Túrabeszámolók


túra éve: 2007
Bükki házak - kreatív, Bükki Házak - TélTúra éve: 20072007.05.18 16:58:23
IDE MIÉRT NEM JÖTT SENKIII??????

De komolyan. A helyzet az, hogy ha még a túratársam is szíveskedik írni egy beszámolót, akkor elmondhatjuk, hogy a résztvevõk 100%-a beszámolt a túráról…. Ugyanis feltehetõen az esõs idõ miatt, és mert sokfelé szerveztek túrát aznap, egy kicsi, csendes, abszolút családias hangulatú túrán vehettünk részt, mind ahányan voltunk (n=2).
Ezért is határoztam el, hogy mindenképpen írok róla: mert megérdemli a túra, hogy legközelebb többen is eljöjjenek. Mielõtt viszont bárki is nagyon belemerülne az olvasásba, elõre szólok, hogy a beszámoló hosszú lesz, és nem egy futós-rohanós, inkább egy sétálós-sokat látós túráról fogok írni benne.

A túra mûfaját kreatív tejesítménytúraként jelölték meg, ami arról szólt, hogy a szervezõ egyesület (Egri Kárpát Egyesület) tulajdonában levõ 5 bükki házat kell tetszés szerinti sorrendben, így tetszés szerinti útvonalon érinteni. Szintidõ ha jól emlékszem 15 óra, azaz gyakorlatilag az egész nap. Így nem is terveztük sietõsre a túrát: inkább az volt a cél, hogy megmutassam a kedvenc helyeimet (legalábbis egy részüket) a túratársamnak, egy nagyon jó barátnõmnek, illetve hogy a kedvenc hazai hegységemben töltsük a születésnapomat.
Szegedrõl indultunk pénteken, majd Egerbõl helyi járattal ki Bervára, onnét pedig gyalog egy mûúton aznapi szállásunkig, a Les-házig. Közben már be is sötétedett, de egész könnyen megtaláltuk a házat. Ott egy szervezõ várt minket, vele beszélgettünk meg készülõdtünk másnapra. A Les-ház mindkettõnknek nagyon tetszett: kis házikó az erdõ közepén, víz, villany nélkül. Éljen az anti-civilizáció!
Azaz, víz végülis volt, mert elkezdett éjjel esni az esõ, és másnap is folytatta, váltakozó intenzitással. Összepakoltunk, reggeliztünk, teáztunk, majd elindultunk. Ja amíg el nem felejtem, az ellátásra nem lehetett panasz: minden háznál enni-innivaló, utóbbiból hideg-meleg, alkoholos és mentes egyaránt, csomagszállítás a célba, szállás a túra elõtt és után, a célban pedig igényes kitûzõ és emléklap.
Átgyalogoltunk a Les-réten és a Guba-házig nagyrészt mûúton mentünk. Közben madárdal, az esõ áztatta erdõ illata, egy szép szalamandra, amit nem fotóztunk le (azt hittük, találkozunk még többel is aznap, de nem így lett), és a változatosság kedvéért esõ. A Guba-háznál sajnos nem volt senki, még most hozza rendbe a szervezõ túraegyesület, így sima lyukasztós pont volt. Következõ célpont az Õrkõ-ház. Mivel kreatív teljesítménytúra volt, az útvonalat mindenki (az összes 2 résztvevõ, akik ráadásul végig együtt mentek :-)) maga választotta. Piros sáv, piros kereszt, majd a sárgán indultunk felfelé, mert otthon átnézve a térképet ez tûnt legrövidebbnek. Az elején a piros kereszt letérésénél némi kerítéses, dzsindzsás résztõl óvtak ugyan minket a szervezõk, de némi elõzetes helyismerettel, térképpel és éberséggel felvértezve nem volt semmi gond a jelzéskövetéssel. A sárga jelzésen kellemesen emelkedõ erdei út a fennsíkig, közben szitáló esõ, köd, látótávolság 10-50 m… Azért nagyon reméltem, hogy ennél szebb idõnk is lesz aznap, mert túratársam még nem ismerte a Bükköt, és tervemben volt, hogy legalább egy „kõ”-re kimenjünk. Igencsak belerondított volna, ha megismétlõdik a tavalyi Lõvérek 40 esete, amikor is a túra 40 km-én végig olyan 20-50 m-re ha el lehetett látni… A fennsík szélére érve egy hurkot kellett (volna) leírni az utunknak, na itt kicsit lekavartunk a jelzésrõl. De ez se volt gond, ugyanis rájöttem, hogy pont azon a rövidítõ földúton járunk, amivel már odahaza is szemeztem gondolatban, csak éppen tudatosan nem mertem volna bevállalni. :-) Visszatalálás a jelzett útra, egy-két rét (látótávolság 10-20 m továbbra is, kísérteties köddel, meg az egyik réten botanikus szívemnek igen kedves sápadt kosborral) után felértünk az Õr-kõ házhoz, ahol egy nagyon kedves idõs bácsi már az ajtóban álldogálva, türelmetlenül várt minket. Itt derült ki, hogy nem indult más rajtunk kívül: ez egyrészt jó volt, mert nyugodt, csendes volt az erdõ, semmi tömegtúra-hangulat, másrészt viszont pár ember, akik néha szembejönnek, vagy elõzgetjük egymást, azért még pont jó lett volna. A bácsi beinvitált minket a kicsi és sötét házba, ahol kolbászt, szalonnát és meleg teát kaptunk ebédre. Nagyon jólesett, különösen a szalonna és a hozzá kapott alkoholos ivólé (szilva+szõlõ pálinka). Közben beszélgettünk, kiderült, hogy nagy természetjáró és fotós a bácsi, ha kedve támad, fogja magát és felmegy a házba, majd ki az erdõre muflonokat, szarvasokat lesni. Mi, két alföldi lány, mondanom se kell, hogy irigykedve hallgattuk. Majd ajánlott Pes-kõ háztól egy jelzetlen rövidítést. Nem díjazom a jelzetlen utakat, de nem tûnt bonyolultnak, és le is rajzolta, el is magyarázta. Különben nem is volt rossz, még gondoltam is, hogy talán idén nyártól, szokott éves bükki bolyongásaim alkalmával viszek egy tájolót, és én is rászokok a jelzetlenen mászkálásra: még csak nem is lesz nehéz, ha ilyen ütemben szüntetik meg az utakat…Bár a köd miatt most nem akartunk felmenni, de meglepõdve vettem észre, hogy megszüntették az Õr-kõre felvezetõ jelzést! Természetvédelmi okokból, azaz már megint mi, normális turisták szívunk a bunkó, zajos fajta miatt, akiktõl félteni kell az állatokat/növényeket!!! Errõl és egyéb természetvédelmi problémákról folyt a beszélgetés a Pes-kõ ház felé menet, egy darabon a bácsi is elkísért minket. Majd meredek lejtõ, és már el is értük a következõ házat, ahol a pontõr épp a padlásról ereszkedett le. Rögtön sejtette, hogy mi vagyunk a hírhedt „két elszánt lány aki elindul ebben az esõben”, így bevonultunk a házba, pecsét helyett aláírásra, meg némi borra. Itt is ültünk és beszélgettünk egy ideig: jó volt a kis házakba betérni, érdekes és kedves embereket megismerni, és az idõt se kellett sajnálnunk Szintidõ mint írtam, gyakorlatilag az egész nap volt, és mi ezt ki is terveztük használni: Tar-kõre mindenképp fel akartunk menni, meg ha belefér, a Nagy-mezõre. Utóbbiból végül nem lett semmi, részben az idõjárás, részben a tempónk miatt, de nem is bántuk: egy napba sem lehet többet belezsúfolni, mint amennyi belefér. És a 26.születésnapján az ember inkább túrázik, nézelõdik, nem pedig rohan. Így a beszélgetés után még felmentünk mi is a padlásra, megnézni egy kicsi alvó denevért (amit a pontõr nem sokkal azelõtt fotózott le – ismét egy elvetemült fotós - , ezért tartott épp lefelé, mikor megérkeztünk), majd elindultunk egy rövid szakaszon vissza a piroson, majd az ajánlott jelzetlenen. Ez a jelzetlen út egy meredek vízmosás volt avarral befújva, ami féllábszárig ért, így az alatta rejtõzõ ágak és sziklák kellemes és vicces tankcsapdákat rejtegettek. Jókat röhögtünk egymás orraesésein, majd felértünk egy katlanba. Megnéztük kívülrõl egy épp feltárás alatt levõ zsomboly (közel függõleges barlangjárat) bejáratát, majd rövid kapaszkodás után tényleg visszaértünk a kékre. Megcéloztuk a Cserepes-kõt, és a Tar-kõt sem akartuk kihagyni semmiképp… Fõleg mivel eddigre elállt az esõ, és a már egész otthonossá váló misztikus köd is oszladozni kezdett. És csodák csodája, a Cserepes-kõi barlanghoz felérve még a nap is kisütött!! Átmentünk az ördögszántáson, majd kedves helyemen, tovább a kéken egy hegyi gyepen egy csoki erejéig letáboroztunk, és bámultunk a Vörös-kõ völgy felé. Ház sajnos már nem volt több ezen a szakaszon, csak a végcél, a Tamás-kúti ház, pedig még szívesen bekukkantottunk volna egy-kettõbe... Az idõ viszont határozottan javult, így reméltünk, hogy Tar-kõre érve akad majd látnivaló… Elõtte viszont még egy kicsit benéztünk az Õserdõbe. Legalább 10 éve nem jártam benne, mindig becsületesen kikerülöm az elterelt jelzésen, ha arra járok. Most viszont bementünk egy rövid szétnézés és néhány kép erejéig, mert ez egy ilyen kivételes nap volt. Fantasztikus hangulata volt a kidõlt, korhadó bükkfákkal, a zöldellõ friss lombbal és a még mindig párás levegõvel… Csodaszép képeket sikerült csinálni. Ezután egy rét, ahol még mindig nyílt a tavaszi kankalin, és irány a Tar-kõ! Amiben persze hogy nem csalódtunk: bár Egerig nem láttunk el, a Déli-Bükk nagy része látszott, és még egy érdekesség. A Három-kõ ugyanis felhõben volt, pontosabban a fennsík felõl jöttek a felhõk, átbuktak rajta, és eltûntek a völgyben. Több mint félórán át ültünk a sziklákon és néztük alattunk a hegyeket. Egy párkányosabb részen erdei szellõrózsát találtam és fotózgattam. Mesi ugyan kicsit aggódott szélsõséges helyzetem miatt, ami végülis érthetõ, hiszen nálam volt a térkép. :-) De nem lett semmi baj, így lerongyoltunk a lejtõn, és innen már csak lefelé mentünk. Kék kereszt, Lénárt-forrás, a kövesútról még utolsó visszatekintés az ismét egyre jobban felhõbe burkolózó hegyekre, majd 1 km aszfaltút után beértünk a célba, a Tamáskúti házba. Itt a tavalyi Eger csillagán megismert Köves Gyula várt minket, nagyon szép és igényes emléklappal-kitûzõvel, és természetesen nem üres pohárral :-). És természetesen a mi zsákjaink sem üres üvegeket rejtegettek :-). Egy kissé álmos szervezõtárssal együtt négyesben elõször is elfogyasztottuk virsli vacsoránkat, majd kb éjfélig beszélgettünk, és közben szomjasak sem voltunk :-). Én továbbra se tudtam napirendre térni, hogy mindössze ketten voltunk a túrán. Ámbár a hangulat, az családiasra sikerült így, annyi szent… Minden háznál vártak minket, és mire beértünk Tamáskútra, már érdeklõdtek a pontõrök máshonnan, hogy odaértünk-e már. Közben azt is megtudtuk, hogy máskor is megrendezik majd ezt a túrát, és mindig más évszakban – remélhetõleg ennél több résztvevõvel! Mi legalábbis biztos igyekszünk ott lenni és népszerûsíteni ezt a túrát, mert megérdemli. Nem a klasszikus teljesítménytúra, sok emberrel, fix útvonallal – bár a házak helyzete azért nagyjából kijelöl egy alap-útvonalat - , inkább egyéni jellegû, kirándulós túra válogatottan kedves emberekkel, elsõ osztályú ellátással, és nem utolsósorban a tavaszi, esõs-illatos-zöld Bükkel…
Nem is igen akaródzott még aludni menni, mikor társaim elvonultak éjfél felé. Tudtam, hogy másnap a beígért Gyula-féle rántotta (Hmm…!) után már csak a hazaút vár, és valahogy álmos sem voltam. Némi innivalóval betelepedtem egy kényelmesnek ígérkezõ fotelbe. A konyhában már nem égett a lámpa, csak egy éjszakára meggyújtott gyertya pislákolt, én pedig zenét hallgattam amíg el nem álmosodtam.
Kell ennél több egy születésnapra?

Aki pedig a képekre kíváncsi, a vanellus.kepeim.hu oldalon a Bükki házak címre kattintva megtalálja. De lehet, hogy ez a link is mûködik: http://kepeim.hu/userlapok/kepek.php3?u=11448&alkid=47911

És legközelebb gyertek ti is! :-)
 
 
vissza az túrákhoz
<<== túranaptár