Túrabeszámolók


Kozma

gaudothTúra éve: 20072007.10.23 21:12:46
Kozma 40

A túrának az immár hagyományosnak mondható 4 fõs kis csapatunkkal álltunk neki némi késéssel, mert a kollégák Székesfehérvárról ugyan idõben érkeztek, de nekünk sikerült hajnalban befognunk egy nyúlszállító kamiont, amit nem bírtam megelõzni. Kellemes szaga volt, na mindegy. Végre megérkeztünk a sportközponthoz, ahol már hosszú tömött sorban álltak az autók és a túrázni vágyó emberszabásúak. Összeszedtük a csapat másik felét, neveztünk és nekivágtunk az útnak. Rögtön meg is jegyezném, hogy a térkép elképesztõen színvonalasra sikeredett, ezt teljes (pozitív) megdöbbenéssel fogadtam. Tekintettel arra, hogy az elõttem szólók már lényegében minden mozzanatát megírták a túrának és az útvonalnak, így erre nem is fecsérelnék el sok karaktert. Jó, helyesebben kellemes tempóban haladtunk, és az eltévedéseket jelenleg mellõzve idõben értünk célba, ahol megkaptuk jól megérdemelt jutalmunkat. Túratársaink még átvették a Vértes túrázója elismerõ címmel járó nyakbavalójukat is. A túra kitûnõen szervezett, színvonalas volt, a táj változatos, a terep jól járható, a jelzések, a térkép és az itiner kiváló, ja és a fánk finom. Összesûrítve ennyi, gratulálok a szervezõknek és a teljesítõknek egyaránt, mindannyian jól éreztük magunkat. Ilyennek kell lennie egy teljesítménytúrának! Esetleg jövõre a célban is lehetne valami ellátmány.