Túrabeszámolók


túra éve: 2014
Vándorbottal a VasparipáértTúra éve: 20142014.07.23 20:39:35

 A Porva-Csesznek Turistaház rendezésben 2014.07.19-én (szombaton) megtartott túrán, sok természet- és vasútkedvelõ társunkkal együtt  mi is részt vettünk 

 Parkolás Vinyén, majd pár perc vonatozás után megérkeztünk a rajthelyre, Porva-Csesznek vasútállomásra. Óvatos duhajok lévén, a szerény, 7 km-es családi távot választottuk. Rövid adminisztráció és egy kis nézelõdés után, még világossal indulhattunk a sárga + jelzésen. Az útvonal egyébként nem a közismert (és egyébként csodaszép) Cuha-völgyön keresztül vezetett, hanem attól némileg nyugatabbra, az egykori Ferencházi és Pálházi vadászházak érintésével. Kb. félúton járhattunk, amikor elõ kellett venni az elemlámpákat. Ötletes megoldás volt a csíkokra szabdalt láthatósági mellény, mint útjelzõ szalagozás.

Egyetlen helyen (az utolsó szakasznál) bizonytalanodtunk el egy kicsit, ahol a széles útról egy szûk ösvényre mutatott a jelzés. Lehet, hogy a vaddisznók, vagy más emberevõ erdei szörnyek kötözték át a szalagokat? Az iránytû azonban szintén erre mutatta  a helyes utat. Fél tizenegy elõtt 10 perccel megérkeztünk a célba, a Vinye.hu büféhez. Kaptunk emléklapot, kitûzõt, sajtos pogácsát, és személyenként 150 Ft-os kupont, amit a büfében fel lehetett használni.  Miközben a büfé udvarán pótoltuk az elveszített energiát, láttuk, hogy jön egy igen gyorsan mozgó elemlámpa. A sportos kinézetû fiatalember ennyi idõ alatt teljesítette a 29- km-es távot! Bizonyára nem azért, mert kergették az elõbb már emlegetett vaddisznók. Így ismeretlenül is Gratulálunk!

 Még lementünk a Cuhához  és megnéztük milyen korom sötétben és éjfél körül indultunk haza.

 Az egész rendezvénynek nagyszerû buli hangulata volt. Kisgyermekes családok, vidám fiatalok, nyugdíjas korú párok jöttek el, hogy gyalogoljanak néhány km-t az ország legszebb vasútvonaláért. 

 A beszámoló képekkel kiegészítve megtekinthetõ az alábbi címen:


http://railjet.blogspot.hu/2014/07/estiejszakai-tura-bakonyban.html

Bódis Attila

 
 
vissza az túrákhoz
<<== túranaptár