Túrabeszámolók


túra éve: 2010
Zöld túrák (Budai-hg)Túra éve: 20102010.02.28 20:10:53
Zöld 20

A Zöld túrák reggelén az óracsörgés után az elsõ, amit meghallottam a süvítõ szél és az esõ kopogása volt. Mivel nagyon régóta tervezzük a Zöldön való indulást, igen erõs elszánás volt bennem, cihelõdni kezdtem. Már az is szigorú kompromisszum eredménye, hogy nem a 45-ön indulunk a vélelmezett talajviszonyok miatt, hanem beérjük a rövid távval is. Fél hatkor felhangzik a telefonban egy sokat sejtetõ Na? kérdés, és természetesen a válaszom: Hát persze, menjünk! A rendezõkkel együtt érünk fel a Normafához. Nevezünk, próbálom kihasználni az MKE tagoknak szóló ingyenes nevezési lehetõséget. Nem sikerül, hiába hivatkozom nem kis derültséget keltve MKE (értsd: Magyar Kémikusok Egyesülete) tagságomra .-)). Kicsit furcsállottam is milyen kapcsolat lehet a két mozgalom között, de hát olyan bonyolult ez a világ, még ez is belefért volna a mai összeesküvés elméletes idõkben :-).
A Normafánál havas foltok, helyenként jégpáncél fogadott bennünket, de a múlt heti Budai Trapp télies viszonyaihoz képest ez már szinte tavasz. Mint ahogyan az erdõ is kezd tavaszias képet mutatni. Száz féle zölddel keverték ki a mohák színeit, a zuzmókon szürke, türkiz és sárga árnyalatok is feltûnnek. A Tündér-szikláig még csöpög, néha süvít a szél is, de a lejtõkön lefelé jövet már érezhetõ a föld és a nedves avar szaga.A várakozáshoz képest elég jól bírtuk a Gyémántos és a Battai-lépcsõt is, és az Apáthy-sziklánál már látszott, hogy lassan megjön a jó idõ is. Megnéztem az ösvény szélén, jobbra azt a követ, ami mellett a Tojás 40 közben majd a szépséges fekete kökörcsinnel lesz találkozóm. Hamar elértük az Árpád-kilátót. Sokadszor sem tudtam ellenállni a látványnak, fényképeztem párat. A finom csokikkal feltöltöttük a megfogyatkozott energiatartalékainkat, és máris indultunk tovább a Virágos-nyereg felé. A Boróka büfét elhagyva egy kökény bokor tövében várt ránk egy barátságos fekete cica. Rövid eszmecsere, kényeztetés, fényképezés után sikerült lebeszélnünk, hogy velünk tartson, bár úgy tûnt, ilyen tervei lennének. Közben érezhetõen vékonyodtak a felhõk, világosodott és Solymár felé tartva már a nap is kisütött. Más lett az erdõ is, ahogy lejjebb jöttünk, kicsit közelebbinek érezhettük a tavaszt. Múlt héten egyetlen ébredezõ magasabbrendû növényt láttam, egy bükkös sás élõnek tûnõ leveleit, most kiderült, hogy a hó alatt már titokban készülõdtek, tele van velük az erdõ alja. Itt vannak a galajok és a mügék szabályos körökben álló levélkéikkel és gyönyörû, élénk zöld hajtásaikkal a borostyánok. Azt is megtapasztaltuk, hogy miért épült annak idején Solymáron téglagyár (jól formálható, kötött, agyagos talaj a környéken). A túracipõt lehúzta volna a sár, de szerencsére a bakancs kényelmi értékét nem, csak esztétikumát módosította kissé. Meglátogattuk a Szarkavárat (Várnak a Várak! túrasorozat), és nem sokkal a déli harangszó után már a solymári célban vehettük át aznapi második emléklapunkat és kitûzõnket. Kellemes, jól szervezett túra volt, köszönjük.

Képek itt.
 
 
Budai TrappTúra éve: 20102010.02.21 21:36:40
Igen, a hír igaz. Nemcsak hóban lehet túrázni, ahogyan a Margita után írtam. Olvadó hóban, jeges hóban, jégkásában is. Csak kicsit fárasztóbb. Õszintén szólva sokkal fárasztóbb. Nincs túlságosan nagy teljesítménytúrás múltam, de nem emlékszem, hogy a legelsõ teljesítménytúrám, a 2007-es Gerecse 50 kivételével bármelyiken is ennyire elfáradtam volna. Mindazonáltal remek nap volt. A hajnali kelés, a félálomban metróhoz, állomásra botorkálás, fagyoskodás ellenére. Aztán végre bent az erdõben, csendben, nyugalomban, tiszta levegõn. Baktatunk a hóban, kezd ismerõssé válni a táj, jártam már erre, csak visszafelé. A Szénásokhoz mindig is erõs érzelmi szálak kötöttek, bár rajongásom évekig csak plátói volt és inkább a dolomit lennek szólt, mint magának a hegynek. Aztán tavaly több túra is érintette különbözõ évszakokban és napszakokban, minden alkalommal lenyûgözött. Mint most is sejtelmes fényeivel, az elvarázsolt, kétágú feketefenyõvel aminek ködbe burkolózott törzse mellõl az elsõ pontõr is elõtûnik. Nagy eltévedõ vagyok, de most egész idõ alatt nem volt gond a tájékozódással. Élveztük a sétát, kerülgettük a mélyebb tócsákat, késõbb már azt sem. A bakancsom ismét jól vizsgázott, ami víz belekerült, felülrõl folyt be, nem alulról szivárgott. Tudtam, hogy nincs még tavasz, rengeteg hó volt még a városban, várható volt, hogy itt a hegyek között is, mégis vártam valami jelre. És hát persze, hogy megtaláltam. Jön már. Mások a fények,élénk zöldek, duzzadtak a mohapárnák, színesebbek a zuzmók a fatörzseken. Egy egészen élõnek tûnõ bükkös sás levelet is láttam valahol. De az igazi bizonyíték a végig a dalukkal kísérõ rigók és cinkék voltak és az Újlaki-hegy után vihorászó mátyásmadár.
Megint megtapasztaltam, hogy a túrákat valójában fejben teljesíti az ember. A Fekete-fejet beharangoztam Gabinak, brutális emelkedõre számítson. Simán fölmentünk, na jó egy kicsit azért kimelegedtünk. Nem számítottunk a Hárs-hegyi emelkedõre. Mire a zöld körhöz felértünk teljesen behaltunk, sebeinket nyalogatva pihegni kényszerültünk. Az Újlaki-hegy mindig megvisel, de olyan csodaszép, hogy elnézem neki. Most is kegyeibe fogadott, bár nem ment könnyen. Többen emlegették már az itteni vidám pontõr lányt. Õ is és minden pontõr kedves volt, barátságos, készségesen útbaigazított. A virsli és a tea is nagyon finom volt a célban.
Köszönjük a szervezést.
Képek itt
 
 
MargitaTúra éve: 20102010.02.07 07:15:26
Margita 20

Igen, a hír igaz, télen, hóban is lehet teljesítménytúrázni. A túrabeszámolókat olvasva õszintén szólva eddig kétségeim voltak, de miután a több hónapos kényszerszünet miatt Gabival már erõs mehetnékünk támadt, halálmegvetõ bátorsággal beneveztünk az idei Margita 20-ra. Korábban már többször teljesítettük a 40-es távot, de akkor mindig szinte tavaszias, enyhe idõt sikerült kifognunk. A globális felmelegedés óta viszont, rendszeresen hideg, havas napokra esnek a kedvenc túráink. Eddig sem idõnk, sem bátorságunk nem volt nekivágni a téli tájnak, de most a szabadidõ és az elszánás megfelelõ foka találkozott és megpróbáltuk. A logisztikát most is Z. a fekete lovag vállalta magára. 20 km-bõl nem lehet baj, gondolta, de sajgó ízületei már a táv felénél másképp döntöttek. Ennek ellenére hûséges és lovagias kísérõnk maradt, mint ahogyan azt már megszokhattuk.
Pontban 7.00-kor rajtoltunk, és a szépen felsöpört, hótól megtisztított járdákon lesétáltunk Máriabesnyõig. Reméltük, hogy az ösvények is hasonló állapotban lesznek :-)). Persze nem, szerencsére. Csodaszép havas domboldalakon sétáltunk, csúszkáltunk, rohangáltunk a lejtõkön, mint gyerekkorunkban, izzadtunk, én kicsit morogtam a lejtõkön fölfelé. Találkoztunk barátságos szürkemarha borjúval és szigorú, komor tekintetû apukájával, gyönyörûséges lovakkal, az úton átporoszkáló délceg muflon fiúval és népes háremével. Miközben a magyar gyapotnak is nevezett selyemkóró tavalyi termését fényképeztem, meghallgattuk Z. vádbeszédét, amelybõl kiderült, hogy milyen ökológiai kártétel egy tájidegen, ismeretlen faj betelepítése és mekkora kárt okozhat az életközösség eredeti fajösszetételében a mohó terjeszkedése. Láttunk, hallottunk hollókat is, érdekes, hogy ölyveket nem, pedig azt itt mindig szoktunk. Voltak viszont picinyke cinkék és késõbb, már Gödöllõ határában egy népes fenyõrigó csapat. És persze a barátságos pontõrök, az energiapótló csoki és a mindig emlékezetes finom citromos tea, citromdarabkákkal, hozzá nápolyi.
Kellemes kis séta volt, délben már át is vehettük a szép kivitelû hóvirágos/kékcinkés/téli tájas/Margitás kitûzõnket és a szép kivitelû oklevelet.
Köszönjük a szervezést, jövünk legközelebb is.
Képek: http://picasaweb.google.hu/dobevaeva/Margita20

 
 
Kevély körüli kevergés / Kevély alatti bolyongásTúra éve: 20102010.02.07 06:28:57
Ezen a linken látható néhány kép amelyeket a 2009-es Kevély körüli túrán készítettem:

http://picasaweb.google.hu/dobevaeva/Kevely_koruli_keringes_2009_04_26
 
 
túra éve: 2009
BudaiTúra éve: 20092009.05.17 15:23:56
Budai 50

A szervezést, itinert, útvonalat és a személyes hangulatjelentést tekintve egyetértek Zomberrel, bár emelkedõket megfutni még a túra elején sem lennék képes. Lefelé persze más, ott segít a gravitáció. Fáradtan, boldogan, feldobódva értem a célba 9 és fél órával a rajt után. Hol van már a hûvös reggel, amikor a 22-es buszon Béla bácsi megosztotta velem a csalános tojássaláta receptjét!
Szóval pár órával és 51 km-rel késõbb azon tûnõdtem, hogy akkor most melyik is az én kedvenc túrám? A Börzsöny vulkán pozícióit erõsen ostromolta az idei Sárga 40, de tegnap új vetélytárs is felbukkant.
Miután nem vagyok igazi sportember, egy túrában számomra nem elsõsorban a fizikai teljesítmény és a szintidõ a legizgalmasabb, bár ahogy egyre inkább elkap a gépszíj, ezek is kezdenek hangsúlyossá válni. Sokkal inkább a "természetben levésért" járok rendszeresen túrázni, a hangokért, látványért, benyomásokért. És ebbe beleértendõ a hajnali földszagtól a rezgõ pázsit finom táncán keresztül a cincér nász, vagy a harkályok dobolása, és ismeretlen túratársakkal váltott néhány barátságos szó is.
Már menet közben felmerült bennem néhány ambivalens érzés, és a célban, a buszra várva, a most megismert Simivel folytatott beszélgetés során meg is fogalmazódtak az aggályaim.
A Kis- és Nagy-Szénás Európa Diplomával kitüntetett különleges adottságú területe a Budai-hegységnek. Nagyon sok ritka, védett növénynek és állatnak nyújt élõhelyet, mint amilyen a világritkaságnak számító pilisi len. Ez az apró növény egyetlen állománnyal rendelkezik világszerte, csak itt nálunk, a Szénásokon alakult ki és maradt fenn, ráadásul a jégkorszakokat is átvészelve. Maga a dolomit sziklagyep is különleges, a dolomit könnyen aprózódó, talajréteget nehezen tûrõ kõzetszerkezete miatt. Szóval egyszeri, megismételhetetlen, értékes és védendõ. Amikor a kék jelzésen felértem a tetõre, lenyûgözött a látvány, nézelõdtem, fényképeztem, gyönyörködtem. Rengetegen voltak fenn, egy távcsöves madármegfigyelõ csapat, családok labdázó gyerekekkel, és igen, bizonnyal teljesítménytúrázók is akik megpihentek élvezni a fantasztikus látványt. Simitõl hallottam a célban, hogy ebbõl késõbb probléma is adódott, a területfelügyelõ környezetvédelmi hatóság részérõl. Azt gondolom, hogy aki túrázásra adja a fejét, a természetet szeretõ, tisztelõ, védeni szándékozó ember. Ha hasonló esetben a rajtban felhívják a növénytársulástanban kevésbé tájékozott túratársak figyelmét, hogy micsoda érték és kincs, aminek pár óra múlva részesei lesznek, biztos vagyok benne, hogy mindenki illõ komolysággal és megilletõdöttséggel halad keresztül a Szénásokon, tiszteletben tartja az ösvényt, útvonalkijelölést. Bízom benne, hogy így lesz és akkor minden negatív zönge nélkül ünnepelhetjük ennek a remek útvonalú, jól szervezett túrának akár a negyvenedik születésnapját is.

Fényképek: http://picasaweb.google.hu/dobevaeva/Budai50_2009_05_16#
 
 
Pilis 50/35/16Túra éve: 20092009.05.13 07:29:14
Pilis 50

Bár nekem majdnem sikerült a 6 órai rajtot elcsípnem, a legendás Béla bácsival csak azért tudtam találkozni valahol Pilisszentkereszt után, mert idõnként megállt enni. Például a finom meglepetés levest, ahogyan az egyik fotón láthatja mindaz, akinek van türelme az elõtte lévõ növényes, állatos, tájképes képeimen átverekedni magát.
A túra egyébként nagyon kellemes volt, szép tájakon, kellemes idõben, kedves túratársak és pontõrök társaságában.
http://www.flickr.com/photos/7752560@N08/sets/72157617859403261/
 
 
túra éve: 2008
BUÉKTúra éve: 20082008.01.06 17:22:48
BUÉK 20 2008.

Bár teljesítménytúrás múltról esetemben nagyképûség lenne beszélni, néhány összehasonlításra azért mégis alkalom nyílik. Tavaly vettünk részt elõször BUÉK túrán, és az akkori tavaszias idõjáráshoz képest kicsit félve készülõdtünk az idei télies viszonyok között. A mára jégpályává vált utak és a megállás nélkül zuhogó ónos esõ persze más megvilágításba helyezi a hûvösvölgyi és Háramashatár-hegyi mínuszokat és felértékeli azt az egyébként is kellemes néhány órát, amit a Budai-hegységben töltöttünk. Újra a régi csapattal indultunk, Gabi, Z. a fekete lovas és virtuálisan Kriszti is, a pimaszul fiatal. Korunkra :-)), ízületeinkre, egyéb nyavalyáinkra tekintettel szinte az elsõk között rajtoltunk el - mondván, nekünk idõ kell a teljesítéshez - és csak itthon, a fényképeket visszanézve tudatosult bennünk, hogy a napfelkelte már majdnem a Hármashatár-hegyen ért bennünket. Valamint Kriszti is, aki tapintatosan nem vallotta be, hány perc elõnyt adott nekünk. Néhány kilométeren keresztül együtt baktattunk a gyönyörû, havas erdõben, ünnepi élményeinket, receptjeinket cserélgettük, volt világmegváltás is, naná, meg baráti csipkelõdés, csak a szellemi frissesség megõrzése végett. Furcsa volt a havas erdõ képe, a tavalyi év kiesett ilyen szempontból. Néhány széncinkét hallottunk és egy harkály ácsmunkájának nyomait láttuk kicsit lejjebb, már majdnem az Árpád-kilátónál. Meg a várost, talpig szürkében, most még valahogy a Duna is inkább szürke volt, mint csillogó. Az is elgondolkodtató, hogy a négy napja lehullott, fagyott porhó tetejére még a hegy tetején, vagy az erdõ belsejében is vékony rétegben kiülepedtek a szilárd légszennyezõ anyagok, a friss lábnyomok érezhetõen világosabb rajzolattal tûntek elõ. Az Apáthy-sziklát régi ismerõsként üdvözöltük, külön örültünk, hogy ebbõl az irányból kellett megközelíteni és nem fordítva, a Battai-lépcsõn fölfelé. Kaptunk pecsétet is, valamint Kriszti elnézést kérõ mosolyát és szavait, bocs, de nem bírja tovább ezt a tempót, mehetnékje van. Néha még láttuk, utoljára a meredek Szerb Antal utca tetején, azután végképp elügetett. A Nagy-Hárs-hegy télen is gyönyörû, Gabival azonosítottuk azt a rétet, ahol májusban a tengernyi rozsdás gyûszûvirágot láttuk. Még néhány kecses piruett a csúszós lejtõkön - szerencsére a legkritikusabb részen kifeszített kötél és szaktanácsadás segítette a kûr mûvészi kivitelezését (köszönet!) - és máris a Hûvösvölgyben vagyunk. Utolsó elõtti pecsét, néhány darab papír a félig fagyott pontõrök tábortüzéhez, szakértelem híján együttérzõ mosolyok, félmondatok és az utolsó kilométer a csúszós szánkópályán. 4 óra 40 perc, a célban vagyunk, szép kitûzõ és oklevél, kedves gratuláció, forró virsli és meleg tea vár bennünket. Kellemes évindító túra volt, köszönet a szervezõknek!
A szalagozás megint szuper volt, mindig ott, ahol és amikor szükség volt rá!

Z. képei:http://www.flickr.com/photos/7752560@N08
 
 
túra éve: 2007
Piros túrák / Magyar VándorTúra éve: 20072007.11.05 21:44:56
Magyar Vándor 20

Több hónapos munka, sérülés miatti kihagyás után - végre újra itt. Már napok óta sántikálás nélkül tudok járni, itt az idõ formába lendülni, közeleg a kedvencünk a "Börzsöny vulkán". A biztonság kedvéért csodakenõcs, fásli, viszem Z. a fekete lovag túrabotjait is. Gabival indulunk el, a többiek alibit igazoltak. Heveny gõzfürdõ a dobogókõi buszon, de már fent is vagyunk. A rajtig éppen annyi idõnk van, hogy megcsodáljuk a tejszínhab alá bújt Dunát és a felhõpamacsokat a völgyekben és már indulunk is. Elég jó tempóban haladunk, de féltem a bokámat, nem merem nagyon terhelni. A botok a második órától segítenek, addig fõleg csak gáncsoskodnak, nehezen szokunk össze. Csoda idõnk van, gyönyörû az erdõ. Már csak a fagyal és a gyalog bodza zöldell. Átsüt a nap a mezei juhar élénksárga levelein, rozsdaszínû csertölgy avaron gázolunk. Virágzó lágyszárúakat már csak elvétve látunk, néhány elkésett cickafark és vajszínû ördögszem, fázós, kistermetû katángok. A pár hónapja még habos, fehérruhás kökénybokrok mára hamvaskék terméseik tömegét érlelik, mellettük vadrózsa, márcsak a színkompozíció miatt is. Az itiner intelmei ellenére néhány percig eltévedünk, elvétjük a lapppangó bal kanyarat a kõbánya mellett. Szerencsére jön néhány tapasztalt túratárs, õket követve megint a piroson vagyunk. És újra a szépséges erdõ, csend, a nedves avar illata, sûrû földszag, simogató napfény. Egy bátortalan holló klok-klokja a Csévi-nyereg elõtt, késõbb egy ölyvet is hallunk, a nagy fakopáncs pedig engedi, hogy megbámuljuk piros nadrágját és tarkófoltját. A Fehér-hegy kicsit megizzaszt, de máris lefelé visz az út. Fekete fenyõ mindenfelé, aggódva gondolok a dololmit sziklagyepre odaát a Szénásokon. Máris a Kálvária, bent vagyunk Vörösváron, itt a cél is. A megszokott kedves gratuláció, szép kivitelû oklevél és kitûzõ, szívélyes vendéglátás. Fél háromkor már a buszról nézünk vissza. Jó kis bemelegítõ túra volt, köszönjük a szervezõknek. Jöhet a következõ!
 
 
GerecseTúra éve: 20072007.05.10 21:00:17
Gerecse 50 2007.

Jubiláltunk, minden itt kezdõdött egy évvel ezelõtt. Kriszti (a pimaszul fiatal) tavaly ilyenkor kérdezte meg, hogy nincs-e kedvünk 50 km-t sétálni? (Mert kinézte belõlünk, hogy esetleg igen).„Meg vagy õrülve?! Gyalog? A mi korunkban?!” Elmeséltem Z-nek, a fekete lovagnak. „Hát ez nagyon jó! Mikor lesz? Menjünk!” Mentünk. A sikeres, szintidõn belüli teljesítés okozta öröm és büszkeség kezdetben álnokul lappangó, mára nyíltan tüneteket produkáló fertõzéssé terebélyesedett. Az idei Gerecse 50 a tizedik teljesítménytúránk volt, az idén pedig a nyolcadik.
Z. (a fekete lovag) nevéhez méltóan felajánlotta és teljesítette is lovagi szolgálatait. Összeszedtük az indulókat, Gabit, Krisztit és az új áldozatot, Cilit. Kicsit úgy kezdõdött az út, mint a Margita 40, ahol apró tévelygések miatt indulás elõtt egy rövid hajnali városnézést iktattunk be a szépséges Angyalföldön, és a székesfõváros egyéb kies kerületeiben, majd egy remek, jó hangulatú túrát tettünk. Most is sajátosan kezdtünk, szóval már elõre tudtuk, hogy jól fogjuk magunkat érezni.
Hét óra elõtt pár perccel meglepett bennünket a tömött sorokban kígyózó tömeg, de a jól szervezett rajtból pillanatokon belül elindulhattunk. Igen, sokan voltak, igen, néha kerülgetni kellett az embereket, máshol meg a szûk ösvények miatt nem lehetett, de hát ez mégiscsak örömteli. Különösen, hogy rengeteg fiatal induló volt, vagy családok, egészen pici gyerekekkel is. Bár 30 km után már ritkult a tömeg, de az egész út során érzõdött a vidám, szeretem a természetet, jól érzem magam, örülök, hogy itt lehetek hangulat.
A János-forráshoz olyan gyorsan megérkeztünk, hogy csak azt érzékeltem, hogy itt a nyár. Eltûntek a kora tavaszi hagymások, gumósok, egy-két elkésett kankalin virított még, és néhány keltike levél látszott. Az erdõ kizöldült, teljes lombozatban álltak a gyertyánok, juharok, pillás levelû bükkök, virágzó kõrisek. És mindenütt õzsaláta, mintha a levelek közepén nõne át a szára. Soha nem láttam még ennyit. Virágzik a hagymás fogasír és mindenféle kutyatej is. Szépséges gyászcincér baktat az úton, Z. fényképez, Gabi megmenti az életét, odébb teszi. Z. a Baji – erdészházig jött velünk, eredetileg is így tervezte. Achillesét kímélendõ visszafordult, fényképezett, és szükség esetén útbaigazította a szembejövõket. Nekünk, pedig egész további utunkon hiányzott. Cilinek elkezdett fájni a lába, vigyáznunk kell, nem szeretnénk elvenni a kedvét.
Tardos mindig a napsütötte templomtoronnyal jelenik meg a lelki szemeim elõtt és most a valóságban is. Érzékelem a balra mutató süttõi útjelzõ táblát, pár kilométeren belül valóság lesz a süttõi márvány. Gyönyörûséges bükkösön vezet az ösvény, kibukkanó sziklákkal, köveken ugrálunk át. Némelyik sokat taposott fényesre, pirosra csiszolódott, igazi márványon járunk. És végre a medvehagymák. Elõször csak elszórtan, aztán Pusztamarót felé szõnyegként borítja az erdõ alját. Gyakorlatilag nincs is más lágyszárú, az egyvirágú gyöngyperjét leszámítva. Hagymaillat, megéhezünk, megesszük a szendvicseinket, haladunk tovább. Félve kémleljük Cili arcát, tarja magát, és a tempót is. Fejben, lélekben készülünk a Bánya-hegyre, kicsi, de erõs, emlékszünk tavalyról. Kriszti meg-meglódul, de visszafogja magát. Elhatározta, hogy ma az „öregekkel” ér célba. Jobbra mesebeli sziklák, vastag mohaszõnyeggel, göcsörtös törzsû óriás bonsaiok. Balra egy-egy hasadékban kibukkanó szántóföldek, zöldessárga repcemezõk. Melegkedvelõ tölgyes, eltéveszthetetlen illatokkal. Napsütötte domboldalak, tavaly itt nyíltak a héricsek, de most már szinte nyár van, veronikák és ínfüvek pompáznak, érzem a kakukkfüvet is. Héreg elõtt begörcsöl Cili lába, úgy dönt, hogy nem erõlteti tovább. Állítása szerint egyébként jól érzi magát, azért van egy kis lelki ismeretfurdalásunk. Hát itt a Bánya-hegy. Néhány szõlõcukor tabletta, neki indulunk. Sokan kaptatnak felfelé, hogy van ez? Mások megállnak, pihegnek, bevárják egymást, mi pedig egy iramban fölmegyünk? Még én is? Bezsebeljük az elismerõ pillantásokat és megjegyzéseket, megkapjuk a pecsétet is. Csak addig állunk meg, amíg megesszük a narancsgerezdeket és már indulunk is tovább. Hosszú kilométerek következnek Koldusszállásig. Tavaly itt volt a mélypontunk, most, amikor már tudjuk, hogy a táv teljesíthetõ feldobódottak vagyunk, élvezzük a tájat, beszélgetünk. Megcsodálunk egy kosbort és a réti boglárkák fényes sárga szirmait. A vértestolnai elágazónál iszunk egy frissítõt, most is kedvesek és elõzékenyek az állomáson, jókedvûek vagyunk. A hetedik-kilencedik állomás közötti szakaszról nincs emlékünk tavalyról, emlékszem ekkor kezdtünk sietni, mert hihetõvé vált, hogy idõn belül legyalogolunk 50 km-t. Most is tempósan haladunk, új élmény, hogy mi elõzünk és nem fordítva, barátságos lejtõkön futunk is egy kicsit, de az emelkedõket is jól bírjuk. Kriszti tapintatos, ha elõre megy is, mindig látótávolságon belül marad. A végére is marad örömködni való: erdei gyöngyköles összetéveszthetetlen színû szirmokkal, mindenféle sások és réti ecsetpázsit lengedezõ virágzata és megint az olocsán csillaghúr. Megszólalnak a cinkék is, egész nap olyan nagy volt a sokadalom, zavarhattuk õket. Már fönt vagyunk a panoráma úton, vigyorgok az aszfaltfestésen: ne add fel, már csak 800 méter! Megelõzünk egy tini csoportot, pár barátságos szót váltunk, és mielõtt a Turul-t meglátnám, az út tetején feltûnik Z. Elénk jött, gratulál, hiába, egy igazi lovag. A lépcsõkön végre én vagyok nyeregben, a többiek térde kényesebb, de most ezzel sincs különösebb gondunk. Négy órakor már a célban vagyunk, pontosan kilenc óra telt el, két és fél órát javítottunk a tavalyi idõnkön. Cili is elõkerül, tényleg jól van, mikor túrázunk legközelebb? Jönne velünk.
Az itiner, ami egy színes térkép egyértelmû, a jelzések is jók és persze ennyi ember között egyébként is nehéz lenne eltévedni. A pontõrök kedvesek, a szolgáltatások kiválóak a melegben hasznosak az egyéb vízvételi lehetõségek. A rendezõk jól kezelték a sokadalmat, kellemes hangulatú túra volt, köszönet érte. tilton

képek: http://www.flickr.com/photos/7752560@N08/sets/
 
 
Tojás 40/30A/30B/20Túra éve: 20072007.04.12 20:14:28
Tojás40

Szokás szerint hajnali rajt, rögtön eltévedéssel. Már a buszról egy megállóval korábban szálltunk le, de egy hátizsákost (késõbb kiderült, hogy Vándor Csillagot)követve mégis leküzdöttük az elsõ akadályt: megtaláltuk a rajtot :-)). Mivel nincs helyismeretünk, a nap során még többször bénáztunk egy kicsit, de magunkhoz képest jók voltunk. Kriszti a Lemaradást pihente, Z. továbbra is gyengélkedik, ketten indultunk Gabival.
A lépcsõzés jó ébresztõnek bizonyult és jutalmul nagyon hamar elértük az elsõ pontot. Lehet, hogy az itiner profiknak túl részletes, de a magunk fajta kezdõ és egyéb módon is hátrányos helyzetû túrázóknak nagyon hasznos volt. Különösen a városi szakaszokon, nyújtott nagy segítséget, ahol a zöld jelzések ritkábbak voltak. Nekünk írták. Pontosan ott és annyi információt közölt, amennyire szükségünk volt.
Húsvét hétfõ, még mindenki alszik, áldott békesség, csend, földszag. A gyermekvasút vágánya mellett sokkoló szeméthegyeket kerülgetünk, de az egyik bokorról egy vörösbegy néz ránk. Az elsõ futókkal és kutyásokkal a Normafánál találkozunk, azután kilométereken keresztül csend. Élvezzük a látványt, hogy közben felkelt a Nap, hogy jó tempóban haladunk. Kivételesen a Battai lépcsõt is bírom és máris az Apáthy -szikláról nézünk vissza az elõzõ 13 km-re. Az erdõ képe sokat változott az utóbbi 10 napban. Eltûntek a salátaboglárkák, a keltikék már csak foltokban tömegesek, új szereposztást osztottak. Bogláros szellõrózsák, piros- és foltos árvacsalán, pettyegetett tüdõfû az új fõszereplõk. De mind között a legszebb a kis télizöld meténg varázslatos színû, szélforgóra emlékeztetõ szirmaival. A gyertyánok, juharok már igazi leveleiket bontogatják, de a bükkfák, tölgyek még mindig csak készülõdnek. Az ostorménfa összetéveszthetelen iker-leveleit nyitogatja és virágzik a májusfa. Április elején, dehát hol van még a vizsgaidõszak! Annak idején a májusfa nyitotta, az erdei nenyúljhozzám pedig zárta az embert próbáló heteket. Sajnos azóta feltaláltuk magunknak a globális felmelegedést és a klímaváltozást. Pedig kár...
A Hármashatárhegy és a Virágos-nyereg csak egy-egy benyomás, szép kilátás, simogató napfény, rovar dongás. Kilométer hosszan beszélgetésbe merülünk. Egy szépséges gyászcincér zökkent vissza bennünket. Gyors fotó, interjú, Gabi megmenti az életét, óvatosan odébb teszi az ösvényrõl. A Szarkavár látványa és a kökénybokrok illata egyszerre lep meg bennünket és máris a solymári ellenõrzõpontnál vagyunk. Újabb meglepetés a templom és a Templom tér a szoborpárral. A Zsíros-hegyi túristaház környéke és Nagykovácsi igazi ünnepi hangulatban. Rengeteg kiránduló, sétáló családok, apró gyerekek, ahogy az ilyenkor normális. A kõkeresztnél dûlõútra fordulunk, ez már így megy Telkiig-gondolom. Ehhez képest jutalomjáték következik. Gyönyörû erdõbe érkezünk, az Anna-vadászház környéke, mintha gyerekkori mesekönyv illusztráció lenne. Jó hangulatban érünk be Telkibe és végül 8 óra 15 perc alatt a célba. Elegáns oklevél, kedves gratuláció, néhány mosoly, jó szó. Lassan jön a busz, indulunk haza.
Kellemes, jól szervezett túra volt, extra szolgáltatásokkal (csokitojások, mindenféle kenyerek, szörpök). Köszönet a szervezõknek!

képek: http://www.flickr.com/photos/7752560@N08/sets/72157600070182515/


 
 
JulianusTúra éve: 20072007.04.06 16:41:05
Julianus 50 (majdnem)

Mi tudjuk Gabival, hogy a 7 órára Nagymarosra meghirdetett rajthoz miért kellett 1/4 6-kor a Nyugati elõtt találkoznunk. Már a városi futóversenyeken is a lehetõ legkorábban beállunk a rajtba, hiszen a késõbb érkezõ "vérprofik" úgyis megelõznek bennünket (lásd még a tilton-féle "Hogyan õrizheted meg lelkibékédet" virtuális gyûjetményt). Teljesítménytúrán is jó pszichés hatású, ha maradnak mögöttünk is emberek.
Pontban 7-kor rajtoltunk, magunkhoz képest meglehetõsen tempósan. Hideg is volt, na meg készültünk Kriszti érkezésére, aki korunkra való tekintettel mindig ad nekünk egy-két órányi elõnyt. Szegény Z. -a fekete lovas- még mindig az inaival, porcaival bajlódik, nem tarthatott velünk, pedig nagyon hiányzik a csapatból.
A kék jelzésen indulunk a Hegyes-tetõ felé, és már az elsõ métereken találunk örömködni valót. A lombfakadás elõtti erdõ alját a kötelezõ odvas keltike és salátaboglárka mezõk borítják. Korán kelõ rigók, harkályok, cinkék hangoskodnak, és persze sokan mások, akiket sajnos hang alapján sem ismerek meg. Nagy meglepetés egy rozsdafarkú fiú és egy barázdabillegetõ feltûnése és a múlt héthez képest nagyobb számban megjelenõ galambvirág.
Szépséges hegyi úton kapaszkodunk fölfelé, balról néha kivillan a Duna ezüstje. Mögötte a Visegrádi-hegység, hátulról megvilágítva a kelõ Nappal, fényfoltok az ösvényen, nyugalom, friss földszag. Egyszerre nyögünk fel Gabival. Érezzük, ahogy símulnak az idegek, oldódnak a görcsök, endorfin fröccs. Már fent is vagyunk az elsõ pontnál, gyors pecsét, szõlõcukor, irány Törökmezõ. Az út kellemes, sûrû kék jelzések, majd egy elágazásban a zöld Zebegény felé. Nehogy elbizonytalanodjunk festett felirat egy fatörzsön, melyik hová visz. Muszáj megállnom fényképezni, a tavaszi héricsnek nem lehet ellenállni. Ismerõs a környék, többször jártunk már erre, nosztalgiázunk kicsit. Pár perccel 9 után a túristaháznál vagyunk. Számításaink szerint mostanában fog Kriszti utolérni bennünket. Helyette, ma már sokadzsor egy házaspárt és virgonc kutyájukat elõzzük, a kerülgetés egész Márianosztráig tart majd. De most még csak Kóspallag felé indulunk a habos-babos fehérbe öltözött kökénybokrok mellett. Meleg van. Lekerülnek a dzsekik, fontolgatjuk a pulóvert is, de korai még, meg aztán csak cipelni kellene. Gyönyörködünk a Börzsöny csúcsiban, szép emlékeink vannak a Börzsöny vulkántúráról. Leszámítva Z-t, aki a Kövirózsás tetején szíve szerint egy kerekesszéket rendelt volna magának. Ehhez képest még lelépte a hátra lévõ alig 20 km-t. Igaz, hogy azóta is azt nyögi szegény.
Mintha tengeliceket látnék, egyikük ragadozónak képzeli magát, és szitálni próbál a szántóföld fölött. Kicsit suta, kicsit csapkod a szárnyaival, és folyamatosan hangoskodik hozzá. Megjelennek a rovarok is. Az idén láttunk már lepkéket, de ennyit, mint ma, még nem. Kis rókalepkék, nappali pávaszemek kísérnek bennünket, késõbb egy citromlepke és egy szépséges gyászlepke lesz a társunk több száz méteren keresztül. A kóspallagi elágazásnál áttérünk a pirosra. Kicsit morgok, mert mintha folyamatosan emelkedõn haladnánk, aztán egy holló klokk-klokk-ja kiengesztel. A hegyoldalakon helyenként szabályos tarfoltok, remélem, hogy ott az új telepítés a helyén. Innen biztosan nem látszik-nyugtatom magam, és egy gyönyörûséges erdei gyöngyköles portréval vigasztalódom. Hamar Márianosztrára érünk, a pontot el sem téveszthetjük, vidám sokadalom, ragyogó napfény, jó hangulat fogad bennünket. Itt a 20-as táv vége, elköszönünk a kutyustól, indulunk tovább. Egy hét alatt sokat változott az erdõ képe. A bükk hegyes rügyei még duzzdatabbak lettek de a juharok és a gyertyánok már ki is pattantak. A Koppány-nyereg kicsit megizzaszt bennünket, de sebaj, befut Kriszti. Éppen idõben, hogy kb. 200 méteren belül eltévedjünk. Nyilván hallgatólagosan egymásra vártunk a jelzések figyelésével, így esett, hogy némi tanácstalankodás után végül is villámlátogatást tettünk Ipolytölgyesen. Hiba volt, bár az idõnk még mindig nagyon jó és erõnléttel is bírjuk, kicsit bosszankodunk. Néhány km-es kitérõ, patakfutás és gazgázolás után sikerül a nagybörzsönyi útra feljutnunk és máris a Szent István templomhoz érkezünk. Hátulról. Pecsételés, és mire a tájházhoz érünk, eldöntjük, hogy itt mára be is fejezzük, pedig még mindig csak 1/4 3. Átnevezünk a 30-as távra (bõségesen megvolt majdnem 40 is, ezen a pár száz méteren kiventilláljuk magunkból a frusztrációt. A tilton-féle módszerrel meggyõzzük magunkat, hogy a mai nap tulajdonképpen (Gabi:tonképpen) egy sikertörténet. Miért? Hát nem?

http://www.flickr.com/photos/7752560@N08/sets/72157600051750133/
(menjetek a View a slideshow-ra)
 
 
Márciusi emléktúra - PilisTúra éve: 20072007.03.24 22:17:26
Márciusi Emléktúra 48
Már napokkal elõbb elkezdtünk készülõdni, tervezgettük az indulást, felszerelést, hangolódtunk. Sajnos Z. a fekete lovas a Börzsöny vulkánon túlerõltette a porcogóit és a legkényesebb achilleszét. Próbált 4-5 túrát azóta, vajon a 20-30, vagy 40 km lesz-e gyógyhatású, de sajnos egyik sem. A Márciusi Emléktúrán nélkülöznünk kellett a társaságát és fanyar humorát. Kriszti szervezett valamilyen fuvart magának, késõbb akart indulni, de tudtuk, úgyis utolér bennünket. Gabival már fél hétkor kint fagyoskodtunk a csillaghegyi HÉV megállóban és az elsõk között rajtoltunk. Az itiner útmutatásai alapján könnyen kijutottunk a házak közül az erdõbe és meghallottuk a cinkéket. A kútnál balra az elsõ ibolya is elõbújt, kicsit feljebb a keltikék. Biztató fényekkel kelt fel a Nap, reméltük, hogy jó idõnk lesz. Tempósan haladtunk a Kevélyek felé, ennek ellenére néhányan megelõztek bennünket. Számolgattam, hogy a megigért szintkülönbségbõl vajon mennyit teljesítünk ezen a szakaszon; reméltem, hogy jelentõs részét, akkor még nem sejtettem, mi vár ránk Lajos-forrás elõtt. Végre fent voltunk a tetõn és a párás levegõ ellenére lenyûgözött a kilátás. Felismertem az egri vár romjait Pilisborosjenõnél, ahol két nappal korábban Z-vel (a fekete lovassal) gyönyörûséges leány- és feketekökörcsineket fényképeztünk és rég nem látott nünükékkel találkoztunk. Az itiner útmutatásai szerint tovább robogtunk a gerincen belehallgatva két túratárs Kinizsi 100-as eszmecseréjébe.(Van, aki még nálunk is õrültebb!). Máris az elsõ pontnál voltunk és Kriszti még mindig sehol.
Ismerõs terep következett, Csobánka felé haladva a kéken a Téli Teljesítmény túráról visszaköszönõ képek és elnevezések sorakoztak, na meg utolért bennünket Kriszti is. Alig fél órával utánunk indult, és ez a pár kilométer elég volt neki, hogy ledolgozza a hátrányát, és útitársát, korábbi sofõrjét. Szegény egyetlen etapot ment Krisztivel és ez meggyõzte arról, hogy tulajdonképpen neki elég a 24 km-es táv is, a célban majd találkoznak. (Késõbb kiderült, hogy kiváló jósnak bizonyult, csak néhány perccel elõzte meg Krisztit.)Szédületes nõszemély. :-))
Mintegy 200 méteren keresztül tudtuk Krisztivel tartani a tempót, akkor éreztük, hogy el kell õt engednünk, nem bírja a mi lagymatag 5,3-as sebességünket. Csokikat és jókívánságokat cseréltünk és folytattuk utunkat. Egyszer még felûnt élénkpiros pólója, de legközelebb csak két nap múlva, már civilben a munkahelyünkön láttuk.
A második pont elérése és megtalálása nem jelentett különösebb gondot, a harmadik pont pedig üdítõen hamar, kb. 10 perc múlva következett. A Két-bükkkfa-nyereg korábbi túrákból ismert kedves helyünk, most is megörvendeztetett bennünket lila és fehér keltike mezõkkel, ibolyával, piros árvacsalánnal és a cinkék folyamatosan hallatszó énekével. Néhány helyen virágzó pettyegetett tüdõfüvek bókoltak, máshol az erdei gyögyköles (pH-tól függõen) hol kék, hol pirosra váltó szirmai díszlettek. Kint vannak a salátaboglárka fényesre dörzsölt levelei is, találkoztunk két tavaszi hériccsel és talpig virágban álló mogyoró bokrokkal. De az egész túra legmeghatározóbb botanikai élménye a sárga virágruhába öltözött sombokrok tömege volt. Sokkal kevesebb harkály dobolást hallottunk , mint egy hónapja, de egy ölyv tartós kijõ hangja most is ráncbaszedte az apró termetû énekeseket. Egy kaján mátyásmadár pegig folyton beszólogatott nekünk.
Hogy a dobogókõi 5. ponthoz emelkedõn kell felmenni, nem okozott gondot, ezt az ember elõre tudta, számított rá, tartalékolta az erejét. Ráadásul a soha nem látott mennyiségben nyíló hunyorok mindegyikének külön lehetett örülni és észrevétlenül máris fent voltunk a kilátónál. Kevéssel múlt dél. Egy gyors fénykép a Dunakanyarról, látszani ugyan nem látszott, de tudtuk, hogy ott kell lennie. Az idõ kezdett elromlani, gyorsan tovább indultunk. A dobogókõi sokadalom és népünnepély hangulat után hirtelen ketten maradtunk és pár kilométer után kezdett gyanús lenni ez a nagy nyugalom. Néhány túrázóval ugyan találkozutnk, de mindenki szembe jött. Felesleges volt az aggodalom, lassan megtanulunk tájékozódni és térkép-és túristajelek között eligazodni. 13.40-kor már a sikárosi pontnál voltunk, ahol kedves szóval és nagyon finom málnaszörppel fogadtak bennünket. A túra során itt elõször tudtuk meg az eddig teljesített táv hosszát, pszichésen jól jött az információ. A Kárpát-forrás felé mesebeli tájon vitt az út, patakmeder, csobogók, bükk- és tölgyligetek, mohos kövek, meg fatörzsek, mögöttük varázssipkás manók és jótündérek. A kék + is meglett, majd egy kevésbé szimpatikus nemszeretem emelkedõ következett. Egy egyenes földútra kiérve teljesen véletlenül villant be a jobb látómezõmbe a domboldalról a kék kereszt, majdnem túlmentünk a hasadékon. Kedves túratársak értek utol bennünket, irigylésreméltó tempót diktálva kaptattak föl a hegyoldalon. Igyekeztünk lépést tartani velük, hogy legalább a tájékozódással ne kelljen foglalkoznunk. Aztán amilyen szenvedõs volt a felfelé út, olyan hirtelen fent is voltunk az utolsó pontnál, nem egészen 3 órakor. Néhány szem füge és aszalt sárgabarack feltöltötte az energiatartalékokat és egy óra múlva már a célban voltunk. Még három km a HÉV megálló. Sajnos a HÉV az orrunk elõtt ment el, jó hír viszont, hogy egyáltalán nem voltunk úgy összetörve, mint tavaly áprilisban a Gerecse 50, az elsõ teljesítménytúránk teljesítése után. Gyors sms party Krisztivel, igen, már útban van hazafelé, 7 óra (!) alatt tette meg a 48 km-t. Büszkék vagyunk rá, és persze a magunk 9 órás teljesítésére is.
Szép túrát szerveztek, jó volt az itiner, bár a hátoldalára egy térkép, a Lajosforrási beugrónál pedig egy szalag jól jött volna!
 
 
MargitaTúra éve: 20072007.02.11 22:32:46
Margita 40

Fél hatkor kezdtük összeszedni a csapatot. Az Árpád-hídnál és a közeli Lágymányosi-hídnál voltak a megbeszélt találkozópontok. A szinte üres rakparton autóztunk és egy pillanatra elõtûnt a felhõs éjszakából a Hold keskeny sarlója. Reméltem, hogy jó idõnk lesz, bár tegnap ilyenkor még zuhogott. Az indulást gyors éjszakai városnézéssel kötöttük össze, nemcsak terepen, itt is gondjaink vannak a tájékozódással. Végül valahogy mégis kikeveredtünk a városból és már világosban értünk a rajthelyre.
A Gödöllõi-dombságban még soha nem túráztunk, és az elmúlt hetek jelentõs szintkülönbségû túráihoz képest reméltük, hogy a Margita 40 kegyes lesz hozzánk, nem lesz túlságosan megerõltetõ. Nem csalódtunk. Sem a túrában, sem Krisztiben, aki hamar föltúrbózta magát a korai idõpont ellenére és az élre tört. Egy darabig tartottuk vele a lépést, de az elsõ ellenõrzõ pontra már csak Z. a fekete lovas tudta követni, mi néhány perccel utánuk érkeztünk. Pecsételés, finom csoki, indulás tovább. A babati templomromnál üzenet, már kb egy órája jártak itt (valójában négy perce), vihogás, pecsételés, tovább. Gabival megbeszéltük, elég lesz nekünk ez a 6 km/h körüli átlag sebesség, a bohó fiatalok csak rohanjanak. Szokásos világmegváltás, receptcsere, edzéstervek, következõ túrák. És közben a simuló idegek, a heti görcsök oldódása. Érdekes új élmény, a mély homokban nehézkes a járás. Az avar zúzmarás, a lassan melegedõ ágak halkan pattognak az út két oldalán. Avar- és földszag, balról egy ölyv jellegzetes kijõ-kijõ hangja. A karámoknál gyönyörûséges lovak, vidám kutyák és még mindig csak reggel van. Egy pillanatra meglátjuk a kilátót, hamar fel is érünk. Újabb csoki és kellemes meglepetésként Kriszti és Z. a fekete lovas vár bennünket. Csipkelõdés, mûmegsértõdés, kibékülés, indulunk tovább a piros jelzésen, majd a sárgán. Elég jó a tempónk, nem nagyon elõznek bennünket, várjuk a meredek lejtõt a sárgán, nem jön. Érkeznek viszont az elsõ futók. Éppen 1/2 11 van, és 21 km, csodáljuk õket.
Kicsit odébb a következõ ellenõrzõpont, népünnepély jellegû sokadalom. Becsatlakozik a 20-as táv, sok tizenéves érkezik (jó jel!!) és újabb futók. Kriszti elköszön, nem bírja az invalidusok tempóját, sûrû elnézéseket kérve búcsúzik, legközelebb a célban találkozunk pár óra múlva. Megkapjuk a túra legfinomabb teáját ctromdarabkákkal, hozzá nápolyit és máris indulunk balra, tovább a sárgán. Gyönyörû erdõrészek következnek, és kora tavaszi illatok. Krisztustöviesek mellett haladunk, az út mentén vízcseppek csillognak a vérehulló fecskefû friss levelein. Megjelentek a zamatos turbolya petrezselyemre emlékeztetõ levélkéi és a tyúkhúr friss zsenge mezõként borítja az erdõk alját. Mátyásmadár riadóztatja az erdõlakókat, távoli klokk-klokk hallatszik. Csak nem? De, már fel is tûnik a magasban körözõ négy holló, újabb klokk-klokk, nehogy kétségeink legyenek. Tavalyi héjakút mácsonyák és ökörfarkkórók embermagasságú torzói állnak az út mellett, fáradt selyemkóró csoportok között.
Rengeteg futó elõz bennünket. Hogy bírják?! Csodálattal nézzük õket.
A mûúton elérjük a 30-as utat, a nagy sárga jelzést, a Zöldház megállót. Jó kis löszmélyúton kaptatunk felfelé, helyenként dagonya, nem baj, ilyet még úgysem próbáltunk. Magunk vagyunk. És végre csend. Kilométereken keresztül nem hallatszik a fõút zaja, csak a simogató napfényben megélénkülõ erdõ hangjai. Nagy fakopáncsot látunk, széncinkék korzóznak, felhangzik az elõírásos nyitnikék. Hogy fér ekkora hang egy ilyen kismadárba?
Áprilisi meleg, ragyogó kék ég és máris a Kõkeresztnél vagyunk. Kedves pontõrök, újabb teák és nápolyik, és Csörsz árkának pontos koordinátái a pecsét mellé, majd egy nem várt, de üdítõen rövid kaptatón a Juharosba érkezünk. Cserébe egy szép tölgyesen haladunk át, lehet hogy juhar is van, de törzsrõl, avarról nem tûnik fel. Z. elõadást tart a néhány fatörzsön megfigyelt "boszorkányseprûsödésrõl" (Gomba toxin okozta csoportos ágnövekedés a fatörzsön). Átmászunk a vadkerítés létráján, eltûnik az erdõ, vele a piros jelzések, az irtásréten viszont gondosan elhelyezett szalagok. A Máriabesnyõi vasútállomáson kis toporgás után rájövünk, hogy majdnem eltévedtünk, de szerencsére a Madách Imre út tetején egy ismerõs alakot látunk, a túra során többször elõztük egymást. Felvezetésével szerencsésen megérkezünk a 6. ponthoz, majd a célba. 7 óra 40 perc lett. (A táv GPS-szel mérve: 44,23 km). Kriszti persze már kipihenve, átöltözve vár bennünket, arcán megkönnyebbült, elégedett kaján és kicsit büszke mosoly. Már megint sikerült az öregeket valami õrültségbe belerángatnia! 7 óra lett az ideje, nagyon szép teljesítmény, de mi is elégedettek vagyunk!
Jól szervezett túra volt, kedves pontõrökkel, jól használható itinerrel, finom energiapótlókkal. Jól éreztük magunkat, köszönjük!
 
 
Barlangtól-barlangigTúra éve: 20072007.02.04 22:33:39
Majdnem a szokott csapattal vágtunk neki a túrának. Sajnos Z. a fekete lovas porcogós gondjai miatt nem tudott velünk tartani, de a tõle megszokott lovagiassággal a rajtig elfuvarozott bennünket. Az elsõk között indultunk és üdvöskénk, a pimaszul fiatal Kriszti ismét kezébe ragadta a kezdeményezést és az élre tört. Nem bajlódtunk az itiner alapos tanulmányozásával, így rögtön az út elején elkeveredtünk. Már itthon, elõkerítve a szemüveget, kiderült, hogy az itiner pontos útleírásokat adott, de sajnos a mi korunk beli decens urak és úrhölgyek a 12-es betûmérettel írt szöveget már nem nagyon látják szabad szemmel és kénytelenek voltunk a bohó fiatalságra bízni magunkat. Kriszti elemében volt, rögtön talált egy emelkedõt, ezt nem hagyhattuk ki. Az elsõ ellenõrzõpontot viszont igen, és amikor már a Hármashatár-hegy tornyai jöttek szembe, éreztük, hogy gáz van. Kis tanakodás után úgy döntöttünk, hogy megyünk tovább, sürgõs délutáni programok miatt idõre kellett végeznünk, nem fordulhattunk vissza. A kezdõdõ lelkiismeretfurdalásunkat Kriszti újabb kanyarok és extra emelkedõk gyorsított ütemû teljesíttetésével elaltatta és máris az elsõ, másoknak második ellenõrzõpontnál voltunk. Ragyogó napsütésben ébredt a város, szikrázó kék ég és tiszta, éles levegõ fogadott bennünket. A BUÉK 20 útvonalán, csak most fordítva indultunk le a hûvösvölgyi Nagy-rét felé. Kriszti kilátásba helyezte a szokásos lakomáját. A harmadik ellenõrzõ pontnál akarta megenni az almáját. Minket is azzal kecsegtetett, hogy megreggelizhetünk. Addig is ínycsiklandó reformkonyha recepteket cseréltünk és szokás szerint megváltottuk a világot. Már elég éhesek voltunk, amikor megérkeztünk a parkolóba. Nagyon kedves pontõröktõl megkaptuk a következõ denevéres matricát, és a meglepetés csokikat (finom volt, köszönjük). Éppen elõszedtük a szendvicseinket, amikor Kriszti már az almája felénél tartott.-Ugye nem idõzünk sokáig?-kérdezte. Hát persze, hogy nem, visszacsomagoltunk, indultunk. Elfelhõsödõ arccal jelentette be, hogy ebben a túrában csak ezt a Hárs-hegyre felmenõ szakaszt nem szereti. Annyira. Na! -közölte hangsúllyal és már csak az emelkedõ tetején eltûnõ hátizsákját láttuk. Idõnként fényképezés ürügyén megálltam, hogy a fülemen keresztül is próbáljam a légszomjamat csillapítani. Gabi néha tapintatosan megvárt, végül felértünk. A simogató napfény, és a gyönyörû látvány kárpótolt a "szenvedéseinkért". A széncinkéket egész délelõtt hallottuk viháncolni, néha egy harkály is dobolt és meglestünk egy vidám csuszkát is. A vegetáció elég sokat fejlõdött az elmúlt egy hónap alatt, talpig barkában álló mogyoróbokrokkal, orvosi tüdõfû pettyegetett leveleivel találkoztunk és a lila árvacsalán is kikukucskált az avar alól. A Bátori-barlangnál elhelyezett mentõkötél nagyon jó ötlet volt, akkorra már éppen kezdett a felsõ fagyott réteg felengedni, csúszott így is, de legalább tiszták maradtunk. A kellemes séta közben kicsit sokkolóan hatott a Battai lépcsõ, de az Apáthy-sziklához felérve mindent megbocsájtottunk. Hallotunk egy virgonc mátyásmadarat és egy csókát is. Rengeteg kutyasétáltatóval találkoztunk, jobbnál jobb fej kutyák vitték a gazdáikat élvezni a vasárnap délelõtti istenáldotta békét és nyugalmat. Fél tizenkettõre értünk célba (4 óra 9 perc), megkaptuk a jelvényt és az elegáns grafikájú, fimom papírra nyomtatott oklevelet, kedves gratulációt, kézfogást és a forró teát. A Kolossy térnél még levezetésként megfutottuk a 6-os buszt és elcsíptük a vasárnapi ebédet is. Kellemes, jó hangulatú túra volt, köszönet a szervezõknek!


 
 
Téli teljesítménytúraTúra éve: 20072007.01.21 21:58:19
Téli teljesítménytúra

Mint sokan mások, mi is a 7.15-kor érkezõ HÉV-vel jutottunk el a rajthelyre. Könnyen megtaláltuk, mert már egy jó kis sor gyûlt össze, de a regisztráció gyorsan ment. Hamar elindultunk üdvöskénk, Kriszti nyomában. Mindannyiunknál minimum 20 évvel fiatalabb a pimasz, dehát majd mi megmutatjuk! Z. a fekete lovas kicsit morgott, mert indulás elõtt kiszerelte a bélést a kabátjából, és a reggel kicsit csípõs volt. Bár, még mindig nem olyan igazi januári csípõs, csak amolyan globálisan melegedett januári.
Kicsit sáros volt az út elsõ szakasza, de annyira nem volt vészes, hogy elõvegyük a kamáslikat, másrészt az ezzel esetlegesen eltöltött idõ drámai lemaradást eredményezett volna Krisztihez képest. Szóval egy darabig kerülgettük a sarat, késõbb már nem voltunk ennyire kényesek. Gyönyörû fényekkel kelt fel a Nap, bársonyosak voltak visszatekintve a hegyek. A kékcinkék és a rigók énekét az egész túra során hallottuk, néha egy mátyásmadár is rikoltott, jelezve a betolakodókat. Egy bükkösön haladtunk keresztül, amikor egy harkály dobolása szólalt meg kelet felõl. A túra elsõ szakasza egészen tavaszias hangulatban telt, de szerencsére a kora tavaszi vegetáció még alig bújt elõ. Néhány galaj, müge, kankalin és ibolya levél bátorkodott elõ a nedves avar alól. Érdekes volt látni a túlélõ szöszös ökörfarkkórók hatalmas, üde, molyhos tõlevélrózsáit, amelyeknek már régen le kellett volna fagyniuk. Közben gyülekeztek a felhõk, az idõ kezdett elkomorulni, de túrázni mindenféle idõben lehet. Többször megváltottuk a világot, és a Macskabarlangnál végre megállhattunk enni is. Miközben megreggeliztünk, az ezzel eltöltött három perc alatt legalább tizenöten beelõztek bennünket. Láttuk Kriszti elkomoruló homlokát és tudtuk, indulnunk kell. Kicsit szégyelltük, hogy ilyen kispolgári és öreges a tempónk, Kriszti ugyanis csak egy almát evett, és már indultunk is. Szerencsére rögtön egy emelkedõ következett, turbó be, verejtékkiválasztás is. A túra gyönyörû helyekre vezetett, legszebb a Ziribárról jobbra-balra nyíló kilátás volt és a most is illatozó kakukkfüves sziklagyep. (Különleges név, tudja valaki, honnan származik Ziribár neve?) Kis problémát csak az okozott, hogy Kriszti, amint emelkedõt látott, az addig is lendületes tempóját felturbózta. Z. a fekete lovas morgott, hogy minek hozott egyáltalán dzsekit.
Pilisszántón már eléggé esett, de csak pár kilométer volt hátra és máris Klotildligeten voltunk. Kedves gratuláció, meleg kézfogás, vidám emberek és finom citromos tea. 5 óra alatt teljesítettük a távot, elégedett vagyok. Nagyon tetszett a körültekintõ szervezés, a szép túraútvonal kijelölés és a gondosan elhelyezett jelzések. Egyszerûen nem volt alkalom elbizonytalanodni, minden kétesnek tûnõ helynél, elágazásnál másodperceken belül feltûnt a piros szalag. Köszönet a szervezõknek. Jövõre újra itt leszünk!
 
  vissza az túrákhoz
<<== túranaptár