Túrabeszámolók
 | Bükki kerékpáros ttúra |
| új túrabeszámoló rögzítése |
| Kiírások:2006 2007 2008 2009 2010 2012 2014 2015 2016 2017 |
|
| Kona Hoss | Túra éve: 2009 | 2009.06.15 10:17:43 |
|
| megnéz Kona Hoss összes beszámolója |
Elsõ Bükk 110-em, ergo mire vagyok képes elsõre?
A párom Robi már háromszor letekerte a Bükk 110-et, és régi álma volt, hogy olyan barátnõje legyen, aki egyszer elmegy vele erre a túrára. Nem ígértem semmit, de megakartam próbálni, fõleg azért, hogy megtudjam képes lennék-e rá, fõleg így elsõre, edzés nélkül. 6-kor keltünk és olyan fél kilenckor már elrajtoltunk a Herman Ottó Emlékpark parkolójából. Az elsõ ep. Jávorkúton volt 15,26 km-re, 457-es szintemelkedéssel. Azt írta az itiner, hogy ez a túra egyik legnehezebb része. Hát számomra nem ez volt. Ez a mókuskerekezés még nagyon tetszett is, pláne így az elején. Jávorkút után Bánkút felé vettük az irányt (ahol nagyon rossz volt az út minõsége helyenként), majd megérkeztünk Mályinkára a 2-es ep-hez, ami 37,1 km-re és 226 m-rel lejjebb volt. Ez is sima ügy volt szinte csak lefelé kellett menni, viszont itt majdnem szétfagytam. Olyan szinten fáztam, hogy a féket alig bírtam már a vége felé magam felé húzni. Mályinkánál összefutottunk Robi tavalyi részbeni túratársával, B. Róberttel és a mostani társával Z. Imivel, és egy kis felmelegedés és csoki befalás után együtt indultunk el, bár õk gyorsabban tekertek, le is hagytak minket. Ekkor már nagyon kezdett fájni a fenekem, de a többiek vigasztaltak, hogy az mindenkinek fáj. A Lázbérci víztároló mellett elhaladva is csodálatos látvány tárult elénk (én még sosem jártam erre felé), aztán a kis falukat elérve még csodásabb. A kis dimbes-dombos zöld fûvel benõtt táj teljesen elkápráztatott. Egy baj volt csak: ezen a szakaszon és még jóval tovább is szembe fújt a szél, de nagyon! Sátát elérve befogtuk Robiékat. Ekkor már megtettünk 53,9 km-t. Párom Robi mindig biztatott, hogy látod már ennyit letekertél. Sátát elhagyva Szilvásvárad felé tartva egyszer-kétszer úgy éreztem, hiába tekerem õrülten a bicajt, nem haladok. Meg is kellett állni néha, mert egyszerûen elfogyott az energiám. Hát igen, bõségesebb reggelit kellett volna elfogyasztani mint két natúr parizeles zsemle és egy Piros Pöttyös rudi. Elfogyott az energiám. Az a pár csoki, amit az ep-nél kaptunk, sajnos nem volt elég. Itt már megfordult a fejemben, hogy mi a fenét keresek én itt egyáltalán és biztosan képes vagyok én letekerni 110 km-t? Gyalogtúrában az 50 km már egész jól megy, de azért bicajon 110 km úgy, hogy egy évben talán egyszer, ha letekerek vagy 20 km-t, hát nem tudom. De azért tekertem tovább. Szilvásváradnál a 4. ep-nél viszont elmormogtam egy halleluját! Az a szendvics, ami várt ott ránk, egyszerûen FENSÉGES volt! És iszonyatosan jól esett! Hát nem kellett kínálgatni bennünket az egyszer biztos! Köszönet utólag is a készítõjének!!! Ekkor jártunk 74 km-nél. Miután majdhogynem halálra ettük magunkat, nekivágtunk a utolsó megmérettetésnek: 10 km felfelé 450 m szintemelkedéssel Olasz-kapuig. Na hát ez már gyilkos volt. Nem is tudtuk egyben letekerni Olasz-kapuig, a Millenniumi-kilátónál és még talán egy helyen meg kellett állnunk. Olasz-kaputól aztán gurulás Jávorkútig az 5. ep-ig, ami 92,8 km-nél volt. Innen már sima az ügy, mondták a fiúk, csak lefelé kell gurulni és kész! Igen ám, de már itt kezdtek elfáradni az izmaim: egy kis fájdalom a bal bokámban az Achillesemnél, a bal térdemben és a jobb belsõ combizmomnál. Ezek már minden egyes tekerésnél fájdalmat jeleztek. Nem beszélve arról, hogy azért lefelé menet hûvös volt megint, szóval az ujjvégeim is nagyon fáztak. Mondtam a srácoknak, hogy nyomják lefelé nyugodtan én szép nyugdíjasban letekerek majd olyan 17-20 km/h-val, a fõ, hogy egyben leérjek. Ha már eddig megcsináltam, csak ne rontsam már el egy bukással. És azt hittem, hogy így is lesz! A Savós-völgyben lefelé vezetõ úton tényleg nagyon lassan gurulva lefelé az utolsó hajtûkanyarban, ahol párom bevárt, valamire rámehettem és paff a bûvös sárkány volt! 3 mp alatt szertefoszlott a már elõre várt éljenzési láz nevû álom a célba érkezvén. A múlt héten sajnos már buktam egyet, a jobb csuklóm bedagadt, és most ismét arra estem nagyot, szóval kétszeresére duzzadt. Pár karcolás és zúzódás a lábaimon, ezek szinte semmiségek voltak. A tenyerem olyannyira bedagadt, hogy biztosan nem bírtam volna megfogni a kormányt és még fékezni is, így kénytelen voltam feladni. 5 km hiányzott volna, az is már csak lefelé! Hát ez a 13-ai dátum és a 13-as sorszám a rajtnál nem hozott szerencsét! A páromat azért elõre küldtem, legalább õ fejezze be a versenyt. Míg vártam rá, hogy kocsival visszajöjjön értem több bicajos társam megállt, megkérdezze, kell-e segítség, jól vagyok-e. Nekik itt is, ezúton is nagyon köszönöm, hogy a nagy eszeveszett tempójú gurulás közepette megálltak és aggódtak!!! Pár autós is megtette mindezt, nekik is köszönöm!!! Miután Robi értem jött, összeszedett, lementünk a célba, ahol bár a nagy éljenzés elmaradt, de Robi és Imi örömmel fogadtak és gratuláltak, hiszen azért eséssel vagy anélkül, de mégiscsak megcsináltam! Nagyon jó érzés volt tudni, hogy képes vagyok rá, bár akkor már mindenem fájt deréktól lefelé, sõt még a nyakizmom is, és nagyon elvoltam fáradva. De úgy gondolom: nagyon megérte!!! Köszönöm Robinak és Iminek a biztatást, hogy azért ne adjam fel, jövõre próbáljam meg, ismét! A páromnak pedig nagyon köszönöm, hogy elhívott, hogy ott volt mellettem végig, hogy tartotta bennem a lelket és biztatott, hogy igenis, megtudom csinálni! Ez jelentett nekem a legtöbbet, hogy õ bízott bennem!
A szervezõknek is köszönjük a jó szervezést, lebonyolítást! Csodás nap volt, megérte elmenni!
Robi épphogy szintidõn belül megérkezett (holott neki olyan 5-6 óra is elég lett volna arra, hogy végigcsinálja), én pedig hát jóval szintidõ után és kocsival gurultam be a célba, de úgy érzem, megérdemeltem a medált!
Pár kép a túráról: http://indafoto.hu/Sziszo/collections
|
| | | | |
|
| Kona Hoss | Túra éve: 2008 | 2008.09.24 21:09:48 |
|
| megnéz Kona Hoss összes beszámolója |
Akkor megírom én is a túrabeszámolómat.
Pénteken sokáig gondolkodtam azon, hogy elinduljak-e vagy sem, mivel az idõjárás nem volt megfelelõ, de mivel tavaly is megcsináltam, ezért úgy éreztem, kötelességem ezt is letekerni. Debrecenbõl Miskolc felé útközben azon gondolkodtam, hogy biztos, hogy sza....á fogok fagyni, fõleg a gurulásoktól tartottam, mert általában a mókuskerék közben izzad az ember, olyankor nem érzékeli a hûvöst.
Na szóval, megérkeztem a parkolóba. Neveztem, lepakoltam, felöltöztem és kis erõgyûjtés után nekikezdtem a távnak.
Már a túra elején nagyon segítõkészek voltak a rendezõk! Ekkor vettem észre, hogy az útvonal is változott, mert tavaly egészen Egerig kellett legurulni, most pedig Mályinka irányába kellett haladni és kis borsodi faluk között tekerni, egészen Szilvásváradig. A Hámori-tóhoz érkezve már bemelegedtem, és nekikezdtem a Jávorkútig tartó mókuskeréknek. Most is találkoztam olyan lángoló, ifjú kerékpárosokkal, akik nagyon belekezdenek már az elsõ 10 km-en, természetesen Savós-völgynél már elfogy az energiájuk, és vissza lehet elõzni õket.
Jávorkúthoz érkezve én is elfogyasztottam a csoki és ivólé adagomat, ahogyan "sorstársaim" is, és minimális pihenõ után nekikezdtem a Bánkútig tartó emelkedõs szakasznak. Egész gyorsan felértem és ekkor szembesültem azzal a ténnyel, hogy 4-5 foknál nemigen volt melegebb a hegytetõn.
Ezután következett a Mályinkáig tartó gurulás. Mondanom sem kell, nem vagyok egy fázós típus, de lefagytak az ujjhegyeim és a lábam is. Ekkor jutott eszembe, hogy két héttel ezelõtt Corfun nyaralván mit nem adtam volna egy kis hûvös levegõért, mert már reggel 8-kor majd megrohadtam, olyan meleg volt, itt meg szó szerint nagyon sportos volt a levegõ!
Legurultam a 2-es ep-ig, egy kis evés-ivás, majd elindultam a borsodi kisfalukat leküzdeni. Nagyon szép vidéken tekerhettem. A gépkocsiforgalom minimális volt. Annyi problémám volt csak, hogy kezdtek a combjaim "besavasodni", mert bevallom, idén nem tudtam annyit tekerni, mint tavaly. Meg is éreztem a kimaradt edzéseket.
Ezután megérkeztem a 3. ep-ra. Nézve az indulókat - én a 30. voltam a regisztrációs listán -, ekkor már összerázódhatott a társaság, senki sem elõzött meg, de én sem hagytam le senkit. Ekkor jutott eszembe, hogy ezen a 110 km-es túrán csak a kemény mag indult el. Itt is a "kötelezõ" csoki és ivólé elfogyasztása után elindultam Szilvásvárad irányába. És itt kezdõdtek a problémák:D Elkezdett cseperegni az a fránya esõ, pedig már egy pillanatra azt gondoltam, hogy még a nap is ki fog sütni. Gondoltam magamban, innen már nincs visszaút:D, de már szakadó esõben érkeztem meg a 4. ep-ra. Ilyen jól még sohasem esett a forró tea és a zsíros kenyér!
Feltankolván nekikezdtem az Olasz kapuig tartó mókuskerekezésnek. Viszonylag gyorsan felértem a Milleneumi kilátóhoz, ahol egy pillanatra megálltam pihenni. Akkor ott találkoztam egy pár jól behízott, kövér, autóval felszerelt túristával, akik elmondásuk szerint egy órája bolyonganak és nem találják a kilátót. Tõlem kérdezték, hogy hol találják meg, mert õk úgy gondolták, hogy autóval a kilátó lábáig fel tudnak menni. Ez után érte õket a lesújtó hír, hogy esõben, 150 m-t sétálniuk kell. Láttam, ahogy megindul a tanakodás az autóban, de a végeredményt már nem vártam meg.
Elindultam Gerendavár irányába. Hát ekkor már csurom víz voltam, azt inkább nem is írom le, hogy miket gondoltam akkor! Szó szerint vizes volt még a tököm is:D. Felérkeztem Olasz kapuhoz, ahol átsuhant a gondolat rajtam, hogy tavaly, hogy örültem ennek az útszakasznak, mert következett a jól megérdemelt gurulás, de most átvillant a fejemen, hogy ha elindulok lefelé, akkor nagyon-nagyon fogok fázni. Hát mit tehettem, irány Jávorkút, az utolsó ep. Ott viccesen az egyik rendezõ megkérdezte, hogy nem akarom-e most feladni és akkor véget érnének a szenvedéseim. Mondtam, hogy innen már csak lefelé vezet az út. Felajánlotta, hogy melegedjek meg a tûznél, de inkább nem fogadtam el a jólelkû gondoskodást, mert leülvén a tûz melegéhez, talán sosem indultam volna el. Elkezdtem lefelé a gurulást a Herman Ottó Emlékparkba. Mondanom sem kell, olyan szinten lefagytak az ujjaim, hogy a fékezéseknél attól tartottam, hogy hiába akarom behúzni a fékkart, az ujjaim már nem fognak engedelmeskedni.
Megérkezvén Lillafüredre úgy döntöttem, ennél vizesebb már úgysem lehetek, full izomból elkezdtem lefelé tekerni. Alsó hámornál olyan 45-50 km/h-s sebességgel jöttem lefelé, amikor egy Ford Fusion szgk. vezetõje totojázott elõttem, én meg pofátlanul ráelõztem. Gondolom ilyet még nem tapasztalt, hogy egy õrült bicajos a szakadó esõben megelõzze.
Ez után érkeztem meg a célba. Átvettem jól megérdemelt kitûzõmet, emléklapomat, majd vacogó fogakkal elkezdtem pakolni és minél elõbb az autómba szerettem volna beülni, a fûtést maximumra tekerni, és száraz ruhába öltözvén minél elõbb felmelegedni. Én még életemben így nem fáztam!
Összegzés: Így utólag, a meleg szobában ülve (bár a fûtés még nincs bekapcsolva, de így is melegebb van itt, mint a hegyekben:D) már csak mosolygok az egész túrán, de így is úgy érzem: MEGÉRTE! Ez most szó szerint egy teljesítménytúra volt!
UI: Jövõre ugyanitt! |
| | | | |
| Tinca tinca | Túra éve: 2008 | 2008.09.23 22:43:02 |
|
| megnéz Tinca tinca összes beszámolója |
Bükki kerékpáros tt 110
Hogy lehet, hogy errõl a túráról még nem született beszámoló?
Tavaly még alkalmatlan voltam arra, hogy egyáltalán megpróbáljam végigtekerni ezt a nem is hosszú távot. Egy év várakozás után most semmiképp sem akartam kihagyni.
Budapesttõl már esõben tettem meg az utat Miskolcig, de a reggeli radarkép alapján reménykedtem, hogy jobb idõ lesz. Az Emlékparkba érve már éppencsak szemerkélt. Lassan gyülekeztünk, és senkinek sem volt sietõs az indulás. Bátor eszkimók is indultak rövid mezben, ha rájuk néztem már fáztam.
A Hámori-tóig bemelegítés, a víz most is rejetelmesnek tûnt a párás, felhõs idõben. A fennsíkra a Savós-völgy szerpentinjén kellett felkanyarogni, kezdetben úgy tûnt, középsõ tányéron felmegyek (38/24), de aztán nem erõltettem :-) Sok van még innen. A sok leesett esõ miatt tavasziasan zölden csillogott az erdõ. Jávorkúton még nem tûnt fel, hogy hideg van, az ellátás is melegített (ivólé, csoki).
Bánkútig további emelkedõk vártak. Nagymezõnél az elágazás után szétesett utak jöttek, a Bálvány mellett eltekerve pedig hosszú-hosszú lejtõ. A rázós úton nem eresztettem nagyon, de két km után mégis fáztam, onnan szenvedés volt lefelé menni. Akadt egy hosszabb, jómínõségû szakasz, ahol akadélytalan volt a gurulás, de a Mályinka elõtti utolsõ rázós részen visszalasítottam, volt, aki itt el is ment mellettem. A falu elõtti utolsó kanyarban aztán meg is fektettem a bringát, nem vettem idõben észre egy sáros átfolyást az úton. Itt is köszönöm annak a csapatnak a segítségét, akik összeszedtk engem, meg a technikát, majd legurultak velem a közeli pontig. A kerékpár szerencsére nem szenvedett különösebb kárt.
A pontõrök határtalan segítõkészek voltak, összefoltoztak, hívtak volna autós segítséget is. Egy arcsérülés miatt elég szarul mutathattam. Eláttak minden jóval, amit az ep-n nyújthattak. Fél óra üldögélés után sem láttam különösebb problémát a továbbhaladásban, ki tudja mikor juthatok el ide újra-gondoltam.A további út a Bükkháton nagyon kellemes utakon vezetett, én kedvelem ezt a részt, a Bükk vonulataira is szép a rálátás. Bár a megelõzõ rendezvényeken nem vettem részt, a déli útvonalat már bejártam, és a 25-ös út annyira nem nõtt a szívemhez, az idei északi kör barátságosabb volt. Az idõjárás is egész kellemessé vált, jól lehetett haladni. A 3. ep-nél éreztem meg, hogy az egyik térdemmel mégis nehezen mozgok, többet nem álltam ki a nyeregbõl, inkább pörgettem, amennyire tõlem telik :-) A fotózást is elfelejtettem, pedig téma volt bõséggel.
Szilvásváradon, a Tótfalu-völgy bejáratánál, szép környezetben várt mindenkit egy komolyabb etetõpont, egyedi recepttel a szokásos zsírosdeszka helyett. Innen következett a túra egyik legszebb része: szerpentin az Olasz kapuig. Több helyen gyönyörû kilátással, de egyre súlyosabb felhõkkel. Gerennavár elõtt már sûrûn szemerkélt, majd hamarosan le is pakolt az esõ. Itt még többségében erdõben haladt az út, így ez csak apró kellemetlenséget okozott. Valahol ugyanezen a részen kellett egyre sûrûbben mókuskerékre is váltanom (28/28), hát bizony kevés vagyok még, pedig igazán meredek emelkedõ az egész útvonalon nincs.
Nagymezõnél kezdõdött az oda-vissza szakasz vissza része, és az egész túra legkegyetlenebb szakasza. Csupa lejtõ, esõben, 5-6 fokban, már az elsõ km után vacogtam. Jávorkúton harmadmagammal melegedtünk a tûz mellett, és nekem sehogy nem akaródzott tovább menni. Hiába melegedtem, folyamatosan kocogtak a fogaim. Végül erõt vettem magamon, a Hámori-tó mellett pedig már jóval enyhébbnek tûnt a hõmérséklet. Az enyhe lejtõket még szépen megtekertük, végül 6 óra 20'-es idõvel gurultam be, nem egészen erre készültem. A tekert átlag is csak 21 km/h-ra sikerült, bár utólag örülök, hogy egyáltalán vissza tudtam ülni a bukás után. A távolságra valamivel több, mint 107 km-t mértem (itiner szerint 108,3).
A rendezés remek volt. Minden tévedési lehetõségnél az útra festett nyilak tereltek a megfelelõ irányban. A pontokon a kellõ frissítés is rendelkezésre állt. A célban meleg tea és zsíros deszka várt. Sõt, OMSz (mentõ) szolgálat is volt (igénybe is vettem). Az itiner nagyon pontos, ha valaki bizonyosságot akar, bár felesleges.
Minden kerékpárosnak javaslom, aki még nem járt a Bükk útjain.
Hogy lehet, hogy errõl a túráról még nem született beszámoló? Felesleges megpróbálni leírni, milyen csodás tájon vezet? |
| | | | |
|
|
