Túrabeszámolók


túra éve: 2013
Zselici négy faTúra éve: 20132013.08.25 22:08:36

Bizony, bizony jó túraidõ volt. Az elején köd, közben néha még napsütés is, a végén pedig frissítõ esõ :)


 1. pont: Cserénfa, szinte gond nélkül értünk le a faluba, mondjuk a beszántott útnál mi is egy kicsit ráhúztunk a távra :) Az elsõ ellenõrzõ ponton nem sokat idõztünk, indultunk tovább hogy a beígért esõt megelõzzük.


2. pont: Kaposgyarmat. Rövidnek tûnõ 2-3 km után megérkeztünk az ellenõrzõpontra, majd pár percnyi beszélgetés után a kaposgyarmati szõlõhegyeken át a elindultunk a  


3. pontra, Gálosfára. Az ellenõrzõ pont Gálosfa végén a buszmegállóban volt. Lódarazsak miatt az Gálosfát és Bõszénfát összekötõ aszfaltos úton kellett továbbmennünk. 

 

4. pont, Bõszénfa, Meseszálló. Pár percre leültünk megpihenni, közben elfogyasztottunk némi elemózsiát is, majd továbbhaladtunk Simonfa irányába. A cél elõtt 2-3 km-mel utolért bennünket az esõ is. Szerencsére csak enyhén esett, így túlzottan nem áztunk el. Nem mondható ez a mögöttünk jövõkrõl.

 

Pár szó a szervezésrõl: minden ponton nagyon barátságos pontõrök voltak, jó volt velük pár szót váltani. A pontokon mindenhol kaphattunk mûzliszeletet, gyümölcsöt, vízet, talán Gálosfán még egy doboz energiaital is válaszható volt. 

 

Összességében egy nagyon jól, lelkiismeretesen megszervezett 30 km-es túra volt.

 
 
 
vissza az túrákhoz
<<== túranaptár