Túrabeszámolók


Áprily Lajos emléktúra

új túrabeszámoló rögzítése
 Túra éve: 2020
HeliosTúra éve: 20202021.01.31 10:31:40
megnéz Helios összes beszámolója
            A pőstyéni-túra és vírusteszt után jöttem a III. Emléktúrára. Meglepődöm az iskola tatarozásán. Nemkülönben az érkező autó két utasa is. (Minek elolvasni a kiírást ?) Telefonálnak és továbbállnak. Gondolkodom és irány az ellenőrzőpont. Viszont, a templomtól a túrázóknak szembemenve jutok a Sportcentrumba. Nevezés után az előző úton vissza a templomhoz. Az emelkedő járdán nagykabátos alacsony nő férfit kísér ki. A járdát elállja, ezért a nyitott ajtót célzom meg. Háttal visszalép és úgy magasodom fölé, hogy az eső sem érné. Egy biztos. Ennél közelebb, csak ruha nélkül lettünk volna. Következik a pontőr és a temető legmagasabb pontján a sír. Mellékúton érkezem a K jelhez. Innen a keresztekkel szegélyezett keresztúton emelkedek mind magasabbra. A Fellegvár parkolója után sár is mutatkozik. Az ösvény tócsás részén túljutva, könnyebb az emelkedőn a menet. A földről papírt veszek fel és a hátizsákját igazító lánytól kérdezem – nem-e ő hagyta el? Fejcsóválva kapom a nemleges választ. A második vezetéknevet sikerült elolvasnom. Az előttem haladókból lány válik ki és a mögöttem jövőtől kérdi – Orsi megtaláltad a túrapapírom? Nálam van az S.... nevezetű – mondom és a tulajdonos kézbe kapja a leírást. Az országúton átmegyek. Tavaly az erdő kezdeténél ért utol egy srác és vele beszélgettem. Egyszer csak azt mondja az ő apja rendőrfőkapitány és párttitkár volt. Hű!–ha! – gondolom – ilyennel manapság nem szokás dicsekedni. A további témánk a szocializmus és a demokrácia lett. Aztán gyorsabb lévén elhúzott.

            A jelenben az elágazáshoz értem. Egy csoport túrázó jobbra a kilátóhoz megy, velük szemben a másik csoport pedig az emelkedőnek vág. Mögöttem kettes-hármas csoportokban a völgyből felfelé igyekszenek. Hívásra kutya trappol a gazdihoz. Igazi nyüzsgés van. Az emelkedő után néhányan a kilátóban sziklán ülve a napfényben fogyasztják reggelijük. A további részen váltakozva következett a jó illetve sáros út. A szilárdból a latyak felé tolódva. Mígnem az úton víz és közte a vizes sáron próbálok átkelni két fiú és lány társaságában. Az egyik fiú mondja – olyan volt, mint a hányás. Mire a másik – legalább nem kellett megsózni és kifejti megjegyzését. Sós vizet felforraltunk és akkor derült ki, nincs otthon tészta. Ne vesszen kárba a víz leöntöttük teának. No annak volt olyan íze. Már megelőzve őket jutott eszembe. Otthon gyors pakolás és az eperlébe szőlőcukrot és egy csipetnyi sót (fél literbe, majd´ egy kiskanálnyit) tettem... Itt a túrán, nekem se veszett kárba. Enyhe bal kanyar és szembe szalad a futó kutyájával. A rét jobb oldalán a pihenőben néhányan falatoznak. Balra az úton az előbbi kutyás visszafelé rója kilométereit. ( Neki sem tetszhetett a vizes lé.) A rét után az ösvényen párossal találkozom, aztán pedig az asztallal ellátott ellenőrzőpontra érek.  Huszasok jobbra, negyvenesek egyenesen! – mondják. (Akkor nekem balra kell mennem.) Jobbra ismét a sár borítja utam. Viszont itt már szembe is jönnek. Az út teljes szélességében kissebbfajta tó egyik oldalán én, míg a másikon lovas próbál átjutni. Aztán a rét vizes füvében menve öröm nézni a cipő tisztulását. Balra az aszfaltúton páros, jobbra két kerékpáros térképet böngészik. Előttem meg két fiú nem tudja mitévő legyen. Szerintem egyenesen és fölfelé kell menni – mondom nekik. Ááá! Ott a K jel – jön a válasz és közben újabb túrázóval bővül csapatunk. Dombra fel és le, majd az aszfaltútról letérve ismét latyak állja utam. A lejtő viszont itt is száraz. Egy csoport szájmaszkossal találom szembe magamat. Alig megyek el mellettük nagyobb csoporttal találkozom. Nyújtom lépteim. A nő meg is jegyzi – lefelé könnyebb menni, mint fel. Még néhány lemaradottal találkozom, aztán két fiút meg egy családot előzöm. Jobbra a fák közt Pilisszentlászló házai sejlenek. Előttem padok, meg nyilvános telefon, fülke nélkül és a telefonáló hölgy. Odaérve a kagylót helyére akassza és lelkendezve mondja – itt az erdőben az erdőről beszélnek a telefonban. Na tessék! – mondom röviden. Elmenés előtt még bíztat – menjen hallgasson bele! Én meg állok és nézem a piros készüléket. A bűvöletből a dombról nagy lábdobogással lefutók ébresztenek és jobbnak látom az indulást. Az épületek előtt a magasban kifeszített láncon deszka. Tavaly még ez sem volt. Áthaladok alatta, majd visszafordulva olvasom az „Oázis“ feliratot. A faluban árnyék nélkül süt a nap, amitől nemcsak nekem lett melegem, hanem néhányan a kabáttól is megszabadulva érkeznek a faluvégi pontőrhöz. Zsíroskenyér hagymával és tea várta a túrázókat. ( Ha volt poharad.) A koktélom (a sós) elfogyott, de vízzel is készültem.

            Az erdőbe érve újra latyakban tapicskolok másokkal egyetemben. Az Y út bal oldali ágát jól választom, majd tábla figyelmeztet a Spartacus-ösvény veszélyességére. Az ösvényhez érve két férfi, már harmadjára előz. A hátul menő nagy hanggal mondja – erre könnyen meg lehet csúszni. Mire az elöl haladó bal lába már csúszik is le és a jobb térde állította meg a lefordulástól. A hangoskodó meg – pont erről beszéltem! A póruljárt csendben annyit mond – ez nem az én napom. Az ösvényen jónéhányan elengedtek, mások után addig mentem, amíg egy gyorsabb előzésbe kezdett és mögötte menve folytattam utam. Ismét kilátóhoz érkezem. A sziklákon lépcsőzetesen ülnek, mint a moziban. Gyönyörködnek a kilátásban, napoznak, esetleg az erre haladókat stírölik. Újabb pontőr egy gyerek, a papa meg biztosan a tüzet igazgatja. Innen az ösvény a hegyvonulat jobb oldalán folytatódik. Vastagtörzsű fa mellé húzódom és mellettem nő, felkötöttkarú-férfi és két mentős megy vissza a kunyhó irányában. Az út két éve még nehéz pontján a letett fatörzs segítségével könnyedén túljutok. Aztán ismét kezdődnek a sáros szakaszok. Az erdei úton ismét sár tocsog talpunk alatt. A letérésnél egy kisebb csoport gyülemlett fel két kerékpáros kíséretében. A kerékpárok sárosak, a fékeket meg sárgolyók fedik. A lépcsőkön felmentünk. Alant egy dzsip erőlködik felfelé menet és hosszan dudál. Nem kívánatos itt megállnia. Bal kanyar után az ösvényt kidőlt fa torlaszolja. A sáros törzsén nehéz az átkelés. Az egyenes részen hátulról kerékpáros közelít. A völgy szélén növő egyetlen fácskába kapaszkodom. Mindkét sarkam és testem a semmi fölött lóg. A kerékpáros meg a bal lábát a dombnak feszítve lökdösi magát el előttem. A lefelé vezető sáros árokban két-három alkalommal megcsúszom. A fapalló után a hirtelen emelkedő csúszós részen is túljutok, de a sár tovább tart egészen ki az útra. A kilátóhoz vezető úton a szembejövők meg-megcsúsznak. Nézem a kilátót a fejemben meg az jár: jó lenne a buszt elérni, nemrég beborult és tavaly már voltam fenn ( kibúvók). Végül a flakonból nagyokat kortyolok, miközben népes csoporttal érkezik a telefonos hölgy. Pecsételés után a kilátó első lépcsőfokára áll, bal kézzel a korlátot fogja és maga elé néz. Erőt gyűjt – állapítom meg. Majd határozott léptekkel indul fel a kilátóba, én meg határozatlan (bizonytalan) léptekkel vissza az útra.

            Ötfős csapattal érek Visegrádra és mindjárt megkörnyékezem egy oszlopot cipőm tisztítása céljából. Azért haza is jutott a sárból. A célban kijelentkezés és a buszt részesítem előnyben az evéssel szemben. Néhány percnyi várakozás után a buszban állapítom meg – fél órát késtem az idei túrán.