Tanúhegyek nyomában 40
Tavaly egyedül vettem részt ezen a túrán és már akkor belopta magát a szívembe. Egyértelmû volt, hogy idén is ott a helyem a rajtnál, de most Apa (stalker) is elkísért. Reggel nyolckor érkeztünk Badacsonytomajra, gyors nevezés után, 8:15-kor neki is vágtunk a távnak. A Badacsonyra a vártnál nagyobb hóban gyalogoltunk felfelé, de ezt az akadályt viszonylag még könnyen teljesítettük (a lejutással már komolyabb problémák voltak). A Kisfaludy-kilátónál megkaptuk az elsõ matricát, majd a feltételes ellenõrzõ pontok érintésével eljutottunk a Bujdosók lépcsõjéhez, ahol kezdõdött a móka. Ez a szakasz tavaly is veszélyesnek tûnt számomra, de a mostani körülmények igazán extrémmé tették a lejutást. Voltak, akik inkább a fenéken való lecsúszást választották, bár ezzel jelentõsen feltartották az utánuk érkezõket, igaz botok nélkül nekünk sem lett volna jobb ötletünk. Nem tudom, hogy a terepfutók, hogy oldották meg ezt a problémát, de biztos tudnak valamit, amit mi nem, mert a lépcsõk alján már meg is elõztek minket az elsõ képviselõik.
A lejutást követõen, végre biztonságos talajon, valamivel gyorsabb tempóban haladhattunk Szigliget felé.
Szigligeten az Avasi templomromhoz nem került matrica, ezért sokan le is vágták a kanyart, mintha olyan sok idõt rabolt volna el az életükbõl ez a körülbelül 100 méteres kitérõ. Na de mindegy, úgy tûnik, még mindig vannak, akik nem igazán értik a lényegét a teljesítménytúrázásnak. Nem sokkal késõbb elérkeztünk a második ellenõrzõponthoz, amit a szervezõk az idén a vár legfelsõ pontja helyett valamivel lejjebb helyeztek el, így elkerülve a felfelé vezetõ csúszós lépcsõket. Miközben a ponton kapott nápolyinkat fogyasztottuk, utolértek minket dnvzoliék, így kezdetben 6, majd 5 fõs társaságban folytattuk utunkat. Szigligetet és a Szent György-hegyet összekötõ aszfaltos szakaszon az elmúlt hetek eseményeinek megbeszélése zajlott, illetve a minket meg-megelõzõ futóhölgyek látványa kötötte le a figyelmünket. :) Ennek köszönhetõen viszonylag gyorsan elérkeztünk a Szent György-hegy lábánál található Horváth Pincéhez, ahol gyors matricaragasztás után elindultunk felfelé. Útközben az Oroszlánfejû-kútnál még beiktattunk egy rövidebb frissítõpontot, majd célba vettük a hegy csúcsát. A hegy oldalában található feltételes pont után egy kicsit elszakadtam a társaktól, mert hegyre felfelé jobban szeretek a saját tempómban haladni, de így legalább volt idõm gyönyörködni a látványban, miközben vártam a többieket. Matricaragasztás után, néhány eséssel ízesítve, elérkeztünk a „bazaltorgonák között vezetõ igen meredek ösvényhez”, amely számomra a túra második legveszélyesebb szakaszát jelenti. Itt már kezdtünk azon gondolkozni, hogy véletlenül nem-e túlélõtúrára jelentkeztünk teljesítménytúra helyett. Szerencsére épségben megérkeztünk a Kaán Károly kulcsosházhoz, ahol zsíros illetve lekváros kenyér és meleg tea várta a túrázókat. Frissítés után leereszkedtünk a hegyrõl és elindultunk a Csobánc felé. A következõ útszakasz elsõsorban a sárdagasztásról szólt, de a társaságnak köszönhetõen ezt is jóhangulatban tettük meg. A Csobánc alján mosolyogtunk egy mellettünk elhaladó futó kamerájába, majd kezdõdött az emelkedõ. Az idén, a hónak köszönhetõen elmaradt a matekfeladat a hegy oldalában. A romoknál a pontõrök fügével kínáltak minket, miközben próbáltak tüzet gyújtani. Nem lehetett kellemes egész nap ott állniuk a hidegben. Lefelé menet dnvzolinak meséltem, hogy itt tavaly is sikerült elesnem és mire befejeztem a mondatomat, már ismét a hóban feküdtem. (Csobánc - Balázs 2:0). A Tóti-hegy felé vezetõ szakaszon magasabb sebességre kapcsoltunk, mert még el akartuk csípni a naplementét a hegytetõn. A hegyre aránylag gyorsan feljutottam és még épp láttam a lemenõ nap utolsó sugarait. Ettõl felbátorodva, lefelé a kelleténél gyorsabban haladtam, aminek az lett az eredménye, hogy mire leértem, a piros kabátom barnára színezõdött egy hatalmas esést követõen. A hegy alján bevártam Apát, akinek már nagyon küzdenie kellett a heggyel egyre erõsödõ térdfájdalma miatt. Lassabban is ért le, mint a többiek, ezért az utolsó hegynél már csak ketten maradtunk. A Gulács aljában elõkerültek a fejlámpák és nekivágtunk az utolsó (hatodik) megmérettetésnek. A sötét miatt fokozott óvatossággal haladtunk felfelé, közben kerülgetve lámpás és olykor lámpa nélküli túrázókat. A hegytetõn igazi tábortûzi hangulat uralkodott, megkaptuk az utolsó matricát, majd elindultunk lefelé. A hátralevõ, körülbelül 4 kilométer eseménytelenül zajlott. Végül 18:20-kor értünk be a badacsonytomaji célba. Tavaly ugyanezt a távot 8 óra 40 perc alatt teljesítettem, az idén csak 10 óra 5 perc alatt sikerült, ez azért sok mindent elárul.
Összegzésül: A túra jól szervezett, a szalagozás most is szuper volt, eltévedni véleményem szerint lehetetlen. Az ellátás megfelelõ. A díjazás egy szép kitûzõbõl és egy oklevélbõl áll. A terep száraz idõben sem könnyû, ilyen körülmények között pedig egyértelmûen nehéz, de hát mit ér az élet izgalmak nélkül. J Sajnos a késõi hazaérkezés, a túrafelszerelés lestrapálása és a felkészülés hiánya miatt a másnapra tervezett Bauxit túrán nem vettem részt, de ami késik, nem múlik, úgyhogy remélem jövõre a vasárnapi túrára is elmegyek végre. |
