Túrabeszámolók


túra éve: 2009
Kazinczy 200 és résztávjaiTúra éve: 20092009.07.20 20:30:04

Kazinczy 100 – Tövisek és virágok

Egy õrült nap krónikája

Péntek este érkeztem meg Füzérre, hogy részt vegyek a másnapi Kazinczy Emléktúra 100km-es résztávján. A 200 km-es táv gladiátorai valahol a hegyek közt küzdenek, én pedig egy hideg sört rendelve kérdem a kocsmárost, merre találom a Kossuth utcát, szállásom színhelyét. Másnap a rajtnak helyt adó plébánia kertjében benevezem annak rendje és módja szerint. Neki az ismeretlennek, irány észak. Az itinert böngészve meglepõdve olvasom, az 52 km-es Füzérre visszaérõ kör szintemelkedése 1900 m a jelzett 1400 helyett. Hideg zuhany a nyári melegben. Közben telefonon érdeklõdöm a hosszú távon harcoló havertól; „csupán” a 73. km-t tapossa, és a nagyok megfogyatkozásáról illetve átnevezésekrõl számol be.

A nap ma is kegyetlenül tûz. Még nyolc óra sincs, de már gyöngyözök felfelé a nyílt terepen. Az erdõ mélyén elviselhetõbb mindez, és az elsõ pont sem várat magára sokáig egy patakmedernél a szlovák határnál. Átlépek a patakon és már egy másik országban próbálok tájékozódni, szerencsére a szalagok segítenek. Utolér egy kolléga, és ketten haladunk tovább be Szaláncra, ahol a kocsmában remek cseh-szlovák sörkombinációt kapunk: alul a barna szlovák sör, és rácsapolva a világos cseh remek. Gyönyörû átmenet a világos és sötét között, valamint ízre sem utolsó.

A kapott energiát remekül hasznosítva egy szusszal felérünk a falu fölött magasodó szalánci várhoz. Leereszkedünk a hegyrõl, és a szomszédos Kalsára nyílt terepen sétáltunk át. Rövid visszahûtés után hosszú felfelé szakasz következik, egyedül maradok, és jó tempóban emelkedem egy nagy rétig, melyet magas hegyek tartanak markukban. Majd jön az Izra-tó kálváriám elsõ stációja. Az ep. után csúnyán elkavarunk az elõttem haladó sporttársakkal. A kék jelzést követjük, amíg csak látjuk, ám késõbb derül majd csak ki, több felé is indult a jelzés, és mi a rossz irányt választottuk. A téves jelek megszûnése után a teljes bizonytalanságban a határ megcélzását tûzzük ki célul, és hogy a határkövek mentén visszaállunk a jó irányba. Eltévedt hármasunk Gábor nevû tagja, aki már 130 km-nél jár, teljesen a helyzet magaslatán áll és szlovák favágóktól érdeklõdik angolul a határ merre léte felõl. Toronyiránt mély vízmosásokon keresztül nagy nehezen meglett a határ, és vele a zöld jelzés.

Jó pár kilométer és vagy 40 perc plusz. Sose jó egy ilyen, pláne egy 100-as túrán. Átlagom lerombolva érem utol a már egyszer lehagyott kollégát. Tovább meredek vízmosásokba kell leereszkedni és onnan kikecmeregni. Közben magamban egyre jobban kitolom a Füzérre történõ beérkezésem határidejét. „Fél hat, hét, fél nyolcra beérek” – ezek a legutolsó magamnak szánt idõpontok, és akkor lesz idõ pihenni, és továbbindulni a második ötvenre. És jöttek az újabb stációk: szinte minden egyes határkövön megpihenni erõt gyûjteni, majd a következõ kõig elvánszorogva kicsit újból meghalni. Három-kilométeres szakaszon 355 m emelkedés, és a jelzett ep. sincs fent a Hársas-hegyen. Remegõ lábakkal indulok lefelé köveken botladozva, lassan az erõ is visszatér belém. A következõ pontnál feltöltöm magam vízzel, és neki az újabb emelkedõnek, a Bába-hegynek. Sokszor szakítom meg vánszorgásom pihenéssel.

Mire leérek Pusztafaluba, az átlagom 4-es alá csökken. Hát, ezen már többen is elgondolkozunk, hogy vagy ennyire nem menne ebben a melegben, vagy el lett mérve a szint meg a táv is. Az elmérésre szavazunk a kocsma árnyékában, és közben kapjuk a friss idõjárás-jelentést: már Pesten is keresztülrobogott a vihar, az országban pedig több helyütt károkat okozott. Nem túl fényes kilátások. Idõm nincs, és még ha esõ is lesz… nem tudom. Be kell jutni Füzérre. Újabb komoly szint a Vaskapuig. A pontõrök otthagyták õrhelyük, már csupán az eloltott tûz füstjét lehet érezni. Nyilván a közeledõ vihart nem itt akarják megvárni. Érthetõ.

Az utolsó pecsétet fent, a vár bejáratánál, annak is a legfelsõ lépcsõjén ülõ strázsától kapjuk, és vele a legújabb idõjárás jelentést; de már mondani sem kell, mert látni a távolban cikázó villámokat, és érezni a megélénkülõ szelet. Innen már tényleg rövid idõ alatt visszaértem a plébániához nem sokkal kilenc óra elõtt, és meghoztam a túrázók nehéz döntését: Kiszállok! Az ötvenes táv teljesítését elismerik, átveszem a kitûzõt, oklevelet. Szállást a plébánián kapok éjszakára, pár szót váltok a rendezõvel. Élményekben gazdag napon vagyok túl, kicsit csalódottan, és nézem a vihart a kocsma teraszán. Ám belül érzem, jól döntöttem.
 
 
vissza az túrákhoz
<<== túranaptár