Túrabeszámolók


túra éve: 2016
Vándortáborozók nyomában a Nyugati-MecsekbenTúra éve: 20162016.08.01 11:58:40

 Kedves nyegabor és Turistaszalámi!


 

Mint az egyik pontőr próbálok válaszolni az említett gondokra!

 

- A szalagozást a verseny elött közvetlenűl tette fel az akinek ez volt a feladata! Sajnos valakit( valakiket) ez zavart és leszedte. Sajnos nem mindenhol lehet jelzett úton túrát tervezni ezért került sor a szalagozásra.

Egyébként a leírás alapján  ( aki figyelmesen elolvassa) egyértelmű volt az útvonal.

 

- A vízben igazat adok abban, hogy a második vízvételi hely ( Hársas forrás) csak csordogált és állitólagosan nem volt jó a vize ( Én rendszeresen iszok belőle ). Ez azt jelenti, hogy 10 kilomérerenként lett volna vízvételi lehetőség ami azt hiszem bőven elegendő annak aki erre előre gondol!

 

-  Én voltam a pontőr ahol az nagy fa elött el kellett kanyarodni és rengeteg embernek ezt el is mondtam.  Mentségemre szolgál, egyedül voltam a ponton és nem mindig figyelmezettem mindenkit, és nem kísértem figyelemmel merre megy ! Itt megint csak arra tudok hivatkozni, hogy oda kell figyelni és térképet használni ! Itt a DDK  frissen felfestett útvonaláról van szó !

 

- A Kövestető alatti elágazásról annyit, hogy az út mellé volt tervezve egy betonoszlop amin rajta a jelzés de sajnos aki kihelyezte nem oda tette ahová kértük.  Sajnos a csalán annyira felnőtt, hogy tényleg figyelni kell a beágazásra. Ennek ellenére elég nehéz eltéveszteni a beágazást ( ha más nem egy zarándok oszlop ott van) ! Én ha elmegyek egy számomra idegen helyre nem elégszem meg egy a rendezők által adott "valamilyen térképpel", biztos viszek magammal egy odavaló szines túristatérképet is.

 

A bosszantó dolgok ellenére is remélem még találkozunk a Mecsekben !

 

2016. 08. 02. Még utólag annyit, hogy a kritikus részt a Mecsekerdő Zrt-nek jeleztem és tisztítani fogják. ( Miután ez  az útrész a DDK útvonala!) 
 
 
vissza az túrákhoz
<<== túranaptár