Túrabeszámolók


túra éve: 2011
CserhátTúra éve: 20112011.11.13 23:23:50

CSERHÁT - HOLLÓKÕ 30 km


 


A túra és a túrázás sokmindenben változtatott meg, például még soha nem írtam le a véleményemet egyetlen nyilvános (de nem nyilvános) weboldalra sem. Most ez is bekövetkezett.


A túrázásra nõvérem csabított el, aki a falunkból (a "félelmetes" Nagy-Hársasnál) induló túrára benevezett a tavasszal. Annyi élménnyel, örömmel, vidámsággal beszélt a dologról (bár a szintidõt akkor bõven túllépte), hogy a következõt már együtt teljesítettük. Nem bántam meg. Azóta több, szebbnél szebb útvonalon bizonyítottuk be, hogy a magunk elé támasztott teljesítményt meg tudjuk csinálni, és a túráknál megjelölt szintidõbõl bõven le tudunk faragni. Túráról-túrára emeljük a követelményeinket, és hozzuk az eredményeket úgy, hogy közben - bevallom - néha nevetésünktõl harsog az erdõ.


2011. november 12-én egy kicsit félve indultam el, mivel a hideggel igen hadilábon állok, tapasztalatom õszi illetve téli túra terén még abszolút nem volt, nem tudtam, hogy az idõjárás viszontagságait hogyan fogom bírni ( a nyári 40 fokkal semmi bajom). Azonban nõvérem és állandó túratársunk-barátnõnk lekesedése határtalan volt, így csendben maradtam. Be kell valljam, hogy igazuk volt. A táj gyönyörû volt, igaz ilyen sokat még eddig aszfalton soha nem kellett mennünk, de a napsütés, a tiszta idõ, a túratársak, a viszonylag könnyû útvonal egy igazán felejthetetlen napot ígért. Így is lett.


Elértük az általunk benevezett táv 5. ellenõrzõ pontját, Dobogó-tetõt, az idõnkkel nagyon meg voltunk elégedve (5 óra), így nagyon jókedvûen, abszolút könnyedén indultunk az utolsó 5,7 km-es távunknak. Lefelé kellett mennünk, így egy kicsit még meg is szaporáztuk a lépteinket, futottunk egy jót, ezzel is átmozgatva egy kicsit az izületeinket, majd mikor felvettük újra a szokásos tempónkat, sajnos megtörtént a baj. Nõvérem megcsúszott és a falevelek által takart mélyedésbe becsúszva, majd több méter gurulás után kiderült - akkor még abban reménykedtünk -, hogy megrándult a lába. Innentõl fogva sajnos a jobb lábára nem tudott rálépni, így bicegve, túrabotjai és a mi segítségünkkel ( hideg elleni védekezés képpen magunkra kaptuk felvátva és vittük a hátunkon amíg bírtuk és a terep is lehetõvé tette, na meg a súlya is - Rá szokták mondani, hogy vasággyal együtt max. 50kg - de ez most igazán jól jött) 2,5 óra alatt bebicegtünk a célig, mellékesen megjegyzem, hogy még így is szintidõn belül. 


Amiért bátorságot vettem és leírtam a történetünket az leginkább azért történt, hogy megköszönjem azoknak a túrázoknak az érdeklõdését, felajánlott segítségét, fásliját, kedvességét, akik elmentek mellettünk és próbáltak lelket önteni sérült nõvérkémbe és belénk. Egyetlen egy negatív megjegyzés kaptunk a vár tövénél, a legmeredekebb szakaszon, ahol éppen pókmászásban próbálta felküzdeni magát, hogy "feltartjuk A túrázót", tõle pedig ezúton is elnézést kérek, nem szándékosan tettük.


A történet végére annyit, hogy a baleseti sebészeten fejeztük be a napot, ahonnan  egy csinos gipsszel  gazdagodva vihettem haza a család fõtúrázóját, mivel bokatörést szenvedett.


Az almalekvár isteni volt. A túrázástól nem ment el a kedvünk, meggyógyúl és startolunk (addigra a hidegnek is vége).


 

 
 
vissza az túrákhoz
<<== túranaptár