Lowe Alpine félmaraton 2009
Az idei futószezon egyik nagy váltása, hogy költözés miatt új futóhelyszínt kellett keresnem. Az új hely szintes: van benne egy kb. 1 km-es durván emelkedõ rész. Ez látszólag megalapozza az idei év másik dimenzióját, amely egyértelmûen a terepfutás. Annyira azért mégsem lett sajátom az emelkedõ, mint azt látni fogjuk...
A terepfutás elvileg mindent megtestesít, amivel eleddig sosem barátkoztam: jó hosszú, lényegében ismeretlen útvonal, egyenetlen, szintes terep, tájékozódási kötelezettség. Viszont vannak áthidaló megoldások: az emelkedõket ki lehet védeni sima gyaloglással; a terep egyenetlenségeit át kell repülni, a tájékozódáshoz pedig megbízható társat kell választani. :)
Tavasszal az isaszegi legrövidebb távú emléktúra indított el a lejtõn M79-cel, azaz volt ott is emelkedõ. A Tojás 20 már keményebb dió volt, de a teljesítménytúra igazán autentikus világába a Kevély Körüli Kerengés adott betekintést: 7241gabival törtünk utat sréhen felfelé járatlan ösvényeken (ki is derült, hogy eltévedtünk, nem is arra volt az út), másztunk 1300 méter szintet, az egyeneseken belekocogva. Így jutottam el a Lowe Alpine terepfutáshoz. Volt már elõzménye, mert az egyik szervezõ, Lupus már régóta ajánlgatta a terepfutás elõnyeit, aztán 2 évvel ezelõtt papamacival már majdnem dûlõre jutottam, hogy uccu neki, megyek a felesre, de még visszarettentem akkor. De most már nem lehetett kibúvó!
A központban az elõnevezés, illetve rajtszám birtokában kikerülve a sorbaállók tömegét gyors dugókaszerzés, rituális banánevés, utolsó kortyok, beszélgetések. Az öltözõben csupa profi készül, lefutott km-ek számai repkednek, bemelegítõ krém illata és T100-as élményfoszlányok szállnak. Némi belsõ tanakodás, mibe fussak, mert hidegnek tûnik a levegõ. Végül késõbb bevált a rövid futógatya, technikai póló-FB technikai minimál verzió, bár az erdõ mélyén igencsak hûs volt. Cipõben már nem tudtam ott dönteni, mert eleve a régiben jöttem, mivel az új megette az egyik körmömet 30 km alatt. Viszont a régi meg vízhólyagot készít a talpam szélén. A rajt elõtt Macmelon, aki humán GPS szolgáltatást ígért a versenyre, külön elõadásban oktatást tartott számomra az útvonalról, térképestül, jelzésestül, gondolom így bebiztosítván, ha mégis bármely oknál fogva elszakadnánk egymástól...
A szintemelkedés ismert volt, az elsõ 6 km majdnem az összeset tartalmazza. Ennek megfelelõen a futókat indító Csanya-Lupus páros sípos-zenei motívumos rajtja után nagyon hamar váltottunk gyaloglásra, a hátunk mögött már alig, azaz tán nem is volt ember, pedig a maratonisták elvileg 48 km-re mennek. Amikor közöltem a társakkal, hogy utolsók vagyunk, macmelon rákontrázott, hogy õk nem, csak én… Az erdõbe beérve újabb combos emelkedõk jöttek, macmelonék még gyalogolva is bõven gyorsabbak nálam, itt már arra kellett figyelnem, nehogy a látótávolságból kikerüljenek. Tudatos lemaradással gyalogoltam, de amikor olyan helyen értem, ahová köd szállt le, kénytelen voltam beleerõsíteni, biztos, ami biztos alapon közelebb kerülni macmelonékhoz. Az elsõ ellenõrzõ pont után lejtett kicsit, itt erõbõl felzárkóztam a társakra. Bebizonyosodott újból, hogy az emelkedõ még mindig nem a barátom, a lejtõ viszont mindig az marad! :)
Innentõl tulajdonképp egy jól futható versennyé vált a Lowe Alpine félmaraton. Sánta Kutya ellenõrzõ pontjánál szívesen elidõzve ettem sok-sok datolyát, a kézben lévõ fél literes üdítõs palackba visszapótoltam az addig megivott pár kortyot. Kb. 11-12 kilométernél éreztem, hogy kellõképpen bemelegedtem, együtt utaztunk ekkor négyen. Itt volt egy kis tempóváltás, amit macmelon hamar lereagált, és ezután õt kergethettem. A lejtõkön bõven 5 perc/km alatt voltunk, ez nagyon tetszett! A keletkezõ vízhólyag már kevésbé. A gyors tempó miatt gondoltam, pótlom az energiát, de inni szinte esély sem volt futás közben, enni viszont megpróbálkoztam az övtáskában rejtett vietnámi banános-magos csodaszelettel. Hm, legalább két kilométeren át próbáltam rágni-nyelni, ragadt a fogamba, pedig otthon a tévé elõtt üldögélve bejött… Spetiék pontjánál ismét eszegettem tehát datolyát, ittam pár kortyot. Macmelon viszont nem gasztrofutni jött látványra, csak dugott és ment, ezért újból utána kellett vetni magam. Az uccsó 5 km-t szerintem továbbra is gyanúsan gyorsan, majdnem 5 perc/km körül tehettük meg, macmelon elöl nagyon nyomta, le is maradtam tõle kissé.
A célban pár baráti szó, néhány szörp, majd egy FB társ, esz-ki-mo –kellemes beszélgetés közben- szinte hazafuvarozott, így az esõbõl már csak itthon kaptam kicsit.
Az LA félmaraton tehát nagy élmény volt, tulajdonképp az elsõ 6 km-tõl eltekintve tökéletes lehetõség egy gyors teljesítéshez. A szervezés és hangulat baráti, lelkes emberek dolgoztak lelkes teljesítõkért. Köszönet Csanya, Lupus, berzso és a többiek!
A legközelebbi túrafutás valami lassabb, hosszabb verzió lesz, ahogy befér a programokba. Jövõre meg tuti a Lowe Alpine, talán már a maratoni táv, hm... :)
|
