Eger csillaga 50
Reggel van. Ezt vagy tíz percig kell tudatosítani magamban, mielõtt fölkelek. Sikerül, gyorsan össze is kapom magam, eszek pár falatot és indulok is a rajt helyszínére. Hiszen alig háromnegyed óra, még nagyon sietni sem kell. Gyalog, természetesen :-). Ahogy megyek, nézem a felkelõ nap világította Nagy-Eged-Várhegy tömböt, éveken át ez a látvány fogadott iskolába menet. Hamar elhagyom a patak menti utat, majd a tervezett idõ alatt oda is érek a rajthelyre. Itt a rendezõk már készülnek, megjelennek az elsõ sporttársak, ismerõsök mondják, el ne tévedjek :-). Nemsokára befut a Vándorköszörûs, OT Szilvia, Sancimanó, OT Miklós és OT András alkotta csapat, csatlakoztam, többé-kevésbé végig együtt haladt a társaság. Rövid nevezés után indulunk is, el a Kálvin-ház, a kórház, a Minaret mellett, fel a Várállomáshoz (Egervár mh.). Rövidesen kiérünk a városból, megkezdjük utunkat a Kis-Eged labirintusszerû útjai közt. Ez rövidesen csúnyán benézett kanyarba torkollik, rögtön itt az elején, eljutunk a régi kõfejtõhöz legalább. Aztán vissza. Ejnye-ejnye, ezt nem lett volna szabad, mérges vagyok magamra. Viszont következik a szerpentinút a fenyõk között, majd a köves út a szõlõk mellett. Elõbbirõl Egerre, utóbbiról a Bükkalja falvaira, távolabb az Alföldre nyílik hangulatos kilátás. Majd beérünk az erdõbe, ahol az elágazásról kis kitérõ a Nagy-Eged csúcsa.
Indulóban elfogyasztjuk a rummal ízesített, darált bohócot tartalmazó csokit ((C) Sancimanó), végigtalpalunk a tölgyerdõben futó gerincúton. Mint általában, most sem tûnik hosszúnak az út Várkútig, így nemsokára már ott ihatjuk a rendezõk által biztosított vizet, a kapott pezsgõtablettával. Kövesdi-kilátónál jó ellenfényes kép születik Síkfõkútról és a környezõ dombokról-hegyekrõl, majd a többiek után sietek. Az irtásoknál tökéletes kilátás nyílik a Bükk-fennsík déli oldalára, a Kövek vonulatával és az alattuk elterülõ kisebb gerincekkel. Ilyen úton jó tempóban érjük el Völgyfõ-házat, ahol a szúróbélyegzõn innen, de már a pontõrön túl sok-sok édes feketeszõlõ várja a túrázókat. Letérünk a P+ jelre, ezt követjük sok-sok kilométeren át. Kis patakvölgy felett, majd átkelve rajta, újra mûúton haladva jutunk ki Oldal-völgybõl, a halastó mellett. Átkelünk a miskolci országúton, majd a túra egyik igen impozáns szakaszán (elõresietek, fényképezni, aztán a többiek után sietek, ezt még bizony gyakorolni kell) kaptatunk át a felsõtárkányi kisvasút Egeresvölgy-Varróház megállójához. Az úton lefelé érdekes közjáték egy érdekes párocskával :-D aki ott volt, tudja, mi volt. Annyi a tanulság, hogy figyelni kell mindenkinek a turistajelzéseket, mert sosem tudni, mikor bukkan fel egy tt. mezõnye. Akár. :-D
A ponton vizet kérhetünk, élek az alkalommal (bögre :-)), majd nyílt, köves úton követjük a jelzést. Ez rövidesen erdõre, majd erdõben lévõ emelkedõre vált, most jobbra - észak felé - nyílik néhol panoráma. A P+ jelet egy mûutas szakasz után elengedjük a Berva felé, mi a P sáv lejtõjén hagyjuk magunkat kis kocogásra késztetni. A völgy aljában megint mûút, amelyet rövid hosszantolás után a Les-rétre vezetõ ösvényen hagyunk el, majd a nevezett réten - még mindig az egyik legkellemesebb kirándulóhely a környéken - át is vágunk, egészen a Les-házig, amelyet a rendezõ Kárpát Egyesület Eger gondoz. Itt jelentõs zsíroskenyér-készlet várja lelkes elfogyasztóit, a rendezõk rendületlenül készítik az utánpótlást, szükség is van rá, én egyedül eltüntetek vagy hatot, úgy, hogy nem is voltam igazán éhes. Rövidesen búcsút veszünk a pontszemélyzettõl, megcélozzuk Szarvaskõt, rövid, lejtõs úton hamar oda is érünk. Kis ücsörgés a kocsmában, ki-ki ízlése szerintiben ízlése szerint fogyaszt, jómagam kólával próbálom ébren tartatni magamat. Felrobogunk a várba, a pont ugyan a lentebbi tisztáson várja látogatóit, végül én is kimegyek a bástya maradványára, ha másért nem, a fényképezésért. Szarvaskõ, mint egy terepasztal terül el alattunk, vonat azonban éppen nem jön, de a kilátás így is nagyszerû.
Visszasuhanunk a faluba, innen jön az utolsó komoly emelkedõ az Országos Kék úton, de ez sem nevezhetõ nagyon meredeknek, inkább hosszúnak mondanám. Itt hármasban megyünk Vándorköszörûssel és Sancimanóval, mindenféle történetekkel vidítjuk egymást, fáradtság ellen jót tesz. A Kék egy helyen - már alaposan kijelezve - tér le az aszfaltútról, kis susnyásban kell feltalpalni, de nem okoz különösebb gondot. Az Egerlátó tetejétõl pedig már emelkedõ sincs igazán. Ez nekem teljesen hazai pályának számít, ha szabad ilyet mondanom, erre jöttem ki sétálni, gyalogolni, amikor még a jelzésekrõl is csak azt tudtam, hogy vannak olyanok. Nyugat felé az õszi délután fényeit nézhetjük, néhol erdõben, néhol ligetes utakon jutunk el Agyagos-tetõig (itt még tavaly állt a volt kilátó/katonai torony, idén már nyoma sincs). Megint kaphatunk vizet, majd haladunk tovább, hiszen már közel a cél. Elmellõzzük a volt Gyerekvárost, a még létezõ mentõállomást, majd leereszkedünk újra a belvárosba, be a célba. Itt bõséges ellátás (bor (!), kenyér, ilyesmi), kedvesen gratuláló rendezõk, kitûzõ és sapkára varrható jelvény + oklevél.
Egyik kedvenc túrám marad, mert bár kihagyja a legmerészebb hegyeket, sziklákat, mégis vannak szép kilátások, hangulatos erdõk, jól járható utak. Köszönöm a társaságot minden útitársamnak és a korrekt, készséges rendezést. Gratulálok minden teljesítõnek!
-Kékdroid- |
