Túrabeszámolók


túra éve: 2010
BartinaTúra éve: 20102010.01.16 22:34:01
Bartina Maraton!

Mindenek elõtt szeretnék hálát adni az idõjárásnak, hogy a túrán, és az azt megelõzõ napokban ilyen kegyes volt hozzánk. A hõmérséklet még pont kellemes volt, a köd pedig csak a látványban okozott problémát.

Bár Szekszárdról származom, már jó ideje Budapesten lakok. Kocka barátomat is ott ismertem, aki megfertõzött a túrázás nevû betegséggel, ami súlyos esetekben függõséget okozhat. :-) Már jó ideje szerettem volna megmutatni neki azt a vidéket, ahonnan származom, a Szekszárdi-dombságot. Bár én a túrázás ilyen teljesítményorientált megközelítésének nem vagyok a nagy barátja, a mai mégis kitûnõ alkalmat adott arra, hogy végre ide is elhívhassam. Szerencsére idén volt már maratoni táv, így elég hosszúnak is érezhette, hogy eljöjjön. Elõre közlöm, hogy nagyon jól tette.

Pénteken este leutaztunk szüleimhez, így másnap reggel megfelelõen pihentek voltunk ahhoz, hogy reggel nekivágjunk a távnak. Amikor megérkeztünk az 5-ös iskolához kissé meglepett az az embermennyiség, ami ott fogadott bennünket. Nem tudom, hogy minden évben ilyen sokan jönnek-e el, de most voltak rendesen, buszra alig lehetett felszállni. Nagyon örülök, hogy ilyen sokan jönnek Szekszárdra túrázni, remélem hogy ez az elmúlt évek jó szervezésének és a csodálatos tájnak a következménye.

A Várdombról kivezetõ út kellemesen emelkedett, kitûnõ volt arra, hogy a túrázó izmai a reggeli hidegben bemelegedjenek. A futók rögtön el is léptek mellettünk, mi valahol a tömeg elején voltunk, mentünk a többiek után. Bár ne tettük volna. Volt egy pont, ahol a zöld jelzés letért a mûútról, és északnak indult. Hogy-hogy nem, ezt az elõl lévõk nem vették észre, és egy erõs kanyar után dél felé indultak. Mivel ezt a szakaszt nem ismertem, az itinert meg nem néztem, így kissé gyanakodva ugyan, de Kockával mentünk a tömeg után. Jó másfél kilométer után végre rávettem magam, hogy közöljem, hogy hiába vannak sokan elõttünk, véleményem szerint rossz irányba megyünk. Az itiner igazolta a sejtésem. Gyors hátraarc, vissza a helyes irányba. Rövidesen el is értük a zöld jelzést, és észre is vettem a bokron lifegõ Hélioszos szalagot. (Mondjuk itt még nem sejtettem, hogy ez a szalagozás.) Na mindegy, gondoltam kicsit bõvített maraton lesz belõle. Késõbb több eltévedt túrázót hallottam morogni emiatt, de azért ebben õk (mi) is vastagon benne voltunk.

Hogy behozzuk a lemaradást, és a szintidõben is bent maradjunk, ezért Kocka elkezdet egy magasabb tempót diktálni. Bár igazság szerint õ mindig ilyen tempóban megy, szóval lehet, hogy ez nála csak az alap sebesség. Mondjuk egész nap alig elõztek meg bennünket, mi annál többet. Én inkább arra koncentráltam, hogy beosszam az erõmet, nem akartam az emelkedõkön elfogyni. Emiatt ilyenkor mindig lemaradtam kicsit tõle, majd az egyenes/lejtõs szakaszokon visszagumiztam magam. (Amíg ehhez volt erõm.)

Szomorúan láttam ezen a szakaszon egy illegális szemétlerakót. Sajnos a késõbbiekben is láttam rendkívül szemetes szakaszokat, pl. a Szarvas-szurdik környékén. Hiába no, ott nemcsak rendszeres túrázók járnak, hanem a természetet kevésbé tisztelõ, alkalmiak is. :-( Kár érte.

Ahogy közeledtünk az elsõ ellenõrzõ pont felé, kezdtük utolérni az el nem tévedt maratonistákat (az eltévedt futók meg bennünket). A ponton kisebb örömködés részemrõl, hogy végre jó irányban haladunk, egy korty tea, lyukasztás, aztán rögtön tovább.

A következõ szakaszon elég jól haladtunk. Én gumiztam, Kocka meg diktálta az iramot. Jó sok embert elkerültünk, és kissé meglepõdve (túl hamar) érkeztünk a második ellenõrzõ ponthoz. Gyors lyukasztás, aztán irány Szálka.

Ez egy elég rövid szakasz volt, de annál szebb látványt nyújtott a befagyott halastó. Kocka csinált 1-2 képet a telefonjával, annyira tetszett neki. Én a két ünnep között megkerültem a tavat, így most nem gyönyörködtem benne sokat. Rövidesen beérkeztünk a faluba. Ami itt fogadott, az több volt, mint elképesztõ. Ha kora reggel sokan voltak az 5-ösben, akkor erre nincs szó. Gondolom megérkeztek a vidékiek a reggeli vonattal, illetve bekapcsolódtak az idõsebb/fiatalabb szekszárdiak is. Gyors pecsételés bent a teremben, majd kimenekülés a büdösbõl és a tömegbõl. Kocka elugrott a boltba ezt-azt venni, addig én leültem a buszmegállóba bedobni egy kevés teát, egy szenyát, meg két kekszet. Visszajött, evett egy keveset, és már mentünk is tovább.

Elõttünk ember tenger hömpölygött. Folyamatos kerülgetések mellett elértük a Szálka végén található emelkedõt. Kocka itt rendesen ellépett tõlem, én nem akartam erõltetni a teli hassal való hegymenetet. A K+ leágazásánál megvárt, és nekiugrottunk a Grábócra vezetõ szakasznak. Egész jól pörgött itt még a lábam, csak sokat kellett elõzni. Láttunk egy terepjárót is, amin egy lelõtt (talán) szarvas(?) volt. Sajnos a köd miatt nem lehetett messzire látni a Grábóci lejtõ elõtti éles kanyarnál, így gyorsan lezúztunk a kolostorhoz, ahol persze embersereg volt.

Hogy könnyítsék a maratonisták dolgát elõre hívták õket. Ezzel azt érték el, hogy hirtelen megszûnt a sor, és megrohamozták sokan az asztalt. Itt összefutottunk Kocka egyik haverjával, akivel még többször is találkoztunk, és hosszabb-rövidebb ideig együtt mentünk. Sajnos a teljesítménytúrákra jellemzõ rohanás miatt kimaradt a kolostor megtekintése (én nyáron láttam mondjuk, az apáca rohadt vicces volt), helyette a csoki befalása után azonnal indultunk tovább.

Grábóc látványa Szálka után nagyon lesújtó volt. Az a szegénység, ami ebben a faluban van, nagyon fájó. Kár érte, mert a környezet nagyon szép, fõleg a majorság utáni nagy mezõ, ahova mindig rockfesztivált álmodok. :-)
A Gyurkó-völgy utáni emelkedõ eléggé megviselt. Kocka persze rohadt rendes volt, többször is megvárt. Azért elõznöm itt is kellett, engem meg senki, így az önbecsülésem nem sérült. (Szerintem Kocka egy Terminátor, élõ szövet fém vázon.)
A túloldalán lecsúszkáltunk a vadászházhoz, ahol egy túrázó csoport tagjai valamin összeszólalkoztak. Az egyetlen vita volt egész nap, amit hallottam. Szerintem fáradtak voltak. Nem sokára egy hosszú emelkedõ után elértük a Haramia-forrás feletti ellenõrzõ pontot. Eddigre elfogott a teakészletem, így itt azt utántöltöttem, és még legurítottam egy pohárral. (Hehe, mindenki a forralt borra várt, a teára kevesen. (A tea egyébként mindkét helyen finom volt, köszönt érte a szervezõknek.) Újabb szenyát ettem meg, meg egy kekszet. Pecsételés és továbbindultunk a Haramia-forrás felé.

Sosem tudok betelni az ezt követõ, Sötét-völgyig vezetõ rész szépségével. Egy picit visszavettem a sebességet (vagy nem), és a tájban gyönyörködtem egészen a kék négyzet elágazásig. Na, az ezt követõ szakasz volt számomra a holtpont. Alig vártam, hogy felérjek a dombtetõre, fájt minden lépés. Fent persze már más volt a véleményem. :-) Pihentetõ tempóban bementünk Kakasdra, ahol nagyon szimpatikus pontõröktõl érdeklõdtem errõl-arról. Egy korty tea, aztán tovább a kék körön.

A következõ szakaszon emeltem a tempón, ami jó pár elõzést eredményezett. Nézegettem közben a patakot, meg a 6-os út forgalmát. Amikor megláttam a Sötétvölgyi-tavat kissé elállt a lélegzetem. Nagyon szép volt. Kocka is megdicsérte. Amúgy az addig vezetõ részt is többször dicsérte. Kiérve a sötét-völgyi mûútra megittam a teám maradékait, és egy gyors lyukasztás után elindultunk, hogy minél elõbb túl legyünk az aszfaltos részen. Így is lett. A tábornál a kis srác teletöltötte a teás palackomat, beszereztem egy csokit, és tovább is mentem volna, ha nem futok össze egy 8 éve nem látott ismerõssel, Toplak Joeval.

Beszélgettünk egy keveset, majd összeszedtem minden energiatartalékom, és elindultunk az Óriás hegyre. Vicces, de még sosem jártam erre. Mindig a kék kereszten rövidítettem. (A varga-betû alján lévõ kék-sárga szakaszt persze ismertem.) Ez az emelkedõ volt elméletileg a mai nap legnagyobb emelkedõje, így Kockának elõre szóltam, hogy lassú leszek. Ahogy mentem fel, úgy éreztem, hogy valahonnan új erõ tartalékok szabadultak fel bennem, egyáltalán nem viselt meg az emelkedõ. (Bár a bejövõ telefonokat rövidre zártam, efféle erõpocsékolásra nem vágytam. :) ) Az ellenõrzõ pontnál villámgyors lyukaszás, talán egy korty tea is, és azonnal robogtunk tovább a következõig.

Könnyed szakasz jött, éreztem magamban az erõt, és az csak egyre nõtt bennem. Elhatároztam, hogy a kék-sárga-piros hármas elágazónál tovább emelek a tempón, menni fog az is a végéig.
Vicces volt amúgy az a hely. A tábortûz mellett egy erõsen ittas túratársunkon röhögött mindenki, aki meglehetõsen produkálta magát. Idõzni persze nem idõztünk, begyûjtöttük a pecsétet, és az Ûrgolyhokból is ismert "Elképzelhetetlenül nagy sebességgel" bele is kezdtünk a Kerék-helyig vezetõ, utolsó elõtti szakaszba.

Megint egy sor elõzés után eljutottunk a Szarvas-szurdikba. Csodálatos hely. Imádom. Sokat jártam mostanában a Börzsönyben, Pilisben és az azt környezõ hegyvidéken, de (lehet hogy elfogult vagyok) ez számomra a legszebb rész. Örülök, hogy itt születtem és már gyermekkorom óta láthatom ezeket a vízmosásokat. Azt mondják, hogy a Zselic ilyen még, így egyszer oda is elmegyek. Csak a szurdik szemetességét tudnám feledni, ami egészen a Bati-keresztig szúrta a szemem. Az azt követõ részen sajnos a köd miatt nem lehetett megcsodálni a Baranya- és Csötönyi-völgyre nyíló látványt, így gyors tempóban mentünk tovább a termésköves úton az utolsó ellenõrzõ pontig.

Itt letért az útvonal a kékrõl, és a Bödõkön keresztül felmásztunk a Bartina-hegy csúcsa alatti szurdikig, gyermekkorom kedvenc "szánkópályájáig". A Bródy utcánál nem tértünk rá a piros jelzésre, ehelyett lemenetünk a fûtõmû felé, ugyanis arra laknak a szüleim. Órákkal elõztük meg a szintidõt, így inkább bedobtunk egy ebédet, átöltöztünk és Kocka összeszedte a cuccát, hogy az 5-ös iskolából már ne kelljen visszajönni. Jó sokat idõztünk el otthon, és csak ezután mentünk vissza a Bródyba, hogy befejezzük a túrát egy könnyed lejtmenettel. A célban egy igen szép jelvényt és egy oklevelet kaptunk.

Mondanom sem kell, hogy én tisztességgel elfáradtam, de az elvetemült Kocka mintha csak egy könnyed sétán lett volna túl, semmi fáradtság. Tényleg nem ember. :-)

Zárásként le a kalappal a szervezõk elõtt. Az elején történt gikszert leszámítva (ami nem igazán az õ hibájuk) a szervezés pazar volt. Ezt mi sem bizonyítja jobban, Kocka már most beírta ezt a túrát a jövõ évi túranaptárába. Én is. A mai éjszakára meg egy kiadós pihenést. Rám fér, én nem vagyok ilyen hosszú túrákhoz szokva, de utólag azt mondom, hogy megérte.
 
 
vissza az túrákhoz
<<== túranaptár