Túrabeszámolók


túra éve: 2017
Tanúhegyek (BTHE)Túra éve: 20172017.05.21 22:24:08

Tanúhegyek 100 


2017.05.20-21.


 


Nagyon szép a Balaton-felvidék, és örültem neki, hogy lesz itt is egy kihívást jelentő százas túra, így eljöttem. Reggel a rajtnál viszonylag gyorsan végzek az adminisztrációval. Ismerősökkel való pacsizás után rövid beszéddel megnyitják a túrát és mi (nem)százasok elindulunk. Rövid aszfalos szakasz után következik a Bujdosók lépcsője, elég nagy dózist kapunk szintemelkedésből rögtön az elején. A kilátás a Badacsonyról viszont kárpótól mindezért. Egy kis föl-le mászkálás után érkezünk a Klastrom-kúthoz, ahol rögtön pálinkával (is) kínálnak. El is fogadom. Innentől intenzív lejtmenet jön Badacsonytomajig, ahol először a Sörpatikában kapunk orvosságot, majd pár kilóméterrel odébb egy pincészet borait kóstolhatjuk. Hát, így meglett a sör-bor-pálinka mesterhármas rögtön az első 10 km-en. :) Innen a Foli-arborétumon keresztül vezetett az út, mely számomra egy mesevilág volt. Ezután erdei szakasz következett egy templomrom érintésével, majd beérünk Salföldre, itt egy pár percre megálltam frissíteni, aztán elindulok a Tóti-hegy felé. Szép legelők, domboldalak közt visz az út. A zöld háromszög jelzés elég meredek felfelé (sőt, meglepő módon lefelé is), viszont a körpanoráma itt is kárpótól. Lefelé eléggé ügyelni kell, hogy el ne csússzak. A zöld jelzsre való visszacsatlakozásnál pacsizok egy sporttárssal, aki még elég vidám, nem tudta még mi vár rá felfelé. Ezután pár kilóméterrel odébb ismét egy borozós ep. volt, bőséges ellátással (mondjuk kicsit nehéz volt megtalálni). Innen műúton visz az út Káptalantótiig, aho egy templomromnál kódot kell felírni. Egy kis síkvidék, egy kis dombmászás, és már Mindszentkállán vagyok, ahol istenien finom zöldségleves fogad ebéd gyanánt. Innen hosszú sík szakasz következik szép kilátással. Majd a Balaton partja felé visz az út, föl a Fülöp-hegyi kilátóhoz. Itt jól esik a banán, a kilátóból jó álátás nyílik a Balatonra. Hosszú, kacskaringós erdei szakasz következik a Hegyestű lábáig. Itt is frissítek pár percet, majd irány Szentantalfa. Itt a balatoni kék útvonala bortermelő vidéken visz át szép kilátással, egy helyütt egy esküvői csapat ebédel. Szentantalfán sörrel frissítek, és megyek tovább a Halom-hegy felé. Beszélgetek pár 50 km-es túrázóval, akiket utolérek. Amúgy szép a kilátás ezen a szakaszon is. Először megkerülöm a Halom-hegyet, majd felmászok rá. Fent Edina sporttársnő (is) fogad, baromi jó ez a pont: szép a kilátás, van játszótér, kilátó, minden ami kell. Készültek a pontőrök sokféle házisütivel, eszek is pár sajtos stanglit meg muffint. Eddig ez a kedvenc pontom. :) Innen a cél minél tovább eljutni fejlámpa nélkül, de szerencsére még este 6 óra sincs. Rétek mentén, majd erdőben visz tovább az út Balatoncsicsóig. Itt viszont nem találom meg az ellenőrző kódot, ezért lefotózom a templomot igazolásnak, ha kérik. Viszont hoppá, a településről kifelé nem vezetnek szalagok. Így a GPS segítségével követem az utat. Műúton, majd földúton megyek mezők mellett. Itt a zöld jelzés mellett kezd szalagozás is lenni, de nincs benne köszönet: egy elhagyatott roncstepelen kötök ki, majd megyünk vissza a zöld jelzésre. Ennek mi értelme volt? Az erdős részt elérve viszont jól követhető út vitt Balatonhenyéig, még mindig világosban. Érzem, hogy kezdek kicsit kimerülni, közeleg a 70 km környékén lévő holtpontom, ezért hosszúnak tűnik az út a faluig. Balatonhenyén tartok egy viszonylag hosszabb pihenőt, sörrel (még pont nyitva volt a kocsma!), kólával (ellenőrzőpont) és szendviccsel hangolok az éjjeli szakaszra. Még mindig világosban érek fel a Vaskapu-völgy felső részéhez. Itt a kis fennsík igazán gyönyörű így az alkonyatban. A kilátónál se találunk felírható kódot a túratársakkal. A hegyről lefelé előveszem a fejlámpát (kb. 74 km-nél lehetek). Ereszkedés következik egy akadályokkal teli völgyben (köves talaj, belógó fatörzsek). Ezután egy műutas szakasz jön Szentbékálláig, majd földút a kőtengerig. Itt se találunk kódot, úgyhogy igyekszünk a széles földúton mielőbb Mindszentkállára érni. Itt megint fullos ellátás fogad minket. Van valami raguleves szerű izé (pontosan nem emlékszem mi volt, de jól esett :) ), izó és kóla. Itt kérdezgettek minket, hogy mi vesz rá minket a százasra. Válasz asszem nem érkezett. :) A pontőr érzi rajtam, hogy nyűgös vagyok, és mondta hogy szedjem össze magam: "Most lesz szükség minden erődre! Jön a Csobánc, majd a Szent-györgy-hegy. Itt most nem jó helyen vagy!" Indulok tehát tovább, kissé nyomasztó egyedül a sötét erdőben, de ez van. A Csobánc előtt volt egy iszonyatosan bokrokkal benőtt szakasz az OKT-n, örültem mikor kijöttem belőle. Ezután látok pár túratársat egy lejtőn szembe felfele jönni. Mondják, hogy a párhuzamosan menő út a jó, ez másfele vezet. Ránézek a GPS-re, és szerinte jó úton jövök. De kb. mindenki átmegy a másik útra, én is. Kiderül pár perccel később, hogy a másik út vége le van zárva (magánút), úgyhogy vissza az egész. Iszonyat ideges lettem ettől, gyorsan elérem lefelé a műutat. Ami ezután jön, az a pokol egyik bugyra: Csobánc felfelé a kéken. Kikészített a felfelé menetel, ráadásul fent fújt a szél, és az utat se volt könnyű meglelni. De legalább az ep. szélvédett helyen volt a várrom belsejében. Lefelé már könnyebb volt a menet, gyorsan Gyulakeszire érek. Innentől valamiféle suggallatra versenyszellem lesz rajtam úrrá, szeretnék minél hamarabb a célban lenni. A sík terep adja is magát ehhez. Egyszer egy nagy pocsalyába lépek bele, ami a GPS szerint az Eger-patak. :) A gázlón szárazon át lehet jutni. Keresztezek egy műuat, egy vasútvonalat, majd balra át, és irány a Szent-György hegy. Nehéz a felfelé mentel a lépcsőkön, de ez most nem készít ki annyira. A turistaháznál van az ep., jó az ellátás itt is, elcsigázott túrázók (köztük én is) szedik össze magukat. Innen még egy kis emelkedő van a hegy csúcsáig. A lefelémentel elég meredek, figyelni kell hogy el ne csússzak. Ezután el kezd csepegni az eső, a szél továbbra is fúj kitartóan. Elérek a Lengyel-kápolnához, elkezd még intenzívebben esni. Nem lesz ez így jó. Kezdek átázni. Viszont a java még hátrava: a 71-es utat elérve brutál intenzitásra kapcsol az eső, úgy érzem kiszívja belőlem az erőt a műúton Szigliget felé. Csak arra gondolok, hogy egyre közelebb az egésznek a vége. Szigligeten a vár bejáratánál van az ep. , a pontőrök sátorba költöztek. Még 4 km van hátra. Visszafelé a nedves lejtőn elcsúszok. Szitkozódok egyet jó hangosan, majd megyek tovább. Kezd alább hagyni az eső intenzitása, de Tördemic előtt ismét brutál fokozatba kapcsol. Az utolsó pár kilóméter pokoli volt. A célbaérés felért egy megváltással. Végre száraz, meleg helyen vagyok. Nemsokára átveszem az oklevelet, valamint a jelvényt. 


Szép tájakon vitt az útvonal, és a szervezők is kitettek magukért. Kb. minden ellenőrzőponton bőséges volt a választék. Összességében egy baromi jó élménynek maradt meg számomra a túra. Köszönet mindezért a szervezőknek.


Andreas


 


 


 


 

 
 
túra éve: 2016
Mecseki MátrixTúra éve: 20162016.04.18 19:56:51

Mecseki Mátrix 130


 Hajnali 5:45 –kor indultam Bükkösdről kevés alvás után (a helyi tornateremben szálltam meg). Enyhe emelkedőn, mezők mellett megyünk ki a faluból, szép időt jósolt a reggel. Egy kis emelkedő után beérkezem az erdőbe, itt egy kanyarnál benézem a piros jelzést, de pár 100 m után szerencsére visszacsatlakozott a műútra. Jó tempóban haladok, elhúz mellettem két futó, az út pedig felvezet egy gerincre, mely elég szép zöld a friss tavaszi időben. Egy idő után pár km műút következik, erről is van kilátás, majd megérkezünk a Petőcz-aknához (ep.). Itt kapok csokit és egy 2 literes vizet a kedves pontőrtől


. Ezután nemsokára kellemes erdei út következik, baromira sok medvehagyma van itt. Beérek egy völgybe, ahol nem látom sehol a piros jelzést. Kiderült, hogy a piros kicsit előbb már lekanyarodott, de szerencsére jöttek mögöttem túratársak, akik útba igazítottak. Egy kis emelkedő, majd ereszkedés következik, keresztezünk egy autóutat, majd egy völgyben folytatódik az út. Ez a rész eléggé frekventált, baromi sok fapad, illetve jelzés van, és persze medvehagyma minden mennyiségben. Egy kellemes emelkedő után széles, kellemes erdei úton megyek tovább Dömörkapuig. Itt van egy hangulatos kisvasút, és annak megállója, ahol éppen egy kisgyerek játszik a mozdony dudájával. Az ellenőrzőponton elidőzök egy 5 percet, jól esik a zsíros kenyér. Tovább indulok, ismét széles erdei utak követeznek, közben szép kilátás nyílik a misinai TV-toronyra. Hamarosan ismét völgybe érek, mely tele van medvehagymával, valamint számos forrás is akad itt. Összetalálkozok családos túrázókkal is, érdeklődnek, hogy miféle versenyen vagyunk. Mikor felvilágosítom őket, a férfi azt mondja: -Benevezek.  Jó erősen süt a nap, dél felé járhat az idő, pont jókor jön a kocsma az autóút mellet


. Megiszom egy sör az első 40 km után, újult erővel megyek tovább fel-le az erdőben. Mezők mellé érek nemsokára, Komló környékére szép a kilátás. Ismét ellenőrzőpont van, ismét kapunk percet és nápolyit. Egy kis fel-le menetel után beérek, majd kimegyek Komló külvárosából. Itt egy autós érdeklődik tőlünk, hogy mi ez a túra, természetesen elszörnyed a hallottakon. Műúton megyünk el egy motocross pálya mellet, az egyik oldalon csupasz dombok vannak. Ezután földút következik, újabb ep—vel. Ezután ez idő kezd kissé kellemetlenül meleg lenni. Széles, száraz, de gépekkel erősen kijárt erdei úton megyek tovább. Hamarosan ismét műút jön, ezen megyek pár km –t a márévári kempingig. Jól esik itt a pihenés, kellemes a kiszolgálás, szívesen maradnék, de menni kell. Egy völgyből kanyarodok fel a hegyoldalba. Egy kis felfelé menetel után meglátom Máré várát, majd újra visszatérek a műútra. Kezdek aggódni, hogy benézte a cigány-hegyi felmenetelt jelző sárga jelzést, de végül utolér pár túrázó, tehát jó az irány. A hegyre egy erős kaptató visz fel. Felérve egy tisztásra érünk, ahol tanakodni kezdünk, merre tovább a sárgán. Végül GPS segítségével megtaláljuk a helyes irányt, és felérünk a kilátóhoz.


Innen 10 km Mecseknádasd, néhol erős lejtmenetben, szép erdei környezetben. A domboldalból gyönyörű kilátás nyílik Mecseknádasdra. A faluban sokat kell műúton menni a központig, itt viszont meleg étel vár minket egy vendéglátóipari egységben. Kb. fél órás pihenő után meggyőzöm magamat, hogy továbbmegyek. Elég jól érzem magam a pihenő után, jöhet az éjszaka. Még sötétedés előtt találkozom egy csapattal, akikkel egész éjjel együtt megyek. Bemutatkozunk egymásnak, némelyik sporttárs már elég leharcolt állapotban van elmondása szerint. Nem is megyünk gyorsan, nekem legalábbis kellemes a tempó. Felmegyünk egy völgyben, előveszem közben az elemlámpámat. Ezután máris a kéken vagyunk, egy műúton. Megyünk, bandukolunk, szépen visszaérünk a falu előtti tisztásokig. Itt egy ep. van, ahol van pogácsa, kávé, sör. Igazi mennyország. Kicsit eldumálunk, majd leereszkedünk egy völgybe, ismét műút jön, majd beérkezünk Óbányára. Itt egy nagyon közvetlen, jó fej kocsmáros lány fogad minket. Kicsit eldumálunk, mondja, hogy ő is szívesen jönne hosszabb túrára, és hogy le a kalappal előttünk. Egy kis pihenő után megyünk tovább a völgyben Újkisbánya felé. Ez is egy szép kis falu, hangulatosnak tűnik még sötétben is. Meredeken megyünk fel ismét a Cigány-hegyre.


Innen lemegyünk, majd a kéken folytatjuk utunkat, előbb széles úton, majd egy völgyben, mely medvehagymával van tele, a változatosság kedvéért. A hosszú völgy után beérkezünk Zobákpusztára. Itt kapunk finom zsíros és lekváros kenyeret, teát, szörpöt, itt is nagyon kedvesek voltak a pontőrök. Ezután eléggé kezdenek összefolyni számomra az események. Egy széles útról lemegyünk egy völgyben, onnan fel egy másik hegyoldalba. Aztán baromi sokat megyünk egyenesen és fel-le erdei dózerutakon, melyeket eléggé szétbarmoltak az erdei járgányok. Találunk egy táblát, hogy 8,3 km a következő ep. (Árpád-tető). Egyik sporttársunk elereszt egy káromkodást, én is úgy érzem, hogy már baromi sokat jöttünk, holott ez nem igaz. Villanyvezetékek mellett megyünk, aztán ismét műúton. Ezek ismétlődtek nagyon sokszor: széles dózerút, műút, T alakú elágazás… Azt hittem sose érünk már be Árpád-tetőre, de végül csak beérünk.


És itt már 100 km felett járunk. Egy kicsit sikerült felfrissülnöm, de az út a büdös-kúti turistaházig így is elég nehéz volt a fáradtság miatt. Az út itt is ugyanolyan monoton volt, mint Árpád-tető előtt. Hajnalodik, megérkezünk a turistaházhoz. Én lerogyok a kőpadlóra, annyira kifáradtam. Csak pár perc után vánszorgok el pecsételni, és kajálni (itt is van zsíros kenyér). A hátizsákomból magamba erőszakolok mindenfelé kaját, amit csak tudok, előkerül a szőlőcukor is. A többiek közben elmentek, így egyedül folytatom tovább utamat. Innentől egészen Abaligetig szinte csak vonszoltam magamat, és azt gondoltam, ott feladom a túrát (a kört már nem csinálom meg). Széles dózerutak, föl-le, Zsiványos kő nagyon sokára érkezik el. Körülnézek, kiabálok egy kicsit, de pontőr sehol. Magamba roskadva battyogok lefelé, már csak arra koncentrálok, hogy Abaligetig eljussak. Ismét érintem a Petőcz-aknát, kb. pont egy napja jártam itt. Most pontőr sehol, víz és nápolyi sehol, üde frissesség sehol. Elindulok lefele, már csak 4 km. Szép az útvonal amúgy, de most ezt nem tudom értékelni. Meglátom a házakat, becsoszogok a célba. Fairy kérdezi mi van az előző ep.-vel. Elmesélem neki a történteket, végül leigazolja a hiányzó pontot. Ettől, valamint az emberek közelségétől és a sörreggelitől annyira feldobódom, hogy nagyon. A hátralévő 12 km semmi már.


Ott hagyom a táskát a célban, csak az itinert viszem tovább. Egy dombra fel, majd levisz a kék a vasútállomáshoz. Itt pecsételés (DDK), majd nyomás tovább a sínek mellet, majd az autóút mellett. Nem érzek semmilyen fáradtságot, tudom, hogy be fogok érni. A mezők mellett utolérem a túratársaimat, üdvözöljük egymást. Fáradt pontőr alszik az utolsó ep.-n, én túrázónak néztem elsőre. Még pár km a mezők mellett, szemben a templomtorony, majd beérkezem Abaliget utcáiba, majd végül a CÉL-ba.


Gratulálnak nekem, nagyon szép kerámiából készített érmet kapok. A hangulat nagyon jó családias a célban. Eszem a gulyáslevesből (nem volt meleg, de isteni finom volt), iszom a vörösborból (később a fehérből is). Ezután ledőlök az árnyékba, és ejtőzöm egyet. Nagyon szép az idő. Sikerült fuvart szereznem hazafelé, köszönetem érte Andrásnak még egyszer. A tó melletti büfénél (itt töltöttem fel reggel a mobilomat) még ettem sült krumplit, majd ittam sört. Köszönetem a szervezőknek ezért a túráért, nagyon kitettek értünk.


A Mecsek meg gyönyörű, biztos visszatérek még ide (csak akkor lehet kevesebbet megyek…).


András, 2016.04.16-17.


UI: "Miért Mr. Anderson? Miért áll fel? Miért megy tovább?"

 
 
vissza az túrákhoz
<<== túranaptár