Túrabeszámolók
|
|
Árva Vince 75 - Eddigi leghosszabb túrám.
Az előző héten munka miatt kimaradt a tervezett 50-es a Pilisben. Azelőtt a leghosszabb túrám a TÉli Márta XL volt. Az 50-es kimaradása miatt tartottam attól, hogy lesznek gondjaim a 75 kilométerrel. Végülis gondjaim lettek, de ne szaladjunk előre.
A Délitől gyors regisztációt és rajtot követően el is indultam. Ismerős terep, évekig laktam és dolgoztam is a 12-ben, minden utcát ismerek. Ennek örömére nem találtam meg a kilátót... Volt egy kis visszaút. Közben egymáshoz csapódtunk egy túratárssal, mint kiderült élete második teljesítménytúrája és a 20-as távon indult. Elég jól jött, szóval nem hiszem hogy sok gondja lesz a túrákkal, szerintem hamar a középtávú túrák indulói között fogja találni magát. Sokat dumálunk út közben, telik az idő. Az eső egyre jobban esik. Eleinte el-elsütjük azt a viccet amiért a későbbiekben, mondjuk Kolduszállásnál biztos hogy ütöttem volna: Akkor kell túrázni, amikor jólesik... Makkosnál frissitünk egy gyorsat és jót. A Petneházy rétnél meg kellett volna szökni az össze csokival. De nem tettem. Helyette beázott a gore-tex cipőm. Nem mai darab, kamáslit sem vettem, pedig ott figyelt a táskában. Nagykovácsiba beérve újra elrendeztem a felszerelésem, feltettem a futókamáslit, megettem a rétest, újra nem kértem mert szégyellős (és hülye) voltam. Gratuláltam a teljesítéshez útitársamnak majd tovább indultam. De merre? Zöld jelzés van, sárga sehol. Jövök, fel le, mint a vasaló. Jön szembe egy kolléga, rámköszön, én paraszt köszönés helyett megkérdezem hogy merre van a sárga. Mutatja és el is indul arra. Csattogok utána a szakadó esőben. Amikor egy vonalba kerülünk, megkérdzem meddig megy. A válasz rövid: "A végéig. Visegrádig." Az én válaszon is rövid: "Ba***eg..." Sokáig kisebb vagy nagyobb távolságról a hátát nézem, majdnem a Perbál előtti ellenörzőpontig. Ott felveszem a tempóját és amennyire a szél engedi beszélgetünk. Még mindig el vagyok képedve a távon amit meg fog tenni. Közben elállt az eső, a szél pedig erősödik. Félig megszáradtam. A cipőm és benne a lábam persze nem. Perbálon áthaladtunk, epikus sárdagasztásba kezdünk. Ez majdnem így is megy Szomorig, rövidebb hosszabb megszakításokkal, amit nagy örömmel élek meg, ha valami más a talaj, nem a sárnak valamiylen formája. A Kakukk hegyre felfelé érzem, hogy mindkét sarkamon valószínűleg vízhólyag lett. Sosem volt vízhólyagom. Az alapkiképzést a sorkatonaságnál 40-es helyett 43-as bakancsban csináltam meg (innen és még egyszer köszönöm a raktárosnak, egy foga legyen de az fájjon) de még akkor sem lett vízhólyagom. Most lett, a felázás megtette a hatását. Beérünk Szomorra, nevetgélve valami poénon gurulunk be a csarnokba. Kaja, cuccigazítás, feleségem hívása, majd indulunk tovább. Egyben vagyok, csak a talpam kezd fájni. Szép kis falvakon keresztül megyünk tovább, különösen Gyermely tetszik. A szőlőhgyet elhagyva már kezd sötétedni, majd be ís sötétedett. Mikor hallunk pár távoli lövést úgy döntünk felrakjuk a lámpákat. Nagyon soká jött el a Tarjáni halastó. De onnan még később jött el Tarján. Tarjánban a buszmegállónál van egy holtpontom, minden bajom van. Tarjánt is elhagytuk, lassan közeledtünk ahhoz aponthoz, ahol útitársam elkanyarodik a 140-es táv útvonalával együtt. Annyira nem várom, normális túratárs nagyon, a tempója is jó, bár kicsit gyors, de legalább haladok én is. Viszont a talpam egyre ramatyabb, ezért kezdek lassulni. A kék + jelzésen szólok neki, hogy menjen nyugodtan, inne lassulok. Kis tétovázással igy is tesz. Majd kis idő múlva álló lámpafényt látok, megvárt és mutatta merre kell továbbmennem. Még egy kézfogás és indult tovább. Magamban sok sikert kívántam neki, jó volt vele haladni, a beszélgetéssel is ment az idő, illetve ő is húzott magával. Innen már sok öröm nem volt a túrában: egyre inkább ömlött az eső, illetve egyre jobban fájt a talpam. Azon gondolkoztam, hogy vajon több körmöm marad-e mint vízhólyagom lesz, az érzésekből kiindulva. Kék, sárga, piros+, majd piros és már aTurulnál is vagyok. Persze ez nem ment ilyen egyszerűen. Itt már nagyon lassan lépdeltem. Minden lépés külön eljutott a tudatomig a fájdalom miatt. A pontőrök nagyon együttérzőek voltak, nekem meg nagyon tele volt a hócipőm. Úgy gondoltam hogy innen pikpakk lent leszek a kempingben. Az a pikpakk az azért picit tovább tartott. Keservesen értem be a kempingbe. Megkaptam a gratulációmat, a jelvényemet és oklevelemet, meg az együttérzést is. Annál is inkább mert szörnyű hattyú halálát vágtam le. Közben megérkezett felségem is a váltócuccal. A cipőt levenni nagyon fájdalmas volt. A váltócipőbe nem akart belemenni a lábam. Még egyszer bocs a pontőröktől a nyávogásom miatt. Az idő 17:10 lett. Elfáradtam persz, de nem halálosan. Bár remegtem, de inkább a hideg, meg a vizes ruha miatt. Még kraft lett volna bennem, ha száraz a túra szeritnem akár egy százas is bennem lett volna.
A nehézségek ellenére szuper túra volt. Finom és bőséges ellátmány. Kiváló útvonalvezetés, számomra új tájakkal. Szimpatikus emberekkel túráztam. Egyéni rekord távot tettem meg. És meg is kellett küzdeni azért a végén, a beérkezés katartikus élmény volt. Köszönöm a szevezőknek, gratulálok a teljesítőknek.
Ui: a zokni olyan hangot adott amikor itthon lehúztam mint valami levonó. Egy körmöm se esett le, meg sem kékült. Ellenben vízhólyag lett lábanként 5 darab: sarkok, kislábujj alatt és oldalt, talp közepe és nagylábujj. Következő nap nem volt jó, csak totyogtam mindenhova. Hétfő so-so, itt még szögletesen mozogtam. Kedden már tudtam futni feleségemmel. |
| | | | |
| Nosztra | Túra éve: 2017 | 2017.02.18 20:16:43 |
|
Emlékezetes a mai túra, mivel átléptem a 100. túrakilométert 2017. évben. Meg másért is, de azt majd később.
Reggel késve indultam el, mert egy hete voltunk egy mesés wellness hétvégén egy mesés hotelban aminek az lett a vége, hogy sokszoros alkalommal voltam a mellékhelyiségben a héten mint ahányszor ettem, így a mai reggel is ilyen jó programmal kezdődött, majd amikor már indultam volna, folytatódott is... Nem is voltam topon, de mivel kellenek a kilométerek nem volt kérdés hogy megyek. Már csak azért sem, mert azt hiszem két éve voltam a Noszta 20-on és tetszett. A másik ok, az az, hogy megismertem az idei év első túráján két BHTE tagot, akiket azóta is nagyon kedves túratársnak tartok. (+1: ezen a túrán adnak pálinkát...)
7:58-kor voltam túl a 30 km-es táv rajtján, a "becsekkolás" olajozottan történt.
A túra első 15 kilométere egész jól elment. Változatos, terep, elején kicsit ködös, de nem túl hideg idő, és jó kis hullámvasút. Semmi, de semmi gondom nem volt, jó tempót mentem, kivétel nélkül csak terepfutó ment el mellettem, ötös átlag felett jártam. Aztán valami megváltozott, végighasgörcsöltem a túrát, ami jól be is lassított, a végén szinte agonizáltam. A túra végére kisütött a nap és felolvaszotta a talaj felső rétegét, úgyhogy idén sem maratunk ki a sárdagasztásból. Körülbelül 6,5 óra alatt értem be.
A túra útvonalvezetése kiváló. Vannak benne combot és vádlit próbáló emelkedők, fékkieresztős lejtmenetek, sőt igen meredek lejtők is, amikor a természet engedi csodálatos kilátásokkal a Börzsönyre. Ami azt hiszem etalon az itthoni túrákhoz viszonyítva az az útvonal követhetősége. Az itiner logikus, mindhárom távot (30-20-10) egy térképrészleten jelölő, de ettől függetlenül abszolút követhető darab. A pontokon volt matrica a pont érintésének igazolásához, ileltve szúróbélyegző is. Útközben 2 csokival, 1 banánnal, 2 helyen pedig teával lettem "gazdagabb". A célban üdítő és vajas, zsíros, vagy lekváros kenyér várt amihez volt só, savanyúság, hagyma. (Isteni volt!)
Összeségében jó túra volt, jó szervezéssel, ami nekem gond volt az mindezektől független okból adódótt. Az eddigi tapasztalataim alapján mindig vevő leszek a BHTE szervezte túrákra. A teljesítményem reális volt, a Téli Mátra XL óta nem csináltam semmit, azon kívül, hogy hótt beteg volam az elmúlt héten. Jó felkészülés volt a jövő hétvégére tervbe vett ötvenesre.
Ruha: technikai. Kaja, pia elment: 1 power bar, 1 power gel, 1l híg bioteches izo folyadék, 2 bögre tea, 1 Bounty, 1 Sport szelet, 1 banán |
| | | | |
| |
|
Hosszú idő óta az első teljesítménytúrám. Még az is lehet, hogy az előző túrám a 2014-es Pilis nyereg Retro volt, bár dereng valami 2015-ös Vöröskő is... A hosszú kihagyás és az ismét túrázás túláradó öröme miatt nem tudtam parancsolni a bbogie-nak a lábaimban, ezért eléggé bekezdtem. Cálom hosszabb túrák teljesítése, ezért terveztem is a végére elfáradni, tehát az erős kezdést próbáltam megtartani. Az elején esett eléggé, akkor kezdtem el gondolkozni azon, hogy mi lesz így az itineremmel. Klastrompusztánál jól leplezett irigy pillantásokkal nézegettem túratársaim különféle vízhatlan megoldásait. Klastrompuszta után nekikezdtem a hegymenetnek, úgy gondoltam, hogy el kell érnem azt, hogy ne lassuljak jelentősen emelkedőn sem. Túlzás lenne kijelenteni, hogy ez így is sikerült, de azért trappoltam. Vagyis tocsogtam és csúszkáltam. Lefelé bele- belefutottam a gyaloglásba és ezt így is tettem a végéig. Fekete kőnél Pilisszentlélek fölött bélyegeztem a Pilisi kilátások bélyegzőjével, mellette meg magamban morfodíroztam, hogy ezt most Pilisi Kilátástalanság a nagy ködre való tekintettel. El is sütöttem valami hasonló poént az egyik kedves túratársnak, szerintem nagyon mérsékelt sikerrel. Apropó, túratársak. Kivétel nélkül kedves emberekkel találkoztam. Azért szeretek túrázni, mert nem találkozok sok emberrel, de ha már találkozni kell, akkor az ilyen közönséggel nincs gondom. A Fekete kő után majdnem eltévedtem, de utánam szóltak hogy rossz felé bóklászok. Aztán a zöld keresztre rossz irányba fordultam, utánam szóltak megint (mint később kiderült), de ha valaki elszántan el akart tévedni aznap, akkor az én voltam. Le is mentem a Két-Bükkfa nyereghez, hogy mindne rendben van-e ott és mi újság van lent. Nem volt semmi újság, de ott leesett, hogy nem kéne ott lennem. Vissza a zöld kereszten. Nagyon nem bosszankodtam, még kicsit örültem is, hogy többet megyek, de azt megfogadtam, hogy figyelmesebbnek kell lenni, egy nagyobb túrán hasonló tévedés vagy egy nagyobb vargabetű a sikeres teljesítésbe kerülhet. Érdekesség, hogy a 2014-es túrán is eltévedtem így, csak akkor a más irányból megközelített Mária padnál esett le... De legalább a visszaúton tudtam figyelmeztetni egy párt akik szintén rossz irányba jöttek, tehát legalább hasznom volt. A hátralevő rész eseménye, hogy Pilisszentkereszt felett a szabadon levő lovak között kellett eljönni, megmosolyogtatták a lelkem az állatok, mert csak karnyújtásnyira voltak tőlem a csikók. Szentkereszten még bementem a temetőbe, hogy a körülbelül egy hete meggyilkolt rendőr sírja előtt egy percre fejet hajtsak. Nem volt jó ötlet, egy ideig a gondolataim nem szolgáltak jó társaságként. De ennyi a minimum az áldozatáért. A sárga sávon irtózat vendég- és vándormarasztaló sárral lehetett találkozni. Az Eszperantó forrásra nem is emlékeztem, el is határoztam, hogy jövő tavasszal vagy nyáron ki is megyek oda a kutyával bivakolni éccakára. A Basina szerencsére szép kilátással jutalmazott nem sokkal t úra vége előtt. Mindent összevetve nagyon jól éreztem magam, kedves emberekkel találkoztam, jót hajtottam és a végére egybn maradt (éppen) az itinerem. Ruházat technikai volt, pont jól letaláltama rétegeket, kamásli kötelező volt. Kaja pia egy liter meleg tea ment el, fél liter Powerade, egy kis szendvics, egy banán, két sport szelet. Egészségünkre! |
| | | | |
|
