Az elõzetes kiírásnak megfelelõen a veszprémi buszállomástól visszafelé, a Budapesti úton kezdtem el keresni az egykori vasútállomás épületét, amit könnyedén meg lehetett találni. Jelenleg felújítás alatt van, az aljában üldögélõ rendezõket felismerve megerõsítést nyert bennem, hogy jó helyen járok:)
Nevezés fejében 2 A/4-es lapot kaptam, mely tartalmazott egy "képzeletbeli" utazás leírását az egykori vasútvonal mentén, melyet az egyik rendezõ írt meg, hosszas levéltári kutatómunka eredményeképpen. Alapvetõen a túra nem a teljesítményrõl szólt, sokkal inkább a vasútvonalról és az emlékezésrõl. Ehhez sok-sok támpontot adott a fent említett utazás-leírás, valamint a tájékozódást segítõ útvonalleírás utcanevekkel. Ez utóbbi meglehetõsen precíz volt, és annak ellenére tökéletes segítségnek bizonyult, hogy az útvonalon legnagyobb részén alkalmi jelzések (piros-sárga szikszalagok villanyoszlopokon illetve fákon) lettek csupán kihelyezve.
Emberes ellenõrzõpont a rajt-célon túl még 2 lett kijelölve, a többi érintési ponton (az egykori vasútvonal állomásain és megállóhelyein) kérdésekre kellett válaszolni, melyekhez természetesen elengedhetetlen volt az adott hely felkeresése. Jellegében ez hasonlított a Csavargás a megyeszélen túrán megszokott rendszerre.
A rajtból kiindulva egybõl az elsõ sarkon kellett megkeresni, hogy az egykori áthidalásra mi emlékeztet. Itt vezetett át ugyanis egy vasúti híd a jelenlegi Budapesti út felett, melyet nem sokkal a vonal megszüntetése után véglegesen elbontottak. Megtalálván a választ, átmentünk az út túloldalára és rövidesen a Bakter Étteremnél az egykori Kisállomáson találtuk magunkat, ahol az volt az idevonatkozó kérdés, hogy a bejárat mellett milyen emléket õríz a régi vasútállomásról. Nagyon hangulatos a hely, különösen a bejárat melletti egykori fedett váró.
Innét a leírásnak megfelelõen haladtunk dél felé, a Szentkirályszabadja irányába tartó kerékpárúthoz. Itt ideiglenesen elhagytuk az egykori vasútvonalat, amely irányban velünk párhuzamosan, tõlünk nyugatra haladt. Azt hittem, hogy a kerékpárúton való haladás monoton lesz, de kellemesen csalódtam, mert az utat szegélyezõ fák csodás õszi színkavalkádja mindig más és más kompozícióban mutatta magát.
Felérve a platóra, egyenletes enyhe lejtõvel értem be Szentkirályszabadjára, ahol a falu történetét bemutató ismeretterjesztõ tábla egyértelmûvé tette számomra, honnan is ered a falu neve. Koppány seregével Somogyból indulva Veszprémet (a királynék városát) akarta bevenni. Az Almádi fölött Veszprémet védendõ állt egy vár, melynek ispánja Koppány hercegének sógora volt, így nem csoda hogy átengedte Koppány csapatait. Hét jobbágy tudomást szerzett az árulásról és egybõl Veszprémbe siettek, jelenteni Istvánnak a történteket. István megtámadta Koppány seregét és a vezért elfogta, majd a mostani Szentkirályszabadja templomának dombján felnégyeltette. A "hûséges" 7 jobbágyat felszabadította és nekik adományozta a falu területét. Innét a falu neve.
Visszatérve a túrára, a buszállomáson lévõ kocsmában volt egy emberes köztes ellenõrzõpont, ahol kaptunk bélyegzést. Innét indult a 12 km-es rövidtáv különben. Tovább a bicikliúton haladtunk, míg ki nem értünk a faluból. Onnét az elsõ murvás úton jobbra haladtunk. Erre egy kihelyezett szikszalag is emlékeztetett. A villanyoszlopoknál a facsoportoknál már látni lehetett az egykori Szentkirályszabadja vasúti megállóhely épületeit. Jelenleg magánterület és csomó kutyával õrzik õket. A rendezõk is mondták, benne is volt a leírásban. Az ide vonatkozó (egy vasúti mellékhelyiséggel kapcsolatos) kérdésre nem egyszerûen találtuk meg a választ, mert pont a legkutyásabb házban rejtõzött a megfejtés.
Innét ismét rátértünk az egykori vasúti töltésre, amelyet a célig gyakorlatilag el sem hagytunk. Elõször szekérúton, majd egy vetés szélén ívesen kanyarodva haladtunk, majd az egykori bakterháznál visszaértünk a kerékpárútra. Sokáig alternatív útvonalként a kerékpárút mellett egy széles szekérutat is választani lehetett a Vödör-völgytõl. Hétvégi házakat mellõzve haladtunk kényelmesen lefelé, de közben elgondolkozva, hogy a meredekség azért egy vasútvonal számára azért meglehetõsen komoly.
A szovjet hõsi emlékmûnél azonban egy járatlanabbnak tûnõ útra kellett áttérni, ami valójában az abba az irányba folytatódó vasúti töltés volt. Átkelve a vasúti hídon a hegy oldalában haladtunk a murvás töltésen. Nemsokára az Öreg-hegyen találtuk magunkat, a következõ egykori megállóhely már nem volt messze: Sárkuta (Remete-völgy). Az épület jelenleg magántulajdonban van, de egyértelmûen látszik, hogy az állomásépületként funkcionált.
Az állomásépület utáni épület kapuján kellett valami jellegzetes, vasútra emlékeztetõ dolgot találni. Nem is volt olyan nehéz, mint amilyennek elsõre tûnt.
Tovább haladva lassan már Balatonalmádi házai között "zakatoltunk". Egy enyhe jobbkanyarnál már elõtûnt a Balaton kékje is, mögötte pedig a kenesei löszfal. A Töltés utcán haladva kisvártatva elértük az utolsó köztes emberes ellenõrzõpontot az egykori vasúti hídnál, ahol a régen itt szolgálatot teljesített gõzmozdony van kiállítva. Nem csak maga a mozdony volt szép látvány, hanem a mögötte feltáruló kilátás is a Balaton felé.
Ezután 1-2 percen belül itt volt az egykori Öreghegy vasúti megálló, amit a dupla tornácáról lehetett könnyedén megismerni. Itt már betonozott úton haladtam alkalmi túratársammal, aki helybeli lévén sok dolgot mesélt a városról, meg a meredek káptalanfüredi utcákról. Szépen lassan lekanyarogtunk a 71-es úthoz, a Határ csárda mellett, ami az egykori Zala és Veszprém vármegye határán áll. Átkelve az úton, és nem sokkal rá a vasúti síneken, a vízparton sétálgatva néhány perc alatt megérkeztünk Káptalanfüred vasútállomásra, a túra céljába. Díjazásként kitûzõ és szép színes oklevél járt.
Való igaz, ez a túra nem elsõsorban a sportteljesítményrõl, hanem az emlékezésrõl, a vasúttörténeti emlékek felkeresésérõl szólt. Az idõjárás is kitett magáért, kicsit hûvös, de szikrázóan napos, kellemes idõben lehetett részünk.
A célból még a Balaton part mentén átsétáltam Balatonalmádiba, ahol a védett parkerdõt néztem még meg, hihetetlen színpompáját élvezve.
Jó döntés volt ez a túra, és remélem, lesz még folytatása, mert szerintem többen szívesen eljönnének azok közül, akik most egy másik rendezvényt választottak. |
