Túrabeszámolók
|
| Kitörés | Túra éve: 2014 | 2014.02.10 10:29:24 |
|
Kitörés 60 km
Igazán kellemesnek mondható, hogy nem kellett korán kelnünk, sõt! Délután 17:00-kor indultunk útnak a Budai várból, hogy sok száz ember nyomában sétáljunk ki Szomorra. Bevallom, a túra elsõ kilométein bele se szagoltunk az útleírásba, csak követtük vakon a tömeget és elõzgettük a lassabban sétálgatókat, elengedtük a gyorsabban haladókat. Normafáig ez nagyjából ki is töltötte a programot, majd "terepre" érve, a Csacsi-rét felé ereszkedve megkezdtük a csúszkálós dagonyázást, ami ki is tartott egészen a célig. Néhol próbálgattam fotózni is, de a nagy fehérségen kívül mást nem sikerült. A János-hegyi kilátó is csak azért látszott, mert ki van világítva... még így is csak közelrõl. 
A piros jelzésen leereszkedve nagyon kellett figyelni, hogy a ködben merre kanyarog az ösvény. Itt valahogy felfelé mindig könnyebb. Szépjuhásznénál sárgára váltottunk, megmásztuk a Nagy-Hárs-hegyet, lefelé indulva rögtön el is vágódtam, itt elõször. Kicsit ijesztõ volt orral elõre bukni a sziklákon, de csak saras lettem. Hûvösvölgyben teáztunk egyet a lángososnál majd felvergõdtünk az Újlaki-hegyre. Onnan kábé háromszor indultunk el, mire a tejködben megtaláltuk a lefelé vezetõ utat, pedig nem elõször járunk itt. A Virágos-nyereg elõtt is durva volt a sár-helyzet, de utána csak rosszabb lett. A fasírtos zsömi után a SÁR(!)GA JELZÉSEN indultunk tovább, ami kegyetlen csúszós volt. Megváltás volt az Alsó-Jegenye-völgybe érni. Vicces momentum, hogy még ott is olyan köd volt, hogy két-háromszor is elõfordult, hogy nem vettem észre a hidat és kis híján azok mellett keltem át a patakon. (Az utolsó pillanatban azért mindig sikerült megúszni a fürdést.) 
A Zsíros-hegyre vezetõ út hossssszú és sááááros. A Muflonok mellett mi is kaptunk teát az itatóban, utána pedig egészen üdítõ volt egy picit aszfalton menni. A Nagy-Szénás éjjel is gyönyörû, a szél viszont dermesztõ, így nem is idõztünk ott. A Fehér úti ponton is csak átrobogtunk (persze azért pecsétet kértünk). Perbálig viszonylag tûrhetõ úton jutottunk el, teáztunk, kávéztunk a kocsmában, aztán nekiindultunk a szántóföldeknek. Némely szakasz kimondottan brutális volt.  Anyácsapuszta pedig mint fény az éjszakában, megváltásként jelezte, hogy már csak 5 kilométer a cél. A Kakukk-hegy emelkedõje nagyon jól esett és a Kálvárián lefelé se volt olyan vészes, mint sejtettük. Még sötétben értünk le a Szomorra. Elraktuk a fejlámpáinkat, bár a sportcsarnok udvarán némileg hiányzott, azért betaláltunk az épületbe. Finom volt a virsli és a tea is. Szép a díjazás. Nagyon kemény túra volt.
|
| | | | |
|
|
Fóti somolygás
Megannyi bükki, börzsönyi és bakonyi túra után Attila úgy gondolta, ideje, hogy végre megismerjem az õ szûkebb hazáját, a Gödöllõi-dombságot is, így az évzáró túránk elõtt, egy szép, szürke, ködös õszi… ööö… téli reggelen, más botos-hátizsákos egyedekkel együtt mi is ott toporogtunk kora reggel a Nyugati pályaudvaron a –többek közt- Alsógöd felé induló vonatra várva. A vonatról leszállva megrohamoztuk a nevezõasztalt, majd megindultunk Gödöllõ irányába. A tömeg nagy része a város határában elhúzott szépen, nekünk kellemes tempóban sétálva, beszélgetve repültek a homokos/ködös kilométerek. A csomádi aluljárónál már a napocska is megörvendeztetett minket némi szórt fénnyel. Megmásztuk a túra névadóját, a Fóti-Somlyót, a csúcson leültünk picit és elmajszoltunk egy-egy szendvicset, majd a Fáy Présháznál a vidám kutyusos, mosolygós pontõrlánytól kaptunk pecsétet és szaloncukrokat. Innen balra (f)el. Alig egy óra alatt átértünk Mogyoródra, integettünk Attiláék háza felé. A cukrászdában volt az ellenõrzõpont. Finom teát kaptunk ellátmányként, majd az itiner nyomatékos felszólítására (A süti márpedig jár!  ) Attilával egymás arcába nyomtunk egy-egy mignont is. 
Továbbálltunk a Gyertyános felé. Útközben szép kilátás volt végig a városra, már amennyit a sûrû levegõ látni engedett belõle. A csúcson ismét tartottunk egy rövidke evõs-ivós szünetet, majd lecsorogtunk a hegyrõl. Aszfalton szõlõk közt, HÉV alatt, sárban fel és már meg is érkeztünk a Szár-hegy csúcsára. Innen leereszkedtünk a Mária-útig, ahol irányba rendeztük magunkat Gödöllõ felé. A zarándokúton haladva nyári, Me?ugorje-ban töltött napjaink jutottak eszünkbe, az élmények felidézésével hamar elszállt az utolsó néhány kilométer. Gödöllõ elõtt átmentünk az M31-es felüljáróján, átvergõdtünk a kettõs szalagkorláton, lebukdácsoltunk a lépcsõn, majd végig a vadaspark kerítése mellett és át az Erzsébet-parkon, ahol begyûjtöttük az utolsó igazolást, válaszoltunk a szikláról feltett kérdésre.
Gödöllõ belvárosán átsétálva érkeztünk meg a vasútállomás igen impozáns királyi várótermébe, ahol – miután a célasztalnál ülõ mókás arc semmi kivetnivalót nem talált az itinerünkön – oklevelet és kitûzõt kaptunk emlékbe és alig negyed órával a célba érés után már úton voltunk hazafelé.
Szép volt, jó volt, köszönjük.  Még az is lehet, hogy visszatérünk. |
| | | | |
|
