyugdíjas társunk igen gyors tempóban mutatja meg nekünk a hátát, ezért igyekszünk mi is egyenletes tempóban, folyamatosan haladni. Abszolut jó idõben 11 20-ra értünk Pilisszentkeresztre, ahol megtudtuk, az ajándék kupon 150 ft-ot ér, az üditõ 280-ba kerül. Pilisszentkereszten...
Abban a kocsmában ahol 200-ért kaptam üditõt magas jattal együtt két hónapja kék-túra közben...
Mindegy...
Amolyan magyaros ravasz vendéglátás...
11 58-kor indulunk tovább. Megbeszéltük, nem foglalkozunk a szintidõvel, inkább csak arra törekszünk, hogy beérjünk. Ehhez képest 14 10-kor bélyegzünk Oszoly-tetõn.
Itiner szerint 4 km van hátra, erre van 75 percünk.
Egymásra mosolygunk Lacival és röhögve számoljuk, ebben a tempóban jó húsz perccel elõbb érünk be.
Hát nem.
Az útvonal Pomáz határánál levisz a fõútra az itiner szerint, ott kellett volna elmenni a mûv. házig.
A túra során végig sok emberrel találkoztunk, a fõút betonján senkivel...
Valahogy mindenki a régi kiirás szerint ment végig, ami nem baj, ha ismerik az utat, a gond csak annyi, hogy legalább másfél kilométerrel hosszabb az új útvonal ezen szakasza...
Szerintem ma már alapvetõ a viszonylag pontos tájékoztatás. Enélkül nem sokat ér az egész, komolytalanná válik a dolog a szememben.
5 perccel csúsztunk ki a szintidõbõl, úgy, hogy a végén szinte futottunk...
Összességében gyönyörû túra kritikán aluli rendezéssel.
Magam részérõl többet nem indulok rajta, ütvonal megjegyezve, mivel önellátó egyébként is, nem gond bármikor újra lejárni.
És még az üditõt is olcsóbban fogom kapni...
nemethlaci
 
 
túra éve: 2006
Hármashatár-hegy 20 (HHHH)Túra éve: 20062006.05.22 20:12:49
Hármashatárhegy 20 2006. május 21.

Pechesen kezdõdött a napom. Kislányom két hete abajgatott, hogy ha már nem tudtunk családi problémák miatt elmenni Szombathelyre a Dunántúli-kupa túrájára, legalább vasárnap csatangoljunk egyet a hegyek közt.
Ki is nézte magának ezt a túrát, ám közbeszólt az élet, s mert tanárai év végi lazitásképpen 4 témazáró dolgozatot iktattak a hét elsõ három napjára, igy egyedül kellett felvállalnom a szendvicsek természetben történõ elpusztítását.
Kilenc elõtt értem ki a mackós játszótérre, az égre nézve biztos voltam benne, hogy fog esni ugyan, de nem lesz vészes, tökéletes túraidõ vár rám.
Beneveztem, 8 óra 57-kor nagyképûen ráírtam a papírra, hogy 9-kor indulok, erre 9 óra tizkor még mindig a felszerelésemmel bajlódtam...
Mindegy, gondoltam, azt a kis idõt behozom...
A Homok-hegyig kellemesen gyors sétával jutottam el, hogy aztán a Hársak-aljánánl megállapítsam, már a második ponton valakinek halaszthatatlan szüksége volt egy zsírkrétára... Legközelebb viszek magammal pár darabot, hogy pótoljak, ha kell...
Irány a Páfrány-út, aztán balra fel az Árpád-kilátóhoz. Most még az emelkedõ is jólesett, magamhoz képest határozottan jó tempóban mentem, emlékszem a Zöld 20-on ezen a szakaszon traktorral kellett felvontatni és szájon át lélegeztettek a hegyi manók...
Bedobtam két csokit, lenyomtam egy kis vizet és laza tempóban baktattam a kéken Fenyõgyöngye felé. A Francia-bányát kis kérdezõsködéssel találtam meg, pedig csak el kellett volna olvasni a kifejezetten látható helyre tett papírlapot, de olyan feltûnõ volt, hogy nem vettem észre.
Csöndes emelkedéssel telt a további szakasz a zöld+ elágazásig, hogy aztán letérjünk a Tábor-hegyi barlang felé. Kifejezetten jólesett lefelé robogni a lejtõn, csak a bélyegzés után szörnyûlködtem el, hogy ugyanott kell visszamenni... Bánatomra ekkor jött az elsõ hullámvölgy, úgy látszik az emésztés kivette a lábaimból az erõt.
Szerencsére a szívem jól bírta a terhelést. A Virágos-nyeregig vidáman szedtem a lábam és büszke voltam a tempómra, amikor is két percen belül két esemény történt. A hátam mögül elõször egy család érkezett döbbenetes tempóban, köztük egy 5 év körüli kisfiú. Állam le...
Aztán egy 75 év körüli bácsika húzott el mellettem két botjával hasítva a levegõt. Még megállt jópofizni velem, hogy kitõl tanultam a kétbotos járást, mert egész jó a technikám, csak egy kicsit kellene finomítani rajta. Aztán megmutatta hogyan kéne és kiderült, hogy teljesen másképp, mint azt magam eddig mûveltem.
Virágos-nyeregtõl a gercsényi templomig tett kitérõ nem tetszett. Már lógott erõsen az esõ lába és magamban azt mondtam, inkább essen már, mert akkor megszûnne az a hatalmas légnyomás, ami a mellemet nyomja.
A templomtól a Hármashatár-hegyre erõs kapaszkodó vitt fel, ott már kezdett elfogyni a levegõ, de kiszámoltam, hogy onnan még két órám van a célig, elégnek kell lennie.
Átvergõdtem az Újlaki-hegyre, közben helyes irányba tereltem két gyönyörû kislányt. Az Újlaki-hegyrõl lefelé jövet kellemetlen meglepetés ért. Menetközben tényleg leszakadt az ég, zuhogott egy kicsit és ettõl a meredek, köves ösvény erõsen csúszós lett. Úgyhogy mindjárt lementem spárgába egy szakaszon és ha nincsenek nálam a botok, mentõt kellett volna hívni hozzám. Istentelenül szétment a lábam, szétszakadtam volna, ha nem tartanak meg az utolsó pillanatban a botok. Igy csak rettenetes fájdalom hasított a lágyékomba, ami onnantól kezdve pokolian lelassított.
Igy történhetett meg, hogy az Újlaki-hegyrõl a célba több, mint 3 óráig tartott, amig bevergõdtem.
Nem érdemeltem meg a kitûzõt, mert kicsúsztam a szintidõbõl, bár a GPS szerint 5 óra 53 perc menetidõ alatt értem be, viszont 1 óra 14 perc pihenõt tartottam, amibõl kb. tiz perc volt az Árpád-kilátó. A többit ezen a rövid szakaszon szenvedtem végig, mert többször meg kellett állnom. Igy tudtam benézni a 15 pontnál, hogy lementem az ösvényen, nem mentem vissza és úgy le, magyarul, kihagytam a 16-os pontot.
Csúnya munka volt...
A szervezés profi volt, a leírást tökéletesen tudtam használni, a táj gyönyörû, családoknak is tökéletes.
Remélem, jövõre el tudnak jönni a porontyok is, és vagizhatok milyen jól kiismerem magam a térképen...
Köszönöm, jövõre ugyanitt!

Ui.: a doki erõs lágyékhúzódást állapított meg, ez lehetetlenné teszi a Kinizsin való indulást. Pedig úgy kipróbáltam volna magamat a Pilis-nyeregig...
Ui2.: a kitûzõt is megkaptam, a szervezõk nagyon rendesek voltak és értékelték, hogy nem kellett a közel 100 kilómat levonszolniuk a hegyrõl...
 
 
Tihanyi Gejzírit 33/20Túra éve: 20062006.04.30 22:02:03
Tihanyi Gejzirit 20 2006. április 29.

Régóta szemezgettem ezzel a túrával, már hónapok óta beírtam a naptáramba, hogy erre biztosan elviszem a családot.
Az idõjósok jól elszúrták a hétvégémet, mert nem akadt a környezetemben senki, akinek ne lett volna tele a nadrágja az esõtõl való félelmében.
Csak tudnám mi a francnak vettem egy csomó esõkabátot...
Igy egyedül ültem kocsiba reggel ötkor, biztos ami tuti alapon, nehogy lekéssem a nyolcas kezdést, ezért logikusan hétkor ott toporogtam az aszófõi állomáson. Szendvics, itóka, mosdó, ezeket váltogattam, mire végre elkezdték kiosztani az itinereket, hangsúlyozva, hogy 8 elõtt ne induljon el senki.
A 4-es sorszámot kaptam, alaposan áttanulmányoztam az itinert és nagyon érthetõnek, használhatónak találtam, úgyhogy a térképet visszaraktam a zsákba és 8 óra 00 perckor elinditittam a GPS-t, meg magamat.
Egy hete próbára tettem magam Albertirsán, egész jó idõt futottam, de ott nem volt emelkedõ, itt meg 700 méter szintkülönbség volt beharangozva, úgy gondoltam, lemérhetem, hol tartok.
Már az elsõ ellenõrzõ pontnál éreztem, hogy a távolságokkal itt is probléma lesz, akárcsak Albertirsán. A Nyereg-hegyi ellenõrzõpontnál 400 méterrel többet mértem, mint at itiner, úgyhogy elhatároztam, ehhez a kb. 10%-os eltéréshez igazítom a tempót, nem az itinerhez, nehogy kifussak a szintidõbõl.
Nagyon szép részeken mentünk, az idõ tökéletes volt, esõ egy csepp sem, napocska idõnként megmutatta magát és az utak is alig tapadtak, nem voltak nagyon sárosak.
Jó tempót lehetett menni, és a Külsõ-tóban gyönyörködve még az emelkedõ is sokkal elviselhetõbb volt.
A barlanglakások elõtt egy alattomos vizes résznél egy kõ kigurult a lábam alól, a két túrabotommal több kárt okoztam a talajban, hogy megtartsam magam, mint amennyit az erózió tiz év alatt rombolni tud.
Izléses pecsét, irány a kikötõ, büfénél hosszú sor, ismerõs arcok a vasútállomásról.
Nem állok be, a GPS szerint az eltérés egyre több, nem tudom a többi szakasz hogy lett mérve, inkább nem kockáztatok. A komolyabb emelkedõk még amúgy is hátravannak.
Az apátságig az emelkedõt jó tempóban birtam, bát meglepett, hogy az itineren 1 km a kikötõtõl az apátság, a büfétõl 100 méterre egy táblán 1500 m van feltüntetve...
Inkább nem is nézem a távolságokat, döntöttem el és húztam tovább az egyébként gyönyörû apátság alaposabb szemrevételezése nélkül az Aranyház felé.
A Belsõ-tónál horgászok igyekeztek aprítani a halakat, kicsit nosztalgiáztam is, hiszen nem is olyan rég még magam is azért keltem hajnalban, hogy kiüljek a partra és nem azért, hogy rójam a kilométereket.
Az Aranyházról gyönyörû a kilátás, sajnáltam továbbmenni, de hát a szintidõ, az szintidõ.
Gyors lyukasztás az Átjáró-barlangnál, háromméteres eltévedés útközben, mert botor fejjel követtem a jelzéseket, ahelyett, hogy a térképet figyeltem volna, de a szembejövõk figyelmeztettek, tréfás kedvû egyének megforditották a táblát vagy eleve rosszul lett felfestve, mert nem jobbra kellett volna fordulnom, hanem balra.
Gyors pályamódosítás és a harmadik kilónyi zsir izzadtsággá alakitása után elérem az esõházat, majd igencsak heves szuszogással magamévá tettem a távot az erdészházig.
Életemben nem ettem olyan jóizûen, mint ott a hagymás deszkát, löktem lefelé a teákat, és arra gondoltam, ennyit nem izzadtam volna le az asszonnyal, nem is baj, hogy otthon maradtak.
Legalább tudtam menni a saját tempómban.
Kinkeservesen megszenvedtem a kiméletlen emelkedõt a Csúcs-hegyig, de a látvány útközben mindenért kárpótolt. Ide, ha törik, ha szakad, el kell hoznom a gyerekeket, mert leirhatatlan milyen gyönyörû a Balaton a magasból!
Bár a szûk ösvények még jobban be lesznek nõve nyárra, de májusban visszamenni még biztosan megéri.
Újra a Nyereg-hegyre érve megállapitom, hogy teljesítve van a 20 kilométer, a gond csak az, hogy több, mint három kilométer van még a célig és 12 50 van. Negyven perc alatt kell visszaérnem, ami normál embernek nem gond, de hol vagyok én attól?
Nyakamba szedtem a lábaimat, idõnként azt vettem észre, hogy szinte futok, de meglett az eredménye a sajgó izmoknak, mert 13 27-kor kicsekkolok.
A végeredmény 23,1 kilométer 5 óra 27 perc alatt, 614 méter szintkülönbséget legyûrve.
Legalábbis a GPS ennyit gyûjtött össze...
Összegezve: Kiváló itiner, ha eltekintünk a távolságoktól, de a térkép és a szakaszok hajszálpontosak voltak, nem lehetett eltévedni ( kivéve egy-két helyet, ha valaki automatikusan ment és nem figyelte az itinert, hogy hol kell letérni )
A kaja finom volt a citromos tea erõt adott és a szintidõ is összejött.
A kardiológusom meg tehet egy szivességet a jótanácsaival...
Februárban kezdtem túrázni 106 kilósan. Ma, az idei 10. túrám után, 96 kiló vagyok és eszem ágában sincs lefeküdni, ha elérte a 110-et a pulzusom...
 
 
Bujáki kikeletTúra éve: 20062006.03.25 17:45:57
2006. március 25. Bujáki Kikelet 15

Egész héten kínozott a vesekövem, úgyhogy nem nagyon akartam egy métert sem gyalogolni, de a hegyek közt csak másabb, mint az újpalotai panel lépcsõit mászni könnyítés végett, úgyhogy irány Buják!
Nyolc harmincra értem le, illetve, addigra végeztem a nevezéssel. Sajnos, egyesületemnél adminisztrációs problémák miatt még mindig csak folyamatban van az MTSZ tagságom, úgyhogy az 550.- Ft kifizetése után fel a bakancs és irány a Kálvária!
Menetközben vettem észre, hogy az egyébként kitûnõ, részletes, és a túra lejárása után nyugodtan mondhatom, hihetetlen pontos itiner csak 12,8 km-ben állapította meg a távolságot. Az eredeti kiírás szerint 16 km-t kellett volna megtenni, de utólag megtudtam, térképen lemérték a távolságot és ennyire korrigálták.
Köszönet érte Hevér Gábornak.
Egy picit a szakaszok emelkedõjének adatait hiányoltam egyedül, így az eredeti kiírás szerinti 400 méterrel számítottam ki az új pontokat.
A talaj sok helyen vendégmarasztaló volt, de igazi mocsárral nem nagyon találkoztam.
A Sas-bérc elõtti emelkedõ kicsit megfogott, hiába, a ketyegõm, de a kilátás kárpótolt mindenért!
Egyszerûen gyönyörû ez az ország, így, messzirõl nézve, amikor nem látszik a sok szemét meg az elhanyagoltság...
Utóbbi megjegyzés általános, nem erre a túrára vonatkozik...:)))
A bujáki vár felé menve eldõlt, nem hozom ide nyáron a családom, erre az útvonalra. A mezõ most is olyan aljnövényzettel bírt helyenként, hogy a túrabotjaim inkább csak akadályoztak sokszor, mint segítettek.
Az üdülõnél nehezítette az átkelést, hogy a patakon a hídnak csak a tartógerendái vannak meg, szédülõsek inkább ugorják át a patakot.
A vár elõtti emelkedõ iszonyat sáros volt egy szakaszon, utána a kõlépcsõ balesetveszélyes.
Különösen, hogy az itinerben ugyan pontosan le van írva hol kellene lejönni a várból, sokan mégis szembementek a forgalommal, nem kevés veszélyt okozva másoknak.
Pedig a másik oldalon a falépcsõn kényelmesebb is volt a lejutás.
A visszaút Bujákra nem nagy durranás, végig aszfalt, nem szeretem.
Összességében négy óra alatt tettem meg a túrát, talán, ha kevesebbet gyönyörködök a kilátónál meg a várnál, akkor jobb idõt futok. Kb. fél órát vesztegeltem el, mert lenyûgüzütt a látvány!
Igy sem éreztem lassúnak magam, kicsit csalódott voltam, szerettem volna elérni a 4 km-es átlagot, mégiscsak az a minimum egy teljesítménytúrán.
A rendezés kiváló, bár a várnál lehetnének szigorúbbak, az itiner tökéletes és pontos, csak el kell olvasni, a szalagozás tökéletesen látható volt végig.
Összességében csillagos ötös, bár a végén picit hiányzott a kézfogás valamelyik helyes lánnyal...
Köszönöm!
Ui.: legközelebb egy 35 körüli, gyönyörû, engem akaró hölgyet lehetne odarakni gratulálni, nem is értem, miért nem gondoltak még erre a szervezõk:)))))))))))))))

nemethlaci

UiUi a kismalac: kicsit szomorúan láttam, hogy sokan nem az erdõben mentek, hanem egyszerûen legyalogoltak a mûúton a várig. Nem értem. Minek neveznek be, ha nem is kjváncsiak az útvonalra? Saját szememmel láttam több csoportot, legalább húsz ember ment így végig, fájdalom, többségük gyerek.
Már ilyen korban kijátsszák a szabályokat, és még büszkék is rá. Fennhangon dicsérték magukat, amiért a sok hülye a sárban dagonyázik, bezzeg õk!
Kicsit elszomorított...
 
 
Szent LászlóTúra éve: 20062006.02.05 19:17:19
Csatlakozom Frei Berger beszámolójához a szervezést illetõen.
Fantasztikusan gördülékeny volt minden, csak elismerés illeti a szervezõket mindezért.

Egyetlen pici ponton változtatnék a helyükben, legalábbis megpróbálnám.
A helyi Volánnal egyeztetni kellene a visszautazást illetõen, mert a rövidebb távon indulóknak meglehetõsen nehézkes a visszajutás akár Tarra, akár Pásztóra.

A buszok nem akkor indulnak, am meg van hirdetve, a 2 h 10-re hirdetett buszra csak a községházánál lehet felszállni, onnan elmegy Kisbárkányba, meg akárhova és csak visszafelé, kb, 2 negyvenkor veszi fel a Pásztó felé utazókat.

Értelemszerûen totál tömve volt.

Pilisi túraszervezéseimen mindig megkeresem a helyi pályaudvart és jelzem feléjük a csoportot. Nagyon örülnek neki, és nem kerül pénzünkbe! Ugyanis a nagyobb buszt, illetve esetleg a különjáratot a viteldíj ellenében lehet igénybe venni!

Ennyit az esetleges fejlesztésekrõl.

Jómagam igen öregurasan teljesítettem a rövidebb távot két barátommal, a 15 kilométert 4 h 44 perc alatt teljesítettem, de nagyon büszke vagyok rá, hogy 43 évesen, két infarktussal a hátam mögött egyáltalán végig tudtam menni, ráadásul szintidõn belül.

Higyjétek el, irigykedve néztem a száguldozókat, idõnként riadtan tértem ki az útjukból nehogy legázoljanak, de a kardiogusom igy sem fogja elhinni, milyen fejlõdésen mentem keresztül.

Biztatok mindenkit, aki olvassa a fórumot és nem mer egészségügyi okoból nekivágni, a saját példámból tudom, egy kis edzéssel az ilyen rövidebb túrát meg lehet csinálni, legfeljebb az idõbõl kicsúszik az ember. De nem szabad feladni, nincs csodálatosabb megismerni a saját korlátainkat és keményen küzdve, fokozatosan kijjebb tolni azokat!

Nem ciki lassan menni, senki nem szól meg érte, nem ciki elfáradni, mert minden megtett túrával ez egyre késõbb következik be.

Szerintem egyedül az ciki, ha megadjuk magunkat a sorsunknak, betegségünknek...

Hajrá túrázók!
 
  vissza az túrákhoz
<<== túranaptár