Évekkel korábban szerettem bele a Koppány-völgybe, amikor a DDP útvonalán haladtunk erre.
Azóta játszadoztam a gondolattal, hogy jó lenne csinálni itt valamit, felhívni a figyelmet erre a meseszép, vizekkel, dombokkal teli, jellegzetesen somogyi tájra.
Kapóra jött, hogy a Zöldpont Sportklub a múlt év folyamán turistaúthálózatot épített itt ki, így az elképzelést tett követte.
Legyen valami, ami somogyi, ami emlékeztet a török idõkre, s ami Koppány is egyben.
Ismertessük meg ezt a tájegységet a természetjárókkal, s az legyen egy jelvényszerzõ túramozgalom. Olyan kis kedves, 1-2 nap alatt bejárható kis mozgalom.
Bevezetésként pedig egy teljesítménytúra. Hiszen van aki azt szereti, mások pedig ezt.
Így született meg az elhatározás és a kettõ összekapcsolása.
Nagyon örültem, hogy a helyi Törökökkoppányi Íjász Vadásztársaság áldását adta az õszi rendezésre. Ez nem mindig alakul így, de õsszel a legszebb az erdõ, amikor változik a színe, viszont akkor bõgnek a bikák, barcognak a dámok. De meg tudtunk egyezni az októberi idõpontban. A törökkoppányi Önkormányzat is örömmel fogadta a rendezvényt.
Túratársaimmal a nyár folyamán bejártuk a teljes útvonalat, fotóztunk, készültek ez itinerek, a mozgalom igazolófüzete.
Szeptember elején már el is küldtük a nyomdai munkákra, megrendeltük a jelvényeket, okleveleket, itinereket. S vártuk a nagy napot.
A Koppány Turistaházban minden szálláshelyet lefoglaltak a túra elõtti éjszakára.
Szép õszi, napsütéses reggelre ébredtünk.
Október 19-én 7-tõl lehetett rajtolni a Hangyaházban, ami eredeti rendeltetését tekintve a Hangya Szövetkezet épülete volt, most közösségi funkciót tölt be.
Elõször az ötvenes, a harmincas távra nevezõk érkeztek, majd a rövidebbekre is.
Sorban érkeztek az ismerõs és ismeretlen arcok. Érkeztek távolról és helyi nevezõk is voltak, akik túra után csodálkozva mesélték, hogy eddig csak kapálni jártam a hegyre, s azt sem tudták, hogy egyes helyekre nem csak aszfalton lehet eljutni.
Megérkezett a siófoki kutyás alakulat is, õk a rövidebb távon indultak lelkesen. Mivel októberben van az Állatok Világnapja, egyesületünk úgy döntött, hogy minden nevezõ személy után 200 Ft-tal támogatja a Siófoki Állatmentõ Alapítványt.
Volt néhány eltévedés túra közben, de nem több a megszokottnál. Végül mindenki célbaért.
Az 50-es távról 3-an neveztek át a 30-asra.
A túrán indulók létszáma:
Koppány 10 nevezett: 72 fõ, célbaért: 72 fõ
Koppány 20 nevezett: 94 fõ, célbaért: 94 fõ
Koppány 30 nevezett: 54 fõ, célbaért: 57 fõ
Koppány 50 nevezett: 34 fõ, célbaért: 31 fõ
Összesen: 254 fõ
A túra résztvevõi a következõ településekrõl érkeztek:
Ajka, Alsóõrs, Andocs, Baja, Balatonboglár, Balatonendréd, Balatonföldvár, Balatonfüred, Balatonkenese, Balatonlelle, Balatonszárszó, Balatonszemes, Budapest, Decs, Dombóvár, Dunaföldvár, Dunaújváros, Eger, Érd, Fonyód, Göd, Gyál, Homokszentgyörgy, Hõgyész, Kaposfõ, Kaposszekcsõ, Kaposvár, Kecskemét, Kereki, Kiskõrös, Kõröshegy, Kunszentmiklós, Maglód, Marcali, Nagyberény, Nágocs, Németkér, Osztopán, Paks, Pécs, Semjénháza, Solt, Pogány, Ságvár, Siófok, Solt, Som, Szabadszálás, Szászvár, Szekszárd, Szentes, Székesfehérvár, Szigetszentmiklós, Szõlõsgyörök, Tab, Tamási, Tass, Tápószekcsõ, Tát, Úrhida, Várpalota, Veszprém, Zamárdi.
További két személy érkezett Hollandiából.
A nevezõk az alábbi egyesületeket képviselték:
Atomerõmû SE, BEAC, BTHE, BMTSZ, Cserhát Baráti Társaság, Erdõk Népe TE, Fekete Bárány TE, FFTC, Fezosport TE, Göcsej SE, Gyalogösvény, Gyöngyvirág TE, Hegyek Vándorai TE, Hegyen-Völgyön Egyesület, Ifjusági Unió Szekszárd, Kaposvári Meteor TE, KRK, KTTE, Koppány Barante SE, Lokomotív TE, MA-VIK TC, Mesemanó SE, Pucúttnyúl, Szentesi Kinizsi, Szent-Györgyi Albert Gyak.Ált.Isk.TE, SZKTE, TTSE, TTT, Vértes Meteor, Zamárdi Petõfi SE, Zöldpont Sportklub.
A legnagyobb létszámú iskolai csoport a siófoki Vak Bottyán Általános Iskolából érkezett 14 fõvel, így õk kapták a Koppány Kupát és Fekete István: A koppányi aga testamentuma címû könyvét.
A legnagyobb létszámú nem iskolai csoport a kaposvári Zöldpont Életmódklub 15 fõvel, õk színtén A koppányi aga testamentuma címû könyvet kapták.
A Koppány jelvényszerzõ túramozgalom igazolófüzete is fogyott, 34 db kelt el a megjelenés napján.
Az 50-es táv teljesítõi közül került ki az elsõ négy teljesítõje a túramozgalomnak is. Õk a nap végén átvehették mindkét jelvényt. Gratulálunk nekik!
A program megvalósításában 26 személy vett részt: 24 egyesületi tag + 2 szimpatizáns.
Köszönöm munkájukat, amellyel hozzájárultak a kellemes hangulatú program megvalósításához!
Karsai Ilona
Szent Kristóf Természetjáró Egyesület |